Petőfi Népe, 1986. június (41. évfolyam, 128-152. szám)

1986-06-30 / 152. szám

2 • petöfi népe 0 isse. június 30. A lengyel kommunisták kongresszusa (Folytatás az 1. oldalról.) vüii eszközökhöz nyúlnia. Ez azér.t történt, hogy lehetővé vál­jon a társadalmi újjászületés, út nyíljon a szocialista megújulás felé. A IX. kongresszus óta eltelt öt év alatt — hangsúlyozta a LEMF KB első titkára — számtalan nagy jelentőségű, pozitív folya­mat indult meg az ország politi­kai és gazdasági-életében. Azon­ban igen sok területen vannak még lemaradások, késnek a meg­győző eredmények. Ugyanakkor megítélésünk szerint megvan a kellő erőnk ahhoz, hogy a fenn­álló nehézségeken úrrá legyünk, sőt képesnek érezzük magunkat arra is, hogy tovább lépjünk az intenzív társadalmi-gazdasági fejlődés irányába. A lengyel tár­sadalom előtt álló legfontosabb feladat ma — húzta alá — a fej­lődési folyamatok meggyorsítá­sa, az elvesztegetett idő pótlása, a műszaki-technikai haladás te­rén elszenvedett lemaradás beho­zása. Az előttünk álló feladatok nagysága és összetettsége ellené­re optimisták vagyunk. A lengyel munkásosztály a legelkeserítőbb időszakokban is hű maradt a szocializmus eszméihez — mon­dotta Wojciech Jaruzelski. Életszínvonal-politika A beszámoló további részében a központi bizottság első titkára részletesen szólt arról, hogy az ország gazdasági egyensúlyának helyreállítása, a fejlődés meg­gyorsítása, a nemzeti jövedelem növelése lehet a kizárólagos esz­köz a lakosság életszínvonalának és életkörülményeinek javításá­hoz. A párt. — mondotta — a körvetkező évek legfontosabb fel­adatainak az alábbiakat tartja: a lakosság élelmiszer-ellátásának javítása, az igen nagy lakáshiány _ csökkentése, a közoktatás anyagi és személyi feltételeinek fejlesz­látás színvonalának emelése, a környezetvédelem hatékonysá­gának javítása, a megtermelt ja­vak igazságos, a végzett munka eredményességétől függő elosz­tása. Az ország gazdasági életéről szólva Wojciech Jaruzelski azt hangsúlyozta, hogy a műszaki- tedhnikai haladás és a hatékony gazdálkodás elterjesztésének, ál­talánossá tételének már ma meg- vahnák az alapvető feltételei. Az 1981- óta működő gazdasági re­form megfelelő körülményéket teremt ázok számára, akik élni akarnak és élni tudnak a lehető­ségekkel. Nem újabb törvények­re, rendeletekre, bizottságokra és tanácskozásokra van szükség, hanem arra, hogy a meglevő in­tézkedéseket mindenütt teljes mértékben és következetesen vég­rehajtsák. Ennek érdekében el­engedhetetlen a központi gazda­ságirányítás célszerű átszervezé­se, korszerűsítése is. A kedvező gazdasági folya­matok megerősítésében és széle­sítésében — mondotta Jaruzelski — az eddiginél nagyobb követ­kezetességgel és bátrabban kell támaszkodni az anyagi ösztön­zésre. A LEMP Központi Bizottságá­nak első titkára annak a remé­nyének adott hangot, hogy a kongresszus támogatni fogja az esetenként drasztikus, egyes ré­tegeket hátrányosan érintő, kö­vetkezetes gazdasági intézkedé­seket. A műszaki-technikai haladás, a termékek színvonalának' és mi­nőségének emelése alapfeltéte­le annak, hogy Lengyelország ak­tívan bekapcsolódhasson a nem­zetközi munkamegosztásba, elő­nyös és fejlődését szolgáló gaz­dasági, kereskedelmi kapcsola­tokat tartson fenn mind a szo­cialista, mind a fejlett tőkés or­szágokkal. Aláhúzta, hogy a len­' tagországokkal, mindenekelőtt a Szovjetunióval meglevő széles körű együttműködés elmélyítése. A szakszervezet legyen partner A LEMP helyzetét, a társada­lomban betöltött vezető szerepé­vel foglalkozva Jaruzelski el­mondta: a LEMP elhatárolja magát azoktól az opportunista né­zetektől, amelyek szerint a párt­nak le kellene mondania az ál­lami szervek és a gazdasági élet befolyásolásáról, de egyúttal szembeszáll azokkal a törekvé­sekkel is, amelyek egyfajta szu- perikormány-szerepet kényszerí­tenek a pártra. A szakszervezetekről szólva megerősítette: a párt hű ahhoz az alapelvóhez, amely szerint a szakszervezeti mozgalom nem működhet az államigazgatási szervek meghosszabbításaként, de nem lehet szocialistaellenes, államellenes csoportosulás sem. A kormányzatnak olyan erős, partnerként fellépő szakszerveze­ti mozgalomra van szüksége, amely szembe mondja az igazsá­got, ha kell bírál is, de megvédi az állam érdekeit is. Az állam és az egyház, viszonya A közmegegyezésre irányuló, öt éve folytatott türelmes és kö­vetkezetes politika kezdi meg­hozni a gyümölcsét — jelentette ki a LEMP KB első titkára. Egy újabb amnesztia előké­szítését jelezve kijelentette: „A központi bizottság lehetőséget Iát arra, hogy még egy esélyt kap­janak azok, akik bizonyos, ál­lamérdekeket sértő bűncselek­ményeket követtek el”, természe­tesen azzal a kikötéssel,' hogy az illetők ezentúl tiszteletben tart­ják az alkotmányt. Az állam és az egyház viszo­nyára kitérve Jaruzelski jelezte: a LEMP abból a realitásból indul ki, hogy a lengyel lakosság túl­nyomó többsége hívő katolikus, és lehetségesnek tartja a marxis­ták és a katolikusok jó együtt­működését. A kormányzat poli­tikája ezentúl is az állam és az egyház különválasztásának, a vallásszabadság tiszteletben tar­tásának alkotmányos elvén fog alapulni. Külkapcsolatok A lengyel külpolitikáról szólva Wojciech Jaruzelski leszögezte, hogy az ország függetlenségének, határai sérthetetlenségének, az ország külpolitikai tevékenysé­gének alapköve a megbonthatat­lan szövetség és barátság a Szov­jetunióval és a többi szocialista országgal. Ezután arról beszélt, hogy ma az y^ész világ létérdeke az atom­háború veszélyének elkerülése. Méltatta és Lengyelország támo­gatásáról biztosította a szovjet békekezdeményezéseket, azokat a javaslatokat, amelyek az atom­háború elkerülését célozzák. Wojciech Jaruzelski részlete­sen szólt a lengyel—NSZK kap­csolatokról. Lengyelország — mondotta — éberen reagál min­den olyan megnyilatkozásra, amely megkérdőjelezi az ország­nak a második világháború nyo­mán kialakult határait. Kijelen­tette, hogy országa a jövőben is kész a kölcsönös előnyök alapján, egymás belügyeinek tiszteletben tartása mellett az együttműkö­désre minden országgal, így az NSZK-val is. Lengyelország és az Egyesült Államok kapcsola­tairól szólva elmondta, hogy a megromlott viszonyért — mon­dotta — a teljes felelősség az Egyesült Államokat terheli. Wojciech Jaruzelski javasolta, hogy a kommunista és a mun­káspártok képviselői a közeljö­vőben — félretéve a köztük levő nézetkülönbségeket — tartsanak tanácskozást a-nemzetközi hely­zetről és a béke védelmének kér­déseiről. gyei gazdaság fejlődése szem- , . , pontjából továbbra is meghatá­tese, javitasa, az egészségügyi el- rozó jelentőségű lesz a KGST­Százmillió dolláros hadüzenet (Folytatás az 1. oldalról.) A Szovjetunió határozottan el­ítéli az Egyesült Államok új^ rendkívül veszélyes lépését, amely . a közép-amerikai agresszív tevé­kenység kiszélesítését célozza, s követeli az ehhez hasonló lépések beszüntetését — hangsúlyozza va­sárnap nyilvánosságra hozott nyi­latkozatában a TASZSZ. A szovjet hírügynökség annak kapcsán tette közzé a nyilatkoza­tot, hogy az Egyesült' Államok Kongresszusának ■ képviselőháza éleget tett a Fehér Ház kérésé­nek: jóváhagyta a pcimózista el­lenforradalmi csoportosulások pénzelésére szánt 100 millió dol­láros összeget. A Szovjetunió abból indul ki, hogy a közép-amerikai válsághely­zet megoldása csak békés, politi­kád rendezés keretében lehetséges,, a nemzetközi jóig általánosan elis­mert, igazságos normái alapján — mutát rá a nyilatkozat. A Reagan- kormányzat lépései bizonyítják, hogy az amerikai vezetés a közép- amerilkai politikai rendezés dü­hödt ellensége, s minden eszközzel meg akarja akadályozni az ilyen jellegű megoldást. Nem véletlen, hogy Washington éppen abban, a pillanatban nyújt támogatást az ellenfarra dalmárokna.k. amikor a Contadora-folyamatban remény mutatkozik a sikerre, s megkez­dődött a problémák kölcsönösen elfogadható megoldásának körvo­nalazása. Washington ' egy nagyszabású közép-amerikai fegyveres konf­liktus ki-robbantásának anyagi hát­terét építi ki. Ebbe a konfliktusba sok állam belekeveredhet. Az ese­mények ilyen alakulása végzetes következményekkel járhat, nem­csak a daitiin-amerikai földrész szempontjából. Óhatatlanul érin­teni fogja a világban kialakult ál­talános helyzetet, és törvénysze­rűen kihat a szovjet—amerikai kapcsolatokra — mutat rá vasár­napi nyilatkozatában a szovjet hírügynökség. Megválasztották a JKSZ vezetőtestületeit A határozatok, valamint a ki­egészített és' módosított • szerve­zeti szabályzat elfogadásával Belgrádban szombaton délután befejezte munkáját a Jugoszláv Kommunisták Szövetségének XIII. kongresszusa. Az újonnan megválasztott Köz­ponti Bizottság a kongresszus be­fejezése után összeült első ülé­sére, hogy megválassza a JKSZ KB elnökségét. A köztársasági és a tartomá­nyi kommunista szövetségek el­nökei, valamint a néphadsereg pártbizottságénak elnöke tisztsé­génél fogva tagja a JKSZ KB el­nökségének, amely így 23 tagból áll. Az elnökség átlagéletkora 10 évvel fiatalabb az előzőnél. A testület szinte teljesen megújult: eddigi tagjai közül csak Vidoje Zarkovicot választották újjá. A JKSZ KB elnöksége elnöki tisztét a szervezeti szabályzat­nak a tisztségviselők rendszeres időszakonként és meghatározott sorrendben történő cseréjére vo­natkozó előírása szerint a követ­kező egy évben Milanko Reno- vica tölti be, titkára pedig két éven át Radisa Gacsics. Pretoria ismét fenyegetőzik A dél-afrikai külügyminiszter éles hangú beszédben kelt ki a Közös Biaic hágai csúcsértekezle­tének határozata ellen, amely pe­dig, újabb haladékot adva a pre­toriai rezsimnek, három hónappal elodázta a döntést a pretoriai re­zsim elleni közös büntetőintézke­désekről. Roelof „Piik” Botha küilügymi­Pillantás a hétre Bár ezúttal szombatra sem­mit sem jeleztek előre a hír- ügynökségek, egyelőre nem kell az eseménytelenségre pa­naszkodnunk: július jó né­hány érdekességgel köszönt ránk. Fontos utazások, tö­megmegmozdulások, tárgya­lások, ünnepségek és egy na­gyon jelentős választás sze­repel a következő napok kí­nálatában. HÉTFŐ: A nyugat-európai or­szágok immár harmadik ér­tekezletüket tartják az Euré- ka-programról. A londoni ta­nácskozás előtt jelentették be, hogy a kilencvenes évek köze­pére elkészítik a Hermes űr­repülőgépet, amely Euréka- program jelentős részét ké­pezi 'majd. KEDD: Tiranába érkezik egy magasrangú görög küldött­ség, hogy a két ország viszo­nyának rendezéséről tárgyal­jon az albán kormánnyal. Megfigyelők szerint Görög­országnak jó esélye van arra, hogy úttörőszerepet játszhas­son az Albánia és Európa más államai közti kapcsolatterem- tésbcn SZERDA: Kétnapos tiltakozó ' sztrájkot szervez a chilei el­lenzék. Az akció újabb jelzés az ingatag katonai diktatúra számára: egyre egységesebbek az ország demokratikus poli­tikai erői, s egyre aktívabban lépnek föl Pinochet ellen. CSÜTÖRTÖK: Egy nappal azután, hogy Turgut Özal tö­rök kormányfő ciprus északi, Törökország által megszállt ré­szébe látogat, Kiprianu cip­rusi elnök Párizsba utazik. A Mitterrand-nal és Chirackal folytatandó tárgyalások köz­ponti témája természetesen a szigetország elhúzódó meg­osztottsága, a válság lehetsé­ges megoldásai. PÉNTEK: Az Egyesült Álla­mok nemzeti ünnepén díszes külsőségek között adják át a centenáriuma alkalmából fel­újított New York-i szabad-, ságszobrot. Az ünnepségen je­len lész Mitterrand francia el­nök is, hiszen az emlékművet annak idején Franciaország ajándékozta az Egyesült Álla­moknak. VASÁRNAP: Japánban ál­talános választásokat tarta­nak. Az esélyes egyértelműen a kormányzó liberális demok­rata párt, amely már hosszú ideje gyakorlatilag komoly vetélytárs nélkül van hatal­mon. A megosztott ellenzék­nek ezúttal sincs sok esélye a változás elérésére. raszter pénteken Fokvárosban azt hangoztatta, hogy Pretoria nem hagyja magát megfélemlíteni, és szankciók esetén azok terheit a gazdaságilag kiszolgáltatott szom­szédos afrikai országokra hárítja majd. Megismételte a már koráb­bam is hangoztatott fenyegetése­ket, amelyek szerint a kormány hazatalon,colná az országban legá­lisan és illegálisan dolgozó ven­dégmunkások százezreit, és meg­tagadná a szomszédos országoktól a débafrikai infrastruktúra — ki- * kötők, utak, vasutak — számukra rendkívül fontos használatát. Denis Healey, a brit ellenzéki Munkáspárt tartózkodó külügyi szóvivője dél-afrikai tónymegál- lapító kőrútjának végén Johan­nesburgban kijelentette, hogy Pretoria elsősorban azért harcol a nemzetközi közvéleménnyel, mert számít a szankciókkal szembeni brit, amerikai és nyugatnémet el­lenállásra. Healey bírálta, és- ért­hetetlennek nevezte Margaret Thatcher' brit miniszterelnök szamkcióellenes magatartását. Ho­we tervezett útjával kapcsolatban Úgy vélte, hogy az nem sok jóval kecsegtet, mert a valódi fekete vezetőik nem lesznek hajlandók találkozni vele. Healey Johannes­burgból Lusakába utazik, aihol már szombaton találkozik Oiver Tambóval, az ANC ügyvezető el­nökével és Kenneth Kaiuinda zam­biai elnökkel. Négy ismeretlen fehér fegyve­res pénteken reggel elhurcolta sowetói otthonából Zwelake Sisu- lu, a The Nation nevű folyóirat szerkesztőjét. A fekete újságíró Walter Sisulumak, az ANC egyik bebörtönzött vezetőjének a fia. Walter Sisulut ugyanabban a per­bein ítélték életfogytiglani börtön­re, .mint Nelson Mandelát, a szer­vezet elnökét. Mindketten már több mint 20 éve börtönben síny­lődnek. Olasz kormányválság Hétfőn, kezdi meg a tárgyalá­sokat az új kormány megalakítá­sáról Francesco Cossiga olasz államfő. Az elnök fogadja a köz­élet legkiemelkedőbb képvise­lőit, köztük Sandro Pertini volt köztársasági elnököt, majd a par­lamentben képviselt politikai pár­tok vezetőivel tanácskozik. Cossi­ga várhatóan a hét közepén ad megbízást az új kormány létreho­zására. , Olaszország péntek este maradt kormány nélkül. A helyhatóságii szervek költségvetéséről tartott népszavazásán a kormány .meg­kapta ugyan a bizalmat, de ami­kor ugyanerről a törvénytervezet­ről titkos szavazásra került sor, az ötpárti kormány kisebbségbe ke­rült. Bettiino Graxi megszakította hágai tartózkodását, és péntek délután, idő előtt hazautazott Ró­mába. Részt vett kormányának . rendkívüli ülésén, majd az állam­főnek átadta a kabinet lemaradá­sát. Az Olasz Szocialista Párt és a Kereszténydemokrata Párt ve­zetősége hétfőn rendkívüli ülést tart az országban kialakult poli­tikai helyzet megvitatására. Az Olasz Kommunista Párt ál­lásfoglalása szerint az országiban ismétlődő kormányválságok alap­vető oka. hogy a keresztényde­mokratáik után a második legerő­sebb párt, az Olasz Kommunista Párt nem vehet részt a kormány­zás felelősségében. A l’Unitá, az OKP lapja legutóbbi cikkében [megállapítja, hogy az ország ba­jait addig nem lehet megnyugta­tóan rendezni, amíg a kormány­zás feladatát nem bízzák egy, a kommunista pártot is magában foglaló demokratikus többségre. Hazaérkezett Belgrádból a magyar pártküldöttség Szombaton hazaérkezett Belg­rádból az MSZMP küldöttsége, ámely Havasi Ferencnek, a Poli­tikai Bizottság tagjának, a Köz­ponti Bizottság titkárának veze­tésével részt vett a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége XIII. kongresszusán. A delegáció tagja volt Horváth Miklós, a Vas Me­gyei Pártbizottság első titkára és Gyürke Sándor, hazánk belgrádi nagykövete. A küldöttség fogadására a Fe­rihegyi repülőtéren megjelent Braniszlav Nóivakovics, a JSZSZK budapesti nagykövetségének ideiglenes ügyvivője. Munkásőr orvosok tanácskozása Szombaton országos tanácsko­zást tartottak a munkásőr orvo-- sok a testület országos parancs­nokságának székházában. Az értekezleten részt vevő, mintegy 300, társadalmi munkában szol­gálatot teljesítő munkásőr orvos értékelte a testület egészségügyi szolgálatának fejlődését az el­múlt három évtizedben, s meg­vitatta az elkövetkezendő évek főbb tennivalóit. A tanácskozá­son részt vett és felszólalt dr. Medve László egészségügyi mi­niszter. Az elnökségben foglalt helyet Borbély Sándor, a mun­kásőrség országos parancsnoka. Jelen voltak a fegyveres erők és testületek, valamint az egészség- ügyi intézmények vezető képvi­selői is. Az értekezleten felszólaló mun­kásőr orvosok beszámoltak az egészségügyi szolgálat tevékeny­ségéről, szerepéről egységeik éle­tében. A hozzászólásokban meg­fogalmazódott: a munkásőrök egészségügyi ellátása, jelentős fej­lődésen ment át az elmúlt idő­szakban, napjainkban az egész­ségügyi szolgálat felkészült szak­embergárdával, korszerű orvosi műszerekkel, berendezésekkel rendelkezik. Tevékenysége — az állami egészségügyi intézmé­nyekkel együttműködésben — a testület életének minden terüle­tét átfogja, a munkásőrök felvé­telét megelőző kötelező egész­ségügyi alkalmassági vizsgála­toktól a rendszeres szűrővizsgá­latokon át egészen a tábori ki­képzés megfelelő higiénés kör­nyezetének megteremtéséig. A testületben szolgálatot tel­jesítő orvosok rendszeresen el­lenőrzik munkásőr társaik egész­ségi állapotát, biztosítva ezzel, hogy munkahelyükön és a szol­gálatban egyaránt helytállhas­sanak. Ugyanakkor nagy gondot fordítanak a betegségek megelő­zésére, s ezzel összefüggően fon­tos feladatuknak tartják az egészséges életmódra nevelést. A gondoskodás szép példájaként említették a felszólalók, hogy a testületben általánossá vált a rá­szoruló idős alapító munkásőrök gondozása, gyógyítása, szociális ellátása. A tanácskozás résztvevői az elkövetkezendő évek legfonto­sabb feladatai közé sorolták a munkásőrök egészségének meg­őrzését, a rendszeres szűrővizs­gálatok és az idősek szociális gondozásának továbbfejlesztését, valamint az állomány alaposabb felkészítését az elsősegélynyúj­tásra. A jövőben — az egészség- ügyi szervezetekkel kialakított szoros munkakapcsolatokra ala­pozva — még nagyobb figyel­met szentelnek a műnk ás őr orvosok szakmai képzésének fej­lesztésére. Semmelweis Ignác közelgő szü­letésnapja, az egészségügyi dol­gozók ünnepe alkalmából a ta­nácskozáson kitüntették a ki­emelkedően szolgálatot teljesítő, illetve a testület tevékenységét segítő orvosokat. Huszonhaton a Haza Szolgálatáért Érdemérem különböző fokozatait vették át, tíz munkásőorvosnak pedig a Kiváló Munkáért elismerést nyújtotta át Medve László. mp KODÁLY SZÜLŐVÁROSÁBAN » Konferencia a zenei nevelésről Az ISME — a Zenei Nevelés Nemzetközi Társasága — kisgye­rekkori zenei nevelési bizottsága június 29. és július 4. között Kecskeméten, a Kodály Intézet­ben konferenciát tart. Az ISME jövő hét végén Innsbruckban kezdődő XXVII. kongresszusa előtt a kisgyermekkori zenére, il­letve zenével nevelés időszerű kérdéseit vitatja meg a. szűikebb szakmai testület. A világ minden tájáról össze­gyűlt hatvan résztvevője, köz­tük húsz magyar beszámol a leg­frissebb kutatási eredményekről, előadások hangzanak el a zenei készségfejlesztés és a képességek vizsgálata, a zene és nyelv kap­csolata, a zene, mint sajátos pe­dagógiai eszköz, és a szülők ze­nei nevelése a televízión keresz­tül kérdéskörökben. Az előadók névsorában szerepel az amerikai Carol Roger Scott, a bizottság elnöke, valamint Forral Katalin, a bizottság vezetőségi tagja is. A magyar énekre alapozott ze­nei nevelés az óvodás- és kis­gyermekkorban méltán jóhírű -— eredményes. Az ausztrál, japán és amerikai vendégek élő bemu­tatófoglalkozáson is tanulmá­nyozhatják a magyar módszere­ket, a játszóházban Dietrich Hel­ga az énekes improvizáció taní­tását szemlélteti majd. A zened nevelés eredményeinek reprezentálásán túl magyar elő­adóművészek is bekapcsolódnak a konferenciába, a pedagógus­ként is ismert Tusa Erzsébet, zongoraművész Liszt-művekből ad hangversenyt, s a Mandel Quar­tett is pódiumra lép a szakmai tanácskozás résztvevői előtt. A Magyar Zeneművészek Szö­vetsége és a Kodály Intézet ren­dezésében lezajló konferencia résztvevői Kecskemétről egyene­sen Innsbruckba, az ISME kong­resszusára utaznak. LAPZÁRTAKOR ÉRKEZETT Argentína a világbajnok ® Argentína—NSZK 3—2 (1—0) Mexikóváros, Azték-stadion, 114 800 néző, v.: Arppi Filho (brazil). Góllövő: Brown (23. p.), Valdarao (57. p.), Burruchaga (85. p.), Rum­menigge (75. p.), Völler (83. p.). Argentína: Pumpido — Cuciuffo, Brown, Ruggeri, Olarticoechea — Guisti. Batista, Burruchaga, Maradona —, Enrique. NSZK: Schumacher — Berthold, Förster, Jakobs, Briegel — Brehme, Eder, Matthäus, Magath — Allofs, Rummenigge. Vasárnap bonyolították le a 13. labdarúgó-világbajnokság 52. mér­kőzését, a döntőt. Az aranyérmórt 'két korábbi világbajnok lépett pá­lyára. Franz Beckenbauer, a nyugatnémetek szövetségi kapitánya vé­gül is úgy döntött, hogy a korábban eltiltása miatt nem szerepelt Bertholdot a jobbhátvéd posztján veszi számításba, így azután kima­radt Rolff. Beckenbauer mindenki számára okozott egy meglepetést: az első 45 perc alapján ugyanis kitűnt, hogy az argentinok veszélyes csatárára, Diego Maradóméra nem egy játékost állított őrzőül. Fel­váltva figyelte őt Förster, Matthäus és olykor mások is. Egyébként az NSZK-nak kellett a hagyományos mezszíntől eltérnie, hiszen Argentína volt a pályaválasztó. Beckenbauer csapata zöld fel­sőben, fehér nadrágban játszott. • Marjai József Moszkvában Marjai József, a Minisztertanács elnökhelyettese, a magyar—szov­jet gazdasági és műszaki-tudományos kormányközi együttműködési bi­zottság magyar tagozatának elnöke a bizottság 35. ülésszakára vasár­nap Moszkvába érkezett. A repülőtéren Alekszej Antonov, a Szovjet­unió Minisztertanácsának elnökhelyettese, a bizottság szovjet tagoza­tának elnöke fogadta. Jelen volt Rajnai Sándor, hazánk moszkvai -nagykövete. / \ V .

Next

/
Thumbnails
Contents