Petőfi Népe, 1986. július (41. évfolyam, 153-179. szám)
1986-07-30 / 178. szám
1986. július 30. • PETŐFI NfiPE ■» 1 SPORT* SPORT • SPORT • SPORT LIGAÉRTEKEZLET KECSKEMÉTEN Tizenhét csapat a megyei I. osztályban Hétfőn tartotta a megyei labdarúgó-szövetség elnöksége a bajnokság előtti hagyományos ligaértekezletét Kecskeméten. A tanácskozáson részt vett Fekete László, a Bács-Kiskun Megyei Tanács Testnevelési és Sportosztályának vezetője. A bajnokságban induló csapatok közül csak a Kiskőrös nem küldte el képviselőjét. Miklós Zoltánnak, a megyei labdarúgó-szövetség elnökének megnyitója után Mácsai Endre, a labdarúgó-szövetség főtitkára ismertette a szövetség elnökségének értékelését az elmúlt évi bajnokságról, és vázolta a most induló versenysorozat feltételeit és feladatait. A megyei labdarúgó-szövetség elnöksége a befejezett bajnokság színvonalát közepesnek ítélte. Az élen olykor szoros, kemény küzdelem alakult ki, de a középmezőny elszürkült. Akadt — elég kevés — csapat, ahol viszonylag elfogadható munka folyt, de több helyen (Kiskőrös, Tass, Jánoshalma és kezdetben a Kecel) érthetetlenül gyengült a teljesítmény. Mindent egybevetve az a megállapítás, l\pgy mind az egyesületi, mind a szakmai vezetés az elmúlt év során kissé „leült”. A bajnokság során valamennyi mérkőzést lejátszották, egy találkozó a pályán történt sportszerűtlenség miatt félbeszakadt, egy mérkőzés után pedig a játékvezetőt bántalmazták. Bár ezen túlmenően nem volt komolyabb kellemetlenség, a pályákon uralkodó hangulat, a játékvezető és az ellenfél szidalmazása most is gyakori volt, a rendezők pedig nem álltaik a hivatásuk magaslatán, _ sőt nemegyszer kezdeményezői (!) lettek a sportszerűtlenségnek. Szó esett az értékelésben az utánpótlás neveléséről, az ifjúsági és serdülőcsapatoknál folyó munkáról. Az elmúlt bajnoki évben — mivel a Honvéd Radnóti SE is indított csapatot — teljes lett az ifjúsági mezőny, de az erőviszonyokon nagyon meglátszott, hogy melyik egyesület mit áldoz az utánpótlás nevelésére. Visszatérő jelenség, hogy az élen a Kalocsa, a Bajai Tsz SK, a Kiskörös és a KTK jár, s hozzájuk csatlakozott most a szinte nulláról induló Honvéd Radnóti SE. A szabadszállásiak kezdetben valóban „újoncok” voltak, de idény közben látványos előretörésnek lehettünk tanúi. Az egyesületi nevelőmunka visszaesését jelzi a kiosztott sárga és piros lapok növekvő száma. A felnőtteknél a tavalyi 342- vel szemben 351 sárga és 34 helyett 55 piros lapot mutattak fel. Az ifjúságiaknál 245 sárga (tavaly 165), és 45 piros (tavaly 45) kártya került elő. A Harta volt a legfegyelmezettebb, mindössze 1 piros és 14 sárga lappal. A legtöbb piros lapot (6) a H. Radnóti SE játékosai kapták, a sárga lapoknál a KAC-MEDOSZ 31 lapja a kétes értékű csúcs. A ligaértekezleten ismertették az 1976—77. évi megyei bajnokság versenykiírását. Ennek egyik lényeges pontja, hogy a bajnokságban 17 csapat indul, mivel a Harta nem élt a területi bajnokságba való feljutás jogával. A bajnokság során tehát egy csapat fordulónként szabad lesz. Az év végén azonban ketten esnek ki, s így visszaáll a 16-os megyei I. osztály. Lényeges változás még, hogy a kiírás szerint jövőre — vagyis az 198?—88-as bajnoki évben — •már csak egycsoportos lesz a megyei II. osztály, tehát csoportonként 7—7 csapat marad benn, s az I. osztályból kieső 2 csapattal 16 tagú osztályt alkot. A többiek a körzeti bajnokságban folytatják. A megyei labdarúgó-bajnokságban az őszi fordulótól áttérnek a magasabb osztályban már eddig is alkalmazott 3—2—1-es sárga lapos rendszerre. A megyei bajnokság augusztus 17-én indul és csak decemberben fejeződik be az őszi szezon. A sorsolást előreláthatólag ezen a héten elkészítik és kiküldi a megyei labdarúgó-szövetség. — S — A Petőfi Népe totótanácsadója A totó 31. heti. augusztus 2-3-1 szelvényén NSZK, Bundesliga TI., valamint svéd és dán I. osztályú mérkőzések találhatók. 1. Saarbrücken—Salrarohr. NSZK, Bundesliga II. A két együttes közül a Saarbrücken vereséggel, a Salm- rohr döntetlennel rajtolt. Tippünk: 1. 2. Karlsruhe—Osnabrück. NSZK, Bundesliga II. Az elmúlt idényben a Karlsruhe szerepelt jobban, az új idényt is pontszerzéssel kezdte idegenben. Tippünk: x, 1. 3. Essen—Ulm. NSZK, Bundesliga n. Mindketten újoncok a II. ligában. Az Ulm egy év után került vissza. A hazaiak vereséget szenvedtek Oberhau senben. Tippünk: x, 1. 4. Darmstadt—Kassel. NSZK, Bundesliga II. Meglepetés a Kassel hazai veresége. A Darmstadt Is vesztett az Ulm otthonában. Tippünk: x, l, 2. 5. Freiburg—St. Pauli. NSZK. Bundesliga II. A Freiburg vereséggel, a Bt. Pauli győzelemmel vette az első fordulót. , Tippünk: 1, x. 6. Solingen—Oberhausen. NSZK, Bundesliga II. A Solingen Stuttgartban lépett pályára, és vesztett a Kickers ellen. A vendégek otthon játszottak, és nyertek az újonc Essen ellen. Tippünk: 1, x. 7. Bielefeld—Wattenscheid. NSZK, Bundesliga II. A Bielefeld pontot rabolt Kölnben (0—0), a Wattenscheid hazai pályán vesztett (1—l) el egyet. Tippünk: 1. 8. Brage—Elfsborg. Svéd I. osztály. A Brage idegenben győzött, az Elfs- borg hazai pályán döntetlenre végzett. Tippünk: 1, x. 9. Hammarby—Kalmar FF. Svéd I. osztály. A Kalmar hazai pályán kapott ki a Göteborgtól, a Hammarby pedig a bajnok örgryte otthonában. Tippünk: x, I. lé. Malmö—örgryte. Svéd I. osztály. A Malmö 2. a tabellán, a vendégek közepesen szerepelnek. Tippünk: I, x. 11. Norrköping—Djurgarden. Svéd I. osztály. A vendégek gyenge teljesítménnyel sereghajtók. A Norrköping Is az alsó régiókban tanyázik. Tippünk: 1. Í2l Göteborg—öster. Svéd I. osztály. A Göteborg első lett az Intertotó Kupában, és jól szerepel hazája bajnokságában is. Az öster 6. a tabellán. Tippünk: 1. 13. Herfölge—Ikast. Dán I. osztály. A hazaiak döntetlennel is tartani tudják 2. helyüket a táblázaton. Az Ikast gólzáporos győzelmével (3—1) megerősítette helyét a középmezőnyben. Tippünk: 1, x. +1 mérkőzés: 14. Bröndby—KB Koppenhága. Dán I. osztály. Idegenben nyert a Bröndby, és tartja vezető helyét. A vendégek a középmezőnybe tartoznak. Tippünk: 1, x. A x, 1. további mérkőzésekre tippjeink: D. I. FELKÉSZÜLÉSI KÖRKÉP A foci érdekében összefogtak a lajosmizsei szurkolók Az már a legutóbbi bajnokságban is biztosnak tűnt, hogy a területi csoportban szereplő megyebeli labdarúgóegyüttesek közül a lajosmi- zseiek háza táján várható a legtöbb változás, mozgolódás az átigazolási időszakban. A tavaszi idényt becsületből hajtotta végig a csapat, a játékosok zsebében ott volt az engedély a nyári távozásra. A legtöbben éltek is a felkínált lehetőséggel. Legelőször Bende József edző, aki magával vitte a Kecskeméti TE-hez Csirnát, Lendvait, Janót és Hegyesit. Kállai, Mányoki és Nagyhe- gyesi befejezte az aktív játékot és Ábel is bejelentette, hogy nem kíván többé mizsei színekben sportolni. Az NB Il-t is megjárt Kripkó kapus pedig olyan anyagi követelésekkel állt elő, amelyeket a csapat támogatói nem tudtak teljesíteni. Vagyis Sajó és Kocsis kivételével a teljes csapat eltávozott. A mizsei szurkolók viszont továbbra is területi bajnoki mérkőzéseket szeretnének látni, s minden követ megmozgattak ennek érdekében. így a község vezetői nem tehettek mást: a szakosztály fennmaradása mellett döntöttek, pedig tisztában voltak a meglevő és az egyre fokozódó nehézségekkel. Ám azt is látni kellett, hogy nagyon szeretik a településen a labdarúgást. Július 19-én amolyan „nagytakarítást” szerveztek a pályán. Megjelent vagy hatvan ember, fiatalok, idősebbek, lenyírták a füvet, festették a korlátot, fúrtak, faragtak, hegesztettek, s végül teljesen rendbetették a pályát es környékét. Szép volt ez az önzetlen Összefogás, segítség, de az egész község támogatására lenne szükségük a mizsei labdarúgóknak. A településen működő vállalatok, termelő- szövetkezetek közül már többen felajánlották segítségüket, de például a legjobb adottságú vállalatok egyike ajtót mutatott a csapat képviselőinek, nem akar beszállni a „buliba”... Pedig mindenkinek látnia kell: tettrekész, áldozatokat is bátran vállaló emberek kezébe került a lajosmizsei labdarúgósport ügye. Az új edző. Sápi Tibor mindössze 29 éves. A már leigazolt új játékosok — Teszlák, Tóth Tibor és Pé- czeli — is nagyon fiatalok, 19—22 esztendősek. Néhány — még mindig ifjúnak számító — egykori játékos újra csatasorba állt, vagyis alakulgat az új gárda. Ám a biztató jelek ellenére úgy tűnik, hogy csak a bajnokság kezdetére áll össze a csapat. Vagyis nagyon nehéz esztendő elé néznek a mizsei labdarúgók, hiszen többeknek kimaradt a nyári alapozás, az erőgyűjtés. így aztán nem is lehetnek más terveik, mint a bentmaradás kiharcolása. Azonban ezt sem lesz köny- nyű dolog elérni az alaposan megerősödött területi bajnokságban. RÖVIDEN • RÖVIDEN X Augusztus 20-ig lehet jelentkezni a megyei testnevelési és sportosztály által meghirdetett segédedzői tanfolyamokra. Bővebb felvilágosítást és jelentkezési lapokat a helyi testnevelési és sportfelügyelőségeken lehet kérni. X Bujdosó Imre ezüstérmet nyert Szófiában a vívó-világbajnokságon a férfi kardvívásban. A másik magyar, Csongrádi az ötödik helyen végzett. X Döntetlenül végződött az első mérkőzés Kaszparov és Karpov között Londonban, a férfi egyéni sakkvilágbajnoki címért folytatott párosmérkőzésen. X Tíz érmet — öt arany és öt bronz — gyűjtöttek a magyar asztaliteniszezők a Belgiumban rendezett ifjúsági és serdülő asztalitenisz Európa-bajnokságon. A mieink közül kiemelkedett Wirth Gabriella és Bátorfi Csilla eredményes játéka. MA: LABDARÜGÄS Előkészületi mérkőzések: Miske—KTE, Miske, 16 órakor; Kiskőrös—Soltvadkert 17.30kor. X Alain Giresse, a francia válogatott világhírű középpályása a Bordeaux együttesétől az Olim- pique Marseille együtteséhez szerződött. X Az Egyesült Államokban levő Giens Fallsban mindössze 30 másodpercig tartott a nagy érdeklődéssel várt Mike Tyson— Marvis Frazier nehézsúlyú hivatásos ökölvívó-mérkőzés. A 20 éves Tyson még ütni sem engedte öt évvel idősebb ellenfelét, aki mellesleg Joe Frazier, az 1964. évi tokiói olimpiai bajnok és a későbbi hivatásos nehézsúlyú világbajnok fia. Tysonnak ez a 25. győzelme — 25 mérkőzésből. — örülök a győzelemnek, mert sokan mondogatták, hogy képtelen leszek nyerni Frazier ellen — nyilatkozott Tyson a siker után. A 98,4 kilóval szorítóba lépett Tyson augusztus közepén újabb mérkőzést vív. Célja: eljutni a világbajnok kihívásáig. X Gulyás István, a Diósgyőr, majd a Vasas kapusa 3 éves szerződést írt alá a Békéscsabához. Ugyanakkor Szabó I. László, a békéscsabai labdarúgócsapat kapusa klubja hozzájárulásával tárgyalást folytathat más egyesületekkel. HÍREK, TUDÓSÍTÁSOK rj atlétika _ Hat kecskeméti atléta indult a Miskolcon rendezett országos junior atlétikai bajnokságon. A tavalyi eredményeket nem sikerült túlszárnyalni, mert most csak Havas Endre „szállította” a tőile már megszokott két bajnoki aranyat. Kívüle csak Rácz hatodik helyezése jelentett pontot a RSC-nek. A győzelemre esélyes kecskeméti férfiváltó kiesésében a rendezés hibája is közrejátszott. A többiek sajnos nem tudtak döntőre alkalmas eredményt produkálni. A KSC 15 ponttal növelte „olimpiai” pontjainak számát. Eddig az atléták már 44 pontot gyűjtöttek, vagyis többet, mint az 1985. évben, s a felnőttbajnokságon, valamint, az ifjúsági összetett országos bajnokságon még újabb eredményeket érhetnek el. 12 KÉZILABDA Nemzetközi férfi kézilabdatornát rendezeti a Dutóp SC szakosztálya Kecskeméten, az Árpádvárosi Sportcsarnokban. Az egynapos verseny során érdekes küzdelem alakult ki, és meglepetésre az első helyet a II. ligás svéd csapat szerezte meg, a nemzetközi kupákban is jól szereplő csehszlovák együttes előtt. A Dutép csapata mindkét külföldi együttessel szemben jól helytállt és szoros mérkőzést vívott. Eredmények: Tátrán Presov (csehszlovák)—Dutép SC 26—23 (13— 13). Lg.: Adamcsik 4, Gotzmann 4, Kana 4, illetve Hajba 6, Zag 4, Berta . 4, Liptai 3. IF Hallby (svéd)—Tátrán Presov 24—20 (10—11). Lg.: Klaus 9, Lars 8, illetve Kana 6, Arrick 4. Dutép SC—IF Hallby 20—20 (9—9). Lg.: Berta 6, Hajba 5, Barna 3, illetve Lars 4, Tommy 7. A torna végeredménye: 1. IF Hallby 3, 2. Tátrán Presov 2, 3. Dutép 1 ponttal. | HORGÁSZÁT | A Magyar Országos Horgász Szövetség halfogó- és versenysport-szakbizottsága a XXIII. országos halfogó-csapatbajnok- ságot július 19—20-án Pakson rendezte meg, első alkalommal új formában: a csapatok 3 ifi, 1 női és 4 felnőttversenyzőből álltak. Szombaton megyénket Martin Gábor, Németh Péter, Brezányi Klára (ifi) és Kalapos József né női versenyző képviselte. Mindhárom fiatal 4. lett szektorában, az ificsapat 12 helyezési számot ért el. Ezzel az ifjúsági csapat harmadik lett és díjat kapott. Nőd versenyzőnk a 9. helyen végzett, így az első nap után 21 helyezési számmal a 4. helyet foglalták el. Vasárnap a felnőttgárda „tartalékosán” állt fel, mert Katus Gyula a magyar válogatott tagjaként Romániában, a „Barátság” versenyen vett részt. Engert János szektorában 1., Zobiki Mihály és Zsíros András 5., Varga György pedig 9. lett, ami 20 helyezési számot eredményezett. A két napon megyénk csapata 41 helyezési számot gyűjtött. Ugyanennyi volt Hajdú-Bihar megye csapatának is, de mivel több halat fogtak, övék lett a 4. hely, megyénk csapata pedig az 5. lett. Szereplésével így is elégedettek vagyunk, különösen az ifjúságiak eredménye biztató. Végeredmény: 1. Szolnok megye, 2. Nógrád megye, 3. Békés megye. ÚSZÁS _____ A z ORV harmadik fordulóját vasárnap Leányfalun rendezték meg, a KVSC csoportjában a Szolnoki Vízügy, a Váci Vízmű, a Szentendrei Vízmű és a Mezőtúr csapata szerepelt. A kecskemétiek eredményei, delfin korosztály. Fiúk: 50 im gyors: 2. Bálint 34,9, 3. Danyi Cs. 35,2. 100 m hát: 1. Hámori 1:32,5, 3. Bálint 1:35,8. 100 m mell: 1. Kürti 1:40,9, 2. Molnár 1:42,5. 400 m gyors: 1. Danyi Cs. 5:49,0. 4x200 m gyorsváltó: 1. KVSC 11:32,5. Lányok: 50 m gyors: 1. Saskői 35,5. 100 m mell: 1. Dinnyés 1:40,4. 400 m gyors: 2. Saskői 6:15,9. 4x200 m váltó: 2. KVSC 13:09,1. Üttörőkorosztály: fiúk: 50 m gyors: 1. Bognár 29.7, 3. Menyhárt 31,2. 100 m hát: 1. Menyhárt 1:17,6. 400 m gyors: 1. Bognár 5:10.7. 4x200 m váltó: 1. KVSC 10:20,0. Lányok: 50 m gyors: 2. Tornyai 31,7. 100 m hát: 1. Beren- 1e 1:17,1, 2. Katies 1:19,9. 100 m mell: 1. Tornyai 1:29,6. 400 m gyors: Vida 5:19,7, 2. Csorba 5:21,7. 4x200 m váltó: 1. KVSC 10:30,9. Gyermekikorosztály: fiúk, 50 m> gyors: 1. Bállá 27,4, 2. Danyi 27,4. 100 m hát: 1. Bállá 1:11,6. 100 m mell: 1. Bállá 1:19,0, 3. Danyi 1:22,6. 200 m pillangó: 1. Bállá 2:36,5. 400 m gyors: 3. Danyi 4:51,3. 4x200 m váltó: 1. KVSC 9:29.0. H TENISZ_____________I M inden eddigi csúcsot megdöntve 291 indulója volt a Budapesten rendezett országos veterán teniszbajnokságnak, és akadt köztük több egykori válogatott versenyző is. Bari Ferenc, a KTC versenyzője korcsoportjában a döntőbe jutott és végül ezüstérmet nyert. TÖMEGSPORT Az országos hadkiegészítési és területvédelmi parancsnokság országos jellegű kispályás labdarúgótornát írt ki a megyei válogatottak részére. Bács-Kiskun megye csapata a szekszárdi területi döntőn vett részt, ahol Tolna, Baranya, Fejér és Somogy megye csapataival küzdött. Végeredményben Baranya megyével azonos pontszámmal végezve az országos döntőbe jutott; csak jobb gólaránnyal győzött Baranya. Az országos döntőt augusztus 1—4-ig Győrben rendezik. 1 Hatodik alkalommal rendezték meg Kunfehértón az úttörők és kisdobosok sakkszaktáborát. A házigazda az elővő évekhez hasonlóan a Kiskunhalasi Jurino- vits Miklós Üttörőház sakkszakköre, s a tábor vezetője Szécsé- nyi Mihály, a szakkör vezetője volt. A megye tehetséges fiatal sakkozói a táborozás alatt 9 fordulós versenyen mérték össze tudásukat. A 38 résztvevős verseny élmezőnye: 1. Bakos András (Kecskemét) 7, 2. Szakolczai Péter (Kecskemét) 7, 3. Szécsényi Gábor (Kiskunhalas) 6,5, 4. Király Béla (Kecskemét) 6,5, 5. Varga Zoltán (Lajosmizse) 6, 6. Szvorény András (Madaras) 5,5 ponttal. A lányok közül a kis- kunmajsai Tóth Zsuzsanna érte el a legjobb eredményt, 5,5 ponttal a 11. helyen végzett. mmmmmmm mmmmmmm MAI MŰSOR TV I. MŰSOR: * 12 8.25: Tévétorna 8.30: SZÜNIDEI MATINÉ 10.15: Delta. (Ism.) 10.40: Erőd az őserdőben. Bolgár—szovjet —lengyel kalandfilm 12 05: Képújság 17.20: Hírek 17.25: Betűreklám 17.30: Zeman őrnagy. Csehszlovák filmsorozat. A hölgy családi címerrel 18.45: Képújság 18.50: A Közönségszolgálat tájékoztatója 18.55: Reklám 19.05: Tévétorna 19.10: Esti mese 19.20: Reklám 19.30: Híradó 20.00: Reklám 20.05: Pest mégis szebb — Korda György Kanadában 20.35: A hét műtárgya — Id. Markó Károly: Visegrád 20.40: Betúreklám 20.45: Jób lázadása. Tévéfilm 22.25: Híradó 3. 22.35: Himnusz TV II. MŰSOR: 19.00: Nas Ekran. A pécsi körzeti stúdió szerbhorvát nyelvű nemzetiségi műsora 19.20: Képújság 19.25: Kilenc nap és az egész élet. Szovjet dokumentumfílm (FF) (Ism.) 20.00: Airto and Flora Band — a „Pori Jazz 1985" fesztiválon 20.35: Egészségünkért! Az Országos Egészségnevelési Intézet tájékoztatója a rendhagyó utazásról, az ételmérgezések megelőzéséről (Ism.) 20.45: Édeni kertek. Francia rövidfilmsorozat — XIII/3. rész 21.10: Híradó 2. 21.30: Vívó-világbajnokság. Női tőrcsapatdöntő 22.30: Képújság MOSZKVAI TV I. MŰSOR: 16.00: Tizenhat évig és azon túl. 16.45: Világhíradó. 17.00: Beszéljünk a lényegről! 17.45: Hírek. 17.50: Polip — film I. rész. 19.00: Híradó. 19.40: Szólj, harmonika! 20.40: Világhíradó. 20.55: Sakkvilágbaj- noksági visszavágó. 21.20: Amerikai tragédia — tévéfilm III. rész. 22 30: Hírek. 22.39: Az én Carmenem. 22.40: Dokumentumfilm ÚJVIDÉKI TV: 15.35: Műsorismertetés. 15 40: Számok és szavak — vetélkedő. 16.00: A rendőrnő — francia sorozatfilm. 16.50: Rajzfilm. 17.00: Műsorzárás. 17.05: Tv-napló —- magyarul. 17.20: Reklám. 17.25: Tv-napló. 17.45: Sorozatfilm — gyerekeknek. 18.15: Szlovák népi zene. 18.45: Dokument műsor. 19.15: Rajzfilm. 19.25: Reklám. 19.30: Tv-napló — magyarul. 19.55: Reklám. 20.00: Belpolitika — román nyelvű műsor. 21.00: A művészetek világában — románul. 21.30: Tv-napló. 21.50: Műsorzárás SZLOVÁK TV II. MŰSOR: 17.30: Nemzetközi női kosárlabdatorna Csehszlovákia nagydíjáért. A szünetben: Túralovaglás. 19.00: Tévétorna. 19.10: Esti mese. 19.20: Időjárás-jelentés. 19.30: Tv- híradó. 20.00: A szeretet világa — Filmetűd (FF) (Ism ). 20.40: Ludovit Rajter 80 éves — Zenés portréfilm. 21.30: Időszerű események. 21.56: Időjárás-jelentés. 22.00: Ez történt 24 óra alatt. 22.10: öngyilkosok klubja — Spanyol tévéfilm (Ism.) KOSSUTH: 4.30—7.59: Jó reggelt! Kb.: 8.15: Mai kulturális programok 8.20: Eco-mix — Gazdasági magazin (Ism.) 8.50: Kis magyar néprajz 8.55: Csembalóművészek. XVIII/6. rész 9.49: Indulók — Muzsika gyermekeknek 10.05: Elveszett otthonok — Beszélgetés Szabó Magdával 10.35: Mi ez a gyönyörű? (Ism.) 10.48: Karvezetők — XXV/22. rész (Ism.) 11.43: Népdalok 12.45: Törvénykönyv — Tud-e ön blankettául? — Riportműsor 13.00: Zenekari muzsika 13.35: Byrd: A csata 14.10: A magyar széppróza századai (Ism.) 14.25: Operaslágerek 15.00: Kaláka Nemzetközi Folkfesztivál 16.05: MR 10—14— Magazin tizenéveseknek 17.00: Fűtől fáig — Tiszta forrásból 17.25: Petrovics Emil népdalfeldolgozásaiból 17.50: Filmzene 18.02: Kritikusok fóruma 18.25: Mai könyvajánlatunk (Ism.) 19.15: 1956: — A szuezi háromszög. V/2. rész 20.08: Európa zenéje Liszt zongoráján — XII/12. rész 20 48: Operettfelvételek 21.30: Szintézis— UNESCO-megbízatás- sal külföldön 22.20: Tíz perc külpolitika 22.30: Régi híres énekesek műsorából 22.49: Szilikózis volt, van és sajnos lesz Is 23.04: Banda Ede gordonkázik 0.10: Himnusz 0.15—4.20: Éjfél után ... PETŐFI: 4.30—7.59. A Petőfi Rádió reggeli zenés műsora 8.05: Idősebbek hullámhosszán — Dallamok, emlékek 8.50: Tíz perc külpolitika (Ism.) 9.05—12.00: Napközben — Zenés délelőtt 12.10: Két Suppé-nyitány 12.25: Útikalauz üdülőknek 12.30: Népi zene 13.10: A tegnap slágereiből 14.00: Betűtenger 15.05: Könnyűzene szintetizátorra 16.05: Üzenet a palackból 16.30: Záray Márta és Vámosi János énekel 16.48: Diákfoci 17.08: Népszerű Zerkovitz-melódiák 17.30: Ötödik sebesség 18.30: Ritmus! — Adám és Éva felvételeiből 19.05: Tudósítás a vivó-vb női tőrcsapat- döntőjéről 19.1 5: „Akkor volt a május legszebb" 19.50: Közvetítés a vivó-vb női tőrcsapat- döntőjéről 20.10: Rockföldről érkezett 20.50: Akupunktúra az alkoholizmus gyógyításában 21.05: Vállalás — vallomás — Riportműsor (Ism.) 21.50; Zenekari muzsika 22.34: Könnyűzene Görögországból 23.20—0.14: Könnyűzenei stúdiónk felvé teleiből 0.15—4.20: Éjfél után... 3. MŰSOR: 9.05: A kiállítótermek programjából 9.08: Milt Jackson dzsesszegyuttese játszik 9.50: Schumann-művek 11.11: Pillanatkép 11.16: Dvorzsák: VI. szimfónia 12.04: Az MRT gyermekkórusának hangversenye 13.05: Szonda — Tudományos magazin (Ism.) 13.35: Operaházi portrék 1.4.08: Beethoven: Esz-dúr zongoratrió Í4.25: Magnósok, figyelem! 15.05: A Kölni Musica Antiqua együttes felvételeiből 15.55: Mozart: A varázsfuvola 18.30: V materniskom jezyku — A Magyar Rádió szlovák nyelvű nemzetiségi műsora Miskolcról 19.05: Holnap közvetítjük ... Liszt: Szent Erzsébet legendája 19.25: Kamarazene 20.05: Európai Ifjúsági Zenekar hangversenye Kb.: 21.40: Benkő Dániel lanton játszik 21.56: Kilátó — A Rádió világirodalmi folyóirata (Ism.) 22.41: Napjaink zenéje — Elektronikus zene