Petőfi Népe, 1986. szeptember (41. évfolyam, 205-230. szám)
1986-09-05 / 209. szám
1986. szeptember 5. © PETŐFI NÉPE S 7 SPORT- SPORT A SZÖVETSÉGI KAPITÁNY HÉTFŐN HIRDET CSAPATOT Öt újonc és egy légiós a norvégok elleni keretben A magyar labdarúgó-válogatott kedden. Oslóban Norvégia ellen kezdi őszi mérkőzéssorozatát. Tizedszer találkozik majd a két válogatott. Majd háromnegyed századdal ezelőtt, 1912. június 23-án volt a rajt a norvég fővárosban, s a magyarok 6—0 - ra győztek. Hat gól különbség azóta sem volt a két válogatott közöt, de a mérleg egyértelmű magyar fölényt mutat: 7 győzelemmel szemben 1 vereséget és 1 döntetlent, 30 magyar és 5 norvég Bált. Sorrendben 6:0. 5:0 1:2. 5:0, 3:1, 4:0, 2:1, 4:1 és 0:0 volt az eredmény. Legutóbb 1984. május 23-án Székesfehérvárott tslálíco- zott a két válogatott, s 90 percük nem hozott gólt. A keddi találkozóra Komo-a Imre szövetség.! kan'itá.ny hétfőn már próbálgatta jelöltjeit, csütörtökön pedig döntött, hogy bő 'keretéből mo'viV 18 játékos utazik vasárnap délután Norvégiába. — Csak azokat válogattam, akiket klubjuk is javasolt — mondotta Komára Imre. — Gondjaim voltaik, s bizonyára lesznek is. A karetkijelölés ezzel jár. Az új szövetségi kapitány 9 •hazai és 1 külföldi klub 18 labdarúgóját választotta ki. A. bajnok Bp. Honvéd 4, az Ü. Dózsa, a Vasas, a Pécs, a Ferencváros és a Rába ETO 2—2, a Békéscsaba. az MTK-VM és a Tatabánva pedig 1—1 játékost ad. A külföldi klub a francia Nancy (Hannich Péter). A 18 tagú keret 5 játékosa (Kellér, PreszeMer, Szekeres, Bo- da és Kvaszta) még nem szerepelt a válogatottban. Amint a szövetségi kapitány elmondotta: egészen biztos, hogy újoncot, vagy újoncokat avatnak Oslóban. — Szombaton este takVkozunk — folytatta Komora Imre. — Vasárnap délelőtt egyórás át- mozgato edzést tartunk, délután utazunk. Hétfőn — a keddi mérkőzés időpontjában — edzés lesz a találkozó színhelyén, és azutan hirdetem ki a Norvégia elleni kezdőcsapatot. A Norvégia elleni 18 tagú keret. a válogatottság számával: KAPUSOK: Andrusch (Bp. Honvéd — 5), Szendrei (Ű. Dózsa — 3). VÉDŐK: SaluQi (Bp. Honvéd — 34), Garaba (Bp. Honvéd — 56), Farkas (Vasas — 1), Róitih (Pécs — 21), Keliler (Ferencváros — 0), Prés zeller (Rába ETO — 0). KÖZÉPPÁLYÁSOK: Fitos (Bp. Honvéd — 1.), Hannich (Nancy — 24), Bálog T. (Vasas — 3), Ka/rdos (Ú. Dózsa — 30). CSATÁROK: Mészáros (Pécs — 11), Szekeres (Békéscsaba — 0), Boda (MTK-VM — 0), Vin- cze I. (Tatabánya — 3), Hajszán (Rába ETO — 21), Kvaszta (Ferencváros — 0).- • Komora Imre válogatásával kapcsol atban a következőket mondotta az MTI-nek: — Néhányan hiányoznak a többszörös válogatottak közül. Nyilasi kisebb sérüléssel bajlódik. klubja szerdai bajnoki mérkőzésén sem játszott. Détári teljesítménye gyenge, emellett kedden mint utolsó éves szakközép- iskolás vizsgázik. Péter nem azon a helyen játszik klubjában, ahol számításba vettem volna, ígv egyelőre más az elképzelésem. A külföldön szereplő magyar játékosclk közül Oslóban csak Hánndchra számítok. Détári hiányába«! szükség van irányító játékosra, Hannich kapja ezt a szerepkört, várhatóan egy félidőre. Itt szó lehetett volna Nagy Józsefről is, de a Haladás középpályása sérült. RÖVIDEN • RÖVIDEN X A Nemzetközi Kosárlabda Szövetségtől megérkezett az értesítés, amely szerint a Ronchet- ti Kupában a görög Megasz— Kecskeméti SC női mérkőzést, a Franke, Zeh csehszlovák páros vezeti. X Dicséretes kezdeményezésről kaptunk tájékoztatást. A Molnár Erik szabadegyetem őszi, jövő tavaszi programjában helyet kapott a sport is. Az első előadásra szeptember 5-én, pénteken 17 órától kerül sor Kecskeméten, a Szaivay Mihály Úttörő- és Ifjúsági Otthonban. A szervezők, a megyei testnevelési és sportosztály, valamint az ifjúsági otthon vendége Knézy Jenő, a televízió sportosztályának riportere lesz. A téma pedig a sport, s ezen belül is a mexikói labdarúgó-világbajnokság, képben, szóban. Érdekesnek ígérkezik, X A Kecskeméti SC ökölvívószakosztálya kedden és csütörtökön várja azokat a 12—18 év közötti fiatalokat, akik kedvet éreznek ehhez a sportághoz. A hét bármelyik két napján, 17 órától lehet jelentkezni a széktői edzőteremben Oláh Gyula edzőnél. X Lejátszották az elhalasztott megyei bajnoki női kézilabdamérkőzést. Az eredmény: Kiskunmajsa—KAC-MEDOSZ 17— 26. Ifjúságiak: Kiskunmajsa— KAC-MEDOSZ 8—21. 3Í .VtoBorzot. ■ Biräet .«SÍSGvcróíi! gáncsszakosztálya az utánpótlás korosztály kiegészítésére. Jelentkezhetnek a széktói cselgáncs-edzőteremben keddi és csütörtöki napokon az 1974—77 között született fiúk, akik a sportág műveléséhez kedvet éreznek. Jelentkezés 15-től 17 óráig. A cselgáncsozni kívánó lányok részére is tanfolyamot rendez a KSC. A nők kedden és csütörtökön 13.30-tól jelentkezhetnek a széktói edzőteremben. X A szerdán lejátszott Magyar Népköztársasági Kupa labdarúgó-mérkőzések lapzárta után beérkezett eredményei (a legjobb 32 közé jutásért): MTK-VM— Nagybátony 3—1, Pécsi MSC— Bónyhád 4—0, Videoton—Kapos- gép 3—0, Debreceni MVSC— Hernádmcnti Tsz SE 4—0, DVTK —Nagy halászi Textiles 4—2, Vác —Bélapátfalva 2—0, Metripond— Nagyszénás 2—1, H. Szabó Lajos SE—SZEOL-Délép 2—2 (büntetőkkel a honvédcsapat jutott tovább), Sajóbábony—Nagykálló 1—1, (büntetőkkel Sajóbábony jutott tovább), Szolnok—Csen- ger 4—1, Kaposvári Rákóczi— Boly 3—0, Szigetvár—Csurgó 4— 0, Ózdi Kohász—Salgótarjáni Síküveggyár 3—0, Sabaria—Komló 1—0, Mohács—Ajka 1—1 (büntetőkkel a Mohács jutott tovább). HÉT VÉGI ELŐZETES Péntek KÉZILABDA Megyei női bajnokság: Lajosmizse— Harkakötöny, Lajosmizse, 17 órakor. RÖPLABDA A 11. Hírős Kupa női röplabdatorna nyitómérkőzései: Kecskemét, Arpádvárosi sportcsarnok. A pálya: Kaposvár—ATSC, B pálya: BVSC—Szeged. A 11. Hirös Kupa női röplabdatorna nemzetközi jellegű, mert részt vesz a Dutép SC vendégeként hazánkban tartózkodó bolgár Sumen csapata is. A rendezők a 8 csapatot két csoportba sorolták. A mérkőzéseket azonos időben, két pályán rendezik. A csoport: Kaposvár, BVSC, Szegedi Építők Spartacus, ATSC. B csoport: BSE, DMVSC, Sumen (bolgár), Dutép SC. t A Dutép SC NB I-es női csapata augusztus 4-én kezdte meg a felkészülést a bajnokságra. A szakosztály vezetősége több fontos kérdésben hozott döntést az új bajnoki idény előtt. A szakosztály vezetőedzője Dunszt István marad továbbra is, de saját kérésére a továbbiakban elsősorban a serdülő csapat edzéseit vezeti és a junior csapatot versenyezteti. A felnőtt és ifjúsági csapatot Rapcsá- nyi István edző irányítja. A csapatból senki nem távozott, de az NB II-ból két játékost igazoltak. Both Éva (Debreceni Sportiskola) és Süpek Ildikó (Gödöllő) a kecskeméti csapat játékosa lett. A Dutép csapata az elmúlt bajnoki évben érte el az eddigi legjobb eredményét (11. hely) az NB I-ben, ami azt jelenti, hogy ősztől a nehezebb csoportba került. fogathajtAs Az országos ketteslogathajtó-baj- nokság döntője: Kecel, lovaspálya, 10 órától • bemutatás és díjhaitás. utána az első versenyszám eredményhir- dctése. Szinte hagyomány már, hogy Kecel rangos fogathajtóversenyek házigazdája. Ezúttal az ország legjobb kettesfogathajtói vetélkednek a lovassportjáról, vendégszeretetéről ismert nagyközségben. Várható. hogy a teljes magyar élmezőny rajthoz áll Kecelen, közöttük a bajnoki cím védője, Kecskeméti László, a Kiskunfélegyházi Lenin Tsz SK versenyzője is. — Nag|t: varseny 4esz> a keceli —Fülöp Sandít, a K*í,Ú"(Özőie.''-^Ttobir' ‘Wr-1, senyzőink is nagyon készültek. Kiss Zoli, aki tavaly ezüstérmes volt az országos bajnokságon, ezúttal versenyben lehet az aranyéremért. De még Nyúl Pista is szerezhet Szombat LABOAHÜG4S NB I.: Tatabánya—FTC. Békéscsaba—Vasas, O. Dózsa—Dunaújváros. Debrecen—Siófok. Pécs—MTK-VM. Haladás—Eger, 16: Bp. Honvéd—Rába ETO. 18 órától. Területi bajnokság: szegedi VSE— Soltvadkert. Szeged, SZVSE-pálya, 16 órakor. Jv.: Szabó S. A KTE elleni megyei rangadó után Meskó István, a Soltvadkert szakvezetője nyilatkozatában arra utalt, hogy a szegedi vasutasok elleni mérkőzésen pontot, vagy pontokat akarnak szerezni. A papírforma szerint erre van is reményük, hiszen a szegedi csapat a három forduló után nyeretlen és mindössze 1 gólt lőtt. Igaz, a soltvadkertiek sem nyertek még mérkőzést, de két döntetlennel bizonyították javuló formájukat. Szegeden persze nem lesz könnyű a pontszerzés. Megyei labdarúgó-bajnokság: Izsák —Kiskörös, Izsák, 16 órakor. Jv.: Nagy Z. Megyei II. o. Északi csoport: H. Gábor A. SE—Kiskunmajsa. 16 órakor. Körzeti labdarúgó-bajnokság: Kecskeméti csoport. Kezdés 16 órakor. • A múlt évi ezüstérmes az aranyért? (felvételünkön) hagyományosan jól szerepel a nehéz terepen. Vajon milyen helyezésre lesz elég felkészültsége a fogatot marasztaló keceli homokon? Páhi—Orsó vány, Fülöpbáza—Helvéciái Petőfi SE. Ladánybene—Szaík- szentmárton. Kiskunfélegyházi csoport: Tiszakécske II.—Lászlófalwa, 15.30-kor. BIRKÓZÁS III. Vatai László serdülő kötöttfogású országos verseny: Kalocsa, Városi sportcsarnok, 13 órakor. Á hagyományos versenyre 22 egyesület több mint 200 birkózót nevezett. A fővárosi és vidéki szakosztályok mellett megyénk egyesületei is részt vesznek. A versenyt egyébként a Kalocsai SE és az FTC közösen rendezi. Ez is hagyomány. CSELGÁNCS Kecskemét Judo Kupa nemzetközi verseny, egyben országos felnőtt I. osztályú rangsorverseny: Kecskemét. Városi sportcsarnok. ünnepélyes megnyitó 14.45-kor. A verseny 15 órakor kezdődik. A Kecskeméti SC cselgáncsszakosztálya immár nyolcadik alkalommal rendezi meg a Kecskemét Judo Kupát. A szervezők az idén népes külföldi mezőny indulására számítanak. Az angol Soroka csapata már a hét eleje óta hazánkban tartózkodik és közülük két judós Kecskeméten edzett. Az indulók között van az olasz Judo Kuroki Tarcento, a román Álba Iulia, a lengyel Gdansk, az osztrák Graz, az NSZK-beli Kronshagen, valamint az Eisenberg csapata. Jugoszláviát a szabadkai Zor- ka, valamint egy újvidéki együttes képviseli. Mivel a verseny egyben országos felnőtt elsőosztályú rangsorverseny, így várhatóan itt lesz a teljes magyar élmezőny. A kecskemétiek közül a 65 kg- ban Tóth László, a 95 kg-ban E. Kovács János indul esélyesként. A kupavédő kecskeméti csapatból néhányan sérülés és külföldi szereplés miatt hiányoznak. Két héttel az egyéni OB előtt nyilván nagy verseny lesz a Kecskemét Judo Kupa, mert a magyar cselgán- csozók ezt tekintik a bajnokság főpróbájának. A Kecskemét Judo Kupa szombati műsorában a +95, a 95, a 86 és a 78 kg-os súlycsoportok versenye szerepel. A küzdelem négy szőnyegen folyik. KÉZILABDA NB Il-es férfimérkőzések: Lajosmi- zse—Tiszaföldvár, Lajosmizse, 17 órakor. Bp. Testvériség—Dutép SC. Budapest. li órakor. NB H-es női mérkőzés: H. Porcelán—Dutép SC, Hódmezővásárhely. 15 órakor. Megyei férfibainokság: kezdés. 16 órakor, Bácsalmás—MFSC. Kiskunmajsa—Soltvadkert, Kiskunfélegyháza—Tiszakécske. H. Kinizsi SE— Kecel (Baja), Kiskunhalas—Gara. fogathajtAs Az országos kettesfogathajtó-bajnok- ság döntője: Kecel, lovaspálya, 9 órától : maratonhajtás, utána eredményhirdetés. RÖPLABDA Hirös Kupa férfitorna: Kecskemét, Lánchíd Utcai Általános Iskola, 9 és 15.30 órakor. A hagyományos Hírős Kupa férfi röplabdatornát a szervezők eredetileg nemzetközi versenynek szánták, de a meghívott külföldi együttesek helyett csak táviratok érkeztek. A kupaversenyen végül négy magyar NB I-es csapat, a Vasas, a BKV Előre, a KOMÉP SC és a KSC indul. Az első napon délelőtt és délután is 2—2 mérkőzést rendeznek, majd vasárnap a körmérkőzés harmadik fordulóját bonyolítják le. Valamennyi találkozó 3 nyert játszmáig tart. A KSC-ben nem szerepel Demeter György, aki a válogatottal külföldön tartózkodik, de hazaérkezése után sem a KSC- ben, hanem török csapatban folytatja sportpályafutását. A kecskeméti csapat a Bp. Honvédtől visszatért Szabó Zoltánnal erősödött, de több tehetséges fiatal játékos is helyet kap az együttesben. Ka- ragics Mátyás vezetőedző az előrehozott bajnokság főpróbájának tekinti a Hirös Kupát. A 11. Hírős Kupa nemzetközi női röplabdatorna mérkőzései: Kecskemét. Arpádvárosi sportcsarnok: A és B pályán, 9.30-tól csoportmérkőzések. Vasárnap LABDARÚGÁS NB I.: Zalaegerszeg—Videoton, 11 óra (a tévé is közvetíti). NB H-es mérkőzés: Budafok—Bajai EK. Budafok, 16 órakor. Szombaton és vasárnap, popzenei koncerttel és kaszkadőrbemutatóval egybekötött motorcsónakgálát rendeznek a budapesti Duna-szakaszon, a Margitsziget illetve az Árpád hídtól délre eső óbudai part között. A műsor fénypontja az S—750-es kategória Európa-bajnoksága, amely az egyik támogató vállalat nevét is viseli. Ezért Bútorker Kupa néven kerül lebonyolításra. Az Európa-bajnokság mellett az 0—500, az 0—850 és az S—850-es hajóosztályokban nemzetközi viadalt rendeznek. A két csapat egymás mellett, a 12. és 13. helyen áll a bajnoki táblázaton. A bajaiak 1 ponttal előzik meg ellenfelüket. tehát a helyezés megtartásához legalább döntetlent kell kiharcolni. A BSK eddig idegenben még nem tudott pontot szerezni, de jó védekezéssel és bátrabb támadójátékkal minden eredmény elképzelhető. A BSK-játékosok gyengéje a helyzetkihasználás. Ha ezen sikerül valamit javítani, akkor az eredmény sem marad el. Területi bajnokság: Kezdés 16 órakor. Kecskeméti TE—Mezökovácsbá- za. jv.: Kormányos: Lajosmizse— Kecskeméti SC. jv.: Kubatovics; Mis- ke—Csongrád, jv.; Hajdú: Orosháza— Honvéd Kun B. SE, jv.: Veres. A listavezető KSC most La- josmizsén folytatja. Ez a mérkőzés megyei rangadó. A Lajosmizse eddig csak lelkes játékával tűnt ki, nem valószínű. hogy sikerrel fel tudja- venni a küzdelmet a nagyobb- játékerejű kecskemétiekkel. Nehéz mérkőzés előtt áll a KTE, a Miske és a Honvéd Kun Béla SE is. Megvei labdarúgó-bajnokság: Kezdés 16 órakor. KTK—Kalocsa. jv.: Franciskovics. Honvéd Radnóti SE— Császártöltés, Jv.: Kulman: Harta - Imrehegy, jv.: Czenczik. Tiszakécske—Mélykút, jv.: Kiss A.: Kecel— Bácsalmás, jv.: Zsigó; Tass—Baja! Tsz SK, jv.: Szabó S.. Jánoshalma— Akasztó, jv.: Szentgyörgyi. Megyei II. osztály: Déli csoport. Kezdés 16 órakor. Kunbaja—Érsekcsa- nád. Hercegszántó—Sükösd. Nagy- baracska—Kelebia. Dusnok—Dunapa- taj, Homokmégy—Fájsz. Tompa—Hajós. Bácsbokod—Katymár, Vaskút— Gara. Északi csoport: Kezdés 16 órakor.. Tiszaalpár—H. Mezőfi SE. Csengőd—■ Hetény egyháza. Harkakötöny—Kerekegyháza, Helvécia—Kkhalasi Spartacus, .Tászszentlászló—Jakabszállás, Ku mszen.tmiklós—MFSC. Körzeti bajnokság: Bajai csoport. Kezdés 16 órakor. Csávoly—H. Kinizsi SE. Madaras—Bácsborsód. Nemesnádudvar— Szeremle. Dávod—Tataháza. Bátmonostor—Fe’.sőszentiván. Kalocsai csoport: Kezdés 16 órakor. Bátva—Solt. Dunaszentbenedek— Géderlak. Tabdi—Úszód, Dunatetét- jen—Sza.kmár. Kecskeméti csoport: Kezdés 1» órakor. Kunpeszér—Agasegyháza, Izsák II.—KunbaVacs. Kiskunfélegyházi csoport: Kezdés 15.30-kor. Kunszállás—Kecskeméti MÁV. Bugac—Lakitelek. BIRKÓZÁS III. Vatai László serdülő kötöttfogású verseny: Kalocsa, 8.J0-kor. cselgáncs Kecskemét Judő Kupa nemzetközi verseny, egyben országos I. osztályú rangsorverseny: Kecskemét. Városi sportcsarnok, 9 órakor. 60. 65, 71 kg-os súlycsoportok és abszolút kategória. KÉZILABDA ólegyei női bajnokság: Kezdés 10.30- kor. Jánoshalma II.—Kiskunhalas. Kiskunmajsa—Szánk. Kiskőrös—Soltvadkert, Bácsalmás—Kisszállás. RÖPLABDA A Hírős Kupa férfitorna harmadik fordulója: Kecskemét, Lánchíd Utcai Általános Iskola. 8.30-kor.J A Hírős Kupa nemzetközi női röplabdatorna döntömérközései: Kecskemét. Arpádvárosi sportcsarnok, 8: órától. * FOGATHAJTAS Az országos kettesfogathajtő-baj- nokság döntője: Kecel, lovaspálya. 9 órától: akadályhajtás. 11.30-kor eredményhirdetés. 13 órától: díjugratás, pónifogatok bemutatója, lovasfutball, pusztaötös. lovasbemutatók, 16.30- tól szüreti felvonulás. Az 0—500-as kategóriájában megcsodálhatják a nézők a jelenlegi legjobb magyar motorcsónak-versenyző, a bajai Volentér László tudását. Volentér már háromszoros Európa-bajnok. Idén az ausztriai Aschach-ban és Nyu- gat-Berlinben is győzött 0—500- ban, a bajai Világ Kupán pedig az 0—350-es géposztályt nyerte. Mellette Ticska László és ifj. Csepregi György neve is jól cseng. A vasárnapi műsort a Nine* együttes koncertje és a Randori kaszkadőcsoport bemutatója isc színesíti. Motorcsónakgála a Dunán MAI MŰSOR TV I. MŰSOR: 8.30: Tv-torna 8.35: Kesztyűbe dudálni — Szovjet film 10.00: NYUGDÍJASOK DÉLELÖTTJE Kb.10.30: Galgóczi Erzsébet: Bolondnagysága. Tv-film (ism.) Kb. 11.35: Képújság 15.40: Iskolatévé. Nyelvtanárok figyelem! (FF) Írástanítás: A nyelvtan tanítása 16.15: Hírek 16.20: Tükrös — Népművészeti filmsorozat. I. Sárközi hímzés 16.30: Három nap tévéműsora 16.35: Tévétükör — Szecskő Tamás jegyzete 16.50: A cfyőzelem stratégiája — Szovjet dokumentumfilm-sorozat II/2. rész: ... és a Csendes-óceánon 17.50: Képújság 17.55: Reklám 18.00: Ablak — A belpolitikai főszerkesztőség műsora 19.00: Reklám 19.05: Tv-torna 19.10: Esti mese 19.20: Reklám 19.30: Híradó 20.00: Reklám 20.05: Középkorúak — Kínai film 2T.35: Betűreklám 21.40: Hogy kik vannak ... Érdekes emberek játéka 22.10: „Egyedül vallhatok színt" — Balogh Edgárral beszélget Zöldi László 23.05: Híradó 3. 23.15: Himnusz TV II. MŰSOR: 18.20: Képújság 18.25: A templomos lovagok kincse — Lengyel játékfilmsorozat V/1. rész: Kalandok előtt (FF) 19.00: Ablak (Az I. műsor folytatása) 19.30: Manuel de Falla: Concerto (ism.) 19.45: Színek a homályban — Anatóliai sziklatemplomok. Török kisfilm (ism.) 20.00: Keresztmetszet az Európai Kulturális Fórum gálaestjének hangversenyéból 21.05: Híradó 2. 21.25: A körte — Bolgár rajzfilm 21.35: Egy este a New York i Fészekben — Riportfilm 22.15: Képújság MOSZKVAI TV I. MŰSOR: 16.00: Rajzfilm. 16.45: Világhíradó. 17.00: A hét postája. 17.30: Népdalok. 17.45: Hírek. 17.50: „Felkelő-történet" c. film VII. rész. 19.00: Híradó. 19.40: „Felkelő-történet" c. film Vili. rész. 21.05: Világhíradó. 21.20: Dalok, románcok, keringők. 22.00: Rajzfilm. 22.15: „Az esküvő" c. film. 23.26: Hírek. 23.31: Esztrádműsor ÚJVIDÉKI TV: 17.00: Tv-napló — magyarul. 17.40: Hírek. 17.45: Gyermekműsor. 18.15: Művelődési műsor. 18.45: RTV-kalauz. 18.50: Számok és betűk — vetélkedő. 19.15: Rajzfilm. 19.25: Reklám. 19.30: Tv-napló — magyarul. 19.55: Reklám. 20.00: Sherlock Holmes kalandjai — angol bűnügyi film. 21.00: Szórakoztató zenés műsor. 21.45: Tv-napló. 22.00: Kulturális magazin, után^műsorzárás SZLOVÁK TV II. MŰSOR: 16.25: Hírek, 16.30: Tv-fórum. 17.10: A rendőrség naplójából (ism ). 17.20: Triangulum — Zenés vetélkedőműsor. 18.00: Színpadra — NDK tv-filmsorozat 4. rész. 19.00: Tv-torna. 19.10: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Fiatalok tv-klubja. 21.00: Fernando Bottero világa — Dokumentumfilm. 21.30: Időszerű események. 22.00: Ez történt 24 óra alatt. 22.10: Az élet álom — Spanyol tv-játék KOSSUTH: 4.30—7.59: Jó reggelt! Reggeli zenés műsor 8.05: Műsorismertetés Kb. 8.15: Mai kulturális programok és a múzeumok állandó kiállításai 8.20: Tudományos parkok (ism.) 8.55: Népdalok 9.40: Hát hol az a kutya? 9.53: Lottósorsolás 10.05: Levél Kosztrov elvtárshoz Párizsból a szerelem lényegéről — Majakovszkij verse 10.10: Muszorgszkij-művek 11.00: Iránytű — Szórakoztató magazin világjáróknak és otthonülóknek 12.30: Ki nyer ma Soltvadkerten? — Játék és muzsika tíz percben 12.40: Reklám 12.45: Sarusi Mihály: Magyar Krisztus — Könyvszemle 12.55: Defossez: Fanfár 13.05: Zenés séták a természetben — Hattyú 14.05: Műsorismertetés 14.10: Balogh Edgár 80 éves 15.00: Erről beszéltünk 15.30: Muzsikáról versben, prózában 16.05: „Vájjon s mikor leszön jó Budában lakásom!" — Emlékműsor Buda vissza- vívásának 300. évfordulójára 16.54: Muzsikáló természet 17.00: Vizsgálatok nyomában 17.25: Műsorajánlat 17.30: Idősebbek hullámhosszán (ism.) 18.25: Könyvújdonságok 18.28: Műsorismertetés 19.15: Húszas stúdió 20.15: Liszt nyomában Európában — XIII/5. rész: London 21.15: Régi híres énekesek műsorából 21.30: Mit gyógyít a szanálás? 22.20: Tíz perc külpolitika 22.30: A nő értéke 23.00: A dzsessz világa 0.10: Himnusz 0.15—4.20: Éjfél után... PETŐFI: 4.30—7.59: A Petőfi Rádió reggeli zenés műsora 8.05: Eisemann Mihály operettjeiből 8.50: Tíz perc külpolitika (ism.) 9.05—12.00: Napközben — Zenés délelőtt 12.00: Hírek németül, oroszul és angolul 12.10: Máté Péter slágereiből 12.25: Édes anyanyelvűnk (ism.) 12.30: Népi muzsika 12.58: Műsorismertetés 13.05: Popzene sztereóban 14.00—16.53: Péntektől péntekig 16.53: Reklám 16.58: Műsorismertetés 17.08: A Fiatalok popzenei műhelyének felvételeiből 17.30: Ötödik sebesség — Ifjúság, politika, kultúra 18.30: Fiataloknak! 19.05: Sporthíradó 19.50: Egészségünkért! 20.00: Régi nóta, híres nóta 21.05: Senki többet? Hafmadszor! — Szellemi árverés a 20-as stúdióban 22.1 5: Mese ez, gyermek ... 2. rész (ism.) 23.20: Barangolás régi hanglemezek között 23.53—0.14: Verbunkosmuzsika 0.15—4.20: Éjfél után... 3. MŰSOR: 9.03: Műsofismertetés 9.05: A kiállítótermek programjából 9.08: Zenekari muzsika 10.10: Csak fiataloknak! (ism.) 11.05: Szopránáriák 11.30: Vivaldi: Hat hegedűverseny Op. 6. 12.24: Poznani fiúkórus-találkozó — V/4. rész 13.03: Műsorismertetés 13.05: Rádiószínház: Kedvezően elintézett kérelem 14.08: Romantikus kamarazene 15.00: Operanégyesek 15.26: Zenekari hangverseny 16.35: A kamarazene kedvelőinek 17.36: Verdi: A trubadúr Közben: 18.50: Sarusi Mihály: Magyar Krisztus — Könyvszemle (ism.) 19.03: Műsorismertetés 19.05: Az operaközvetítés folytatása 20.1 5: Fúvószene 20.34: Zsebrádiószínház: A vád szavait hallotta (ism.) 20.50: Cliff Richard összes felvételei — 80/30. rész 21.30: Üj lemezeinkből: Három Hándel- szonáta 22.00: Szimfonikus zene 23.10: Színészvizsga '86