Petőfi Népe, 1986. május (41. évfolyam, 102-127. szám)
1986-05-28 / 124. szám
. 4 * PETŐFI NÉPE • 1986. május 28. KEMÉNY ENDRE KECSKEMÉTI ÉVTIZEDEI Búcsúzik a karmester 0 Emlékezetes fellépés Kocsis Zoltánnal. / Jól választottak 18 esztendeje a kecskeméti kulturális vezetők amikor Kemény Endrét kérték föl a városi szimfonikus'zenekar vezetésére. Jó néhány kezdeményezés elhalt, elsorvadt azóta, de ez az együttes ma is folyamatosan jelen van zenei életünkben. Igazolta az idő az illetékeseket: többszöri sikertelen próbálkozás után nyilvánvalóvá vált, hogy menedzser típusú, a személyi, tárgyi feltételek megteremtésében is részt vállaló karmestertől várható a megyeszékhely szimfonikus együttesének fejlődése. Ma rnár nyilvánvaló: kevesen vállalták volna ilyen hosszú ideig a gondok hétfejű sárkányával a harcot. Keserves erőfeszítéssel működtethető a zeneirodalom nagy alkotásainak méltó megszólaltatására alkalmas szimfonikus együttes olyan városban, aiho) az efféle együttesnek nincs olyan hagyománya, mint például Győnhen nincs operai háttér, mint Szegeden. Pécsett, nincs országos illetékességű fenntartó, mint Debrecenben, nincs katona- zenekar, mint Székesfehérvárott Kétségtelen, hogy tisztelet illeti azt a művészt, aki a megyeszékhelyen sajnos sűrűn váltakozó kulturális lehetőségek és elgondolások bizonytalanságában következetes program megvalósítására törekszik. A kecskeméti városi szimfonikus zenekart 1986-'ban már megyénk szinte mindegyik-nagyobb településén ismerik a zenekedvelők. fontos szerepet kapott az Országos Filharmónia bérleti, főként ifjúsági programjában. A ma este, az Erdei Ferenc Művelődési Központ nagytermében várhatóan zsúfolt nézőtér előtt búcsúzó Kemény Endre neve összefonódott a város zeneéletével. Olykor a megvalósítás elAzt szerethetjük, akit ismerünk. A televízió sokakkal megismerteti a nézők millióit. Nemcsak többek, jobbak is lehetünk, lehetnénk a bűvölő képernyő által. Mert ezer és ezer embert hoz otthonunkba, mert hozzászoktat a mássághoz, a különbségek tudomásulvételéhez. Türelemre, megértésre, mások gondjainak átérzésére tanít(hat). Kerülöm az olyan embereket, akiket nem lelkesített a vasárnap délutáni „világfutás”. Jó, jó, tudom, sokan a látványosság, a szenzáció, ha úgy tetszik, a hecc kedvéért álltak be a sorba. * Fölösleges meggyőzni arról, hogy a még oly tetemes bevétel is csak átmeneti érzéstelenítés az afrikaiak fájdalmaira. Nyilvánvaló: a segélyeknél fontosabb „volna a földrész történelmi hátrányait figyelembe vevő világméretű gazdaságpolitika. Mégis megértem azt az ismerősömet, aki majdnem elsírta magát, a meghatottságtól az európai, ázsiai, amerikai futókat, segítőket látva. Mégis igazat adok maradt a szándéktól, a gyengébb produkciók nem mindegyike magyarázható, menthető a néha lehetetlen körülményekkel, talán több szövetségest, segítőt is megnyerhetett volna, de a zenekar léte, számos sikere, több kezdeményezése eljelentékteleníti e fogyatékosságokat^ hibákat. Kár volna megfeledkezni arról, hogy honnan indultak: az első években még állandó, megfelelő próbaterem nélkül készültek hangversenyeikre. Amikor a Zeneakadémia nagytermében koncerteznek, kevesen gondolnak arra, hogy a zenekari tagok eltérő elfoglaltságai miatt milyen nehéz hatékony próbák tartása. Lengyelországi, franciaországi, vajdasági vendégszereplésük során sem hivatkozhattak számos fontos kompozíció méltó előadásához csak némi jóakarattal és megalkuvással elegendőnek minősíthető létszámukra. barátomnak: minden butaságot, gü gyes éget megbocsát a televíziónak az ilyen, az emberi összetartozást és az emberi tudást példázó közvetítésért. A televíziós technika, a közreműködő sok riporter, operatőr teljesítménye méltó volt a különleges alkalomhoz. A már hagyományosnak mondható Írók vendégségben is tetszett. Kéznyújtásnyira van egymástól B ács-Kiskun, Csong- rá-d megye és a Vajdaság, ám még mindig keveset tudunk egymásról, noha évszázadok óta élünk egymás mellett. A szegedi stúdió megbízható gondosa az élénkülő kapcsolatoknak, új kötődések kiépítésével erősíti kapcsolatainkat. Érdeklődéssel és élvezettel hallgattuk, néztük Pav- lovits Miklós új értékekre is fogékony szerkesztésében a Letopis Matice és a Tiszatáj közös műsorát. Kár, hogy Németh Árpád rendező az életszerűség, a hatásosság érdekében néha „túlmű- vészkedte” a produkciót. Talán nem bízott eléggé a szó, a kifejező arc erejében? H. N. A Strauss-művek után bizonyára felzúgó taps nemcsak a mostani élményt köszöni: a kecskeméti zenebarátok sajnos a kívánatosnál kisebb tábora a Kemény Endre ügybuzgalmának, fogékonyságának, tekintélyének is köszönhető Kosa-, Láng-, Lend- ivai-, Moór Emánuel-ősbemuta- lókra is emlékszik a tetszésnyilvánítással. Hányán tudják, hogy Kadosa Pál visszaemlékezései szerint a kecskeméti együttes hitelesebben, jobban játszotta II. szimfóniáját, mint az egyik világhírű külföldi nagyzenekar? Gondolnak-e elegendően arra: ha nincs az az együttes, több száz megyebeli fiatal csak a rádióból, a televízióból vagy hanglemezről hallhatott volna maradandó értékű kompozíciókat, nem részesülhetett volna az élő muzsika pótolhatatlan ajándékában. Kemény Endrét, a Magyar Állami Hangversenyzenekar egykori hegedűsét, a Bartók Béla Zene- művészeti Szakiskola tanárát, a kecskeméti együttes megyei művészeti díjjal elismert vezetőjét illeti a hála a vidéken szinte páratlan mesterbérlet megszervezéséért, a zenekar felkészítéséért. Külön anyagi támogatás nélkül rendezték meg a magas színvonalú koncerteket. Kocsis Zoltán, Perényi Miklós, Pauk György és mások őszinte elismeréssel méltatták a zenekar és a karmester teljesítményét. Az ezúttal is Palotás Józseffel, a kiváló koncertmesterrel az élén fellépő zenekar több tagja köszönheti szakmai fejlődését az együttesnek, személy szerint a karnagy igényességének. Mivel egy-egy karmester meghatározója zenekarának, várhatóan új szakasz kezdődik a kecskeméti szimfonikus együttes életében. Vezessen bármerre útjuk, érjenek el nagyobb sikereket, mint az elmúlt évtizedekben, mindig tudniuk kell: az alapozás érdemei Kemény Endre munkásságát méltatják. Jól választottak 18 esztendeje a kecskeméti kulturális vezetők. Heitat Nándor KÉPERNYŐ Kézfogások, hidak HONISMERET — HELYTÖRTÉNET Bácsalmás múltja Bácsalmás július 2-án ünnepli újratelepítésének 200. évfordulóját. A bicentenárfum alkalmából az alábbiakban közöljük Szénásiné Harton Edit Bácsalmás történetét— 1808-ig — Áttekintő írását. Bácsalmásról még nem jelent meg önálló tanulmánykötet hazánkban, bár a meglévő dokumentumok alapján többen is próbálták összegezni Bácsalmás múltját, fejlődését. Dr. Udvardy József püspök „Bácsalmás község plébánia története” kézirata a legalaposabb ezek közül, amely a forrásdokumentumokat is, jelöli. A helység neve az 1879-ben megjelent Magyar lexikonban Almás, Bács-Bodrog vármegye monográfiájának I. kötetében Almas, illetve Halmas néven található. «Hagymásból Almás Udvardy József a Kalocsai Érseki Levéltár és más források tanulmányozása után kéziratában így összegzi a névvel és a község fekvésével kapcsolatos véleményét: „A község már 1092- ben. Hagymás néven fönnállóit. Mikor már temploma is volt, Hagymásegyház néven fordult elő (a 15. században). A török hódoltság alatt újra a Hagymás vagy Hajmás név lett szokássá, melyet a szlávok — kik a hódoltság alatt és után itt megjelentek — Haljmas, illetőleg Aljmas-nak ejtettek ki. De a 18. századtól kezdve Almás a hely neve. 1716- ig a község a mai helyétől nyugatabbra, Ö-almáson, az Almás nevű pajak méllett volt. E patakot ma Kígyósnak hívják. A község a mai helyén 1719 óta áll.” A település a török hódoltság idején a bajai kerülethez tartozott. Az 1543. évi dézsmalajstrom szerint 20 forint érseki tizedet fizetett. Az 1580—82. évi összeírás szerint 25, az 1590. évi szerint pedig 35 ház volt Almáson. A régi Almást minden bizonynyal magyarok lakták, akik a török hódoltság és a Rákóczi-sza- badságharc idején elmenekültek. A település a Baja—Szabadka—Szeged katonai útvonal mellett feküdt, az átvonuló katonaság miatt tartósan nem telepedtek itt le még a délről, a török hódítók elől menekülő szerbek sem. 1598-ban Pálffy Miklós esztergomi várkapitány 23 környékbeli község szerb lakóinak képviselőjével kötött egyezséget — köztük almási aláíró is volt —, akik vállalták, hogy Esztergom környékére települnek. Kamarai falu Az 1700-as adólajtsromban Almás már meg sincs említve. Évekkel később kamarai pusztaként, majd a bajai járáshoz tartozó faluként említik a települést, van egy bírója és 7 adófizető szerb gazdája. Az itt élők 1716- ban a török háború veszélyétől való félelmükben újra elmenekültek, volt aki a Radonicspusz- tán lévő erődítésekben talált menedéket. 1728-ban a községben 21 bunyevác család élt. A táj ekkor még siralmas volt. A mai Kígyós-ágak több helyen széles nádasok között íolydogáltak, vadvizek, gyom és bozót uralta »a vidéket. Amikor Czobor gróf átvette a bajai uradalmat és a hozzá tartozó településeket, összeírást végeztek. Almást úgy vették számon, hogy termékeny földje van és van egy mocsara, amely nem szárad ki. A Czobor család nem tudta megszerezni Almást, az továbbra is a kamara birtokában maradt. Mária Terézia uralkodása idején1, 1770—72 között zajlott le az ■ úrbérrendezés a Bácskában. A meglévő szabad földterületek benépesültek. 1768-ban 77 bunyevác és szerb család élt a településen, amelyet már Felsőalmásnak mondanak megkülönböztetésül a temerini határban fekvő Almástól. A népesség az egyéni beköltözések révén az 1780-as évekre annyira megnőtt, hogy nem tartották szükségesnek a szervezett telepítési akcióba való bevonását. Almás 1772. július 20-án Al- maska szelő kamarai falu címén urbáriumot kapott és hozzá tartozott a Radonicspuszta. 1785- ben Rudics Máté, János és Antal szerezték meg a királyi kincstártól a falu birtokának 3/9-ed részét. Az 1768. évi kincstári térképen egy régi templom romjait tüntették fel, amely az említett gradi- nai maradvány. Ezen a térképen a mai Sóstó Slana bara néven szerepel, a település ott van jelölve, ahol ma is van, a Moszton- ga keleti ága mellett. 1784-től 1803 végéig a német betelepítésekkel kapcsolatos forrásanyagok Bánki Lajos kutatásai révén rendelkezésünkre állnak. Ezek között kunok letelepedéséről is olvashatunk. A Zom- bori Kamarai Adminisztráció 1785. október 18-án a Királyi Udvari Magyar Kamarának küldött felterjesztésében leírták, hogy annak a tizenkét majsai kun családnak engedélyezték a letelepedést, akik már elkezdtek építkezni. Három családot kiutasítottak. Az almási telkeket elsősorban a német bevándorlók számára tartja fenn a Zombori Kamarai Adminisztráció. 1785. november 30-án a Helytartótanácsnak küldött, a telepítésekkel kapcsolatos tervezetben leírják, hogy Almás lakossága katolikus illírekből áll, van temploma és papja is. A lakóházakat kidolgozott és jóváhagyott terv szerint a bajai út mentén helyezik el. Mezőváros 1808-ban Bácsalmásra 1786. május 8-ig 38 német család érkezett. Ekkor kezdték meg a beígért telepes jobbágyházak építését, a földek kimérését, ekkor határozták el a telepeskórház felállítását. A június 1—2-re tervezett betelepítés csak jogi aktus maradt, hiszen még nem kapták meg a házaikat. Kétszáz esztendővel ezelőtt, július végén, csaknem száz család tartózkodott már Bácsalmáson, októbertől pedig további 59 érkezett. A Zombori Kamarai Adminisztráció több alkalommal kérte a letelepítések felfüggesztését, de ezt a • Helytartótanács figyelmen kívül hagyta. A németek sok nehézséggel küszködtek, hiszen csak hetek, hónapok múlva rendeződött a sorsuk. 1788. január 28-án 211 aláírással a királyhoz folyamodtak panaszukkal. Kérték, hogy helyezzék át őket Ö-Sztanisics- ra, az ottani németekhez, a szer- beket pedig telepítsék onnan Almásra. Ez nem történt meg. Szorgalmuk és takarékosságuk révén rövid időn belül a község első gazdái lettek. » 1803—1804-ben az Antunovics és Kovacsics, pár évvel később a Németszegi, Siskovics és Vermes családok sarjai nyertek almási birtokadományokat. A nagybirtokok kialakulása rendszeres munkára kényszerítette az itt lakókat. Az uraságok kezében volt a község, az emberek sorsa. A gazdasági élet fellendítése mellett a kulturális és a vallási élet. normáit is meghatározták, A kisnemesség azonban nem alkotott külön jelentős réteget. 1808-ban a közbirtokosok a Helytartótanácstól országos vásárjogot nyertek, Almás mezőváros lett. Ezentúl használt pecsétje koronán könyöklő emberi kart tüntet fel, amely kilenc búzakalászt tart. Magyarország OLVASÓNAPLÓ Szép. sőt csodálatos színes Szelényi Károly-íotókon, a legújabb Magyarország képeskönyvben, mutatkozik be (ki (tudja há- nyadszorra?) hazánk. . Ahány szerző, ahány szerkesztő, annyiféle szempont lehetséges efféle kiadványok összeállításakor. Ez, a legfrisseb, kilenc tájegységre tagolja az országöt (Lázár István bevezető szövegével). Aki végignézi a kétezernél ds több fotó közül a kötetbe válogatott 209 felvételit, azt hiheti: Magyarország sokkal szebb, mint amilyen válójában. Szelényi Károly (Hasselblad kamerával, Agfachrome filmre) a Képesle- velezőlap-Magyarországot örökítette meg, amely fölött — szemmel láthatóan — mindig kék az ég. Ez a könyv az ünneplőbe öltözött országról készült, vasárnapi ebéd előtt. Csupa szépség, bármerre nézzünk szét. Gyönyörű a kecskeméti Kossuth tér az öregtemplommal és a Városházával, Félegyháza központja, a kalocsai néptáncfeszít ivál, a hajósi pincesor, vagy a kecskeméti Cifrapaloita. Ezt a könyvet arra találták ki, -hogy oda lehessen ajándékozni az örök pesszimistáknak, ;hogy látva lássák mindazt, amiért -ebben az országban élni jó. Egy lakótelepi panellakás hetedik emeletéről általában csak egy másik pandlházat vehet szemü-gyre, semmi mást, a lakó. Talán ezért sem fényképezett Szelényi Károly házgyári lakótelepet: igaza d-s volt, teszem hozzá, -hiszen a lakótelepek nagyon hasonlítanak egymásra minden országban, és talán sehol sem szépek igazán. A kötet — amely angolul és németül is megjelent — viszonylag magas példányszámban látott napvilágot. Ára mglehető- sen borsos (360 F-t), ám ismerve a nyomdai árakat, ez az összeg -nem is biztos, hogy fedezi a költségeket. Mindenesetre jó néhány olyan könyvespolc van, ahonnét nem hiányozhat. Magam — egyelőié' más helyet nem találván — a Magyarország felfedezése sorozat mellé soroltam be. A sok fekete-fehért kitűnően élénkíti ez a képeslevelezői a p- színes ... (Képzőművészeti Kiadó, 1986.) B. J. /A \ Csak azt az egyet nem ' ’/ tudta Dienes, hogy Marilyn az élete vége felé már csak olyan lakosztályban volt hajlandó megszállni, amelyiknek legalább két kijárata volt. Vagyis lehet, hogy 1961-es születésnapján végül nem is aludni ment már este kilenckor, hanem kiszökött a másik ajtón. Szemété. Mailer: Marilyn — Coronet Kiadó, 1.971; — maßyar fordítása 1986-ban jelenik meß a Corvina Kiadónál. Ebből közlünk részleteké».! lyiségének rejtélye mindenesetre ebben a történetben is felbukkan, mert valósággal megoldhatatlan talány, hogy mikor volt őszinte, és mikor nem. Dienes- röl nemigen gondolhatjuk, hogy ne az igazat mondaná, mert az élmény hatása szinte érezhetően ott van még minden sejtjében, s ez mit sem változott az eltelt évek során. De abban már aligha lehetünk biztosak, hogy Marilyn csakugyan hozzá akart-e menni feleségül, vagy csak végigkószálta vele azt a hónapot, és inkább megkönnyebbült, mint bánkódott, amikor letelt az idő. Akárcsak Dougherty esetében, könnyen lehet, hogy az igazság a színészi alakításban volt csupán valóságos, mert Norma Jean csakugyan átélt minden érzelmet. amit Dienes feltételezett róla, csak épp ezek az érzelmek a szerephez tartoztak, és nem Norma Jean lényéhez. Meglehetősen zűrzavaros a dolog mindenképpen, bár valamelyest tisztul a kép, ha feltételezzük, hogy Norma Jean az igazat mondta Dienesnek, és elhisszük neki, hogy a fényképész tényleg csak a második férfi volt az életében. De mi van akkor. ha hazudott? Olyan nagy színésznő lesz belőle, és már ekkor is nyilván olyan kreatív volt. hogy aligha eshetett nehezére magába bolondítani a férfit. Az életben mindig szükség van valami célra, ami felé halad az ember, és a férfi fokról fokra növekvő szerelme nélkül nyilván ellaposodott volna a történet. Nem hagyhatjuk tehát számításon kívül, hogy ha szexről van szó, Marilyn már akkor is ugyanolyan folyékonyan hazudott, mint később majd a sajtónak fog — egyébként nem is olyan könnyű egy színésznek nem hazudni: úgy könnyebb improvizálni. .Másrészt az ember nem is tudja mindig bizonyosan, hogy vajon az igazat mondja-e. Egy hazugság viszont, mivel konkrét megjeleníthető — olyan, mint egy forgatókönyv. A hazugság tehát élettel telíti a színest egyéniségét, Az életrajzíró pedig, aki hegyezi a fülét, és úgy hallgatja Dienes megjegyzését. miszerint Norma Jean azelőtt soha nem élte át az orgazmust (hiszen ez némi fényt véthet Dougherty-vel való viszonyára), utóbb kénytelen lesz megállapítani, hogy ugyanezt a vallomást még két-három másik férfinak is megtette Marilyn, miáltal felmerül a kérdés, vajon nem ugyanazt az ajándékot osztogatta-e többször is? Következésképp éppúgy lehetséges, hogy sok-sok szeretője volt már Dienes előtt, és az is, hogy csak egy vagy kettő, akiről azonban persze mit sem tudunk. Kanyarodjunk vissza hát ahhoz a kevéskéhez, amit biztosan tudunk. Norma Jean fiatal, csinos, tiszta, szeretnivaló, és hol álmodozik, hol meg majd kicsattan az energiától. Egy-kettőre belebonyolódik mindenféle szerelmi viszonyokba, de aztán ugyanilyen hamar ki is mászik belőlük. Mindazonáltal még mindig félénk teremtés, aki nincs is egészen tisztában önmagával. Így lehetséges, hogy egyszerre gyengéd is, meg hidegvérű is — szerelmei rendszerint véget érnek, amikor véget ér a maga választotta szerep. Más szóval, egyre inkább csak a karrierje érdekli, mintha nemcsak az ép elméje, hanem az élete is ettől függne. Végezetül pedig azt is tudjuk róla, hogy tizenkilenc évesen is boszorkányos ügyességgel képes megbabonázni a fényképezőgépet. Gombák nőnek az erdőben. ő lehajol, hogy megnézze őket. A fényképezőgép pedig elkapja a mozdulatot. Ez a lány arra született, hogy lekapják. Dienessel való viszonya a fényképezőgép iránti szerelmét elárulja. Profi fotómosolya még majd jól jön, amikor a filmgyárakban kell beférkőznie a hatalom, legbensőbb szentélyeibe, márpedig ezeknek kapuit ember evő szörnyek őrzik. Mindent egybevetve, és minden hazudozásával egyetemben is, mesebeli hercegnő áll előttünk, varázspálcával a kezében. Tegyük fel. hogy csak gondolt egyet, meg suhintotta a varázspálcáját, elment Dienessel. és talán még szerette is egy kicsit, mint egy lovászlegényt, akinek szolgálatai nélkül nem is lett volna igazán hatásos a varázslat. (Folytatjuk.) (Bart István fordítása.)
