Petőfi Népe, 1986. május (41. évfolyam, 102-127. szám)
1986-05-03 / 103. szám
SPORT* SPORT .SPORT LOVASSPORT Száz évvel ezelőtt, 1886. május 4-én szabadalmaztatták az Egyesült Államokban a grafofant, a gramofon elődjét. A maga korában forradalmi jelentőségű találmány az Edison-fonográfok tökéletesítésével.- foglalkozó Chichester Bell és Alexander Graham Bell, a telefon feltalálójának unokaöccse, valamint Charles Sunter Tainter fizikus nevéhez fűződik. Az említett három feltaláló közös műve a recsegő, zörgő fonográfot már jó hangvisszaadású eszközzé változtatta. Ennek tökéletesített formája volt az annak idején világszerte elterjedt gramofon (a gőtög eredetű szó hanglemezek lejátszására alkalmas szerkezetet jelöl). Ennek fő részei a motor (villamos-, vagy rugós), a tányér fordulatszámát beállító áttétel (ez rendszerint három fordulatszám alkalmazását teszi lehetővé), a tányér és a pickup (hangszedö), mely a lejátszótű átváltásával vagy cseréjével normál- és mikrolemezek (mikrobarázdás lemezek) lejátszására alkalmas. (A villamos lemezjátszónak egyébként automatikus 'kikapcsolója is van.) Az automata .. lemezjátszó — kézi beavatkozás nélkül — egymás után több hanglemez játszására alkalmas. A lemezjátszó egyeduralmát egyébként az utóbbi egy-másfél ■évtizedben nálunk is alaposan kikezdte a magnetofon. MŰSOR Az NDK lovasai nyerték a nagydíjat Kilenc ország lovasai vettek részt Kiskunhalason a XX. C. S. I. E. nemzetközi díjugratóversenyen. A felnőtt nemzetközi versenyszámok eredményei: Megnyitó verseny: 1. Göttler (magyar), Klárika ni. 0 hbp. 80,02 mp. 2. Varró (magyar), Rozmaring ni. 0 hbp. 86,01, 3. Hargitai (magyar), Alexa ni. 0 hbp. 80,73. Nemzetközi megnyitóverseny szabadon választott pálya: 1. H. Francart (francia), Libertine III. ni. 0 hbp. 56,76, 2. Z. Kastisaky LABDARÚGÓ NB II. (lengyel), Satum ni. 0 hbp. 56,94, 3. Krucsó (magyar), Eroika ni. 0 hbp. 58,27. Pontgyűjtőverseny 120—150 cm-es akadályon: 1. Z. Katzorovs- ky (lengyel), Mada ni. 1010 pont, 2. Varró, Szikrázó ni. 920 pont, 3. Krucsó, Eroika ni. 910 ponttal. Csapatversenyben: 1. Franciaország 8 hbp. 2. Magyarország A és Magyarország B válogatott 12 —12 hibaponttal. Nagydíj: 1. Berdtschile (NDK) Omega ni. 1,75 hbp. 2. D. Ralf (NDK) Dunar ni. 4 hbp. 3. He- vessy (magyar) Főnix ni. 4,25 hbp. Kettesfogatok versenye: Díj- hajtás. 1. Beszedics (Kkhalasi Vörös Szikra). 124, 2. Szegedi (Hőr. Dózsa) 121, 3. Molnár (Mélykút) 114 ponttal. Vadászhajtás: 1. Beszedics 115,15, 2. Nagymarica (Hőr. Dózsa) 117,08, 3. Molnár 121,46. Akadályhajtás: 1. Szegedi 2. Engler (Halasi Vörös Szikra) 3. Lovász (Kecel). Szegeden megtört a lendület Az utóbbi időben remekül szereplő BSK labdarúgó-együttese a feljutásra pályázó szegediek otthonába látogatott. Az ellenfél esélyeshez méltóan, nagy lendülettel kezdett, s már az első percben gólt ért el. A védőkről lepattanó labdát Deák vágta a hálóba. 1—0. A második találatra sem sokat kellett várniuk a hazai szurkolóknak. A 10. percben Kántor lesgyanús helyzetben kapott labdát, majd Majzlingert is kicselezve talált a kapuba. 2—0. Hiába harcolt ki ezután mezőnyfölényt a kék-sárga csapat, 5 perccel a lefújás előtt Deák 8 méterről lőtt a kapu bal oldalába. 3— 0. Fordulás után, az 55. percben esett a szegediek 4. gólja. Ekkor is Deák volt a főszereplő, aki a lest reklamáló bajai védők mellett, 15 méterről emelt a hálóba. 4— 0. Ezután ismét a bajaiak kerültek mezőnyfölénybe, de a szegedi kapu előtt határozatlanok voltak a vendégcsatárok. A 76. percben a védő Andreidesz unta meg társai tehetetlenségét és 8 méterről védhetetlen gólt lőtt. 4—1. A MÉRKŐZÉS JEGYZŐKÖNYVE: SZEOL-Délép—Bajai SK 4—1 (3—0) Szeged, 3500 néző. Vezette: Roxin. SZEOL-Délép: Hornyá’k — Szabó Gy., Kozma, Kántor, Balázs, Orosházi, Szabó I., (Tóth J.), Kőhalmi, Deák, Gruborovics, Kun. Edző: Sárosi László. BSK: Majzltoger — Mohovics, Judik, Goldschmidt, (Tumó), Am.dreidesz, Morvái, Evaniics, Harsányi, Prilkidánovics, (Tóth), Horváth, Bognár. Edző: Temesvári Tibor. Szögletarány: 7:6, (3:1), a bajaiak javára. Sárga lap: Prilkidánovics a 25. percben. A papírformának megfelelő eredmény született a szegedi találkozón, de a BSK jobb játékkal szorosabbá tehette volna az eredményt. Kitűntek: Kun, Gruborovics, Deák, Kozma, illetve Tumó, Eva- nics. Az NB II. állása 1. Dunaújváros 29 16 9 4 55—26 4-t 2. Eger 29 14 13 2 45—21 41 3. SZEOL-Délép 29 16 7 6 56—28 39 4. Diósgyőr 29 13 8 8 49—37 34 5. Keszthely 29 11 9 9 33—31 31 6. Komló 29 13 4 12 49—18 30 7. Szekszárd 29 9 12 8 29—37 30 8. Salgótarján 29 11 7 11 3,1—29 29 9. Ganz-MÁVAG 29 10 9 10 43—46 29 10. Baja 29 11 7 1:1 44—50: 29 11. Nyíregyháza 29 9 10 10 32—32 28 52. Veszprém 29 9 9 1,1 31—33 27 13. Nagykanizsa 29 9 9 11 36—40 27 14. Metrtpond 29 9 8 12 43—4B 26 1«. Szolnok 29 10 6 13 31—10 26 16. Sopron 29 8 9 12 31—37 23 17. D. Kinizsi 29 8 8 13 35—42 24 18. Vác 29 8 8 13 28—40 24 19. Szabó L. SE 29 8 6 15 32—43 22 20. Kazincbarcika 29 6 6 17 29—52 13 Eredmények: Mezőtúr—Metripond 1—1, Salgótarján—Nyíregyháza 1—1, Nag yk a ni z sa—S zolnok 1—0, Komló— Debrecen 2—0, Vác—Eger 0—0, Kazincbarcika—Veszprém 1—0, Szekszárd— Sopron 2—0, Ganz-MÁVAG—Keszthely 3—2, Dunaújváros—DVTK 2—1. Területi labdarúgó-bajnokság 1986. május 4-én, vasárnap ERDEI FERENC MŰVELŐDÉSI KÖZPONT 10, 14 és 16 órakor: RÉMUSZ BÁCSI MESBI. A szegedi Miniszinpad előadása. Gyermekbérlet. Előzetes. Május 7-én, szerdán, 19 órakor Szomory Dezső; BELLA. A Pécsi Nemzeti Színház előadása. Jávor Pál- bérlet. MOZI KECSKEMET Városi mozi: föl 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: NINCS KETTŐ NÉGY NÉLKÜL. Sz., mb., olasz kalandfilm. Árpád mozi: fél 4, hárómnegyed 6 és 8 órakor: A LÖTOLVAJ HÁNYA. Sz., szovjet film. 14 éven felülieknek ! Otthon mozi: délelőtt 9 órakor: GYERMEKFILMKLUB. Fél 6 és fél 3 ■órakor: KINCS, AMI NINCS. Sz., mb, olasz film. Mesemozi: fél 4 és háromnegyed 6 óraácor: NAPÓRA. BAJA Uránia mozi: fél 4, fél 6 és fél 8 órakor: PISZKOS MUNKA. Sz., mb„ ausztrál film. 14 éven felülieknek! Központi mozi: 4, 6 és 8 órakor: BREAK, sz. amerikai film. KALOCSA • Otthon mozi: 4. 6 és 8 órakor: BOiMBANÖ. Sz., mb, amerikai film. 16 éven felülieknek! KISKUNHALAS Fáklya mozi: 4. 6 és 8 órakor: AZ ELVARÁZSOLT DOLLÁR. Sz., magyar film. KISKUNFÉLEGYHÁZA Petőfi mozi: fél 4 órakor: A HAT GÉZENGÚZ. Sz., mb, amerikai ka- landíilm. Háromnegyed 6 és 8 órakor: NYOLCADIK UTAS A HALÁL. Sz., angol film. 18 éven felülieknek! tiszakecske A művelődési házban: 6 és 8 órakor: PIEDONE EGYIPTOMBAN. SZ., mb., olasz kalandfilm. Megyénk az országos sajtóban — Magyar Hírlap, 1986, május 1. szám: A paprikás ember. (Dr. Berta Jenő, a fajszi Kék Duna Tsz elnöke nyilatkozik sikereikről.) — Magyar Nemzet, 1986. május i-i szám: Meddig jutottunk. (Lászl ófalvi, lajos- mizsei, kecskeméti vélemények a munkafegyelemről.) KECSKEMÉTI SC—SZEGEDI VSE 2—0 (0—0) Kecskemét, 800 néző. Vezette: Búzás. KSC: Erdei — Mátrai, Somogyi, Hoffmeister, Szabó, Övári, Hájer, Czéh, (Farkas), Meszes, Csorba, Tóth Cs. Edző: Pataki Tamás. A KSC végig fölényben játszott, biztosan nyert. Gólszerzők: Meszes, Hájer. Kitűntek: Hájer, Meszes, Somogyi, illetve: Újhelyi, Földeák. Ifjúsági eredmény: KSC— SZVSE 4—1. LAJOSMIZSE—HATÁRŐR DÓZSA 2—1 (2—0) Orosháza, 300 néző. Vezette: Zsemberi. Lajosmizse: Kripkó — Vajda, Ábel, Csima, Nagyhegyesi, Kállai, Lendvai, (Szabó), Hegyesi, (Dobos), Sajó, Kocsis, Diószegi. Edző: Bende József. Rendkívül értékes két bajnoki ponttal gazdagabban tért haza Orosházáról a lelkesen játszó lajosmizsei gárda. Gólszerzők: Kocsis (2), illetve Óvári. Kitűntek: Kripkó, Ábel, Kocsis. MISKE—SOLTVADKERT 2—0 (0—0) Miske, 1500 néző. Vezette: Ko- kavecz. Miske: Niezner — Pesti, Hubert, Bogárdi, (Petrecz), Hayer- baoher, Illés, Domokos, Tóth, Csincsák, Kákonyi, Pécsi, Edző: Linka József. Soltvadkert: Kerpits — Lehr, Eiler, Galántai, Pauk, Szabadi, Szabó, (Gulyás), Erdős, Fritt- mann, Zsikla, Sörös. Edző: Dob- szai Sándor. 70. perc: Domokost Eiler szabálytalanul szerelte a tizenhatoson belül. A megítélt büntetőt Csincsák végezte el, de Kerpits gyors vetődéssel védett. 76. perc: Pesti 18 méteres lövéVÍZILABDA FTC— KECSKEMÉTI VlZMÜ SC 11—9 (4—3, 2—3, 3—2, 2—1) OB I-es mérkőzés, Kecskemét, 200 néző. Vezette: Pék, dr. Kon- rád. * KVSC: Szakonyi — Király, Lován yi <1), Dési (2), Hegedűs (3), Nagy 1. (2), Nagypál, Benda, Jenéi, Bodnár (1), Simon. Edző: Magó Gábor. A kecslkemétiek teljesen egyenrangú ellenfelei voltak a nagyhírű FTC-mdk. Ezúttal is — minit már annyiszor a bajnokság során — a negyedük negyedben dőlit él a mérkőzés, sajnos most is az ellenfél javára. Kitűntek: Szakonyi, Hegedűs, Nagypál, illetve Molnár, dr. Kemény. sét Eiler fejjel próbálta menteni,. ám balszerencséjére • saját kapujába talált. 1—0. 84. perc: Kákonyi 25 méterről talált a kapuba. 2—0. Kitűntek: Illés, Domokos, Csincsák, illetve: Kerpits, Eiler. Ifjúsági eredmény: Soltvadkert—Miske 9—3. SZARVAS—H. KUN BÉLA SE 2—1 (0—0) Szarvas, 1200 néző. Vezette: Köböl. HKBSE: öllei — Pipicz, Krá- nitz, Tóth, (Gaál), Katzenbach, Windecker, Malik, Molnár, Kot- tesz, Csányi, (Kántor), Samu. Edző: Farkas László. Remekül küzdött a félegyházi gárda, a mérkőzést eldöntő gól a 90. percben esett. Kitűntek: Kránitz, Csányi, illetve; Váczi, Boda. MAKÓ— KECSKEMÉTI TE 4—3 (3—1) Makó, 800 néző. Vezette: Magi- nyecz. KTE: Tasinádi — Putnoki, Egyed, Nagy, Rózsa, Répási, (Réti), Pethő, (Földi), Seres, Virágh, Meszlényi, Walter. Edző: Losoncai Lászlót ! Már 3—0 és 4—1 is volt a makóiak előnye, innen szépített a KTE. Gólszerzőik: Krislbai (2), Hoj- szák, Katkó ill.: Meszlényi (2), Walter (11-esből). Kitűntek: Kris- bai, Kabkó, Kolozsvári ill.: Meszlényi, Virágh. A területi bajnokság állása: 1. Szarvas 25 1j9 4 2 55—15 42 2. KSC 25 15 7 3 45—21 37 3. Orosháza 25 13 8 4 41—>14 34 4. Gyula 25 13 5 7 39—27 31 5. Békés 25 10 8 7 44—35 28 6. KTE 25 10 7 8 41—33 27 7. Miske 25 7 9 9 30—32 23 8. Lajosmizse 25 8 7 10 40—49 23 9. Soltvadkert 25 8 5 12 43—48 21 10. Makó 25 7 7 11 26-42 21 11. H. Kun B. SE 25 6 8 11 38—43 20 12. Szegedi D. 25 6 8 11 27—38 20 13. SZVSE 25 7 6 12 28—44 20 .14. Szentes 25 7 6 12 22—47 20 13. Tápé 25 6 5 14 23—3S 17 16. Határőr Dózsa -25 7 2 .16 31—50. 16 Eredmények: szentes—Orosháza l—1, Gyula—Békés 1—2, sz. Dózsa—Tápé 0—0. RÖVIDEN • RÖVIDEN X Elmaradt a Dutóp SC—Csepel Duna SK NB I-es női röplabdamérkőzés, mert a kecskemétiek és a játékvezetők pénteken hiába várták az ellenfelet. A Csepel Duna SK csapata nem érkezett meg... X Az ÉFÉDOSZ megyei titkársága és a 607. sz. Autószerelő Szakközépiskola és Ipari Szakmunkásképző Intézet május 4- én, vasárnap 1700 résztvevővel tömegsport-versenyeket rendez feTőserdőben. X A középiskolás megyei labdarúgó-bajnokságon 16 csapat indult. Végeredmény: 1. Tóth Kálmán Szakközépiskola (Baja), 2. 618. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet (Kiskunhalas), 3. 607. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet (Kecskemét). A területi selejtezőn az' első két helyezett képviseli megyénket. X A labdarúgó Kupagyőztesek Európa Kupáját a Dinamó Kijev (szovjet) együttes nyerte, miután 3—0-ra legyőzte a spanyol Atletico Madridot. X Kecskeméten a Városi Sport- csarnokban rendezték meg az Alföldi Tüzép Kupa Nemzetközi férfi kosárlabdatornát. Tegnap este csak lapzártánk után dőlt el a torna sorrendje, így csak az első napi eredményekről tudunk bé- számolni: AI 1 -Star—Hódmezővásárh ely 92—75 (48—36). Ld.: Kaszás (23), Kapkirevics (24), Farkas (10). E. K. A. S. Thessaloniki (görög)—> Kecskeméti SC 79—76 (43-^44^' SE PÉNZ, SE PÉNZTÁRCA Tegnap Vakulya Lászlónénak, a Habselyem Kötöttárugyár dolgozójának balul végződött a vásárlása az UNIVER Afész kecskeméti Május 1. téri áruházá- ^n; ”é,el?tt óra. között ottfelejtette piénztárcáját az árurakodó polcon. Később mar hasztalanul kereste. Nem találta. v Hol, kinél lehet a díszöltéssel körbevarrott, sötétbarna erszény benne az asszony munkabérének nagy részével, 3600 forinttal? Nyitott kérdés Találgatás helyett azonban Vakulya Lászlónéval reméljük, hogy a pénztárcának valahol megvan a becsületes megtalálója. Csak még nem tudja, hogy a kárvallottat a Simon István utca 5. szám alatt keresheti. k _ 1 NA PTÁR Ld.: Kritsiatokisz (22) Kakiou- sisz (10), Zevgaradisz (11), illetve Sorvási (21), Király (18), Veres (9). X Felszabadulási Kupa női kosárlabda-mérkőzés: Kecskeméti SC—SZEOL—DÉLÉP SE 69— 52 (35—20) Kecskemét. Vezette: Elmauer, Major. KSC: Hegedűs (20), Pásztor (5), Sütő (15), Marosi (9), Mező (3). Csere: Arató (7), Kovács (10), Lengyel, Szabó. Edző: Vasvári Károly és Király Sándor. Kitűnt: Hegedűs, Sütő, illetve Kemenesl 13, Zsemberi 9. X Európai idő szerint csütörtökre virradóra játszotta a brazil labdarúgó-válogatott újabb vb-előkészületi mérkőzését. A Jugoszlávia elleni 90 percet felfokozott érdeklődés előzte meg, különösen azért, mert a szurkolók kedvence, s a brazil válogatott kulcsembere, Zico is pályára lépett hosszabb szünet után. Zico bravúrosan tért vissza, három gólt szerzett, s így a 4—2 arányú brazil győzelem fő részese. Brazíliai—Jugoszlávia 4—2 (1—1) A brazilok kezdettől támadó szellemben játszottak, a fiatal jugoszláv együttes sokáig jól védekezett, s egy óra' elteltével kapott három gólt. Zico mesterien vezényelte csapatát. A brazilok hatodik országok közötti mérkőzésüket játszották, az NSZK-tól és Magyarországtól 3$gs/f©nyedett vereség után négyszer- djwöztek. 1986. május 4., vasárnap Névnap: Mónika Napkelte: 5 óra 24 perc Napnyugta: 18 óra 59 perc Holdkelte: 3 óra 57 perc Holdnyugta: 15 óra 21 perc IDŐJÁRÁS Várható időjárás az ország területére ma estig: Marad a túlnyomóan napos, derült idő. Eső nem várható. A változó irányú szél néha kissé megélénkül. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 26 fok között alakul. A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium és a Bajai Meteorológiai Főállomás jelenti: Május 2-án Kecskeméten a közép- hőmérséklet 17,8 (az 50 éves átlag 13,8), a legmagasabb hőmérséklet 23,5 Cel- sius-fok volt. A nap 12 órán keresztül sütött. Tegnap reggel 7 órakor 14,6, 13 órakor 22,4 Celsius-fok volt. A legalacsonyabb hőmérséklet 9,2 fok, a tengerszintre átszámított légnyomás 1014,7 millibar — nférsékelten süllyedő — volt. Május 2-án Baján a középhömér- séklet 17,9 (az 50 éves átlag 14,1), a legmagasabb hőmérséklet 23,2 Celsius-fok volt, a napsütéses órák száma: 11,7. Tegnap reggel 7 órakor 15,4, 13 órakor 22,3 Celsius-fok volt. A legalacsonyabb hőmérséklet 9,3 fok, a tengerszintre átszámított légnyomás 1014,5 millibar — süllyedő — volt. Nincs ötös a lottón A Baján megtartott 18; heti ■lottósorsolás alkalmával a következő nyerőszámókat húzták ki: 4, 8, 15, 64, 82. A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 18. játékhéten öttalálatos szelvény nem akadt. A négyesek (145) 74 623. a hármasok (11 346) 477, a kettesek (288 653) 23 forintot érnek. Az adatok nem véglegesek. — A fogyasztók kecskeméti városi tanácsa arra törekszik, hogy a lakossággal szorosabb kapcsolatot alakítson ki. E cél érdekében minden hónap első és harmadik kéddjének délutánján 14.30-tól 16 óráig fogadóórát tart a Hazafias Népfront Kecskeméti Városi Bizottságának helyiségében (Széchenyi tér 22.) Remélik, hogy a vásárlók észrevételeikkel, véleményükkel segítik a fogyasztók tanácsának munkáját, ezzel együtt a kereskedelmi ellátást és a szolgáltatások javítását. — Változás. A Magyar Rádió előző közlésétől eltérően a május 12-én, hétfőn a Kossuth adón, 19.15—20.30 óráig tartó műsor vendége nem Száraz György író, hanem Váncsa Jenő mezőgazda- sági és élelmezésügyi miniszter lesz. A hallgatók május 5-én, hétfőn 14-től 18 óráig, 9-én, pénteken 9-től 12 óráig, és az adás napján 18-tól 20.30 óráig tehetik fel kérdéseiket a 33-43-22-es telefonszámon. Kempingtalálkozó Április 30-tól május 3-ig rendezték meg találkozójukat a Magyar Camping és Caravanning Club tagjai a bajai Petőfi-szige- ten. Amint Kenyeres István, a Bács-Kiskun megyei szervezet titkára elmondotta, a találkozón ötszáz résztvevőre számítottak, de jóval többem, mintegy hétszá- zain jöttek al. Az időjárás kedvezett, a négy nap hamar eltelt. A klub vezetősége számos jól sikerült rendezvényt szervezett. Népszerű volt például az autós ügyességi verseny: a résztvevők számot adtak elméleti és gyakorlati ismereteikről. A pálmát Főző Pál (Kecskemét) és Berecz- kiné Nagy Erzsébet (Karcag) vitte el. A KRESZ-böl és autóvezetésből álló összesítésben a legjobb eredményt érték el mindketten. ■ , ’ ■ • -v , ; 7 ■" ♦ . — MAGYAR GYÓGYKOZ- MiETIKUMOK. A Pharmatrade Külkereskedelmi Vállalat — a Szojuzhimexporttal kötött megállapodás alapján — az idén 870 ezer flakon Bánfi-hajszeszt szállít a Szovjetunióba. A magyar vállalat — több éves előkészítő, piackutató munka után — tavaly kezdte meg a hajszesz szovjetunióbeli értékesítését, s 700 ezer flakont exportált. A kilencféle gyógynövénykivonatból készülő Richtofit krémből pedig 300 ezer tubust szállítanak. CIGARETTA — Tudod, Peti, mi a cigaretta? — Egy mérgező rudacs- ifca, amelynek egyik végén parázs van — a másik végén pedig öngyilkos! Gyermekbarát közösségek A kiskunmajsai úttörőelnökség Gyermekbarát közösség kitüntető címet alapított az úttörőcsapatokat patronáló kollektívák számára. A művészi kivitelű plakett (Csíkszentmiihályi Károly iparművész alkotása) elfeledett úttörő-történeti értékeket idéz abból a korból, amikor még az úttörőcsapatok üzemekben szerveződtek, vezetői munkások voltak, egyenruhájuk színe a kék munkásruha, a munkás- osztályhoz tartozásra emlékeztetett, és legnagyobb ünnepük május 1. a nemzetközi munkás- mozgalom ünnepe volt. A régi dolgok értékes elemei ismét aktuálissá váltak, hiszen az úttörő- szövetség egyik fő törekvése, hogy iskolán kívül is szerveződjenek úttörőcsapatok, és ne csak peda- gógus-úttörővezetők közvetítsék a gyerekeknek a társadalmi-politikai értékeket. A megtisztelő kitüntetések átadására május 2-án került sor, az úttörők ajándékműsora kíséretében. Az idén öt kollektíva kapott kitüntető plakettet. — ÉS-ankét Kalocsán. Az Élet / és Irodalom szerkesztőségének ankétjét rendezik meg a kalocsai művelődési központban május 5- én, hétfőn 18 órakor. Bata Imre főszerkesztő, Zöldi László főszerkesztő-helyettes és Szántó Péter kritikus válaszol majd az érdeklődők kérdéseire. — KETTŐS TÁRLAT. Dulity Tibor kecskeméti festő és Sőreg Dénes fafaragó közös kiállítását nyitják meg Budapesten, a Mar- cibányi téri Művelődési Központban hétfőn 16 órakor. A tárlat május 13-ig tekinthető meg. — KAZINCZY FER.ENCNÉ LEVELEZÉSE. Kazinczy Ferenc- né Török Sophie levelezése címmel kötetet adott ki a győri Kazinczy Ferenc Gimnázium. A nyomtatásban eddig rtieg nein jelent kéziratos leveleket V. Busa Margit kutatta fel hazai köz- gyűjteményekben, könyvtárakban. A kötet 32 levelet közöl„ amelyek közül a legkorábbit, az 1801-ből származót küldte Török Sophie későbbi férjének, a nyelvújítás vezéralakjának. Holnapi lapszámunkból Sokakat érint ax az interjú, amelyet dr. Földiák Gábor művelődési miniszterhelyettessel készítettünk. A beszélgetés témája a felvételi vizsgák rendszere, a (elsőoktatás szabályozása. A cikket a negyedik oldalon közöljük. Mit változtatnak? — Lesz-e tandíj? — Ki dönt a felvételről? címmel. Ugyanitt kap helyet a Sajtóposta összeállítás.—Az ötödik oldalon a Tervek — pályaívek cikksorozat keretében megismerkedhetünk Horváth Istvánnal, a Szék- és Kárpitosipari Vállalat kecskeméti gyárának főmérnökével, és bemutatjuk a Kunság Volán Május 1. szocialista brigádját is. I PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: dr. sztrapák Ferenc Főszerkesztő-helyettes: dr. Gál Sándor Kiadla: a Bács-Kiskun megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Preiszinger András igazgató Szerkesztőség, Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér 1/a. «001 Telefon: 27-611 Telexszám: 26-216 bmlv h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hírlapkézbesltő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra: 48,— Ft. negyedévre: 129,— Ft. félévre: 258,— Ft. egy évre: 516.- Ft. Készült a Petőfi Nyomdába» ofszet rotációs eljárással Kecskemét, Külső-Szegedi út 4. tOOl Telefon: 28-777 Igazgató: Ablaka Tstváa nv I68N »133—235* ■ « I MBHHi „.„■, V>•viíak'A* ■