Petőfi Népe, 1986. július (41. évfolyam, 153-179. szám)

1986-07-12 / 163. szám

PETŐFI NÉPE ÉVFORDULÓ Négyszázötven esztendeje halt meg De- siderius Rot­terdami« Erasmus (1469 —1536) német- alföldi huma­nista, az euró­pai humaniz­mus egyik leg­kiemelkedőbb alakja. Szerzetesnek indult, de tudo­mányos munkássága érdekében később függetlenítette magát. Járt Angliában, Franciaország­ban, Olaszországban, majd Né­metországban, s végül Baselben telepedett le. Kapcsolatot tartott kora humanistáival; így például jó barátságban volt az angol Thomas Mí.us-szal. Hatalmas levelezése gazdag anyagot tar­talmaz a korabeli szellemi élet megismeréséhez. Szellemes gúny- és vitairataiban — különösén a világszerte híressé vált Balga­ság dicséretében — élesen tá­madta a skolasztikát, az egyházi maradi szokásokat, a teológuso­kat. A kultúra terjesztését szol­gáló egész munkássága nagyban hozzájárult a reformáció előké­szítéséhez; ő maga azonban nem kívánt a katolikus egyháztól el­szakadni, sőt szembefordult azok­kal — köztük Luther Mártonnal is —, akik ezt az elszakadást sürgették. Magyar követői közt ott talál­juk — többek között —; a ma­gyarul író Pesti Gábort és Syl­vester Jánost. Európa összefo­gását sürgette a török ellen; Mo­hács után vigasztaló könyvet írt 11. Lajos király özvegyének. 1986. július 12-én, szombaton. MOZI KECSKEMÉT Városi mozi: fél 4, háromnegyed 4 és 8 órakor: A BETÖRÉS NAGY­MESTERE. sz., mb., francia krimi. Árpád mozi: háromnegyed 8 és 8 érakor: BOMBAJÓ BOKSZOLÓ. Sz., mb., olasz kalandfilm. 14 éven felü­lieknek! Otthon mozi: délelőtt 10, fél 6 és fél B órakor: EGÉSZSÉGES EROTIKA. Magyar film. 14 éven felülieknek! Stúdiómozi: 8 órakor: EZ AMERI­KA. sz., dokumentumfilm. 16 éven felülieknek! Mesemozi: fél 4 és háromnegyed 6 órakor: A TELHETETLEN MÉHECS­KE. Vldeomozi: 4, 6 és 8 órakor: HA­LÁLOS JÁTSZMA. Sz., hongkongi film. BAJA .Uránia mozi: fél 0, fél 8 és fél 10 órakor: FÖLDRENGÉS, sz., amerikai film. 14 éven felülieknek! Központi mozi: 6 és 8 órakor: piedone afrikaban. sz., olasz— NSZK kalandfilm. BÁCSALMÁS Árpád mozi: 4 órakor: HAMUPI­PŐKE. Sz., mb., amerikai mesefilm. 6 és 8 órakor: EGY FILMCSILLAG É lete, sz., szovjet film. KALOCSA Otthon mozi: 4 és 6 órakor- DO- NALD KACSA NYÁRI KALANDJAI. 6z., amerikai rajzfilmsorozat. 8 óra­kor: LADY CHATTERLEY SZERE­TŐJE. Sz., mb„ francia—angol film. 18 éven felülieknek! Stúdiómozi (HMO): délelőtt 10 óra­kor: KINCS. AMI NINCS. KISKÖRÖS Petőfi mozi: 8 órakor:: BMX-BAN- DITAk. sz., mb., ausztrál kalandfilm. í órakor: ADAZ HAJSZA, sz., mb., japán krimi. 16 éven felülieknek! KISKUNFÉLEGYHÁZA Petőfi mozi: háromnegyed 6 és 8 órakor: HALÁLOS TAVASZ. Magyar film. 14 éven felülieknek! KISKUNHALAS Fáklya mozi; ^ és 6 órakor: BMX- BANDITAK. Sz., mb., ausztrál ka­landfilm. 8 órakor: VÉGTELEN NAP­PALOK. Sz.. szovjet film. 14 éven fe­lülieknek! TISZÁKÉ CSKE Az Arany János Művelődési Köz­pontban: 6 és 8 órakor: A COCA-CO­LA kölyök. sz., mb., ausztrál film. M éven felülieknek! 1986. július 13., vasárnap A mozik műsora azonos a szomba­tival, kivéve: KECSKEMÉT Árpád mozi: háromnegyed 6 és 8 órakor: FANTOM AZ ÉJSZAKÁBAN. Bz., mb., amerikai krimi. 1« éven íe- lüleknek! KISKÖRÖS P*1"« mozi: 4. 6 és 8 órakor: kiskunfélIg yh'aza111"1 • Petőll mozi: háromnegyed 6 és 8 órakor: ÉLETBEN MARADNI. Sz., amerikai zenés film. KISKUNHALAS _£ííUya mozi: 8 órakor SZEXMTSZ- ,sz'’ lengyel film. 14 éven felülieknek! TISZAKÉCSKE Az Arany János Művelődési Köz­pontban: 6 és 8 órakor; ÖRÜLT RÖ- *ÁAI VAKÁCIÓ. Sz., mb., olasz film- vígjáték. — Dunapatajl „nagytakarítás”. A dunapataji tanács költségveté­si üzeme és néhány községi szo­cialista brigád, kihasználva a szünidőt, hozzáfogott az iskolák, az óvodák és az egészségügyi in­tézmények tatarozásához, nagy- takarításához. A legnagyobb mun­kát a tornaterem felújítása jelen­ti, ahol a teljes padozatot mű­anyaggal cserélik ki. ■HRMHBHi ■simaigi NAPTÁR 1986. július 12., szombat Névnap: Izabella Napkelte: 4 óra 59 perc Napnyugta: 20 óra 41 perc Holdkelte: ío óra 18 perc Holdnyugta: 23 óra 28 perc IDŐJÁRÁS Előrejelzés az ország területére ma estig: Időnként felhősodés várható, csupán jelentéktelen mennyiségű futó eső valószínű. A nyugati, északnyugati szél he­lyenként élénk, néhol rövid ideig erős lesz. A légmagasabb nappa­li hőmérséklet 21 és 25 fok kö­zött várható. A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium és a Bajai Meteoro­lógiai Főállomás jelenti: Július 10-én Kecskeméten a közép- hőmérséklet 18,4 az 50 éves átlag 21,4), a legmagasabb hőmérséklet 24,2 Celsius-fok volt. A nap 9,0 órán ke­resztül sütött. Tegnap reggel 8 óra­kor 15,8, 14 órakor 21,5 fok volt. A legalacsonyabb hőmérséklet 11,6 fok, a tengerszintre átszámított légnyo­más 1017,9 millibar —• változatlan — volt, o,3 milliméter csapadék hullott. Julius 10-én Baján a középhőmér­séklet 17,3 (az 50 éves átlag 21,5), a legmagasabb hőmérséklet 24,3 Celsius- fok volt. A nap 11,3 órán keresztül sütött. Tegnap reggel 8 órakor 18,2, 14 órakor 21,1 fokot mértek. A leg­alacsonyabb hőmérséklet 14,0 fok, a tengerszintre átszámított légnyomás 1018,6 millibar — emelkedő — volt. LOTTÓ A Sportfogadási és Lottó Igaz­gatóság közlése szerint az Űjfe- hértón tegnap megtartott 28. he­ti lottósorsoláson a következő nyerőszámokat húzták ki: HÍREK Zalka Máté életéről Üjabb részleteket tudhatnak ímeg Zalka Máté életéről Haba­rovszk irodalmi folyóiratának, a Dalnyij V osztóknak az olvasói. A lap a közelmúltban tette' közzé a magyar forradalmár lányának, Zalka Natáliának és unokájá­nak, Matvej Szaprikin újságíró­nak „Szibériai prológus” című dokumentum-elbeszélését. A szer­zők Zalka Máté naplóit, leveleit felhasználva a magyar interna­cionalista forradalmár 1916 A 1920 között Szibériában töltött éveinek eddig kevéssé ismert részleteiről számolnak be. Ezek­ben az esztendőkben ért Zalka Máté kommunistává, s állt be a szovjet köztársaság védőinek so­rába. — Balatoni kempingek. Tegnap kinyitott az eddig még zárva tartó két dél-balatoni kemping: a hét végétől, vendégeket fogad a balatonszemesi Bagódomb és a balatonszabadi Gamásza is. A tegnapi helyzet szerint a déli parton az említett két kemping mellett a siófoki Aranypart és a balatonberényi Kócsag ajánlhat még nagyobb számban szabad sá­torhelyet. A szemesi Vadvirág és a szárszói Tura-kempingben is van még hely. Az északi parton a révfülöpi és aszófői kemping fogadhat nagyobb számban ven­dégeket, s van még hely az aka­li-sósi és balatonszepezdi kem­pingekben is. 36, 49, 71, 73, 89. — Planetárium-hír. A kecske­méti, Lánchíd utcai planetárium­ban rendszeresek a hétvégi prog­ramok is. A látogatók holnap 19 és 15 órakor hazánk csillagos ég­boltjával és a naprendszerrel is­merkedhetnek meg. Hétfői lapszámunkból Hercegszántón a sokác hagyományokat őrzi, szép szőtteseket készít két asz- szony. Náluk járt és róluk ír munkatársunk, a ne­gyedik oldalon. Itt jelent­kezünk Sajtóposta című összeállításunkkal is. A könyvespolcra az intelli­gencia tejlődésének törté­netéről szóló kötetet aján­lunk. Az ötödik oldalon, az Alkotó műszakiak című so­rozatban bemutatunk egy fiatal mérnököt, aki a Fém­munkás Vállalat kecske­méti gyárában dolgozik. Itt kap helyet az energia­felhasználásról szóló cikk 1». Remek nyári szórakozás: sé­tálva. fagy Lakozva, szép műem­léki környezetben zenét hallgat­ni. Ezért is oly sikeres a kecs­keméti Szabadság téri nyári hang­versenysorozat. Vasárnap régi ismerősök, a kalocsai rézfúvős katonák műsora gazdagítja majd a városi programot. A Bukta Antal Zoltán főhadnagy karnagy irányításával dolgozó együttes — megyénk egyetlen hivatásos fú­vószenekara — évről évre visz- szatér Kecskemétre, hogy egy-egy év munkájáról számot adjon: bemutassa új műsorát. A vasár­nap délelőtti előadás premierje KISKUNHALASON egyébként három hete volt ab­ban a városban, amely a zené­szek értékes közművelődési mű­vészeti munkáját Pro Űrbe éremmel is kitüntette már. A kalocsai zenélő udvar ez évi programját a város közmegbe­csülésnek örvendő „rezesbandá­ja” indította; mint mindig: nagy sikerrel. A zenészközösség szín­vonalas összeállítását a múlt hé­ten mutatta be a rádió. A közeliöyőben egyébként a Halászbástyán is közönség elé lépnek majd a vasárnapi vendé­gek. Biztonságosabb lesz a közlekedés (Tudósítónktól.) Kiskunha­las Város Tanácsának Végre­hajtó Bizottsága, a városi rend­őrkapitánysággal és a tanács műszaki osztályával közösen, intézkedési tervet fogadott el a közlekedés biztonságának ja­vítására. Még az idén felülvizsgálják a Paprika Antal és a Dob ut­ca forgalmi rendjét. Két for­galmas útkereszteződésben, a Brinkus és a Dózsa György ut­ca, valamint a Kölcsey és a Linhardt utca sarkán közleke­dési tükröt helyeznek el. Megkezdték a keskeny ut­cákban a súly- és sebesség- korlátozás bevezetésének szük­ségességét vizsgáló mérések sorozatát. A városközpontban bővítik a parkolási lehetősé­geket, s tervezik a parkolási díj bevezetését. Mindezek — és több más intézkedés — eredményeként joggal remélhető, hogy a köz­lekedés biztonsága javul a kis­kun városban. Dr. Horváth Hóhért Katonai főiskolára A Honvédelmi Minisztérium pótfelvételt hirdet a katonai fő­iskolákra. A felvételi vizsgákat 1986. augusztus 11—14. között tartják. A középiskolai érettségivel ren­delkező fiúk július 31-ig kérhe­tik felvételüket a szentendrei Kossuth Lajos Katonai Főisko­lára, a budapesti Zalka Máté Katonai Műszaki Főiskolára és a szolnoki Kilián György Repü­lőműszaki Főiskolára. A jelentkezés feltételeiről és követelményeiről, az induló sza­kokról, valamint a hallgatók el­látásáról a megyei, fővárosi had­kiegészítési és területvédelmi pa­rancsnokságok adnak részletes felvilágosítást, és ugyanott sze­rezhetők be a jelentkezési okmá­nyok is. Űj bolt — tagsági összefogással A kiskunfélegyházi Integrál Áfész ellátási körzetébe tartozó Kunszállás—Fülöpjakabon ezren sem élnek. Azonban amilyen ki­csi a falu, olyan nagy a lakosság összefogása. Példa erre, hogy egy­millió forint értékű célrészjegy- gyei járultak hozzá a legújabb kereskedelmi egység létrehozá­sához. Tavaly ősszel kezdte el a kunszállási Alkotmány Tsz egy régi, elavult bolt lebontását, melynek helyén a napokban át­adták a korszerű, 350 négyzet­méteres új élelmiszer-üzleteit. A 4,5 milliós létesítményben gyors­étkező hely is van. Új polietiléngyár a TVK-ban Töhb mint öt hónappal a ter­vezett határidő előtt elkészült a leninvárosi Tiszai Vegyi Kombi- mát új lineáris polietilén-gyára. Hasonló gyárat eddig még nem • sikerült ilyen rövid idő — 27 hó­nap — alatt megépíteni. A csaknem 6 milliárd forintos költséggel épült polietiléngyár a világon ma fellelhető legkorszerűbb tech­nológiát képviseli és évente 140 ezer tonna, kitűnő fizikai tulaj­donságokkal rendelkező műanya­got állít majd elő. A beruházás megvalósításában több mint 40 hazai vállalat vett részt. Az új gyárra az idei esztendőre még nem készült termelési terv. A gyors munka azonban lehetővé teszi, hogy még az idén 30 ezer tonna lineáris polietilént gyárt­sanak Leninvárosban. TERV Két jó barát beszélget: — Hogyan támadt ez az ötle­ted, hogy ilyen méregdrága ét­készletet ajándékozz a feleséged­nek? — A tervem fényesen bevált; a feleségem azóta a mosogató köze­lébe sem enged. Bács-Kiskun megyei krónika 1986. július 5-től 11-ig VASÁRNAPI TÉRZENE Kalocsai fúvósok PÁLYÁZATOK te Rendőri szolgálatra A Kecskeméti Rendőrikapi­tányság pályázatot hirdet a Bel­ügyminisztérium hivatásos állo­mányába történő felvételre. Je­lentkezhet az a 18. életévét be­töltött büntetlen, feddhetetlen magyar állampolgár, aki már le­töltötte katonai szolgálatát, és egészségügyileg alkalmas a rend­őri szolgálat ellátására. Közbiztonsági, közlekedési te­rületre. tiszthelyettesi szolgálat­ra elsősorban érettségizett fia­talokat várnak. Bűnügyi nyomo­zói beosztásra főiskolai vagy egyetemi végzettséggel lehet pá­lyázni. A katonai szolgálat alatt elért rendfokozatot elismerik, érett­ségizettek őrmesteri, felsőfokú végzettségűek tiszti rendfokoza­tot kapnak. _ Jelentkezni, illetve érdeklőd­ni lehet a Kecskeméti Rendőr- kapitányság személyzeti előadó­jánál. , SZOMBAT: Kecskeméten - ren­dezték meg a 64. nemzetközi szö­vetkezeti- nap központi ünnep­ségét. VASÁRNAP: Kunfehértón be­fejeződött a kétnapos hagyomá­nyos ifjúsági találkozó. HÉTFŐ: Ülést tartott az MSZMP Bács-Kiskun Megyei Bi­zottsága. Az ülésen részt vett Fa­luvégi Lajos miniszterelnök-he­lyettes, aki ezután ellátogatott a Pannónia Film-, Rajz- és Ani­mációs Stúdió kecskeméti mű­termébe. — Kecskeméten meg­nyílt a fuvaroztatók nyári egye­teme. SZERDA: Kecskemétre érke­zett — a lakosság képviseletében — az első finn küldöttség a test­vérvárosból Hyvinkääböl. CSÜTÖRTÖK: A kiskunhalasi NEB munkájáról tárgyalt Kecs­keméten a megyei népi ellenőr­zési bizottság. • A Villamos Állomásszerelő Vállalat kunszentmiklósi gyáregysége — a dunaújvárosi vasmű kokszolóművének bővítéséhez — gyárt töb­bek között harmincnégymezős, kisfeszültségű ikapcsolóberendezésekct. Képünkön az új elektrosztatikus porszóró gépsoron végzik a lemezek festés előtti felület-előkészítését. (Méhesi Éva felvétele) PIACI KÖRKÉP Arak Kecskeméten (forint/kilogramm) Élő csirke 53 Élő tyúik 51 Vágott csirke 80 Vágott tyúk 70 Tej (liter) 9 Tehéntúró 80 Tojás (db) 2,40—2.50 Burgonya 6—7 Sárgarépa (csomó) 4—6 Petrezselyem (csomó) 7—40 Fejes káposzta 5—6 Kelkáposzta 10—42 Karalábé 8—10 Karfiol 28-25 Paradicsom 22—30 Paprika 15-20 Uborka 4-12 Zöldbab 10-12 Főzőtök 4-5 Zöldhagyma (csomó) 3-4 Fokhagyma 85-70 Gomba 100—110 Sárgadinnye 15—20 Görögdinnye 13—20 Körte 10-16 Meggy 15-36 Őszibarack 12-30 Szilva 14 Arak Kiskunhalason Élő csirke 84—55 Élő tyúk 63—5« Élő kacsa 60—61 Tojás (db) 2.00—2,20 Nyári burgonya 8—7 Fejes káposzta 8—0 Kelkáposzta 10—18 Karfiol 20—26 Paradicsom 13—20 Fűzőtök 3—4 őszibarack 20—30 Málna 60—70 Egres 20 Száraz bab 90—100 Megyénk az országos sajtóban Képes Üjság, 1986. 28. szám: S. Gy.: Úton az irodalombiroda­lomba. (Riport a Bács-Kisíkúm megyében meghirdetett Olvasó gyermekért pályázat elindítóival.) — Kletzli Jánosné: Százöt­éves ünnepelt. (A fülöpszállási levélíró a Posta című rovatban özv. Somogyi Sándorné 105. születésnapjáról tudósít.) Statisztikai Szemle, 198«. 6. szám: Borsi András—-Horváth Fe­rencnél Az öntözési kapacitás (kihasználása a mezőgazdaságban. (Az elemző tanulmány Bács-Kiskun megyei adatokát is felhasz­nál) Pesti Műsor, 1986. 28. szám: Szcinory György: Végzős operett­musical szakos. Sivók Irén. (a ke-skeméti Katona Józssef Szín­ház új tagjának benyítatása.) A RENDŐRSÉGRŐL JELENTJÜK Halálos baleset Baján, életveszélyes sérülés Bátmonostoron Baján Süveges István helyi la­kos (Bajcsy-Zsilinszky u. 17.) jú­lius 10-én személygépkocsijával -nem adott elsőbbséget a védett útvonalon motorkerékpáron köz­lekedő Sinkó Roland 18 éves ba­jai lakosnak (Attila u. 28.). össze­ütköztek, és a fiatal motoros olyan súlyosan megsérült, hogy a kórházba szállítás után életét vesztette. Bátmonostor külterületén, az 51-es számú út 173. kilométerénél, ugyancsak 10-én Varga István 32 éves csátaljai lakos (Damjanich u. 62.) személygépkocsijával előz­ni próbált egy lovas fogatot, és nem vette észre, hogy már őt is előzi egy személyautó. Az utób­bi gépkocsi hangjelzést adott, ettől Varga István megijedt, visz- szarántotta a gépkocsi kormá­nyát és nekiütközött a fogatnak. Varga utasai közül Varga Ist­vánná, Varga Richárd és Varga Ottilia könnyű, a fogat utasai kö­zül Törkő Lívia életveszélyes, Törkő Sándorné pedig könnyű sérülést szenvedett. Kalocsán autóbuszos baleset történt csütörtökön délelőtt. Tóth • Gergely 45 éves szakmári lakos (Kiskőrösi út 10.) figyelmetlenül vezette a Kunság Volán menet­rendszerint közlekedő autóbuszát: nem vette észre a rpég leszállás közben lévő 55 éves Dinnyés Ist­vánná szakmári lakost (Engels út 13.). A busz becsukódó ajtaja Dinnyésné bokatörését okozta. Betörte az ablakokat A kecskeméti rendőrkapitány­ság garázdaság miatt büntető el­járást folytat Fekete István 26 éves kecskeméti segédmunkás el­len (Lóverseny u. 43.). A fiatal­ember július 8-án este ittasan minden ok nélkül belekötött a Sallai utca 2. számú ház beszél­gető lakóiba, majd ököllel betör­te a lakóház ablakait. R. M. PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun Megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: dr. Sztrapák Ferenc Főszerkesztő-helyettes dr. Gál Sándor Kiadja: a Bács-Kiskun Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Preiszinger András Igazgató Szerkesztőség. Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér 1/a. 8601 Telefon: 27-614 Telexszám: 26-218 bmlv h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hfrlapkézbesftd postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra: 43,— Ft. negyedévre: 129,— Ft. félévre: 258,— Ft. egy évre: 51«;— Ft. Készült a Petőfi Nyomdába» ofszet rotációs eljárással Kecskemét, Külső-Szegedi út 8. 8001 Telefon: 28-777 Igazgató: Birkás Béla HU ISSN 0133—235x

Next

/
Thumbnails
Contents