Petőfi Népe, 1986. november (41. évfolyam, 258-281. szám)
1986-11-15 / 269. szám
a Petőfi Népe albuma Lenin Tsz, Szabadszállás: A termelőszövetkezet 1961-ben alakult, azóta ötször nyerte el a kiváló címet. 6300 hektáron gazdálkodnak, ebből 3700 a szántó. A hagyományos növények mellett megtalálhatók a speciálisak is, például a csemegekukorica. Fűszerpaprika-termeléssel, jövedelmező kertészettel alapozták meg hírnevüket. A szövetkezet elnöke: Szűcs Sándor. Aranyhomok Tsz, Szabadszállás: Területük: 5600 hektár,’ 3100 szántóval. A természeti adottságok nem olyan kedvezőek, mint a Lenin Tsz-ben, ennek ellenére mindig eredményesen zárták az esztendőt. A szőlő- és gyümölcstermesztés mellett jelentős az állattenyésztés, a tejtermelés is. Fontos szerepet tulajdonítanak a háztáji és kisegítő gazdaságoknak. Elnök: Szűcs László. SZŰCS SÁNDOR ELISMERÉSEI: Kiváló Termelőszövetkezeti Munkáért _— 1975, 1980; Munka Érdemrend bronz fokozata KgS? 1984; Mathiász-díj — 1986. SZŰCS LÁSZLÓ KITÜNTETÉSEI: Munka Érdemrend ezüst fokozata 1978; Kiváló Termelőszövetkezeti Munkáért — 1981; Honvédelmi 1986; Munka Érdemrend arany fokozata - 1986. /A RÖG EMBEREI Szabadszállás két termelő- szövetkezetéről nem véletlenül készült a fenti „kislexikon”. Talán sokan vannak, akik tudják, mások pedig albumunk szereplőinek névazonosságából sejtik, a két tsz elnöke: testvérpár. Ismerik, szeretik őket Szabadszálláson, messziről köszönnek nekik az utcán. Szerény emberek. Magukat egyszerűen „talajmenti kádereknek” nevezik. Később az is kiderül, miért. —1951 -ben végeztem a mező- gazdasági technikumban Kiskunfélegyházán — mesél pályájáról az idősebb testvér, Szűcs László. — Néhány nappal később kaptam egy levelet az akkori földművelésügyi minisztertől, hogy mielőbb jelentkezzem a sal- ótaijáni gépállomás központjá- an. Az Alföldtől kellett elköszönnöm, a sors a hegyek közé, igen kedvezőtlen térségbe szólított. Akkor még nem mi választottunk munkahelyet, mint manapság. Salgótaijantól tizenhat kilométerre, Karancskeszin lettem körzeti mezőgazdász, az igazgatóm nevére is emlékszem: Tóth Istvánnak hívták. A gépállomáshoz tizenkét község tartozott. Mindössze tizenkét kör- möstrak torunk volt és egy gumikerekű hoffer, amit nő vezetett. Egy hétig az alkatrészraktárban aludtam, géptörlőrongyok között, csak később lett albérletem, ám ágy ott sem volt, csak szalmazsák. Kenyéijegy lapult a.zsebemben, Salgótarjánban kellett sorbaállni, de gyakran előfordult, hogy mire a pulthoz értem, elfogyott a kenyér. Ha ezeket a hajdani, nem mondhatnám, hogy kedves emlékeket mesélem a fiamnak, talán el sem hiszi... Két esztendő után Szűcs Lászlót áthelyezték ’■— egy iskolatársa segített ebben—a Pusztakovácsi Kísérleti Gazdaságba, innen pedig bevonult katonának, Aszódra. „Kalandos” útjá ezután Szabadszállásra, szülőfalujába ve0 A nagyapa: Szűcs László zetett. Az ötvenes évek elején az országban két helyen-— Pápán és Szabadszálláson — volt traktorosiskola, ide került Szűcs László, majd a mezőgazdaság szocialista átszervezése idején vállalt feladatokat. 1960. december 25- én írta alá a belépési nyilatkozatot a téeszbe, másnap pedig a Ga- zsó-tanya nagy epenaja alatt, 93 tag jelenlétében megalakították a Szigeti Termelőszövetkezetet. Tóth Győző lett az elnök, ő pedig afőagronómus. Később egyesültek egy másik „szegény” téesz- szel, s márciustól mar Zöldmező néven folytatták tovább a munkákat.- Elnöknek 1972-ben választottak — folytatja a beszélgetést Szűcs László. — A község es a környék legmostohább területén kellett gazdálkodni. Ez egyébként ma is igaz. Az ott élok részesaratóként szerezték be a kenyerüket. A «belvíz, az aszály mindig elvitte a saját termést. Nagyszerű emberek élnek Balázspusztán és vidékén. Mint megyei tanácstag nemegyszer szót emeltem ügyes-bajos dolgaikban. Ma már 44 családi ház all e közművesített területen. A megye második tanyai óvó0 A szülők is parasztemberek voltak, egész életükben a földeken dolgoztak. 0 A szabadszállási fényképész műtermében, két-három évesen. dája Balázspusztán van. Bebizonyosodott: lehet életet teremteni a pusztán ...- Kanyarodjunk vissza a múltba. Milyen emlékeket őriznek nagyszüleikről, apjukról, anyjukról? — kérdezem a Szűcs testvéreket. Előkerülnek a fényképek. Nagyszüleink: Szűcs Lász0 A Szűcs család első férfikerékpárja, boldog tulajdonosaikkal. 0 A József Attila Tsz kertészbrigádia a hatvanas évek közepén. Főagronómus — középen — Szűcs Sándor. ló apai, Oláh Imre anyai ágon — mutatja a képeket Szűcs Sándor. Parasztemberek voltak, egész életükben a földeken dolgoztak. Szüléink ugyancsak ezt tették. Száznyolcvan évre visz- szamenőleg szerepelnek őseink a helyi iratokban. Az is bizonyos, hogy mindannyian földműveléssel foglalkoztak. Mi ugyancsak tanyán születtünk, sokáig ott is éltünk. A Feketetanyai iskolába jártunk, később pedig a kunszentmiklósi református gimnáziumban, majd mezőgazdasági középiskolában tanultunk mindketten. — Édesapánkat 1954-ben autószerencsétlenség érte. Meghalt. Hogyan is jellemezhetnénk őt? Következetes, jól gazdálkodó parasztnak ismerték. Kunkalapot hordott... Mindenkihez barátságos volt, sokan szerették. A köszönésben senki sem tudta megelőzni. Emberséget tanultunk tőle... — ... és a föld szeretetét — egészíti ki Szűcs László. - Édesanyánk még él, hetvenkét esztendős. A gazdálkodást ma sem tudja feledni: kicsiny portáján disznókat hizlal. Kétszer operálták, de ő tápot tol a kerékpáron. A családi kép, amelyen 3—4 évesek lehetünk, 1940 körül készülhetett. — Ez pedig még korábbi lehet... — mutatok egy másik korabeli fotográfiára. — Mintegy ötven évvel ezelőtt örökített meg a fényképész — válaszol Szűcs Sándor. - Nézze .csak, egy kisautót is felfedezhet a képen... A játékok között ez kedvesnek számított, ám valójában a tanyán egészen más volt a gyerekkor. S akkor nem panaszkodunk, ha azt emlegetjük, hogy milyen sokat kellett segíteni a szülőknek. Őriztük a bárányokat, a malacokat. — Büszkén feszítünk első kerékpárunk mellett -— kerül Szűcs László kezébe egy kamaszkori kép. — Ért annyit ez a járgány, mint ma egy autó. Nekünk sokat jelentett, hiszen a tanyáról olykor-olykor a faluba is be kellett kerekezni. Testvérek között pedig előfordul néha vita, a mi esetünkben a kerékpár is okozott civakodást. Egyébként .nem sok korkülönb- seg van köztünk, Sándor 1934. április 22-én, én pedig 1932. szeptember 9-én születtem. Ä mezőgazdasági iskolát Kecskeméten kezdtek el, majd „átköltöztek” Félegyházára. Szüleik elhatározása az volt: két fiukat taníttatják, hogy többet tudjanak, mint ők, de a földtől se szakadjanak el. Nem is szakadtak el, hiszen mindketten a „rög emberei” ma is. Szűcs Sándor tömören ennyit mond: — 1961. januar 15-én kezdtem a József Attila Tsz-ben a munkát, főagronómusként. A hetvenes évek elején elvégeztem a növénytermesztési főiskolát. Később, 1973-ban egyesült a József Attila és a Lenin Termelőszövetkezet. 1979-ig elnök- helyettesként, majd mint elnök végeztem, végzem a rám háruló feladatokat. — Mit gondolnak, minek köszönhető, hogy mindketten egy- egy téesz élére kerültek? Szűcs László: — Az emberekkel mindig meg kell találni a megfelelő hangot. A fiataloknak pedig jótanácsként' javaslom, hogy soha se éljenek vissza a hatalmukkal. Mindig úgy éljenek, dolgozzanak, hogy a köznek legyen a legjobb. Égyütt a tagsággal kell próbára tenni magukat, hiszen hiába vannak modern gépek, azokat emberek irányítják, s először velük szükséges szót érteni. Szűcs Sándor: — Nem tagadjuk, kezdetben előfordult bizalmatlanság is, de aztán elfogadtak bennünket. Elődeinket szintén ismerték, tudják, hogy bennünk ugyancsak megbízhatnak. Szabadszállás két téeszét egy testvérpár irányítja. Szűkebb pátriájukban ez nem különös, nem is jelent még csak rivalizálást sem. Sok mindenben közösen értenek szót, együttműködnek bizonyos termelési ágazatokban. Ezt akkor is igy tennék, ha nem testvér elnökökről lenne szó. Minthogy azt ugyancsak okosan, megfontoltan cseleked- ték, hogy a hatvanas évek elején bizonyos „kedvezményekkel” csalogatták a tagságot, a legjobb parasztok lettek a brigád- vezetők, s továbbra is tarthattak jószágot az emberek ... Tekintélyt szerzett a két Szűcs, személyiségük garanciát jelentett előbb-utóbb. Kíváncsi vagyok arra, volt-e az életükben olyan meghatározó élmény, történés, ami a kérdés elhangzása után azonnal felidéző- dik bennük. S ha igen, mire gondolnak elsőként. • Szűcs Sándor válaszából az derül ki, számára az a legfontosabb, hogy a hullámvölgyek után egyenesben van szövetkezete, és két fia is megtalálta számítását. Szűcs László életében oly sok minden történt, hogy nehéz egyetlen egy feledhetetlent kiemelnie. Mégis választ, de szomorút: Agyműtéten esett át, sikeresen. Újra egészségesen dolgozhat, és ez a legfontosabb! Borzák Tibor művelődés A MÁSIK BANK BAN Erkel operája a szegedi társulat előadásában Kell-e nekünk opera? Kell-e nekünk a Bánk bán? — Ezek a furcsa kérdések tolultak fel bennem, amikor a napokban az Erdei Ferenc Művelődési Központ' még sok helyet kínáló nézőterén körülnéztem. Operaelőadás kezdődött. Aztán részben megnyugodtam, mert nyilvánvalóvá vált, hogy annak a néhány száz embernek — az operával most ismerkedő diákoknak és tapasztalt operarajongóknak —, akik jelen voltak, kell ez a nagymúltú zenés színházi műfaj. A szervezés „nagyszerűsége” folytán épp az Érkel-mű előadásával egyidőben egy — mint mondtak a jelenvoltak — kiváló szovjet pianista különlegességnek számító Szkrjabin-hangversenye is zajlott. De ott sem tolongott a közönség... Itt és most ezzel a jelenséggel és vélhető okaival nem indokolt hosz- szasan foglalkozni, de szó nélkül hagyni is nehéz. Tehát: Bánk bán. — Varga Mátyás illúziót keltő egyszerű díszletei, Báli Alice kellemes és jellemeket hangsúlyozó jelmezei, valamint Angyal Mária rendezése jó keretet adtak nemzeti operánk előadásához. Molnár László karigazgatóként és vezénylő karmesterként vette ki részét az előadásból. Utóbbi tevékenysége egyenletes zenei és irányítói fejlődésről tanúskodott. Az nem rajta múlott, hogy a tájolásra kényszerűen kis létszámú vonóskar (és néhány bizonytalan fúvósmegszólalás) nem adott mindig megbízható alapot a zenei es drámai folyamatok kibontásához. A zeneszerző az 1861-es bemutató előtt, egy hírlapíró kritikusi munkáját segítendő, összefoglalta az opera legfontosabb zenei és dramaturgiai jellemzőit. (Mellesleg erdemes megjegyezni, hogy a Bónis Ferenc által közölt izgalmas zenetörténeti dokumentum, amely 1968-ban a Magyar zenetörténeti tanulmányok Erkel- emlékkötetében jelent meg, eligazítást ad az opera eredeti jelenetezését illetően is!). Erkel az említett elemzésben Biberachot „a másik Jago”-nak nevezi. Éz a cselszövéseivel Bánk személyes tragédiájában kulcsfigurává váló szereplő Andrejcsik István előadásában inkább kellemes hangi adottságaival tűnt ki, mint jellemformálásával. Bárdi Sándor hangban nem egészen egyenletesen, de eléggé elhíhetően énekelte-játszotta Ottót, az Erkel által „csúszó-mászó- édesgető Kurmacher”-nek titulált figurát. Alakításának értéket azzal a furcsa kitétellel jellemezhetném, hogy kivívta ellenszenvünket. Kenessey Gábor a zeneszerző megkívánta „nyers deklamációval” szólaltatta meg Petur hálás szerepét. A királynét a szegedi társulat megbecsült tagja, Lengyel Ildikó alakította. ,,A’ leg nehezebb és leg borzasztóbb tragicus Numerus egészen az ölésik” — írta Erkel a Bánk és Gertrúd összeütközését bemutató nagyszerű duettről. Itt sajnos a drámai helyzetet gyengítette az énekesnő nem eléggé erős hangja és mély regiszterének levegőssége. Bank szerepében Juhász József egy-egy pillanatban kissé merev és sajnos néha érthetetlenül hamisra sikerült hanggal gyengítette egyébként illúziót keltő énekesi és színészi szereplését. Gurbán János emberi és királyi figurát teremtett a színpadon, jó hangi diszpozícióban. Kis szerepében (Sólom mester) Herczegh Ferenc méltó képviselője volt a királynak. Beszámolónk végére hagytuk az előadást elsősorban emlékezetessé tevő szereplőket: Gyimesi Kálmán érett alakítása a szerephez illő, kifejezésben gazdag hanggal párosult. A vendég, fiatal művésznő, Kukely Júlia, az Állami Operaház tagja, kitűnően bánik szép, lírai és drámai frázisok megformálására képes hangjával. A legjobb vokális produkció mindenképpen az övé volt. Alakítása is rokonszenvesen jellemezte Melindát. Kecskemétnek e másik, zenébe formált Bánk bánra is oda kell figyelnie — Katona okán is! Lehet, hogy itt nem lehetségesek a prózai darabhoz hasonló értelmezési különlegességek. Erkel zenéjét, Katona—Egressy szövegét már régebben átigazították jeles szakértő mesterek. A zene egyfajta határozottabb értelmezést ad jellemeknek, drámai szituációknak. Ezért nem lehet talán olyan izgalmas színházi előadói kísérlet egy opera- előadás? A maga hagyományőrző megoldásában azonban; a szegediek produkciója a szereplők szempontjából sikeres, a közönségnek élményszerű volt. I tízes Mihály Az európai grafika remekei A Szépművészeti Múzeum mintegy százezer lapot számláló grafikai gyűjteményéből most bat évszázad leghíresebb műveit láthatják a múzeum látogatói. A kiállított remekek egyike Albrecht Dürer Apokalipszis lovasok című fametszete, 1498-ból. DÚSA LAIOS Hívlak ordas mosolyommal Fenyeget a fenyves erdő homályával összezárva, ráng a szivem, mint lőtt állat sorsom riadt mellkasában. Hívlak ordas mosolyommal, fogam villog rád fehéren. Bárány voltam szebb koromban, s késekkel ront rám az éden. BIHARI KLÁRA Aranyhajú, ébenhajú — Pénzt! Adjál pénzt! — rikoltotta Baturáné. — Az én keresetem már elfogyott. Megrázta tépett haját. Az urára meredt. — Öt gyerekre kell főzni. Pénzt adjál. Ne idd el... add ide... Főzni kell. Batura ellökte magát a faltól: — Az anyád... Mindig c'sqk a pénz... Megállj, ezt megbánod. Hogy én eliszom! És ha iszok, mi közöd hozzá!? Ki kereste meg az árát? Ki kereste meg? Megint belemarkolt a felesége hajába. Elöre-hátra rángatta, s az asszony, hogy csökkentse a fájdalmat, testével is elöre-hátra rándult. — Csak nyűgnek vagy rajtam a kölykeiddel, te istenverése. Még sajnálod tőlem az italt? Az én keresetem. Az én... — Főzni kell — nyöszörögte az asszony a rángatás görcsében makacsul. Petyhüdt melle ütemesen hintáit a blúza alatt. — Te is megköveteled holnap a vasárnapi ebédet. És a gyerekek ... Ne menj el megint. Add ide a pénzt.- Fogod be a pofádat? - ordított fel Batura. - Csak a pénzen jár az eszed? Az én keresetem az enyém, azt teszek vele, amit akarok. Ha sokat jár a szád, összetöröm a csontodat. — Főzni kell — suttogta az asszony. — A gyerekeknek enni kell. Ne vidd a kocsmába a pénzt. — Pofa be! —. Balura megrázta az asszonyt, belerúgott a sípcsontjába, odébblökte, és kirohant az ajtón. A gyerekek csak most kezdtek simi. A két nagyobb a sarokban reszketett, a kisebbek a közös ágyban. Az asszony megnyomkodta és tenyerével többször végigtapogatta lábszárcsontját, derekát, azután a hajához nyúlt. A csatot kereste, amellyel a tarkóján összefogta a haját, de nem találta meg. Hajlongva kutatta a földön, de nem látta sehol, s végül már el is felejtette, mit keres. Felemelte az ura gyári gumicsizmáját, kivitte a konyhába, a tűzhely alá. A hideg lábasokkal babrált, azután visszament a szobába. Helyükre lökdöste a székeket, és kinyitotta az ablakot. A gyerekek az anyjuk szokott mozgásának ütemén elcsitultak. A kicsik játszani kezdtek, egyikük áthengere- dett a szülök fekhelyére a dúlt párnák, takarók közé, magara húzta a paplant, s alóla nevetett rá a másik kettőre. Az éles, magas hangra az asszony halántékához kapta a kezét. — Menjetek kijátsszatok odaki!— kiabált rájuk hirtelen támadt düh vei. —< Mars a ház elé! Ne lássalak benneteket! Az öt gyerek ijedten isz- kolt kifelé, a tavaszi nedvességtől, naptól gőzölgő városszéli rétre.. Az osszony szeme az ablakból gyűlölet tel meredi rájuk. Halántékain dühítő szabályossággal dobolt kei kis kalapács. Ezek holnap is enni kérnek. Ennivaló, meleg étel nem lesz. Felemelte és széjjelrakta az ágyak gönceit. Csupa folt, rongy, szakadás. Rendet próbált teremteni, de nem sikerült. A lyukas párnák, fosztó paplanok, rongyos lepedők (Folyt, a következő oldalon) mi vége GZZ ~i 1986. november 15.
