Petőfi Népe, 1986. június (41. évfolyam, 128-152. szám)
1986-06-05 / 131. szám
■ ban a nápolyi Százhetven éve halt meg Giovanni Pai- siello (1740— 1816) olasz zeneszerző, a XV1I1. század egyik legnagyobb vígope- raszerzője. Első Hnter- mezzóját 1763- konzervatórium Anyakönyvi hírek KECSKEMÉT (1986. május 26—31. között anya- lcönyvezettek) SZÜLETTEK: Péter Elvira (anyja: Fidler Elvira). Gajdácsi László (Virág Julianna), Gyulai Ákos (Bene Judit Katalin), Kobold Péter (Térjék Eva), Litter Tamás (dr. Csóti Mária), Kesser Anita Mária (Hevér Máriái Kitüntetett kelebiai vasutasok Az észak—déli irányú nemzetközi vasúti forgalom, valamint a Szovjetunió és Jugoszlávia közötti áruforgalom , lebonyolításában jelentős feladat hárul a kelebiai határállomásra. A kelebiai vasutasok — a társszervekkel közösen — mindenkor arra törekednek, hogy a lehető legrövidebb idő alatt továbbítsák a nemzetközi személy- és tehervonatokat, munkájuk jobb megszervezésével csökkentették az idegen kocsik tartózkodási idejét. A nemzetközi munkaverseny- ben elért eredményeik alapján a közlekedési miniszter és a vasutasok szakszervezete a Nemzetközi Munkaverseny Élenjáró Főnöksége kitüntetést adományozta Kelebia állomásnak. A kitüntetést tegnap a Kelebián megtartott ünnepségen Lovász Lázár vasútigazgató adta át. Ez alkalommal a Nemzetközi Munkaverseny Élenjáró Brigádja címet a Zrínyi szocialista brigád, ii Nemzetközi Munkaverseny Kiváló Dolgozója kitüntetésit pedig Asztalos Sándor állomásfőnök kapta meg. ÜDÍTŐÜZEM BÁCSSZÖLÖSÖN iskolaszinpadán mutatták be, s már ez a mű vígoperai tehetségéről tanúskodott. Gyors egymásutánban kerültek színpadra Itáliában további operái, s miután Nápolyban Piccinivel, később Cimarosával és az Angliából visszatért Guglielmivel szemben is érvényesülni tudott, hamarosan Itália egyik vezető komponistája lett. 1776-tól Szentpéterváron, az ottani két olasz operaház karmestere és inspektora volt. Ott mutatta be A sevillai borbély című operáját is, amely csakhamar meg- íhonosodott valamennyi olasz színpadon. (Ezért is tűnt eleinte merész vállalkozásnak, amikor ugyanezt a librettót Rossini ismét megzenésítette.) Nápolyba visszatérve (1784) IV. Ferdinand nápolyi király kinevezte udvari karmesterévé, 1802-ben Napoleon Párizsba hívta, hogy szervezze meg és irányítsa zenekarát, de már o következő esztendőben visszatért Nápolyba. Művei az opera- buffa konvenciói között maradnak, melyeket azonban részben patetikus. részben nápolyi népies elemekkel gazdagított. Olvasmányélménypályázat (Tudósítónktól.) A napokban mintegy 40 millió forintos beruházással létesített üdítőitalgyártó-üzemet adtak át Bácssző- lősőn, a Hosszúhegyi Mezőgazda- sági Kombinát leányvállalatainál. Bácsszőlősön 1974-ben kezdték el a traubiszóda készítését. Az 1980-as évek elején megjelent az első hazai alapanyagból készült szénsavas üdítő, Alföld meggy néven. Később bővült a család: nektárokkal, meggy- és málnaüdítővel. Tavaly pedig citrus • alapanyagú termékeket is palackoztak. Ez év nyarán öt ú) termékkel szaporodik a választék: a palackos üdítők mellett megjelennek a dobozos és a poharas kiszerelésű nedűk is. A zömmel NDK- gépekkel felszerelt új üzem évi 200 ezer hektoliter üdítő palackozására alkalmas. Az avatáson kitüntetéseket és jutalmakat is átadtak. Juhász Jenő ANGLIÁBÓL: Újabb kékcsőrűréce-tojások Tegnap immár harmadik alkalommal újabb kékcsőrűréce-tojások érkeztek az Angliai Vízivadvédelmi Társaságtól. Ezúttal a British Airways légitársaság gépe 30 tojást hozott speciális keltetőgépekben. A tojások azonnal a Fülöpházán létesült különleges telepre kerültek, ahol a korábbi kékcsőrű íéeék vannak. A Magyar Madártani Egyesület kékcsőrűréce-visszatelepítési programja ezzel a szállítmánnyal egyidejűleg új fejezethez érkezett. Június 7-én kikerülnek az első récék a szabadba. A Kiskunsági Nemzeti Park területén történik meg a hat pár madár kibocsátása, melyeket három héten át figyelemmel kísérnek. Ezt követően, felhasználva e kísérleti tapasztalatokat, évről évre ebben az időszakban, vagyis nászidőben mind több pár récét telepítenek. . Szünidei olvasmányélményem címmel országos pályázatot hirdetett felső tagozatos diákoknak a Mó- • ra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó, a Magyar Rádió, a Magyar Úttörők Szövetsége, a Könyvértékesítő Vállalat, valamint a közművelődési könyvtárhálózat. A pályázaton résztvevőknek — legalább egy oldalban — be kell számolni nyári könyvélményükről, s írásukat szeptember 30-ig juttathatják el valamelyik gyermekkönyvtárba. Több pályázat is benyújtható, több könyv elolvasása alapján. A legérdekesebb beszámolók szerzőit meghívják a fővárosban, illetve a megyékben a gyermekkönyvhéten rendezendő, játékos irodalmi vetélkedőre. Az ezek résztvevőiből kialakított csapatok a Magyar Rádió nyilvános műsoraiban három elődöntőn mérkőznek meg majd egymással. A döntőt az 1987-es könyvhéten rendezik. és a rádió is közvetíti. A legérdekesebb pályázatok szerzői, a győztes csapatok tagjai ekkor vehetik át értékes jutalmaikat. Azok a gyermekek, akik nem szerepeltek a megyei vagy a területi vetélkedőn, de pályázatot nyújtottak be, sorsoláson vesznek részt, s kiskönyvtárakat és egyéb tárgyjutalmakat nyerhetnek. Városfejlesztési VIRÁGZÓ KAKTUSZOK Hegedűs Ferenc József (Méhész ^. zsébet Klára), Csereklei Zsolt (Nagy Ildikó), Gyulai Attila Csaba (Bera Klára Borbála), Petrovácz Edina (Kertész Ilona Aranka), Bárnál Katalin (dr. Márton Rozália), Kecskés Eva (Papp Éva), sápi Tamás (Nagy Zsuzsanna), Tóth Gábor Géza (Faragó Ildikó Rózsa). Dugár Zsolt (Balaton Judit Borbála), Rácz Renáta Judit (Festő-Hegedűs Judit), Demeter Leila (Oravetz Tünde), Szabó Tamás (Antal Ildikó), Kiss Anita (Pélí Irén), Nagy Tamás (Krasnyánszki Olga), Keresztes Norbert (Fekete Csilla Judit), Bartók Gábor (Kozma Andrea Erzsébet), Jurászík Sándor. (Meze) Erzsébet), Nagy Csaba (Horgos Mária). Magó Agnes (Olajos Erzsébet), Zellei Éva (Rapcsák Éva), Guba Nóra (Danyi Klára Anikó), oláh Gábor (Varga Zsuzsanna), Németh Richárd Attila (Góbor Erzsébet). Szanda Attila (Gábor Mária), Bar- tucz Ferenc (Horváth Ildikó), Ladányi Tamás (Kovács Rozália Zsuzsanna). HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK: Heizer Sándor és Lakos Mária Lujza, Bo- gáromi Károly és Dombi Anna Má- -rla. Máté László és dr. Szloszják Judit. Nagy Péter Gyula és Kovács Terézia Katalin, Kajtár György és Kosa Klára Mária, Tormási Lajos Tibor és Búzás Éva, Ónodi Ernő és Pőszmet Irén, szőke Zoltán és Aczél- szabó Éva Erika, Trungel Sándor és Varga Ilona, Földi János Menyhért és Tóth Anikó, Csikó István és Kovács Mária Márta, száraz József és Fekete Zsuzsanna, Flórián László és -Berta Zsuzsanna, Krassován Lajos és Vadász Zsuzsanna, Szuroml István János és Magyar Évá, Kasza István e-s Kenyeres Lídia, Mihály Attila Antal és Gyurász Margit, Gréczi Imre és Kócsó Eszter Ilona. MEGHALTAK: sütő Ferencné Tet- tlnger Katalin (Kecskemét), Tasi Jó- zsefné Dobi Rozália (Kecskemét), Acs László (Kecskemét). Gál Amb- rusné soós Judit (Kecskemét), Kazi Imre (Helvécia), Szabó Pálné Bárdi Mária (Kecskemét), Szilvási Józsefné szabó Rozália (Kecskemét), simigla Istvánná Tóth Mária (Kecskemét). Kovács József (Kecskemét), Slrnkó József Zoltánná Gyöngyösi Klára Julianna (Kecskemét), Lovász Sándorné Gyuris Mária (Kecskemét), Deák József (Kecskemét), Brácsák Rozália (Kecskemét). Andrási Józsefné Kört- vélyesi Erzsébet (Kecskemét), Csáki János (Tiszaalpár), Tallér Sándor (Kiskunhalas), Bajnóczi Lászlóné Kiss Margit (Kunadacs). Kis Pál (Lajosmizse), Racskó Józsefné Tóth Erzsébet (Kecskemét), Bodrogi Ferenc (Kecskemét), Almás) Mihály (Ballószög), Georgieviph Iván Ferenc (Kecskemét), Krizsán' János (Kecskemét), Király Józsefné suba Julianna (Kecskemét). Mészáros István (Kecskemét), Aranyi István (Balló- nzög). Liptai Józsefné Bánó Margit (Kecskemét), Tóth József (Lakitelek). Kovács László (Helvécia), Pethő István (Lajosmizse), Dudás Józsefné Farkas Margit (Kecskemét), Horváth János (Kecskemét), Asztalos István (Kecskemét), Marosvári Jánosné Géczy Erzsébét (Kecskemét). KISKOROS (1986. május 26. és Június 1. között anyakörryvezettek) házasságot kötöttek- pszota Pál és Léder Erzsébet, Székelyhídi László András és lOjházl Judit, Szabó János és Csömör Ilona, Békés Sándor és Csörgő Mária. MEGHALT: Mig Julianna (Kiskőrös). szeminárium Tegnap tizenhét ország 38 . városa urbanisztikai szakembereinek részvételével városfejlesztési szeminárium kezdődött Szombathelyen. Az új városok nemzetközi társasága (INTA AIVN) és a Magyar Urbanisztikai Társaság Szombathely városával közösen szervezett tanácskozáson mintegy nyolcvan szakember cseréli ki tapasztalatait. A résztvevők a közép- és kelet-európai, középnagyságú (50—200 ezer lakosú) városok megújításának, fejlesztésének problémáit tekintik át. Ezekből a városokból Közép- és Kelet-Európábán különösen sok található, ezért fejlesztésük. megújításuk stratégiája a világ más tájain is a figyelem középpontjában áll. A tanácskozás napirendjére elsősorban a várostervezés irányításának kérdései kerülitek. A debreceni Kossuth Lajos Tudomány Egyetem botanikuskertjében százhúsz fajjal gyarapodott a kaktuszgyűjtemény. Az új fajták részint saját szaporításból, részint pedig a nemzetközi cserekapcsolatok révén gyarapodtak. Egy ilyen nagy gyűjteményben tulajdonképpen egész éven át van virágzás, de a kaktuszok zöme márciustól július közepéig virágzik leginkább. MŰSOR A RENDŐRSÉGRŐL JELENTJÜK Halál az 53-as úton Kiskunhalas külterületén, az 53-as úton kedden Sziládi István 20 éves tompái lakos (Zrínyi u. 7.) nem az útviszonyoknak megfelelő sebességgel vezette személygépkocsiját. Az útkanyar- ban kisodródott, az árokba rohant és egy fának ütközött. Utasa, Farkas Sándorné 22 éves tompái lakos (Szabadság tér 6.) a helyszínen életét vesztette. A gépkocsi vezetője súlyosan megsérült. A kecskeméti rendőrkapitányság büntetőeljárást folytat vesztegetés vétsége miatt — őrizetbevétel mellett — Mónus Ferencné 48 éves kecskeméti kirendeltségvezető ellen (Kocsis u. 15.). Az elmúlt években a Kőbányai Sörgyár kecskeméti kirendeltségén a magánfuvarokat csúszópénz ellenében adta ki Mónusné. R. M. Júnlui 5-én, csütörtökön ERDEI FERENC művelődési központ Előzetes Június 6-án, pénteken IS órakor: X. megyei grafikai kiállítás megnyitója. Megtekinthető: Június 30-ig. MOZI KECSKEMÉT Városi mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor; AGVCIGOLYO-FUTAM. Sz., mb., amerikai film. Árpád mozi: háromnegyed I ét I órakor: A HÉT MESTERLÖVÉSZ. Sz., amerikai film. Otthon mozi: délelőtt 10, fél 6 é«t fél 8 órakor: A FEILER TÖRZSiFO- NÖK. Sz., mb„ amerikai kalandfilm. Mesemozi: háromnegyed 6 órakor: A VILÁGGAMENT KIRÁLYLÁNY. Vldeomozl: 6 órakor; DRAJCULA GRÖFNO. sz.. angol kalandíilm. BAJA Uránia mozi: fél 4, fél 6 és fél I órakor: EGY MARÉKNYI DOLLÁRÉRT. Sz., olasz westernfilm. 14 éven felülieknek. | eveit áuiuwti»nvn. Központi mozi: 6 és 8 órakor: KEK villám, sz., mb., amerikai film. Megyénk az országos sajtóban Népszava, 1986, június 4-1 szám: András Ida: Aki telepít, a jövőt tervezi. (Tázlár határában szőlőt telepít feleségével Vára- di Mihály.) Magyar Nemzet, 1986. június 4-i szám: Napló. A kecskeméti Katona József Színház műsortervéneik ismertetése. Híradás a felújított dunavecsei Petőfi tájmúzeumról. Búvár, 1986. 5.' szám: László Ilona: Minden méltó, ami emberi. Látogatóban dr. Romány Pálnál, a Báoe-Kiskun megyei párt- bizottság első titkáránál. — Tanácskozás a Kiskunságban. (A Nemzetközi Természetvédelmi Unió Nevelési Bizottságának északnyugati és kelet-európai albizottsága együttes, ülést tartott a Kiskunsági Nemzeti Parkban.) >,V és 8 órakor: HABOROBAN FEL. Sz.. mb., japán film. TISZAKÉCSKE A művelődési házban: 8 órakor: ARANYOSKÁM. Sz., mb., amerikai film. 14 éven felülieknek. NAPTÁR 1SS6, június 5., csütörtök Névnap; Fatime Napkelte: 4 óra 49 perc Napnyugta: 20 óra 36 perc Holdkelte: 3 óra 22 perc Holdnyugta: 18 óra S3 perc IDŐJÁRÁS Előrejelzés az ország területére ma estig: Nyugat felől fokozatosan beborul az ég, és előbb a Dunántúlon, később másutt is várható ismétlődő eső, zápor, néhol zivatar. A déli délnyugati szél tovább élénkül, csütörtökön északnyugatira fordul és megerősödik. Viharos széllökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet északnyugaton 15 fok, máshol 19 fok körül alakul. A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium és a Bajai Meteorológiai Főállomás jelenti: Június 3-án Kecskeméten a közép- hőmérséklet 14,6 (az S0 éves átlag 18,5), a legmagasabb hőmérséklet 20,9 Celslus-fok volt. A lehullott csapadék 7,4 milliméter, a napsütéses órák száma SJS volt. Tegnap reggel t órakor 11,1, 14 órakor 19,0 fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet 10,1 fok, a tengerszintre átszámított légnyomás 1007,8 millibar — süllyedő — volt. Június 3-án Baján a középhőmérséklet 14,9 (az 50 éves átlag 18,3), a legmagasabb hőmérséklet 21,4 Celslus- fok volt. A nap 7,7 órán keresztül sütött. Tegnap reggel 8 órakor 12,2, 14 órakor 18,6 fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet 11,5 fok, a ten- gersztntre átszámított légnyomás 1007,2 millibar — süllyedő — volt. A lehullott csapadék mennyisége 2,7 milliméter. — Kóstoló. A Konzum Kereskedelmi Vállalat és a Kiskunfélegyházi Húsipari Vállalat rendezésében ma délelőtt kóstolóra kerül sor Kecskeméten, a Széchenyi tér 1—3. számú élelmiszerüzletében. A 10 órakor kezdődő eseményen az érdeklődők disznósajtot, szelőmájast, fokhagymás szeletet és mortadellát kóstolhatnak meg. — AZ ÜNNEPI KÖNYVHÉT mai Aendezvényeiből: A kunszállási könyvtárban 11 órakor, a gátéri könyvtárban 14 órakor Mai költők megzenésített verseit mutatja be Borsányi Irén. Mélykúton 15.30-kor, majd Kiskunhalason 17.30-kor tartják Halász Ferenc: Arcunkon a történelem című könyvének ankétjét. Csátalján a könyvtárban 17 órakor, Vaskúton a könyvtárban 20 órakor kezdődik az író— olvasó találkozó, melynek Tamás Menyhért, a Népszava munkatársa a vendége. — Százéves alma mater. A bácsalmási művelődési központban holnap, 9 órától a százéves helyi Rákóczi úti általános iskola jubileuma alkalmából ünnepi műsort rendeznek. — KECSKEMÉTEN ALKOTNAK. A hírős város alkotóházában júniusban a következő művészek dolgoznak: Ábrahám Rafael grafikus. Faragó Pál, Orr Gizella, Alexin Andor, Tímár József, Tokay Ilona, Lam- perth Erzsébet, Halmy Miklós, Borbély Ferenc és Kecskeméti Kálmán festőművészek. GÉPKOCSIÁTVÉTELI SORSZÁMOK 1986. júnlui 3-án 14 éven felülieknek. BÁCSALMÁS Árpád mozi; 6 órakor: ALADDIN Es A CSODALÁMPA. Sz„ mb.. Japán mesefilm. 8 órakor: SZEX- MISSZIÖ. sz., mb„ lengyel' film. 14 éven aluliaknak nem ajánlott. KALOCSA Otthon mozi: 4 órakor: 101 KISKUTYA. sz.. mb„ amerikai rajzfilm. 6 és 8 órakor: VÉGTELEN NAPPALOK. Sz., szovjet film. 14 éven felülieknek. KISKOROS I Petőfi mozi: 6 és 8 órakor: JORGENSEN, A ZSARU, sz., mb., dán krimi. 14 éven felülieknek. KISKUNHALAS Fáklya mozi: 4, 6 és 8 órakor: KICSI. DE SZEMTELEN, sz., mb., olasz film. 14 éven felülieknek. KISKUNFÉLEGYHÁZA Petőfi mozi: fél 4, háromnegyed 6- • ■ — ----------------- NŐTTEM M AGYARÁZAT — Mama, miben különbözik egy operaénekes a többi embertől? — Abban, hogy ha tőrt szúrfak a hátába, nem vérzik, hanem énekel.. Kitüntetés Az Elnöki Tanács C. Tóth Bélának, a Népszabadság nyugalmazott munkatársának négyévtizedes (kiemelkedő újságírói és közéleti tevékenysége elismeréséül, 60. születésnapja alkalmából a Szocialista Magyarországért Érdemrendet adományozta. A kitüntetést szerdán Berecz János, az MSZMP Központi Bizottságának titkára adta át. Jelen volt Lakatos Ernő, a Központi Bizottság osztályvezetője és Bányász Rezső államtitkár, a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalának elnöke. — TÍZESZTENDŐS a Kecskemét Néptáncegyüttes. Az Erdei Ferenc Művelődési Központ csoportját a MÉSZÖV támogatja. Az egy évtized alatt számos alkalommal bizonyították tehetségüket, itthon és külföldön egyaránt. A szövetkezeti néptáncegyüttesek minősítő fesztiválján avany 111, fokozatot kaptak. Szombaton este hat órakor, az Erdei Ferenc Művelődési Központban jubileumi műsort mutat be a néptáncegyüttes. A programban bemutatkozik a gyerekcsoport, és fellép a Hegedűs együttes is. Kínai vendéjj Szung Csien, a Kínai Népköz- társaság Államtanácsának tagja, az Állami Tudományos és Műszaki Bizottság elnöke, aki az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság elnökének meghívására látogatott Magyarországra, az elmúlt napokban élelmiszer-gazdasági üzemek és termelőszövetkezetek munkájával ismerkedett, és látogatást tett a Központi Élelmiszeripari Kutató Intézetben. Szung Csien szerdán találkozott Kapolyi László ipari miniszterrel, és fogadta őt Faluvégi Lajos, a Minisztertanács elnökhelyettese, az Országos Tervhivatal elnöke. A megbeszéléseken részt vett Tétényi Pál, az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság elnöke is. — ELISMERÉS. Fodor Tibor- né, a megyei kórház főnővére, a munkahelyi könyvterjesztés és az olvasáskultúra fejlesztése terén végzett kiváló munkájáért, a Művelődési Minisztérium kiadói főigazgatósága és a Kossuth Könyvkiadó elismerésében részesült. Az oklevelet tegnap, az egészségügyi pártbizottságon Pa- pesch László, az MSZMP Kecskeméti Városi Bizottságának titkára adta át. — Tanácstagi beszámoló. Június 6-án, pénteken délután 5 órakor Erdei Péter, az 57-es városi választókörzet képviselője tart beszámolót Kecskeméten, a Czollner téri pártházban. — Szerkesztőségi Ügyelet: Vasárnap 10-től 18 óráig, hétfőtől péntekig naponta 9 és 18 óra között. Ez idő alatt hírek, rövid tudósítások, információk közölhetők a 27-611-es telefonszámon, valamint a 26- 216-os telexszámon. c Holnapi lapszámunkból ] A Család — otthon — | szabad idő című összeállításban, a negyedik oldalon figyelmet érdemlő interjút közlünk dr. Tóth János ortopéd-főorvossal. Bemutatjuk a íregoll strandruhát, és írunk arról, hogy miért hasznos a horgászat. A Házunk tája című rovatban ezúttal a zöldségfélék betegségeit ismertetjük. Közlünk keresztrejtvényt is. Ugyanitt találják olvasóink az orvosok és gyógyszertárak ügyeleti rendjét. Az ötödik oldalon a Bácsalmási Állami Gazdaságról írunk, amely tizedszer nyerte el a Kiváló Vállalat kitünte.- tést. Ugyanitt foglalkozunk a Skála-Coop vállalkozásaival. Jegyzetünk címe: Színvonal. Trabant Limousin Hycomat (Bp.) 332 Trabant Hycomat Combi (Bp.) 96 Trabant Limousin (Budapest) 3 346 Trabant Limousin (Debrecen) 2 697 Trabant Combi (Budapest) 14 66* Wartburg standard (Budapest) 34 Wartburg standard (Debrecen) 138 Wartburg Spéciéi (Budapest) 27 506 Wartburg speoiál tolótetős (Bp.) 3 981 Wartburg Tourist (Budapest) 275 Wartburg Tourist (Debrecen.) 268 Skoda 105 S (Budapest) 16 674 Síkod a 105 s (Debrecen) 8 470 Skoda 120 L (Budapest) 21 341 Skoda 120 L (Debrecen) ■ 12 092 Skoda 120 GLS (Budapest) 1441 Lada 1200 (Budapest) *1 513 Lada 1200 (Debrecen) 26 883 Lada 1300 S (Budapest) 1« 849 Lada 1300 S (Debrecen) 13 198 Lada 1500 (Budapest) 14 753 Lada 1500 (Debrecen) 10 904 Lada Combi (Budapest) 7 *59 Lada Combi (Debrecen) 3 974 Moszkvics (Budapest) 14 093 Polski Fiat 126 P (Bp.) 26 874 FSO (Polski Fiat) 1500 (Bp.) 3 410 Dácia Limousin (Budapest) 38 546 Dácia Limousin (Debrecen) 23 314 Dácia Combi (Budapest) 227 Dácia Combi (Debrecen) 183 Zastava (Budapest) 12 928 PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Báes-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: Dr. Sztrapák Ferenc röszerkesztő-helyettaa: dr. Gál Sándor Kiadja: a Bács-Klskun megyei Lapkiadó Vállalat, Felelős kiadó: Preiszlnger András igazgató Szerkesztőség, Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér 1/8. 6001 Telefon: 27-611 Telexszám: 26-216 bmlv h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hírlapkézbesltő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra: 43,— Ft. negyedévre: 129,— Ft. félévre: 258,— Ft. egy évre: 516,— Ft. Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. 6001 Telefon: 28-777 Igazgató: Ablaka István HU ISSN 0133—235x iHMHBHHHBHd