Petőfi Népe, 1986. június (41. évfolyam, 128-152. szám)
1986-06-07 / 133. szám
Bács-Kiskun megyei krónika 1986. május 31-től június 5-ig HÍREK • HÍREK Száz éve született Munkácson Molnár Béla (1886— 1962) Kossuth - díjas sebész, egyetemi professzor, az orvostudomány doktora. Az orvosi egyetemet Kolozsvárott végezte, majd Budapesten Alapy Henrik sebészeti osztályán dolgozott. Ezt követően a Bródy gyermekkórházban lett előbb rendelőorvos, majd osztályos főorvos, később pedig a■ pesti Izraelita Kórházban osztályvezető sebészfőorvos. 1945—46-ban egyetemi magántanári képesítést szerzett, majd címzetes rendkívüli tanárként oktatott. Az Orvostovábbképző Intézet megalakulásakor mint egyetemi tanár átvette az ottani sebészeti tanszék vezetését. E funkciójában kimagasló gyakorlati és elméleti tevékenységet fejtett ki — többek között — a gyermek- sebészetben, valamint az általános hazai sebészet és az orvos- továbbképzés területén is. MŰSOR Június 7-én, szombaton KRDEI FERENCf ■MŰVELŐDÉSI KpZPONT 18 órakor: 10 éves a Kecskemét Táncegyüttes. Jubileumi műsor. Előzetes 10-én, kedden M órakor' Kellér— Horváth: A SZABIN NŐK ELRABLÁSA. A veszprémi Petőfi Színház előadása. Honthy Hanna-bérlet. MOZI KECSKEMET Városi mozi: fél 4. háromnegyed 6 é* 8 órakor; AGYUgOLYO-FUTAM. Sz., mb., amerikai film. Árpád mozi: háromnegyed I és I órakor: A HÉT MESTERLÖVÉSZ. Sz.. amerikai film. Otthon mozi: délelőtt 10, fél « és fél 8 órakor: A FEHÉR TÖRZ&FO- NÖK. sz„ rhb.% csehszlovák film. 16 éven felülieknek. Mesemozi: fél 4 és háromnegyed 6 órakor: A VILÁGGÁ MENT KIRÁLYLÁNY. Videomozl: 6 órakor: DRAKULA GRÓFNŐ, sz.. angol kalandfilm. ' BAJA Uránia mozi: fél 4. fél 6 és fél 8 órakor: EGY MARÉKNYI DOLLÁRÉRT. Sz., olasz westerníllm. 14 éven felülieknek. Központi mozi: 6 órakor: VITORLÁS A LÁTHATÁRON. Sz., mb„ NDK ifjúsági film. 8 órakor; ÁTVERÉS. Sz.. mb., amerikai krimi. 16 éven felülieknek. KALOCSA Otthon mozi: 4, 6 és 8 órakor: KÉK VILLÁM, sz., mb., amerikai film. 14 éven felülieknek. Stúdiómozi (HMO): délelőtt 10 órakor: AKIT BULLDÓZERNEK HÍVTAK. KISKOROS Petőfi mozi: 6 órakor: ALADDIN ÉS A CSODALAMPA. SZ., mb., japán mesefilm. 8 órakor- FILMMÚZEUM. NAPFIVÉR, HOLDNŐVÉR. Sz., olasz film. KISKUNHALAS Fáklya mozi: 4, 6 és 8 órakor: AZ ELVESZETT FRIGYLÁDA FOSZTOGATÓI. Sz„ amerikai kalandfilm. 14 éven felülieknek. KISKUNFÉLEGYHÁZA Petőfi mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: KICSI, DE SZEMTELEN. Sz., mb., olasz film. TISZAKÉCSKE A művelődési házban: 6 és 8 órakor: HÁBORÚBAN NŐTTEM FEIL. Sz., mb„ Japán film. Június 8-án, vasárnap ERDEI FERENC MŰVELŐDÉSI KÖZPONT 9 órától: Megyei pop-rock találkozó. Figyelem! Az OKÉ A MUSIQAL! című előadást a világbajnokságra való tekintettel június /9-én, hétfőn 17.30 órától tartják meg. A jövő héten nyitva tartó kiállítás: X. megyei grafikai tárlat. SZOMBAT: A KISZ KB Vörös Selyemzászlajának Csillaga kitüntetést adták át a kecskeméti Zrínyi Ilona Általános Iskolának. VASÄRNAP: Súlyos károkat okozott az ítéletidő a megye Tisza menti gazdaságaiban. \ HÉTFŐ: A tanács hónapjának nyitórendezvénye Bácsalmáson. — Kecskeméten átadták Az olvasó gyermekért című megyei pályázat díjait a kiemelkedő munkát végző pedagógusoknak. KEDD: Az országgyűlési képviselők megyei csoportja a postai szolgáltatás helyzetéről tárgyalt Kecskeméten. — A megyébe érkezett, háromnapos látogatásra, a jugoszláviai Vajdaisági Jogász Egyesületek Szövetségének küldöttsége. — Szövetkezeti cukrászok megyei vetélkedője Jánoshalmán. — Jégverés pusztított Kiskőrös térségében. SZERbA: Népi ellenőrök megyei tanácskozása Kecskeméten, az elmúlt öt év munkájáról, a feladatokról. — Lovász Lázár vasútigazgató kitüntetéseikéit adott át a kelebiai határállomás dolgozóinak a nemzetközi munkaversenyben elért eredményekért. CSÜTÖRTÖK: Megyei megemlékezést tartottak a környezetvédelníi világnapon Kecskeméten, az SZMT-székházban. 26 MŰVÉSZ 80 ALKOTÁSA Grafikai kiállítás • Szerdán Vu Hszüe-csien kínai külügyminiszter, megyénkén átutazva ellátogatott a lajosmizsei Almavirág Szakszövetkezetbe, afhol Romany Pál, a megyei pártbizottság első titkára köszöntötte a vendéget. Itt-tartózkodása során meglátogatta a szövetkezet alufólia-üzemét is. A képen a vendégek z kisüzem gyártmányai felől érdeklődnek. (Straszer András felvétele) Az Erdei Ferenc Művelődési- Központban 26 művész 80 alkotását tárták közszemlére, a tegnap megnyílt X. Bács-Kiskun Megyei Grafikai Kiállításon. A nagy érdeklődéssel kísért ünnepélyes megnyitón jelen voltak a megye és Kecskemét állami, társadalmi szervezeteinek képviselői, közöttük Kisné dr. Csányi Anikó, az MSZMP megyei bizottságának osztályvezetője. — Napjainkban a grafika önállóságra törekszik, s a főként rá jellemző kifejezési eszközökkel kíván élni. Kutatási témává vált a vizuális abc, s azon belül is az ember egyik legősibb kifejezési lehetősége, a vonal, mely elemi erővel képes indulatot, mozgást avagy nyugalmat érzékeltetni ... — mondta megnyitóbeszédében egyebek mellett Bánszky Pál művészettörténész. — Ezek a közös, megyei kiállítások nem lehetnek egységesek. De a színvonal talán egyenetlenebb most a szokásosnál ... A megnyitót követően külön köszöntötték a kiállításon résztvevő művészek közül a díjazottakat. Kalmárné Horóczi Margit és Hegedűs 2 László a megyei tanács, Horváth Mária a városi tanács, Klossy Irén a Szakszervezetek Megyei Tanácsa, Szabó Csilla a KISZ megyei bizottsága, Bodri Ferenc äz Erdei Ferenc Művelődési Központ díját vehette át. A kiállítást június 30-ig tekinthetik meg az érdeklődők Kecskeméten. A következő hónapban Tiszakécskén, augusztusban pedig Kalocsán mutatják be a megye grafikusainak válogatott alkotásait. Megyénk az országos sajtóban Népszabadság, 1986. június 6-i szám: Nemzetközi Kodály-sze- minárium. (Információ a tizenharmadik íkecskeméti rendezvényről.) Képes Újság, 1986. 23. szám: V. Kerekes Ferenc: Lányok, akik tüzet oltanak. (A Postaláda rovatban beszámoló a tisza- kécskei tűzoltókról.) — Fábián Gábor: Kísérlet Kiskunfélegyházán. (A családsegítő központ munkájáról.) Tiszatáj, 1986. 6. szám: Tóth László: Virrad. (Vers, amelynek aláírása: Soltvadkert, 1985. augusztus 2.) — Diószegi Balázs rajza. Művészet, 1986. 5. szám: Sümegi György: Meghívók, címlapok, plakátok — style 1900. (Szilády kecskeméti nyomdájának grafikai termékeiről.) PIACI KÖRKÉP MOZI Arak Kecskeméten Paprika (db) 2—8 Vöröshagyma 14—10 A mozik műsora azonos a szóm* (forlnt/kllogramm) Főzőtök 25 Fejes káposzta 10—12 batival, kivéve: Elő csirke 58 Uborka 25—30 Kelkáposzta 18—20 Árpád mozi; háromnegyed 6 és 8 Elő tyúk 54 Zöldbab 50—00 Karalábé (db) 3—5 órakor: A NEVEM: SENKI, sz., mb.. Tejföl (liter) 60 Zöldborsó 25—30 Karfiol 20—25 olasz film. Tej (liter) 9 Zöldhagyma Paradicsom 30—50 Stúdiómozi: Nincs előadás. Tehéntúró 60 (csomó) 3—5 Paprika (db) 2—8 BAJA Burgonya 10—15 Paraj 20 Főzőtök 30 Uránia mozi: matiné; VÜK. Tojás (db) 1,80—2,30 Cseresznye 25—30 Uborka 30—40 KALOCSA Sárgarépa (csomó) 10—15 Földieper 25—50 Zöldbab 00—70 Stúdiómozi: Nincs előadás. Petrezselyem Arak Kiskunhalason Zöldborsó 20—30 KISKOROS (csomó) 10-20 Élő csirke 60—02 Retek (csomó) 3—5 Petőfi mozi: 6 és 8 órakor: A KAVöröshagyma 30 Élő tyúk 54—56 Zöldhagyma RATÉZÖ KOBRA. Sz., mb„ japán Fejes káposzta 5—7 Tejföl (liter) »0 (csomó) 3—4 krimi. Kelkáposzta 8—10 Tehéntúró 80 Paraj 25—30 TISZAKÉCSKE Saláta (fej) 2—2,50 ŰJburgonya 10—20 Sóska 20—25 A művelődési házban: 6 és 8 óraKaralábé a—10 Sárgarépa (csomó) 5—12 Alma 12—20 kor: VÉGTELEN NAPPALOK. Sz.. Karfiol 30 Petrezselyem Cseresznye 18—30 szovjet film. 14 éven felülieknek. Paradicsom 40-50 (csomó) 10—18 Földieper 35—40 ....... ...» ,. »' .t.-.TfctwsViiwrMwrttitoaut*——i A vb szombati menetrendje B csoport: Mexikó—Paraguay, Mexikóváros, 20 óra. D csoport: Észak-Irország—Spanyolország, Guadalajara, 20. óra. F csoport: Lengyelország—Portugália, Monterrey, 24 óra. Televíziós közvetítések: MTV 1.: Telesport- összefoglaló a Brazília—Algéria és a Marokkó— Anglia mérkőzésekről. 19.50-kor Mexikó—Paraguay. Városi tv. Kecskemét 10 órakor: Magyarország —Kanada 17 óraikor: Marokkó—Anglia. A vb vasárnapi menetrendje B csoport: Irak—Belgium, Toluca, 20 óra. E csoport: NSZK—Skócia, Queretaro, 20 óra. E csoport: Dánia—Uruguay, Nezahualcoyotl, 24 óra. Televíziós közvetítések: MTV 1.: Telespor t- összefoglaló a Spanyolország—Észak-írország, Lengyelország—Portugália mérkőzésekről. 19.50- kor: NSZK—Skócia. 23.50 Uruguay—Dánia. Városi tv.: Kecskemét 10 órakor: Mexikó—Paraguay—Dánia. Városi tv,- Kecskemét 10 órakor: Mexikó—Paraguay, 17 órakor: Lengyelország— Portugália. A Petőfi Népe Pálmonostorán Újságíró—olvasó találkozó lesz június 9-én, hétfőn 14 órai kezdettel Pálmonostorán, a pártszékházban. A helyi Keleti Fény Termelőszövetkezet meghívására a megyei napilap újságírói tájékoztatást adnak a Petőfi Népe feladatairól, a rovatok munkájáról, s azokról a törekvésekről, amelyek megvalósításával még érdekesebb, színvonalasabb újságot vehet kezébe az olvasó. Az érdeklődők véleményét, javaslatait meghallgatja, s a kérdésekre válaszol dr. Sztrapák Ferenc főszerkesztő, dr. Tárnái László szerkesztőségi titkár és Czauner Péter, a gazdaságpolitikai rovat helyettes vezetője. Véget ért a tanév a középiskolákban Pénteken az ország valamennyi középiskolájában befejeződött a taroév. Az utolsó csengetés az idén 561 középiskolában, több mint 236 ezer diák számára jelezte a vakáció kezdetét. A mintegy 25 ezer végzős gimnazista és a 29 500 szakközépiskolás számára még hátra vannak a szóbeli érettségi vizsgák; ezek a különböző iskolákban június 9. és 21. között zajlanak le. Az idén mintegy 42 ezren jelentkeztek a felsőoktatási intézmények nappali tagozatára: azok, akik nem közös érettségi—felvételi dolgozatot írtak, június 23-án és 34-én írásbeliznek a felsőfokú intézményekben, a szóbeli felvételi vizsgák pedig június 23. és július 7. között lesznek. Az általános iskolákban még egy hétig tart a tanítás: az utolsó tanítási napon, június 13-án rpintegy egymillió 297 ezer diák számára kezdődik meg a várva várt szünidő. Az idén 131 ezer 8. osztályos tanuló fejezi be az általános iskolát. Égő teherautó-rakomány Szerdán — eddig ismeretlen okból — Kecelen, a Császártöltési úton kigyulladt a Bajai Mezőgazdasági Kombinát Robur- teherautójának rakománya: három darab tehergépkocsi-gumiköpeny és 440 kilogramm- permetezőszer. A tűzhöz a keceli önkéntes tűzoltókat riasztották, akik poroltókkal megfékezték a lángokat, de az anyagi kárt így is több mint 370 ezer forintra becsülik, Szerencsésebb kimenetelű tűz volt csütörtökön a Kalocsa és Vidéke Áfész irodájában, ahol elektromos hősugárzótól meggyulladt a berendezés. A kalocsai állami tűzoltók gyors beavatkozásának köszönhető, hogy a kár jelentéktelen. NAPTAR 1986. június 7., szombat Névnap: Hébert Napkelte: 4 óra 48 perc Napnyugta: ao óra 38 perc Holdkelte: 4 óra 13 perc Holdnyugta: 21 óra 06 perc IDŐJÁRÁS Előrejelzés az ország területére ma estig: Nyugat felől lassanként csökken a felhőzet, azonban eleinte délen és keleten még többfelé várható eső, záporeső. Változóan felhős lesz az ég, keleten helyenként kisebb eső valószínű. Hajnalban többfelé erős pára, néhol átmenetileg köd várható. Napközben a szél délire, délnyugatira fordul. A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 17 és 21 fok között várható. A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium és a Bajai Meteorológiai Főállomás jelenti: Június 5-én Kecskeméten a közép- hőmérséklet 13,6 (az 50 éves átlag 18,2), a legmagasabb hőmérséklet 18.1 Celslus-fok volt. A lehullott csapadék mennyisége 7,5, a napsütéses órák száma 2,5 volt. Tegnap reggel 8 órakor 8,9, 14 órakor 13,9 , Celsius-fokol mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet 9,2 fok, a tengerszintre átszámított légnyomás 1005,3 millibar — emelkedő — volt. Június 3-én Baján a középhőmérséklet 13,0 (az 50 éves átlag 18,3), a legalacsonyabb hőmérséklet 15,5 Celslus-fok volt, A nap 2,7 órán keresztül sütött. Tegnap reggel 8 órakor 8,7, 14 órakor 13,3 Celslus-fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet 8,6 fok, a tengerszintre átszámított légnyomás 1006,4 millibar — emelkedő — volt. 8,1 milliméter csapadék hullott. LOTTO A Nagysimonyban megtartott 23. heti sorsolás alkalmával a következő számokat húzták ki: 12, 22. 29. 59, 80 — Megnyílt a strandfürdő. Kecskeméten néhány nap óta hét medencével várja a fürödni, pihenni vágyókat a széktói strand. A medencék közül három a gyerekeké, három pedig termálvízzel töltött. A naponta 9-től 19 óráig nyitvatartó intézmény a tervek szerint szeptember közepén zárja majd kapuit. Húskóstolás Négy termékét — a disznósajtot, a fokhagymás szeletet, a szelőmájast és a mortadellát — mutatta be tegnap délelőtt Kecskeméten, a Szabadság téri Kon- zum-élelmiszerboltban az Állami Húsipari Vállalat kiskunfélegyházi üzeme. A vásárlók, érdeklődők sorra “kóstolták a kiflikarikákra rendezett, ismert, de új technológiával készült töltelékárukat. Letartóztatás a tatai tűzeset miatt A Komárom megyei Rendőr- Főkapitányság május 29-én nyomozást rendelt el Pillér István és társai ellen, különösen nagy vagyoni hátránnyal együttjáró köz- veszély-okozás vétsége miatt. Mint ismeretes, ezen a napon a tatai Hűtőtechnika Ipari Szövetkezet központi telepén szabálytalanul végzett hegesztés során kigyulladt és leégett a léghűtő és kondenzátor-végszerelő csarnok a benne lévő berendezéssel és félkésztermékekkel együtt. A kár mintegy 47 millió forint. A nyomozás eddigi adatai szerint a különösen nagy kárt okozó tűz keletkezéséért három személy a felelős. Pillér István hegesztőt, Steiner László csoportvezetőt és Burián József művezetőt az ügyészség előzetes letartóztatásba helyezte. Az ügyben a rendőrség folytatja a nyomozást. EMBERÖLÉSÉRT 13 ÉV Emberölési bűnügyben hirdetett Ítéletet pénteken Győrött a Győr-Sop- ron Megyei Bíróság. Kotrlcs József 28 éves győrsági lakos 1985. december 17-én megölte nöismerősét, akivel hosszabb ideje viszonyt folytatott. A tárgyalás során kiderült, hogy a tettes és áldozata is rendszeresen italozott és így volt ez a cselekmény elkövetésének napján Is. A bíróság Kotrlcs Józsefet 13 évi, fegyházban letöltendő szabadságvesztésre Ítélte, és tíz évre a közügyek gyakorlásától eltiltotta. Az ügyész az Ítéletet tudomásul vette, az elitéit és védője enyhítésért fellebbezett. A RENDŐRSÉGRŐL JELENTJÜK Halálos baleset — Gépkocsitolvajt keresnek Kisszállás külterületén, az 55- ös számú főúton csütörtökön halálos baleset történt. Fodor Mátyás 48 éves tompái lakos (Katonasor 46.) kistehergépkocsival — figyelmetlenség miatt — áttért az úttest bal oldalára és összeütközött egy vele szemben közlekedő személygépkocsival. Fer- kov Vince 50 éves zákányszéki lakos, a személygépkocsi vezetője a helyszínen életét vesztette, utasa pedig súlyosan megsérült. Imrehegyen az egyik útkereszteződésben ugyancsak csütörtökön figyelmetlenül tolta kerékpárját Nyolcvanéves pezsgők Számos érdekes tárgy és dokumentum került elő a Hungarovln Borgazdasági Kombinát budafoki Törlev Pezsgőgyárában folyó építkezés közben. A száz éve alaffított — a mai Törley Gyár területén működött — Francois pezsgőüzemben 1908-ban a vattáik palackozót, és ebből az alkalomból egy ládát helyeztek a földbe korabeli írásos anyagokkal és tárgyakkal. A pezsgőgyárban a napokban adjak át a mintegy »00 négyzetméteres göngyölegraktárat, amelyben majd az export-pezsgők kartondobozait tárolják felhasználás előtt. Ehhez az épülethez fektették a vízvezetéket, amikor a munkaárokból láda került elő. Benne megtalálták két korabeli újság: a Vendéglős VI. évfolyamának 125. és a Revue című francia nyelvű lap egyik számát, továbbá több tucat bélyeget, köztük egy Mer- kur-fejes újságbélyeget. Egy váza- szerű zárt üvegben föllelt kéziraton a pezsgőgyár területén lakott Fran- cois-családök tagjainak, továbbá az olt dolgozóknak a neve olvasható. Az üzemben ma Is dolgozó, 75 éves Francois József, a gyár egyik alapítójának, Francois Cézárnak a fia elmondotta : a család bélyeg- és érem- gyűjtő volt, ezzel magyarázható, hogy a ládában több mint 60 pénzérmét Is találtak. Ezeken kívül öt gyári reklámtükör, két pezsgős reklámpohár és két — immár több mint 80 éves — pezsgő palackja került elő sértetlenül Cremont rose, illetve Transylvania sec felirattal. Ez idő szerint ez a legrégebbi pezsgő, amit a gyárban őriznek. — Gubcsi Lajos, a Magyar Ifjúság főszerkesztője június 10-én az izsáki pártszékházban tart előadást aktuális bel- és külpolitikai kérdésekről. Az érdeklődők kérdéseiket előzetesen is eljuttathatják Írásban a nagyközségi KISZ-bizottságra, illetve a 4-es telefonszámon szóban is feltehetik. Pályázati felhívás ' A Művelődési Minisztérium és a New York-i Soros-Alapítvány pályázatot hirdet fiatal diplomás szakemberek és művészek számára az Amerikai Egyesült államokban, illetve indokolt esetben európai országokban folytatható külföldi tanulmányutak- ra. A pályázatra vonatkozó felhívás a Művelődési Közlöny május 27-i, 8. számában jelent meg. Az ösztöndíj megpályázásához szükséges kérdőívek június 20- ig vehetők át félfogadási időben a minisztérium Nemzetközi Kapcsolatok Főosztályán. A pályázat leadásának határideje: 1986. június 30. ÉBERSÉG — Mondja, hogyan lehet az, hogy egy egész nyaralót felépített a vállalat anyagából, és mégsem vette észre senki? — Pofon egyszerű! Az anyagot mindig napközben hordtgm ki ■ . ■ ^Hétfői ^ lapszámunkból j A negyedik oldalon — a Sajtóposta összeállítás mellett — írunk Halász Ferenc: Arcunkon a történelem című, ünnepi könyvhéten megjelent interjúkötetéről. Ugyanitt található a Marilyn-sorozat következő folytatása. A gazdaságpolitika, munka, teljesítmények című összeállításból, az ötödik oldalon megtudhatjuk, mire jó a talpmasszírozás, ami új ötlet a szolgáltatásban. Itt követhetjük nyomon kecskeméti székhelyű Tö- VALL útját is, amely a közelmúltban megkapta a mezőgazdasági és élelme■ zésügyi miniszter dicsérő I oklevelét. Széles Lászlóné 23 éves helyi lakos (Szarkás 9.), és féktávolságon belül egy személyautó elé lépett, amely elütötte. Szélesné súlyosan megsérült. Gépkocsitolvajt keres a rendőrség. Az ismeretlen személy kedden lopta el az UE 63-09 forgalmi rendszámú, Lada típusú, fehér színű személygépkocsit, amely- lyel Kiskunfélegyházán, az Izsáki úton egy telefonoszlopnak ütközött, s feltehetően a fején megsérült. Kérik, hogy aki az ügyben bármilyen felvilágosítást tud adni, értesítse a rendőrséget. A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: Dr. Sztrapák Ferenc Főszerkesztő-helyette»: dr. Gál Sándor Kiadja: a Bács-Kiskun megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Preiszinger András igazgató Szerkesztőség, Ki-adóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér 1 a. 6001 Telefon: 27-61,1 Telexszám: 26-216 bmlv h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hirlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra: 43,— Ft. negyedévre: 1B9,— Ft. félévre: 258,— Ft. egy évre: 516,— Ft. Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással Kecskemét. Külső-Szegedi út 6. 6001 Telefon: 26-777 Igazgató: Ablaka István HU ISSN 0133—235*