Petőfi Népe, 1986. október (41. évfolyam, 231-257. szám)

1986-10-07 / 236. szám

2 • PETŐFI NÉPE 0 1986. október 7. Az ENSZ leszerelési hetének programja A magyar békemozgalom a nemzetközi békeév jegyében szervezi meg az ENSZ által meghirde­tett leszerelési hét programját október 24. és 31. kö­zött. A mozgalom elsődleges feladatának. tartja, hogy ezt az alkalmat is felhasználja a Varsói Szerződés leszerelési javaslatainak széles körű megismerteté­sére, s arra, hogy a napi aktualitásoknak megfele­lően érzékeltesse azokat az erőfeszítéseket, ame­lyek e politika gyakorlati megvalósítását szolgál­ják. Az Országos Béketanács változatlanul küzd az atomfegyvermentes világ megteremtéséért, ennek elérésében fontos lépésnek minősíti a Szovjetunió­nak az atomrobbantási kísérletek moratóriumára vonatkozó kezdeményezését. Az OBT rendezvénye­in e politika kedvező hatását méltatják, s szólnak a következetes leszerelési törekvésekről. A mozga­lom a leszerelési hét programjával is tudatosítani szeretné az atomháború elkerülhetőségének eszmé­jét. , Mint az Országos Béketanácsnál elmondták, a legutóbbi időszak eseményei — köztük a stockhol­mi értekezlet eredményessége, valamint a bécsi utóértekezlet, s a reykjavíki munkatalálkozó elő­készítése azt mutatják, hogy a párbeszéd folytatása a jövő útja, s a konfrontáció erői háttérbe szorít­hatók. A magyar békemozgalom nemzetközi kap­csolataiban törekszik a párbeszéd erősítésére, poli­tikai munkájában a kölcsönösen előnyös együttmű­ködést helyezi előtérbe. A leszerelési héten eszmecserét kezdeményeznek az ENSZ munkájáról, érzékeltetni kívánják, hogy a világszervezetbe tömörült államok miképpen tö­rekszenek a szervezet tevékenységének erősítésére. Ennek kapcsán szólnak a leszerelésről és más glo­bális kérdésekről is. A programban találkozók, mű­helybeszélgetések, szakmai, tudományos eszmecse­rék és megemlékezések szerepelnek, amelyek jó alkalmat kínálnak a XI. Országos Békekonferencia előkészítésére is. . A leszerelési héten az OBT Leszerelési Bizottsá­ga kibővített ülésen foglalkozik az időszerű biz­tonságpolitikai és leszerelési kérdésekkel. Több te­lepülésen megemlékeznek az ENSZ megalakulásá­ról, találkozót tartanak a volt ENSZ-tisztségviselők. Nemzetközi békemozgalmi kérdésekkel foglalkozik az Űjságírók Békeklubja, s sajtótájékoztatót tarta­nak a Magyar Nők Országos Tanácsában a nők bé­kemozgalmainak hollandiai találkozóján közzétett világfelhíváshoz való csatlakozásról. Az Országos Béketanács á leszerelési hét alkalmából kiadványt jelentet meg, amely többek között a stockholmi ér­tekezletről tartalmaz elemzést. (MTI) Sevardnadze kubai tárgyalásai A Varsói Szerződés Tagállamai Külügyminiszteri Bizottságának ülése A Varsói Szerződés Tagállamai Külügyminiszteri Bizottságának soron következő ülését október második felében Bukarestben tartják. események sorokban BUDAPEST ________________ L psonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke hétfőn fogadta Venelin Todorov Kocevet, a Bolgár Nép- köztársaság új magyarországi rendkívüli és meghatalmazott nagykövetét, aki átadta megbí­zólevelét. Az átadásnál jelen volt Barity Miklós külügyminiszter- helyettes. WASHINGTON Vasárnap New Yorkba érkezett a Szovjetunióból Jurij Orlov és felesége. A szovjet hatóságok amerikai kérésre járultak hozzá a korábban szovjetellenes tevé­kenységért börtönbüntetésre, majd száműzetésre ítélt 62 éves egykori fizikus távozásához. Az erre vonatkozó megállapodást Eduard Sevardnadze szovjet és George Shultz amerikai külügy­miniszter tárgyalásain alakítot­ták ki. 'PEKING Tegnap helyi idő szerint a dél­utáni órákban megtartották Pe- kingben a’ szovjet—kínai állam­közi kapcsolatok normalizálását célzó konzultációk 9. fordulójá­nak első ülését. A konzultáción a szovjet küldöttséget Igor Ro- gacsov külügyminiszter-helyettes, a kínait pedig Csien Csi-cseji külügyminiszter-helyettes vezeti. A holland királynő életrajza Beatrix Wilhelmina Armgard, Hollandia királynője, Oránia- Nassau és Lippe-Biesterfeld her­cegnője 1938-ban született Soestdijkben, az akkori trónörö­kös, Juliana és Bernhard herceg első gyermekeként. Iskolai tanulmányait Kanadá­ban kezdte, ahová Hollandia né­met megszállása elöl költözött édesanyjával. 1950—Í956 között fjtóz mint a holland királyi trón örököse folytatta tanulmányait hazájában, Baarn líceumában, majd beiratkozott a leideni egye­temre, ahol szociológiát, jogot, közgazdaságtant és alkotmányjo­got hallgatott. A trónörökös ér­deklődése a szociális problémák­ra irányult, sokat foglalkozott a testi és a szellemi fogyatékosok helyzetével. Í961-ben jogi dokto­rátust szerzett. Az Államtanács tagjává 1956-ban nevezték ki. Beatrix 1980-ban követte édes­anyját, Julianát a trónon, s trón- ralépése óta az Államtanács el­nökének tisztét is betölti. A ki­rálynő élénken érdeklődik a po­litikai kérdések iránt, figyelem­mel kíséri a kül- és belpolitikai fejleményeket, s alkotmányos jo­gával élve tevékenyen bekapcso­lódik a kormányalakítási tárgya­lásokba is. Beatrix királynő 1966-ban kö­tött házasságot Claus von Arns­berg német diplomatával. Három gyermekük született. (MTI) Fidel Castróval, a Kubai KP PB első titkárával, állam- és kor­mányfővel tárgyalt vasárnap Ha­vannában Eduard Sevardnadze szovjet külügyminiszter, aki rö­vid munkalátogatást tett a ka­ribi országban. A szovjet poli­tikus ezt megelőzően az Egye­sült Államokban, Kanadában és Mexikóban folytatott megbeszé­léseket. Fidel Castro és Eduard Sevard­nadze tájékoztatta egymást or­szágaik népgazdasági helyzeté­ről, s áttekintették a nemzetkö­zi helyzet legfontosabb kérdéseit. A tárgyalásokon Sevardnadze szólt a szovjet—amerikai viszony alakulásáról. A megbeszélésen S2Ó volt az Egyesült Államok új Kuba-elle­Iraki harci gépek hétfőn reg­gel több bevetésben támadtak három iráni kőolajlétesítményt, mélyen behatolva iráni területre az ország délnyugati részén — jelentette egy iraki katonai köz­lemény. A támadásról teheráni forrá­sok a helyszín pontos megjelölé­se nélkül annyit közöltek, hogy azok ipari létesítmények ellen irányultak, és sok polgári sze­mély megsebesült. A bid-bolandi gázkompresszor­állomás, a maruni olajtöltő köz­pont és az ahvazi kőolajmező ei­nes akcióiról, így a gazdasági blokád megszigorításáról, a szi­getország elleni felforgató propa­gandáról is. Fidel Castro és Eduard Se­vardnadze elítélte a Dél-afrikai Köztársaság agresszív politiká­ját Angola és a többi afrikai frontállam ellen. Aggodalmukat fejezték ki amiatt, hogy tovább­ra is igen feszült a közép-ameri­kai helyzet. A Szovjetunió és Ku­ba egyaránt támogatja Nicara­gua elidegeníthetetlen1 jogát az önrendelkezésre, valamint a Con- tadora-csoport tevékenységét a térségbeli válság tárgyalásos rendezésére — mutattak rá. Eduard Sevardnadze vasárnap hazautazott a kubai fővárosból. len végrehajtott támadásokat megfigyelők, szerint Bagdad meg­torlásnak szánta Irán vasárnapi légi és tüzérségi támadásaiért, amikor Al-Kut és Bászra iraki városokban nyolc polgári lakos vesztette életét. Irán a maga ré­széről hétfőn cáfolta, hogy harci gépei előző nap polgári célponto­kat támadtak volna. Az Iráni hír- ügynökség szerint Teherán csak ipari és gazdasági létesítménye­ket támad. Az ÍRNA emlékeztet arra a korábbi felhívásra, hogy az irakiak költözzenek el ezekből a veszélyeztetett zónákból. Reykjavíki előkészületek A Szovjetunió elfogadta Mihail Gorbacsov és Ro­nald Reagan hétvégi tár­gyalásainak színhelyéül a reykjavíki városi tanács reprezentációs célokra használt vendégházát, a Hofdi-kastélyt — jelentet­te be vasárnap Steingri- mur Hermannsson izlandi miniszterelnök. A Reykja- viki-öbölre néző, 1909-ben épült Hofdi-kastély, amely­nek neve az izlandi nyelv­ijen „fokot” jelent, a há­zigazdák szerint olyan bi­zalmas légkört tud bizto­sítani a tárgyalásokra mint amilyet a két vezető politikus tavaly Genfben „már megszokott”. Hermannsson közölte még: a szovjet vezetés ér­tesítette kormányát, hogy Mihail Gorbacsovval együtt a politikus felesége, Raisza is az izlandi fővárosba ér­kezik. A Fehér Ház szóvivőjé­nek korábbi bejelentése szerint az amerikai elnök feleságe.f- „pem. .tervezi", h.ogy R^ykjayíkba utazzon, ám néhány órával később jól értesült fehér házi for­rások azt közölték, lehet­séges, hogy a „First Lady” mégis elkíséri az elnököt Izlandra. Az izlandi televízió je­lentette, hogy várhatóan Jesse Jackson fekete bőrű amerikai politikus is ott lesz az október 11—12-én megrendezésre kerülő csúcstalálkozó helyszínén. A neves polgárjogi vezetőt tayaly Genfben. a szovjet —amerikai csúcstalálkozó idején fogadta Gorbacsov főtitkár. JUGOSZLÁVIA Szemben az árral Jugoszláviában a szövetségi kormány utóbbi hónapokban hozott intézkedései és rendéle­tei sem mérsékelték az inflációt, amely szeptemberiben, éves szint- *re számítva, meghaladta a 94 százalékot. A legközelebbi hóna­pokban további kiskereskedel­mi árdrágulások várhatók, mi­után június 25. és szeptember 20. között a vállalatok 2605 termé­kük áremelési kérelmét nyújtot­ták be a szövetségi árhivatal­hoz. E cikkek közül 1571-nek az árát a vállalatok szabadon for­málják, s az áremelést a beje­lentést követő 3 nap elmúltával végrehajthatják. A szövetségi ár­hivatal tehát csak 1034 termék árának kialakításába szólhat be­le. éspedig úgv. 'hogy vagy há­rom hónapon belül jóváhagyja a kérelmet, vagy pedig tárgyalást kezd a vállalatok képviselőivel az új árról. Mint a zágrábi Vjesnik kom­mentárja megjegyzi, ú«v látszik, a vállalatok gyenge gazdálkodá­suk következményeire az áreme­lésben keresnek orvosságot. Azok a vállalatok, amelyek számára a rendelkezések ezt különösebb nehézség nélkül lehetővé teszik, a rendszeres árnövelés útját jár­ják. Más vállalatok pedig, ame­lyek a szövetségi árhivatal ko­molyabb ellenőrzése alatt áll­nak, sietnek gyorsan ..sorba áll­ni”. és várják, hogy leteljen a. 3 hónán, ami után általában el­érik céljukat. „A szövetségi ár­hivatal beavatkozásai az elmúlt hónapokban kétségkívül fékez­ték valamelyest az inflációt. Min­denki tisztában van azonban az­zal. hogy ily módon nem lehet megfékezni, hanem legfeljebb csak mérsékelni a pénzromlást” — állapítja meg végül a lap. Az NDK nemzeti ünnepén Harminchetedik alkalommal ünnepli a Német Demokratikus Köztársaság népe hazája meg­alakulásának évfordulóját. Az első német mun­kás-paraszt állam létrejötte történelmi jelentő­ségű volt. Jelképe a második világháború után kialakult történelmi helyzetnek, a végbement társadalmi változásoknak, tanúsága annak, hogy a kialakult határok földrészünk békéjét és nyu­galmát biztosítják. Az eltelt több mint három és fél évtizedben az NDK nagyívű fejlődési utat járt be, bizonyít­va' ezzel az új társadalom életképességét. A há­borús pusztításokat kiheverve a világ vezető ipari hatalmai közé emelkedett. Szerteágazó és korszerű termelése, fejlett mezőgazdasága gon­doskodik szorgalmas állampolgárainak magas életszínvonaláról. Nem volt könnyű az út, amelyet az NDK népe az elmúlt harminchét esztendő során megjárt. Kezdetben a Nyugat tudomást sem akart venni létezéséről, és el sem akarta ismerni a fiatal né­met államot. Ám az Ország következetes béke­politikája megváltoztatta ezt a felfogást, meg­nőtt a nemzetközi tekintélye, fgy ma már az egész világ elismeri az NDK-t. Az ország veze­tése történelmi küldetésének tekinti, hogy né­met földről soha többé ne indulhasson el háborít. A két német állam viszonyának alakulása vi­lágméretekben is meghatározó, de itt, 'Európá­ban. különösen fontos. Az NDK a maga részéről mindig kész volt a kapcsolatok építésére, a konst­ruktív együttműködésre a szomszédos Német Szövetségi Köztársasággal, szem előtt tartva a békés egymás mellett élés gondolatát, a külön­böző társadalmi rendszerű országok gyümölcsö­ző együttműködését — egymás szuverenitásának tiszteletben tartásával. Ugyanakkor az NDK gaz­dasági és nemzetközi politikájának meghatáro­zó eleme a szocialista országokkal folytatott együttműködés, amelyet a Varsói Szerződés és a KGST keretei biztosítanak. A többi szocialista országgal együtt lép fel a fegyverkezési hajsza megfékezéséért, hogy erősödjék az enyhülés, Eu­rópa és a világ biztonsága és békéje. Hazánk és a Német Demokratikus Köztársa­ság szoros baráti viszonyát is a hosszú távú kö­zös érdekek és társadalmi célok határozzák meg. Ez fejeződik ki a magas rangú párt- és állami vezetők ismétlődő találkozóiban, — Lázár György kormányfő egy hónapja járt Berlinben —, va­lamint a gazdasági, tudományos és kulturális szakemberek közvetlen tapasztalatcseréiben, a kétoldalú idegenforgalom évenkénti növekedé­sében. Nemzeti ünnepén kívánunk az NDK baráti né­pének további sikereket országuk felvirágozta­tásában! (KS) A magyar vezetők 'táviratban üdvözölték az NDK párt- és állami vezetőit országuk nemzeti ünnepe alkalmából. Élő lánc az atomfegyverkezés ellen • Negyvenöt- * ezer tagú élő láncot alkottak Skóciábam. A 13 városon át­húzódó, 45 km hosszú lánccal az atomfegy­verkezés ellen tiltakoztak a résztvevők. A képen: az élő lánc Glasgow egyik külváro­sában. Hadijelentés és cáfolat Koszorúzás Aradon Koszorúzást ünnepséget tartot­tak hétfőn Aradon. Szűts Pál bukaresti magyar nagykövet, Vékás Domokos ko­lozsvári magyar főkonzul és Aradi Sándor alezredes, katonai ás légügyi attasé hétfőn a Maros­parti városban megkoszorúzta a tizenhárom vértanú kivégzésének színhelyén álló emlékoszlopot. A szomszédos Békés megye lakos­sága nevében koszorút helyezett el a szabadságharc mártírjainak emlékoszlopán a Békés megyeiek küldöttsége, amelyet Szikszai Fe­renc, a Hazafias Népfront Békés Megyei Bizottságának titkára vezetett. Előzőleg megkoszorúzta az em­lékművet Gheorge Burdán, az Arad Városi Néptanács első el­nökhelyettese és Marian Dinules- cu elnökhelyettes. A hűvös, napos Időben több ezer aradi és környékbeli lakos gyűlt össze az aradi vár falaihoz, közel eső emlékműnél. Sok ma­gyarországi turista is ide látoga­tott. Az ünnepség a Himnusz hang­jaival ért véget. A SZOT és a KISZ vezetőinek megbeszélése Tegnap a SZOT , székházéban Baranyai Tibornak, a * Szakszer­vezetek Országos Tanácsa főtit­kárának és Hámori Csabának, a KISZ KB első titkárának részvé­telével a két szervezet képvise­lői áttekintették az együttműkö­dés időszerű kérdéseit. A tanácskozáson nagy figyel­met fordítottak arra, hogy a KISZ és a • szakszervezetek mi­ként mozgósíthatják eredménye­sebben a fiatalokat, az ország és a népgazdaság előtt álló felada­tok elvégzésére. A KISZ vezetőig részletesen szóltak a fiatalok' társadalmi helyzetével, szerepével, élet- és munkakörülményeivel kapcsola­tos törekvésekről. A SZOT képviselői egyetértet­tek a KISZ vezetőivel mindazok­ban a kérdésekben, amelyek az ifjúság foglalkoztatásával, etet­és munkakörülményeivel, lakás- helyzetével, valamint a fiatalok pályakezdésével, családalapítá­suk feltételeinek javításával kap­csolatosak. Fontosnak tartják, hogy ezekben a kérdésekben rendszeresen konzultáljanak. A megbeszélés résztvevői hang­súlyozták, hogy sokat várnak a szakszervezeti ifjúsági tagozatok, tanácsok megalakulásától. A KISZ támogatja és a maga esz­közeivel segíti a szakszervezetek ifjúsági tevékenységét. Megálla­podtak abban, hogy a törekvé­sek valóra váltásához közös ál­láspontokat alakítanak ki, s együttműködnek a rendelkezésre álló összegek felhasználásában, a jog- és hatáskörök kimunká­lásában, Kínai társadalomkutatók Bács-Kiskunban (Folytatás az 1. oldalról.) Akadémia Agrárgazdasági Inté­zetének igazgatója, Tan Hong- qian különösen nagy érdeklő­dést tanúsított a megye gazda­ságának országos megítélése, s a veszteséges üzemek segítésére hozott intézkedések iránt. Több kérdést tettek fel a .megye gaz­dálkodására ható bel- és külpia­ci helyzetre, a szakemberek kép- ,zés,éré, valamint-az„Injx^stFuktú­Ä kutatókat a pálmonostori Keleti Fény Termelőszövetkezet­ben megismertették a tsz adott­ságaival. gazdálkodásának lehe­tőségeivel. Hegedűs János, a szö­vetkezet elnöke elmondta, hogy a mintegy 7300 hektáros mező- gazdasági üzemben az alaptevé­kenységen kívül jelentős az ipa­ri melléküzemágak munkája. A gazdaság össztevékenységének egyharmadát jelentő mellék­üzemágak között legnagyobb sú­lyú az élelmiszeripari, a bungo- nyaszirom és az extrudált kuko­rica- és rizstermékeivel, majd a faipar következik a sorban. A kutatók érdeklődésére az el­nök elmondta, hogy az elmúlt öt év során a község fejlesztéséhez is sok segítséget nyújtott a tsz. Orvosi rendelőt, szilárd burkola­tú utat építettek összefogással. A tájékoztató után kötetlen be­szélgetés alakult ki, amikor a kérdezőkből lettek kérdezettek. A kínai kutatók szívesen válaszol­tak a távoli ország életére, vál­tozó gazdasági viszonyaira, a mezőgazdaság eredményéire vo­natkozó kérdésekre. A kis csoport ezután üzemlá­togatásra indult. Az élelmiszer- ipari melléküzemágon kívül meg­nézték a tehenészeti telepet, a szárítókat, valamint Gémes Mi­hály háztáji tehenészetét és hí­zóit. G. E. LAPZÁRTAKOR ÉRKEZETT * A szovjet tengeralattjáró elsüllyedése MOSZKVA Hétfőin elsüllyedt a Bermuda-szigetefctől körülbelül ezer kilométer­re szerencsétlenül járt szovjet atommeghajitású tengeralattjáró. A le­génység és más szovjet hajók személyzete három napon át küzdött a tengeralattjáró megmentéséért,-de a mentés nem sikerült — jelentette a TASZSZ szovjet hírügynökség. A legénység életben maradt tagjait ikimenitetitók és más szovjet hajókon biztonságiba helyezték. A tenger­alattjárói! pénteken tűz ütött Ikii. A legénység három itagja meghalt, többen megsebesültek. A TASZSZ jelentése .szerint újabb áldozatok nincsenek. Folytatódik az elsüllyedés okainak kivizsgálása. A .közvet­len ök az volt, hogy a hajóba hirtelen víz zúdult. • Sikerrel zárultba bécsi előkészítő tanácskozás Határidőre, sikerrel ért véget hétfőn este a bécsi találkozót előké­szítő tanácskozás. 35 ország — Albánia kivételével valamennyi euró­pai állam, valamint az Egyesült Államok és Kanada — diplomatái tárgyszerű, polémiáktól mentes légkörben megállapodtak a november 4-én, Bécsben kezdődő európai biztonsági és együttműködési utótalál- kozó napi. és ügyrendjében.. Az egyetértésben elfogadott döntés sze­rint a találkozót „politikai szinten” nyitják meg —, ami a gyakorlat­ban, mint Rudolf Turovsky nagykövet, az osztrák küldöttség vezetője hangsúlyozta, külügyminiszteri szintet jelent. Miközben a szocialista országok és sóik más állam máris jelezte részvétele szintjét, néhány nyugati állam, elsősorban az Egyesült Államok, „még nem kötelezte el magát” S3 tudatta a házigazda. VALUTA- (BANKJEGY- ÉS CSEKK-) ÁRFOLYAMOK Érvényben s isse. október 7-töl m-io . Pénznem Vételi Eladást ártolyzmitázegyeégre Sis V* ■; Angol font mm 6879,72 Ausztrál dollár Wmm 1 Belga trank to8.7i 115.43 Dán korona 597.81 634,79 Finn márka 92 » 982.35 Francia trank 6W.62 ­731.22 Görög drachma á) 31.24 33,1« Hollandi torlnt 1995.58 2119,02 japán yen (1M0) 292,09 I 310,96 jugoszláv dinár §§í ~ IMS 11,54 Kanadai dollár :;: M ;;;V 3247.98 V . 3448.86 Kuvaiti dinár 15495.12 46,159.08 Norvég korona J I 614,48 652.48 NSZK márka 2233.29 2394,79 Olasz líra (1000) / 32,59, 34,61 Osztrák schilling 329,42 | W0,24 Portugál escudo 30,87 32,77 Spanyol oeseta 34,96 36.16 Sváfcl frank 2776,47 2948.21 Svéd korona 657,22 697.8« USA dollár 4497.03 * 4699,60 4778,21 Ecu (Közös Piaci 4990,30 a) vásárolható legmagasabb bankjegy címlet: *00-ai

Next

/
Thumbnails
Contents