Petőfi Népe, 1986. augusztus (41. évfolyam, 180-204. szám)
1986-08-23 / 198. szám
MŰVELŐDÉS • IRODALOM • MŰVÉSZET Levelet kap- AMATŐRÖK, SIKERKOVÁCSOK iám Csavolyrol. Zöldági Csilla j f 1 • A 1 r SSs A csavolyAlfa fa képzőművészeti alkotóközösség sikeres budapesti kiállításairól. ,.A változatos tá. jak szépsége, a természet csodálatos színei, a paraszti élet ezernyi villanása, mind-mind benne élnek a képekben” — írta a beszámolójában. A levél itt lapult a fiókomban. Kik ezek a lelkes csávolyi amatőrök? Nem hagyott nyugodni a gondolat. Alapítóokirat Dél. A Nap zeniten jár. Árnyas fák szegélyezik a csávolyi Arany János utcát. A 69-es számot keresem, ott él Füle Antal, aki az Alfa-csoport atyja, vezetője. Ahogy belépek a folyosóra, máris látom: amatőr festő birodalmába toppantam. A szobákban minden hely foglalt, festmények borítják az összes helyiség falát. Csendéletek, tájképek, portrék. Ülünk a hűvös folyosón. Füle Antal, az alkotó- közösség létrejöttéről beszél. Közben felesége friss rózsacsokrot tesz az asztalra. — Érdekes történetünk van! — kezdi a beszélgetést Anti bácsi. — Az Általános Művelődési Központban bemutatkozott a budapesti ETALON képzőművészeti csoport. Késve érkeztek Csávolyra, a megnyitóig nem készültek volna el a képek felrakásával. Mentem, segítettem nekik. Pogány ö. Gábor, a Magyar Nemzeti Galéria nyugalmazott főigazgatója is velük volt, sokat beszélgettünk, jó barátságba kerültünk. Ajánlották: hozzunk létre mi is alkotóközösséget. Korábban már szerettük volna, hogy legyen képzőművészkörünk, de a tanácsnál nem lelkesedtek az ötletért. Végül kaptunk egy termet az iskolában. Saját magunkkal kötöttünk szövetséget, még alapítóokiratot is készítettünk. Sűrűn gépelt sorok. A „hivatalosnak” számító iratban feltüntették a csoport nevét: ART ALFA: tagjait: Füle Antal, Zöldági Péter, Schauer Miklós, Mayer Dénes, Füle Péter, Zöldági Csilla. Céljaik: a képzőművészet iránti képességek fejlesztése, kiállítások, bemutatók rendezése, a kultúra magasabb szintre emelése. Az esetleges költségekhez mindenki egyaránt hozzájárul, szabadon választhatnak abban, hogy milyen művészeti irányzatot követnek. A végén dátum: 1986. január. Életút — kötetben Füle Antalt hallgatom, hogyan barátkozott meg a festészettel? — Inasnak kerültem Csávolyra, 1934-ben. Mesterem megjárta Amerikát is, színpadi díszletfestő volt, de nem tudott érvényesülni. Bloche Ferenc hazajött Csávolyra. Tőle tanultam meg a szobafestő mesterséget. Akkoriban papírmintákat készítettünk, télen rajzoltunk. Ellestem a titkokat, s ő szerettette meg velem a rajzolást, a színeket. Életem során több mint húsz mesterséggel ismerkedtem meg, hosszú lenne elmesélni, hogy mi minden történt velem. Egyébként papírra vetettem sorsom alakulását, nézze meg, itt van. Vaskos kötet. Benne rajzok, illusztrációk, fotók és a visszaemlékezés. S Zöldági Péter versei. Füle Antal lassan két évtizede fest. Nemcsak a maga örömére. Súlyos műtéteken esett át, a későbbiekben nem bírta a nehéz munkát. Ideje bőven jutott az alkotásra. Előkerült hát az ecset. — Jelentkeztem a Képzőművészeti Főisíkolára, fel is vettek volna — emlékezik — de abban az időben semmink sem volt, nem tudtam volna vállalni a tanulás költségeit. Másképp kellett megalapozni a jövőt. Nem baj ez, hiszen életcélomat megvalósítottam: képeimmel másoknak is örömmel szolgálhatok ... Említettem már, hogy az Art Alfa bemutatkozott a fővárosban, ahol Pogány ö. Gábor nyitotta meg kiállításukat. Kiskunhalason, Baján is láthatták az érdeklődők alkotásaikat, s ismét meghívást kaptak O Zöldági Péter másik szenvedélye az ás. ványgyűjtés. © Mayer Dénes legkedvesebb kifejezési formája a grafika. a fővárosba. Festményeiket azóta megnézték a szakemberek is, elismeréssel nyilatkoztak a képekről, legtöbbjét zsűrizték. Zöldágiék Zöldági Csilla tizenhét esztendős. Baján dolgozik a Budapesti Szeszipari Vállalat helyi kirendeltségén. Szobája falán végignéztem festményeit, valóban tehetséges kezekről tanúskodnak. Apja, Zöldági Péter is termékeny alkotó, az ő képei a szűk folyosón kaptak helyet, ásványgyűjteménye mellett. — Közösen rendeztünk tárlatot Baján Füle Antallal — mondja Zöldági Péter, aki kocsirendezőként dolgozik a MÁV-nál. — A festészettel való barátságom korábbi keletű, még Szekszárdon foglalkozott velem Szabó Dezső és Lengyel László Kos- suth-díjas festő. Valamit tenni kell Csávolyon! — határoztuk el barátaimmal. Volt ebben egy kis dac is: majd megmutatjuk, mit tudunk. Az élet bennünket igazolt, bemutatkozásainkat siker koronázta. — Verseket is ír. — Igen, írok. De nem moderneket, hanem olyanokat, amelyeknek ríme van. Elmondok egyet-kettőt... „Festeni csak nyugodtan lehet” Mayer Dénes eddig hallgatott. Halk szavú ember. Főképp grafikákat készít. Milyen gyakran találkoznak az Alfa-kör tagjai? — kérdezem tőle. — Sokszor meglátogatjuk egymást, beszélgetünk arról, ki mit festett legutóbb. Értékeljük egymás alkotásait, tanácsokat is adunk egymásnak, de élesen sohasem kritizálunk. Baján dolgozom a Kismotor- és Gépgyárban, állandó délelőttös műszakban. Jut időm a festésre, a rajzolásra. Természetkedvelő vagyok, járom a környéket, leülök és megörökítem a látványt. Az alkotáshoz türelem, akarat kell. Füle Péter édesapja nyomdokain halad, ö is a szobafestő mesterséget választotta. Csodálatos házat épített, a hatalmas szobákat ízlésesen rendezte be. A falon saját festményei és édesapja képei kaptak helyet. — Festeni csak nyugodtan lehet — vallja Füle Péter. — Nem úgy, hogy most van egy-két órám, s leülök a vászon elé. Inkább csak télen tehetem meg, hogy elmélyülök a festészetben, hiszen jégelhárí- tós vagyok, van szőlőnk, paprikaföldünk, halastavunk. A tájakat festem, környezetemből merítem a témát. Egy kicsit furcsán néznek a festőemberre Csávolyon, megoszlik a falusiak véleménye. Az első kiállítási plakátunkat még le is tépték. Most már örülnek annak, hogy sikereket érünk el, s öregbítjük a község hírnevét. © Füle Péter édesapjával beszéli meg, hogyan sikerült legutóbbi alkotása*. (Tóth Sándor felvételei) Sikereikért maguk küzdöttek meg. Ügy, mint életükben saját gondjaikkal. Mindenképpen figyelemreméltó, hogy vannak olyan emberek, akik többet szeretnének az asztalra tenni, mint amit választott foglalkozásukkal tehetnek. Festenek, verseket írnak. Alkotnak — a maguk módján. Ráadásul színvonalasan. Borzák Tibor „KISFA DO A” ÜRÜGYÉN Az kell, amit maguk találnak ki! Kalocsa és Kiskőrös környéki településeken barangoltam a minap. Sok a panasz, a régi és új típusú növénybetegségek, az idei hosszú, forró, aszályos nyár miatt'. Öröm is van. Ilyenek a meghitt családi események — esküvő, eljegyzés, születés —, és vidámítő az is, ha új kocsi, ház vagy friss diploma kerül a családba. Gondok, örömök különös elegye a világ. Az ember megkönnyebbül, ha élményeit megoszthatja felebarátjával. A miskei, hajósi, császártöltési esték, délutánok, a homo sapiens e tulajdonságáról győztek meg. A házak, pincék előtti kispadokon összeül a szomszédság — különösen az idősebbek — és folyik a „hírárucsere”. Sajnos, manapság — még a falvakban is — csak ritkáhban találkozhatunk ehhez hasonlóval. A tíz-tizenkét órás fárasztó munkát és a televíziót is okolhatjuk ezért. De én úgy hiszem, a „kispadost” is hiányoznak. Alig-alig akad olyan hely (iség), ahol nyugodt körülmények között békésen társaloghatna egy-egy baráti közösség. A régi elgondolás — har- mlncegynéhány éve született — az volt, hogy a falusi, városi művelődési házak, klubkönyvtárak lesznek majd „kispad” szerepű helyek. Hamar bebizonyosodott azonban, hogy a valóság nem követte az elméletet. A kultúrhá- zak működtetési szisztémája nem kedvez a spontán kezdeményezésnek, az önkéntes akcióknak. Az intézmények nyitvatartása például — elsősorban anyagi problémák miatt — nem követi igazán a munka- és szabadidő napirendjét. Ahol próbálkoztak az esti, délutáni nyitással, nyitvatartással, ott hamar a „csöves” brigádok lepték meg, tették visszataszítóvá a fűtöltt, esetleg televízióval, játékokkal felszerelt klubhelyiségeket. Sokakat esetleg az unos-untalan kínált ismeretterjesztő előadások is visszatartottak. Egy, az Országos Közművelődési Központ által nemrégen összehívott tanácskozáson elhangzott hozzászólások zöméből az derült ki, hogy élénk pezsgés van a művelődési intézményhálózatban. Az újszerű próbálkozásoknak se szeri se száma. Kísérletek persze eddig is voltak. Többségük — később kiderült — tiszavirágéletű volt, csak kevés haszonnal, sok-sok ezer forintot elszórva. Az utóbbi hétnyolc év azonban korszakos jelentőségű az intézményhálózat történetében. Gazdasági kényszer hatására az alapok revíziójára kerüld) sor. Az élet keményen rákényszeriti a szakembereket, hogy végre alaposan mérjék föl: tulajdonképpen mit is várnak tőlük az emberek. Mint egy ölbéli-korszákából kinőni nem tudó gyerek, úgy élek közöttetek; kenyér és hal-csodát ezért művelek csak a ház lakóival, és ezért osztogatok könyveket, jó szót, gyógyteát, kúpot. Már nem tudom, ki itt a becsapott, s hogy ki a becsapottabb — vagy mégis szeretet volna ez a szüntelen lótás-futás, hogy rám figyeljetek? A közművelődés demokratizálódásának számos biztató jelét láthatjuk a megye intézményeiben is. Örömmel mondom: kezdhetem a sort a legnagyobbal, az Erdei Ferencről elnevezett kecskeméti létesítménnyel; ahol országosan is elismert újítógondolatok születtek és valósultak meg gyorsan, kevés pénzből és nagy haszonnal. Az egészségügyi köz- művelődésről nem beszélhetünk ma Magyar- országon anélkül, hogy a kecskeméti népművelők példamutató munkáját ne említsük. A lúdtalpjavító tanfolyam, az elváltaknak szervezett előadások és konzultációk, a kismamáknak hirdetett foglalkozások jelentős tömegeknek kínálnak fontos, jól hasznosítható’ programokat. És a példákat sorolhatnánk tovább. Tiszakécskén többek között házi nyomda szolgáltatásai gazdagították az intézmény kínálatát, Jászszentlászlón barkács- műhelyt, horgásztanvát, mezőgazdasági kisgépkölcsönzőt nyitott a művelődési ház. Az újító szándékú szakembereknek példáért, ötletért nem kell nagyon messzire visz- szanyúlni az időben. E tájon is éltek, virágoztak falusi, városi egyletek, olvasó- és gazdakörök, ipartestületek. Ezekben az emberek maguk hozták létre és maguk is működtették a hasonló célú létesítményeket, igaz, büszkék is voltak, bármelyik is tevékenykedett eredményesebben. Természetesen sok mindenen változtatni, korszerűsíteni kell, de ha ezekben a mozgalmakban látjuk, a mintát, talán közel kerültünk a lényeghez. Az embereknek ugyanis nem kell az íróasztalnál kiötlőit, ünnepélyesen felkínált művelődési lehetőség, de kell az, amit maguk találnak ki, igényeik, műveltségük, szokásrendjük és érdeklődésük alapján. Ha például egy faluban spontánul, közakaratként szerveződik egy szüreti fölvonulás, és az emberek saját maguk végzik el a szükséges előzetes teendőket, nyilván komolyan gondolják a tervet. Mindez persze nem jelenti azt, hogy a köz- művelődés ügyét teljes egészében át kell hárítani a lakosságra. Csak azt hangsúlyozzuk, hogy a mainál szorosabb együttműködés elodázhatatlan. És természetesen nemcsak a kis falvakban, hanem a városokban is. amelyekben még ma is gyakran üresen konganak a művelődési központok — miközben a fiatalok, a középiskoláskorúak, a nyugdíjasok arra panaszkodnak, hogy nincs egy hely, ahol nyugodtan lehetne beszélgetni... Nincs, vagy csa'k nagyon kevés „kispad” akad ... Farkar: P. József CSÍZÓCZ KI JÓZSEF: Mama emléke Utolsó rozséjét a tűzre dobta. Kimosódtak szeméből a nyárfák. Göncölszekéren ment el, többen is látták. Jön az este, ölébe veszi a Holdat — ringatja, s mesét szór a csillagoknak .. . Tardi Gábor: /lakótársak 14. — Tartozása van neki? — tudakolta komoly balsejtelemmel. — Tizennégyezer-hatszázhúsz torint — közölte a pincér. — Mondd csak nyugodtan, hoav tizenöt darab ezres — legyintett Bakos Áron. A kőműves bámult a társára, miközben a szája vonaglott, mégsem nyílt. — Amennyiben a „menü" ellen akad némi kifogása, szóljon bátran! — hunyorított Bakos Áron. — Az előételt, ha óhajtja, felcserélhetjük hideg libamájra zsírjában... A kőműves legyintett. — Maga a sitten fogja végezni. az hétszentség... A pincér egy pillanatra odafordult. s kétszer egy deci pálinkát csempészett az asztalra. — Erre gondoltál? — Pontosan. A kőműves először beleszagolt az italba — orrával kishíján fölszippantott belőle —. majd tőle szokatlan elégedettséggel kijelentette: — Elsőrangú házipálinka. — Szürcsölt. — Legalább hatvan fokos. — Örülök, hogy nem csalódott — mondta Bakos Áron. — De honnan a ménkűből kerül ilyen flancos helyre házi főzet? — Az apósa csinálja. — A veje meg kiméri... Első- osztályú áron! — Inna inkább vizezett vodkát ugyanennyiért? A kőműves hamarjában nem tudott válaszolni, enyhe' zavarában hátravetette a fejét, és egy . hajtásra lenyelte az italt. Ezután ismét mellettük termett a pincér — a kőműves ösz- szehúzott szemmel figyelte, mint titoktudó —. s eléjük csúsztatta az ételt. Bakos Áron lassan. kényelmesen evett, míg a kőműves tempósan lapátolta ma- aába az ételt egy leveseskanál- lal. A fiatalember időnként rápillantott. de nem szólt. Egymást követték a fogások, melyeket a kőműves hasonlóképpen pusztított. szürcsölés, szörcsögés, csámcsogás, s egy-két böffentés kíséretében, mohó pillantásokat vetvén az asztal másik felén gyülemlö italokra; Bakos Áron ugyanis egy-két korty után rendszerint félretolta a poharát. — Idefigyeljen, maga pazarló! — tört ki a kőműves, amikor nem tudott tovább uralkodni magán. — A vége az lesz, hogy a maga haverja maid szépen elhappolja innen a piákat, és be- nyakalják a konyhában ... — Ha óhajtja, szívesen felajánlom önnek — válaszolta a fiatalember. — Akkor már inkább belém kerüljön... — sóhajtotta a kőműves. s mint aki áldozatot hoz, vastag, repedezett uj{aivál egymás után maga elé húzta a poharakat. 13. Az étterem másik feléről halk zene szólt, a hangszereken puhán siklottak a tompa, sáines fények. Néhány pár már a táncparketten ringatta magát az ütemre, az asztaloknál is egyre többen foglaltak helyet. r— Látja, Dénes úr — kezdte ábrándos hangon a fiatalember —. ezt szeretem én, amikor még nincs nagy füst és izzadságszag, nem túl hangos az idegen nyelvű karattyolás, s ami a legfontosabb: látom, hogy ki érkezik egyedül, s ki párosával. így nem teszem ki magam tévedésnek a későbbiek során. — Milyen ... tévedésnek? — csuklott a kőműves. — Figyeli azt a csodálatos szőke lányt, aki azzal a középkorú úriemberrel táncol? — lövelt egy pillantást a táncparkett szélére Bakos Áron. A kőműves székkel együtt fordult: a lábak vonyításszerű hang kíséretében karcolták a parkettát. — Mi van velük? — Maga talán azt hinné, hogy apa és lánya. Vagy férj és feleség. Netán főnök, a titkárnőjével. S ez minden bizonnyal visz- szatartaná attól, hogy az est folyamán ismeretséget kezdeményezne a szőke tündérrel. Jól beszélek. Dénes úr? — Mér', kik ezek? — fakadt ki türelmetlenül a kőműves; fogalma sem volt a fiatalember eszmefuttatásának lényegéről. — Idegenek ... — suttogta sejtelmesen Bakos Áron. — ' Az imént ismerkedtek meg. — Értem már: föl akarja csípni a kis hölgyet. — Mén ez sem biztos, de ha akarnám, feltétlenül mgpróbálnám. — Próba szerencse... — zárta le részéről a beszélgetést a kőműves, mert még mindig nem világosodott meg előtte, mire akar kilyukadni ez a köntörfalazó. A fiatalember tovább nézelődött, a kőműves pedig visszafordította a székét az asztalhoz, hasonló hanghatások közepette, mint az imént. Találomra felkapott egy poharat, s felhörpintette tartalmát. — Az az asszony... — szólalt meg krákogva —, miféle? — Melyik asszony? — kérdezte udvariasan Bakos Áron. — Edit asszony, akit maga Mese mamának hív. A kőműves elvörösödött, s újabb pohárnak nézett a fenekére. —* Tudja jól, hogy kire gondolok, a ménkű csapjon magába ... — Ja. az anyósjelöltre ... Mit akar tudni róla? A kőműves láthatóan zavarban volt, a fiatalember élvezte. — Bizonyára az érdekli, hogy kivel szokott pitykézni — állapította meg, alaposan megnyomva az utolsó szót. — Ne merészelje sértegetni! — mordult rá a kőműves. — Én csak azt akartam kérdezni, szokott-e találkozni és sétálgatni férfiemberrel délutánonként, vagy estefelé... — Tudtommal nem. — És... Miben leli kedvét? — Üjabban kerékpározik. — Bicig... lizik? — Képzelje! Hetenként egyszer nyeregbe száll, és túrára indul, általában csak késő este érkezik haza. A kőműves erre megint csak úiabb pohárért nuu.lt — Eavedül? — törölte meg csuklójával a szája szélét. — Legjobb tudomásom szerint iaen. — Aztán... nem veszélyes ez a. fajta mulatság? — Miért lenne veszélyes? — Az országút ugye... A mezők ... Az erdők. - — Ne legyen már naiv, Dénes úr. Az a nő erős — testileg legalábbis... S őszintén szólva, réges rég túl van a legjobb formáján, ugyanakkor tizenévesen sem lehetett a szatírok álma... — Fogja be azt a lepcses száját! — tört ki a kőműves. Jól van. jól van — nyugtatta Bakos Áron. — Ha akarja, szívesen szólok néhány jó szót az érdekében. A kőműves ezt kikérte magának: tud ő nők nyelvén beszélni, mégpedig nem is akárhogyan, hallotta volna csak a másik, miként pergett a nyelve a múltkorában. amikor a leszázalékolt darukezelőnőnek csavarta el a fejét a szakszervezeti üdülő előtt. Bakos Áron hangosan felnevetett — még a fejét is hátravetette. — Ez jó,.. — nyerített egyre hangosabban. — Leszázalékolt darukezelőnő... Nem mindennapi kaland lehetett, valóban... Gratulálok! (Folytatjuk.) PETRŐCZI ÉVA: Mint...
