Petőfi Népe, 1986. június (41. évfolyam, 128-152. szám)
1986-06-14 / 139. szám
PETŐFI NÉPE Kedvezmény a diákoknak a Kunság Volán járatain A szünidő hasznos eltöltésében siet a tanulók segítségére a Kunság Volán azzal, hogy június 15- től részükre 20 százalékos menetdíjkedvezményt ad. Ezt az „árcsökkentést” minden Kunság Volán-járaton — kivéve a helyi közlekedést — igénybe veheti valamennyi iskolatípus diákja. A 14. életévüket betöltött fiatalok személyi vagy a diákigazolványukkal bizonyíthatják „foglalkozásukat". Miután a Kunság Volán járatai nemcsak a megye összes települését kötik össze Kecskeméttel, hanem közvetlenül eljuthatnak az utasok az innen induló autóbuszokkal a fővárosba, a Dunántúlra és a Tiszántúlra is, a megtakarítás igen jelentősnek mondható. Csupán egy budapesti oda—vissza útnál — a 20 százalékos kedvezményt figyelembe véve — 35,20 forinttal olcsóbb a viteldíj. A kedvezményt a diákok augusztus 31-ig vehetik igénybe. G. G. Bács-Kiskun megyei krónika HÍREK - HÍREK 1986. június U-én, szombaton. MOZI KECSKEMÉT Városi mozi: fél 4, háromnegyed 6 órakor: 8MX BANEpTAK. Sz„ mb„ ausztrál kalandfilm. 8 órakor: MONTENEGRO. sz. svéd film. Csak 18 éven felülteknek 1 Árpád mozi: háromnegyed 6 és 8 órakor: SZEXMISSZIO. Sz., rab, lengyel film. 14 éven felülieknek! Otthon mozi: délelőtt 10 órakor: BMX BANDITÁK. sz„ mb.. ausztrál kalandfllm. Fél 6 és fél 8 órakor: MACKENNA ARANYA. Sz.. amerikai westernfllm. Stúdiómozi: 8 órakor: MACBETH. Sz., angol film. Csak 16 éven felülieknek! Mesemozi: fél 4 és háromnegyed 6 órakor: KISTIGRIS A NAPRAFORGÓN. Vldeomozi: 6 órakor: KELETI KÉNYELEM. sz., amerikai kalandfllm. 14 éven felülieknek! BAJA Uránia mozi: fél 4 órakor: ALADDIN Es A CSODÁL AMPA. Sz., mb„ Japán rajzfilm. Fél fl és fél 8 órakor: A COCA-COLA KÖLYÖK. Sz„ rab, ausztrál film. Központi mozi: 6 és 8 órakor: A LATOR. Sz., mb„ olasz—francia film. 16 éven felülieknek! BÁCSALMÁS Árpád mozi: 4, 6 és 8 órakor: KÉK VILLÁM. Sz., mb., amerikai film. 14 éven felülieknek! KALOCSA Otthon mozi: 4, G és 8 órakor: EGY MARÉKNYI DOLLÁRÉRT. Sz., olasz westernfllm. 14 éven felülieknek! Stúúiomozi: (HMD) délelőtt 10 órakor: HAMUPIPŐKE. KISKŐRÖS Petőfi mozi: 6 és 8 órakor: ARANY- ESÖ YUCCABAN. sz., mb„ olasz film. KISKUNHALAS Fáklya mozi: 4. fi és 8 órakor: A FEHÉR TÖRZSFONOK. SZ.. mb., amerikai kalandfllm. KISKUNFÉLEGYHÁZA Petőfi mozi: fél 4 órakor: KISMA- SZAT. sz„ magyar film. Háromnegyed 6 és 8 órakor: KÉMEK A LOKÁLBAN. sz., mb„ francia—olasz krimi. 18 éven felülieknek! TISZAKÉCSKE A művelődési központban: G és 8 órakor: HIDEGLELÉS. Sz., lengyel film. 14 éven felülieknek! Június 15-én, vasárnap. ERDEI FERENC MŰVELŐDÉSI KÖZPONT A Jövő héten nyitva tartó kiállítás: 1986. június 7-től 13-ig SZOMBAT: Kecskeméten, az Erdei Ferenc Művelődési Központban ünnepi műsort adott a 10 éves Kecskemét Néptáncegyüttes. — A megyében az Építő-, Fa- és Építőanyagipari Dolgozók Szakszervezetének 13 ezer tagja ünnepelt az építők napján. — Kecskeméten, az SZMT-székház- ban tartotta aktívaértekezletét a Magyar Honvédelmi Szövetség. HÉTFŐ: Megkezdődtek a szóbeli érettségi vizsgák. KEDD: A Kukorica Szocialista Együttműködés Növénytermelési Rendszer Hartán búzatermesztési bemutatót rendezett. SZERDA: Kecskeméten, a megyeházán ülést tartott a Bács- Kiskun Megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága, amely a középfokú szakmai oktatásról, a technikus- képzés feltételeinek megteremtéséről tárgyalt. — Szovjet kutatók látogattak Bács-Kiskun megyébe. — Délszláv nemzetiségi klubot avattak Csávolyon. «) Kedden, június 10-én a megyeszékhelyre látogatott Ralsza Gorbai- csova, az SZKP KB főtitkárának felesége. Felvételünk a Szivárvány Áruház előtt készült. CSÜTÖRTÖK: Bácsalmáson az új város népfrontmunkájáról tanácskozott a Hazafias Népfront Jól halad az Összefogás gázvezeték építése A tervezett ütemben halad a Szovjetunióból kiinduló összefogás gázvezetékrendszer első magyarországi szakaszának épitése. Az Endrőd és Hajdúszoboszló közötti, nyolcvanhat kilométer hosz- szúságú vezetékszakaszhoz június elejéig a Dunai Vasműből ötvenhat kilométernyi nyolcszáz milliméter átmérőjű csövet szállítottak a helyszínre, amelyből eddig huszonkilenc kilométernyit fektettek le. (Itt már csak az üzembe helyezés előtt szükséges kisebb műszaki ellenőrző munkálatok vannak hátra.) Az építőknek tavasz óta a felázott talaj okozza a legtöbb gondot. A földmunkagépek nehezen haladnak előre, s a vontatási munkákat még jelenleg is töibb egymáshoz kapcsolt erőgéppel kell végezni. A vártnál nehezebb körülmények éllenére a tervezett ütemben dolgoznak, hogy az Endrőd—Hajdúszoboszló közötti szakasz a szeptember végi határidőre elkészüljön. A hátralévő hónapokban a legnehezebb feladat a csöveknek a vízfolyásokon, a közutak és a vasútvonalak alatt való átjuttatása lesz. A vezeték ugyanis tizenhat helyen utakat, öt helyen vasútvonalakat, kilencvenöt ponton vízfolyásokat keresztez. Eddig öt úttest alatt készítették el a védőburkolatot, amelyben a gázvezetéket átbújtatják, huszonegy vízmosáson át építettek megfelelő ágyat a gázcsöveknek, és egy helyen már átbújtatták a vezetéket a vasúti sín alatt. Az idén eddig összesen négyszázmillió forint értékű munkát végeztek el az építők. Folynak az előkészületek a vezeték távvezérlő rendszerének kiépítésére is. Ez a rendszer vezérli majd a gáz továbbításához szükséges kompresszorok, szelepek és egyéb berendezések működését. Az összefogás gázvezetéken 1988-tól, a vezeték teljes kiépülése után évi két-három milliárd köbméter földgáz érkezik hozzánk a Szovjetunióból. NÖVÉNYVÉDELEM A SZŐLŐBEN Az elmúlt két héten a megye több pontján megfigyelték az ültetvényeken a szőlőperonosz- póra, valamint a botritisz eiső tüneteit. Az intenzíven fejilődő szőlő, valamint a fürtök fokozottan érzékenyek a megbetegedésre. Az utóbbi napok esős időjárása újabb fertőzési hullámot indított el, amely egyelőre csak kismértékben észlelhető, de a kezelések rendszeres elvégzésére figyelmeztet. Mindkét gomba ellen eredményesen használható az Öritiho-Phalthan permetezőszer. Peronoszpóra ellen a hagyományos, ismert készítmények mellett a Zineb, a Di- thane 1VÍ—43, a legalább kéthetes hatástartalmú Ridomil Plus 50 WP, illetve a Mikai 75 WP használatát javasoljuk.. Különösen a jégverést szenvedett területeken, már a szőlő virágzásának idején, komoly veszélyt jeleni a szürkepenészes rothadás (botritisz) kórokozója. A betegség ebben a fejlődési szakaszban a kocsányit elpusztítva — ez nyálkásan rothadó tünetet mutat — az egész fürtkezdeményt tönkreteszi. A kórokozó elleni javasolt készítmények a következők: Chinoin Fundazol 50 WP, Ronilan 50 WP, Rovnal és Sumilex. A rovarkártevők ellen is rendszeresen kell védeni a szőlőt. A szőlőmolyok lárvakelése tömegessé válit, a lárvakártóte) eredményeként a virágzó, vagy a már ellvirágzatt szőlőfürt egyes részei elszáradnak, elbar- r.ulnak, és szövedékkel benőttek. A kártevő ellen hatásosan védekezhetünk a Bi 58 EC-vel, a Diitrtfon 50 WP-vel, a Simora- tox EC-vel, az Unifosz 50 EC- vel. A rovarkártevők közül Legelterjedtebb a szőlőien élatka, él- lene speciális atfcaöilőszert alkalmazzunk, a Mitac 20 EC-t, de kisebb fentőzöttség esetén a sző- lőHsztharmat eLlien kijuttatott kéntartalmú szerek, továbbá a molyok ellen javasolt Bi 58, vagy a Sinoratox is jó hatású. A szereiket csak a csomagoláson feltüntetett módon adagoljuk. A psrzselések elkerülése érdekében 25 Celsius-fok hőmérséklet felett ne permetezzünk! Felhívjuk a figyelmet az előírt környezet védet mi és óvó' rendszabályok betartására! PIACI KÖRKÉP X. megyei grafikai tárlat. MOZI Arak Kecskeméten Zöldborsó Zöldhagyma 25—40 Uj petrezselyem (csomó) 10 A MOZIK MŰSORA AZONOS A Élő csirke 61 (csomó) 5—6 Főzőhagyma lő SZOMBATIVAL, KIVÉVE: Élő tyúk 51 Sárgadinnye 105—«110 Fokhagyma 120 KECSKEMÉT Tej (liter) 9 Cseresznye 20—35 Kelkáposzta 1A Stúdiómozi: nincs előadás. Tejföl (liter) 66 Meggy 20—25 Káposzta 8 BAJA Tehéntúró 60 őszibarack 40-60 Alma 12 —14 Uránia mozi: matiné: BOGÁNCS. Tojás (db) 1,09-2,40 Földieper 30—50 Saláta (db) 4 KALOCSA Stúdtúmozl: nincs előadás. Burgonya Sárgarépa 6—10 Málna 80 Uborka Paprika (db) 25 2—6 KISKÖRÖS (csomó) 6—12 ' Arak Kiskőrösön Spenót 30 Petőfi mozi: 4, 6 és 8 órakor: AZ ELVESZETT FRIGYLÁDA FOSZPetrezselyem 6—16 Sóska GO Fejes káposzta 4—6 Élő tyúk 50 Paradicsom 40 TOGATÓI. Sz., amerikai kalandfilm. M éven felülieknek! Kelkáposzta 10—12 Élő csirke 60 Eper 50 Karfiol 30—i35 Tojás, (db) 1,60 Zöldhagyma (csomó 3 TISZAKÉCSKE Paradicsom 30—40 Tejföl (liter) 50 Ijjkaralábé (db) 5 A művelődési központban: 6 és 8 Zöldpaprika 40—60 Tehéntúró 40 Egres (kg) 20 órakor: TUDOM, HOGY TUDOD, Uborka 18—22 Burgonya 6 Cseresznye 30 HOGY TUDOM. Sz., mb„ olasz film. Zöldbab 40—60 Sárgarépa 20 Karfiol lő Megyénk az országos sajtóban Magyar Hírlap, 1986. június 13-1 szám: Medve Imola: Mesteri volt a felkészítés. Szerdán szó'beliztek. (Riport a kecskeméti Katona József Gimnázium érettségizőiről.) Ki 'kezeli a kasszát? (A megyében működő sportegyesületek gazdálkodásáról.) Pesti Műsor, 1986. 24. szám: Majoros József: Ki, homtnain, hová? Nagy Attila. (Interjú az ősztől újjászerveződő kecskeméti Katona József Színházhoz szerződő művésszel.) Szövetkezeti Hírla'p, 1986. 12. szám: k. j.: Nyugdíjban, de nem munka nélkül. (Interjú Fekete Lászlóval, az Ipari Szövetkezeteik Bács-Kilslkun Megyei Szövetségének nyugalmazott elnökével.) Felsőoktatási Szemle, 1986. 5. szám: íjász Ferenc dr.: Gépi ellenőrzés-értékelés matematikából. (A bajai Eötvös József Tanítóképző Főiskolán nyert tapasztalatokról.) Módszertani Közlemények. 1986. 3. szám: Kovács Lajosaié: A film mint szintetikus művészet mevelőmun&ánkban. (Kecske- méti szerző tanulmánya.) — Gaál Attila dr.: A kölcsönhatás fogalmának alakítása a 3. osztály környezetismeret tantárgya keretében. (Bajai szerző tanulmánya.) HORTOBÁGYI LOVASNAPOK A Hortobágyi Intéző Bizottság tegnap Debrecenben tartott ülésén elfogadta a július 4—6. között 22. alkalommal megrendezendő hortobágyi nemzetközi lovasnapok programját. A puszta legnagyobb eseményére — kedvező időjárás esetén — több mint ötvenezer nézőt várnak. A legjobb magyar versenyzők mellett hét ország kiváló lovasai lesznek jelen: csaknem százan vesznek reszt a csapat- versenyben, az akadályugratásban és díjugratásban. A legjobban szereplő együttes megkapja a Hortobágy Nagydíjat. KISKUNHALAS: Kollégiumi jubileum (Tudósítónktól) A hetvenes évek elején született a gondolat: az országos kollégiumi mozgalom keretében Kiskunhalason — mint nagy tanya- világú településen — épüljön diákotthon. Megyei fejlesztési alapból támogatva kezdődhetett meg az építkezés. Tíz évvel ezelőtt dr, Ortu- tay Gyula akadémikus nyitotta meg a diákotthon kapuját. A 192 személyes intézményben azóta tizenegy nevelő, hat felügyelő és huszonhárom tagú technikai személyzet gondoskodik a gyerekek kulturált ellátásáról, szellemi fejlődéséről. Az eredeti elképzelés szerint a tanyán élő, felsőtagozatos általános Iskolások elhelyezésére létesült az intézmény, de otthon a diákok meséltek a bentlakás körülményeiről, s ősszel magukkal vitték kistestvérüket is. így már a létszám több mint fele alsótagozatos. Mivel a helyi gimnáziumnak nincs fiú-, a mezőgazda- sági szakközépiskolának leány- kollégiuma, a kereskedelmi és vendéglátóipari szakiskolának .pedig semmilyen elszállásolási lehetősége, az iskola az innen továbbtanuló gyerekeknek is helyet ad, korlátozott számban. Mint Schwób János igazgató elmondta, az egy évtized legfontosabb tapasztalata az, hogy a tanyáról városba került gyerekek hamar beilleszkednek, megszokják a rendszerességet, s Innen kikerülve igazi közösségi emberekké válnak. Eddigi tanítványaik közül mindössze hárman nem tanultak tovább. Az intézmény a napokban ünnepelte fennállásának tizedik évfordulóját, színes, egésznapos programmal. A diákok kiállításon mutatták be a kollégiumi életet tükröző munkáikat. Az egykori diákok megnézték Kiskunhalas nevezetességeit, a nevelők pedig szakmai tanácskozást tartottak. Dr. Horváth Róbert NAPTÁR megyei elnöksége. — Ifjú mozinézők vetélkedtek Kecskeméten, az úttörőházban. 1(86. Június 14., szombat Névnap: Vazul Napkelte: 4 óra 46 perc Napnyugta: 20 óra 42 perc Holdkelte: ll óra 14 perc Holdnyugtai — IDŐJÁRÁS Előrejelzés az ország területére ma estig: lassanként nyugaton is felszakadozik a zárt felhőzet, szórványos zápor, zivatar azonban továbbra is bárhol kialakulhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 fok körül várható. A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium és a Bajai Meteorológiai Főállomás jelenti; Június 12-én Kecskeméten a közép- hőmérséklet 19,4 (az SO éves átlag 19,0), a legmagasabb hőmérséklet 23,9 Celsius-fok volt. A nap 3,2 órán keresztül sütött. Tegnap reggel 8 órakor ISA 1* órakor 25,7 Celslus-fokol mértek. 15,8 milliméter csapadék hullott. A legalacsonyabb hőmérséklet 13,8 fok, a tengerszintre átszámított légnyomás 1013,9 millibar — emelkedő — volt. Június 12-én Baján a középhőmérséklet 16,1 (az 50 éves átlag 19,5), a legmagasabb hőmérséklet 17,9 Celsius- fok volt, A nap 0,5 órán keresztül sütött. Tegnap reggel 8 órakor 13,2, 14 órakor 21,8 Celslus-fokot mértek, 5 milliméter csapadék hullott. A legalacsonyabb hőmérséklet 12,3 Celsius- fok, a tengerszlntre átszámított légnyomás 1014,9 millibar — emelkedő — volt. LOTTÓ A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a Vecsé- sen tegnap megtartott 24. heti lottósorsoláson a következő nyerőszámokat húzták ki: 5, 18, 73, 76, 83 — FÚVÓSZENE A KOSSUTH TÉREN. Elkészült a kecskeméti zenés nyár programja. Az érdekesnek ígérkező műsorokat főképp szombaton és vasárnap rendezik meg a város intézményeiben és a Kossuth téren. Júniusban már játszott fúvószenekar a szabad ég alatt, s a soron következő meghívó vasárnap délelőtt tíz órára szól, a szegedi Suzato Kvintett játszik. ■— Nem adtak elsőbbséget. Június 12-én, este fél hétkor Kiskunfélegyházán, a Vörös Hadsereg és a Fisch Emil utca kereszteződésében Tarjányi István 56 éves helyi lakos (Bessenyi u. 40.) kerékpárjával közlekedve nem adott elsőbbséget egy autóbusznak, és összeütköztek. A baleset következtében a kerékpáros súlyosan megsérült. Ugyanezen a napon Gátéron, a Dózsa György és a Szegtű utca kereszteződésében Báníi János 20 éves helyi lakos (Bajcsy-Zs. u. 14.) motorkerékpárjával nem adott elsőbbséget a védett útvonalon ugyancsak motorkerékpárral közlekedő Csneki Sándor gátéri lakosnak (Szegfű u. 18.), és összeütköztek. A vétkes motor- kerékpáros súlyos sérülést szenvedett. —■ Közlemény. A kecskeméti ingatlankezelő vállalat kábeltévé-üzemvezetője értesíti a lakosságot, hogy június 17-én, 12 és 16 óra között a kábeltévén történő mérésekből adódóan a tévé- és URH-vétel szakaszosan üzemel. GYEREKSZÁJ — Miért sírsz, Pistike? Hiszen megmondtam neked, nem fáj. ha a nagymarta ver meg . .. — Valóban nem faj. de azt akarom, hogy a nagyi örüljön Koskin kitűnő hangulatban volt — a hétnek vége, előtte a szombat, vasárnap! Fütyörészve ment át a portán, s közben megveregette a portás vállát. — További jó munkát, papa! A portás hirtelen gyanút fogott. — Állj csak meg, barátocs- kám! Hogy-hogy ilyen jó a kedved? Csak nem viszel el valamit? Fürgén megtapogatta Koskin zsebeit és csalódottan ásított: — Mehetsz! — Hogy-hogy ... mehetek? — képedt el Koskin. — Papa, te engem megsértettél! — Ne haragudj, kedvesem — szolgálati kötelesség! — Nem érted, mit tettél? — emelte fel hangját Koskin. — A - telkembe gázoltál! — Ugyan, ugyan kedves barátom! — ijedt mag a portás. — Azonnal beszélni akarok a főnököddel! A válaszfal mögül, kezében teáskannával, előbukkan a főportás. — Megírom ezt az esetet oda, ahova kell! —• ordította fenyegetően Koskin. A főportás kiejtette kezéből a teáskannát. — Talán mégse kellene — suttogta. — Nem tisztázhatnánk egymás között? Elvégre szolgálati kötelességünk . .. De ha níegsértettük, akkor bocsánatot kérünk. — Hogy? Nem hallom! — Bocsánatot kérünk! — kiáltotta kórusban a két portás. ... Amikor Koskin hétfő délután elhagyta az üzemet, a portás felemelkedett székéből, és mély meghajlással üdvözölte. A főportás még tisztelgett is neki. Koskin szárazon, meghajlás nélkül köszöntötte őket. Nem tudott meghajolni attól a két drága sárgaréz csőtől, amely a zakója alatt a hátúhoz volt erő sítve ... G. Pavlov (Fordította: Horváth Ida) — RENDKÍVÜLI MŰSOR. A felhívás hátterében címmel rendkívüli műsort sugároz a Kossuth rádió ma 11.30 órai kezdettel. A félórás összeállításban a Varsói Szerződés új budapesti felhívásáról és más időszerű kérdésekről mond véleményt a szovjet küldöttséget kísérő szakértőcsoport négy tagja, Vlagyimir Pet- rovszkij külügyminiszter-helyettes, Nyikolaj Csernov vezérezredes, a szovjet fegyveres erők vezérkarának csoportfőnöké, Roald Szaggyejev akadémikus, a Szovjet Tudományos Akadémia Űrkutatási Intézetének igazgatója és Valerij Legaszov akadémikus, atomfizikus, a Kurcsatovról elnevezett Atomkutató Intézet igazgatóhelyei tese. — Hangoskodó. Holnap 8.30 órától a kisszállás! művelődési ház előtti parkban Hangoskodó címmel vidám műsort rendeznek. A programban egyebek között sárkánykészftés, bő- rözés, kosárfonás, batikolás, csutka- bábkészítés szerepel. Gyermektánc, népijáték, zenés paródia, Judó- és ka- ratebemutató, bábelőadás Is lesz. A bolondbálon — amelyen a Kavalkád együttes játszik —, bárki részt vehet. (Mikó Piroska tudósítónktól.) — Vásárnaptár. Holnap Csengődön és Tiszakécskén rendeznek országos állat- és kirakodóvásárt, — MÉHÉSZEK FIGYELMÉBE. A Kecskeméti Városgazdálkodási Vállalat kártevőirtó részlege június 14—26. között — tehát mától — a hajnali és az esti órákban ameri kaifehérszövőlepke- és levéltetűirtást végez az egész városban. A károsítok az elmúlt kedvező időjárás hatására újra elszaporodtak, így az ismételt védekezést el kell végezni. Egyes fertőzött gócokról az alábbi címen lehet bejelentést tenni: Városgazdálkodási Vállalat Kecskemét. Végvár u. 1. Telefon: 20- 602 (Kártevőirtó részleg). Az irtást THURICIDE HP. (Méregjelzés nélküli baktériumos készítmény, emberre, állatra veszélytelen), és Chinetrin 25 EC (mérsékelten mérgező: mérsékelt nyálkahártya és bőrirritatív hatású; méhekre és halakra veszélyes; munkaegászségügyi várakozási ideje nincs; élelmezés-egészségügyi várakozási ideje: 4 nap) irtószerekkel végzik. — Szerkesztőségi ügyelet: vasárnap 10-től 18 óráig. hétfőtől péntekig naponta !l és iti óra között. Ez kló alall hírek, rövid tudósítások. információk közöltjeink a 27-811 -es te*- leíoriszammi valamim a 26-216-ös telexszámon. Hétfői 'lapszámunkból A negyedik oldalon, a fiajtóposta összeállítás mellett közöljük dr. Szabó Miklósnak, a kiskunhalasi pártbizottság első titkárának beszédét, amely a város jeles gimnáziumában rendezett kiállítás megnyitóján hangzott el. Az ötödik oldalon bemutatjuk a városföldi Dózsa Tsz autójavító üzemének új szolgáltató egységeit. A Tervek-pályaívek sorozatban a kecskeméti Gyencs család egyetlen lánytagjával ismerkedhetünk meg, aki elmeséli, hogyan jutott el a kertészet ágyásaitól a Zöldségtermesztési Kutató Intézet Fejlesztő Vállalat gombalaboratóriumáig. Az ■ interjú szintén az ötödik oldalon kap helyet. PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: Dr. Sztrapák Ferenc Főszerkesztő-helyettes: dr. Gál Sándor Kiadja: a Bács-Kiskun megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Preiszingcr András igazgató Szerkesztőség, Kiadóhivatal: Kecskemét, szabadság tér 1/a. 6001 Telefon: 27-6M Telexszám: 26-216 bmlv h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra: 43,— Ft. negyedévre: 129,— Ft. félévre: 238,— Ft. egy évre: 516.— Ft. Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. 3001 Telefon: 28-7ii Igazgató: Ablaka István HU ISSN 0133—235x I