Petőfi Népe, 1986. augusztus (41. évfolyam, 180-204. szám)

1986-08-20 / 196. szám

8 0 PETŐFI NÉPE • 1986. augusztus 20. AZ EMBER ITT KIBÉKÜL A VILÁGGAL A Kolon-tó utolsó halásza Az Izsák melletti Kolon-tó a Kiskunsági Nemzeti Park védett egysége. A környékbeli idős emberek el­mondása szerint a háromezer hektáros tóvidék le- csapolása előtt fölért a „paradicsomkerttel”. A nád­vágás jobban jövedelmezett, mint a* rossz homokok­ra vetett gabona. Kövér legelőkön járt a mezőváros gulyája. Bőven volt hal is, Izsák és három ritkán lakott tanyás település — Páhi, Soltszentimre és Csengőd — gazdagodhatott a bővizű édesvízi mo­csárból. A keleti part városi halászai inkább csopor­tosan dolgoztak. A tó déli és keleti partján a homok­buckák tövében tanyát verő, állattartással, szőlővel és gyümölcskertészettel is foglalkozó szegényebb te­lepesek ősi fortélyokkal szerezték meg a tó ficánkoló kincsét. Szinte minden család halászott. Nem volt ritka itt .a hatvan-hetven kilós harcsa, a tizenkét- tizenöt kilós csuka sem. Az Alföld legnagyobb édesvízi mocsarát 1921—30- ban lecsapolták. Kegyelemdöfés volt ez az évezredes feltöltődés miatt amúgy is élete utolsó szakaszában Járó vízi világnak. A tavat kirabló csatorna addig szívta a táj „életét”, míg a halász-vadász paradi­csomból áthághatatlan lápvilág lett. A táj egyetlen halásza .a hetvenkét éves Andó Pál is már több kilo­méterre az ősvíztől, a Kolon-tói csatorna torkolatá­nál talált csak magának megélhetést. • Amíg élek, itt maradhassak ... ősi koreográfia szerint Szikes puszta Duamtetéitilein kele­ti részén. Ide látszik a soltszent- imrei határ dísze, a Xill. századi templomion!, a csonka (torony. A Duna-völgyi főcsatorna partjain, a Kolon-tói zsilipnél épülit Andó Pál tanyája. Délelőtt tíz óra kö­rül jár, amikor megérkezem. A , hőség szinte elviselhetetlen. A tanya ajtaja zárva. Mellette a hűvösben motorkerékpár sitrázsál. A zsiliphíditód úgy négyszáz mé­terre a vízen ladikot piiLlaintok •meg. Andó Pál. varsafelnézni ment. Mint egy húszéves legény, úgy mozog a keskeny ladikban. Tolórúdját hol az iszapba szúrja, hol járművére fekteti. Leihajol, fölhúzza, üríti, majd visszaerősiti a varsákat. Pontosain, precízen, egy fölöslege« mozdulat nélkül, ősi koreográfia szerint. Péti órát is várni kell, amíg' visszaér a ta­nyáig, ahol a- hűvösben nyugod­tan beszélgethetünk. — Mióta űzi ezt a szép, régi mesterséget? — kérdeztem ven­déglátómat. — Nehéz ezt pontosan megmon­dani. Úgy emlékszem, hogy már négyéves koromban jártam apám­mal varsafelnézőbe. A Kis-Kolon partján, a matyópusztai Velez-ta- nyában laktunk. Télet-nyárotn munkát adott a 'halászat. Amíg lehetet, csónatokal jártuk a mo­csár rejtett vízi útjait. A fagyok beállta után léket vágtunk, úgy jutottunk a friss, ízletes ételkihez. Fagyos estéken nem is tudtunk volna más elfoglaltságot elképzel­ni, mint a hálókészílésit és a ko­sárfonást. Lámpa mellett sok-sok mesével, betyár történettel tettük izgalmasabbá a munkái. Tavasz­tól azután ismét a (tavat jártjuk. Annyi, hal volt, hogy mindenki jóllakhatott kedve szeriint. Csak hát elvitték a vizet, az életet. — És aztán? — Nem lelt vége a gazdagság­nak egyik napról a másikra, de megélhetést, biztosat nem adott. Többször teljesen kiszáradt. Ak­kor a hivatalos halászok itt, a Duna-völgyi csatornánál próbál­tak szerencsét. Közben azt a te­rületet védetté is nyiLváníltottták, halászni ott soha többé nem lehet. — Mikortól dolgozik hivatalos engedéllyel? — A harmincas évektől már szabályok kötötték az egyéni ha­lászatot is. Kérvény kellett és il­leték. Csak másodállás jellegű lehetett a munka. Hozzájárulásit nem adtak, csak annak, aki hiiitelit érdemlően bizonyítani tudta: más jövedelemforrása is van. — Mindig magányosan halá­szott?. — Nem sok halászati szervezet volit erre. 1954-ben ugyan hét­nyolc mester összefogott és he­tente egyszer hálóval meghúzták a vizei. Én mindig szerettem a csöndet, a magányt. Más vizein nem portyáztam, igaz, engem sem sértett egyik szomszéd sem. Könnyebb volt a jó szó 0 Andó Pál, a Kolon-tó utolsó halássa. tés. Áradás van, most szép, jelen­tős a zsákmány. Daraixxnkénit szedi ki a négy varsa terméséit — Nézze csak, van ifit (törpehar­csa is, ennek mesés íze van. Es a keszegek is igein finomak. Él erre páros szárnyú, jász- és ci- gánykaszeg. Ezek a süldővel, a csukával, a szürkeharcsával és a ponttyal hagyományos halak. Fpgtam már persze újabb fajtáikat is, például busát, amurt és an­golnát. Amikor a hálókait ürítem, gyakran eszembe jut apám. Az egész tudományt itőle lestem el. Nem volt vállárrá beszédes ember, de figyeltem, így mindent megis­merhettem, arrát a vízi emberek­nek tudni kell. Leghasznosabb a varsa .volt. De emelőatünk, reke- szeetünk is. Ismertem a tapogatót is, de amióta hivatásos vagyok, nem használom. Inkább horgá­szok. Tagja vagyok a füLöpsizál­lási egyesületnek. — Hogyan telik el eau napja? — Az időjárástól függ. Nyáron ötkor kelek. Hét árakor már itt vagyak a kunyhónál. Sorra ve­szem a varsáikat, kezelem, cseré­lem a szersráírnokait, aztán dói kö­rül bemegyek a faluba. Ebéd után három órától hétig—nyolcig me­gint itt teszek-veszek. Hálót javí­tok, megreparálam a ladikot. Gárdonyiért száz mázsa halat — Láttam, van a tanyában ol­vasnivaló is. — A „betű” a másik hobbim. Van vagy háromszáz kötetem op­tion, járatom a Petőfi Népét és a Szabad Földet is. Naponta há­rom-négy órát olvasok. Szerencsé­re még bírja a szemem. Hogy mit szeretek legjobban? Jókait, Mik- száihot, Mórát. Gárdonyiért száz mázsa halat is megadnék. Leg- nyugod árában persze (télen falha­tom a literatúrát. Akkor nincs halászat Kijövök, befűtöik. aztán olvasók, amíg látok. — Milyen a halászporta kony­hája? — Sosem voltam nagy ínyenc. Én kifogtam, a feleségeim -vagy a barátaim megfőzték az ételt. Leg­jobban talán, a ropogósra sült ke­szeget szeretem. Ha tölbb is akadt a zsákmányban, egyszerre lesü­töttük, egymás mellé betett,ük a lábasba, megszórtuk fokhagymá. vall, egy kis ecet is került rá, meg bőséges tejföl adag. Ha ez két na­piig állt, a királyoknál is föl le­hetett szolgálni, olyan finom volt. — Boldog ember. Békében és egészségben élhet kedvtelésének. Mit kívánna mégis a sorstól? — Rossz idők járnak a kiisszer- számos halászatra. Nem megy könnyen az engedély megújítása. Azt szeretném, hogy amíg élek, mozogni tudok, maradhassak, dol­gozhassak itt a vízen. Nincs itt sok hal, de azért ha a barátaim megéheznek egy halászlére, ne kelljen Kiskőrösre menniük. Ügy jártam, mint a halak: víz nélkül nem élhetek. Dél körül jár. Andó Páll a mai termés egy részét ihalfiartó kosár­ba teszi és elviszi a rejtekhelyre. A többi műanyag zacskóba Ikerül. Indul haza, zárkózik. A kamra, a szerszámosraktár akár múzeum is tehetne. Évezredek üzenete tárgyakban, Andó Pál mestersé­gében. Farkas P. József Tardi Gábor: /lakótársak — Mit ad önnek ez a kör­nyezet? — A legfontosabbat, a nyugal­mat. A természeiközeli munkák­nak ez a legfőbb baszna. Az em­ber itt kibékül a vilóggail. meg­érti az embereket. A helyi szö­vetkezét egyik alapítója voYam. Az első, igen keserves időkben szőlészeti ágazatvezeiökémt dol­goztam. Telepítettünk, de volt, aki direkt gyökérrel fölfelé üftet­te a vesszőt, vagy nem mártotta elég mélyre az ekét. Forrt ben­nem a méreg, aztán ha kijöttem ide, megértettem a másik prob­lémáját is. és legközelebb köny- nyebb volt szép szóval jóra in­teni munkatórsadmiat. Az öreg halász keze fürgén mozog. Nem zavarja a beszédge­13. — Ne mondja már, hogy meleg ételre kell magának ez a temérdek pénz — fogta halkabb­ra a hangját a kőműves. — De bizony! Egy tányér le­vesre, ha úgy tetszik. Es csak kölcsönről van szó. — Gyorsan hozzátette: — Baráti kölcsön­ről ... A kőműves habozott. — Aztán mikor adná meg? — Fizetéskor! — vágta rá Ba­kos Áron. — Fizetéskor úgy éljek, hiánytalanul visszafizetem. — Na és mikor van bérfizetés azoknál a mentőcsónakosoknál? — érdeklődött tovább a kőműves. — Két hétre rá... — mondta a fiatalember, és nyelt egy na­gyot. — Ez meg hogy értendő? — Természetesen a munkába- állás után. A kőművest ismét a vértolulás fenyegette. — Ezek szerint még be se lé­pett?! S van képe kölcsönért kuncsorogni, mikor még munka­helye sincsen? — A kőműves mondandójának egy része hang­talan hápogásba fulladt. — Mond­ja, miből élt maga ezidáig? Ki­nek a zsírján élósködött? — Ezt visszautasítom! — Valakit csak kihasznált.. • — Ha éppen tudni akarja, a tartalékaimat éltem fel. — Voltak tartalékai? — hitet­lenkedett a kőműves. — Egész télen robotoltam, hogy ,SZÖVETKEZETI KERESKEDELEM KISKUNMAJSÁN ÉS KÖRNYÉKÉN 0 Czinkóczi Lajosné szan­dált kínál. A cipőboltot ke­vés költséggel az azelőtt ki. használatlan vendéglő átala­kításával nyi. tották meg. Ágasfa volt a falban Időszerű feladat: jobban, korszerűbben Háttér a színpad Kömpöcön a vevők naponta mennek a művelődési házba. Bent a nagyterem színpada, függö­nyével és reflektorával, húsvét­iéi az itt lévő régi vegyesbolt hát­tere arra az időre, amíg az épí­tők el nem készülnek az ezer la­kosú település üzletének felújí­tásával. Csonka Tibor boltvezető, Klucsics Sándorné és Papp Klá­ra helyettes, Kovács Hajnalka és Csókási Éva eladókkal, elviselik az ideiglenes árusítással járó fá­radságot. Megtehették volna, hogy az átalakításig zárva tartanak, de nem tették. Sőt, július 1-jétől tovább, hétfőitől péntekig 7-től 18 óráig tartanak nyitva, hogy a munkahelyükön 16 óra 30 perc­kor végző kömpöcieket kiszol­gálhassák. Szombaton is nyitva a művelődési házi élelmiszerüz­let. Reggel 7-től 13 óráig várják a vásárlókat, köztük Csengele és Balástya közel fekvő területei­nek lakóit. A forgalmazás nehezebb kö­rülményei ellenére is jó az ellá­tás. Egymillió forint értékű ter­méket, az élelmiszereken kívül sokféle más cikket — zoknit, ha­risnyát, cipőfűzőt, kerékpár-bei. sőgumit st)b. — kínálnak. Átadás: novemberre Mialatt az álész ernitt nyitva tart, amott, a készülő Hunyadi utcai új bolt és vendéglő építke­zésén sem táblából a Szabó János kőműves — majsai KlOSZ-alap­saervezeti titkár — vezette ács- brigád. Megszenvedik a rekonstrukció minden kínját! — Itt, a művelődési házba köl­tözött vegyesbolt helyén — mu­tatja Szabó János — régen csép­lőgépszín, annak a falában meg ágasfa volt. Hát még a vendég­lő...! Az hogy nézett ki! Egyik falát annak idején üresen hagy­ták, a másikat sárból döngölték, a harmadikat vályogból rakták. Szélmalom mintás girlandfes­tés egy vakolaton. A kibontott múltnak egy darabja. A falak­kal együtt efféle örökséget is ki­váltva — újul meg a helyi ven­déglátás és kereskedelem az itt lakók szükségleteinek jobb ki­elégítésére. Erre az alapot, az áfész anyagi erején túl, a tagság adta célrészjeggyel és a SZÖ- VOSZ 3,8 millió forint támoga­tással. így válik lehetővé majd a novemberi átadás után a tőke­hús-árusítás és az áruválaszték­bővítés a három családi ház nagyságú élelmiszer-vegyesbolt­ban, így folytathatja a közétkez­tetést megerősített épületben, új konyhával az egyelőre magán­házban üzemelő, s a kompod varroda negyven dolgozójának is főző vendéglő. Ennél a hentesnél — , Tovább járva a körülbelül húszezer embert ellátó Kiskun- majsai Áfész vonzáskörzetét, jól- esően vesszük észre: máshol is javultak a kereskedelmi ellátás teltételei. Móricgáton, a téeszközpont melletti elelmiszer-vegvesbőlt augusztus elejétől egy 400 literes mélyhűtővel és egy, töltelékáruk bemutatására és tárolására való hűtővitrinnel üzemel. Csólyospá- loson két élelmiszerüzletben egy- egy négyszáz literes mélyhűtőt szereltek fel. (A községben a ven eléglőtt a jövő téltől gázzal fűtik.) Mindezek jelentősen hozzájárul­nak nem csupán a kereskedelmi munka, de a lakosság közvetlen napi ellátásának javításához is. Csontos Istvánná vásárlótól hall­juk az 5-ös számú szanki hús­boltban: — Ennél a hentesnél — mondja Papdi Ervinről — szinte minden van ... Ha nem is minden, de a techni­kai felszereltséghez képest való­ban sokféle áru kapható. Az üz­letvezető mutatja: a háromrészes raktári hűtőszekrény 300 kilo­gramm tőkehús tárolására ele­gendő. Mirelit termékeket is ér­tékesít. Mióta pedig itit a boltban egy új, kétméteres hűtőpult, bát­rabban rendelhet, nagyobb vá­lasztékban kínálhat töltelékárut. így tovább! A kistelepüléseken élők nem­csak helyben — a vonzáskörzet központjában, Kiskunmajsán is vásárolnak. A piaci ABC, az ol­csó ái’Uk boltja, a könyv-, a kul- túrcikk-, a papírüzlet és a cuk­rászüzem, mint a városiasodó nagyközség újabb létesítményei, elválaszthatatlanok az áfész szé­lesebb körű, szakrendszerű ke­reskedelmétől. Nemrég megint a bevált „re­cept”: régiből újat (mást) segí­tette továbblendíteni Majsa ke­reskedelmét annak következté­ben, hogy a változáshoz, a fejlő­déshez itt hamar megtalálják az. utat. Kihasználatlansága miatt köz- fallal kettéválasztották a Rózsa vendéglőt. A vendéglátást a ki­sebb területen sikerült vonzóbbá és kulturáltabbá tenni. A fo­gyasztók otthonosan érzik magu­kat ; alkalom van bensőséges családi megemlékezésekre is. A válaszfallal nyert másik, 96 négy­zetméteres terület pedig, egy portállal, cipőbolt lett. Ennek most már több mint egy hónap­ja. A kezdetben nem mindenki­nek tetsző megoldás az eladók és a vevők körében sikert aratott. Javult az ellátás. Jó a kínálat nyá­ri és iskolába járásra való láb­belikből. S amit szívesen látnánk máshol is: a bejárat mellett áll­vány, rajta többféle színű cipőfű­ző, bőrápolókrém és műanyag sámfa. A forgalom 20 százalék­kal nőtt. Nyitás óta 540 ezer fo­rint a bevétel. Mindebben szere­pük volt — s alighanem lesz a kereskedelem jövőbeni fejlődésé­ben is — az olyan szakmai fel­készültségű és kezdeményezőkész. vezetőknek, mint amilyen Vásár­helyi János áfész-elnökhelyettes, és Czinkóczi Lajosné cipőüzlet­vezető. — Alkalmazkodunk a változó­körülményekhez, igyekszünk a. vevők szükségleteit jobban ki­elégíteni. ök etében látnak lehetőséget a lakosság ellátásának, s egyben gazdálkodási eredményeik javí­tására. De nem csak ők, mások is az áfésznél, hiszen a Kiskun- majsai Általános Fogyasztási és Értékesítő Szőve kezet idei fél­évi nyeresége 6,4 millió forint: 70 százalékkal * több, mint a múlt esztendő első felében. így tovább! Kohl Antal hadd lássa ez a hitetlen kernyel, hogy nem holmi csórókkal van dolga. — Pénzünket... — motyogta a kőműves, de azért elővette zse­béből a köteg bankjegyet, mert kitoloncolástól tartott. A pincért nem hatotta meg- különösképpen a pénz látványa. — Mit kértek? — sóhajtotta megadóan. — Kérlek szépen... — kezd­te Bakos Áron széles mosollyal. — Először talán meginnánk egy szokásos aperitivet, majd előétel­nek orosz hússalátát fogyaszta­nánk, azután jöhet az erőleves dupla tojással, s könnyű, világos sörrel, utána bélszín vörös bor­ral, végül kávé, konyak, ahogy illik. — Hétszázhetven forint har­minc fillér — vágta rá a pincér habozás nélkül. Bakos Áron fejedelmi mozdu­lattal átnyújtotta az ezerforintos bankjegyet. — A többi a tiéd — vetette oda félvállról. — Nofene... — A pincéren most először mutatkozott némi érzelem, tárcájának rekeszébe csúsztatta a pénzt, bólintott. — Látom, mégiscsak sikerült levág­nod valakit. A kőműves eddig vizslaszem­mel figyelte a beszélgetést, most nem bírta topább, megérintette a pincér kabátját, aztán a fiatal­emberre töveit egy éles pillantást. (Folytatjuk.) O Ácsok után tetőfedőkre vár az épülő kömpőeír? élelmiszer-vegyesbolt. A munkák jő udnak- ‘ néhány gondtalan napot tölthes­sek el a nyaralótelepen — haj­totta le a fejét a fiatalember. — Most meg kifogyott a tar­talékaiból — állapította meg, nem kis kárörömmel a kőműves. Hangos, fájdalmas szusszaná- sok közepette zsebébe mélyesztet- te a kezét, s kitapogatott egyet az ezerforintosok közül. — Na, idefigyeljen, jóember — kezdte, magas hangon. — Kap tőlem egy ezrest, de csak köl­csönbe; részint azért, mert akár­hogy is nézzük, szolgálatot tett nekem, másrészt pediglen azért, hogy lássa, kivel van dolga. Bakos Áron egykedvűen, rez­zenéstelen arccal tette el a pénzt. Lecsúszott a bárszékről, ujjúval jelezte a pultosnőnek, hogy visz- szajönnek; a nő leeresztette a pilláit, s az üveget betette a hű- , töládába. — Most meg hová igyekszik annyira? — fortyant fel a kőmű­ves, kétségbeesetten nézve a pezsgő után. — Átsétálunk a hotel éttermé­be, egy tányér meleg ételre — válaszolta a fiatalember." — Lát­hatja: én nem a levegőbe beszé­lek ... 12. — Muszáj magának ilyen pa­rádés helyen zabálni?! — fakadt ki a kőműves, amint meglátta a diszkrét-félhomályos teremben rendben felállított asztalokat a csillogó tányérokkal, evőeszkö­zökkel. A helyiségben még keve­sen voltak, ez még inkább feszé­lyezte. — Valamikor minden koszos csehót, simlis zenészt, nyikhaj pincért, és lepusztult kocsma bú­tort misztifikáltam — mondta Bakos Áron. — Aztán rájöttem, hogy a legjobb, amit kaphatok tőlük, egy szelet mócsingos hús, a legrosszabb pedig egy késszú­rás a hasamba ... — Inkább a mócsing, mint a bicska — fűzte hozzá a kőműves. Rántott egyet mészfoltos munka­nadrágján, és ő is letelepedett az asztalhoz. Nagydarab, bambaarcú pincér lépett hozzájuk frissen vasalt hangedlival. — Ervinkém drága, hogy va­gyunk mindig? — kedélyeskedett Bakos Áron. — Újabb hitel nincs — közöl­te külsejét meghazudtoló hatá­rozottsággal a pincér. — Ugyan, ugyan, Ervin bará­tom; ki beszél itt hitelről? — Halkabbra fogta. — Különben sem értem, miért kell zavarba hoznod az üzlettársam előtt... Éppen most, amikor elvállaltunk egy nagyszabású munkát. — Munkát? — meredt rá a pincér. — Ne nézz hülyének. Bakos Áron diadalmas képpel fordult a kőműves felé: — No, Dénes úr! Vágja ki a pénzünket,

Next

/
Thumbnails
Contents