Petőfi Népe, 1986. augusztus (41. évfolyam, 180-204. szám)

1986-08-04 / 182. szám

1986. augusztus 4. £ PETŐFI NÉPE £ 7 SPORT • SPORT . SPORT Megkezdődött a II. sárkányrepülő nemzeti bajnokság Kiskunfélegyházán, az MHSZ-repülőtéren szom­baton megkezdődött a II. motoros sárkányrepülő nemzeti bajnokság. Délelőtt 10 órakor 31 gép piló­tája sorakozott fel. A megnyitón részt vett Bognár Ferenc ezredes, az MHSZ országos főtitkár-helyet­tese. Az üdvözlések után emelkedtek a levegőbe a pompás színű kis „masinák",- és a mezőny tiszte­letkört tett a vendéglátó Kiskunfélegyháza város felett. Az első napon nem szerepelt a programban baj­noki versenyszám, de a gépek szinte állandóan a levegőben voltak és különböző, bemutató jellegű gyakorlatokat hajtottak végre, amelyek közül az egyik legérdekesebb a leállított motorral történő leszállás volt, ami a pilóták tudásának egyik leg­komolyabb felmérése. — A várt 40 gép helyett ugyan csak 31 érkezett végül Kiskunfélegyházára, de ezzel csak ritkább lett a mezőny és semmivel sem gyengébb. A leg­A mezőny tagjai. jobbak ugyanis mind itt vannak — mondta Hajagos Károly verseny vezető. — Ha az idő ilyen szép ma­rad, akkor nagy versenynek, remek küzdelemnek lehetünk tanúi. Vasárnap, a verseny második napján valóban olyan remek volt az időjárás, hogy két feladat megoldására is sor került. Először két csoportban 30—30 perces időtartamú „rókavadászat” folyt, majd az első komolyabb tudást igénylő feladat teljesítése, a Kiskunfélegyháza—Dorozsma—Kis­kunfélegyháza hurokrepülés következett. Erre a versenyszámra a 31 gépből 28 indult el és délután 17 óráig 25 érkezett vissza, 3 gép még úton volt. Az eredményeket, csak az éjszakai órákban értékelték, így azokat lapunk keddi számában közölhetjük. RÖVIDEN • RÖVIDEN Készülnek a labdarúgó-játékvezetők Valamennyi sportágra. így természetesen a labdarúgásra is érvé­nyes a mondás, hogy az a legjobb játékvezető, akit észre sem vesz­nek. Ha a bírók működése minden szempontból kifogástalan, ítéleteik természetesek, mindenki számára érthetőek, akkor senki sem foglal­kozik velük. A megyei labdarúgó-bajnokságban az idén tavasszal kevés szó esett a játékvezetésről, .ami jó jel, de ebben nyilván közrejátszottak a bajnok Harla csapata körül zajló események, amelyekhez szerencsére a bíróknak nem sok közük volt. Ugyanakkor már folyt a minden mást háttérbe szorító világbajnokság. A megyei labdarúgó-játékvezetők tel­jesítményének értékelése így csak az elmúlt héten került napirend­re a szokásos évnyitó előtti háromnapos táborozáson, amelyre — hosz- szú idő után először — nem a kunfehértói edzőtáborban, hanem Kis- kunmajsán került sor. Az eseményekről Nyári Ferenc, a megyei lab­darúgó-szövetség játékvezető-bizottságának elnöke, az országos ellen, őrző bizottság tagja számolt be. X Nyári Kupa néven rövidített. (1 órás játszmák) sakkversenyt rendez a Kecskeméti Széchenyi SE sakkszakosztálya augusztus S-től a művelődési központban. Jelentkezni a helyszínen lehet. Az első forduló kezdete augusz­tus 5-én, kedden, 17 órakor. X Jól szerepelnek a kecskemé­ti úszók a Nyíregyházán folyó or­szágos vidékbajnokságon, ponto­sabban Gáli Tibor, a KVSC fia­tal úszója ért el remek teljesít­ményt azzal, hogy három hátúszó­számban is vidékbajnoki arany­érmet nyert. A 100 m hátúszás­ban 1:02,37, az 50 m hátúszásban 28,78, a 200 m hátúszásban 2:16,58 idővel lett első. X A megyei II. osztályú labda­rúgó-bajnokságban az Északi cso­portot irányító kecskeméti váro­si labdarúgó-szövetség elkészí­tette a sorsolást. A küzdelem au­gusztus 24-én indul és november 16-án ér véget az őszi forduló. X Ferjáncz Attila és dr. Tan- dari János sikerével ért véget a XVI. Vida Ralli, a Bulgáriában rendezett autós Európa-bajnoki futam. A kettes szorzójú viadal nehéz feladat elé állította az in­dulókat: a 64 egységből 39 volt az értékelhető. Sajnos tragikus eseménye is volt a versenynek, a csehszlovák Facsek—Jakuba pá­ros egy kanyarban elvesztette uralmát a Lada fölött, kisodród­tak és egy árokba zuhantak. Mindketten a2 életüket vesztet­ték. A versenyt ekkor félbeszakí­tották, a tervezett 750 km helyett 560 után hirdették ki a végered­ményt. X Otavio Pinto Guimaraes, a Brazil Labdarúgó Szövetség el­nöke bejelentette, hogy 1989-ben június 3—11. között mini Világ Kupa megrendezését tervezik hat brazil városban. A rangos erő­próbára az eddigi világbajnokok, az NSZK, Anglia, Olaszország, Uruguay, Argentína és Brazília kap meghívást. A szervezők sze­retnék, ha a brazil szövetség ala­pításának 75 éves jubileuma al­kalmából rendezendő torna győz­tesének a Joao Havelange-ról, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnökéről elnevezett ku­pát adhatnák át. Mindehhez a FIFA Végrehajtó Bizottságának beleegyezése szükséges. Döntés erről decemberben születik. X Romániában a fiú kosárlab­da IBV-n Magyarország 70—64 (43—28) arányban győzött Len­gyelország ellen. Románia 88—70-re (44—31) nyert a Koreai NDK ellen. X Pozsonyban a nemzetközi férfi röplabdatornán a Szovjet­unió junior válogatottja bizto­san nyert a magyar csapat ellen, — Az 5. forduló eredményei: Szovjetunió junior válogatott— Magyarország 3—0 (8, 14,12), Bra­zília—Csehszlovákia 3—2 (11, —12, 4, —12, 14), Lengyelország—Ro­mánia 3—0 (8, 4, 6). — SZ — Joyner 13 ponttal emelte a világcsúcsot A 24 esztendős amerikai Jackie Joyner, aki július 7- én Moszkvában, a Jóakarat­versenyeken 7148 pontos világcsúcsot állított fel hétpróbában, mint az vár­ható volt, Houstonban, az Olimpiai Fesztivál nevű eseményen sem adta alább új világrekordnál. Tizenhárom ponttal emel­te moszkvai, nagyszerű eredményét, így az új vi­lágcsúcs 7161 pont. Részeredményei: 200 m: 22.85 mp, 100 m gát: 13.16 mp, magas: 188 cm, súly: 15.19 m, távol: 703 om. 800 m: 2:09.69 p, gerely: 50,12 m. Jackie Joyner Sabine Paetztől (NDK) vette át Moszkvában a világcsú­csot. Paetz 1984. május 6- án 69t}6 ponttal, tartotta a rekordot. — A 800 méteres futás egyik szakaszában kissé fáradt voltam, majd min­dent beleadtam, hiszen ez volt idei utolsó versenyem 800 méteren — mondotta Jackie Joyner. — Elöljáróban azt kell leszö­geznem — mondta Nyári Fe­renc —, hogy köszönjük a kis- kunmajsai tanácsi és egyesületi vezetőknek azt, hogy kitűnő fel­tételeket biztosítottak számunkra a háromnapos tanfolyam alatt. A jó szállás és étkezés nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az egyéb­ként komoly megterhelést jelen­tő elméleti és fizikai felmérések, valamint az egymást követő elő­adások alatt mindvégig kitűnő volt a tábor hangulata. Szerencsés „húzásnak” bizo­nyult az is, hogy sikerült meg­nyernünk előadónak Palotai Ká­rolyt, a Győr-Sopron megyei TSO osztályvezető-helyettesét, egykori neves FIFA-játskveze- tőt, aki jelenleg az országos já­tékvezetői oktatás albizottságát vezeti. Az ő nagy tekintélye, tu­dása, tapasztalata és mindenek­előtt közvetlen és baráti modora nagy hatással volt játékvezető­inkre. — Kik vettek részt a tanfo­lyamon? — Meghívtuk mindazokat, akikre a most induló területi és megyei bajnokságban számítunk. Talán nem meglepetés, hogy akadt néhány olyan — nemrég még élvonalba tartozó — játék­vezető. aki nem kapott meghí­vót. de erre alapos >pkaink vol­tak. Aki igazolatlanul nem jött el, az kizárta magát a keretből. Augusztus 17-én kezdődik és december 7-én fejeződik be a me­gyei labdarúgó-bajnokság őszi küzdelemsorozata. A bajnok Har- ta csapata nem nevezett a terü­leti bajnokságba és így 17 csapat vesz részt a bajnoki küzdelemben, tehát egy csapat minden héten szabadnapos. Az ifjúsági csapa­tok sorsolása azonos a felnőtteké­vel, mérkőzésüket a felnőtt csa­patok találkozója előtt 2 órával ítéli kezídehi. A sorsolásban a fel­nőtt mérkőzés hivatalos kezdési időpontját közöltük. A Kiskun- halasi AC-MEDOSZ és az Izsáki MEDOSZ a hazai bajnoki mérkő­zéseit szombati napokon rendezi. A bajnokság sorsolása: I. forduló. Augusztus 17-én. Kezdés 16.30-kor: Akasztó—Ka­locsa, Bajai TSZ SK—Kiskőrös, Bácsalmás—Izsák, Mélykút—Já­noshalma, Imrehegy—Tass, Kis­kunhalas—Kecel, Császártöltés— Tiszakécske, Kiskunfélegyházi TK—Harta. Szabadnapos a Hon­véd Radnóti SE. II. forduló. Augusztus 24. Kezdés 16.30-kor: Harta—Császár- töltés, Tiszakécske,—Kiskunha­las, Kecel—Imrehegy, Tass— Mélykút, Jánoshalma—Bácsal­más, Izsák—Bajai TSZ SK, Kis­kőrös—Akasztó, Kalocsa—H. Rad­nóti SE. Szabadnapos a Kiskun­félegyházi TK. III. forduló. Augusztus 31. Kez­dés 16.30-kor: Akasztó—Izsák, Bajai TSZ SK—Jánoshalma, Bács­almás—Tass, Mélykút—Kecel, Im­rehegy—Tiszakécske, Kiskunhalas —Harta, Kiskunfélegyházi TK— H. Radnóti SE, Kalocsa—Kiskő­rös. Szabadnapos a Császártöltés. IV. forduló. Szeptember 7. Kez­dés 16 órakor: Kiskunfélegyházi TK—Kalocsa, H. Radnóti SE— Császártöltés, Harta—Imrehegy, Tiszakécske—Mélykút, Kecel— Bácsalmás, Tass—Bajai TSZ SK, Jánoshalma—Akasztó, Izsák— Kiskőrös. Szabadnapos a Kiskun­halas. V. forduló. Szeptember 14. Kez­dés 16 órakor: Akasztó—Tass, Ba­jai TSZ SK—Kecel, Bácsalmás — Mi vált a menetrend? — A táborozás július 24-én kezdődött az elméleti tesztlapok kitöltésével. A második napon a fizikai felmérés következett. A 40 cv alattiaknak 12 perc alatt 2700 métert, a 40 év felettieknek 2550 métert kellett teljesíteni. Ezt követően, mindkét napon előadá­sokat hallgattak meg a játékve­zetők. amelyeket megyei előadó vagy Palotai Károly tartott. — Az eredmény? — Az elméleti felkészültség­ből általában jó közepes volt az eredmény. A fizikai teszteknél akadt gyenge teljesítmény is. A harmadik napon csaknem másfél órás beszélgetés következett Pa­lotai Károllyal, kötetlen formá­ban. A vb-ről és sok más té­máról. — Az idén lesz-e változás a játékvezetői felfogásban, esetleg újszerű döntés? — Nem hallottam ilyenről. Az országos tanfolyam augusztus 6—7-én lesz. amelyen megyénk­ből sajnos csak Horváth Gyula vehet részt. Szalav Sándor már nem tagja az NB-s keretnek. — Tehát nem hozott változást a világbajnokság sem? — Konkrét módosításról nem esett szó, de azt már most el­mondtuk a játékvezetőknek, hogy éppen a vb-tapasztalatok —Tiszakécske, Mélykút—Harta, Kiskunhalas—H. Radnóti SE, Csá­szártöltés—Kiskunfélegyházi TK, Kalocsa—Izsák, Kiskőrös—Já­noshalma. Szabadnapos az Im­rehegy. VI. forduló. Szeptember 21. Kezdés 16 órakor: Császártöltés —Kalocsa, Kiskunfélegyházi TK —Kiskunhalas, H. Radnóti SE— Imrehegy, Harta—Bácsalmás, Ti­szakécske—Bajai TSZ SK, Kecel —Akasztó, Tass—Kiskőrös, Já­noshalma—Izsák. Szabadnapos a Mélykút. VII. forduló, szeptember 2S. Kezdés 15 órakor: Akasztó—Ti­szakécske, Bajai TSZ SK—Harta, Mélykút—H. Radnóti SE, Imre­hegy—Kiskunfélegyházi TK, Kis­kunhalas—Császártöltés, Kalocsa —Jánoshalma, Izsák—Tass, Kis­kőrös—Kecel.' Szabadnapos a Bácsalmás. VIII. forduló. Október 5. Kez­dés 15 órakor: Kiskunhalas—Ka­locsa, Császártöltés—Imrehegy, Kiskunfélegyházi TK—Mélykút, H. Radnóti SE—Bácsalmás, Har­ta—Akasztó, Tiszakécske—Kiskő­rös, Kecel—Izsák, Tass—János­halma. Szabadnapos a Bajai TSZ SK. IX. forduló. Október 12. Kez­dés 14 órakor: Bajai TS.Z SK— H. Radnóti SE, Bácsalmás—Kis­kunfélegyházi TK, Imrehegy— Kiskunhalas, Kalocsa—Tass, Já­noshalma—Kecel, Izsák—Tisza­kécske, Kiskőrös—Harta, Mély­kút—Császártöltés. Szabadnapos az Akasztó. X. forduló. Október 19. Kez­dés 13.30-kor: Imrehegy—Kalo­csa, Kiskunhalas—Mélykút, Kis­kunfélegyházi TK—Bajai TSZ SK, H. Radnóti SE—Akasztó, Har­ta—Izsák, Tiszakécske—Jánoshal­ma, Kecel—Tass, Császártöltés— Bácsalmás. Szabadnapos a Kis­kőrös. XI. forduló. Október 26. Kez­dés 13.30-kor: Akasztó—Kiskun­félegyházi TK, Bajai TSZ SK— Császártöltés, Bácsalmás—Kis­kunhalas, Mélykút—Imrehegy, Kalocsa—Kecel, Tass—Tiszakécs­alapján még jobban kell ügyel­ni a szabadrúgásoknál a S) méter szigorú betartására, mert a Mura­dialen ez okozta a legtöbb bajt. A vb-n gyenge volt a partjelzői munka, ami részben annak tu­lajdonítható, hogy sok olyan bí­ró volt kénytelen zászlót venni a kezébe, aki a saját hazájában ezt soha nem teszi. Szerencsére a hazai gyakorlat erre már ré­gen felfigyelt, s nálunk a leg­jobbak is partjelzősködnek. Bi­zonyíték erre eppen Németh La­jos kitűnő szereplése. A vb-n egyébként az okozta a legtöbb problémát, hogy sok bíró nem tudott megbirkózni a ké­pességét meghaladó feladattal. — Megyénkben nincs hasonló helyzet? — Szerintem nincs, sőt állí­tom, hogy a játékvezetőink job­bak, mint ahogy azt országosan elismerik. Van egy sor tapasz­talt játékvezetőnk, s akad már néhány fiatul is, aki magasabb szinten is tudna működni. — Kik alkotják a megyei ke­retet? — Van két keret is. A területi bajnokságban Franciskovics, Má­tyás, Miklós. Nagy L.. Szalu,y. Kara, őrző, Kiss A.. Dobos és Szabó S. a régi, az újak pedig Nagy Z. és Beiger. A megyei ke­ret nagyjából változatlan, bár három játékvezető igazolatla­nul maradt távol a táborozásról. — Nincs tehát komoly gond? — Gcnd mindig van. A keret szűk, s kevés az igazán tehetsé­ges fiatal. A játékvezetést ná­lunk nem fizetik túl. tehát in­kább társadalmi tevékenységnek számít és nem is mindig vonzó. Játékvezetőink azonban érzik a felelősséget, tisztában vannak feladatukkal, hiszen a labdarúgás színvonala részben az ö jó mun­kájuktól függ. Az idén sem volt komoly panasz, remélem a most következő bajnokságban is jól működnek maid megyénk labda­rúgó-játékvezetői. Szabó Zoltán ke, Jánoshalma—Harta, Kiskő­rös—H. Radnóti SE. Szabadnapos az Izsák. XII. forduló. November 2. Kez­dés 13 órakor: Mélykút—Kalocsa, Imrehegy—Bácsalmás, Kiskun­halas—Bajai TSZ SK, Császártöl­tés—Akasztó, Kiskunfélegyházi TK—Kiskőrös, H. Radnóti SE— Izsák, Harta—Tass, Tiszakécske —Kecel. Szabadnapos a János­halmi i. XIII. forduló. November 0. Kezdés 13 órakor: Akasztó—Kis­kunhalas. Bajai TSZ SK—Imre­hegy, Bácsalmás—Mélykút, Ka­locsa—Tiszakécske, Kecel—Har­ta, Jánoshalma—H. Radnóti SE, Izsák—Kiskuntélegyházi TK, Kis­kőrös—Császártöltés. Szabadna­pos Tass. XIV. forduló. November 16. Kezdés 13 órakor: Bácsalmás— Kalocsa, Mélykút—Bajai TSZ SK, Imrehegy—Akasztó, Kiskunha­las—Kiskőrös. Császártöltés— Izsák, Kiskunfélegyházi TK— Jánoshalma, H. Radnóti SE—Tass, Harta—Tiszakécske. Szabadnapos a Kecel. XV. forduló. November 23. Kezdés 13 órakor: Akasztó— Mélykút. Bajai TSZ SK—Bács­almás, Kalocsa—Harta, Kecel— H. Radnóti SE. Tass—Kiskunfél­egyházi TK, Jánoshalma—Csá­szártöltés, Izsák—Kiskunhalas, Kiskőrös—Imrehegy. Szabadna­pos a Tiszakécske. XVI. forduló. November 30. Kezdés 13 órakor: Bajai TSZ SK —Kalocsa, Bácsalmás—Akasztó, Mélykút—Kiskőrös, Imrehejgy— —Izsák, Kiskunhalas—Jánoshal- fna, Császártöltés—Tass, Kiskun­félegyházi TK—Kecel, H. Rad­nóti SE—Tiszakécske. Szabadna­pos a Harta. XVII. forduló. December 7. Kezdés 13 órakor: Akasztó—Ba­jai TSZ SK, Harta—H. Radnóti SE, Tiszakécske—Kiskunfélegy­házi TK, Kecel—Császártöltés, Tass—Kiskunhalas, Jánoshalma —Imrehegy, Izsák—Mélykút, Kis­kőrös—Bácsalmás. Szabadnapos: a Kalocsa. A megyei labdarúgó-bajnokság őszi sorsolása mmmmrnmmmmmmmMmmmmmmMmmmmmmmmmmmmmmm MAI MŰSOR MOSZKVAI TV I. MŰSOR: 15.55: Gyerekeknek a kisállatokról. 16.25: Dokumentumfilm. 16.45: Világhíra­dó. 17.00: Gyorsítás. 18.00: Joszif Kobzon koncertje Csernobilben. 19.00: Híradó. 19.40: „Spartacus" — Balettfilm. 21.10: Világhíradó. 21.25: Sakkvilágbajnoki visz- szavágó. 22.00: „Egyetlen férfi” tv-film. 23.03: Hírek. 23.08: Filmszemle. 24.08: Koncert ÚJVIDÉKI TV: 15.00: Műsorismertetés. 15.05: RTV- magazin. 15.20: Sportkrónika. 15.40: Szá­mok és szavak — vetélkedő. 16.00: Adai nyár — sorozat. 17.05: Tv-napló — ma­gyarul. 17.20: Reklám. 17.25: Tv-napló. 17.45: RTV-kalauz. 18 00: Gyermekműsor — ismétlés. 18.15: Kisfilm. 18.45: Várfal. 19.15: Rajzfilm. 19.25: Reklám. 19.30: Tv- napló — magyarul. 19.55: Reklám. 20.00: Napjaink — magyarul. 21.10: Zsúr — zenés szórakoztató műsor — ismétlés 21.40: Tv- napló. 22.00: Műsorzárás SZLOVÁK TV II. MŰSOR: 18.05: A 29. szlovák kerékpáros körver­seny. Dokumentumműsor. 18.30: A hét eseményei magyar nyelven. 19.00: Tv- torna. 19.10: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Részletek a XX. detvai folklórün­nepségről. 20.30: Sporttükör 21.30: Idő­szerű események 21.56: Időjárásjelentés 22.10: Irodalmi műsor 22 35 Francisek Livora zenés portréja KOSSUTH: Kb. 8.15: Mai kulturális programok 8.19: Mit üzen a Rádió? (ism.) 8.59: A hét zeneműve — Schubert: Wan- derer-fantázia 9.29: A hét költője: Nyikolaj Nyekraszov 9.39: Ki kopog? 10.05: Nyitnikék 10.35: Zenekari muzsika 11.05: Bioritmus , 11 25: Lendvay Kamilló dalaiból 11.40: Kedves Michele — Natalia Ginz­burg regénye rádióra alkalmazva XII/6. rész 12.30: Ki nyer ma? 1 2.45: Házunk tája 13.00 Magyar előadóművészek albuma 14 10: Népszerű operettkettősök 14.35: Séta az egypercesek körül V/5. rész (ism.) 14 55: Édes anyanyelvűnk (ism.) 15.00: Irodalmi évfordulónaptár — Len­gyel József 15.30: Kóruspódium 16.05: Szíríusz és az emberke ... Fantasz­tikus rádiójáték 16.35: A csudálatos Mary — XIII/8. rész — P. L Travers regénye rádióra alkal­mazva — folytatásokban 17.00: Eco-mix 17.30: Rózsavölgyi verbunkosok, Dankó nóták 18.25: Mai könyvajánlatunk (ism.) 19.15: A Magyar Rádió Karinthy Színpada — Pécsi Ildikó kabaréja 20.25: Reklámkoktél 20.30:1986 — A szuezi háromszög — Sal- gó László dokumentumműsora 5. (befe­jező) rész 21.30: Új operalemezeinkből — Jósé Car­rera operaáriákat énekel 22.20: Tíz perc külpolitika 22.30: Egy rádiós naplójából 0.10: Himnusz 0.15—4.20: Éjfél után PETŐFI: 4.30—7.59: A Petőfi rádió reggeli zenés műsora 8.05: Népdalcsokor 8.50: Délelőtti torna 9.05—12.00: Napközben 12.10: Fúvószene Csehszlovákiából 12.25: Kis magyar néprajz — A somhegyi üveg 12.30: Népi zene 13.05: Slágermúzeum 14.00—17.00: Kettőtől-ötig 17.08: Újdonságainkból 17.30: Ötödik sebesség 18.30: Tip-top parádé — Whitney Houston felvételeiből 19.05: Népdalfeldolgozások 19.30: Sportvilág 20.00: Reklám 20.05: Minden hangra emlékezem 21.05: A Stúdió 11 felvételeiből 21.30: A 11 -es. Heltai Jenő regényének rádióváltozata 22.25: Népszerű szimfonikus zene 23.20: Cigánydalok, csárdások 23.45—0.14: Brit dzsesszfelvételekből — Közreműködik a National Youth Jazz 0.15—4.20: Éjfél után 3. MŰSOR: 9.05: A kiállítótermek programjából 9.08: Az MRT énekkarának felvételeiből 9.30: Operaáriák 10.00: Klasszikus kamarazene 10.34: Rockarchivum 11.24: Berlioz: Rómeó és Júlia — drámai szimfónia 13.05: A magyar Mölders — Bárczy János regénye rádióra alkalmazva (ism.) 13.46: a Kájoni Kódex dallamaiból 14.00: Zenekari muzsika 15.07: Asconai ünnepi játékok VIII/5. rész 16.30: A Manfred Mann’s Earth Band fel­vételeiből 17.00: Vlzparti történet VII/6. rész — Epi­zódok Si Naj-an regényéből 17.30: A főszerepben: Nikolaj Gjaurov X/8. rész — Rossini: A sevillai borbély — Két- felvonásos opera 20.05: Mahler: VI. „Tragikus" szimfónia 21.30: A hét zeneműve — Schubert: Wan- derer-fantázia (ism.) 22.00: A Poptarisznya dalainak különkia­dása

Next

/
Thumbnails
Contents