Petőfi Népe, 1986. október (41. évfolyam, 231-257. szám)

1986-10-02 / 232. szám

VEGET ÉRT A VILLANYSZERELŐK VERSENYE „Visszaköszönt” a pedagógus munkája Mint arról már tudósítottuk olvasóinkat, a fiatal villanyszerelő szakmunkások országos szakmai és politikád vetélkedőjének megyei döntőjét az el­múlt két napon tartották Kecskeméten, a Dutép Vállalatnál. A kezdő — öt évnél kevesebb gyakor­lattal rendelkező — fiatalok közül sajnálatos mó­don csak négyen álltak rajthoz, bár hatan nevez­tek. A hosszabb ideje a szakmában dolgozó — de legkorábban 1956-ban született —, villanyszerelők korosztályát tizenketten képviselték, az előzetesen várt tizenhéttel szemben. A zsűri a versenyzők szakmai tudását közepes­re, politikai felkészültségét a kívánatosnál gyen­gébbre értékelte, bár akadtak kimagasló teljesít­mények is. A Dutép Vállalat és a lebonyolításban közreműködő 623. sz. Vágó Béla Ipari Szakmun­kásképző Intézet és Szakközépiskola elismerést ka­pott a vetélkedő gördülékeny megrendezéséért. A megyei döntő győztese a haladó kategóriában Rékasi Béla, a Kőolaj- és Földgázbányászati Vál­lalat 26 éves dolgozója, a kezdő csoportban pedig Gonda Tibor, a MÁV kiskunfélegyházi vonalfőnök­ségének villanyszerelője lett. Egybehangzóan el­mondták, hogy mindkettőjüknek a politikai kérdé­sek adták fel inkább a leckét, a verseny szakmai részének nehézségi foka körülbelül egy szakmun­kásvizsgának felelt meg. Figyelemre méltó érdekesség, hogy mindkét győz­tes valaha ugyanannak a kiskunfélegyházi szak­munkásképző intézetnek volt a tanulója, sőt mind­kettőjük szakelméleti tanára Szálkái Mátyás volt, akitől, egybehangzó állításuk szerint, a legtöbbet tanulták. A félegyházi iskolának tehát a villany- szerelő szakmunkástanuló korcsoportban elért so­rozatos sikerei évek múltán is „időtállónak” bizo­nyulnak. B. F. I. • A versenyzők egy csoportja a fiatal villany- szerelő szakmunkások országos vetélkedőjé­nek megyei döntőjén. (Méhesi Éva felvétele) Kiskunhalasi csillagászati napok Száz éve született Térey-Kuthy ■Sándor (1886—1955) költő, ügy­véd, író és műfordító, Debrecen­ben. Eredetileg jogi pályára készült; jogi tanulmányait Budapesten és Kolozsvárott végezte, s ügyvédi oklevelet szerzett. Budapesten előbb mint ügyvéd működött, majd pedig városi ügyész, és az idegenforgalmi hivatal igazgató­ja volt. A félszabadulást köve­tően rövid ideig a miniszterel­nökségen, később pedig az elha­gyott javak kormánybiztosságán dolgozott. Korán kezdett el irodalommal foglalkozni. Versei többnyire a Nyugatban jelentek meg. Válasz­tékos formaérzékű, finoman ci­zellált költészetét a kortársi kri­tika igen nagyra becsülté. Az 1930-as évektől kezdve érdeklő­dése egyre inkább a műfordítás Jelé fordult, s mint műfordító is jó nevet szerzett. A többi között Villon, Baudelaire, Verlaine, Ara­gon verseit fordította magyar­ra, Ady költészetét pedig francia nyelven tolmácsolta. Az 1926- ban megjelent francia nyelvű Ady-kötete az első ilyen jellegű művek közé tartozott. Versei an­nak idején a Feltámadás, illetve a Magányos ember című verseskö­tetben jelentek meg. Három re­génye — Visszatérés, Berg Kris­tóf lelkiismerete, A föld lelke — a fővárosban látott napvilágot. A MÁV kiskunhalasi művelő­dési házban október 6-tól 10-ig tartanak a csillagászati napok. Az eseménysorozat megnyitója hét­főn este hat órakor lesz. Ezt kö­vetően előadások hangzanak majd el. Az elsőt dr. Kulin György, az Uránia Csillagvizsgáló ny. igaz­gatója tartja hétfőn este fél hét­OKTÓBER 6-TÓL 10-IG kor. Előadásának címe: A világ- egyetem megismerése. Egy nap­pal később, október 7-én este hatkor dr. Horváth András kandi­dátus, az Uránia Csillagvizsgáló és a budapesti Planetárium igaz­gatója az űrállomás-építésről be­szél. A csillagászati napokon még számos érdekesnek ígérkező elő­adás hangzik el. Napközben — előzetes bejelentkezés alapján — film- és diavetítéseket tartanak csoportok részére. A kiskunhala­si Csillagászati Obszervatórium pedig egész nap fogadja, várja a látogatókat. Meghirdetett előadá­saik után, esténként Balogh Ist­ván helyi csillagász tart bemu­tatót. Megyénk az országos sajtóban Népiszabadság, 1986. október 1-jei szám: Farkas P. József: Kö­zös akció az életért. (Interjú Gubacsi Lászlóval, a Bács-Kiskun Megyei Tanács egészségügyi osztályának vezetőjével.) Népszava, 1986. október 1-jei szám: Újvári Gizella: Bács-Kiskun megyében az időseként. — Családsegítő központ három helyen: — Szociális centrum Kecskeméten. — Legmagasabb segélyek az országban. (Információ a megyénkben élő időskorúak helyzeté­ről.) — Mátyás István: Például Kecskeméten. Gondoltak min­den korosztályra.) A kecskeméti Erdei Ferenc Művelődési Köz­pont gazdag, sokféle igényt kielégítő programjairól.) Szövetkezet, 1986. 40. szám: Nemcsak paprika... (A Kalocsai Népművészeti és Háziipari Szövetkezet munkájáról Simay Ist­ván' fotóival.) — öt forint Bácsiban is! (A Zöldért zöldség, és gyümölcsvására.) Alföld, 1986. 10. szám: Szekér Endre könyvismertetése Zám Tibor: Jelenések napja című kötetéről. Küldöttközgyűlés előtt a Kiskunsági TESZÖ V A Kiskunsági Mezőgazdasági Szövetkezetek Területi Szövetsé­gének elnöksége tegnap Kecske­méten ülést tartott, amelyen a taggazdaságok elmúlt ötéves te­vékenységéről és 'további felada­tairól számolt be a szervezet tit­kára, illetve annak helyettese. A tanácskozás résztvevői ezután összegezték a „Mezőgazdasági szövetkezetek V. kongresszusa állásfoglalásának kialakításához” kiadott TOT-irányelv vitáját, amely_az október végi tisztújító közgyűlés egyik napirendje is lesz. ANYAKÖNYVI HÍREK KECSKEMET SZÜLETTEK: (1386. szeptember is. és 29. között anyaköny vezettek): Cza­pek Anikó és Czapek Éva (anyjulk: Szekeres írért). Vén Mariann és Vén Attila (Bús Julianna), Tuza Norbert (dr. Gémes Éva), Bracsók Gábor (Mészáros Éva), szúróvszkl István (öcsai Irén Etika), Nagy József (Barthalos Agnes), Fehér Roland (Kucsák Ilona), Szálkái Melinda (Tár­csái Melinda), Veszelszki Andrea (Fe­kete Andrea), Csillag Viktória (Ham- gyási Gizella), Farkas András (Sza­bó Zsuzsanna), Golovlcs Tünde (Nagy Mária), Pólyák Krisztina Judit (Da­rabos Judit Erzsébet), Hatos Enikő (Bócsai Mária), (Lenkei Anita (Cső­szt Sára), Paksi Péter (Kun Éva), Harmatit Iván Gábor (Szabó Agoita Veronika), szabó Zoltán (Virág Éva Eszter), Miklós Tímea (Tritont Ag­nes), Aradi Rebeka fSzaikolczai Szil­via Katalin), Baranyl Ilona Judit (Gó- bor Ilona), Trungel Anikó Katalin (Ladányi Ildikó), Kézér Ernő (Szabó Terézia), Gonda Gergely (Karkus Má­ria), Kontár András (Czlhulya Er­zsébet Mária), Bóta László Zoltán (Meleg Ilona), Varga Klára Katalin (Danlcs Klára), Kis Mónika (Bóbis Mária), Trungel Brigitta (Számics Magdolna), Fazekas Barnabás (Nagy Erzsébet), Horváth Krisztián (Gaj­dács! Zsuzsanna), szeltz Balázs (Sze­mén Veronika), Lúd víg Krisztián László (Kása Eszter), Cserényl 'Ka­talin (dr. Kiss Katalin Erzsébet), Kris­tály Málta (Báló Márta), Bararczl Anikó Sva (Kiss Éva Beáta), Szijj Anikó (Szabó Mária), Petényi Éva (Holló Terézia), Lakatos Luca (Tőrók Erika Julianna), Káré Mihály 0 Sza­bolcs (Király Julianna), Takács Dá­niel (Szóráth Judit), Szeri Eszter Zi­ta (Bőrösök Mária), Parádl Laura (Veres Erzsébet Katalin), Borsos* Szi­lárd (Ambrus Ildikó). Tóth Viktor (Németh Zsuzsanna Veronika), Mor­vái Milán (Belányi Mária Krisztina), Bangó Henriett (Bodor Gabriella), Gubacsi Melinda (Plszmán Margit Anikó), Kada Szilvia (Kiss Erika Ka­talin), Tasi Vilmos (Kerekes Gyön­gyi), Kőrös Gábor (Postplschl Má­ria).' Kovács Etika (Molnár Erzsébet), Bíró Mónika (Sándor Erika), Llotal Noémi- (Szeverényi Márta), Szőrös Andrea (Hegedűs Margit Sarolta), Szekér Nikolett (Kispál Mária), Ko- máromy András (Kádár Éva). Pato- nai Gábor (Borbás Ildikó), szegedi Anita (Pólyáik Ilona)./ HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK; (szep­tember 26-án és 27-én): sendula Fe­renc József és Nagy Mária Magdol­• ÉÉ ­na, Tóth László és Kálmán Andrea Katalin, Kovács Béla és Ugray Zsu­zsanna Zita, Fazekas József és Ko­vács Ilona, Bélavári Pál és Kovács Márta Ilona, Géró Gyöngy Péter és Törzsók Enikő Zsuzsanna, Juhász Tibor és Tápal Erzsébet, Győrfl Fe­renc és Sípos Katalin, Zslgó István és szabó' Katalin, stefánkovlcs Gábor és Nagy Ildikó Andrea. Dóczi-Szabó György és Füvest Emma, Palotás Sándor József és Törteti Julianna, Takács István és Gelencsér Edina, Geiszt József Sándor és Sáírán Ildi­kó, Réfl Attila és Kállai Andrea, Bra- da László és Mányi Rózsa, Vörösmar- thi Tibor és Kis Katalin, Varga.Je­nő és Kis Mária Erzsébet. MEGHALTAK: Várad! László (Kecs­kemét), Fodor-Nagy Ferenc (Kecske­mét), Rózsa sándomé Lédeczl Rozá­lia (Kecskemét), Kiss Ferencné Sí­pos Judit (Kecskemét). Feldmann Al­bertivé Kovács Anna (Helvécia), Tóth Jánosáé Imre Teréz (Budapest, VIII.), Mészáros József (Kecskemét), Víg- Dudás József (Kecskemét), Tuska Györgyné Lehoczki Anna (Kunadacs), Behány László (Ny áriőri ne), Szeme- rédl Illés (Kecskemét), Festő Margit Erzsébet (Kecskemét), Kaiman Fe­rencivé Hegedűs Mária (Kecskemét), Ivicz sándomé Hamar Julianna (Ti- szakécske), Mtkulesz Józsefivé Mada­ras Piroska (Kunszeritmiklós). Jurá- szlk Márkus (Lajosmizse), Tóth Jó­zsef (Kecskemét), Tímár József (Tl- szakécske), Baranyai sándomé Czelt- 1 inger Anna (Budapest, X.), Balanyl Pétemé (Kecskemét), Jelenti János­áé Adám Rozália (Tiszakécske), Gö­rög Dezső (JakahszáUás), Hajagos Fe­renc (Kecskemét), Nagy József (Kecs­kemét). Pálinkás Györgyné Szécsi Ida -(Kecskemét), ' Beliczal Jánosné Széchenyi Erzsébet (Kerekegyháza), Ménkű Ferenc (Kecskemét), Venesz Károly né Zseni Ida (Kecskemét),- Sándor István (Kecskemét), Nagy Márton Lajosné Wlndlsch Erzsébet (Lajosmizse), Ficsór László (Kiskun­félegyháza), Rózsi Gyöngy (Kecské­mét), Kállai Albin József (Kecske, mét), szűcs Mihály (Kecskemét), Ká- koriyl Ignác (Szakmán), szalai Jó- 3zsefné Szabó Julianna (Kecskemét), Tar István (Solt), Kopcalk Páll (Kecs­kemét), Rónai Jenő Balázs (Szeged), Kerekes Mária .(Kecskemét). KISKOROS HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK: (Szep­tember 23. és. 26. között.): Németh Ferenc és Pesti Gabriella, Tóthi Atti­la és Volák Erzsébet., MEGHALTAK: Boldog György (Kiskőrös), Bús Mihály (Tabdl). Műfordítói pályázat általános iskolásoknak A Katona József Megyei Könyvtár, a Tudományos Isme­retterjesztő Társulat megyei szervezete és a Magyar Úttörők Szövetségének Bács-Kiskun Me­gyei Elnöksége az elmúlt évek hagyományai alapján műfordí­tói pályázatot hirdet. A pályáza­ton részt vehet minden általános iskolai tanuló, aki olyan színtű orosz, német vagy angol nyelv­tudással rendelkezik,, hogy szótár segítségével le tudja fordítani a megadott szöveget. A fordítandó meséket az álta­lános iskolákban kaphatják meg az érdeklődő pajtások. A pályázatokat 1986. november 6-ig kell eljuttatrii a Katona Jó­zsef Könyvtárba.' Az eredményhirdetésre és díj­kiosztásra december első heté­ben, a gyermekkönyvhéten kerül sor. — NAIV MŰVÉSZEK. Török János festő és Gombás Já­nos szoborfaragó munkáiból rendeznek kiállítást a Magyar Naiv Művészek Múzeumában, Kecskeméten. A tárlatot szom­baton, 11 órakor dr. Bánszky Pál művészettörténész, megyei múzeumigazgató nyitja meg. MÍlSORWím 1986. október 2-án, nűtörtSköh. KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ (Az Erdei Ferenc Művelődési Köz­pont színháztermében.): Este 7 órakor: sYBILL. Katona Jó­zsef-bérlet. Bemutató ellőadás. Figyelem! A művelődési központ Operett-bérletében a SYBILL előadá­sa nem szerepel. ERDEI FERENC MŰVELŐDÉSI KÖZPONT Előzetes. Október 4-én. szombaton, 11 óra­kor: Clró ka Bábszínház. A VIRAGOS BOLOND. MOZI KECSKEMET Városi mozi: fél 4 órakor: NINCS ELŐAD AS! Háromnegyed 6 és 8 óra­kor; MACSKAFOGÓ, sz., magyar rajzfilm. Árpád mozi: fél 4. háromnegyed 6 és 8 órakor: SZABADLÁBON VE­LENCÉBEN. Sz., mb., francia—olasz film. Otthon mozi: délelőtt 10, fél 6 és fél 8 órakor: ÉLETBEN MARADNI. Sz.. amerikai film. Mesemozi: háromnegyed 6 óraikor: IZG0-MOZGÓ. BAJA Uránia mozi: fél 4, fél 6 és fél 8 óraikor: A SAOLEN TEMPLOM SZENT KÖNTÖSE. sz., kínai—hongkongi kalandfilm. Központi mozi: 4, 8 és 8 óraikor: A SMARAGD ROMÁNCA. SZ., mb„ amerikai kalandfilm. 14 éven felüliek­nek! BÁCSALMÁS Árpád mozi: S és 7 óraikor: ZSA­ROLÓ ZSARUK, Sz., mb., francia fiimvlgjáték. 14 éven felülieknek! KALOCSA Othon mozi: 4, 6 és 8 óraikor: A NAGY GENERÁCIÓ. Sz„ magyar fllmvigjáték. 14 éven felülieknek! KISKOROS Petőfi mozi: 6 és 8'órakor: szer­zetesek GÉPPISZTOLLYAL. Sz., olasz fllmvigjáték.. KISKUNHALAS Fáklya mozi: 4, 6 és 8 órakor: HI­VATALOS VÁLTOZAT. Sz., argentin film. 14 éven felülieknek! KISKUNFÉLEGYHÁZA Petőfi mozi: fél 4 érakor: DONALD KACSA NYÁRI KALANDJAI. Sz., amerikai rajzfilmsorozat. Háromne­gyed 6 és 8 órakor: LÖVÖLDÖZÉS. Sz., japán krimi. 14 éven felülieknek! TISZAKÉCSKE Az Arany János Művelődési Köz­pontban: 7 órakor: BREAK, sz., ame­rikai film. A RENDŐRSÉGRŐL JELENTJÜK Súlyos sérülést okoztak a megvadult lovak Vaskúton, a Rákóczi út és a Széchenyi utca kereszteződésében szeptember 27-én Márity Lajos­né 63 éves nyugdíjas, bajai la­kos (V. kerület, Tanya 77.) lovas fogattal megállt. Az idős nő a fogat mellett — míg férje rövid időre eltávozott — a hajtószárat . kezébe fogva várakozott. Közben az állatok megvadultak, az asz- szonyt magával rántották, s a kocsi kereke áthaladt rajta. Má­rity Lajosné súlyos sérülést szen­vedett. ? Baján, a Szegedi út 103. szá­mú ház előtt 29-én Harangi Jó­zsef 18 éves mezőgazdasági gép­szerelő, bajai lakos (Posztó u. 2.) motorkerékpárral tompított világítással közlekedett, s elütöt­te á vele azonos irányban gya­logló Alföldi . Veronikát , (Baja, Család ü. 5.), aki súlyosan meg­sérült. Ugyancsak Baján és 29-én, a Dózsa György út 44. számú ház előtt Kovács István 62 éves nyug­díjas, csávolyi lakos (Kossuth u. 9.) motorkerékpárral a párhu­zamos közlekedésre alkalmas út­testen a jobb oldali sávból úgy hajtott át a belső sávba, hogy nem adott elsőbbséget egy sze­mélygépkocsinak. A motoros könnyű, utasa, Kovács Istvánná 58 éves nyugdíjas, csávolyi la­kos (Kossuth u. 9.) súlyos sérü­lést szenvedett. Nemesnádudvaron is baleset történt 29-én. Lakatos Gábor 22 éves sükösdi lakos (Kos­suth út 14.) kistehergépkocsival figyelmetlenül hajtott ki a kapu­bejáróból, és összeütközött egy féktávolságon belül érkező se­gédmotor-kerékpárossal. A Se­gédmotoros, Pálinkás Imre 17 éves sükösdi lakos (Kos­suth út 17.) súlyos sérülést szen­vedett. ,,. R. M. NAPTÁR 1986. Október 2., csütörtök Névnap: Petra Napkelte: 5 óra 44 perc Napnyugta: 17 óra 24 perc Holdkelte: 3 óra 47 perc Holdnyugta: 17 óra 02 perc IDŐJÁRÁS Előrejelzés az ország területére ma estig: Folytatódik a kelle­mes, napos, őszi idő. Csapadék to­vábbra sem várható. Hajnalban helyenként párás lesz a levegő. A változó irányú 1 szél többnyire gyenge marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22 fok kö­rül várható. Szeptember 30-én Kecskeméten a középhőmérséklet 14,4 (az S0 éves át­lag 14,1), a legmagasabb hőmérsék­let 22,2 Celslus-fok volt. A nap 6 órán keresztül sütött. Tegnap reggel 7 óra­kor 84, 13 órakor 19,S fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet 6,9 Celslus-fok, a tengerszintre átszámí­tott légnyomás 1029,3 millibar — mér­sékelten süllyedő — volt. Szeptember 30-án Baján a közép- hőmérséklet 11,8 (az ötvenéves átlag 14,7), a legmagasabb hőmérséklet 21,5 fok volt. A nap 4,8 órán keresztül sü­tött. Tegnap reggel 7 órakor 6,6, 13 órakor 19,3 fokot mértek. A legala­csonyabb hőmérséklet 3,0 Celslus-fok, a tengerszintre átszámított légnyomás 1029,8 millibar — emelkedő — Volt. — Növényvédelmi előrejelzés. Még mindig tart az amerikai fe­hér szövőlepke kártétele. A MÉM Növényvédelmi és Agro­kémiai Központja szerint most nagyon fontos megakadályozni, hogy a fészkekből szétmásszanak a hernyók, okvetlenül le’ kell vagdosni és elégetni a hernyó­fészkeket hordó ágakat. Az al­mafákon növekszik a* kaliforniai pajzstetű okozta fertőzöttség. Még most is csökkenthető a baj zá­rópermetezéssel, amely egyben a jövő évi gondokat is enyhíti — Helyreállt a vízszolgáltatás Pécs belvárosában, ahol kedden délelőtt mérgező anyag került a vízvezetékrendszerbe. A pécsi vízmű szakemberei folyamatos öblítéssel teljesen megtisztították az elosztóhálózatot a szennyező­déstől. A Baranya megyei KÖJÁL munkatársai közben többször is vízmintát vettek és laboratóri­umban vizsgálták mindaddig, amíg a mérési eredmények azt nem mutatták, hogy a víz szeny- nyezésmentes, emberi fogyasztás­ra alkalmas. Ennek eredménye­ként a szerdára virradó éjszakán ismét bekapcsolták a belvárosi elosztóhálózatot a vízellátásba. Nyereménybetétkönyv-sorsolás Az Országos Takarékpénztár szer­dán Budapesten rendezte meg a nye­rem árny betétkönyvek 1986. Hl. ne­gyedévi sorsolását. Mindazok az, 1986, szeptember 29-ig váltott, és a sorso­lás napján forgalomban volt nyere­ménybetétkönyvek, amelyek sor­számának utolsó három számjegye (számvégződése) megegyezik a fel­sorolt számokkal, az 1986. IH. negyed­évi átlagbetét]üknek a számok mel­lett feltüntetett százalékát nyerték. K N i >t d ftf n > §f ^1 in Z u 50 160 25 50 25 25 250 25 25 50 237 359 434 435 494 522 639 853 967 997 28 UH 25 60 25 25 25 29 50 25 A nyereményösszeget a betétköny­vet kiállító takarékpénztári fiók, ta­karékszövetkezet vagy postahivatal október 17-tól fizeti ki. gépkocsi-Átvételi sorszámok 1986. szeptember 30-án Trabant Limousin Hycomat (Bp.) 800 Trabant Hycomat Combi (Bp.) 210 Trabant Limousin (Bp.) 4701 Trabant Limousin (Debrecen) 4262 Trabant Combi (Bp.) 343 Trabant Combi (Debrecen) - 346 Wartburg Standard (Bp.) 388 Wartburg Standard (Debrecen) 229 Wartburg Spedál (Bp.) 656 Wartburg Spec Iái (Debrecen) i 237 Wartburg spec, tolótetős (Bp.) 0853 Wartburg Tourist (Bp.) 653 Wartburg Tourist (Debrecen) 537 Skoda 105 S (Bp.) 10 700 Skoda 105 S (Debrecen) 8563 Skoda 120 L (Bp.) 21 341 Skoda 120 L (Debrecen) 12126 Skoda 120 GLS (Bp.) 1468 Lada 1200 (Bp.) 44 813 Lada 1200- (Debrecen) 31 040 Lada 1300 S (Bp.) 18 132 Lada 1300 s (Debrecen) 13 663 Lada 1500 (Bp.) 16 067 Lada 1500 (Debrecen) 10 097 Lada combi (Bp.) 7964 Lada Combi (Debrecen) 4316 Moszkvics (Bp.) 14 363 Polski Fiat 126 P (Bp.) 28 990 FSO (Polski Fiat) 1500 (Bp.) 5410 Dácia Limousin (Bp.) 43170 Dácia (Debrecen) 009 Dácia Combi (Bp.) 453 Dácia Combi (Debrecen) 243 Zasiava (Bp.) ’ ' 13 780 — HÁLÁS SZÍVVEL mondunk köszönetét , mindazoknak, akik dr. Varga Jenő, volt Bács-Kiskun megyei tanácselnök, a Hungaro- fruct nyugdíjas vezérigazgatója elhunyta alkalmából részvétnyil­vánításukkal, együttérzésükkel fájdalmunkban osztoztak. A gyá­szoló család. — NÉVADÓ. Tóth Ágoston honvéd ezredesnek, az 1848-49- es magyar szabadságharc katona­térképészének nevét vette fel ' szerdán a Magyar Néphadsereg Térképészeti Intézete, megala­kulásának 40. évfordulója alkal- mából. Színházi évadnyitás A régi épület felújítása miatt az Erdei Ferenc Művelődési Köz­pontban ma kezdi harminc nyol­cadik évadját a Kecskeméti Ka­tona József Színház. Amióta ál­lami (tanácsi) irányítású társu­latok keresik a közönség kegye­it, több-kevesebb sikerrel próbál­koznak a meglevő értékek meg­őrzésével és a változó világ tük- röztetésére, befolyásolására al­kalmas új irányzatok meghono­sításával. A nemes, az emberségünket növelő közönségigények teljesí­tését, ■ korszerűséget várunk a megerősödött társulattól, szere­tetteljes értékpártolást a közön­ségtől. Holnapi lapszámunkból A negyedik oldalon a kecskeméti kamaraszínház­ban színre kejrürő Háború éa béke rendezőjével. Lend- vay Ferenccel' készített interjút közöljük. A Tár­latnapló ezúttal az Erdei Ferenc Művelődési Köz­pontban rendezett, a Nem­zetközi Kísérleti Kerá­mia Stúdió ösztöndíjasá­nak bemutatkozásával fog­lalkozik. Itt ismertetjük a Szovjet Irodalom októberi számának a tartalmát Is, továbbá közöljük az orvo­sok és a gyógyszertárak hétvégi ügyeleti rendjét. Az ötödik oldalon az élel­miszer-kereskedelemben dolgozók helyzetével fog­lalkozó cikket közlünk, s ugyanitt találják olvasó­ink a Jánoshalmi Petőfi Termelőszövetkezetben si­keresen meghonosított nagyüzemi baromfitartás- ról szóló írást. PETŐFI NÉPE A Magyar Szodallata Munkáspárt Bács-Kiskun Megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: dr. Sztrapák Ferenc Főszerkesztő-helyettes dr. Gál Sándor Kiadja: a Bács-Kiskun Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Prelszinger András lgaagatá Szerkesztőség, Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér 1/a. 8001 Telefon: 27-611 Telexszám: 26-216 bmlv h Terjeszti a Magyar Poata Előfizethető a hlrlapkézbesltő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra: 43,— Ft. negyedévre: 129,— Ft. félévre: 268,— Ft. egy évre: 516,— Ft. v Készült a Petőfi Nyomdában I ofszet rotációs eljárással Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. 6001 Telefon: 28-777 Vezérigazgató: Blrkás Béla HU ISSN 0133—235* t « <

Next

/
Thumbnails
Contents