Petőfi Népe, 1986. augusztus (41. évfolyam, 180-204. szám)
1986-08-16 / 193. szám
MŰVELŐDÉS • IRODALOM - MŰVÉSZET Gondolatok a tabáni-telki emlékkőnél • Emlékkő Tabáni-telek pusztán. Sorsom úgy hozta: naponta láthatom Nagy Lajos Kosguth-díjas írónk szülőhelyét. o Apostag déli határrészén, Tabáni-telek pusztán már nincs meg az egykori béreslakás, a szülőház. A falu pazarló gazdái a hatvanas években lebontatták az akkoriban már rogyadozó, öreg vályogépületet. Csak az a gazdag részletezéssel megrajzolt kép őrzi a cselédtanyát, amelyet Nagy Lajos készített. A hely persze nem jeltelen. A Baja—Budapest főútvonaltól százméteres, kátyús, szilárd burkolatú út vezet az egykori portáig. Két kiszáradt akác strá- zsál az író nevével, születése és halála évszámával vésett kőnél. Évente többször beballagok ide a kocsiútról. Valami vonz. Talán a nagy élmény, a Tanyai történet varázsa. Ügy hiszem, Nagy Lajoshoz illik ez a virágtalan, kerttelen valóság. • Nagy Lajos. Varga Imre anos- tagi szobra. • A szülőfalu, amint azt a gyermek Nagy Lajos látta (ceruza- rajz). 2. Ki volt a százhárom éve született író? A pályatársak följegyzései szerint külsőre is rendkívüli ember volt. Barátai, tisztelői megemlékeznek félelmetes testi erejéről, operaénekesnek is becsületére váló hangjáról, kínosan pontos, részletező társalgó stílusáról, fagyos humoráról, keserű kedélyvilágáról. Említik labilis idegrendszerét. És a már-már népmesébe illő szegénységét, mely ötvenéves koráig hűséges társa maradt. Ki lehetett ez az ember, aki élete végén így vallott egyik ismerősének: én egész életemben féltem. Rettegő, szorongó létére mégis hogyan lehetett a legbátrabb magyar írók egyike? Olyan scrip- tor, akinek egyetlen sorát sem kellett módosítani, helyesbíteni. Mert hiába rágta élete gyökerét a neurózis, az ideges félelem, mindent legyőzött kristálytiszta értelme. Nincs talán író, aki nála többet tett volna a hamisítások leleplezéséért, kritikai megsemmisítéséért. * i 3. Nézem a Tabáni-telki tájat. Távol Dunaújváros füstös bozontja. Közelebb Apostag tornyai villannak meg a napfényben. Az országút túloldalán Nagykút-puszta piros tetős tanyái parázslanak a zöldben. Közben susogó, aszálytól szenvedő kukoricatábla. Ez az ő igazi tája. Mennyire félreismerik, akik kávéházi emberként erőszakolják skatulyába. Ha valaki körbenéz itt a pusztán, vagy végigsétál a néhány kilométerre levő Apostag •kanyargós utcáin (és olvassa az író munkáit), meggyőződhet erről. Nagy Lajos élete végéig pusztai, falusi lélek volt. Persze, a városról is tudott szinte mindent. Élményét, világlátását, életét alakító lelki sebeit itt, ezen a rossz hamokú vidéken szerezte. Itt váLt örökre sértetté és magányossá. A földhözragadt szegények tárgyilagosságát is itt örökölte. Nem irtózott semmitől jobban, mint a hazugságtól. Kortársai szinte kivétel nélkül szerencsésebb lelki alkalúak voltak. Ugyanúgy életigenlők, mint a jó szivart, a zamatos kávét, a szép nőket, a finom ételeket szerető Nagy Lajos, de kifejezni, tükrözni, leírni mindezeket úgy tudták, hogy még a halál, a szegénység is valamiféle költői élvezhetőséggel Hatódott át. Például a szintén kegyelemkenyéren élő pályatársa, Berda József, anakreoni sorokat tudott írni a töltöttkáposztáról, a ka- esasültröl akkor is, ha éhezett. Móricz a Hét krajcárban szegényeket üdvözít. Kosztolányi, amikor az elmúlásról ír, a gazdag és termékeny életről énekel. Nagy Lajos a valóságot ügy engedte át személyiségén, hogy abból fanyar humor vagy enyhébb esetben csipkelődés lett. öt ez a pusztahely, Tabáni-telek, a béressorsból sarjadzó lét formálta oly mazochistán szemérmes emberré. 4. Azok közé tartozom, akik nemcsak olvassák, hanem szeretik is Nagy Lajos műveit. Élvezem aprólékos realizmusát, prózája pontosságát, kérlelhetetlenül igaz ítéleteit. Nemrég beszélgettem életműsorozatának szerkesztőjével. Elmondta: a közönségnek nem kellenek Nagy Lajos regényei. Egy-egy kötetre 150—200 ezer forintot is ráfizet a kiadó. Talán majd — reménykedett a monográfus — az egyre-másra következő novellagyűjtemények népszerűbbek lesznek. És rövid időn belül lesz Nagy Lajos-mű bestseller is. A következő években tizenöt-húszezer példányban kívánják kiadni a .^kérlelhetetlen igazmondó” 1945 utáni naplóit. Milyen döbbenetes! Hányán írtak és írnak róla elemző műveket. De naplóit ma még a legszűkebb szakmai berkekben sem ismerik. Az író sértő, nyers őszintesége indokolta a publikálási tilalmat. Éltek még többen is azok közül, akikről a naplókban írt, belső használatra, a szokottnál is kíméletlenebből ítélkezve. Jaj azoknak, akik tollára kerültek! ö a vesékbe látott. Néhány mondat alapján fölismerte az ármányt, az alakoskodást, a képmutatást. Merészség tehát a Nagy Lajos-i lélekiratok ismerete nélkül Tabáni-telek szülöttéről szólni. A kérdőjelek sokasodnak. Talán a válaszok is születőben vannak? Miért volt Nagy Lajos a várva várt kor eljövetele után is magányos, űzött, kiközösített ember? 5. A szülőházat lebontó falu, az egykori sértődött, s a mára megbocsátó Apostag igyekszik mindent megtenni a még fellelhető emlékek, emlékezések gyűjtéséért. Hűséges falu. A főteret, s az intézményeket Nagy Lajos nevével „díszítő”, szobrokat állító kisközség lelkesedéssel gazdagítja gyűjteményét. A kéziratos hagyaték természetesen a Petőfi Irodalmi Múzeumé. Az író 1954-ben bekövetkezett halála után felesége, Szegedi Boris őrizte azt. ö — halála előtt — férje régi barátjára, Ortutay Gyulára bízta a kéziratokat, aki ezeket letétként a Petőfi Irodalmi Múzeumban helyezte el. Ortutay elhunyta után váltak az iratok a múzeum tulajdonává. Az igen értékes anyag jelentős részének kópiái a napokban kerültek a helyi intézménybe. Elképzelhető, hogy még helyben is van eredeti anyag. Magnószalagokra kerülnek a még fellelhető emlékezések. Fényképezik a vele kapcsolatos tárgyakat, épületeket. Ha a 18. száO Az asztal, a szék és a bot — az 5véi voltak. zadi szép műemlékzsinagógát végre felújítják, ott kap majd helyet a rangos gyűjtemény. Persze, az összes rekvizitumot már nem gyűjthetik be. Lebontották már az oly sokszor leírt vecsei hajóállomást. Ilyen sors vár majd az apostagi vasútállomásra is. Az élet nem áll meg.^. 6. Itt állok a tabáni emlékkőnél, Nagy Lajossal társalkodva. Ez az a hely, ahol leginkább fel tudom idézni alakját. Itt van az életmű igazi forrásvidéke. Itt nyomták rá a szégyenpecséteket, de itt kapta a legnagyobb szerete- tet is: a mamától. Szerették és ő is szeretett... Hogy is emlékezett? „... én a -agymamámat szerettem, a nagymama volt az én igazi anyám, ö becézett engem, ő simogatott, és ő állt ki néha a ház elé, és éneklő hangon el kiál tóttá magát: La jcsika-aaa 1 Amikor a hívó szót meghallottam, futottam hozzá ész nélkül, ő megfogott és vezetett be a házba, valamit sütött nekem. Legtöbbször tojásba mártott zsemleszeleteket, amit palacsintának nevezett... A tanyát szerettem. A tanya volt számomra a paradicsom!” Mintha ezeket a sorokat nem is Nagy Lajos írta volna ... Farkas P. József ÖTVENÖT ÉVES AZ ALKOTÓTELEP űvészetpártolás jcskeméten 1909—12-ig . Kecskeméti Galériában reprezentatív kiállítással ünnepli születésének 75. évfordulóját a helyi művésztelsp. Míg a korábban alakult nagybányai, szolnoki, gödöllői telepek létrehozását a művészek, ezéit elsősorban a város kezdeményezte. A felvonultatott tárgyi dokumentumok félre nem éijjhetösn utalnak az egykori városvezetés ambícióira, vázolják a megvalósulás első időszakának éveiit. A legendás Nagybánya fénykora ekkor már a múlté, a hajdani gárda jelentős része szétszéledt vagy szó észé’»dobén .volt. A megélhetési gandckkal küszködő művészek nevében írta Iványi-Grün- wald Béla Nagybányáiról 1909-ban „Nagyságos Polgármester Orrnak címzett levelét: „Művészetek és művészi ipar számára földet, hajlékot és támogatást kérünk Kecskemét városától... Erősen bízunk Kecskemét városában, hogy olyan előnyöket látnak majd benne és bennünk, olyan munkásait a nemzet kultúrájának, melyek együttesen hatalmasat lendítenek egy város kultúráján." Hogy e „lemdL'liiás” a imáié ható gyakorlatban, pontosan miit jelenít, ndhéz latié volna otít s akkor megjósolni. Mindenesetre Kada Elek, a város polgármestere a legelső ajánlkozó alkotóközösségnek területet és hajlékeit ígért. Az elhatározás a művésziteLep 1909. október 19-1 ülésén már egyértelmű: „A pénzügyi bizottság... azon meggyőződésre jutott, hogy a tervezett művészeti és iparművészeti iskola és művésztelep létesítése városunkra nézve kiszámíthatat- lan jelentőségű. Mert ezen intézmény városunk hírnevét kifelé felhozná, befelé a közművelődést lényegesen emelné, kifejlesztené a népünkben szunnyadó művészi érzék és képesség kimunkálását." iKiada Elek a város nevében nemcsak műtermet és lakást adott a telep tagjainak, hanem — ami legalább olyan fontos — megbízást is. „A nagyarányú fejlesztési tervbe illeszkedett ugyanis a Jánszki Béla által tervezett Kaszinó (Rákóczi út 3.) felépítése, melynek „felöltöztetésére” a telep művészeit kérték fel. Homlokzatának faképsorozatát lványi-Grün- wald Béla festette, a zárópárkányok díszeit Kisfaludy Stróbl Zsigmond mintázta. A nagyterem belső díszítését Falus Elek tervezte meg, Herman Lipót festette o mennyezetfreskót. A falra Iványi-Grünwald Béla pannója került" — olvashatjuk a kiállítás helyszíni tájékoztatóinak egyikón. A rendszeres munka 1911-ben indult a telepen. „Két hónapig bolyongtam a Kecskemét alatt zöldellő Műkert sétányain, virágágyai, friss, vidám villái között, most jöttem meg, s hogy le akaisfaludy Stróbl Zsigmond .a Iványi-Grünwadd Béláról. rom rajzolni, valami messzi-mesz- szi valószínűtlen tisztás képe andalítja emlékezetemet, a vidámságnak, békének, ifjúságnak, az élet jóságának és szerelmének népmeséből való egyszerű tisztása ...” — írja a környékről még ebben az évben Szép Ernő a Nyugatban. Ha a mindenmaipok idill je nem is volt mindig ennyire tökéletes, a kiállított anyag mégis megerősíteni látszik e sorok állítását. Az alkotói, baráti és élet- közösségkor»-; működő telepről komplex klipet tár a látogató elé a tárlat: a környezet és egymás álra! inspirált írás-.v- dokumentumok, építési tervrajzok, map k, műtárgyak, óliel’műszeleiéek. fotók sokasága. Éles- körvonalak nélkül, sokszoros átitűnésekikel rajzolódik elénk Kecskemét története és a sztededejii képzciműv észst története. A paravánok számos fotóján Iványii-Grüniwald Béla (1887— 1940) a fák közelié, munka közben, barátok, érdeklődőik körében. Néhány méterrel arrébb festményei: Kertben, Kofák hóbuckák között. Etettük Kisfaludy Stróbl Zsigmond Iványiiról készült mellszobra, Iványi, a kecskeméti mű- vészitelep első vezetője már némi rutámmal láthatott feladatához, mert Hollösy Simon távozása után egy ideig a nagybányai telepet is vezette. Iitfi látható képeinek bizonysága szerint festményein a hajdani nagybányai szigorú ter- mészeteWűsiág már másként, érvényesül. A művészettörténészeik 1907-inéi vonnak teltért munkásságában, így a telep beindulásának éveiben, 1912 körül már e megyáltozcí.ít eszközökkel készült produkciókban gyönyörködhetünk. A naigyvcnalú, harsány deikorati- v.itás még távöl van alttól az egyszerű formavilágtól, mellyel a későbbiekben, az életmű utolsó esztendeiben készült alkotásokban találkozunk. Személyes közelségibe hozzák a nézőhöz Csikász Imrét, Herman Lipótot (Iványi barátját, az ismert arcképfestőit) a műtermekben készült fotók. Beszédesek az egykori lakásbelsők, beállítások, a gesztusok, pózok az elkészült és készülő produkciók 'körében. Mellőlük a paravánon ismét festmények: a szívesen „meséligető” Pólya Tibor Fivérem hegedül című alkotása. Pólya Tibor, aikánek Iván nevű fivére ugyancsak ismert festő volt, e képével csak részben dokumentálja alakokban gazdag, vidám és bőbeszédű, játékos kedvét gyakran szabadjára engedő festészetét. A mesélgető „festő-filozófus’’ mesterének csak Párizst és Fényes Adolfot vallatta. Az ugyancsak Nagybányáról érkezett Bornemissza Géza Csendélete, műfajilag legalábbis, jelzi alkotójának hosszú ideig domináns világát; Párizsban készült képeinek legjava ugyancsak csendéletként született. Sajátos színekkel egészítik ki a századelői; tablót a kecskeméti szőnyegszövő műhelyben készült alkotások. Más jellegű, részben látvány-, részben irodalmi élményt nyújtanak a szintén nagybányai Falus Elek könyvborítói. Betűlervei és illusztrációi a század első évtizedeiben kiadott szépirodalom: Babits Mihály, Csáth Géza, Balázs Béla, Ignotus, Móricz. Hel- tai Jenő, Ady Endre, Szomorú Dezső első és második kiadású munkálnák borítóján láthatók. Érdekesé? a könyvek között Az Est (1919) című újság egyik példánya, melynek címbetű-terve is Falus munkája. A kiállítás október 19-ig tekinthető meg. Károlyi Júlia —----------------------------------------------------------------------------------------------r T ardi Gábor: /lakótársak (10.) A csapos felkapta a fejét a párbeszédre, arcán felsőbbrendűséggel párosuló elégedettség mutatkozott, félmosolyra vonta az ajkát. — Én azt gondolom — emelte tovább a hangját a kőműves —. hogy azért nem lehet mindenkit becsapni! — Micsoda? — üvöltött föl Lankai, mint akit megszúrtak; szája sarkában felszakadt egy heg, s kövér vércsepp csöppent a kövezetre. — Most már aztán fogja be azt a lepcses etetőjét! — Sebespofájú! — Tirpák! — Pénzéhes állat! —■ Irigy durung! Így ordítoztak még egy darabig, a resti közönségének egyre fokozódó derűje közepette. Végezetül a kőműves lecsapta a fröccsöspoharat a pultra; fülbántó csörrenéssel tört darabjaira. — Héthatvan — vetette oda a csapos. A kőműves belemélyesztette kezét a nadrág bő zsebébe, elö- kotort nyolc forintot. — Nem kell visszaadni — váS' ta a csapos felé, s keresztülcsörtetett a helyiségen. Az ajtóban visszafordult, me9~ kereste Laskai kárörvendö tekintetét; hiszen poharat zúzott, s dühkitörését nyolc forintja bánta. — Ide hallgasson, maga madár- ijesztő! Ráesik még arra a sebes pofájára, azt megígérem ... Nagy léptekkel indult hazafelé. 9. Abban bízott, hogy Bakos Áront még odahaza találja; alig múlt dél, és a hétalvó ilyenkor szokott cihelődni. Megzörgette az ajtót, aztán rögtön benyitott. Jól számított: a félhomályból szuszogást hallott, s szeme előtt lassan körvonalat alkotott a vetett ágy. — Ébresztő, föl! — kiáltotta öblös hangon. Utoljára a katonaságnál alkalmazta ezt a felszólítást a ny°- valyás kopaszokkal szemben, akiket nem létezett másként kifordítani az ágyból. — Történt valami rendkívüli, Dénes úr? — ásította Bakos Áron, és kézfejével dörzsölte a szemét. — Hát csak annyi, hogy ki akarják rabolni a leendő anyósát! — förmedt rá a kőműves. — Szóval ki az ágyból, indulás van•' — Kirabolják a mamit? — hangzott egy vékony, nyafka hang a fal mellől. A kőműves akkor vette észre d másik borzas fejet: a szőkésbarna haj ezer meg ezer szállal szőtte be a párnát. — Emese, a menyasszonyom — mutatta be Bakos Áron. — Az úr pedig a lakótársam, egyben nagyon jó barátom. A lány felemelkedett, bágyadtan nyújtotta a kezét, miközben félig lecsúszott felsőtestéről a takaró; nem zavartatta magát. — Zsák a foltját... — düny- nyögte a kőműves megkövültén. Ezután a fiatalember felkelt az ágyból, körbesétált a helyiség- ben, összeszedte a ruháit. A kőműves kifakadt: — Mozogjon már, maga la)- hár! — A szép testet nem szabad szégyellni... A kőműves nyelt egy nagyot: meglett volna ugyan a válasza a girhes, csaknem izomtalan alkatra vonatkozóan, de nem akarta zavarba hozni a menyasszonya előtt. — Na, csak igyekezzenek — mormolta. — Odakinn várok ■ ■ ■ Nem sokkal később kijött Bakos Áron, s leült a kőműves met" lé a kút kávájára. Elővette kemény dobozos külföldi cigarettáját, odakinálta. — Hagyjon nekem békit ezzel a kölnivizezett dohánnyal — hárította el a kőműves. — Én Kossuthot szívok. Pelenka nélkülit. — Milyet? — kérdezte Bakos Áron. — Mezítlábast — mondta a kőműves. S látván a másik értetlen tekintetét, hozzátette: — Füstszűrő nélkülit. — Vagy úgy. Hanem ... — Bakos Áron pillanatnyi szünetet tartott. — Ügy sejtem, mégiscsak vállalja a munkát. — Majd ... meglátom, mit tehetek. Először is beszélnem kell az asszonykával. — Próbáljuk meg — emelkedett föl Bakos Áron. — Talán még nem késő... Indultak volna, de a lány még nem készült el. Egy repedt tükörben rajzolta a szemöldökét. Még a nyelve hegyét is kidugta. — Nem mondaná meg a babájának, hogy mozogjon egy kicsit?! — ripakodott a fiatalemberre a kőműves. — Emesém, édeském, a mester türelmetlen — szólt oda Bakos Áron. A lány macskahangot hallatott, majd nekilátott kifesteni az arcát. A kőműves káromolta a világot magában, s mert éppen elfogyott a „pelenka nélküli" cigarettája, mégiscsak ráfanyalodott arra a „tengeren túli" bagóra'. Szipákolt, pislogott, időnként sürgetően krákogott egyetemet. . . Amikor nagy sokára elindultak, Emese kijelentette, hogy reggelizni óhajt. — Még mi se faltunk — vetette oda a kőműves. — Majd bekapsz egy meleg- szendvicset útközben, tündérbabám, teával, narancslével. Utána pedig kávézunk. A kőműves megsemmisítő pillantást küldött felé. — Villásreggeli, frászkarika .., Örüljön, ha még ebédet kap, jócskán elmúlt dél. (Folytatjuk.)
