Petőfi Népe, 1986. június (41. évfolyam, 128-152. szám)
1986-06-28 / 151. szám
MŰVELŐDÉS • IRODALOM • MŰVÉSZET TÓTH MENYHÉRT-ALK.OTÓTÁBOR Miske kis rajzosai Miskén az idén először rendeztek alkotótábort. Márciusban tették közzé felhívásukat: azokat az általános iskolás gyerekeket invitálták a Tóth Menyhért emlékét őrző településre, akik kedvet és tehetséget éreznek a rajzolásihoz. Mintegy ötven pályamű érkezett be. A bajai tanítóképző főiskola művészeti tanszékének oktatói zsűrizték az alkotásokat. ók döntöttek arról, hogy kiik lehetnek a tábor lakói. Kalocsáról, Kecelrői, Kiskunfélegy-'*' % házáról, Tassról és még sorolhatnánk tovább, melyik megyebeli helységből érkeztek Miskére p, gyerekek. A részvétel, az ellátás ingyenes. Vasárnap tartották az ünnepélyes megnyitót az általános iskola udvarában álló Tóth Menyhért-szobornál. A/, alkotótábor egyik lelkes szervezője, irányítója Tóth Béla, a Tóth Menyhért Általános Iskola igazgatója: — Úgy érzem, kötelességünk Tóth Menyhért életművét hűen megőrizni, s követni őt. Ha művészetét, zsenialitását nem is, de emberségét utol kell érni. Tisztelet illeti Menyus bácsit, aki Miskét szülőhelyéül választotta. Mit tudnak róla a mai gyerekek? Minden esztendőben, születésnapja előtt gyűjtőmunkába kezdenek, a fellelhető emlékek, dokumentumok után kutatnak, faggatják a miskei embereket. Az iskolában szép anyag gyűlt már össze. A táborozóknak is sokat beszélünk a falu festőjéről, az eiső napon ellátogattak az emlékházba, megismerkedtek festészetével, életével. Az egyhetes ittlét változatos programmal telik el. Délelőtt és délután is alkotnak a diákok. A kikapcsolódásra szintén adunk alkalmat, rendeztünk már horgászversenyt, gyalogtúrát és egyéb kirándulásokat. A táborozás feltételeit a községi tanács, az iskola, a párt- szervezet és a sportkör teremtette meg. eszközökre, anvagekra mintegy tízezer forint áll rendelkezésünkre. Az első táborral hagyományt teremtenek Miskén. Bizonyára az é.velk során még jobban kikristályosodnak majd a célok, és sajátos arculata lesz a tábornak. Nem kis szerepet vállal ebben B. Boros Unna keceli raizpedagógus. akit szakmai vezetőnek kértek fel. • A kiskunfélegyházi Papp Andrea és Kovács Erika ősztől a szegedi képzőművészeti szakközépiskolában tanul majd. A táborban „edzenek” ... — Kellemes sétát tettünk a faluban — beszél a miskei kis rajzosok napjairól. — Rögzítettük a jellegzetesen miskei vonásokat, a temető' régi fejfáit, a Tóth Meny- h ért-emlékházban szerzett élményeket, a parasztbarokk házakat, a falusi viseleleket, emberarcokat, s a csodálatos fűzfaligetet. Sok-sok vázlatot készítettünk. Mindezeket egy nagy . méretű batikon is „elmesélik” a gyerekek. Várják ezt a munkát, a batik technikával való találkozást. Az elkészült művet ajándékba adjuk az iskolának. Napközben más jellegű feladatokat is kapnak, most például a fantáziájukat teszem próbára. Mindenkinek a saját cipőjét kell lerajzolni, s azt át fogják alakítani valamilyen ügyes szerkezetté. Az emlékház előtt sorakozó vén fűzfák a gyerekek fantáziavilágát is megmozgatták. Arra kértem őket, rajzolják le úgy. hogy csak a kiindulási pont legyen a fűzfa, a kész munka pedig látomásaikat tükrözze. Nézze meg, jól sikerültek az alkotások. Nem kisművészeket kópzünk a táborban. Ha megérzik, s megértik, hogyan dolgozott a festő, már célhoz jutottunk. Az ugyancsak hasznos, hogy egymástól lesik el a különböző technikák fogásait. Isméi kednek, beszélgetnek, kedvükre rajzolnak — ezt tapasztalom, s ennek örülök. Holnap elutaznak Mi.skéről a rajzbarátok, befejeződik a Tóth Menyhért alkotótábor. Az élménygyűjtő napoknak vége. De akit megérintett Tóth Menyhért szelleme, festői zsenialitása, s maga a falu, Miske légköre, hangulata, bizonyára nem feledi egyhamar. S nem teszi lé a tollat, az ecsetet, hanem benyomásait újból megfogalmazza, elbeszéli majd. Borzák Tibor • B. Boros Ilona: — Nem kisművészeket képezünk. • Az ihlet pillanata. Szabadi Katalin hatodik osztályos keceli diák már többször szerepelt sikeresen különféle rajzpályázaton. A miskei alkotótáborban különös gonddal Örökítette meg élményeit. Ezt a szót: válság, évtizedeken át csak a polgári kultúrával és a tőkés gazdasággal kapcsolatban írtuk le. Varga Jenőt, minden idők legnagyobb magyar közgazdászainak egyikét a sztálini időkben keményen megbírálták, mert túlságosan kedvezően (vagy realisztikusan?) ítélte meg a kapitalizmus közeljövőjét. így aztán a tőkés világ permanens válságáról kötetek jelentek meg, közben a kapitalizmus halálos ítéletét a valóság mintha életfogytiglanra változtatta volna. Mikor az olajárrobbanás belkö vetkezet t, fellélegeztünk: itt a tőkés gazdaság rég várt válsága. Csakugyan volt válság, de hallani sem akartunk arról, hogy az hozzánk is „begyűrűzhet". A mi gazdaságunk „válságáról” most sem szívesen szólunk, de a nehézségeket .senki sem tagadja. S érdekes jelenséget figyelhetünk meg: gazdaságunk mai korlátozottsága mintha a nemzeti, sőt kulturális kisebbrendűség új hullámát zúdítaná ránk, mintha a cserearányok romlása olyan csapás lenne, amely minden tekintetben megbénít, és csak a közvetlen gazdasági érdekek érvényesülését engedélyezi. A gazdasági problémák hullámai már-már elmossák a kultúra értékvédő gátjait. Az árak emelkedésének szökőárja lehetetlen helyzetbe hozza a kultúra hordozóinak előállítását: ami — csekélyke — dotációt például a könyvkiadás kap, azzal a művelődés- ügy a más tárcához tartozó nyomdaipart dotálja. Drágul a lap, drágul a könyv, s hogy eladható legyen, netán még hasznot is hozzon, ahhoz nemcsak színesebbé, hanem felszínesebbé, (tarkábbá és alaintasabbá is kell lennie. Alantas alatt értve az öncélú szenzációhajhászást. izgalmasságot, erotikát, így képeslapban, filmen, színpadon, szórakozóhelyeken a női test olyan mutogatását, amely a nőt s a nézőt egyaránt lealacsonyítja. De nem ez a legsúlyosabb, hanem hogy a sajtóban rég lejártnak hitt idealisztikus, sőt misztikus ostobaságok és filozófiai-politikai téveszmék kapnak nyilvánosságot, azon az ala- f: pon, hogy „ez kell a népnek”: az asztrológiától a kuruzsláson, magnetizmuson át. a világteremtési vagy világvége koncepciókig, sőt a zsarnokságok (hol fasisztoid, hol „balos") kultuszáig —, hogy csak ábécé rendben említsek egy-két jellemző címszót. Csillagjóslás? „Azért csak lehet benne valami” — mondhatja a megzavart kisember, akire hivatkozva megjelentetik a szemetet. Kétségtelen, hogy a problémák kiútja: a gazdasági hatékonyság, s a demokratizmus összekapcsolása. És a demokratizmusnak éppúgy érvényesülnie kell a kultúra területén is, mint a gazdaságosságnak. Csakhogy az a jelszó, miszerint „azt kell adni, ami eladható, amit a tömeg (az olvasó, az ifjúság a nép stb.) kivan” — végzetes lehet, ha a szükségképpen még mindig elmaradott és évezredek maradi hagyományát, babonáit, tévhiteit is hordozó tudati szférára meggondolás nélkül alkalmazzuk. Jfem is szólva arról, hogy ki mondja meg: mit kívánnak a „tömegek”? Azok, akik ebben gazdaságilag is érdekelve vannak, elsősorban a szórakoztatás kis- és nagypolgári „nagymenői”, haszonélvezői, üzletelő főnökei, akik olykor szemtelenül lebecsülik a munkásosztályt, és egy nyugatimádó sznob réteg meg a csak krimit, kalandregényt, pornót, bestsellert óhajtó „átlagember” (azaz a kispolgár) igényeihez igazítanák a tömegkommunikációt, a mulattatást, a folyóiratkultúrát, a könyvkiadást, és nem utolsósorban a könyvtárak és művelődési otthonok minden szolgáltatását. A demokratizmus nem jelentheti a hangoskodó félműveltek kulturális rémuralmát, de a kultúra gazdaságnak való szolgai alávetettségét sem. Az értékek védelméről, sőt terjesztéséről nem mondhatunk le. Egyetlen példa: ha az állami kiadók kénytelenek is kisebb értékű (de nem ártalmas) műveket rrjeg- jelentetni, hogy szóhoz juttassák az olvasót, sőt eltartsák a kortási magyar irodalom javát (amely a jelenben mindig ráfizetéses) — ne súlyosbítsák helyzetüket az ' igénytelenség kiszolgálásában való fölösleges versennyel olyan magán-, gmk-, testületi, sport- vagy akár tömegszervezeti kiadások, amelyek nem vállalják az érték közvetítését is, hanem csak nyereségre törnek. De nemcsak erről van szó. Arról is, hogy a hatékonyság és demokratizmus mellett a kultúra létkérdés is: az előbbi kettő sincs meg nélküle. És nemcsak a szakmai műveltségre gondolok, hanem arra áz általános műveltségre, humánumra, szocialista erkölcsre is, amely nélkül egyszerűen nincs korszerű magatartás, munkamorál és termelés. Vagy hogy valami egészen más példával éljek: kellő vizuális iskolázottság nélkül egy műszaki rajzot sem lehet leolvasni, termékeink eladhatóságának pedig mind fontosabb föltétele a korszerű, ízléses és célszerű ipari formatervezés, amely már nemcsak szakmai biztonságot, hanem művészi készséget is kíván. Vizuális műveltség nélkül azonban még a tévéműsort sem lehet megfelelően szelektálni és élvezni. És így tovább életünk minden területén. A kulturális értékek védelme és közvetítése éppoly létkérdés, mint a gazdaság. A gazdaságosság viszont megkívánja a kulturális értékek szükségszerű állami és tanácsi támogatásának felülvizsgálatát. átrendezését, beleértve a szakmai bürokrácia leépítését is. Kristó Nagy István DEÁK MÓR: Maszk Vagyok apám s anyám maszkja. Arcukat arcom egybemarta: gyilkost őriz így áldozat. Nem szerethettem másokat. Őket szerettem szeretni, s nem lehetett. így én, a setiki, Istent csak magamban kutattam. És megleltem. Csonttá aszottan. PÁKOLITZ ISTVÁN: Megremeg Szárnyaszegett kéz rebben a takarón, keresve a másikét a vaksiiket csendben. A kékeres öt ujj tétován .araszol az iszonyúan hosszú, fekete folyamú éjszakán. Félúton megremeg: holnap is megsimogathatja még a másik kezet? • Szappanos István grafikája. „NÉPI ARCVONAL A Korunk jubileumára Hatvan éve jelentek meg a Korunk, a legnagyobb múltú, sőt máig ívelő pályájú szocialista magyar folyóirat első számai. Reménytelen vállalkozás volt a húszas évek második felében, még reménytelenebb a harmincas években Közép-Kelet-Európában kommunista szemlét csinálni. Bár Magyar- országon is volt ilyen heroikus próbálkozás: Tamás Aladár 100%-ja, de az egy nyíltan ellenforradalmi -Rendszerben nem sokáig maradhatott fenn. Kedvezőbbek voltak a körülmények a ki- * rályi Romániában, már csak azért is, mert a magyar nyelvű kiadványokra kevésbé figyelt oda az ottani cenzúra. Magyarországra persze csak illegálisan jutottak el a lap számai, de a munkásosztály és értelmiség legjava nagyon is figyelt rá. Még a nem kommunisták is. Nekem Németh László mondta el, mily meghökkenve olvasta a Korunk- ban legtitkosabb gondolatainak kritikáját, olyan eszméket, amiket (akkor még) legföljebb sejtetett írásaiban. No persze Kecskeméten a kultúraszervező nyomdász és sakkmester: Tóth László körében sokat vitatkozott Molnár Erikkel, aki aztán,— álnéven — írásban is válaszolt a zseniális, ám problematikus némethi gondolatokra. Az eszmékben tiszta, és a Szovjetunióban megvalósuló szocializmussal szemben megannyi (nem is okvetlenül indokolatlan) fenntartással élő, noha ma- . gas színvonalú utópisztikus, vagy idealista filozófiával, irodalommal, művészetszemlélettel vitatkozott a Korunk — hasonlóan magas színvonalon, a vitapartnereket is megbecsülő, Igazi népfrontpolitika jegyében, amit a szerkesztő Gaál Gábor „népi arcvonal politikának” nevezett... A folyóirat alapítója, Dienes László éppúgy, mint utóda, Gaál Gábor a Ga- lilei-körböl indult. A gyakorlati szociológia és népfelvilágosítás (elsősorban a könyvtárügy) harcosai voltak. 1918-ban az elsők között léptek az új kommunista pártba, hogy halálukig hűek maradjanak hozzá. Emigrálniok kellett, egy időben „balosak” voltak, dogmatikusak, de nem rekedtek meg, hanem továbbléptek. Gaál Gábor cikkei páratlan gazdaságukban Bálint Györgyre emlékeztetnek, — nyilván hatott is rá. Mindenről szó van a Ko- runk-ban, s a fő hangadó, szervező maga a szerkesztő: Gaál. ír filmről, modern művészetről, kortárs irodalomról, mindig osztályhareos szigorúsággal, de az esztétikai értéket is megbecsülve. Ebben az esztétikában pedig a politikai „balosságot” már a kezdetben sajátosan ellenpontozza az, hogy a legmodernebb formai törekvések a fiatal szovjet művészetben, irodalomban is jelentkeznek. Ugyanakkor Gaál kegyetlenül leplezi le a magyar irodalom akkor legnépszerűbb alkotóinak eszmei álságát és válságát, Molnár Ferencét éppúgy, mint Mécs Lászlóét. Sokáig nem eléggé megértő Tamási Áron sajátos mesevilága iránt, viszont teret ad Illyésnek, Veres Péternek, és fölfedezi a harcos erdélyi magyar írók egész sorát Nagy Istvántól Asztalosig. A népfront szellemében máig- érvényesen ítéli meg Németh László életművének vitathatatlan értékeit. Meg a többiekét. Ez a rövid cikkekben is megnyilatkozó hallatlan kritikai biztonság máig megragad. Kevésbé az, ami a negyvenes évek végétől, az immár Utunk néven folytatott lapban a zsdánovi esztétika jegyében zajlik, s melynek Gaál is szinte áldozatául esik: a neofita újmarxisták igaztalan túllicitáló támadásai jócskán megrövidítik életét. így aztán 1957-ben már nélküle indul újra a Korunk. De a több tízezer oldal, amit régebben, s azóta is létrehozott — az két ország legjava marxista irodalmi-mű- vészeti-kritikai terméséhez tartozik: és nemcsak történelem, hanem szemléletünkre ma is ható erő. —ó —y ADAMECZ KÁLMÁN: SZEMTANÚK Szürke Elemér hazafelé tartott a hivatalból. Útközben bevásárolt, és elköltötte szokásos napi ötven forintját. Többre nem futotta. Takarékoskodott. Évekkel ezelőtt elhatározta, hogy minden fizetéskor félretesz ezer forintot ballisztikus atomrakétára. Ennek ellenére lenézték a munkahelyén. Még a hivatalsegéd is vegyi fegyverekkel a szatyrában járt dolgozni, a pqrtás lángszóróval tartotta távol az ügyfeleket, a főnöke pedig a napokban vásárolt egy nap- rendszer-elhárító műholdat. Gyötrődve vonszolta magát, és úgy döntött: mindenét pénzzé teszi, csakhogy tekintélyt szerezzen magának. Két fiatalember lépett ki az egyik kapualjból. Apró, fényes szögekkel kivert bőrzakót, bőrnadrágot viseltek. Körülnéztek a fényárban úszó utcán, szemügyre vették az embereket, tekintetük megakadt Szürke Eleméren, és odaléptek hozzá. Egyikük bal kezével megragadta a szinte maoába roskadt férfi gallérját, jobbjával pedig iszonyatos erővel gyomron vágta. Szürke Elemér lerogyott az aszfaltra. Hosszú másodpercekig feküdt mozdulatlanul, majd lélegzése fokozatosan visszatért, és görcsös fájdalommal az arcán feltá- pászkodott. Kétségbeesett tekintetét a járókelőkre függesztette, akik tisztes távolból szemlélték az eseményeket. Egyik kezét a gyomrára szorította, a másikkal pedig megpróbált kapaszkodni valamibe, de csak az üres levegőt markolászta. Két-három bizonytalan lépést tett előre, aztán megtántorodott, és visszazuhant a földre. Ekkor a másik fiatalember hegyes orrú cipőjével fejbe rúgta. Szürke Elemér elvesztette az eszméletét. A járókelők eközben a szá- guldó autók közt csöndben átmentek a túloldalra. Csak Szürke Elemér maradt a helyén, és vérrel kevert nyál buggyant elő szája szögletéből, meg a két bőrzakós, akik ^ cigarettára gyújtottak, és hátukat kényelmesen nekitámasztották egy hirdetöoszlopnak', eltakarva a feliratot: Segítsük egymást! A Lenin körútnak ezen az oldalán megszűnt az élet. Hangos dörrenéssel lezuhantak az üzletek redőnyei, csattanva csukódtak a házak hatalmas kapui. kulcs fordult a zárakban, az ablakok pedig szégyenlősen függönyt húzlak az arcuk elé. Mén n maoasban szálló revülőgépek mlótái is engedélyt kértek az irányítótoronytól, hogy inkább az Izabella utca fölötti légi fo- ll/osót használhassák. Szürke Elemér szájából vékonyan csordogált a vér, lassan tócsává terebélyesedett, és eláztatta a zsebéből kihullt vadonatúj ezerforintost. A túloldalon összezsúfolódott több tucat ember az öklét rázta, és rendőrért kiáltott, de hangjukat elnyomta a két fiatalember teret s időt betöltő sátáni kacagása. A bőrruhások eldobták a csikket, levetkőztették időközben magához tért áldozatukat, és ' a véres ruhadarabokat felakasztották a buszmegállót jelző táblára. Ezután térdre kényszerítették, a szemközti járda felé fordították, és imára kulcsoitatták a kezét. A másik oldalon összeterelődött emberek soraiban élénk mozgolódás kezdődött. Volt aki elájult, mások istenhez fohászkodtak. megint mások a „Hol itt a Törvény, és hol itt az igazság?’’ mondatot ismételgették. Egy kisebb csoport kivált a tömegből, és kárörvendően mutogatott a szemközti oldalra. A gépjárművek forgalma mindkét irányból zavartalan volt, sőt: még fel is gyorsult, ha az autók a vértócsában fekvő Szürke Elemér közelébe értek. A lámpák is szabályos időközökben váltottak sárgára, pirosra, piros-sárgára és zöldre. A két fiatalember egy ideig bámulta az elázott bankjegyet, majd megtörölték izzadt homlokukat, és lassú léptekkel befordultak az első mellékutcába. A szemtanúk melléből meg- könnyebiilt sóhaj szakadt fel. Odamentek a zebrához, megvárták, míg zöldre vált a lámpa. és átsiettek a túloldalra. Kinyitottak az üzletek, feltárultak a kapuk, és a szélesre tárt ablakon keresztül vidám, pattogó muzsilM áradt szerteszét. Valaki elment telefonálni, és előkerült egy pokróc is. hogy bp- t'Acaria a földön fekvő meztelen testet. Az emberek toi'ább akartak indulni, de hirtelen földbe gyökerezett a lábuk Valami f ht- rsa erő vonzotta őket mágnesként egymáshoz. Ismét összeterelődtek. És ekkor rémült, kiáltás tört elő a torkukból. Néhány fiatalember közeledett feléjük, öltözékük apró, fényes szögekkel kivert bőrruha volt. Megragadtak egy-egy szemtanút, iszonyatos erővel gyomron vágták, majd hegyes orrú cipőjükkel fejbe rúgták. A megtámadottak arcukat fezükkel betemetve védekeztek. Az üzletek redőnyei hangos robajjal ismét lezuhantak, a házak hatalmas kapui döngve bevágódtak, az ablakok pedig kétségbeesetten újra függönyt rántottak arcuk elé. A ■ gépjárműinek forgalma a közlekedésrendészet gyors, hatékony intézkedésének köszönhetően terelöutakon kígyózott tovább. Csak a lámpák működtek továbbra is zavartalanul: sárga, majd piros, piros-sárga és zöld. A szemtanúk rettenetes fájdalommal brcukon feltápászkod- tak, és döbbenten néztek egymásra. Tekintetükben hitetlenkedés és őrület bujkált. A fiatalemberek megtörölték izzadt homlokukat, és lassú léptekkel eltűntek az első mellékutcában. * Gazdaság és kultúra
