Petőfi Népe, 1986. október (41. évfolyam, 231-257. szám)

1986-10-21 / 248. szám

QQzdQ/ÓQpolitiikQ y munko y Idjc/rtmcnyck PETŐFI NÉPE • 5 1986. október 21. KÖNYVESPOLC A magyar élelmiszeripar története Érvényes-e Friedrich List meg­állapítása hazánkra? „Azoknál a nemzeteknél... amelyek az ipart a mezőgazdasággal a saját terüle­tükön egyesítik, a kölcsönös ösz­tönzés állandóan fennáll, ezért ál­landó a termelés emelkedése és evvel a tőkék gyarapodása is mind a két oldalon.” Érvényes-e eigy olyan ország­ban, amely (kimaradt az iparfej­lődés főáramaiból? Érvényes-e a modern, gyáriparit megteremtő 'tizenikilenoedük szá­zadban tőkeszegény kelet-európai térségekre? Perecesek, pogácsások, kenyeresek Erre a nemzett önismeret szem­pontjából elsőrendű kérdésire is kerestem a válasz* A magyar élelmiszeripar története címmel néhány hónapja megjelenít, szép kivitelű könyviben. A gyáripar alakulásáig két fe­jezetiben tárgyalja az élelmiszerek előállítását és forgalmát. Eligazító adatai közül csak né­hány közlésére van helyem. A mohácsi vész előtt nyilvántartott mintegy 70 kézműves iparág kö­zül egy tucat sorolható az élel­mezési ipar körébe. Gyakran egy- időben hatott a szakosodási és a tömörüilési folyamat. A XVI. szá­zad elején, — például — Budán, voltak perecesek pogácsások, ke­nyeresek, sőt zsemlesütők. Másutt a molnárok sütésre is vállalkoz­tak. A céhek létrejötte a konku­renciaharc veszélyét, közvetve az iparosok nagy számát is, jelezte. Már az első részből nyilvánva­ló, hogy az élelmiszer termelésé­nek, az előállított javák feldolgo­zásának és értékesítésének szín­vonala erősen függött az adott orszáa társadalmi, gazdasági fej­lettségé tői. Az élen a malomipar _A malorfiipar történetével kez­dődik a második, az élelmiszer- ipar fejlődésiét a reformkortól is­mertető, elemző rész. Mondani is fölösleges: Széchenyi István volt a mailomügy erjesztője. A kötet szerzői általában, arra törekedtek, hogy a ;technikai, a technológiai fejlődést, a szakem­berek tudását vagy ismereteik esetleges fogyatékosságát is érzé­keltessék az adott iparágról szól­ván. Feltűnő: hazánk milyen so­kat köszönhet a főként német nyelvterületről idetelepült iparo­soknak. A katasztrofális hazai hitelvi­szonyok miatt előtérbe kerültek külföldi tőkések, vállalkozók. Ér­dekes, hogy az első kecskeméti konzervgyárat 1900-ban ugyanúgy egy bozeni oég pénzélte, mint az első magyar hengermalmot 1839- ben. A malomiparral foglalkozó ta­nulmány (is) jelzi, hogy csak az 4 az iparág tudott megbirkózni fel­adataival, amely szüntelenül meg­haladta a már elért eredményeit. Bármilyen kiváló volt a gabona­ipar, szervezeti, műszaki változá­sok nélkül képtelen lett volna feldolgozni a 'hatvanas-hetvenes években a korábbinak többszörö­sére növekedett termést. Kecskemét, Kiskunhalas A konzervgyártást elemző feje­zetben található a legtöbb megyei vonatkozású közlés, fénykép. Pon­tosan tudósít a Gyümölcs- és Fő- zeléki konzerv-készítő Rt. Első Kecskeméti Konzervgyár megala­pításáról, fejlődéséről, Hans Platter meránd születésű kanzsrv- rnester kecskeméti családi vállal­kozásáról. Gyümölcsszárítmányo- kat, pulpokat és vegyes ízeket gyártattak 1923-tól. Körültekintően tájékoztat A magyar élelmiszeripar történetó a baromfiiparról, a Nagykőrösről Kecskemétre került Benedek-cég- röl, a kiskunhalasi Schneider Ig­nác vállalkozásáról. Olyan doku- menitumértékű képek növelik a kiadvány értékét, mint például a kiskunhalasi baromfifeldolgozó nagyüzem államosítását megörö­kítő fotó. Korlátozott fejlődés Romány Pál ' így ajánlotta a Könywllág júniusi számában a témájához méltó 'színvonalú és kiállítású könyvet: „nagyon jó, hogy Magyarország élelmiszeripa­rának vezetői, támogatói kedves kötelességüknek tekintették e munka elvégzését, e könyv kiadá­sát. Valóban forrás-értékű. Sokáig szolgálni fogja a tájékozódást, minden bizonnyal nemcsak az ag­rártörténészek számára.” Végül árnyaltabb, pontosabb válasz alakítható ki e könyv ta­nulmányozásával cikkem elején feltett kérdésekre. Kétségtelen, hogy sokáig az élelmiszeripar mozdonyként húzta maga után az iparfejlődést (a gépgyártás fej­lesztését például a malomipar sürgette), de a lehetőségeitől so­káig elmaradó mezőgazdaság és hazai infrastruktúra miatt ha­zánkban mind az iparban, mind a mezőgazdaságban az egy főre jutó termelési érték elmaradt a nálunk fejlettebb — a mezőgaz­daságukkal az ipart korábban és szervezettebben ‘ egyesítő orszá­gokétól. Heltai Nándor A PILÓTAISKOLÁN IS FABRIKÁLT Hordók, fa dísztárgyak mestere Azt tartja a közvélemény: nem lehet az jő kis­iparos, akinek a háza nem különb másokénál. Hogy ez az összevetés jogos-e vagy sem, arról* lesz még szó a későbbiekben. Elöljáróban annyit; Kecske­méti Mihály kádár háza — a megyeszékhelyen, a Puskin utcán — megfelel az említett előítéleten alapuló elvárásnak. Az épület nagy és szép. A nap­pali berendezése egyedi, a házigazda készítette, akárcsak a helyiséget díszítő népi használati tár­gyakat: a rajnai kan csőt, a kicsinyített vajköpülőt, kármentőt, esobolyót stb. Két ajtó között, a falnál Mekk Elek fából faragott, kétdimenziós figurája áll. Az első pillantásra arról győz meg: alkotója szereti a vidámságot. Pedig Kecskeméti Mihály éle­te nem valami szívderítőén indult. — Éppen elvégeztem a negyedik polgárit — mond­ja —, amikor meghalt az édesapám. Tízen voltunk testvérek, s bár eltartani már csak hármónkat kel­lett. megözvegyült édesanyámnak ez is erejét meg­haladó terhet jelentett. Szakmát kellett tanulnom. Édesanyám azt mondta, „kádár leszel” és beíratott az Iskolába. — Volt hozzá kedve, tehetsége? — Egy biztos: már kisgyerekkoromban is min­dig fúrtam, faragtam, játékokat fabrikáltam. Em­lékszem, egyszer vándorcirkusz járt a városban, annyira megtetszett a kocsijuk, hogy kicsinyített mását elkészítettem magamnak. Azóta is megvan ez a szokásom, nagy örömmel fabrikálok fából dísz­tárgyakat, állat- és mesefigurákat. Abban az időben, amikor elkezdte a tanoncisko­lát, a város 32 kádármestere alig győzte kielégíte­ni az igényeket. Bortermelő vidéken legalább a biz­tos kenyeret, de inkább a jómódot jelentette ez a szakma. Elvesztette viszcot megrendelőinek túlnyo­mó részét — az egyéni gazdálkodókat — a mező- gazdaság ikoltetótivizálása után. Kecskeméti Mihály mégis akkoriban — 1963-ban — váltotta ki az ipar- engedélyt. A 'kádár kt$z, ahol korábban dolgozott, nem bizonyult életképesnek. Feloszlott. — Egy nap a férjem 17 ezer forinttal állított ha­za — emlékezik vissza most a- felesége. — Kölcsön­kérte a pénzt, hogy műhelyt nyisson. Én meg majd belebetegedtem az aggodalomba: mikor bírjuk azt a rengetek pénzt visszafizetni? Nagyon sokat kel­lett dolgozni és takarékosan élni, mire sikerült. — Amikor elkezdték osztani a hobbikerteket a Halasi úton, megint szükség lett a munkánkra — veszi át a szót a mester. — De én már nem csak hordókat, kádakat készítek, javítok. Sokan rendel­nek pincében kialakított bársarokhoz díszítőeleme­ket, használati tárgyakat, berendezéseket. — Mégis, mintha kihalófélben lenne ez a szak­ma ... — Kecskeméten másodmagammal vagyok ká­dár kisiparos, nyáron és ősszel aligha győznénk a munkát, ha a kontárok, fusizók nem „segítenének” be. Hogy nem egyformák az esélyeink — ők nem fizetnek adót —, természetesén bosszant, de isme­rem az egyik legfőbb okát annak, hogy miért nem a legális utat választják, vagy miért térnek le róla sokan, nemcsak a kádár szakmában. Azért, mert gyorsan szeretnének meggazdagodni. Rá kell jön- niök, hogy ez nem megy, ha becsületesek. Az átla­gosnál jobb életszínvonalat a kisiparosok is hosz- szabb idő alatt, az átlagosnál több munkával érik el. Kecskeméti Mihálynak lett volna alkalma pályát változtatni. Ennek történetét a felesége mondja el: — Amikor katona volt, több pilótajelölt közül egyedül őt találták alkalmasnak, el is vitték Szol­nokra, a repülőtiszti iskolára. De mit ad isten, ott is elkezdett, fabrikálni... kis repülőgépeket. A szakmája mellett döntött végérvényesen. Hogy megbánta-e? Értelmetlen lenne a kérdés, ismerve munkája eredményeit, sikereit, tudván, hogy jó hírnévnek, közmegbecsülésnek örvend. Ed­dig 19 alkalommal részesült elismerésben, kitünte­tésben, az idén a Kiváló Munkáért miniszteri ki­tüntetést kapta meg. Tavaly pedig a kézműves mester címet (ennél már csak az iparművész mi­nősítés a magasabb). Munkáival gyakran szerepel kiállításon. A KIOSZ-ban hosszú évek óta tölt be különböző tisztségeket, jelenleg a megyei vezetőség­nek is tagja. Almást Márta Pártmunka a szövetkezetekben Egész gazdaságunkat és tár­sad almunkat átszövi a szövet­kezetek hálózata. Az aktív ke­resőknek több mint negyede tag, illetőleg alkalmazott vala­milyen szövetkezetben, s csak­nem ugyanekkora arányú a szövetkezetek részesedése a nemzeti jövedelem előállításá­ból. Egyebek melllett ezárt for­dít nagy' figyelmet pántunk arra. hogy sikeres szövetkezet- pciMit'ikánik most és a jövőben is következetesen érvényesüljön. Mindannyiunk közös érdeke, hogy a mezőgazdasági, az ipa­riba fogyasztási és az értéke­sítő. a takarék-, valamint a lakásszövetkezetek még jobban szolgálják tagságuk érdekeit, fökélete-iíitsék működésük de­mokratizmusát, erősítsék a ta­gok személyes és anyagi köz­reműködését. tulajdonosi érde­keltségét, gondollkodácimódját, magatartását Ezeknek a cé­loknak az eléréséhez nélkülöz­hetetlen, hogy a szövetkezetek oártunk politikájának szelle­mében működjenek. S ezért a szövetkezetekben dolgozó kommunisták tehetik a leg­többet. cserével lehet és .kell tehát kialakítani a párt politikáját támogató egyetértést és cselek­vést. Rendszerünk politikai erejét azzal gyanapíthatjuik a lehető legnagyobb .mértékben, ha gondoskodunk róla. hogy az állampolgároknak v legyen tényleges 'beleszólásuk minden,.- őket érintő döntés meghozata­lába, a határozatok végreha tásának az ellenőrzésébe, s; iát sorsuk formálását». Egyetértés, cselekvés Köztudomású, a három nagy szövetkezeti ágazat az év há­rom utolsó 'hónapiában -tartja soron következő kongresszusát. Az ipart szövetkezeteké már lezajlott, a -fogyasztásiak no­vember ben. a mezőgazdasági­ak pedig decemberben veszik számba a legutóbbi öt eszten­dő alsót végzett munkájukat, eredményeiket, ég meghatároz­zák teendőiket a következő fél év-tízedre. Időszerű tehát, -hogy legalább vázlatosan összegez­zük. -melyek a szövetkezetek­ben fdlyó pártmunka legfon­tosabb követelményei és mód­szerei. Pártunk XIII. kongresszusá­nak -határozata hangsúlyozza, hogy szocialista építőmunkánk jó folytatása csak akkor lehet­séges, ha erősítjük a párt ve­zető szerepét, eszmei, politikai befolyását gazdasági és társa­dalmi ékítünk minden terüle­tén. A pártszervezetek, a kom­munisták elsőrendű feladata­ként jelöli meg a határozat, hogy a pártonikávüiieket is vonják be a közös gondolko­dásba és cselekvésbe. Nem utas Ugatásokkal, nem parancs­szóval, hanem meggyőző ér­vekkel, az egymástól eltérő nézeteket is megvitató eszme­Sablonok nélkül A szövetkezeitekben működő pártszervezetekre, az ott dol­gozó kommunistákra is vonat­kozik mindez, természetesen azzal együtt, .hogy mindig szem előtt kell tartaniuk a szö­vetkezeti jellegből fakadó sa­játosságokat, az adottságok, le­hetőségek, a valóság tényeinek pontos ismerete alapján. Kész sablonok, receptek szerint a szövetkezetekben sem lehet eredményes pártmumkát vé­gezni, hiszen egészen más ten­nivalók adódhatnak példáid egy — sok háztáji gazdaságot integráló és ipaini ágazatokat 'is fenntartó — mezőgazdasági szövetkezetben, mint valame­lyik lakásszövetkezetben. Régi és jól bevált gyakorlat, hogy 'a szövetkezeti pántszer­vezet 'titkára tagja a szövetke­zet választott vezetőségének, amely pánttaggyűléseken rend­szeresen .beszámol a szövetke­zet helyzetéről, 'terveiről. A- taggyűlés -megvitat minden lé­nyeges kérdést, és a kommu­nistákra kötelező határozato­kat hoz. A gazdasági vezetők és a pártszervezet így kialakí­tott együttműködése az egyik biztos pillére annak, hogy a pántmunka eredményes legyen. A közösség szolgálata Különösen nagy szükség van az ilyen tartalmú gyakorlati ténykedésre most, amikor ne­héz éveket tudunk magunk mögött, I nem kecsegtet ben­nünket gyors, látványos javu­lással a következő öt esztendő sem. Továbbra is számolnunk kell a kedvezőtlen világgazda­sági hatásokkal és azzal is, hogy a kívánatosnál lassabban tudunk únrá lenni belső, hazai gondjainkon. Ami az utóbbia­kat Illeti, azoknak a mérsék­lése és fokozatos megszünteté­se, ha nem is kizárólag, de el­sősorban rajtunk múlik. Természetesen a szövetkeze­tekben, dolgozó embereken is, akik között a példamutató sze­rep mindenekelőtt a kommu­nistákra, a pártszervezetekre vár. Mindenütt- erősíteni kell a pártmunka mozgalmi jelle­gét, száműzve belőle a hivata­li felfogást és stílust, a forma­lizmust. Nemkülönben a fenn- !i éjázást, a haitalmaskodást, a szocialista elveinkkel, célja­inkkal egyetért tő, de a megszo­kottaktól esetleg eltérő mód­szereket javasló vélemények, kezdeményezések elfojtását, a hibás gyakorlat kiigazítására irányuló elgondolások vissza­utasítását. A pártszervezetek, a kom-' munisták határozottan lépje­nek fel a párt politikájával összeegyeztethetetlen, az erköl­csi normáinkba ütköző bármi­féle törekvéssel, magatartással szembeni. Magasfokú politikai és szakmai felkészültség, szi­lárd helytállás, a közösség szolgálata, a feddhetetlen, élet­mód: mindez elengedhetetlen ahhoz, hogy a pártmumka megfeleljen a rendeltetésének. Meghatározó tényező Sok szó esik mostanában a megújulásról, a jövőnk szem­pontjából igen nagy horderejű reform továbbviteléről. Meg­figyelhető azonban, hogy az előbbrevivő intézkedések, lé­pések szükségességét gyakran csak a gazdasági életre korlá­tozzák. Pedig igazán nem ne­héz belátni, hogy a megújulás parancsoló kővetehnénye tár­sadalmi és politikai intézmé- nyedmfcre is vonatkozik Bár­mennyire is szorítóak és sür- getőek is a gazdái! i ’s tere­pein elvégzendő teemi- nk, ki­zárólag gazdasági módszerek­kel nem teljesíthetők Föltét­lenül szükség van rá, hegy — egyebek mellett — a pántmun­ka is megújuljon. A szövetke­zetekben, amelyek nem csupán vállalatok, gazdálkodó egysé­gek. hanem jellegükből eredő­en társadalmi közösségek is, igazán könnyű ezt felismerni. Éppen ezért indokolt annak a hangsúlyozásai, hogy a párt- munka a szövetkezetekben legalább annyira meghatározó tényező, mint a szűkén, értel­mezett gazdálkodás. A kettő elválaszthatatlan egymástól, s a legsúlyosabb hibák közé tar­tozna az egyiknek az elkülöní­tése a másiktól. Gulyás Pál A magyar „fakanálforgatók'’ sokféle jóízű ételt tudnak készíte­ni az emberiség egyik legrégibb zöldségféléjéből, a káposztából, különösen télvíz idején, A nagy kövek súlya alól, jellegzetes illa­tú levéből előkerül az ősz so­rán beért, savanyított káposzta, arra várva, hogy a fazékban jó­fajta húsokkal „léphessen házas­ságra”. A káposztát konzerváló felsé­ges ízt adó savanyítás módját _ a régi rómaiak fedezték fel, még­pedig véletlenül, ha hinni lehet az arról szóló leírásoknak. Az egész Európát hatalmuk alatt tar­tó római légiók vonulásának el­maradhatatlan kísérői voltak azok a szekerek, amelyeken az után­pótlást, a többi között, a fahordók­ba rakott fejes káposztát is szál­lították. Az úttalan utak hepehu­pái gondoskodtak róla, hogy a káposzta alaposan összerázódjék, levet eresszen és erjedésnek in­duljon. a Eleinte romlottnak hitték a nem éppen gusztusos kinézésű ká­posztát, s csak később jöttek rá pompás izére. Sokáig úgy vélték, hogy a különleges iz kialakulása kizárólag a „kocsiztatás" követ­kezménye. A katonák elbeszélései nyomán a lakosság kíváncsisága «• is feltámadt a savanyú káposzta iránt, amit „házilag” eleinte úgy készítettek, hogy" káposztáshór- dókkal megrakott szekereket kör- be-körbe járattak a városok nagy kövekkel kirakott utcáin. Akinek nem telt kocsira és lóra, az há­tára akasztott puttonyban rend­szeresen napi „sétára” vitte a ká­posztát. Állítólag egy lusta római rabszolga jött rá arra, aki gazdá­ja éberségét kijátszva ledobta a puttonyt, és lefeküdt mellé az árnyékba, hogy a káposzta ma­gától. szaladgálás nélkül is meg­erjed, csak jó erősen le kell • nyomkodni a puttonyban vagy a kádban. Napjainkba^ a fedölevi- ->• megtisztított káposztát — zsa eltávolítása után — cs, . szeletelik, majd 2—3 szá sót adva hozzá, rétegenként i tapossák a kádba, hogy a közöt­te levő levegőt eltávolítsák, és_ a káposzta levét kinyomják. Íze­sítésre birset, tárkonyt, kaprot, babérlevelet, fűszerpaprikát, fe­keteborsot stb. használnak — vi­dékenként változó összetételben. A megyében Tiszakécskén yan nagy hagyománya a savanyítás­nak. Az erjesztést egyébként „ingyenmunkások”, baktériumok végzik, ennek során 1—1,5 száza­lék tejsav keletkezik, ami az el­tartást biztosítja, és a kellemes ízt kölcsönzi. „Annak a rómainak, aki ká­posztát termeszt, saját patikája van” — vélte Cato, az ókori bölcs. A káposztából kinyomott lével véraláfutásokat és fekélyeket bo­rogattak. A kevés ideig főzött. cukrozott káposztáiét székrekedés, a sokáig forralt főzetet pedig tasmenés ellen javasolták. Az idő előtti kopaszodást a fejre kötö­zött nyers káposztalevéllel igye­keztek elkerülni (hogy milyen sikerrel, arról nem szól a króni­ka.) ,A. szertelen ivás felidézte csömört” káposztalevessel űzték el, ami a mai napig is szokásban maradt, gondoljunk csak a jófé­le korhelylevesekre. Anélkül, hogy kétségbe akar­nánk vonni a káposzta fentebb említett sokféle jótékony hatását, tudományos tárgyilagossággal azt szögezhetjük le; hogy a káposzta jelentős mennyiségű — kilónként 150—300 milligramm — C-vita- mint, \ralamint B, és B; vita­mint is tartalmaz. Kellemes izé mellett ez teszi még fontos nép­élelmezési cikké, különösen a vi­taminszegény hónapokban. ' "Képünk a káposzta betakarító- • sáról készült. ÜSŐ HECSKEMÍTfKONZERVGYÁRffJHÍüSktMr MAGVARORnÁS^

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents