Petőfi Népe, 1986. augusztus (41. évfolyam, 180-204. szám)
1986-08-28 / 202. szám
1986. augusztus 28. ® PETŐFI NÉPE © 1 Kecskeméti birkózó a világbajnokságon Van, akit követni érdemes Szinte hihetetlen, pedig valószínűleg igaz lesz. A jelölt ipedig nem más, mint Tiha- nics Tibor, a KSC 1986. évi magyar bajnoki ezüst- éa bronzérmes versenyzője. Erről született döntés azon a jta* nácsikozáson, amelyet a Szőlő- fürt fogadóban tartottak kedden este abból az alkalomból, hogy Kecskeméten készül a Budapesten tartandó világbajnokságra a magyar birkózóválogatott. r.egjobbjaink felkészüléséről dr. Hegedűs Csaba szövetségi kapitány tájékoztatta dr. Bodóczky Lászlót, a városi pártbizottság első titkárát, Horváth Antalt, a KSC társadalmi elnökét és Király Józsefet, a klub ügyvezető elnökét. A szövetségi kapitány bejelentette, hogy számít Tiha- nics Tibor szereplésére a közelgő világbajnokságonLegutóbb az 1970-es években volt olyan birkózónk, aki világversenyeken példásan megállta a helyét a rangos felnőttmezőnyben. A kiskunfélegyházi Réczi László, mint emlékezetes, a kötöttfogás 62 kg- os súlycsoportjában Göteborgban volt aranyérmes, s ezenkívül még számos értékes helyezést szerzett hosszú sport- pályafutása során. Van tehát példakép, akit követni lehet, követni érdemes! Tihanics Tibornak pedig megvannak azok az adottságai, amelyek a jó szerepléshez szükségesek. Már gyermekkoréban jó indítást kapott Kovács Sándortól, aki nevelőedzője volt. De jelenlegi mestere, Hullay József személyében is olyanra akadt, aki versenyzőként és edzőként is bebizonyította szakértelmét. A legutóbbi magyar bajnokságra is ő készítette fel a tehetséges birkózót. — Nagyon örülök Tihanics válogatottságának, hiszen eddig kevés magyar bajnoki helyezettünknek adatott meg a lehetőség — mondta Szabó István, a KSC szakosztályelnök-helyettese —, hogy világ- versenyen képviselje színeinket. Versenyzőként magam is álltam dobogó' második fokán az országos bajnokságon — amint arról már korábban írt a Petőfi Népe is —, de nem én voltaim az utolsó ezüstérmes, aki csak jelölt maradt az igazi nagy versenyeken való szereplésre. Hiszen például Ilonka Ferenc — akinek Kovács Sándor volt az edzője — kétszer is második volt az országos bajnokságon 1983-ban és 1984-ben, ö'is csak a válogatott kerettagságiig jutott. Most Tihanics előtt ott a nagy lehetőség, hogy éljen a felkínált bizalommal. Mi mindent megteszünk azért, hogy felkészítsük a feladatra, amely megtisztelő és jó szereplésre köteleiz. B. I. Beteljesült remény Beszélgetés egy spartakiádgyőztessel Kecskeméten, a Falusi Dolgozók Spartakiádjának országos döntőjén rajthoz szólították a női 100 méteres síkfutás döntőjének résztvevőit. Az előfutamok alapján a Bács-Kiskun megyei színeket képviseld Czigány Agnes volt e szám esélyese. Vajon sikerül-e megismételnie korábbi győzelmét? A válaszra mindössze 13,2 másodpercre volt szükség. — Éreztem, hogy egy leheletnyivel előrébb vagyok — mondta a győztes még levegő után kapkodva —, s ezt igyekeztem megtartani. Nagyon boldog vagyok, hogy sikerült. — Számított a győzelemre? — Az utóbbi időben jól futottam az edzéseken. Grosán tanár úr, aki segített a felkészítésemben azt mondta, döntős leszek, de nem biztos, hogy nyerek.., — A cáfolat jól sikerült, hiszen a spartakiádváltó tagjaként Is aranyérmet szerzett... — Megmondom őszintén, volt bennem egy kis dac is, hogy megmutatom ! — Nyert már korábban Is 100 méteren? — Megyei egyéni bajnokságot — Mióta sportol? — Lajosmizsei vagyok, az általános iskolában kezdtem sportolni, aztán Kecskemétre kerültem • Czigány Ágnes: volt bennem egy kis dac U, bogy megmutatom!” a Bányai Gimnáziumba — őszre leszek harmadikos —, s Sitt atléti- záfltam, de már csak tömegsport- versenyeken veszek részt. Egy kicsit mag is bántam, hogy korán abbahagytam az aktív sportolást — Hogyan képzeli a jövőjét? — A jogi egyetemen vagy az államigazgatási főiskolán szeretnék tóvábbtanulini. — banczlk — Both helyett Verebes Alighogy megkezdődött az új labdarúgóidény, kedden megtörtént az első edzőváltozás- Both József bejelentette, hogy lemond az MTK-VM-ben betöltött vezetőedzői tisztségéről, de amint a klub illetékesei közölték, továbbra is o kék-fehéreknél marad, rövidesen kijelölik új feladatkörét. Néhány órával’ a lemondás után az MTK-VM vezetői megállapodtak Verebes Józsefiéi. aki az utóbbi években a Rába' ETO csapatát vezette nagy sikerekhez, bajnoki címekhez. Verebes már a szerdai Ferencváros—MTK - V M - mérkőzésen elfoglalja helyét a kék-fehérek kdspadján. — örömmel tettem eleget az MTK felkérésének és ajánlatának, s azonnal elkezdem tevékenységemet — mondta Verebes József az MTI munkatársának. — Nyolcéves vidéki edzősködés után térek visz- sza a fővárosba, mégpedig az egyik legtekintélyesebb, legnagyobb hagyományokkal rendelkező klubhoz. Az MTK csapatát, mint egykori ellenfelet jól ismerem, a játékosok többségét is, s igyekszem mindent megtenni, hogy eredményesen szerepeljünk. Eddig jól bevált edzői módszeremen nem változtatok. TÁRSADALMI IGÉNY HOZTA LÉTRE Gazdag lesz a tartalom • Soltvadkerten nagy közönségsiker* volt * magyar birkózóválogatott sportcsarnokavató bemutatójának. Amint már beszámoltunk róla, alkotmányunk ünnepén sportcsarnokot avattak Soltvadkerten. A 48X24-es, nagyszerű létesítmény kihasználásáról Bajusz Péter, a létesítmény igazgatója elmondta, hogy több mint ezer általános iskolás testnevelését oldja meg. Ezenkívül helyet» kapnak benne az aktív sportolók és azok is, akik csak alkalomszerűen akarnak mozogni. A lényeg az, hogy a helybeli igények szerint töltsék meg gazdag tartalommal. Erre megvan a lehetőség, hiszen a létesítmény három részre osztható. Akár egyidőben edzhetnek kosárlabdázók, röplabdázók, birkózók. Természetesen méreténél fogva alkalmas kispályás labdarúgásra, kézilabdázásra is. Az üzemeltetők elképzelése, hogy jogos lakossági szükségletet elégítsen ki, hiszen ezen igény alapján létesült. Soltvadkerten elmondták, hogy szívesen látják a megye élvonalbeli csapatait, sportom lóit is. A nézőtéren háromszáz szurkolónak tudnak ülőhelyet biztosítani. A mintegy 20 millió forint értékű csarnok építéséhez hozzájárult a megyei tanács és a helybeli gazdasági szervezetek is, de a legnagyobb összeget a tanács gyűjtötte össze az elmúlt évek során. A társadalmi munka értékét egymillió forintra becsülik. Űj otthont kaptak az asztaliteniszezők Űj sportlétesítménnyel gazdagodott Kiskunfélegyháza. Tegnap délután adták át azt a 24x12 méteres tornatermet, amelyet a helybeli Lenin Tsz épített saját sportolóinak. Az új asztaliteniszcsarnokot megtöltő nézők előtt Oláh István, a Lenin Tsz Sportkör elnöke köszöntötte a megjelent vendégeket, dr. Korom Mihályt, az MSZMP Központi Bizottságának tagját, Kiskunfélegyháza országgyűlési képviselőjét, Pongrácz Antalt, az Állami Ifjúsági- és Sporthivatal elnökhelyettesé^ Fekete Lászlót, a megyei testnevelési és sportosztály vezetőjét, valamint a város párt- és tanácsi vezetőit. Ezt követően dr. Korom Mihály a testnevelés, a sport jelentőségét méltató beszédében elismeréssel szólt a kiskunfélegyihá- ziak törekvéseiről. ,.Kiskunfélegyháza már korábban is nevezetes volt a sport feltételeinek megteremtéséről — mondta egyebek között. Ez a létesítmény újabb, nagyszerű feltételeket nyújt a fiatalok neveléséhez. Éljenek a lehetőséggel és vigyázzanak rá, mint sajátjukra.” A sportcsarnok átadása után bemutató jellegű asztaliteniszmérkőzéseket játszottak a közelmúltban NB I-be jutott kiskunfélegyházi férfi asztalitemisze- zők és világhírű vendégeik (Jónyer István, Bátorfi Csilla, Ur- bán Edit, Bátorfi Zoltán). A hálás közönség nagy tapssal köszönte meg a sportélményt. LABDARÚGÓ NB II. Kihagyta helyzeteit a BSK Az idei első hétközi forduló-- ban a Bajai SK labdarúgó-együttese Nagykanizsára látogatott. A találkozó első félidejében nem sok említésre méltó esemény történt. Az elsőre például a 29. percig kellett a nézőknek várniuk. Ekkor Evanics jó labdát tálalt az ötösön álló Horváth elé, aki elől a hazai védők az utolsó pillanatban tudtak csak tisztázni. Az újabb valamirevaló helyzetre ismét várni kellett, egészen a 38. percig, amikor Judik 25 méteres lövését védte bravúrral Csáki. Egy perccel később Farkas csillogtathatta kapustudását: Skub- lics közeli bambáját ütötte szögletre. A ’fordulás után élénkébb lett a játék. Többet támadott ekkor a hazai gárda, a helyzetek mégis a kontrára váró bajai csatárok előtt adódtak. Az első mindjárt az 52. percben, de Bognár jó lövését védte Csáki. A 66. percre valószínűleg nem szívesen emlékeznek majd vissza a kék-sárga labdarúgók, megszerezte ugyanis a vezetést a Kanizsa. Szőke átadását követően Lukács lőtt kapura, a labda megpattant Morvái lábán, és így került Farkas hálójába. 1—0 a Nagykanizsa javára. A 70. percben egyenlítési lehetőséget szalasztott el a BSK. Evanics sokadik jó átadása az ötösön álló Horváth Á.-hoz került, aki azonban a kapu torkából is képes volt mellé lőni __ A hátralevő időben változatos, élénk küzdelmet láthatott a közönség. Végeredményben azonban a BSK minden próbálkozása ellenére hazai győzelem született, amely bár minimális különbségű, de megérdemelt. A kanizsaiak ugyanis kihasználták kevéske lehetőségük egyikét, míg a bajai csatárok a jóval többbői is képtelenek voltak egyet értékesíteni, gólra váltani. Kitűntek: Martinkovics, Szőke, Kepe, László, iU. Evanics, Szabó, Morvái. Kápolnás Zoltán A MÉRKŐZÉS JEGYZŐKÖNYVE Nagykanizsa— Baja 1—0 (0—0). Nagykanizsa, 1500 néző. Vezette: Halmossy (Kovács II., Ágoston). Nagykanizsa: Csáki — Bán, Martinkovics, Szőke, Hobár, Kepe, László, Vidos, Lukács, Skublics, Kelemen. Edző: Tesz- ler Vendel. BSK: Farkas — Tumó, Szabó. Judik, Andreidesz, Evanics, Harsányi, Morvái, Horváth, Szőcs, Bognár. Edző: Temesvári Tibor. Csere: Kelemen helyett Fuisz a 60. percben, Horváth F. helyett Horváth Á. a 63. percben, Szőcs helyett Priki- dánovics a 71. percben, Skublics helyett Stréber a 75. percben. Sárga lap: Martinkovics a 66., Szabó a 75. percben. Szöglctarány: 4:2 (1:1) a Nagykanizsa javára. A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA : 1. Ganz-MAVAG 3 3 — — 10—2 # 2. Veszprém 3 3 — — 6—1 6. 3. SZEOL-DÉLÉP 3 2 —> í 11—3 4 4. Bp. Volán 3 2 — a 8—4 « 5. Salgótarján 3 2 — i 5—3 4 6. Kaposvár 3 2 — í 2—1 4 7. Nyíregyháza 3 2 — í 4—4 * 8. Budafok 3 1 1 í 4—3 3 9. Diósgyőr 3 1 1 í 6—6 3 10. Szarvas 3 1 1 í 5—5 3 11. Metripond 3 1 1 í 4—4 3 Vác 3 1 a í 4—4-J3 12. Csepel 3 1 a í 3—3 3 14. Olajbányász 3 1 í a 5-3 3 15. Szolnok 3 1 — 2 4—6 2 Özd 3 1 — 2 4—6 a 17. Baja 3 1' — 2 3—8 > 18. Keszthely 3 — a 2 2—4 1 19. Komló 3 — — 3 2—6 — 20. Szekszárd 3 • 3 1—12 — Eredmények: Ganz-MAVAG—Szolnok 3-—1, Metripond—Komló 3—2, Salgótarján—Szekszárd 3—1, SZEOL- DÉLÉP—Szarvas 3—1, Budafok—Diósgyőr 2—0, Csepel—Kaposvár 1—4. Veszprém—Nyíregyháza 2—0, Vác— Keszthely 2—1, Bp. Volán—Ózd 3—2. RÖVIDEN • RÖVIDEN X A „telex ördöge” megtréfált bennünket, s ezért tévesen jelent meg tegnap] lapszámunkban a Kecel—KAC-Medosz megyei kézilabda-bajnoki mérkőzés eredménye. A találkozót 27—23-ra nem * halasiak, hanem a kecellek nylerték meg. X Női kézilabda Magyar Nép- köztársaság Kupa mérkőzés: Jászberény—Kiskunhalasi AC-Medosz 26—18 (16—10). Kiskunhalas, 100 néző. Vezette: Fekete, Kalász. Kiskunhalas: Nagy M. — Hegyesi, Kiss, Virincsik (4), Fla- isz (1), Szigetvári (4), Fragényl (4), Matajsz (4), Viszmeg (1), Dudás. Bucsi. Edző: Vasas József. A rutinosabb csapat biztosam győzött. MAI MŰSOR TV I. MŰSOR: 8.25: Tv-torna 8.30: Szünidei matiné: 1. A három házépítő. NDK bábfilm (ism). 2. Mindent tudni akarok. Szovjet kisfilm. 3. Csörgősipka X/9. rész: Egyszer csak ... (ism.). 4. Cézár és a detektívek (FF). Csehszlovák játékfilm (ism.). 5. Csörgősipka X/10. rész: Pillanatok és hangulatok (ism.) 10.10: Egészségünkért! Az Országos Egészségnevelési Intézet tájékoztatója. Makk Marci itt terem. Már megint vasárnap 10.30: Alfons, a papám. NDK film (ism.) 11.40: Képújság 17.40: Hírek 17.45: 9-es Stúdió. A Szovjet Televízió külpolitikai vitaműsora 18.15: Képújság 18.20: Tv-börze 18.30: Telesport 18.55: Reklám 19.05: Tv-torna 19.10: Esti mese 19.20: Reklám 19.30: Híradó 20.00: Reklám 20.05: Surányi Miklós: A halhatatlan ember. Tévéjáték 21.25: Betűreklám 21.30: Hírháttér. A belpolitikai főszerkesztőség műsora. Nézetek és vélemények közérdekű kérdésekről 22.20: A Tv Galériája. Kecskés Ágnes iparművész 22.50: Híradó 3. 23.00: Himnusz TV II. MŰSOR: 17.25: Képújság 17.30: Kerek világ 17.45: Tizenkét hónap (FF). Csehszlovák rajzfilm (ism.) 18.00: A nősülés viszontagságai Lengyel filmsorozat X/3. rész: Tünemény (ism.) 19.10: Atlétikai Európa-bajnokság. Közvetítés Stuttgartból 21.40: Híradó 2. 22.00: A nósülés viszontagságai. Lengyel filmsorozat X/4. rész: Gyöngédség 23.05: Képújság MOSZKVAI TV I. MŰSOR: 16.15: A szavak mögött tettek. 16.45: Világhíradó. 17.00: Tanévkezdés. 17.15: A Béke és az Ifjúság. 17.50: Hírek. 17.55: Az utolsó ügyelet — I. rész. 19.00: Híradó. 19.40: Kamerával a világ körül. 20.40: Vi- iághíradó. 21.25: A TASZSZ jelenti — VII. rész. 21.50: Könnyűatlétikai Európa- bajnokság. 22.42: Hírek. 22.47: Múzeumokban és kiállítótermekben. 23.26: Találkozás Dunajevszkijjel. ÚJVIDÉKI TV: 15.35: Műsorismertetés. 15.40: Számok és szavak — vetélkedő. 16.00: A világ városai: Peking. 16.50: Rajzfilm. 17.00: Magyar nyelvű műsorismertetés. 17.05: Tv- napló — magyarul. 17.20: Reklám. 17.25: Tv-napló. 17.45: Gyermekműsor. 18.15: Külföldi dokumentumműsor. 18.45: Dokumentumműsor — ismétlés. 19.15: Rajzfilm. 19.25: Reklám. 19.30: Tv-napló — magyarul. 19.55: Reklám. 20.00: Panoráma. 21.00: Tv-dráma — ruszinul. 22.00: Tv- napló. 22.20: Műsorzárás SZLOVÁK TV II. MŰSOR: 12.25: Atlétikai Európa Bajnokság — Közvetítés Stuttgartból. 19.10: Esti mese. 19.30: Tv-hiradó. 20.00: Atlétikai Európa Bajnokság — A közvetítés folytatása. 21.30: Időszerű események. 21.56: Időjárásjelentés. 22.00: Ez történt 24 óra alatt. 22.10: Micsoda élet — Spanyol vígjáték. KOSSUTH: 8.05: Műsorismertetés Kb. 8.15: Mai kulturális programok 8.20: Egy nyelvjárásgyűjtő arcképe — Riport 8.30: Bizet: Dzsamile 9.39: Zeneiskolásoknak — zeneiskolások muzsikálnak 10.05: Két keréken Magyarországon. Gir- be-gurba Göcsejben 10.35: Labirintus. Zenei rejtvények fiataloknak (ism.) 10.50: Verbunkosok, nóták 11.42: Goda Gábor: A planétás ember — 5. rész 12.45: Pozsony — a legifjabb főváros 13.00: Zenekari muzsika 13.40: Kapcsoljuk a nyíregyházi stúdiót... Gőzünk van hozzá 14.10: A magyar széppróza századai. Levik Károly: Az igazságról — I. rész (ism.) 14 25: Bornd Weikl operetfdalokat énekel 15.00: Olvasókor 15.30: Zenei Tükör. Kérdések, feleletek, újdonságok, érdekességek 16.05: Teliszájjal. Az Ifjúsági Rádió kabaréműsora 17.00: Rádiószínház. Akar örökölni? 17.44: Filmzene 17.55: Hamarosan halljuk őket. Világhírű művészek Budapesten 18.15: Hol volt, hol nem volt... Diódénes a hordóban 18.25: Mai könyvajánlatunk (ism.) 19.1§: A hírnév előszobájában. Géza von Cziffra (ism.) 20.15: Zenekari muzsika 20.50: Örökzöld dallamok 21.30: Rákmegelőzés a világkongresszuson 22.20: Tíz perc külpolitika 22.30: Muzeális nótafelvételekből 22.47: „Felhók útja felett." Százötven éve született Theofil Gautier 23.05: Csembalóművészek — XVIII/8. rész. Igor Kipnis 0.15—4.20: Ejfél után. A Magyar Rádió zenés műsora hajnalig PETŐFI: 8.05: Kuruc nóták 8.20: A Szabó család (ism.) 8.50: Tíz perc külpolitika (ism.) 9.05—12.00: Napközben 12.10: Az NDK Néphadserege központi zenekara játszik 12.30: „Énekeltem én: Balta Ferencné" 12.45: A berzétei parasztzenekar játszik 15.45: Törvénykönyv. Forintos költészet — Riport (ism.) 16.00: Bette Davis énekel (ism.) 17.08: A Leningrádi Dixieland-együttes felvételeiből 17.30: Tanakodó 18.30: Slágerlista 19.05: Közvetítés az atlétikai EB-ról, Stuttgartból 19.15: Operettkedvelőknek 20.03: A Poptarisznya dalaiból 20.50: Tudósítás az atlétikai EB-röl, Stuttgartból 21.05: A lélek velem van 21.25: Népdalok 22.10: Váratlan zenei fordulatok 23.20—0.14: Dzsessz 0.15—4.20: Éjfél után. A Magyar Rádió zenés műsora hajnalig 3. MŰSOR: 9.08: Magyarán szólva (Ism.) 9.23: Zengjen a muzsika! Az amatőr zenei mozgalom híradója 9.53: Hacsaturjan indulóiból 10.05: Zenekari muzsika 11.20: Pillanatkép 11.25: Hegedűs Endre hangversenye 13.05: Harminc perc alatt a Föld körül. Nemzetközi magazin 13.35: Megtervezett véletlenek. Gyerekekkel a zenei improvizációról! 13.48: Kodály-művek 14.58: Pophullám 16.00: Kamarazene 16.34: Mozart: B-dúr zongoraverseny K 450. 17.00: Bemutatjuk új operalemezünket — von Einem: Danton halála 18.30: In limba materna. A Magyar Rádió román nyelvű nemzetiségi műsora Szolnokról 19.05: Rádióhangversenyekről 19.35: Kirándulás a spanyol komolyzenében 20.14: Kilátó. A Rádió világirodalmi folyóirata (Ism.) 21.01: Két szimfonikus költemény 21.33: Tűnődés a mesterségről — XIII/5. rész 22.36: Napjaink zenéje