Petőfi Népe, 1986. június (41. évfolyam, 128-152. szám)
1986-06-12 / 137. szám
1936. június 12. © PETŐFI NEPE ö 7 SPORT* SPORT Sakkozók Afrikáért Szimultánok az éhezők megsegítésére „A segítőkészség és az összefogás újabb nagyszerű példáját láthatta a világ május 25-én, amikor a „Futás Afrikáért’' akció keretén belül 27 millióan adakoztak az afrikai éhezők javára. Ügy érzem, most már rajtunk, sakkozókon van — stílszerűen — a lépés sora, hogy segítő kezünket kinyújtsuk azok felé, akik kiszolgáltatott helyzetükben csak az emberiség szerencsésebb felének szolidaritásában bízhatnak. Felszólítom tehát a sakkozók több tízmilliós hatalmas családjának valamennyi tagját, határainkon innen s túl, hogy csatlakozzanak mozgalmunkhoz, amelyet „Mentsük Afrikát” címen („Moving Aid”) hirdetünk meg.” Ezekkel a szavakkal kezdődik a felhívás, mellyel Adorján András nemzetközi sakk nagymester fordult a közelmúltban a tévé képernyőjén és az újságok hasábjain a sakk barátaihoz. Adorján nagymester felhívására megmozdult a hazai sakkozók tábora. Első lépésként június 21-én húsz Modena testvérmegye meghívására újabb sportágaik képviselői, a Kecskeméti Vízmű SC úszói és vízilabdázói utaztak Olaszországba és vettek részt versenyen, mérkőzésen. A vízisportok kecskeméti képviselőit ez alkalommal két clasz kisváros fogadta. Az úszók Mi- randola város vendégei voltak, a vízilabdázóikat Vignola város fogadta. A KVSC veit OB I-es vízilabda-csapata két mérkőzést játszott és fölényes, 10 gólos győzelmeket aratott. A harmadik mérkőzés a megyei válogatott ellen már komolyabb volt, de itt is a KVSC győzött. A nehezebb feladat a KVSC úszóira várt, mert a helyszínen derült ki. hogy váratlanul nagy nemzetközi úszóversenybe „cseppentek”. Itt rendezték meg. ugyanis a XIII. Alfredo Magnanini emlékversenyt, amelyre francia, jugoszláv klubok, valamint 33 olasz; klub csapata érkezett, A rendkívül népest®’*áéú^tfínalas versenyt során a kecskemétiek igen jól szeRÖVIDEN • RÖVIDEN X Befejeződött Kecskeméten az általános iskolák közötti városi labdarúgó-bajnokság, amelyet a KSC védnöksége alatt rendeztek meg, az idén először. Az első helyet — némi meglepetésre — a Tóth L. iskola szerezte meg (testnevelő: Kullai András), a második a Magyar I. iskola (testnevelő: Varga Ödönné), a harmadik pedig a Petőfi S. iskola (testnevelő: Novomeszky István) lett. Érdekesség, hogy valamennyien meglehetősen mostoha sportolási lehetőségekkel rendelkeznek. A becsületes helytállásért különdíjat kapott a hel- véciai feketeerdei általános iskola csapata. X Jugoszláv kosárlabdázók vendégszerepeinek a hét végén Kecskeméten. A KSC férfi kosárlabdázói a K. K. Vrsac jugoszláv B ligás csapattal először június 13-án, pénteken 17.45-kor mérkőznek a Városi sportcsarnokban, majd a visszavágó szombaton délelőtt 10 órakor kezdődik, í X Az Országjáró Diákok Körei megyei találkozót rendeznek június 14-én és 15-én. Az ünnepélyes megnyitó június 13-án 18.30- kor a törökfái napközis táborban lesz. A programban 14-én túraverseny és városismereti vetélkedő, június 15-én tájékozódási futóverseny szerepel. X A szófiai vívó-világbajnok- ságra utazó magyar válogatott egyik újonca Busa István, a Csepel versenyzője, aki Kecskeméten Novomeszky István testnevelő- és vívóedzőnél ismerkedett meg a sportággal és innen került Budapestre, majd az élvonalba. X A KSC ökölvívó-szakosztálya tanfolyamot hirdet fiúk részére. Jelentkezés korhatár nélkül minden kedden és csütörtökön 17 órától a széktói ökölvívó-edzőteremben Oláh Gyula edzőnél. X Kecskeméten a Szalvay Mihály Üttörő- és Ifjúsági Otthonban szerdán délután a megyei tanács vb testnevelési és sportosztálya és a Kecskeméti SC elnöksége rendezésében tanácskozást tartottak a sportosztály, a KSC és a megyében működő sportegyesületek dolgozói és aktivistái részvételével. VILÁGBAJNOKSÁG ’86 — MEXICO nagyszabású szimultánbemutatót tartanak az ország különböző városaiban. A rendezvények teljes bevételét felajánlják a nemes célra, az éhező Afrika segítésére. Az országos szimultánakcióba Kecskemét is bekapcsolódott. Az SZMT kecskeméti székházában a magyar sakknagymesterek doyenje, az egykori világbajnok- jelöilt, Szabó László tart szimultánbemutatót kecskeméti sakkmesterek társaságában. A június 21-én 10 órakor kezdődő rendezvényre előzetesen a városi tanács testnevelési és sportosztályán lehet jelentkezni. A Bács-Kiskun megyében élő sakkmesterek felajánlották, hogy a megye más településein is szívesen tartanak jótékonysági célú szimultánt ebben az időpontban. A megyei sakkszövetség várja azoknak a városoknak, községeknek a jelentkezését, melyek be kívánnak kapcsolódni a „Mentsük Afrikát” szimultánakcióba. A jelentkezés határideje június 16. L. D. Sepp Piontek a „dán csodáról” Úszók és vízilabdázók Modenában Már a skótok ellen aratott győzelem után is sokan faggatták a dán válogatott nyugatnémet szövetségi kapitányát. Sepp Pionte- ket. Az Uruguay ellen aratott kiütéses győzelmét követően ívedig áz újságírók valóságos hadserege üldözte a szakvezetőt. Á dél-amerikaiak 6—1-es legyőzésével „álomfutballt” játszott csapata. Fokozható még ez a teljesítmény? — Az én véleményem szerint is nagyszerű volt a találkozó — mondta Sepp Piontek. — Ügy gondolom, a dán válogatott, amióta velük dolgozom, csupán egyszer játszott ilyen kitűnően, a Szovjetunió elleni vb-selejtezőn, Nagyarányú győzelmünkhöz az is hozzájárult, hogy az idő előrehaladtával az uruguayiak egyre inkább visszaestek. Csapatát most már a legnagyobb esélyesek között tartják számon. Nem terhes ez? — Természetesen most kitűnő a sajtónk, vigyáznom kell arra, hogy a játékosaknak ez ne terelje el a figyelmét, ne legye0 Piontek: A Mundiaion is bizonyítani szeretnénk. nek túlzottan magabiztosak. Véleményem szerint azonban olyan rutinos labdarúgók, hogy ezzel a helyzettel is megbirkóznak. Az EB-n aratott siker után most a Mundiaion is bizonyítani szeretnénk, hogy kitűnőek a dánok. Az NSZK elleni találkozón a csoportelsőség a tét. Mit vár az összecsapástól? — Már biztos továbbjutók vagyunk, így felszabadultan játszhatunk. A kivívott tekintélyünk megőrzése számunkra nem olyan fontos. A világbajnokság előtt azt mondtam, hogy ezen a mérkőzésen nem NSZK állampolgárnak, hanem dánnak számítom magaim. Most is így érzek. Miután Beckenbauer gárdája is már minden bizonnyal a 16 között van, Temek összecsapásra van kilátás. Gyorsaságukkal, támadó szellemű játékukkal sokakat megleptek már. Tudják ezt az iramot tovább tartani? — Meggyőződésem, hogy csak ezzel a harcmodorrá! érhetünk el sikereket. Csapatom Uruguay ellen nem fogta vissza magát, de tapasztalt játékosok, így maguk is meg tudják ítélni, mi a megfelelő tempó. repeltek és sok szép díjat nyertek. Az 1971—72-es korosztályiban Gáli Tibor három számiban győzött és a korosztály legeredményesebb l'iúversenyzőjének díját is elnyerte. Bállá Mihály egy számban lett első. Eredményeik: UK) im hát: 1. Gáli 1:04,70 3. Bail- la 1:07,54. 200 m vegyes: 2. Gáli 2:28.16 3. Danyi 2:28,80. 100 m gyors: 1. Gáli 58,14 5. Bállá 1:01,65 100 m pillangó 1. Bállá 1:04,13 2. Gáli! 1:04,93 50 m gyors: 1. Gáli 26,08. 197.3—74-es korosztály: 100 m hát: 2. Menyhárt 1:15,62 5. Bognár 1:17,48, 200 1m vegyes: 2. Bognár 2:41,26 100 m pillangó: 3. Bognár 1:11,45. Lányok 1973— 74-es korosztály: 50 m gyors: 5. Tornyai 31,63, 100 m mell: 4. Tornyai 1:28,99 200 m vegyes: 4. Vida 2:51,25, 100 m hát: 2. Bereute 1:17,41 6. Katies 1:19,45. A verseny végén a legeredményesebb fiúcsapat edzőjének tisz- •t^let-díját dr. Dobál Gyula, a KVSC vezetőedzője kapta. A KVSC l csapata aKpontversenybe« második lett Bologna mögött. BRAZÍLIA: ESÉLYES A brazil Folha de Sao Paulo című lap 34 külföldi újságíró véleményét kérte ki: melyik együttest tartják a világbajnokság esélyesének? Annak ellenére, hogy Brazília eddig nem sókat mutatott, még^s élvezi a bizalmat. Tízen a háromszoros világbajnok gárdát várják az első helyre. Dániára és Franciaországra hatan-he- tan, Szovjetunióra és Argentínára négy-négyen, az NSZK-ra és Olaszországra ketten-ketten szavaztak. MICHEL-VÄD A brazil Socrates után a spanyol válogatott középpályása, M. G. Michel is annak a véleményének adott hangot, hogy egyes mérkőzések végeredményét „valakik” befolyásolják. — Világos, hogy a rendezők egyes csapatok továbbjutásában inkább érdekeltek, mint másokéban. Nekik és a labdarúgóspőrt- nak is sokkal jobb, ha Brazília továbbjut. gondolom, eiért segítették őket egy kicsit, amikor nem adták meg a brazilok ellen lőtt gólomat. Mexi-koktél * 1 * 1 FÜTTYMŰVÉSZ A Franciaország—Magyarország összecsapáson nem a játékosok aratták a legnagyobb sikert a mexikói szurkolók körében, hanem egy néző. A 40 év körüli kövér — mint kiderült: mexikói — szurkoló a játék érdektelenebb szakaszaiban tisztán hallhatóan és rendkívül művészien hazai dallamokat adott elő fütyülve. Olyan nagy sikert aratott, hogy több ráadásra „kényszerült”. Műsorát még táncbetéttel is színesítette. Ö azután tényleg fütyült arra, ■ami a pályán történt. Lehet, hogy igaza is volt. VISSZAUTASÍTVA Bobby Robson, az angolok szö1 vetségi kapitánya visszautasítot-;'- . ta gzpkat $ kíméletlen^ipírál^to- kát’. amelyek a brit sajtóban megjelentek. „Otthon nem tudják, hogy itt milyen körülmények között élünk, milyen hőség van. mit jelent a magaslat ■— mondta. —. Nem foglalkozom a lapokkal”. Robson csak egyet felejtett el: a lapok a helyszíni tudósításokat közölték, tehát az újságírók is tudták, milyen meleg van Mexikóban. AZ ELSŐ GÓL Jean Tigana, a franciák kitűnő játékosa hat év óta szerepel a válogatottban, hétfőn Magyarország ellen vívta 43. mérkőzését. A néhány nap múlva 31 esztendős sportoló számára ez a talál-• kozó nemcsak a győzelem miatt marad emlékezetes, hanem a 63. percben először lőtt gólt a válogatottban. Tigana egyébként bejelentette, hogy a világbajnokság után befejezi pályafutását. EZ TÖRTÉNT Kupagyőztes magyarok? A világbajnokságon sportszerűség! versenyt is rendeznek, de nem a megszokott módon. A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) a szabályokat a Mundial egyik szponzorával, a Sport Billy céggel közösen dolgozta ki, s a győz* tes, egy színarany kupát vehet át, amelynek értéke mintegy 250 ezer svájci frank. A sorrendet egy különleges pontozási táblázat szerint állapítják meg. A csapatok csoportmérkőzésenként 5, a nyolcad- -és negyeddöntőért 6—6, az elődöntőért 7, a döntőért illetve a 3. helyért vívott találkozóért 8—8 pon- ■tot kapnak. Ebből a különböző fegyelmi vétségekért levonnak. A sárga lap 1, egy mérkőzéstől való eltiltás 2, kiállítás 3. a csapat késése 5, mezcsere 10 (!), míg egy csapat pályáról levonulása 22 pont levonást jelent. A „maradékot” elosztják a VB-n játszott találkozók száméval, s amelyik csapatnak ez a mutatója a legmagasabb, az nyeri a kupát. Az értékes trófea elnyerésére a magyar válogatottnak van a legjobb esélye, hiszen három összecsapáson egyetlen színes kártyát sem gyűjtött be, mindig pontos volt, s mezcserével sem rontotta „jó hírnevét”. Magyarország 5.0 pontos hányadosa a mérce más válogatottaknak, ennél magasabb értékkel lehet csak az élre ugrani. Ügy tűnik azonban, Magyarország remek eredménye elég lesz ennek a vándordíjnak a megszerzéséhez. Alomkép a múltból if ~'Á csoport: ÁftGENttttX—ötfÜ- GÁRIA 2—0 (1—0) Mexikóváros, Olimpiai stadion, 30 ezer néző. Vezette: Ulloa (Costa Rica-i). Partjelzők: Martinez (uruguayi), Arppi (brazil). Argentína: Pumpido — Rugge- jff Brown, Cuciuffo, Giusti, Bur- ruchaga, Batista, Maradona, Garre, Borghi, Valdano. Bulgária: Mihajlov — Petrov, Dimitrov, A. Markov, Zseljazkov, Szirakov, Szadkov, Jordanov, P: Markov, Getov, Mladenov. Csere: Borghi helyett Enrique, Batista helyett Olarticoechen, mindkettő a szünetben, Mladenov helyett Velicskov a 53., Szirakov helyett Zdravkpv a 70. percben. Gólszerző: Valdano a 4., Bur- ruchaga a 77. percben. OLASZORSZÁG—DÉL-KOREA 3—2 (1—0). Puetífa, r’Ú'úauhtémoc stadion,' 18 ezer néző. Vezette: Socha (egyesült államokbeli). Olaszország: Galli — Collova- ti, Scirea, Vierchowod, Cábrini, Conti, Bagni, De Napoli, Di Gen- naro, Altobelli, Galderisi. Dél-Korea: Oh Jun Kjo — Park Kjung Hun, Jung, Jong Hvan, Cso Jung Jüng, Huh Jung Mu, Cso Kvang Re, Park Csang Szun, Kim Ju Szung, Bjun Bjung Ju, Csoj Szun Ho, Csa Burnt' up. Csere: Kim Ju Szung helyett Csüng Jong Szu a szünetben, Bagni helyett G. Baresi a 68., Bjun Bjung Ju helyett Kim Jong Bu a 71., Galderisi helyett Vialli 88. percben. Gólszerző: Altobelli a 19., Csoj Szun Ho a 63., Altobelli a 74., De Napoli a 83., Huh Jung Mu a 89. percben. Farkas Tibor felvétele a magyar—brazil mérkőzésen készült. A szurkolók vágyai közül a>z egyik megvalósult. A másik? Utólag humornak is rossz ... A VB MAI MENETRENDJE 1} csoport: ÉSZAK-ÍRORSZÁG—BRAZÍLIA. Guadalajara, 20 órakor. ALCtÉRIA-SPANYOLORSZAG, Monterrey, 20 óra. A televízió közvetítése. MTV 1,: 19.50: Észak-lrország—Bra-- züia. Városi televízió, Kecskemét: 10 órakor: Paraguay—Belgium. 17 órakor: Lengyelország—Anglia. MAI MŰSOR TV I. MŰSOR: __________ 1 5.55: Iskolatévé. Hogyan működik? — VI/6. A fényképezőgép (ism.) 16.15: Hírek 16.20: Reklám 16.25: Telesport. Mexikó '86 — Összefoglaló 17.55: Képújság 18.00: Új Reflektor Magazin 18.55: Reklám 19.05: Tévétorna 19.10: Esti mese j 19.20: Reklám 19.30: Híradó 19.50: Labdarúgó-világbajnokság. Észak-lrország—Brazília 21.50: Betűreklám 21.55: Panoráma. A külpolitikai szerkesztőség világpolitikai magazinja 22.40: Híradó 3. 22.50: Himnusz TV II. MŰSOR: 18.25: Képújság 18.30: Játsszunk bábszínházát! XIII/6. rész: Segítség, be vagyok zárva! (ism.) 18.55: Panamericana. Zenés találkozás Peruval és lakóival — NSZK dokumentumfilm 19.55: ZENÉS TV-SZlNHÁZ. Leo Fall: Pompadour (ism.) 21.35: Híradó 2. 21.55: Cervantes élete. Spanyol tévéfilmsorozat — IX/2. rész 22.45: Képújság MOSZKVAI TV I. MŰSOR: 16.00: Labdarúgó-világbajnokság. Lengyelország—Anglia. 17.40: Találkozás Sz. ■ Zaligin író vaj. 19.00: Híradó. 19.40: Csajkovszkij- verseny. 20.00: Labdarúgóvilágbajnokság. Brazília—Írország. 21.45: Izgalmas vasárnap — film. 23.45: Hírek. 23.50: Út a széphez. 24.20: Dal '86 ÚJVIDÉKI TV: 19.50: Reklám. 19.55: Labdarúgó vb: Brazília—Észak-lrország — közvetítés magyar nyelvű kommentárral. 21.45: Dráma — közvetítés. 22.45: Vetélkedő. 23.45: Tv- napló. 00.05: Műsorzárás SZLOVÁK TV II. MŰSOR: 15.40: Hírek. 15.45: Meghívó a nemzetközi atlétikai nagydíjra. 16.00: Pionírok magazinja (ism.). 17.00: Hajótöröttek. Ausztrál filmsorozat — 4. rész (ism.). 17.25: Leopárd kisasszony. Amerikai filmvígjáték (FF) (ism.). 19.00: Tévétorna. 19.10: Esti mese. 19.20: Időjárás-jelentés. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Labdarúgó vb: Brazília—Észak-lrország mérkőzés. A szünetben: Időszerű események 1.21.50: Időszerű események 2. 22.01: Időjárásjelentés. 22.05: Ez történt 24 óra alatt. 22.15: Labdarúgó VB: Spanyolország—Algéria mérkőzés, felvételről KOSSUTH: í 17.50: Pedagógusok fóruma. A fővárosi pedagógusok tanácskozása 14.55: Műsorismertetés. 1500: Zenés műsor. 15.30: Hírek. 15.40: Áttekintés a labdarúgó vb-ről. 16.10: Labdarúgó vb: Mexikó—Irak — közvetítés magyar nyelvű kommentárral. 17.40: Tv-napló — magyarul. 17.55: Tv-napló. 18.15: Gyermekműsor. 18.45: Kulturális jubileum. 19.15: Rajzfilm. 19.25: Reklám. 19.30: Tv-napló. 8.05: Műsorismertetés Kb. 8.15: Mai kulturális programok 8.20: Egy kis figyelmet kérek! — Jegyzet 8.30: Telemann: Pimpinone 9.28: Hétszínvirág. Gyermekzenei magazin (ism.) 10.05: Két keréken Magyarországon (ism.) 10.35: Nefelejcs 10.50: Nótacsokor 11.37: Robert Musil: A tulajdonságok nélküli ember (23. rész) 12.45: Intermikrofon 13.00: Lemezmúzeum 13.40: Városrész az Avason 14.10: A magyar széppróza századai. Ambrus Zoltán — I. (ism.) 14.24: Fúvószenekari-hangverseny 15.00: Shakespeare mindenkinek: Vihar 15.30: Népizene 16.05: Révkalauz 17.00: Galgóczi Erzsébet: Hálóban 17.46: Operettfelvételek 18.25: Mai könyvajánlatunk (ism.) 19.15: Mundial '86. Labdán innen — labdán túl 19.25: Európa zenéje Liszt zongoráján — XII/5. rész 20.05: Az MRT szimfonikus zenekarának hangversenye Kb. 21.05: Operaáriák 21.40: Tudománnyal vagy anélkül? 22.15: Tíz perc külpolitika 22.25: Mundial ’86. Labdán innen — labdán túl 22.40: Ki ellenőriz? — Jegyzet 22.50: A dzsessz világa 23.50: Gastoldi madrigálok 0.15—4.20: Éjfél után ... PETŐFI: 8.05: Népdalok 8.20: A Szabó család (ism.) 8.50: Tíz perc külpolitika (ism.) 9.05—12.00: Napközben — Zenés délelőtt 12.10: Könnyű fúvósmuzsika 12.30: Nemzetiségeink zenéjéből 13.05: Nosztalgiahullám 14.00: Téblábolás a porondon 15.05: Néhány perc tudomány 15.10: Operaslágerek 15.45: Törvénykönyv (ism.) 16.00: Népzenei kamarahangverseny 16.15: Rockhangversenyekről 17.08: Stan Getz szaxofonozik 17.30: A Zöld telefon vetélkedője 18.30: Slágerlista 19.05: Operettkedvelőknek 19.50: Közvetítés az Arany Mokka kerékpárversenyről 20.03: A Poptarisznya dalaiból 21.05: A Magyar Rádió Karinthy Színpada 22.15: Most érkezett! Könnyűzene Varsóból 23.1 5: Sporthírek 23.20: Nóták 23.50—0.14: Biiiy Vaughan zenekara játszik 0.15—4.20: Éjfél után ... 3. MŰSOR: 9.08: Magyarán szólva (ism.) 9.23: Mozart: g-moll vonósötös K. 516. (Kiegészített Grumiaux trió) 9.55: Zenekari muzsika 11.31: Pillanatkép 11.36: Szovjet művészek bperafelvételei- ből 12.07: Barokk muzsika 13.05: Fehér hold — kék kereszt (ism.) 13.35: Nemzetközi Kamarakórus Fesztivál — Pécs — 1986. VIII/2. rész 14.06: Kamarazene 15.02: Pophullám * 16.00: Michael Haydn: Zaire—Kísérőzene Voltaire színművéhez 16.23: Az 1985. évi nemzetközi Belvedere énekverseny gálahangversenye 17.46: Új lemezeinkből 18.30: In limba materna. A Magyar Rádió román nyelvű nemzetiségi műsora Szolnokról 19.05: Sándor Iván: Ködlovas 20.05: Holnap közvetítjük. Csajkovszkij: Jolantha 20.32: Afrika francia nyelvű irodalma. , Yambo Quologuem 21.00: Cliff Richard összes felvétele. 80/ 18. rész 21.40: Új lemezeinkből. Monteverdi: Tán-, cok és balettek 22.30: Magyar előadóművészek felvételeiből 22.55: Napjaink zenéje k