Petőfi Népe, 1986. július (41. évfolyam, 153-179. szám)

1986-07-02 / 154. szám

• PETŐFI NÉPE • * 1986. július 2. AZ IPAR HÚZÓ ÁGAZATA TELEPÜLT KISKUNHALASRA Egy gyár gazdát cserélt Járműgyártás Bács-Kiskunban Az utóbbi két évben élénken foglalkoztatja Kiskunhalas közvéle­ményét ar városban levő „fémmunkás” gyár sorsa. A megnövekedett érdeklődés 1984 őszétől 85 nyaráig lapunkban is tükröződött, hiszen ebben az időszakban négy írásunk is megjelent e tárgyban. Az utolsó nyilvánosságra került elképzelés szerint (1985. június 19.) a gyár a „fémmunkás” és a KUNÉP közös vállalataként működött volna to­vább. Ez nem vált valóra, s a fenti időpontot követően annyira fel­gyorsultak az események, hogy — bár izgalmas fordulatokban nem volt hiány —, óvatosságra kényszerültünk a tájékoztatást illetően, hi­szen ami igaznak látszott pénteken, azt hétfőn akár el is felejthettük. Végre örömmel jelenthetjük, hogy at kollektíva jövője megnyugtató módon rendeződött, sőt, a megye ipara nagyot lépett előre. Az üzem ugyanis az Ikarus Karosszéria- és Járműgyár kiskunhalasi gyáregy­ségeként dolgozik a jövőben, tehát a népgazdaság egyik húzó ágazata, a járműipar települt Bács-Kiskunba. G Az Ikarus mátyásföldi gyárában a „durvább” munkákhoz szokott kiskunhalasi lakatosoknak —, akik 45-en május óta itt ismerkednek az új feladattal — már önállóan készítik a városi autóbuszok homlok, és hátfalait. Elhibázott beruházás Milyen okok késztették a „fém­munkás” vezetőit arra, hogy megváljanak az eladás pillana­tában 540 dolgozót foglalkoztató kiskunhalasi gyártól? Még 1974- ben — a könnyűszerkezetes kor­mányprogrammal összhangban — nagyszabású fejlesztő beru­házásról döntöttek, amelynek keretében évi 80 ezer négyzet- méter FILLOD technológia sze­rint készülő, habosított panelek­ből összeállított épületszerkezet gyártására rendezkedtek be. Az üzlet „nem jött be”, hiszen 1980- ban, a beruházás befejezésének évében már korántsem mutat­kozott a FILLOD-panelek iránt akkora igény, mint az a terve­zés idején látszott. A VI. ötéves terv időszakát a gyár — esz­tendőnként csupán 10 ezer négy­zetméterhez szükséges megren­deléssel — „végigbukdácsolta”, veszteségesen termeltek. A kvalifikált szakemb' ""k egy része kezdte elhagyná a kollek­tívát, mire a vezetőség „szabad utat engedett” a vgm-ek tevé­kenységének. Tóth Imre vezér- igazgató szerint erre a létszám megtartása miatt volt szükség. (Ez a politika mára igazolást nyert, de erről többet majd ké­sőbb.) Ahol a vgm jól fizet, ott nagy a tülekedés a húsosfazék körül, ez pedig nem használ a munkafegyelemnek. „Ahány ve­zető, annyi felé húz”, nyilatkozta lapunk 1984. december 18—i szá­mában a gyár egyik dolgozója. A rosszul kialakított termékszer­kezet mellett tehát a vezetés gyengeségei is hozzájárultak a kudarcokhoz. A személycserék sem hoztak alapvető változást, az 1984-es és 85-ös évet is vesz­teséggel zárták. Ilyen előzmények után, s rni- veL a magasépítő iparban nincs a láthatáron nagyobb konjunk­túra, a további veszteségek elke­rülésének és az itt levő eszkö­zök hatékony kihasználásának csak radikális módja kínálkozik. Erről a „fémmunkás” illetékesei a megye és a város párt- és ál­lami vezetőitől támogatva már 1984-ben döntöttek. A Kunéppel alapítandó közös vállalat volt az első a változatok sorában. A részleges fúzióról mint befeje­zett tényről' adtunk hírt, ám az élet másként alakult. Az Okokat illetően Kiskunhalason és a „fémmunkás” budapesti köz­pontjában némileg ellentmondó magyarázatokat kaptunk, de ezt már nem érdemes boncolgatni. A szintén meghiúsult második változat több tanulsággal szol­gál. „A Rába-iigy” Tény, hogy 1985 októberében a Rába és a „fémmunkás” vezér- igazgatói megállapodást írtak alá, miszerint a híres győri cég megveszi a gyárat. Az esemény­ről Tóth Imre hivatalosan tájé­koztatta a kiskunhalasi dolgozó­kat, s másnap már erről beszélt az egész város. (A Petőfi Népe a győriek hivatalos értesítőére várt.) Kitűzték annak a munkás­gyűlésnek az időpontját is, ame­lyen az új vezérigazgató üdvö­zölte volna a gyár dolgozóit, de ebből sem lett semmi. A Rába visszalépett. Az ok az információ­mozaikokból jól összerakható. Az történt, hogy az aláírást követően megjelentek Kiskun­halason a győri szakemberek, és a gyár tevékenységéről fellelhe­tő valamennyi adatot összegyűj­tötték. Közismert, hogy a Rábá­nál magas a bérszínvonal, amiért a dolgozóktól teljes odaadást várnak el. Vizsgálták, hogy mi­ként lehet majd hasonló erőbe­dobásra ösztönözni a kiskunha­lasiakat. de kiderült, hogy nem tudnak versenyezni a „fémmun- kás”-sal. összeadták ugyanis, hogy a halasiak magas szakkép­zettségű gerince mennyit keres a főmunkaidőben, a vgm-ben és a háztájiban összesen. Mivel a Rá­bánál nincs vgm, s úgy vélik, hogy a mezőgazdasági mellékte­vékenység is elvonja a dolgozók energiáját a főfoglalkozású mun­kától, a számadatok ismereté­ben a gvőri szakemberek jó­val a kitűzött időpont előtt már meglehetősen szkeptikusan nyilatkoztak a helybeliek előtt a tervezett munkásgyűlés va­lószínűségéről. Azt állapíthat­ták meg. hogy a kiskunhalasi kollektíva nehezen lenne beil­leszthető a győri követelmény- rendszerbe. ezért nem kockáztat­tak. Létszámmegtartás és -felesleg Gyárat eladni tehát nehéz ma Magyarországon. A Rába nem vett „zsákbamacskát”, miért vá­sárolta hát meg a gyárat 140 millióért az Ikarus? Mint azt Semsey András termelési igaz­gató elmondta, elsősorban az itt dolgozó szakképzett munkaerő miatt. Az Ikarusnak ugyanis évekre előre jelentős — állam­közi szerződéseken alapuló — szállítási kötelezettségei van­nak, s legfontosabb feladata, hogy ezeknek eleget tegyen. Je­lenleg a fővárosban nincs ele­gendő munkaerő, a mátyásföldi gyár is számos vendégmunkást kénytelen foglalkoztatni. Iga­zolódott tehát a „fémmunkás” létszámmegtartó-jövedelempótló vgm politikája, hiszen valószí­nű, hogy ha a gyárat nem 540, hanem mondjuk csak 300 dolgo­zóval kínálják, akkor a karosszé­ria- és járműgyár Csongrád me­gyébe települt volna, mert on­nan is kaptak ajánlatot. Semsey András szerint az Ikarus arra is számít, hogy oly annyira meg­kedveltet! magát Bács-Kiskun­ban, hogy az itteniek — mun­kásszálláson lakva —, a főváro­si gyárban is nagy számban ke­resnek majd állást. Az iparvállalatok, amellett, hogy ragaszkodnak a létszámhoz, törekszenek az ésszerű foglal­koztatásra is. Ez egyelőre abban nyilvánul meg, s erről manapság sokat lehet olvasni, hogy nincs a piacon keletje a szakképzetlen munkaerőnek. Az Ikarus maga­tartásában ez a folyamat is tet­ten érhető. A megállapodás sze­rint egyelőre kevesebb mint 500 főre tartanak igényt, ezért a „fémmunkás” felmondott 39 em­bernek. Az Ikarusnak ugyanis, mivel kialakult technológia sze­rinti gyártást hoz ide, s az anya­got is maga biztosítja, kevesebb „nem termelő” dolgozóra lesz szüksége. A felmondólevelet en­nek megfelelően kisebb szám­ban műszaki előkészítők, s fő­leg szakképzetlen adminisztrá­torok és kisegítő fizikai dolgozók (például raktárosok) kapták kéz­hez. Az elbocsátottak sorsa Péter László lakatos a többség véleményét tolmácsolta, amikor azt mondta, hogy emberileg min­denkivel együttérez, de igazán csak a felmondást kapók húsz százalékát sajnálja, mert a töb­biekre ezért vagy azért, de itt és most tényleg nincs tovább szükség. Valóban, senkinek sem kívánhatjuk azt az érzést, amit a felmondólevél átvétele vált ki. Feleslegessé váltam? Itt és most (ezt hangsúlyozzuk), talán igen, de a társadalom számára nem. Ezt kell megérteniük. A tények ismeretében ez könnyű lesz. A 39 dolgozón kapva kaptak a város üzemei. Már korábban mu- . tatkoztak jelek arra, hogy nem lesz nehéz elhelyezkedniük. Az egyik üzemmérnök például meg- neszelvén, hogy esetleg elküldik, önként távozott. 5300 forintos alapfizetés után kerek hétezerért a Ganz-MÁVAG-hoz. Alacso­nyabb beosztást ajánlottak fel egy szakképzetlen bérelszámoló­nőnek. Nem fogadta el, felmond­tak neki. 550 forinttal magasabb fizetésért talált könyvelői állást a háziipari szövetkezetnél. A listára került 39-ből húszán mentek el a város üzemeinek képviselőivel szervezett találko­zóra. Csaknem száz ajánlatot kap­tak. Nem akarjuk bagatellizálni az ügyet, de ki kell, hogy mond­juk: a termékszerkezet-váltáshoz, a hatékony foglalkoztatáshoz olykor a munkaerő mozgására is szükség van. Ez történt a gyár adásvétele, s a 39 ember eseté­ben is. Egyébként lehet, hogy (egyelőre) az utóbbiak jártak legjobban. Általában magasabb fizetésért mentek el, s távozá­sukkal olyan technikai bérszín­vonal-emelkedés jött létre, hogy a helyben maradottaknak kis­mértékű béremelése is kiadja a 10—12 százalékot. Lezárt és nyitott kérdések Egy gyár adásvétele tehát szá­mos bonyodalommal jár. Kérdé­sek tucatjaira kell választ adnia annak is, aki vásárolt. Mit fog­nak majd gyártani, s mennyit kereshetnek az emberek? Murá- rik Ferenc, az Ikarus termelési főosztályának helyettes vezetője már tudja a válaszokat. Elmon­dása szerint a halasiak első lé­pésként a városi autóbuszok homlok- és hátfalaival, vala­mint a homlokfall ajtóval kez­dik karosszériagyártó tevé­kenységüket. Ez szériamunka. A Kiskunhalasra szállított készülé­kekben el kell majd helyezni a Budapesten megfelelő formára préselt lemezeket, és a szükséges pontokon azokat — széndioxid­védőgázban — összehegeszteni egymással. Ez a munka a gyár dolgozóinak gyakorlata alapján könnyen megtanulható. Nehéz­séget a monotónia és a szokat­lanul vékony lemez jelenthet, de az utóbbihoz gyorsan lehet al­kalmazkodni. Mátyásföldön tisz­tában vannak azzal is, hogy a kiskunhalasi gárda legkiválóbb lakatosainak és hegesztőinek — akik eddig egyedi acélszerkeze­teket gyártottak — ez a munka nem elégíti ki az igényeit. Azt is tudják, hogy az itt levő üzem­mérnököknek és technikusok­nak különösebb dolguk a hom­lok-' és hátfalakkal szintén nem lesz. Kiváló szakemberekre azon­ban az Ikarusnak is szüksége van, feltett szándékuk tehát, hogy megtartják őket. Ám kölcsörtös türelemre lesz szükség. Az Ikarus jól járna, ha a kü­lönböző — nagyobb szakértelmet kívánó — (pl.. sínbusz) egyedi főegységeinek gyártását Kis­kunhalason tudná megoldani, s szeretné a jelenleg Csepelen ké­szülő fenékvázak ggy részét is ide hozni. Energiájuk szabadulna így fel az új típusok gyártására, s jobban függetleníthetnék ma­gukat a beszállítók (pl. Csepel Autó) pontatlanságaitól. A fentiek minden bizonnyal be fognak következni, a kérdés csak az. hogy milyen mértékben és mennyi idő alatt. Nagyban múlik ez a kiskunhalasi műszakiakon és legkiválóbb szakmunkásokon, az óvatos fokozatosság egyelőre érthető. Ami a pénzt illeti, az Ikarus a főmunkaidőt biztosan jobban megfizeti majd. s — idővel — nem zárkózik el a vgm-ek szer­vezésétől sem. A logika azt dik­tálja, hogy az átmeneti időben módot találnak majd a bizony­talankodók anyagi megbecsülé­sére is. Ki mit nyert? Kezdjük népgazdasági szinten: Egy jól prosperáló iparág, a jár­műgyártás nyert — megfelelő infrastrukturális környezetben — egy komplett gyárat, lehető­séghez jutva ezzel, hogy állam­közi szerződésekben vállalt kö­telezettségeit teljesítse. A közvélemény — hasonló szinten — tanulságokhoz jutott. Az ilyenfajta tőkemozgás hazai jogszabályi és intézményrend­szere ugyanis még kiforratlan, nincs kialakult gyakorlat sem. Az esetünkben tapasztalt ellent­mondásos huzavona mindenki­nek okulására lehet. Mit nyert az Ikarus? Időt és munkaerőt. Időt, mert egy ha­sonló beruházás biztosan tovább tartott volna fél évnél. A mun­kaerőről már beszéltünk. Mit a „fémmunkás”? 140 mil­lió forintot, s — fájó szívvel ugyan — megszabadult egy vesz­teségforrástól. A fájó szivet hang­súlyozzuk. Ez az üzem — 1980 előtt — kilencszer volt a válla­lat kiváló gyára. Tóth Imre ve­zérigazgató ezt a fórumot is meg­ragadta. hogy megköszönje a dolgozóknak, valamint a város párt- és tanácsi vezetőinek a több mint két évtizedes sikeres együttműködést. A „fémmun­kás” ezen kívül átcsoportosíthat­ta termékeit és 30 millió forint értékű állóeszközét más gyárai­ba, javítva azok kihasználtságát. A város és dolgozói kapcso­latba kerültek egy olyan válla­lattal, amelynek évekre előre van elegendő megrendelése. nyere­sége meghaladja a 3 milliárd^fo- rintot. Kiskunhalas lehetősé­get kapott, hogy a járműgyártás komoly bázisa alakuljon itt ki. biztos megélhetést adva akár kétszer annyi embernek is. Ez a mérleg egyik oldala. S mi van a másik serpenyőben? Harminckilenc — egzisztenciáli­san nem károsodott — ember jo­gos vagy jogtalan sértődöttsége, amire az idő biztos gyógyír. Megérte? A választ néhány év múlva kapjuk meg. de ez csak egy lehet. Igen. Bálái F István SÍKÜVEG­VÁSÁR A 126. sz. solti telepünkön 30%-OS ENGEDMÉNNYEL síküveg-vásárt rendezünk, amíg a készlet tart. A minőségi engedményes síküveget rekesztételben értékesítjük, vastagsága 2 és 3 mm. Most érdemes vásárolni az Alföldi Tüzép Vállalat solti telepén. 1563 NEMCSAK AZ IDŐJÁRÁSTÓL FÜGG Mikor kifizetődőbb az öntözés? Az időjárás mindlen év­ben szeszélyes, legalábbis a mezőgazdászok szerint. Közismert mondás, hogy a gazdász akkor is pa­naszkodik, ha esik az eső, s akkor is, ha nem. S eb­ben van is némi igazság, hiszen az eső jól jöhet pél­dául a kukorica fejlődésé­hez. de ugyanabban az idő­ben árthat a renden szá­radó lucernának. Ráadá­sul a sok esővel szemben tehetetllenek a gazdaságok vezetői, a kevés csapadé­kot viszont öntözéssel pó­tolhatják. Persze nem nagy területen alkalmazhatják e módszert, a mezőgazdasá­gilag művelt területnek ugyanis csak az 5 száza­léka öntözhető. Az idén ennyit sem ön­töztek: 290 ezer hektár te­rületen van megoldva a víz mesterséges kijuttatá­sa. s május végéig mind­össze 41 ezer hektár fölött nyitották ki a berendezé­sek csapjait. Ösztönző szabályozók Sok ez vagy kevés? Jú­niusban az e kérdésre adandó válaszok körül ál­talában kibontakozik a vita. Még a nem szakmai közvélemény is állást fog­lal, s az öntözés elmara­dásáért okolja a mezőgaz­dászokat, mondván, hogy nem óvják kellőképpen a termést. Az igazság azonban sok­arcú. s amiatt nem sza­bad eleve lelmarasztalni a gazdászokat akkor sem, ha valóban zárva marad­nak az öntözőberendezé­sek csapjai. Korábban szá­razság sanyargatta a föl­deket, mégsem öntöztek a gazdaságok egy részében, mert a mesterséges víz­pótlás költsége nagyobb volt, mint a belőle vár­ható bevétel, s érthetően az öntözéssel sem akarták növelni veszteségeiket a mezőgazdasági nagyüze­mek. Azóta javultak az öntözés közgazdasági fel­tételei, olcsóbban jutnak a vízhez, s nőtt a bérén de- zések kihasználása is. Az idén roppant szerény a berendezések kihasznált­sága. De téved az, aki azt hiszi, hogy fegyelmezetle­nek az öntözést irányító szakemberek, s hagyják a növényeket „fonnyadni”. Most nincs baj a gazdasá­gok öntözési szándékával, egyszerűen nincs szükség nagyobb területen az ön­tözésre a jelenlegi termé­szeti és közgazdasági fel­tételek között. Télen bősé­gesen volt csapadék, s mint a mezőgazdászok mondják* évek óta nem volt rá példa, hogv a mos­tanihoz hasonlóan feltöl­tődjenek vízzel a földek. Ráadásul hűvös volt a ta­viasz. s emiatt az időjárás végképo nem sürgette az öntözésit. Ha van — használják Hazánk időjárását a szá­raz mediterrán és a szél­sőségesen kontinentális éghajlati hatások egyaránt befolyásolják. Ebből kö­vetkezően a csapádékellá- tottság erősen változik. Hosszabb időszak meteoro­lógiai megfigyelései alap­ján azt mondhatjuk, hogy az ország nagy részén tíz esztendőből egy esős, ket­tő közepesen csapadékos, négy száraz, három pedig aszályos jellegű. E számok jól mutatják, hogy öntö­zésre csak feltételesen van szükség. Az öntözés persze nem­csak termést mentő gazda­sági tevékenvség lehet, ha­nem részévé válhat a biz­tonságos termelésnek. Ezt & nemzetközi adatok jól szemléltetik: az öntözés a világon a teljes termőterü­let 13 százalékára terjed ki. s ezen a területen ter­melők a növények összes termésének 34 százalékát. A magyar gyakorlat ettől kissé eltér. Mivel hazánk a feltételes öntözési zóná­ba tartozik, a gázdaságok arra rendezkedtek be, hogy az időjárástól teszik függővé a csapadék mes­terséges pótlását. E gyakorlatnak viszont számos gazdasági követ­kezménye van. Az egyik, hogy a gazdaságok nem mindenkor használják ki berendezéseik kapacitását. Ennek viszont laz a hatása, hogy romlik az öntözés jövetffelmezősége, hiszen a „berendezett” területek az amortizációs költségeket akkor is viselik, ha egyet­len csepp vizet sem ön­töznek ki. E költségek aránya pedig a berendezé­sek típusától függően a 40—80 százalékot is elér­heti. Vízigénye* növényekkel A jövő tehát minden­képpen laz, hogy melyik gazdaság vállalkozik az öntözésre, olyan termelési szerkezetet alakítson ki. amely a lehető legjobban meghálálja az öntözést. Számos vizsgálat bizonyít­ja ugyanis, hogy a kerté­szetekben. a cukorrépa- és vetőmagtermesztésben, va­lamint az intenzív legelő­kön jövedelmező befekte­tés dz öntözés. Arról azonban egyetlen pillanatra sem szabad el­feledkezni, hogy az öntö­zés jövedelmezőségének mérlegelése a mezőgazda- sági területnek csupán az öt százalékán dolga a szak­embereim ek. Ebből követ­kezően csak kis területen nyújt biztonságos védel­met az aszály ellen, s le­het része a biztonságos termelésnek. Nagyobb te­rületeken, más, ismert módszerekkel lehet meg­őrizni a csapadékot a ta­lajban. védekezve ezzel az Időjárás szélsőséges hatá­saitól. V F. J. BORSÓ ÉS MEGGY A Magyar Hűtőipari Vállalat bajai gyárában jelenleg a zöldborsó a fő termek, melyből kettőszáz tonnát hü- tenek naponta. A bátyai, dusnoki, fájsz! és miskel termelőszövetkeze­tek a legnagyobb szállítóik. A borsó­szezon negyedénél tartanak és a na­pokban kezdték meg a meggy fa­gyasztását, melyet főleg a mélykúti I enin Tsz-től és a hajai áfésztoí sze­reznek be. Az idén először gyártanak - kísérleti jelleggel — kockázott cukkinit, egyelőre csak külföldre, A bajai gyár éves termelésének várhatóan 45—50 százalékát exportál­ják az NSZK-ba, Ausztriába, Hollan­diába, Belgiumba és a skandináv or­szágokba. fKép és szöveg: Méhes! Evaj

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents