Petőfi Népe, 1986. május (41. évfolyam, 102-127. szám)

1986-05-23 / 120. szám

1986. május 23. ® PETŐFI NÉPE ® 7 SPORT* SPORT .SPORT KOSÁRLABDA TISZA KUPA Kanada első győzelme — versenyen kívül Tegnap délelőtt folytatódott a nemzetközi női kosárlabdatorna kecskeméti csoportjában a küz­delem a Tisza Kupáért. A dél­előtti „matinén” a kanadai vá­logatott megszerezte első győ­zelmét. de ennek szépséghibája, hogy a versenyen kívül indul« magyar „B” válogatottat verte 78—61-re. A kanadaiaktól már az is szép dolog, hogy végül is eljöttek a tornára. Wayne Hussey edző el­mondta: az utolsó pillanatban dőlt el, hogy mégis elutaznak Európába. Hazájukban ugyanis olyan ellentmondó hírek terjed­tek el a szocialista országokban bekövetkezett s ugárfertőzések ­ről. hogy a válogatott szakveze­tői nem merték kötelezően elő­írni a játékosok számára az uta­zást. BIRKÓZÁS Szerdán későn este mérte össze erejét a Kecskeméti SC és az olasz testvérváros, Modena me­gyeszékhelyünkön tartózkodó bir­kózócsapata. A Buday Dezső Ál­talános Iskola sportcsarnokában népes szurkolótábor biztatta a ha­zai kötöttfogású együttest. Végül felhívták hazájuk len­gyelországi nagykövetségét, s hi­vatalos véleményt kértek a su- gáryeszélyről. Szerencséié ottani honfitársaik teljesen megnyug­tatták őket. bár a válogatott négy legjobb kosárlabdázója így sem tartott a csapattal. Az edzők mégis elégedettek a látottakkal1, a tapasztalatokkal. Szakmai szempontból nagyon tanulságosnak mondják a tornát, látták a világ egyik legjobb együttesét, a Szovjetuniót, s el­mentek megnézni Szolnokra a legjobb magyar együttest is. S bár eddig csak egy győzelmei aratott a kanadai válogatott, amerikai edzői még remény­kednek egv újabb diadalban, amely már mindenképpen ..ver­senyen belül" születne meg. —ri— kg-ban megszületett a vendégek két győzelme. Cimatli és Móráni- ni sokkal jobb formát árult el. mint Seres és üakó. A -j-iOO kg- ban szőnyegre lépő Ilonka pará­désan fejezte be: tussal verte Valter Pifferit, s ezzel a KSC 8—2-re nyerte a mérkőzést. Látványos bemutatkozás Leónban Valós/ind, hogy könnyebb lesz a Mundial legkemé­nyebb védelmét áttörni, mint a szigorú leóni rendőrök sor­falát Ezt állapíthatták meg azok. akik szerettek volna be­jutni a fedni stadionba a ma­gyar válogatott első próbajá­tékára. Élelmes fotóriporterék a pálya körüli házak lapos- tetején helyezkedtek el, és onnan kattogtatok gépeiket. A kié földi újságírók pedig csak „egyenként" tudtak be­szivárogni A „Belépni tilos'' nem vo­natkozott a Punte Verde klub tagjaira és a magvar tudó­sítókra. A klubtagok válto­zatlanul nagvon lelkesek, és szeretik a magyar válogatót - tat Gondoskodtak a jó han­gulatról. ezúttal is magúkká! hozták a piros-lenéi -/.old színű magyar zászlókat, lel­kesen tapsoltak, éljeneztek, buzdítottak. A 90 perc alatt a magyar világbajnoki keret valameny- nvi tagja pályára lépett. Hiá­ba őrizte parádésan Mamin a Punte Verde kapuját, hiába mutatott be ritka bravúro­kat. a-/ első negyedóra után szinte számolatlanul kezdtek hullani a gólok. Nem is szá­molták azokat. Mezey György szövetségi kapitány is megjegyezte, hogy a lelkes ellenféllel' szemben nem a gó­lok számítanak, hanem a mozgás, a teljesítmény. Ami a magyarok játékát illeti, ugyanazt lehet megálla­pítani. mint az. első leóni ed­zés után. Változatlanul fris­sek Garabáék. igen jó a han­gulatuk, és nagv a játékked­vük A magyar válogatott felké­szülési műsora részletesen kidolgozott terv szerint töly- tatódvk, délelőtti edzésekkel, déli, illetve délutánt mérkő­zésekkel. Vasárnap délelőtt u leóni stadion sajtóközpont­jában a magyar vezetők több játékos részvételével nemzet­közi sajtóértekezletet tarta­nok. A nap mint nap követ­kező edzések május 30-án. pénteken egy napra szünetei­nek. amikor kirándulást ter­veznek a közeli ezüstbúnyá- ba. Amikor ezt közzétették, az. egyik leóni újságíró rákér­dezett : — Hogyhogy, a magyarok íicm az aranyra kiváncsiak Mexikóban? Remek kecskeméti győzelem RÖVIDEN • RÖVIDEN Hazai szempontból jól kezdő­dött a találkozó. A 48 kg-os súly­csoportban Csoknyai Róbert fi— 1-re verte Giovanni Teliérit, majd három technikai tusgyőzelem született. Váradi Zoltán Marco Tóméit, Tihanics Tibor Vincesco Piettót, Varga István pedig Mario Oasedeit verte ily módon. Zúgott a vastaps a Szabó Dezső —Marco Vecc/u-összecsapás után. A kecskémét! fiú1 remekül birkó­zott, szusszanásnyi időt sem en­gedélyezett. ellenfelének és tussal verte. Okosan birkózott a 68 kg-ban Kovács Zoltán is, aki 7—ü-ás kü­lönbséggel győzte le olasz ellen­felét, Stefano Raspadonít. Hozzá hasonló magabiztossággal nyert Kelemen Árpád és Ignácz Zoltán is Gibellini és Zauli ellen. Ekkor már 8—ü volt az ered­mény a KSC együttese javára, s már csak három súlycsoport küz­delme vr>lt hátra. A 90 és a 100 X Kézilabda NB Il-es léríi- mérkőzés: Du tép SC—Határőr Dózsa 19—17 (11—11). Orosháza. 400 néző. Vezette: Kábák.' Mikus. Dutép SC: Sebessv — Kanvó 1. Hajba 3. Berta 5. Barna, Korsás 9, Járda. Csere: Rapi (k). Gál. Nagy. Magosi 1. Liptai. Edző: Börcsök József. X A labdarúgó MNK selejtező­jének második fordulójára május 28—29-én kerül sor. A küzdelem­be a megyei I. osztályú csapatok is bekapcsolódnak. A párosítás: Május 28-án 17 órakor: Jakab- szállás—MFSC. Szalkszentmárton — Heténycgyháza, Kerekegyháza —Tiszakécske. Tass—Kiskörös. Kiskunmajsa—KTK. Kkhalasi Spartacus—Jánoshalma, Izsák— KAC-MEDOSZ. Imrehegy-H. Radnóti SE Kelcbia— H. Gábor A. SE. Kunbaja—Mélykút. Akasz­tó—Kalocsa' Kecel—Bácsalmás, Dunapataj—Csengőd. Nemesnád­udvar—Hajós. Május 29-én. 17 órakor: Hercegszántó—Sükösd. Bátmonostor—Honvéd Kinizsi SE Bácsbokod—Nagybaracska. Gara —Bajai Tsz SK, Fájsz—Harta. X Szerdán délután a Ferihegyi repülőtérre érkezett a Sport Aid keretében megrendezett fáklyás futásra Omar Khalifa, valamint az eseménysorozat szervezőbizott­sága pák itöbb tagja. A Népstadi­onban délután 18 órakor gyújtot­ták meg a fáklyát, majd Gmar Khalifa a magyar élsportolók kí­séretében futotta le Budapest ut­cáin a 10 kilométeres távot. HÉT VÉGI ELŐZETES PÉNTEK I.ABDAKjL'GAS Nemzetközi itjúsági mérkőzés: Kunszentmiklós—Bajor tartományi válogatott. Kunszentmiklós, i6.30-kor. Barátságos kispályás mérkőzés: Me­zői! SE öregfiúk—AFOR öregfiúk, Kecskemét. Mezöfi SE-sporttelep. 16 órakor. KÉZILABDA Filmvetítéssel egybekötött élmény- beszámoló a kézilabda-világbajnok­ságról: Kecskeméten, a Szalvay Mi­hály [úttörő- és Ifjúsági Otthon mo­zitermében. Beszámolót tart: Mocsai Lajos, a VB-ezüstérmes magyar vá­logatott edzője, valamint Kontra Zsolt világválogatott és sokszoros ma­gyar válogatott kézilabdázó, aki Kecskeméten kezdte játékospálya­futását. RÖPLABDA NB I-es női mérkőzés: Dutép SC— Eger SE, Kecskemét, Arpádvárosi Sportcsarnok, lfi.3fl-kor. TÖMEGSPORT . Baja város OSN sportünnepélye: Baja, Vasvári Pál u. 8., sportpálya, 13 órakor. KÉZILABDA NB H-es női mérkőzés: Bp. Csa- var—Jánoshalma, Budapest, 17 órakor. KOSÁRLABDA a Vl. Tisza Kupa nemzetközi női kosárlabdatorna elődöntő mérkőzései: Kecskeméten, a Városi sportcsarnok­ban, 17 és ,18.43-kor. LOVASSPORT VIJ. Borbáspusztai lovasnapok (a 44-es út mellett, Kecskeméttől 12 ki­lométerre) : a nyílt kategória és a csikófogatok bemutató versenye 8. a dijhajtás 8 órától, A válogatott­keret résztvevőinek 13.30-tól kezdődik a programja, — Nagyon örülök, hiszen minden eddiginél rangosabb mezőny gyűlt össze — mond­ta Fülöp Sándor világbajnok, a szervezőbizottság egyik ve­zetője. — Rajthoz áll a teljes válogatottkeret: Bárdos, Fin- tha, Bozsik, Bálint, Juhász. Muity, Krizsán, Sipos — vi­lágbajnokokkal, nemzetközi hírű versenyzőkkel. Ezenkí­vül népes lesz a nyílt kategó­ria is, amelyben Nyúl, Kiss Z„ Beszedics, Szegedi, Tor­mási, Miklósi és Sebestyén is négyesfogattal versenyez. A borbáspusztai négyesfo- gatverseny, amely egyúttal magyar hajtóderby, a sportág idei első hazai megméretése lesz. SZOMBAT LABDARÚGÁS Megyei másodosztály: Északi cso­port : Honvéd Mezőfi SE—Kunszent- miklós, 17 óráikor. Déli csoport: Ha­jós—Ke leb iá, 17 órakor. Körzeti bajnokság: Kecskeméti cso­port: Páhi—Ladánybene, 17 órakor. Megyei serdUlöbajnokság: Bajai csoport (kezdés 13 órakor): Felső- szentiván—Hercegszántó. Bajai Tsz SK—Gara, Katymár—Ersekcsanád. BSK II.—Nagybaracska, Vaskút—Sti­ls.ásd. Kiskőrösi . csoport (kezdés 16 óra­kor) : Akasztó—Solt, Kiskőrös—Csen­gőd. soltvadkert—Imrehegy,, Harta1— Kecel. T a ss—K um sze m m ik 1 ós. KÉZILABDA NB Il-es férfimérkőzések: Lajos- mizse—Taurus SE, Lajosmizse, 17 óra­kor. Ganz-Viltany—Dutép SC. 16 óra­kor. NB il-es női mérkőzés: Szentesi Kantakta—Dutép SC, szentes, 15 óra­kor. Megyei női bajnokság (kezdés 16 órakor): Harkakötöny—Lajosmizse. Soltvadkert—Kiskörös, Kisszállás— Bácsalmás. Középfokú oktatási intézmények területi kézilabda-bajnoksága: Kis­kunhalas, ünnepélyes megnyitó 9.30- kor !i Szllády Áron Gimnázium ud­varán. A mérkőzések két pályán 10 órától. KOSÁRLABDA A VI. Tisza Kupa női nemzetközi kosárlabdáimmá döntői az 5—8. helyért: Kecskeméten, a Városi Sport­csarnokban, 9 órakor és 10.45-kor. Osstályozómérkőzés a női NB I-be jutásért: szombathelyi sabária —Bajai Eötvös Tanítóképző, Szombat­hely, 11 órakor. NB Il-es féríimérkőzés: Miskol­ci Postás—Kiskunfélegyházi Lenin Tsz SK, Miskolc, 11 órakor. NB H-es női mérkőzés: Nyíregy­házi Mg. Főiskola—Kiskunfélegyházi Vasas, Nyíregyháza, 11 órakor. Felszabadulási Kupa férfimérkőaés: Kecskeméti SC—Alföldi Olajbányász, Kecskemét, Városi Sportcsarnok, I6.80-.kor. TÖMEGSPORT Az MTTSZ ifjúsági bizottsága általi rendezett kispályás labdarúgó-tor­na : Kecskeméten, a Hírős tömeg­sportpályán (lAkadémia krt.), 9 órá­tól. (ÚSZÁS Harkány Kupa nemzetközi úszó- verseny: Harkány, sportuszoda, 14.30- kor. LOVASSPORT VII. Borbáspusztai lovasnapok: 8 órától megyei díjlovagló bajnokság, országos patkoióverseny (tizenkét kovács jelezte részvéteiét), lovastor­na (voltízs), az országos bajnokság kötelező gyakorlatai, kezdő lovak díj­ugratása) csikósbemutató, pusztaötös- bemutató. 14 órától: csikósbemutató, az országos négyesfogathajtó baj­nokság második versenyszáma, a ma­ratonihajtás, az országos lovastor- ita-bajnokság szabadon választott gya­korlatai, ifjúsági díjugratás és pusz- laötös-bemutató. vasArnap labdarúgás NB H-es mérkőzés: Nyíregyháza- Bajai SK, Nyíregyháza, 17 óraikor. Csalódottan távozott szerda délután a bajai szurkolócsa­pat a BSK—-Metripond mér­kőzés után. Többen is azt a bizonyos téli ruhadarabot em­legették, amit bizony nem il­domos a nyári kánikulában viselni... Tény, hogy nagyon gyengén játszott mind a két csapat, alig-alig akadt fel­jegyzésre való esemény a ki­lencven perc során. Ám azt is látni kellett, hogy a nagy me­leg néhány játékost alaposan visszavetett, a második fél­időben többen is csak téblá- boltak a hőségben, hosszabb vágtára, test—test elleni harc­ra nem mertek vállalkozni. Egyébként a 0—-0-val egyik fél sem volt igazán elégedett, a vásárhelyiek a kapufa miatt, a bajaiak az utolsó előtti percben Szőcs által kihagyott ordító helyzet miatt kesereg­tek. Bizony mindkét csapat­nak jól jött volna a végelszá­moláskor az a plusz egy pont! A BSK most Nyíregyházára látogat, ahol viszont már szép sikernek számítana a döntet­len. Nem lesz könnyű dolog elérni! Területi bajnokság (kezdés 17 óra­kor) : Kecskeméti TE—Honvéd Kun B. SE. Jv.: Szaszák. Lajosmizse—Ma­kó. Jv.: szürszabó. Soltvadkert— Orosházi MTK. Jv.: szilágyi. Gyula- Kecskeméti SC. Jv.: Köböl, szegedi vse—Miske. Jv.: Oravecz. Lehet, hogy a bajnoki cím sorsa már ezen a héten el­dől, bár valójában számunk­ra elsősorban nem ez az érde­kes, mert a KSC-nek csak pa­píron voltak esélyei. Annál nagyobb a küzdelem a táblázat alsó felében a ki­esés elkerüléséért. A Miske és a Lajosmizse már nincs ve­szélyben, de a 10. helyen álló Honvéd Kun B. SE és a 13. helyezett Soltvadkert egy­aránt veszélyes zónában van. A soltvadkertieknek nehezebb a helyzetük, mert az utolsó három fordulóban élcsapa­tokkal találkoznak. Megyei bajnokság (kezdés 17 óra­kor) : Izsák—Bajai Tsz SK. Jv.: Dö- mény. Honvéd Radnóti SE—Tass. jv.: Berger. Mélykút—KTK. Jv.: Szabó J. Kecel—Kiskunhalasi AC-MEDOSZ. Jv.: Nagy L. Kalocsa—Sükösd. Jv.: Sendula. Akasztó—-Bácsalmás. Jv.: Nagy H. Jánoshalma—Tiszakécske. Jv.: Zsigó. Harta—Kiskörös. Jv.: Do­bos. Megyei II. osztály: Déli csoport: Honvéd Kinizsi SE—Dusnok. Kezdés 10.15-kor. Császártöltés—Tataháza, Katymár—Homokimégy, Tompa— Nagybaracska, Ersekcsanád—Kunba­ja, Vaskút—Hercegszántó. Kezdés 17 órakor. Északi csoport (kezdés 17 órakor): Imrehegy—Honvéd Gábor Á. SE, Kis­kunhalasi Spartacus—Kerekegyháza, Helvécia—MFSC, Csengőd—Hetényegy- háza, Ttszaal pár—Harkakötöny, Kis­kunmajsa—Úszód. Körzeti bajnokság: Bajai csoport (kezdés 16 órakor): Dávod—Felső- szentiván, \ Madaras—Bátmonostor, Bácsborsód—Bácsbokod, Nemesnád­udvar— Csávqly, Csátalja—Szeretnie. Kalocsai csoport: szalkszentmárton —Dunavecse, lfl.30-kor. Dunapataj— Solt, 17 órakor. Dunatetétlen—Bátya, 17 ómkor. Kecskeméti csoport (kezdés 10 óra­kor) : Orgovány—Fülöpháza, Kumba- racs—Helvéciái Petőfi, Izsák II.— Agasegyháza. Kiskunhalasi csoport: Kiskunmaj- sa II.—Borota, 10 órakor. A többi 17 órakor: Csólyospálos—Kunfehértó, Rém—Kisszállás, Jászszentlászló— Csikérla, Szánk—Mélykút II. ASZTALITENISZ Kecskemét város meghívásos fel­nőtt női és férfi „tízek” bajnoksága: Kecskemét. Spartacus-terem, U óra­kor. OlB-mérközés: Nők: Békéscsabai Előre Spartacus—Dutép SC, Békés­csaba, 10 órakor. , Megyei férfibajnokság: MFSC— Bácsalmás, soltvadkert—Kiskunmajsa, Tiszakécske—Kiskunfélegyháza, Ke­cel—Honvéd Kinizsi SE. Gara—KAC- MFDOS'Z. kezdés 10.30-kor. Középfokú oktatási intézmények te­rületi kézilabda-bajnoksága: Kiskun­halas. Szilády Áron Gimnázium pá­lyái, kezdés 9 órakor. KOSÁRLABDA Felszabadulási Kupa férfimérkőzé­sek: Bajai SK—SZEOL-DELEP SE, Baja. H órakor. Bp. Honvéd—Kecs­keméti SC, Bp.. Dózsa György út. ifi ómkor.- DSZAS Harkány Kupa nemzetközi úszó- verseny : Harkányfürdő. Sportuszo­da, 9 órakor. TÖMEGSPORT Az MTSZ ifjúsági bizottsága által rendezett kispályás labdarúgótorna, Kecskemét, Hírős tömegsport-pálya, 9 órakor. LOVASSPORT VII. Borbáspusztai lovasnapok: 9 órától: csikósbemutató, serdülő- és felnőtt lovasok díjugratása, kutyás csoportok bemutatója, stafétaugratás, pusz.taötös-bemutató. 14 órától: cst- kósbemutató, a résztvevők felvonu­lása,' a tiszteletdíjak átadása, lovas- torna-,bemutató, az országos négyes­fogathajtó bajnokság harmadik, be­fejező versenyszáma, az akadályhaj- tás. lovastorna-bemutató, kutyás cso­portok bemutatója, jelentkezők ket- teefogat-versenye, tombola, ünnepé­lyes eredményhirdetés, pusztaötös- bcmui itó. Az óvodások és általános iskolá­sok vasárnap 9 és 16 óra között díj­talanul lovagolhatnak. kocslkázhat- nak a pónifogatokon. TÖMEGSPORT Gyermeknap a kecskeméti szabad­időközpontban: 10 órától vízibe­mutatók (vízisí-, hidroplán-. vitorlás^ bemutatók), 14 órától a KISZ-kong­resszus jegyében élsportolók tömeg­sport-vetélkedője a gyerekekkel. E. Kovács János és Károly, Nagy- solymosi Sándor és csapattársaik, a vízilabda-együttes, a férfi röplabdá- zók. Havas Endre, Messzi István és megannyi nemzetközi hírű kecskemé­ti sportoló viv iábteniszmérkőzéseket, úgy. 'hogy a gyerekek közül válasz­tanak maguknak csapattársakat. A Bajális és a sport Immár kilencedik alkalommal rendezik meg a hét végén az if­júsági rendezvénysorozatot. a Baj ál ist. Természetesen nem hiányzik a gazdag programkíná­latból a sportolási lehetőség sem. Pénteken — délután 3 órától — a város általános és középisko­lásaival népesül be a Vasvári Pál utcai Sporttelep. A tanulók már több hónapja készülnek az orszá­gos sportnapok bajai bemutató,- jára, színpompás, közös zászló- gyakorlataira. Szombat délelőttre a bőség kí­nálata a jellemző. A felnőttek 9 órától a Hotel Sugovicában pró­bálhatják ki teketudományukat. Az idő alatt a gyermekek az út- tóröház előtt benevezhetnek a kerékpáros ügyességi versenyre, vagy megtekinthetik a gokart- bemutatói. Hatalmas érdeklődés előzi meg a roncsautóversenyt, amely 10 órakor kezdődik a Bö­köd i úti KPM-mel szemben. Amennyiben az időjárás is úgy akarja, akkor a Bajális rendez­vényeinek kiemelkedő látványos­ságát ígérő esemény szombaton 14 órakor kezdődik a Sugovica- hídnál. Először az általános isko­lák 4-es kenu versenye, majd a városi úttöröolimpia 4-es kajak­kenu 500 m-es döntője követke­zik. A Bajai Spartacus-Vízügy segítségével első ízben rendezik meg a Bajális Kupa körpályás motorcsónakversenyt, ezután pe­dig a magyar motorcsónak-válo­gatott tagjai tartanak ügyességi bemutatót a bajai Európa-bajnok, Volentér László vezetésével. Baja páratlan természeti adott­ságaihoz igazodva a vasárnapi Bajális-sportprogramok nagy ré­sze is a vízhez kötődik. Lesz hor­gászverseny, vízi-kosárlabda, kis­pályás labdarúgás és motorver­seny. A programkínálatot szemlélve igaznak tűnik a mondás: nincs Bajális sport nélkül. \ K. Z. SÉMgNmm» mmmmmmmmmmmmmmmmmmmsmmmmmmmmammmmm MAI MŰSOR TV I. MŰSOR: 8.55: Tévétorna (ism.) 9.00: Iskolatévé. Kémia (ált. isk. 8. oszt.) (8. rész) 9.20: Élő múzeum. Budapesti Közlekedési Múzeum 9.45: Bibliai üzenet. NSZK képzőművé­szeti rövidfilm (ism.) 10.00: Nyugdíjasok délelőttje. Párok, kap­csolatok, túl az élet delén Kb. 10.30: A nyugdíjasnak sosincs ideje. NDK tévéfilmsorozat XIII/2. rész Kb. 10.55: Hol az a dal? Egy este Gyöngy Pállal (ism.) Kb. 11.55: Képújság 14.55: Iskolatévé. Oldjuk meg! Biológia 15.50: Hírek 15.55: 100 híres festmény. Külföldi múze­umok gyűjteményeiből. Rousseau: Az alvó cigánylány. Angol rövidfilm 16.05: Három nap tévéműsora 16.10: Egy sző mint száz. Nyelvi fejtörőjá- ték 16.45: Reklám 16.55: Összefoglaló a KISZ XI. kongresz- szusának első napjáról 17.55: Képújság 18.00: Ablak. A belpolitikai főszerkesztő­ség műsora 19.00: Reklám 19.05: Tévétorna 19.10: Esti mese 19.20: Reklám 19.30: Híradó 20.00: Reklám 20.05: Telefere. Vitray Tamás műsora 21.15: V. Nemzetközi Karmesterverseny. Döntő — I. 22.35: Betűreklám 22.40: Híradó 3. 22.50: Himnusz TV II. MŰSOR: 16.50: Képújság 16.55: Magyarország—Kína „Tisza Kupa" női kosárlabda-mérkőzés 18.35: Tau bácsi. Csehszlovák—NSZK— osztrák filmsorozat XX/145. rész: Éjjel a szafariban (ism.) 19.05: Horowitz Moszkvában. Komolyze­nei film 19.50: Henry Coanda. Román rövidfilm. 20.00: Kimenő. Angol tévéfilm 21.00: Híradó 2. 21.20: Reklám 21.25: Barátom a sejk. NSZK tévéfilm 22.55: Képújság MOSZKVAI TV I. MŰSOR: 12.30: Hírek. 12.50: Dokumentumfil­mek. 13.30: Rajzfilmek. 14.00: Orosz be­széd. 14.30: Hírek. 14.35: Vidám startok. 15.20. Népdalok. 15.30: A halálomért Klá- vát vádolom — film. 16,45: Világhíradó. 17.00: Dokumentumfilm. 17.55: A csú­szópénz — film I rész. 19.00: Híradó. 19.40: A csúszópénz — film II. rész. 21.00: Világhíradó. 21.15: Dzsessz-monológ. 22.05: Vidám gyerekek — film. 23.35: Hí­rek. 23.40: Koncertfilm ÚJVIDÉKI TV. 16.55: Bejelentkezés — magyarul. 17.00: Tv-napló — magyarul. 17.15: Rek­lám. 17.20: Bejelentkezés és akció. 17.25: Tv-napló. 17.45: Gyermekműsor. 18.15: Tv-magazin — szlovákul. 19.15: Rajzfilm. 19.25: Reklám. 19.30: Tv-napló — magya­rul. 19.55: Reklám. 20.00: Sorozatfilm: „Macpeace és Dampsey" 1/11.20.55: Ke­rékasztal. 22.25: Tv-napló. 22.45: Műsor­zárás. SZLOVÁK TV II. MŰSOR; 16.40: Hírek. 16.45: Prohár babája — Szovjet mesefilm (ism.). 17.15: Találkozás az Orionnal — Kanadai gyemekfilm. 17.45: Májusi népszokások — Folklórműsor. 18.15: A két elválaszthatatlan jóbarát — Tv-komédia (ism.). 19.00: Tv-torna. 19.10: Esti mese (ism.). 19.20. Időjárásje­lentés. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Egy lány és egy fiú — NDK film. 21.20: Juraj Le- hotsky koncertje (ism.). 21.30: Időszerű események. 21.56: Időjárásjelentés. 22.00: Ez történt 24 óra alatt. 22.10: Életem leg­szebb muzsikája. KOSSUTH: 8.20: Koránkelők — Riport 8.50: Az Állami Népi Együttes felvételei­ből 9.34: Hosszú az erdő—Óvodások műsora 9.53: Lottósorsolás! 10.05: Emlények. Arany János versei (ism.) 10.10: Zenekari muzsika 11.00: Gondolat. A Rádió irodalmi lapja 11.45: Mi ez a gyönyörű? 12.45: Gyurkovics Tibor: Ölni, ölelni 12.55: A zene is összeköt 14.10: Válogatott perceink 15.30: Nóták 16.05: Fekete István: Kele 17.00: Helyszínrajz. A pécsi Főnix Szállóról 17.25: Az indiai klasszikus zene — XIII/9. rész 17.50: Operettfelvételek 18.15: Hol volt, hol nem volt... 18.25: Mai könyvajánlatunk (ism.) 19.30: Diákkönyvtár hangszalagon. Aranyborjú — II/2. rész 20.35: Európa zenéje Liszt zongoráján — XII/2. rész 21.15: Szimfonikus zene 22.20: Tíz perc külpolitika 22.30: Leporoló 23.00: Operaest 0.15—4.20: Éjfél után ... PETŐFI: 8.05: Kemény Egon műveiből 8.50: Tíz perc külpolitika (ism.) 9.05—12.00: Napközben — Zenés dél­előtt 12.10: Táncok fúvósokra 12.25: Édes anyanyelvűnk, (ism.) 12.30: Népi muzsika 13.05: Popzene sztereóban 14.00: Péntektől péntekig 17.08: Könnyűzene 17.30: Ötödik sebesség — kongresszusi különkiadás 18.30: Fiataloknakl 19.50: Egészségünkért! Gondolatok a gye­reknevelésről 20.00: Nótakedvelőknek 21.05: Látogatás a múltunkban ... ahogy a hangarchívumból látjuk 22.00: Híres történetek — nagy egyénisé­gek 23.20: Archie Shepp felvételei — XV/12. rész 24.00—0.14: Virágénekek 0.15—4.20: Éjfél után... 3. MŰSOR: 9.08: Iskolarádió. Szereted az operát? Fi­nálé 9.38: Operafelvételek 10.10: Csak fiataloknak! (ism.). 11.05: Kamaramuzsika 11.27: Schumann: Az Éden és a Péri 13.05: Mint egy fekete kismacska nyaka 13.41: Népdalok kamaraegyüttesre 14.04: Bogár István: Hellas — görög szvit 14.22: Új operalemezeinkből. Bellini: Nor­ma 17.00: Iskolarádió. Nyitnikék 17.30: Hangversenyciklus Liszt műveiből. Befejező rész Kb. 18.40: Madrigálok 19.05: Gyurkovics Tibor: Ölni, ölelni — Könyvszemle (ism.) 19.15: Áz English Concert játszik 20.14: Francia vokális muzsika 20.35: Jevtusenko: Fuku. Részletek 21.10: II. Nemzetközi dixielandfesztivál 22.00: Zenekari muzsika 22.50: Mi újság a régi zene világában? • A Tisza Kupán szereplő kanadai válogatott.

Next

/
Thumbnails
Contents