Petőfi Népe, 1986. július (41. évfolyam, 153-179. szám)
1986-07-01 / 153. szám
2 « PETŐFI NÉPE • 1986. július 1. Vitával folytatódott a LEMP kongresszusa (Folytatás az 1. oldalról.) a békét fenyegetik — állapította meg az SZKP KB főtitkára. Az események azt is megmutatták, hogy csak a munkásosztály, lehet a szocialista építés fő mozgató ereje és csak á münikás- osztáiy pártja tudja megszervezni és az új társadalom létrehozására irányítani a néptömegak energiáját. A lengyel válság nem a munkásosztály tiltakozása volt a szocializmus ellen. A válság, mindenekelőtt a szocializmus gyakorlatban való elferdítésével szembeni elégedetlenség volt. A szocialista Lengyelország belső és külső ellenségei saját céljaikra tudták kihasználni ezt az elégedetlenséget. Azt sem szabad figyelmen kívül hagyni — folytatta Mihail Gorbacsov —, hogy a szocializmus ügye történelmileg új, a szocialista építés” feltétlenül összekapcsolódik az imperialista erők ellenállásának leküzdésével, az imperial izmus gazdasági, politikai, propaganda- és katonai nyomásával való szembeszáll ássál. — Végezetül az elmúlt időszak tapasztalata ismét . határozottan bizonyította, hogy milyen veszélyesek a hibák, a szocializmus politikai rendszerének alapjait jelentő elvektől való szubjektív elhajlások, a párt- és az állami élet normáinak megsértése, a s zoc iái is-gazdaság i p ol i t ik ában elkövetett számítási tévedések — mondta az SZKP KB főtitkára. A szocialista forradalom tág teret nyit a társadalom minden- oldalú haladásának. De ez a haladás távolról sem következik be automatikusan,, nem lehet a termelési viszonyok és a termelőerők kérdését egyszer 's mindenkorra elintézettnek tekinteni. A termelés, a tudomány, a technika, a kultúra, az emberi személyiség fejlődése új követelményeket támaszt a társadalom megszervezésével szemben,-. Történelmi feladat előtt Az SZKP KB főtitkára hangsúlyozta, ’hogy most a szocializmus saját alapjain történő, fokozatos megújítása szerepel a napirenden. Ezzel kapcsolatban részletesen szólt az SZKP XXVII. kongresszusán megfogalmazott feladatokról, a határozatok végrehajtásának kezdeti tapasztala- -tairól. — Pártjaink előtt az a történelmi feladat áll, hogy a szocializmus természetéből fakadó társadalmi igazságosságot összekapcsoljuk a legnagyobb fokú gazdasági hatékonysággal. A szocializmust erősebbé, dinamikusabban fejlődővé, a kapitalista társadalommal minden mutató tekintetében sikeresen vetélkedővé keli tennünk, — mondta a továbbiakban Mihail Gorbacsov., Ehhez a tudományos-műszaki forradalom lehetőségeinek teljes és hatékony kihasználására van szükség. —. Érthető, hogy ezen a téren közösen, erőinket egyesítve kell cselekednünk. Ezt követelik meg országaink népgazdasági érdekei, a nemzetközi színtéren kialakult politikai helyzet, s nem utolsósorban a gazdasági biztonsági megfontolások — tette hozzá. A tőkés országokkal való gazdasági kapcsolatokról szólva rámutatott, hogy káros az az ^elképzelés, miszerint egyszerűbb valamit a kapitalista piacon -megvenni, mint azt ma-gpnknak meigteremiteni. „Természetesen nem a Nyugattal való gazdasági kapcsolatok megszakításáról van szó, hanem arról, hogy ezeket a kapcsolatokat ésszerűen kell kihasználni, s el kell kerülni a túlzásokat, nem lehet megengedni a ■ függőséget” — mondta Mihail Gorbacsov. — Feltétlen elsőbbséget kell biztosítanunk a baráti' országokkal meglevő kooperációs kapcsolatoknak, a szocialista gazdasági integráció' felgyorsításának. Ezen a téren a legnagyobb jelentőségű a tudományos-műszaki haladás kérdéseire kidolgozott komplex KGST-program végrehajtása lesz — hangsúlyozta az SZKP KB főtitkára. A békét csak közös erőfeszítésekkel lehet megóvni Külpolitikai kérdésekre áttérve az SZKP KB főtitkára emlékeztetett rá, hogy a Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testületének júniusi ülésén- a résztvevők közösen elemezték a nemzetközi helyzetet, s megállapodtak a közös cselekvés irányaiban. Januárban a Szovjetunió közzétette nagyszabású programját a nukleáris fegyvereknek az évezred végéig történő felszámolásáról. az SZKP XXVII, kongresz- szusán pedig elhangzott az átfogó nemzetközi biztonsági rendszer kialakítására vonatkozó elképzelés. Ezeket olyan konkrét javaslatok -követték, amelyek megkönnyítették annak lehetőségét, hogy megállapodás szülessen a közepes hatótávolságú rakéták eltávolításáról Európából. Nem maradt figyelmen kívül annak lehetősége sem, hogy külön megállapodás megkötésére kerülhessen sor a nyugat-európai nukleáris hatalmakkal — Franciaországgal és Nagy-Britanniával. — A vegyi fegyverek felszámolására tett indítványt, és a nukleáris robbantások minden fajtájára augusztus 6-ig meghosszabbított egyoldalú szovjet moratóriumot követte a VSZ tagállamainak részletes javaslata az európai haderők és hagyományos fegyverzet csökkentésére. — A leszerelés ügye azonban egy centit sem jutott előre az amerikai kormányzat nyíltan v obstruikciós magatartása miatt. S ami még ennél is rosszabb, Washington meg akarja semmisíteni a fegyverkezési hajszát még visszafogó utolsó fékeket — a SALT—II. szerződést és más szovjet—amerikai megállapodásokat — mutatott rá Gorbacsov. — Ez az álláspont —. állapította meg a szónok — ellentétes a világközösség alapvető érdekeivel, s nincs összhangban a múlt évben Gereben elért megállapodások szellemével. Az amerikaiak bőségesen tesznek fennkölt nyilatkozatokat arról, hogy békére és leszerelésre törekszenek, de ezekkel ellentétesen cselekszenek. Ezt az állítólagos szovjet szerződésszegésekkel igyekeznek igazolni. A-rről is beszélnek, hogy megváltozhat álláspontjuk, amennyiben a Szovjetunió „jól fog viselkedni”. — A kioktató szerepében tetszelgő amerikai magatartást akár humorra! is lehetne szemlélni, csakhogy itt nem kevesebbről van szó, mint az emberiség túléléséről, s a Szovjetunió úgy véli, hogy minden politikusnak a legkomolyabban kell közelítenie ehhez a kérdéshez. — Ez természetesen nem csupán Washingtonra vonatkozik. Csak sajnálattal lehet szólni arról, hogy más NATO-tagállamok kormányai — köztük olyanok is, arryelyek szavakban igyekeznek elhatárolódni, az amerikai politika szélsőségeitől — végső soron engednek az óceánon túlról rájuk nehezedő nyomásnak, s vállalják a fegyverkezési hajsza fokozódásáért rájuk jutó felelősséget”. Ügy tűnik, hogy „ellopják és az óceánon túlra viszik egyes nyugat-európai országok önálló politikáját, s a biztonság védelme ürügyién alku .tárgyává teszik a 700 milliós európai kontinens népeinek nemzeti érdekeit és sorsát”. Ezzel összefüggésben a főtitkár határozottan leszögezte: a Szovjetunió nem kíván éket verni az Egyesült Államok és NATO-szövetségesei közé, s szovjet részről a kontinens politikai és katonai realitásaiból indulnak ki. — Annak idején — idézte fel a hetvenes éveket Gorbacsov _ — a szocialista országok kedvezően fogadták az Egyesült Államok részvételét az összeurópai folyamatban. Akkor arról volt szó, hogy a folyamatban' részt vevő minden egyes állam milyen módon járulhat hozzá az európai biztonság szilárdításához, az együttműködés bővítéséhez. Jelenleg úgy látszik, hogy az Egyesült Államok pontosan ellenié-, tes célokat követ — a fegyverkezési hajsza fokozására és a konfrontáció szítására törekszik. A Szovjetunió és a többi szocialista ország természetesen _ levonja következtetéseit Washington kihívó katonai akcióiból. „A leghatározottabban vissza fogjuk verni az Egyesült Államok kalandor, romboló akcióit. Nem szabad .megengedni, hogy az amerikai imperializmus önkénye határozza meg a világ sorsát” ■ — hangsúlyozta Mihail Gorbacsov, s hozzáfűzte: a Szovjetunió a jövőben is felelősségteljes politi-kát folytat, s türelmesen fogja alakítani a szovjet—amerikai kapcsolatok megjavításához szükséges alapokat. A Szovjetunió a párbeszéd híve. Ennek a párbeszédnek azonban olyannak, kell lennie, amelyben mindkét fél reális eredmények elérésére törekszik. Nem szabad megengedni, hogy a tárgyalások a fegyverkezési hajsza álcázását szolgálják. A Szovjetunió nem működik együtt az Egyesült Államokkal abban, hogy ilyen módon félrevezessék a világot. — A békét csak valamennyi ország és nép közös erőfeszítéseinek eredményeként lehet megóvni. Arra van szükség, hogy Nyugaton mindenki megértse: nukleáris töltettel felszerelt ra- kéth indítása lényegében nem csupán gyilkosság, hanem öngyilkos akció is egyidejűleg. A továbbiakban a Szovjetunió Kommunista Pártjának főtitkára szólt a csernobili atomerőműben, bekövetkezett szerencsétlenségről, amely újólag felhívta a figyelmet arra, milyen hatalmas erő rejtőzik az atomenergiában. Gorbacsov egyúttal megköszönte azt a szolidaritást, amit a lengyel nép tanúsított a Szovjetuniót ért baj idején. * Beszéde .további részében Mihail Gorbacsov rámutatott arra, hogy ameddig létezik az imperialista agresszió veszélye, addig a szocialista országok kénytelenek gondoskodni biztonságukról. Ezt a célt szolgálja a Varsói Szerződés Szervezete, amelynek keretében a szovjet katonák íegyverbarátaikkal együtt őrzik a békét, egyebek között egész sor szövetséges ország területén. A szocialista országok senkinek sem engedik meg, hogy idegen uralmi érdekek szférájának tekintsék őket. Ugyanakkor azt mondják a. nyugatnak: vegye komolyan a közepes hatótávolságú rakéták felszámolására vonatkozó javaslatot, és a hagyományos fegyverzetek csökkentésére tett indítványt. Ebben az esetben lehetővé válik, hogy jelén- tősen csökkenjen a feszültség Európában. A szovjet csapatok nem örök időkre állomásoznak más országok területén; a horgonyt azonban mindenkinek, és egyszerre kell felszednie. A szocialista országok kötelességüknek tartják, hogy elősegítsék az európai népek közötti jószándékú, és kölcsönösen előnyös együttműködést minden lehetséges területen: a sportban, a kultúra terén, a kereskedelemben, a műszaki-tudományos kapcsolatokban, a termelési kooperációban, az emberek közötti kapcsolatokban. Csakis így lehet erősíteni mindazt, ami a társadalmi rendszerekben meglevő különbségektől függetlenül egyesíti Európát. Jog a fejlődéshez Újabb témára átérve azSZKP KB főtitkára kijelentette: az emberi civilizáció, nem csupán a háború és béke kérdésében érkezett válaszúthoz. Az emberiség fejlődésének olyan századába lépett, amikor egyre élesebben látszik az élethez való jog szoros összefüggése a fejlődéshez való joggal. Nem szabad belenyugodni abba, hogy hatalmas pénzösszegeket fordítanak fegyverkezésre, miközben emberek százmilliói éheznek, s naponta milliók halnak , éhen. Ez mindenekelőtt a fejlődő világ államait sújtja, de a szegénység nem kerülte el az imperialista államokat sem, beleértve az Egyesült Államokat. Az az ország, amelyik évente 300 milliárd dollárnál többet költ fegyverekre,- nem tudja, vagy:— ami még rosszabb, — nem akarja saját országában megszüntetni az elégtelen táplálkozást, nem akarja felszámolni az írás- tudatlanságot, nem kíván tetőt biztosítani azok feje fölé, akik nem rendelkeznek lakással. A legélesebb problémának nevezte a szovjet vezető a gazdaságilag fejlett és fejletlen államok közötti növekvő távolságot. Az imperialista országok magatartását itt sem lehet másként jellemezni, mint nemzetközi méretű uzsorás módszert, vagy egyszerűen rablást. Az imperializmus a pénzügyi és technológiai függőség mind szorosabb hálójába fonja országok tucatjait, s eközben nem riad vissza a régi módszerektől, az erő alkalmazásától sem. — A mi álláspontunk ezzel kapcsolatosan ismert. Minden nép joga, hogy maga határozza meg sorsát. E nélkül nem lehetséges normális nemzetközi kapcsolatok kialakítása sem. A múlthoz hasonlóan a jövőben is törekedni fogunk a nemzetközi politikai és gazdasági kapcsolatok átalakítására ésszerű, igazságos alapokon, s társadalmi orientációjától függetlenül támogatni fogunk minden antiimperialista mozgalmat és szervezetet. Beszéde befejező részében a főtitkár megállapította, hogy olyan korban élünk, amikor globális méretekben fonódtak össze az ellentmondásos tendenciák. A történelmi fejlődés jelenlegi felelősségteljes szakaszában pártjaink jelszavává vált az útkereső gondolat és annak ellenőrzése a társadalmi-politikai gyakorlatban. Támogatunk mindent, ami a népek tényleges érdekeit, a békét és társadalmi igazságosságot, az emberi haladást szolgálja. Elutasítjuk viszont mindazt, ami ellentétes ezekkel a célokkal. — Forradalmi tanításunk a megismerés nagyszerű eszköze. Lehetővé teszi, hogy a maguk egészében és összefüggéseiben értékeljük a korszak ellentmondásait, feltárjuk okait, s megleljük az igaz választ a legfontosabb problémákra. Azonban a forradalmi tanítást is állandóan fejleszteni kell. Ma kijelenthetjük, hogy a kommunisták teljes mértékben tisztában vannak a legfontosabb tanulsággal: bátran kell fejleszteni elméletünket, s állandóan előre kell haladni — mondotta befejezésül Mihail Gorbacsov. Beszéde után a tanácskozás soros elnöke mondott köszönetét a kongresszushoz intézett meleg szavakért és a küldöttek nevében sok sikert kívánt a szovjet népnek az SZKP XXVII. kongresszusán kitűzött célok megvalósításához. Ezt követően folytatódott a Központi Bizottság beszámolójának megvitatása. Délután 6 küldött fejtette ki véleményét a Központi Bizottság vasárnap előterjesztett beszámolójáról. Az ebédszünetet követően elsőként Zbigniew Messner, a miniszter- tanács elnöke, a LEMP KB PB tagja emelkedett szólásra. A mezőgazdasági politikáról szólva Messn-er leszögezte, hogy a kormány fenntartja az egyenlő működési és fejlődési lehetőségeket mindhárom szektor: az állami, a szövetkezeti és a magángazdaságok számára. Továbbra is olyan ár- és adópolitikát kíván folytatni, amely biztosítja a mezőgazdasági termelés jövedelmezőségét. Azokon a területeken, ahol megfelelő állami tartalékföldek vannak, új állami gazdaságokat alapítanak és támogatni kívánják a mezőgazdasági termelőszövetkezetek létesítését is. A jelenlegi agrárstruktúra fokozatos átalakítása az ország gazdasági megújulásának fontos eleme — mondotta. Ezután a lengyel társadalom legégetőbb gondjáról, a rendkívül nagy lakáshiányról beszélt a kormányfő. 300—350 ezer család él — mondotta — igen nehéz körülmények között. Ezért az ötéves terv 1 millió 50 ezer—1 millió 150 ezer új lakás építését és 900 ezer felújítását tűzi ki célul. Ezen túl lényegesen megváltoztatják a lakáselosztás jelenlegi rendjét, módosítják az érvényes adózási előírásokat és növelik a lakosság anyagi hozzájárulását is az új lakások építésénél. Mindehhez 50 százalékkal növelik az építőipari beruházások értékét az öt év alatt. Zbigniew Messner ezután vázolta azokat az intézkedéseiket, amelyeket az egészségügyi ellátás és a környezetvédelem helyzetének javítására tervez a kormány. A kultúrpolitikáról szólva leszögezte: a jövőben a korlátozott anyaigi lehetőségek miatt az eddiginél is körültekintőbben kéll elosztani a meglevő eszközöket. | A miniszterelnök végezetül arról szólt, hogy az elkövetkező évek nagy és összetett feladatai megkövetelik a központi állam- apparátus átalakítását is. Ezek a változtatások a kormány politikájának következétes, egységes megvalósítását szolgálják majd. Országgyűlési bizottságok napirendjén Az Országgyűlés jogi, igazgatási és igazságügyi, valamint szociális és egészségügyi bizottsága tegnap együttes ülést tartott a Parlamentben: a családjogi törvény módosításának elveiről fejtették ki véleményüket a képviselők. A téma vitaanyagához — amelyet a törvényhozó testület tagjai előzetesen kézhez kaptak — dr. Petrik Ferenc igazságügy- miniszter-helyettes szóbeli kiegészítést fűzött. Utalt a miniszterhelyettes arra, hogy az eddigi vitákon — a Hazafias Népfrontban, a KISZ KB Intéző Bizottságánál, a Magyar Nők Országos Tanácsában és a Magyar Jogász Szövetségben — egyetértéssel fogadták a családjogi, törvény módosításának fő céljait. Azt, hogy tovább kell erősíteni a család intézményét, a családi kapcsolatokban a felelősség vállalására, a kötelességérzet fokozására kerüljön egyre inkább a hangsúly, a jogszabályi előírások még hatékonyabban szolgálják a gyermekek érdekének védelmét, s a házastársi jogok és kötelességek szabályai a házasság fennállása alatt, s annak felbomlása után is az eddiginél jobban biztosítsák a felek egyenlő teherviselését. Az eddigi viták tapasztalatai szerint mindenki elfogadja, hogy egységesen 18 éves korban állapítsák meg a házasságkötési korhatárt; abban azonban már megoszlanak a vélemények, hogy kell-e „szigorítani” az úgynevezett közös megegyezéses válás feltételein. Ez utóbbi témában, egyáltalán a válásokkal kapcsolatban az a törekvés, hogy a bíróság csak azután mondja ki a házasság felbontását, ha meggyőződik a válni készülők közötti kapcsolat végleges megromlásáról, s a felek jól meggondolták szándékukat, véglegesen elhatározták a válást. A vitában felszólaló képviselőknek. dr. Petrik Ferenc válaszolt, s utalt arra, hogy a törvénymódosítás szövegtervezaíé- nek elkészülte után az Ország- gyűlés bizottságainak még módjukban lesz foglalkozni a családjog korszerűsítésének témájával. Növekszik a pedagógusok önállósága Huszonegyedik alkalommal találkoztak Baján az Eötvös József Tanítóképző Főiskola dísztermében Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megye pedagógusai, hogy egyhetes továbbképzés keretében megvitassák az olvasástanítás új módszereit. A tegnap tartott megnyitón dr. Fátrai Klára főigazgató-helyettes köszöntötte a megjelent mintegy kétszázötven általános iskolai tanítót, majd dr. Schvób Péter, a Bács-Kiskun Megyei Pedagógiai Intézet pedagógiai igazgatója méltatta a nyári akadémia jelentőségét. Az új oktatási törvény kiemeli a pedagógus önállóságának fontosságát, a módszertani munka szabadságát. Ahhoz, azonban, hogy ezzel élni tudjanak, mindenekelőtt az új. módszerek megismerése a feladatuk — mondta Schvób Péter egyebek között. A módszer csak eszköz, és ráadásul egyedül célravezető nem létezik. Minél több pedagógiai eljárást ismer a nevelő, annál könnyebben válogathat, keresheti az önmaga számára legmegfelelőbbet. De ezzel együtt meg kell találni a tanulói számára is legcélravezetőbbet. A bajai nyári akadémia fő feladatául az olvasástanítás különböző módozatainak, korszerű módszereinek megismertetését tűzte ki. Ez' halaszthatatlan teendőnek tekinthető, ha tudjuk, hogy az olvasáskészség terén az általános iskolás, sőt még a nagyobb tanulóknál is sok még a kívánnivaló. Ezt a kérdéskört vizsgálják meg több oldalról, a vélemények kicserélésének lehetőségét adva az idei nyári akadémián. A tegnapi program befejezéséül dr. Kelemen Elemér, a Művelődési Minisztérium főosztályvezetője tartott előadást közoktatásunk időszerű, , kérdései címmel. G. Z. .» ' x-Kx<- Le. Oil Megbízások, kinevezések Tegnap a Néprajzi Múzeum aulájában rektorhelyettesi, dékáni, egyetemi docensi, főiskolai tanári megbízásokait adtak át. A megbízóleveleket Földiák Gábor művelődésügyi miniszterhelyettes adta át. A művelődési miniszter meghosszabbította vezetői megbízását Erdei Péternek, a Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézet igazgatójának, dr. Krajcsovszki Józsefnek, a Kecskeméti Óvónő-- képző Intézet igazgatójának. * * * Váncsa Jenő mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter tegnap a MÉM-ben agrárfelsőoktatási vezetői megbízásokat hosszabbított meg, illetve adott át. Rektorhelyettesi megbízást kapott dr. Pethő Menyhért és dr. Pfau Ernő a Debreceni Agrártudományi Egyetemen; dr. Filius István, dr. Török Szilveszter és dr. Kiss Arthurné a Kertészeti Egyetemen. Dékáni megbízást kapott dr. Kozma András a Debreceni Agrártudományi Egyetemen, dr. Papp János és dr. Deák Tibor a Kertészeti Egyetemen. A Nyíregyházi Mezőgazdasági Főiskola főigazgatójává dr. Bánházi Jánost nevezték ki. Tanszékvezetői megbízást, illetve intézetvezetői kinevezést 19-en kaptak. Második világháborús amerikai veteránok látogatása Tegnap délután négynapos látogatásra megyénkbe érkezett Victor Prescott vezetésével a második világháborús amerikai veteránok öttagú csoportja. A vendégek és családtagjaik Kis- kunmajsára utaztak, ahol a népfront-székházban Nigrényi László, a Hazafias Népfront nagyközségi bizottságának titkára köszöntötte őket, majd Nagy Csaba tanácselnök adott tájékoztatást a településről. A nap programja Kiskunmajsa megtekintésével fejeződött be. Ma koszorúzáson vesznek részt a vendégek a majsai felszabadulási emlékparkban, megtekintik a tájházat, a Jonatán Tsz. szárítóüzemét és a helytörténeti gyűjteményt. Délután kerül sor a látogatás fő eseményére, ugyanis ekkor a közeli Kígyós-pusztát keresik fel a veteránok, azt a helyet, ahol a világháború idején repülőgépükkel kényszerleszállást hajtottak végre. Találkoznak olyan helybeliekkel is, akikkel annak idején ismerkedtek meg. Victor Prescott társaival július 2-án reggel az Ópusztaszeri emlékhelyre, majd Szegedre, délután pedig Kiskunhalasra vitázik, utóbbi helyen megtekintve a Csipkeházat. Majd a kecskeméti Borgazdasági Kombinát kiskun- majsai pincészetét keresik fel. Itt-tartózkodásuk utolsó napjának programjában bugaci látogatás, a Kiskunsági Nemzeti Park és a kecskeméti városközpont megtekintése szerepel. —k —n VALUTA- (BANKJEGY- ÉS CSEKK-) ÁRFOLYAMOK Élt VÉNY BEN: 1986. JÚLIUS 1-TÖL 7-IG Pénznem Vételi Eladási árfolyam száz egységre forintban Angol iont 6768,52 7137,30 Ausztrál dollár 238547 3170,25 Belga frank 98,2« 104,3« Dán korona M2,07 37548 Finn márka 864,26 917,72 Francia frank . 680,19 669,17 csörög drachma a) 31,46 33,40 Holland forint 1733,99 1694.35 japán yen (lOOO) 269,47 266,13 Jugoszláv dinár 11,69 12,41 Kanadai dollár 3163,64 *360,5« Kuvaiti dfnár 15079,65 16012.41 Norvég korona 586,57 624,97 NSZK márka 2069,66 2133,9« olasz líra nooo) 29.28 30,10 Osztrák schilling 265,99 303,67 Portugál escudo 29,5« 31.38 spanyol peseta 31,47 33.41 svájci frank 2459.57 2611,71 Svéd korona 620.4« 658,61 USA dollár 4419,64 4693,24 Ecu (Közös Piac) 4320,05 4587,27 a) vásárolható legmagasabb bankjegy címlet: 560-as r Cél: a gazdaság szerkezetének átalakítása A kormányfő részletesen ismertette a jelenlegi tervidőszak és a kilencvenes évek legfontosabb társadalmi és gazdaságpolitikai célkitűzéseit. A legfontosabb stratégiai célok között a kormányfő mindenekelőtt a gazdaság szerkezetének átalakítását, a termelés korszerűsítését, a termelékenység növelését, a kül- és a belgazdasági egyensúly javítását és a lakosság életszínvonalának emelését hangsúlyozta. Az ötéves terv részleteiről szólva elmondta, hogy a nemzeti jövedelem 16—19 százalékos növekedésével számolnak. Ez a rendkívül megnövekedett beruházási igény teljes kielégítésére nem elég, de lehetővé teszi, hogy az előző öt évhez képest a fejlesztésekre fordítható összegek mintegy 17 százalékkal nőjenek. A nemzeti jövedelem tervezett növekedési üteme fele részben az anyagfcjkarékosságból ered miajd. Ezért azok a beruházások élveznek előnyt a jövőben, amelyek anyag- és energiamegtakarítást hoznak, miközben valamennyi fejlesztéstől megkívánják a jövedelmezőséget. Az ipari beruházásokra szánt több mint 3 billió zloty közel egyharmadát fordítják majd az energia- és anyagtakarékossági programokra. Jelentősen — a korábbi tervidőszaknál másfélszer — többet költenek az élelmiszer- ipar fejlesztésére. Részletesen szólt a tudo-mányos- - technikai haladás meggyorsításának fontosságáról, arról a tervről, hogy 1990-ig megkétszerezik az ilyen célú kiadásokat Lengyelországban. Ezzel párhuzamosan fokozni kívánják az ország szerepét a KGST keretében kidolgozott fejlesztési programok megvalósításában is. Az ország külgazdasági kapcso- lataifól szólva Messner leszögezte, hogy a meghatározó a jövőben is a szocialista országokkal, mindenekelőtt a Szovjetunióval meglevő együttműködés fenntartása és elmélyítése lesz.