Petőfi Népe, 1986. május (41. évfolyam, 102-127. szám)
1986-05-24 / 121. szám
Külügyi tanácskozás Moszkvában — A Kommunista Ifjúsági Szövetség a beszámolási időszak nehezebb viszonyai között is eredményesen dolgozott. / Közreműködött a politika alakításában és valórav álltás ába n . Kivette részét az építőmunkából, a szocialista eszmék terjesztéséből. Képviselte és védte a fiatalok érdekeit, segítette társadalmi beilleszkedésüket. Jó] oldotta meg a párt utánpótlásának neveléséből rá háruló feladatokat. Volt értelme a munkának, az erőfeszítésnek. A párt ifjúsági szervezete betölti hivatását. Ugyanakkor jogos a kritika, hogy politikai befolyása, aktivitása, munkájának színvonala számos területen elmarad a követelményektől, vonzereje gyengült. A munka megjavításának igénye — amely a kongresszust megelőző tanácskozásokon is erőteljesen megnyilvánult — kifejezésre jut az előterjesztésekben, összhangban van a párt törekvéseivel. A szókimondó, demokratikus, alkotó légkörű előkészítő viták az ifjúsági szövetség megújulásának biztató kezdetét jelenthetik. Németh Károly ezután arról szólt, hogy az elmúlt esztendőkben a nehéz feltételek között is előrehaladtunk a szocialista társadalom építésében. Népünk megértésiének, politikai támogatásának és helytállásának köszönhetően megőriztük történelmi jelentőségű vívmányainkat, országunk stabilitását. Hazánkban létbiztonság van, az életkörülmények — a gondok ellenére — ki. bírják az összehasonlítást a ha— A párt XIII. kongresszusán kijelölt társadalmi program megvalósítása elképzelhetetlen az ifjúság kezdeményező, cselekvő részvétele nélkül. Meggyőződésünk, hogy a gazdasági fejlődés tervbe vett élénkítése és az élet- színvonal szolid emelése, amelyet a gyorsabb műszaki haladással, a szervezettebb, hatékonyabb munkával kell megalapozni, kifejezi a magyar ifjúság érdekeit is, találkozik a fiatalok nagy többségének törekvéseivel és támogatásával. Az egyén és a közösség boldogulásának egyaránt feltétele, hogy érzékelhetően növeljük az egyéni és a közösségi teljesítményeket. Elsősorban arra van szükség, hogy a párt-, áz állami és a társadalmi irányító szervekben, vállalatainknál, szövetkezetei nikben, intézményeinkben jól szervezett, fegyelmezett, hatékony legyen a munka. A fiatalok is kapjanak felkészültségüknek megfelelő, képességüket próbára tevő feladatot. A népgazdaság intenzív fejlesztésének meggyorsítása, jövedelmezőségének javítása az egész társadalom erőfeszítését igényli. Megkövetel i ga zda sági r ány ítás i rendszerünk tökéletesítését, az emberi alkotókészség kibontakoztatását. Az • ifjúságnak nagyobb szerepet kell vállalni abban, hogy megfelelő válaszokat tudjunk adni a társadalmi, gazdasági fejlődés által nekünk szegezett kér— A KISZ tevékenységének fejlesztési irányai a taggyűléseken, a küldöttgyűléseken kialakultak, a kongresszusi dokumentumokban megfogalmazódtak — állapította meg a párt főtitkárhelyettese. — A párt támogatja ezt az irányvételt. Helyes célnak és fontos törekvésnek tartja az ifjúsági szervezet politikai jellegének további erősítését, a fiatalabb korösszetétel kialakítását, a fiatalosabb stílus meghonosítását, az egyes rétegek és korosztályok sajátosságainak figyelembevételét, valamint a demokratikusabb működési rend megteremtését. A politikai jelleg erősítése ugyan nem új követelmény, de a mai helyzetben ennek fokozott a jelentősége. Már a Kommunista Ifjúsági Szövetség létrehozásának idején is az volt az alapelv, hogy a párt ifjúsági szervezete a politikailag elkötelezett, öntudatos fiatalokat tömörítse soraiba. A párt helyesli, hogy a KISZ magas politikai és erkölcsi követelsoraié gazdasági fejlettségű országok viszonyaival. Mindehhez ifjúságunk is hozzájárult a maga tevékenységével. Megfelelően közreműködött társadalmunk anyagi és szellemi értékeinek gyarapításában, illetve szorgalmasan készült választott hivatására. — A képhez hozzátartozik az is, hogy a 80-as évek első felében a kétségtelen eredmények mellett — nyilvánvalóbbá váltak munkánk gyengeségei. Társadalmunkban feszültségek keletkeztek. Romlottak egyes rétegek megélhetési lehetőségei. Nehezedtek a lakáshoz jutás feltételei. Ez érzékenyen érintette az ifjúságot is. Nem jó, hogy az önálló életkezdés feltételeinek megteremtése gyakran inkább a szülők anyagi helyzetétől függ. semmint a fiatalok munkájától, teljesítményétől. Ezen fokozatosain változtatni akarunk. Kedvezőtlen az is, hogy növekedett a felbomló családok száma. Ennek is szerepe van abban, hogy több fiatal került szembe erkölcsi normáinkkal, törvényeinkkel, és terjednek, köztük az egészséget, a szeméiyiséget romboló szokások. A társadalom, az ifjúsági szövetség nem mondhat le ezekről a fiata lökről sem, értük is küzdeni kell. Ezzel összefüggésben hangsúlyozom, hogy az ifjúság nevelése az egész társadalom feladata. Dé a csatád szerepe meghatározó abban, hogy a felnövekvő nemzedék szemlélete, magatartása, társadalomihoz való viszonya hogyan alakul. désekre. Ha minden rendelkezésünkre álló erőiforrást ésszerűen hasznosítunk, az elegendő lesz a kitűzött célok eléréséhez. Ez annak is feltétele, hogy a párt és a kormány törekvéseivel összhangban javuljanak a fiatalok önálló életkezdésének anyagi lehetőségei. Az erre fordítható erőforrások mindenekelőtt a lakáshoz jutás és a gyermeknevelés támogatását szolgálják. Előre csak akkor léphetünk, ha az anyagi alapokat megteremtettük. A sorrendet mindig be kell tartani. Ha az élet- és munkakörülményekben változást akarunk elérni, akkor mindenütt szigorú önvizsgálatot kell tartani, s erősíteni kell a rendet, a szervezettséget, javítani a termelést, ia szolgáltatások minőségét, emelni a munka kulturáltságát. Ez olyan közfelfogás és érdekeltségi rendszer kialakítását is szükségessé teszi, amelyben vitathatatlanul első helyre kerül a fegyelmezett, jó munka. A felelős politikai gondolkodás, cselekvés és az anyagi ösztönzés együttes erejére kell támaszkodnunk. Fontos, hogy a Kommunista Ifjúsági Szövetség, az ifjúkommunisták 'következetesen lépjenek fel a munka, a tudás, a tanulás nagyobb megbecsüléséért, a felelősségtudaton, a közösség szolgálatán alapuló magatartáts fejlesztéséért. ményeicet állít tagsága elé. Fontos, hogy nagyobb figyelmet fordítson a munkához, a tanulásihoz való megfelelő viszony, a közösségi szellemi kialakítására, az eszmei és a politikai nevelésre, nemzeti történelmünk részeként a kommunista mozgalom törekvéseinek, harcainak alaposabb megismertetésére. A felszabadulás óta eltelt időszak legfontosabb tapasztalata, hogy hazánk felemelkedésénék, népünk, s benne az ifjúság boldogulásának egyetlen' járható útja van: a szocializmus, amelynek építésében eredményesen részt venni egyet jelent a nemzeti érdekek szolgálatával. A párt, a KISZ, az egész társadalom feladata, hogy erre felkészítse a fiatalokat. Szükségesnek tartjuk, hogy a KISZ egész tevékenységében, a programjaiban, a szervezeti és irányítási rendszerében jobban igazodjon az egyes rétegek és korosztályok igényeihez és sajátosságaihoz. Fel szeretném azonban hívni a figyelmet arra is, hogy vannak alapvető normák, mint például a szocializmushoz. — Belső körülményeinket döntően magunk alakítjuk. Nem hagyhatjuk azonban figyelmen kívül a világban zajló politikai, gazdasági folyamatokat sem. amelyek javíthatják, de ronthatják is terveink, elképzeléseink megvalósításának feltételeit. Számunkra az a legfontosabb, ami az egész emberiség számára is létkérdés: a béke megőrzése. Mi a béke pártján állunk, mert a béke az életet jelenti, társadalomépítő programunk valóra váltásának, a fejlődésnek, az előbbre jutásnak a lehetőségét hordozza magában. Mindent, ami rajtunk múlik, megteszünk érte. Népünk békéje, biztonsága, hazánk függetlensége, szocialista építőmunkánk folytatása érdekében a nemzetközi küzdőtéren együtt lépünk fel a Szovjetunióval, a szociaiista országokkal. Eszméink közösek, alapvető céljaink azonosak, barátságunk szálai erősek. A Magyar Népköz- társaság kiegyensúlyozott kapcsolatokra, kölcsönösen előnyös együttműködésre törekszik a más társadalmi berendezkedésű országokkal is. Együttműködünk, összefogunk minden olyan józanul gondolkodó politikai erővel, amely kész cselekedni a békéért. Nagyra értékeljük azt a szerepet, amelyet a Kommunista Ifjúsági szövetség vállal a béke és a leszerelés ügyének előmozdításában, a társadalmi haladásért harcoló erők támogatásában, a világ fiataljai barátságának és együttműködésének erősítésében. Továbbra is törekedjen erre, vállaljon szolidaritást mindazokkal, akik az imperializmussal szemben a társadalmi felemelke. dósért, a békéért küzdenek. Németh Károly végezetül hangsúlyozta: — Pártunk a jövőben is mindent megtesz annak érdekében, hogy a felnövekvő nemzedékek megtalálják helyüket társadalmunkban^ és folyamatosan bekapcsolódjanak a munkába, a politikai, közéleti tevékenységbe, a vezetésbe. A párt bízik a magyar ifjúságban, épít és számít elköBaján a Kertészeti Szakközépiskolában érettségiztem, s most a 609. Szakmunkásképző Intézetben autószerelő szakmát tanulok. Nem tudom, hogy vagytok vele, de én nagyon örülök a Népsport tegnapi számában megjelent nyolcoldalas mellékletnek, amelyet mindannyian megkaptatok. Ebben, a magyar diáksportszövetség szervezéséhez, létrehozásához szükséges valamennyi elképzelés, elhatározás együtt olvasható. Gon- dolorrt, vagyunk a teremben né- hányan, akik velem együtt már jó ideje várnak erre a dokumentumra. Szeretném elmondani, hogy Baján már komoly hagyománya van a tizenévesek egyesületi keretben való munkájának. Az 1984. évi városi küldöttgyűlésen merült fel a diákok részéről egy közművelődési, illetve a diákok szabad idejét szervező diákegyesület gondolata és igénye. Azóta működik, és elmondhatom; a város diákjainak 20 százalékát tömörítő diákegyesület nagyon jó tapasztalatai alapján örömmel üdvözölhetjük, hogy a sportban is teret hódít ez a forma. Egy másik biztató újdonság. Éppen a már említett közművelődési diákegyesület tapasztalatai alakján mondom, hogy nagyon jó mozgósító ereje van annak, hogy a diákok maguk találhatják ki a programokat*és rájuk vár azok megszervezése, vagyis az öntevékenységre gondolok itt. Egy példát szeretnék elmondani. Iskolánkban, a bajai 609. számú Ipari Szakmunkásképző Intézetben a KISZ XI. kongresszusa tiszteletére teljesen magunk szerveztünk és rendeztünk egy Gemenc Kupa ela párthoz, a munkához való viszony, a közéleti felelősségvállalás, amelyek minden rétegre egyaránt érvényesek. telezettségére, tudására, tettre- készségére. Az ifjúságot történelmi vívmányaink megőrzésére és fejlesztésére, hazánk gyarapítására, a szocializmus további építésére hívja. A Kommunista Ifjúsági Szövetség vállalja küldetését: járuljon hozzá a nagyobb anyagi és szellemi gazdagság megteremtéséhez. a társadalmi igazságosság érvényesítéséhez, a szocialista demokrácia fejlesztéséhez. Legyen szószólója és tevékeny részese lakóhelyi, természeti környezetünk megóvásának, az egészséges életmód kialakításának, a közösség önzetlen szolgálatainak. őrizze, ápolja és gazdagítsa az ifjúsági mozgalom hagyományait. szárnyalja túl eddigi eredményeit. Mindehhez bátorítást és támogatást kap a Magyar Szocialista Munkáspárt szerveitől és szervezeteitől — hangoztatta, azt kívánva, hogy a KISZ legyen a jövőben is a párt küzdőtársa, a közös gondolkodás és cselekvés részese. • Németh Károly beszéde után Lengyel Zsolt budapesti gimnáziumi tanuló szólalt fel, majd Rákóczi András, a Kisvárdai Városi Tanács elnökhelyettese, a mandátumvizsgáló bizottság elnöke tette meg szóbeli jelentését a kongresszusnak. Miután a kongresszus elfogadta a mandátumvizsgáló bizottság jelentését, folytatódott a vita. Felszólalt Valid Maszri, a Demokratikus Ifjúsági Világszövetség elnöke, Vajnorák Zsuzsanna, Bor- sod-Abaúj-Zemplén megye küldötte, Szabadosné Bécsi Katalin, a KISZ Gyula Városi Bizottságának titkára, Bozsik Zsuzsanna. a Heves Megyei Gyöngyszöv Áfész számítógép-üzemeltetője. Szórádi Sándor, a KISZ KB titkára, majd Köpeczi Béla művelődési miniszter a Minisztertanács nevében köszöntötte a KISZ kongresszusát. A kora esti órákban kapott szót Martonosi Attila, a 609-es Ipari Szakmunkásképző Intézet tanulója. nevezésű háromnapos túraversenyt, ami olyan élményt adott a résztvevőknek, melyről még ma is beszélnek. Biztos vagyok benne, hogy a diáksportkörök, diák-sportegye- sületek működésénél az öntevékenység elve, amit feltétlenül hangsúlyoznék, sokat fog segíteni abban, hogy egy tevékeny, gazdag sportélet alakuljon ki az iskolákban. A rendelet szerint ezek a diáksportkörök megkapják a tanulónkénti sportcélú állami támogatás 60 százalékát és emellett a diáksportkör egyéb bevételeivel együtt maguk döntenek a pénz feLhasználásáról és a diáksportkör teljes programjáról. Ez a lehetőség nagyban erősíti a fiatalok felelősségtudatát és jólesik, hogy felnőttként kezelnek bennünket. Naigyon igazságosnak és nagyon jónak tartom, hogy a diáksport- kör mint önkormányzati szerv, dönthet airról, hogv mennyi lehet a tagdíj, és hogy ki, milyen mér- tékben akar, vagy tud hozzájárulni saját egészségének javításához. Nem tudom, hogy vagytok vele, de én tudom, hagy nem vagyok jogász, és így a január 9-én megjelent mintaszabályzatban is számtalan ismeretlen fogalommal találkoztam. Ilyen például a „jogi tagság” fogalom. Nem tudtam mi ez, utánanéztem, és elmagyarázták nekem, hogy ez egy olyan lehetőség, amellyé! élve az üzemek, vállalatok, a diáksport- egyesületekkel jogitagság-válla- 1 ássál könnyebben, ihaitékonyab- bam tudják erkölcsileg és pénzügyileg a diák-sporteigyesüfed munkáját támogatni • • • A kongresszus ma folytatja munkáját. Mihail Gorbacsovraak, az SZKP KB főtitkárának részvételével kezdődött pénteken tanácskozás a Szovjetunió külügyminisztériu- , mában. Az értekezlet résztvevői megvitatják, milyen feladatai vannak a minisztériumnak az SZKP XXVII. kongresszusán hoKihívó, provokatív lépésnek minősíti a Pravda pénteki száma az Egyesült Államok nevadai, kísérleti telepén végrehajtott újabb atcmrobbantást, amelyre mindössze eey héttel az uitán került son hogy a Szovjetunió augusztus 6-iig ismét meghosszabbította az atomk ísérl etelkrel meghirdetett moratóriumát. A szovjet bejelentés utáni napokban ismét feltámadt a remény, hogy végre sikerül közelebb jutni a nukleáris fegyverkezési hajsza megállításához. Világszerte még erőtel iiesebben hangzott fel a követelés, hogy az Az Egyesült Államoknak számolnia keLl azzal, hogy nagyon veszélyes következményekkel jár, ha aláássa a hadászati támadófegyverzetek korlátozásáról 1979- ben aláírt SALT—II. szerződést — mutattak rá Moszkvában pénteki sajtóértekezletükön a Szovjetunió külügy- és honvédelmi minisztériumának vezetői. Alekszandr Besszmertnih kül- ügymiraiszterhelyettes a sajtó- értekezleten nyilatkozatban emlékeztetett rá: az amerikai kormányzat most mérlegeli, milyen álláspontig helyezkedjen a továbbiakban a szerződéssel kapcsolatban. A Washington által számbajdhető variánsok között vannak ugyan, bizonyos eltérések, ám a lényegük minden esetben egy és ugyanaz: szabad utat biztosítani a legpusztítóbb fegyverzetekkel folytatott versengés előtt. Ami a Szovjetuniót illeti, ő abból indul ki, hogy a múlt év december 31-én formálisan lejárt SALT—II. szerződés továbbra is élő, hatékony dokumentum. Alekszandr Besszmertnih, egyszersmind figyelmeztetett rá: Az Egyesült Államok kormányzatának tisztában kell lennie azzal, hogy amennyiben aláássa a SALT—II. szerződést, akkor a Szovjetunió levonja a szükséges következtetéseket. zott külpolitikai határozatok v égreha jtás ában. A tanácskozás első napján Eduard Sevardnadze, a Szovjetunió külügyminisztere tartott beszámolót, majd Mihail Gorbacsov mondott beszédet. Egyesült Államok is támogassa a moratóriumot, s hagyjon fel nukleáris kísérleteivel. Washington vlszdnlt ezúttal is süketnek tettette magát. Figyelmen kívül hagyta a nemzetközi és a hazai köz- véllemény követelését, s végrehajtotta a szovjet moratórium meghirdetése óta tizenegyedik atom- robbairatásáit. Az amerikai vezetés ismét bebizonyította, hogy változatlanul fő törekvései közé tartozik a földi nukleáris fegyverkezési hajszái folytát ása és csaoásmé- rő fegyverek telepítése a világűrbe — állapítja meg a Pravda kommentárja. Szergej Ahromejev marsall, a Szovjetunió honvédelmi miniszterének első helyettese, a szovjet hadsereg vezérkari főnöke az MTI tudósítójának kérdésére válaszolva felhívta a figyelmet arra, hogy amerikai részről, valahányszor a SALT—II. előírásainak figyelmen kívül hagyását fontolgatják, mindig a Szovjetuniót vádolják a szerződés megsértésével. E vádak közé tartozik az az állítás is, hogy a Szovjetunió a szerződés ^aláírása óta. már a második új típusú interkontinentális ballisztikus rakétájával folytat kísérleteket, sőt el is jutott annak rendszerbe állításáig. Valójában a Szovjetunió a SALT—II. aláírása óta, s a szerződés előírásaival összhangban, csupán egy új interkontinentális ballisztikus rakétát, az RSZ—22 kódjelű fegyvert próbálta ki. Ahromejev marsall a Szovjetunió atomrobbantási moratóriumának augusztus 6-Lg terjedő meghosszabbításával kapcsolatban kifejtette, hogy a kísérletek felfüggesztése az azokat folytató félnek bizonyos technikai előnyöket nyújt. A Szovjetunió mégis a robbantások leállítása mellett- döntött, bizonyítva ezzel őszinte elkötelezettségét a fegyverzetkorlátozás mellett. A párt számít a fiatalok tettrekészségére NÉMETH KÁROLY BESZÉDE (Folytatás a 2. oldalról) — Tisztelettel köszöntőm a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség XI. kongresszusának küldötteit, valamennyi résztvevőjét, külföldi vendégeinket. Élve az alkalommal, átadom önöknek a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának üdvözletét és jókívánságait, örömmel tolmácsolom köszönetünket ifjú küzdőtársainknak a legutóbbi kongresszusuk óta végzett munkáért. Pártunk nagyra értékeli az ifjúsági szövetség tagságának, aktivistáinak, tisztségviselőinek elkötelezettségét és a munkában, a tanulásban, a katonai szolgálatban tanúsított helytállását — mondotta elöljáróban. Nehezebb feltételek között is eredményesen A békéért, a társadalmi haladásért BT-ÜLÉS A DÉL-AFRIKAI AGRESSZIÓRÓL ül ' *<'' ' A fejlődő országok határozott ellenintézkedéseket követelnek Az ENSZ Biztonsági Tanácsa csütörtökön megkezdte a Dél-afrikai Köztársaság Botswana, Zambia és Zimbabwe elleni agressziójával kapcsolatos vitáját. A BT összehívását Szenegál kérte az afrikai országok nevében. Massam- ba Sarre, Szenegál állandó ENSZ-képvise- lője felszólalásában rámutatott: Pretória azért folytathatja a faji elnyomás politikáját és a szomszédos országok elleni támadásait, mert a világ- szervezet nem hozott határozott intézkedéseket ellene. Az afrikai országok átfogó, minden tagországra nézve kötelező szankciók bevezetését követelik. Zambia képviselője, Joel Ngo a Pretoriával való „konstruktív együttműködés” amerikai politikáját bírálta felszólalásában. A Líbia elleni amerikai támadás is kétségkívül bátorította a fajüldöző rendszert erre a legutóbbi agresszióra — mondotta a zambiai küldött. Az el nem kötelezett országok koordinációs irodája csütörtökön az ENSZ székhelyén nyilatkozatott adott ki, s ebben megbélyegezte Pretoriának a dél-afrikai térség helyzetét /destabilizáló politikáját. Felhívta a nyugati nagyhatalmakat, hagyjanak föl az úgynevezett „konstruktív együtt0 Napok óta tartanak az összecsapások a dél-afrikai Crossroads település feketebőrű lakossága, és a kivezényelt karhatalmi alakulatok között. Több mint negyvenen meghaltak, több tízezren hajléktalanná váltak. működési politikával”. A nyilatkozat kötelező érvényű Pretória- ellenes szankciók elrendelését követeli a Biztonsági Tanácstól. Az EGK 12 tagállama élesen elítéli a hétfői dél-afrikai támadást, Botswana, Zambia és Zimbabwe szuverenitásának megsértéséért — ez áll a holland külügyminisztérium csütörtökön kiadott nyilatkozatában. Az EGK-országok három napon át vitáztak a nyilatkozat megfogalmazásán. Korábban már kiadtak egy nyilatkozatot, de azt szerdán visszavonták, mert szövegével nem értett egyet minden tagállam. A PRAVDA A NEVADAI ROBBANTÁSRÓL Kihívó, provokatív lépés Űjabb tennivalók Politikai elkötelezettséggel Diákegyesület, iskolai sportélet Martonosi Attila felszólalása MOSZKVAI SAJTÓÉRTEKEZLET A SALT—II. ma is hatékony szerződés