Petőfi Népe, 1986. május (41. évfolyam, 102-127. szám)
1986-05-01 / 102. szám
MŰVELŐDÉS • KOD MÜV ÉSZPORT RÉ JC re hité ( jh sitii (ZsitZsa — Az iparművészeti szakközép- iskolában miért éppen a keramikus szakot választottam? Ha jó! emlékszem, azzal a praktikus megfontolással, hogy ha esetleg nem tanulok majd tovább, akkor is lesz egy szakma a kezemben. Ebben az időben már egyetlen fazekas sem élt szülőfalumban. A középiskola után az Iparművészeti Főiskolára és a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolára adtam be a felvételi lapot. Ez utóbbira vettek fel. rajz—szlovák szakra. Akkoriban .még nem volt kerámia- műhelye a szegedi főiskolának, ezért gyakran visszajártam a Tömörkény István Gimnáziumba. — Egyedül a soll vadkerti iskola hirdetett kerámiához értő rajztanárnak állást, amikor végeztem. tehát egy pillanatig sem gondolkoztam: megpályáztam. így telepedtem le végül is Bács-Kis- kun megyében. 1970-ben már volt egy egetőkemencéje az iskolának. Az első ilyen jellegű szakkört még Gál Sanyi bácsi indította itt. a hatvanas évek végén. Jelenleg két gyermekekből és egv felnőttekből álló csoportom van. Ez utóbbit a helyi művelődési ház működteti. A diákok közül mindig sokan jelentkeznek a szakkörbe. úgyhogy válogatni kell. hiszen rengeteg’ közvetlen segítséget. nagy figyelmet követel ez a műhelymunka, vagyis a túl nagy létszám célszerűtlen. Az elmúlt Ki évben — amióta Vadkerten élek. tanítok — egv kétségtelenül ideális, jól felszerelt kerámiaműhely jött itt létre, annak 'köszönhetően, hogy a művészeti, esztétikai nevelést — s most nemcsak a képzőművészetre gondolok — valóban a szívükön viselik az iskola vezetői. — Többnyire funkcionális kerámiákat készítek, de mindig a formai megoldás, a szépség, vagyis az esztétikum az elsődleges szempont számomra, és nem a praktikusság. Például. a vázacsa- ládjaím többsége olyan, hogy legfeljebb egy-két szál virág fér el egy-egy vázában. Ezek a családok egyazon mű formai átváltozásaiból születtek, születnek. A főt mai megoldások mellett, sok érdekes lehetőséget kínál a színezés. Nem a harsogó díszítésre — az ilyet nagyon idegennek érzem —. hanem egy szín finom árnyalatainak változtatásaira gondolok. egy-egy kerámiacsalódon belüL s legfeljebb nagyon, egyszerű, visszafogott minták járulnak ehhez. — Kerti plasztikáim, kerámia faliképeim terrakották — ami egv Korong és katedra Tótkomlóson született, 1948-ban. Szegeden, az iparművészeti szakközépiskolában érettségizett, majd rajztanári diplomát szerzett, s azóta — tizenhat esztendeje — Soltvadkerten él. Itt rendezték első önálló kiállítását 1978-ban. amit igen sok követett, szerte az országban. 1983-ban a megyei tanács művészeti ösztöndíjasa volt. Krebsné Tuska Zsuzsa mint keramikus és mint szakkör- vezető egyaránt figyelmet érdemel. Szinte nem telik el év, hogy a soltvadkerti iskola korongozó diákjai ne nyernének valamilyen hazai vagy nemzetközi pályadíjat. Például az utóbbi két esztendőben, a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisz- térium által meghirdetett. Magyar mezőguzdaság diákszemmel című pályázatának fodíja is Vadkertre került. szer .égetett agyagot jeleni —. ellentétben a kisebb méretű, má- zazott — kétszer égetett — munkáimmal. Az előbbiek természetesen nem korongon formálódtak, hanem a legősibbnek tartott, úgynevezett felrakásos technikával. Ma már körülbelül kétszáz alkotásomat őrzöm dobozokba csomagolva. Miért nem adom el őket? Legfeljebb elajándékozni szoktam egy-egy darabot. Mi tagadás, nem szívesen válók meg egyik munkámtól sem, és szerencsére nem vagvok rákényszerítve, hogy áruba bocsássam kerámiáimat: biztos jövedelem a pedagógusi fizetésem ... — Igen pontosaik az értesüléseid. valóban adtam be a helyi tanácshoz egy lakáscsere-kérelmet. Két esztendeje ugyanis megüresedett az úgynevezett kántorkúti iskola nagy alapterületű szolgálati lakása, ahol lehetőség lenne — ellentétben a mostani, első emeleti lakásunkkal — egy kicsiny műhely és egy kiállítóterem kialakítására is. udvarán pedig végre felállíthatnám kerti plasztikáimat. Minderre ígéretet is kaptam, ám az öreg — csaknem százéves — épület felújítása, átalakítása megtorpant nemrég. De azért reménykedem ... — Reménykedem — mint minden alkotó —, hogy minél több munkámat közszemlére tárhatom, s nemcsak egy-egy rövid kiállításon mutathatom be kerámiáimat. Hiszen az ember, bár először a maga gyönyörűségére, az önkifejezés kényszerének engedve alkot, úgy érzi, igazi alkotásokká csak akkor válhatnak munkái, ha szemlélői, kritikusai is vannak, ha másokat is gyönyörködtethet velük, ha közvetíthet valami üzenetet általuk, valamit önmagából ... — A tanítás, a szakkörvezetés után elvégzem az otthoni tennivalókat. s este nyole-kilenc órakor visszamegyek az iskola műhelyébe. ahol éjfélig —: olykor még’tovább — dolgozom. így telnek a napjaim, $ így szaporodnak a kerámiákkal teli dobozok ... Sokan kérdezték már. miért nem foglalkozom kimondottan formatervezéssel, hiszen rengeteg ízléstelen funkcionális kerámiaedény található még ma is a boltokban. A magyarázat egyszerű : sem időm, sem energiám nem marad ilyesmire. Vagyis lehet, hogy anyagilag megérné — talán önerőből is tudnék építtetni saját műhelyt —. de akkor le kellene mondanom a tanításról, vagy hátat kellene fordítanom a szakköreimnek ... Persze, ha már az anyagiaknál tartunk: a kerti törpék is igen kelendők ... Nem. nekem így jó! Tanítani és alkotni — nem megrendelésre: meggyőződésből. Hitem, lelkiismeretem szerint. Mert lehet, hogy sokkal több lenne a pénztárcámban, az életem azonban bizonyosan nagyon üressé válna, ha akár a »hivatásomról, akár az autonóm alkotói munkáról lemondanék . . . — Tanítványaim közül eddig heten végezték ei az iparművészeti szakközépiskolát kerámia szakon, s négyen végzik jelenleg. Közülük jó néhány pedagógus lett, s a katedra mellett — ahogy én — tanítják a korongozás titkait . .. Koloh Elek JÓZSEF A TTll.A : Május A rengő lomb virágban ég, és készül a gyümölcsre, a nyílt utcára lép a nép, hogy végzetét betöltse, bomlanak u bogarak, friss jelszavak röpülnek, S az aranyba vont ég alatt, —“meri beköszönt az ünnep, — a szabadság sétára megy. Hős népe ágat lenget, s ö kézenfogva vezeti szép gyermekét, a rendet! (1935)' Régi május elsejék Beszélgetés Senvnyi Lilivel « Azon a május elsején nem volt munkaszünet, sem vidám felvonulás. Egyenruhás rendőrök és munkásnak álcázott spiclik „vigyáztak” a Magdáimé utcai Vasas-székházra, jól megjegyezve maguknak mindazoknak az arcát, akik odamerészkedtek. Mégis mentek: művészi műsor hallgatásával ünnepelni. S ha veszélyes volt a műsort megnézni, végighallgatni; kétszeres veszélyt jelentett kiállni a dobogóra, Petőfi, Ady. József Attila verseit elmondani. megzenésített műveiket énekelni. Neményi Lili 1940. május 1-jén Ady—Reinitz. József Attilái— Reinitz dalokat adott elő Budapest VIII. kerületében. a munkásfellegvárban, a Magdolna (ma Költői Anna) utcai Vasas-székházban. „Énekeltem s vittem az üzeneteket” Féltve őrzi a géppel írott műsorlapokat. Nyomtatott füzetre nem telt a szakszervezetnek. — Mi azt akartuk — mondja a* Operaház immár nyugdíjban élő magánénekesnője —, hogy miméi több munkás eljöjjön, ismerje meg a kultúra értékeit. Ezeket a műsorlapokat kézről kézre adták, és megtelt a nagyterem munkásokkal. Volt ott még egy május elseje, egy évvel később, «»mely örökre emlékezetes marad. Orosz estet rendeztek a Vasasban, bátorságot merítve abból, hogy a Szovjetunió bejelentette: részt vesz a Budapesti Nemzetközi Vásáron. Az estnek nagy sikere volt. És a budapesti rendőrség politikai (»ztálván újabb neveket jegyeztek fel a „gyanús személyek" listá- iárt.k*: <!<• ií-'-c-Neményi Lilinek akkor már régi és erős kapcsolatai voltak a munkásmozgalommal. Hogyan kezdődött? — Még a harmincas évek első felében, nem sokkal azután, hogy átjöttem Erdélyből. Férjem. Horváth Ádám, aki akkor a Nemzeti Színház főrendezője volt. összehozott régi barátaival: Reinitz Bélával, Braun Somával, Hajdú Henrikkel. Szakasits Árpáddal és másokkal. Egy napon azt mondta: „Ady—Reinilz-dalokkal készülj, egy kis klubban fogsz énekelni.” Hogy kik voltak ebben a klubban, meg a többiben, ahová ezután jártunk, soha nem kérdeztem. Árpád előadásokat tartott, nemcsak művészetről. hanem politikáról is. Én pedig énekeltem és szavaltam. Adyt, József Attilát. Brechtet. Kassákot. Kodályt. Bartókot. Vándor Sándor műveit. ♦ Neményi Lili otthonában. v Horváth Árpád nem sokáig maradt a Nemzeti Színház főrendezője. 1935-ben az új igazgató első dolga volt, hogy — mint mondta — eltávolítsa a „baloldali mételyt". Kassán jártunk akkor — mondja Neményi Lili —, a szlovákiai magyaroknak énekeltem, s vittem üzeneteket, írásokat. Hogy kiknek és mit? Azzal kaptam meg a feladatot, hogy amint teljesítettem, felejtsem el. Akkor még nem tudtam, csak később jöttem rá. hogy ezek valarpilyen illegális, konspirációs üzenetek voltak. Egy évig a szlovákiai felléptiül jakból éltek. 193« őszén — második próbálkozásra — Horváth Árpád megnyerte a debreceni Csokonai Színház igazgatására kiírt pályázatot. Ügy érezte, most megvalósíthatja ná'gy tervét: behozni a munkásságot a színházba, bevonni a kultúrába. Megsárguit újságlapok kerülnek elő. Az 1937-es Színházi Üjságok Debrecenből. A műsorok mellett hirdetik az Ady Társaság Színházi Szabadegyetemét. Előadók: Hankiss János egyetemi professzor, Thury Levente főszerkesztő és Horváth Árpád szín- igazgató; a Figaró házassága nagy monológját Kőmíves Sándor adja elő. Egy másik alkalommal matiné az „Édes", Ady anyja javára. Gulyás Pál költő, Juhász Géza (később professzor) előadásai után Neményi Lili énekelt Adv-dalokat. Megváltozott a közönség Lassanként megváltozott a közönség. Horváth Árpád meghirdette: „A Csokonai Színház a jövő közönségéért — Ifjúsági és munkáselöadások". Meghívta egy-egy előadásra a vagon.gyár (ma járműjavító) munkásait, az egyetem hallgatóit. Politikai harc kezdődött a színpadon és a nézőtéren egyaránt. A helybeli jobboldal is megmozdult. A Debreceni Üjság — Hajdútok! című lap (főszerkesztője a később háborús bűneiért kivégzett Kolos- váry-Borcsa Mihály volt) támadta Horváth Árpád színházát, gazdászhallgatók egy csoportja pedig a Néma levente előadásán bűzbombát dobott a bemutatón. megjelent szerző. Heltai Jenő és a női főszereplő, Neményi Lili felé... Pesterzsébet — akkor még önálló város — volt a debreceni társulat egyik nyári állomása. — Egy fabódéban játszottunk — emlékezik Neményi Lili. — Inkább bokszmeccsnek, mint színházi előadásnak való helyiség volt, a csöppnyi színpadon nem is fértek el a színészek, de azért mi játszottunk. Igaz. eleinte még előadás közben sokszor megzörgették a deszkaajtót, kihívtak valakit vagy üzentek, de hamarosan megváltozott a helyzet. A nyár második felében már ünneplőbe öltözött a munkásközönség mégha egyetlen jó ruhájukat vették is l'öl. Kezdés előtt tíz perccel már tele volt a nézőtér. S volt úgy is. hogy csepeli munkáis- színjátszókkal együtt léptünk fel Erzsébeten. Mindezeknek véget vetett a fasizmus. A pesterzsébeti városháza urai 1939 nyarán váratlanul „tűzveszélyesnek” nyilvánították a mindaddig megfelelőnek tartott fabódét. S ugyanakkor a mindenható Színészkamara megvonta Horváth Árpádtól a színjátszás jogát. Debrecen város törvényhatósága pedig felmondta az 1936-ban hat évre kötött szerződést. — Pesterzsébeten egy varrónő ajánlásával léptem be a Szociáldemokrata Pártba — folytatja Neményi Lili az emlékezést. — Később én ajánlottam féltestvéremet, Szabó Ernő színészt. Akkor már hírük volt a munkáselőadásoknak, Baló Elemér beszélt rólunk Szakasits Árpádnak. Ö légről ismerte a férjemet is. engem is. meghívott, hogy lépjek fel a párt matinéin. K alaki? Hát valaki ő? Kovászna Gábor, két gyermek apja, háromszoros nagypapa, akinek személyi lapját egyetlen.kintüntetés sem ékesíti, ma hatvanéves. Neve ismeretlen az országban, a városban, a kerületben, s a műhelyben, ha ismerik is, mégsem tudják, csak elfogadják, fiogy milyen ember él köztük. Mert amikor la szüret elszánt ja a mellette dolgozó társát, a másikat meg a reumája fürdőbe parancsolja, Kovászna Gábor zokszó nélkül végzi lel helyettük is a munkát. Ű az, aki már korán önmaga helyére állhatott. Egy éhes szájjal kevesebbet .kellett apjának eltartania, amikor ő, a legnagyobb fiú, aki műszerész szeretett volna lenni, elszegődött egy lakatosmester mellé inasnak, aki nem akadályozta meg. hogy lecipelje a nehéz anyagokat la pinceműhelybe, ,vagy elszaladjon a közeli söntésbe fél liter világoséit, a fűszereshez itojásért, hogy a mester kis vaskályháján rántottál üthessen össze magának. Később, amikor a segédlevelet megszerezte, Kovászna Gábor mégsem bánta meg ezeket az éveket, mert sokfélébe belekóstolhatott a mogorva mester mellett. A Lemezárugyárba nem sokkal a háború után került Amikor olyan idők jártak, sztahanovista lett, bár csak az üzemi lap dicsőítette teljesítményét. Am amikor a több száz százalékot teljesítők mellé beosztották a többieket. hogy a kezük alá dolgozzanak, Kovászna Gábor nem kért belőle. Jó, hogy iigy MARAFKÓ LÁSZLÓ: Valaki hatvanéves nem lett a dologból. A megbocsátás lehetőségét felkínálták neki, ki akarták emelni az egyik üzemegység élére. Kovászna Gábor végképp elrontotta a sorsát, amikor a személyzetistől megkérdezte: „Nekem kell dirigálnom a mérnököket?” Elkönyvelték, hogy csodabogár, á személyi lapjára ipedig rávezették: „kishitű”. Ez a „kishitűsége” aztán már nem is változott: mindegy volt, mit gyártott az üzem, jó volt-e az időjárás vagy a terv, avagy éppenséggel rossz, bő-e termés vagy szűk, bizakodó-e az országban a hangulat avagy borús, Kovászna Gábor .keze alól mindig megbízhatóan működő szerkezetek kerültek ki. Az a „kishitűség" változatlan maradt, amikor mások barátokat. hitet vagy hazát cseréltek. Az Árpádföldön épített házat nagyobbra bővítették, amikor lánya — egy elrontott házasságból — a kis Péterrel visszaköltözött hozzájuk. Egyszer — meg kell hagyni — Kiváló Dolgozó címre felterjesztették, de ez akkoriban esett, amikor a reumás munkatársát baleset érte, s a kitüntetéssel járó pénz_is jól jött volna a szerencsétlenül jártnak, így Kovászna Gábor lemondott az oklevélről. Igaz, a következő évtől .kezdve mindenki csak arra emlékezett, hogy Kovászna Gábor egyszer már rajta volt a listán. A törzsgárdajelvényt is csak azért kapta meg, mert azt nem lehetett nem megkapni. Kovászna Gábornak van egy szerény családi háza. három unokája, rendetlenkedő vérnyomása; a felső fogsorában egy hídja, arany keze és áldott türelme, minden itehát, ami az éleihez sok, a halálhoz meg kevés. Kovászna Gábor hatvanéves, nem szólnak fanfárok, nem durrognak pezsgősüvegek, kitüntetések nem vándorolnak a kabáthajtókájára, fontos emberek nem paroláznak vele, miért is volna úgy, ha eddig minden így volt, ahogy volt. így is kijár neki, sőt, egyedül neki jár ki a rendjelek sorában az első, ami bármi elé odailleszthető, merthogy láthatatlan, de csak annak, aki .megérdemli, s hogy ki érdemli meg. azt úgyis tudja az a pár ember, aki szereti és becsüli Kovászna Gábort, akinek neve — természetesen — nem marad fenn, bár a Nagy Szerénységi Érdemrend ott ragyog a mellén, mindig, amikor munkába menet a hajnali nap köszörűje felszikrázik a horizonton. „Laci bácsi nincs jól!” Ez volt a két május elsejei előadás előtörténete. S a folytatásr — 1944. március 15-én Petőfi Egy gondolat bánt engemet című versét kellett volna elszavalnom, de a cenzúra nem engedte. Más programot ajánlottunk, azt is veszélyesnék tartották. Az erzsébeti Csiliben hirdették a fellépésemet, a rendező kérésére kimentem a színpadra, bemondtam, hogy nem tudok énekelni. Hátulról egy hang bekiáltott: „Tud maga!” Kénytelen voltam válaszolni, hiszen azt nem tiltotta a cenzúra: „Tudnék, ha volna mit, de a cenzúra betiltotta minden számomat!” A közönség — megtapsolt. Egyre nehezebb idők következtek. Horváth Árpád a háborús években elköltözött a Continentál szállóbeli .közös lakásból. Havonta egyszer felhívta valaki — mindig más és más — Neményi Lilit és közölte: „Laci bácsi jól van!" (Laci bácsi volt Horváth Árpád fedőneve az illegalitásban.) Utoljára 1944 novemberében hívták Neményi Lilit telefonhoz, s a hívó azt mondta: „Laci bácsi nincs jól1!” Ebből tudta, hogy valami nagy baj van. Horváth Árpádot elfogták, bevitték a Margit körúti katonai (egyház különleges részlegébe, a nyilas számon- kérő különítmény celláiba. További sorsáról senki nem tud biztosat. Felesége csak néhány óráig volt a nyilasház foglya. Utolsó pengőiért engedte el egv nyilas, aki ismerte Debrecenből. Évékkel később, fogadásokon találkozott férfiakkal és nőkkel, akik a kezét szorongatva köszönték meg neki, hogy megismertette velük Bartókot, Kodályt, Adyt — a kultúrát. Várkonyi Endre • Csíkos váza család
