Petőfi Népe, 1986. május (41. évfolyam, 102-127. szám)
1986-05-19 / 116. szám
t ÚJABB SOLTVADKERTI SIKER PETŐFI NÉPE ÉVFORDULÓ Kilencven ■évvel ezelőtt született Pécsett (és ott is halt me a) Vár- konyi Nándor (1896—1975) művelődés, és irodalomtörténész, könyvtáros. A budapesti tudományegyetemen művészettörténeti, ókori és orientalisztikai tárgyú tanulmányokat folytatott, míg tanári szaknak a magyar—franciát választotta. 1916-tól katona volt, de a következő esztendőben 80 százalékos rokkantként leszerelték. 1921-re teljesen elvesztette a hallását. a tanári pályáról is le kellett mondania. 1922-ben visszaköltözött Pécsre, ahol 1924-től 1956-ban történt nyugdíjazásáig az Egyetemi Könyvtár munkatársa, osztályvezetője, rövid ideig megbízott igazgatója volt. Jelentős szerepet vállalt Pécs irodalmi életének megszervezésében', egyik alapítója volt a Janus Pannonius Társaságnak is. Rendkívül sokoldalú író és irodalomszervező. Kinyomozta Petőfi egyetlen hiteles arcképét. Legismertebb — s egyben legvitatottabb — munkája az először 1942- ben megjelent Szíriát oszlopai című műve, melyben mítoszok alapján próbálja rekonstruálni az emberiség múltját: e fő műve 1972-ben új, lényegesen átdolgozott kiadásban látott napvilágot. Hazánk mezőgazdasága diákszemmel A Magyar Mezőgazdasági Múzeum 1970-től minden esztendőben meghirdeti az általános és középiskolák tanulói számára a Hazánk mezőgazdasága diákszemmel című pályázatot, s a bdküldött képzőművészeti anyagból (rajz, textil, kisplasztika sib.) kiállítást rendeznek a Vajdahun yadv árba n. Az idei pályázat — az elmúlt évekhez hasonlóan —, ismét soltvadkerti sikert hozott: az általános iskolák közül elnyerték — immár harmadszor — á födi- . jat. A Krebsné Tuska Zsuzsa vezette vadkerti kerámiaszakkör győztes diákjai: Benyik Edina, Csabai Mariann, Dobszai Ildikó, Gudman Tibor, Hirsch Veronika, Keresztes László, Légrá- dy Péter, Szegvári Horn. Rajz kategóriában dijat nyert Márity Dusán, a bajai Gyakorló Általános Iskola és Merka Norbert, a kecskeméti Jókai Mór Általános Iskola tanulója, valamint Csillaghegyi József keceli és Szalai Ildikó kiskőrösi diák. A textilesek közül csoportos díjjal jutalmazták a kunszent- miiklósi művelődési ház szakköréneik és a kecskeméti Jókai Mór Általános Iskola tanulóinak munkáit. Egyénileg Kéri Terézia és Lévai Nelli kecskeméti, illetve Palásti Ildikó keceli diák pályamunkáit ismerte el külön jutalommal a zsűri. A dolgozatírók között is találni Bács-Kiskun megyeieket. A kertészeti növények termesztésének alakulását vizsgáló Babos Krisztina és Nagy Nóra kapott jutalmat. Mindketten a kecskeméti Zrínyi Ilona Általános Iskola tanulói. A Lakóhélyem környezetvédelmi gondjai című témakörben harmadik díjat nyert a soltvadkerti Kossuth Lajos Általános Iskola búvárklubja. A tizenhatodik alkalommal meghirdetett pályázat ez alkalommal is sok ezer fiatalt ösztönzött alkotó, kutató munkára. Szombaton délelőtt, a Magyar Mező- gazdasági Múzeumban kiállítás nyílt az idei legjobb pályamunkákból: 152 rajzot, 111 kisplasztikát és 53 textíliát tártak közszemlére. A középiskolások pályázatának eredményhirdetése, díjkiosztó ünnepsége május 24- én lesz. . Citroenek a pusztán A hét végén osztrák, NDK-beli, csehszlovák, finn és magyar autósok tartották két és fél napos Citroen márkatalálkozójukat Kunpusztán, a VargaManya környékén. A több mint negyvenöt éve konstruált 2 CV ma is változatlanul népszerű hóbortos külsejével, kis fogyasztásával, elnyűhetetlen felépítésével. A résztvevők változatos pusztaprogr.amokon is részt vettek. (Straszer András felvétele) Május 19-ón, hétfőn ERDEI FERENC MŰVELŐDÉSI KÖZPONT 19 órakor: Kolozsvári Papp László: HAZÁNK FIAI. Komédia a Józsefvárosi színház előadásában. Magyar Színházi Körkép- és Kabos-bérlet. MOZI KECSKEMÉT Városi mozi: fél 4. háromnegyed 6 és 8 órakor: A CÁPA. Sz„ amerikai film. 16 éven felülieknek! Árpád mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: AZ ISTENEK Á FEJÜKRE ESTEK, sz., mb., botswanai film. Otthon mozi: délelőtt 10, fél 6 és fél 8 órakor: AZ ELET MUZSIKÁJA. Sz., zenés magyar—szovjet film. Stúdiómozi: 8 órakor: NARAJAMÁ BALLADÁJA, sz., japán film. 16 éven felülieknek. Mesemozi: háromnegyed 6 órakor: BARÁTOM. AZ ESERNYŐ. BAJA / Uránia mozi: fél 4, fél 6 és fél 8 órakor: EGY SZÖSZI SZERELME. Mb., csehszlovák film. 16 éven felülieknek. Központi mozi: Szünnap. KALOCSA Otthon mozi: 4, 6 és 8 órakor: PASTORALE HEROICA. Sz., lengyel film. 14 éven felülieknek. KISKÖRÖS Petőfi mozi: 6 és 8 órakor- TE MAR NAGY KISFlp VAGY. Sz., mb., amerikai film, KISKUNFÉLEGYHÁZA Petőfi mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: NINCS KETTŐ NÉGY NÉLKÜL. Sz., mb„ olasz kalandfilm. KISKUNHALAS Fáklya mozi: 4. 6 és 8 órakor: ZORRO. Sz.. olasz—francia kaland- film. TISZAKÉCSKE A művelődési házban: 6 és 8 órakor: KÉK VILLÁM, sz., mb., amerikai film. 14 éven aluliaknak nem ajánlott. T antermek társadalmi munkával Lajosmizsén ezekben a napokban hozzáfogtak két új tanterem kialakításához. A nagyközségi tanács ' beruházását a község lakói — a szülők — is segítik. Naponta átlagosan hetvenen serénykednek, szak-, illetve segédmunkát végeznek, hogy az új tanévben a legkisebbek birtokba vehessék a tantermeket a megye egyik legnépesebb, csaknem ezerötszáz gyermeket számláló általános iskolájában. — A DÉL-ALFÖLDI gyermek néptáncegyüttesek hagyományos találkozóját vasárnap rendezték meg az ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban. A látványos bemutatón Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megyéből tucatnyi gyermek néptánccsoport vett részt. A táncos, zenés műsort követően kinyitották az emlékpark tájliázaii. A skanzenbao a szegedi paprikás tanya, ^ a makói hágymásház, a csongrádi halásztanya, s más épületek udvarain neves népművészek és iparművészek fogadták a gyerekeket; fazekasok, kosárfonók, gyöngyfűzők, mézeskalács-készítők avatták be az érdeklődőket mesterségük titkaiba. A kecskeméti gyermeknapra Látványos kulturális és sportbemutató, játékos vetélkedők várják az érdeklődőket, elsősorban az ifjabb korosztályt, május 25-én, vasárnap Kecskeméten a gyermeknapon. A Magyar Úttörők Szövetsége megalakulásának 40. évfordulója alkalmából jubileumi úttörő- és kisdobosavatás nyitja meg az egész napos rendezvényt délelőtt 10 órakor. A helyszín: a kecskeméti széchenyivárosi szabadidő- központ, amelynek ekkor lesz az avatása. A rendezők — a város párt- és tanácsi szervei, a KlSZ-bizottság, az úttörőelnökség és az Észak-Bács- Kiskun Megyei Vízmű Vállalat — változatos, este 8-ig tartó programokról gondoskodtak. A Szórakaténusz gyermekszínház dramatizált meséket ad elő, a Garabonciás stúdió Petőfitől A helység kalapácsát. Lesz néptánc, fellép a Ciróka bábegyüttes, és szerepelnek az általános iskolák diákjai is. A küzdősportok bemutatóját követi az akrobatikus torna, a vízen pedig látványos parádé — egyebek között ha- jómodellek és igazi vitorlások részvételével. A nézelődőknek kínál látnivalót a bolhapiac; aki pedig maga is játszani akar — vélhetően a mozgásra vágyó gyerekek lesznek többségben, akik sportfelszerelésüket sem hagyják otthon — azok vízi vetélkedőn, mezítlábas futóversenyen, játékos váltókban, kötélhúzásban vehetnek részt, az ügyes- kezűek pedig benevezhetnek a rajzversenyre. !i NYÁRIAS IDŐ A hét elején jobbára napsütéses lesz az idő. A napsütést rövid időszakokra felhősö- dés váltja fel, futó záporok is kialakulhatnak. Általában 2—3 naponként számíthatunk arra, hogy egy- egy felhőzóna eléri Magyar- orszáfj térségét, és kisebb esők is lehetnek. Jelentős mennyiségű csapadék azonban csak szórványosan várható. A hőmérséklet a hajnali órákban plusz 9, 13 fok között valószínű. A kora délutáni órákra plusz 22—27 fokig emelkedik a hőmérséklet. A°C 35 30 25 20 15 10 0 tÖc n-gjfc. £ ai c max. min. i H K Sze Cs A talajnedvesség értéke a szántóföldi vízkapacitás százalékában Bács-Kiskun megyében; 0—50 centiméter mélységben 45— 50; 50—100 centiméter mélységben 80—85. Megyénk az országos sajtóban Népszabadság, 1986. május 17. szám: R. T. J.: lüjjé a ligetben — és Baján. (A tudósítás a KlSZ-kongresszushoz kapcsolódó kulturális és sportrendezvényeket ismerteti, kiemelten szólva a Rajálisról.) — Borzák Tibor: „Harmincas” KISZ-tagok. (Az interjú a kalocsai kórház fiatal kommunistáival készült, akik nemrég elnyerték a KISZ KB vörös vándorzászlaját.) Magyar Nemzet 1986. május 17. szám: (mátraházi): Japán napok Kiskunmajsán. Népsport 1986. május 18. szám: A KSC nyerte at cselgáncs MNK-t címmel beszámoló olvasható a kecskeméti klub újabb sikeréről. Magyar Ifjúság, 1986. 20. szám: Südi Bertalan dr.: Az öregség csapdái. (A jánoshalmi levélíró a „Levélek a szerkesztőséghez'’ című rovarban fejii ki véleményét.) ■— —i: A vállalkozás — politika. (Interjú Gráner Gyulával, ,■» KISZ Bám-Kiskun Megyei Bizottságának volt első titkárával.) MIISZ-Élet, 1986. 10. szám: Sinkt. Pál: Egy szülői értekezlet tanulságai. (Egy Báss-űttskun megyei felmérés tapasztalataihoz fűzi gcndalst3.it a asereö.) — Mező István: L. F. és F, L,-~ két városi titkár. (Lajos Fércre kiskunfélegyházi és Ferkovlcs László kiskőrösi MHSZ-tMkárök bemutatása,} Magyar Építőművészet, 1930, 1. szám: Klsrnas'y-fcoebr/'? Kamill: Lechner Ödön architektúrájáról. {Az egyik fotón a kecskeméti Rákóczi-emlékmű és a víztorony terve látható. (1910). HÍREK • HÍREK HARAPÓS EBTULAJDONOSOK Pénteken 18 éra után pár perccel csöngött a szerkesztőségi telefon. Látszólag nem nagy ügyben: a kecskeméti Sztahanov utcában e napra oltásra hívta a hirdetmény az ebeket, természetesen gazdáik kíséretében. Am a megadott, 17 és >18 óra közötti időpontban sem tanácsi dolgozó, sem állatorvos nem tette tiszteletét a helyszínen. A telefonáló — aki próbált kapcsolatot teremteni az illetékesekkel, de sikertelenül - elmondta, hogy nyolcvan—száz állampolgár dühöngött a Sztahanov utcában, amiért lóvátették. Az állategészségügyi óvintézkedés, az oltás pótolható — bár kétséges, eljönnek-e legközelebb is ugyanennyien —, ám a bizalom azok iránt, akik hívták őket, megingott ezekben az emberekben; harapós kedvvel vezették iel ebeiket... Bizonyára váratlan és komoly oka van, hogy a sztahanov utcai kutyaoltás elmaradt. Azonban gondoljanak bele: a rossz hangulat legalábbis csillapítható lett volna, ha valaki, akár az utolsó pillanatban, tájékoztatja az embereket az akadályról... — ats — Békenap Ballószögön Békemajálist rendeztek tegnap délután Ballószögön. A korai vasárnapi ebéd után a község lakói közül több százan jöttek össze, hogy részt vegyenek a változatos programon. A helyi népfrontbizottság elnöke, Gáspár Istvánná köszöntötte a közönséget, majd Váczi Tamás, a H-NF kecskeméti béke- és barátsági munkabizottságának titkára beszélt a nemzetközi békeév és a békehónap kapcsán a békéről, korunk e meghatározóan fontos kérdéséről. A műsor további részében az óvodások előadását és az iskolások tornabemutató.ját nézték végig a békenap résztvevői. Ezután megcsodálták az MHSZ motoros sárkányrepülőit, majd kicsik és nagyok játékos sportvetélkedőn tették próbára ügyességüket, melyet a hagyományos nősök— nőtlenek futballmérkőzés zárt. A hangulatos program keretében kiállítást nyitottak meg a tanácsházán a népfront által szervezett kézimunkaszakkör tagjainak legszebb munkáiból. Rejtvényfejtők figyelmébe Április 25-én — a Képzőmű vészeit! Kiadóval együttműködve — skandináv típusú keresztrejtvényt jelentettünk meg. ötszázan küldtek be helyes megfejtést. Közülük — nyivános sorsoláson — öten egyenként 1J300 forintos, a kecskeméti Képesboltban beváltható vásárlási utalványt nyerteik: Tóbiás László (Rém), Varga Ger- gelyné (Tataháza), Sólyom Imre (Kiskunhalas), Dékán Imréné (Baja) és Szíráczki F erencné (Mélykút). Művészeti albumot nyeritek: Hornyák Lászlóné (Szabadszállás), Kompaktor Emília (Kecskemét), Mészáros József (Dávodj, Böbék Lajósné (Kecskemét), Sándor Attila (Kecskemét), özv. Mohácsi Antalné (Dömsöd), Szabó Béláné (Kecskemét), Patyi Benjáminná (Szánk), Tarjányiné Gulyás Éva (Kiskunfélegyháza). Pap Attila (Akasztó), Spekner Kristófné (Sü'kösd), Miskolczi József (Csávoly), Bacsó Ágnes (Kiskunhalas), Pelikán Mihály (Kiskunhalas), Gyukics Etelka (Kiskunhalas), Kerekes Sándor (Kecskemét), Poór Sándor (Kecskemét), Vasadi B. Zoltánná (Kecskemét). A nyereményeket a Képzőművészeti Kiadó postán küldi el. — FÁY ANDRÁS-BÉLYEG Fáy András születésének 200. évfordulója alkalmából az „Évfordulók — események ’86” sorozatban május 29-én 4 forintos szelvényes bélyeget hoz forgalomba a' Magyar Posta. A bélyegkép Fáy Andrást ábrázolja, míg a szelvényen a hazai első takarékpénztár épülete és bélyegzője látható. NAPTAR 1986. május 19., hétfő Névnap: Ivó, Milán Napkelte: 5 óra »3 perc Napnyugta: 20 óra 16 perc Holdkelte: 12 óra 14 perc Holdnyugta: 2 óra 23 perc IDŐJÁRÁS Várható időjárás az ország területén ma estig: Marad a túlnyomóan napos idő. Nappali go- molyfelhő-képződés várható. Hétfőn inkább az északnyugati megyékben lehet egy-egy zápor, zivatar. Éjszaka — elszórtan — ködfoltok képződnek. A szél csak kissé élénkül meg. A várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 9—14, a legmagasabb nappali hőmérséklet hétfőn 24—29 fok között alakul. (MTI) A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium és a Bajai Meteorológiai Főállomás jelenti: Május 17-én Kecskeméten a napi középhőmérséklet 16,2 (az 50 éves átlag 16,8), a legmagasabb hőmérséklet 21,4 Celsius-fok volt, a nap egy órán át sütött, csapadék 1,1 milliméter hullott. Tegnap reggel 8 órakor 15,6, 14 órakor 23,5 Celsius-fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet 10,3 fok, a tengerszlntre átszámított légnyomás 1024,4 millibar (emelkedő) volt. Május 17-én Baján a napi közép- hőmérséklet 17,8 (az 50 éves átlag 17,1), a legmagasabb hőmérséklet 23 Celsius-fok volt, a nap 3,1 órán át sütött, 0,7 milliméter csapadék hullott. Tegnap reggel 8 órakor 14,6, 14 órakor 23,4 Celsius-fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet 1)4,2, a tengerszintre átszámított légnyomás 1024,6 millibar (emelkedő) volt. LOTTÓ A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 20. játékhéten 5 találatos szelvény nem volt. A lottónyeremények a nyereményilleték levonása után a következők: 4 találatos szelvénye 92 fogadónak volt, nyereményük egyenként 122 925 forint. 3 találata 10 589 fogadónak volt, nyereményük egyenként 534 forint. A 2 találatos szelvények száma 313 027 darab, ezekre egyenként 23 forintot fizetnek. Szerkesztőségi ügyelet: Vasárnap 10-től 18 óráig, hétfőtől péntekig naponta 9 és 18 óra között. Ez idő alatt hírek, rövid (tudósítások, információk közölhetők a 27-611-es telefonszámon, valamint a 26-216-os telexszámon. — A Petőfi Nyomda és a Dutép KISZ-bizottságának szervezésében nostop vetélkedőt rendeztek szombaton Kecskeméten, a Szalvay Mihály Úttörő és Ifjúsági Otthonban. A nagyszabású kongresszusi és sportvetélkedőn kétszáz KISZ-es fiatal mérte össze tudását. Első helyen végzett a kecskeméti Mezőgép, másodikon a Petőfi Nyomda, a harmadikon pedig Lajosmizse csapata. A legjobbak részt vehetnek az Expressz egyik belföldi túráján. — RÉVÉSZ SÁNDOR és Karácsony János kedden, május 20-án a kecskeméti Erdei Ferenc Művelődési Központban fél hatkor és fél nyolckor koncertet ad Rajongóik a szünetben kérhetnek. autogramot tőlük, lesz lemezárusítás is. — Ruhavásár. Tiszaalpáron, a művelődési házban hétfőn, május 19-én és 20-án, kedden 10- től 19 óráig ruhavásárt rendez a TEKISZ. Importból származó, tisztított felsőruházati cikkekét árusítanak. — Cj KÖNYVEK: Abasidze: A koronás császár. — A Balaton és az Idegenforgalom. — Berkes Péter: Teknős Béla nem lesz béka. — Biró András: Berda a sírból. — Illyés Gyula: Hetvenhét magyar népmese. — Könyvecske az szent apostoloknak méltóságokról. — Lotharlngiai Károly hadi naplója Buda visszafoglalásáról 1686. — Nagy Katalin: Rendhagyó emlékkönyv. — Párkány Mihály: Családi hidegkonyha. — Spender: A kettőzött szégyen. — Vay Sarolta: Régi magyar társasélet (Magyar Hírmondó) . — Weninger Antal: Az idő partján. Jóga és személyiség. — Weöres Sándor: A kő és az ember. — Brillat—Savarin: Az ízlés fiziológiája. — Illés Endre: Szávitri. Történet a szerelemről és a halálról. — Unoue Jaszusi: Utazás a Fudaralku- szu-iparadlcsomba. — Jeszenszky Géza: Az elveszett presztízs. — Matevsz- ki: Esők. Joyce Carol Oates: Belle- fleure avagy a családi átok. BOLTBAN — Az önök háztartási gépei valóban olcsók. Tulajdonképpen van belőle valami hasznuk? — Nos, az eladásból csakugyan nincs... de miénk a szerviz is ... A Bácska Kereskedelmt Vállalat, Kecskemét, szivárvány Áruházában reklámáron — 370 forintért — ágyneművásár lesz. Ugyanitt minden kamasz- és férfi szövetnadrágból 290 forint árengedményt adnak. A Rákóczi úti lakástextil boltban minden padlószőnyeg 30 százalék árengedménnyel kapható. A Rákóczi úti olcsó áruk boltjában bakfis- és női ruhák, ágyneműk, férfi ballonzekék 26; River farmerek 36 százalék engedménnyel kaphatók. Kiskunfélegyházán, a Csöpi Áruházban 40 százalékkal olcsóbban kínálják a fiú— lányka félcipőket, gyermekpizsamákat, bakfis hálóingeket, lányka fürdőruhákat, lányka és bakfisruhákat. fiúpantallókat. A kecskeméti Alföld Áruházban május 25-ig a legtöbb gyermekjáték és gyermekkerékpár 30 százalékkal olcsóbb lesz. A Bizományi Aruház Vállalat Kecskemét, Nagykőrösi utcai boltjában — keddtől, amíg a készlet tart — cipővásárt rendeznek: a gyermek- és a női szandálokból, valamint a férfi félcipőkből 40—50 százalékos árengedményt adnak. Az Unlver Afész 24-es számú olcsó áruk boltjában — Csányl utca — holnaptól 30—80 százalékos árengedménnyel kínálják a női, férfi- és gyermekpulóvereket, gyermek tréningruhákat, méterárukat, amíg a készlet tart. Az Alföldi Tüzép Vállalat telepein még tart az engedményes tüzelőa-k- cló: hazai szeneknél 15, hazai brikettnél 10 forint mázsánként. A VAÉV—BRAMAC alpesi tetőcserép 3 százalék árengedménnyel vásárolható. A bajai, a kunszentmiklósl és a szabadszállási telepeken a minőségi árengedményes cementre további húsz forint engedményt adnak. A Bács-Coop skála GT katonatelepi raktárházában gyermeknapra — május 31-ig — több típusú gyermekkerékpárt és rollert kínálnak 30 százalékkal olcsóbban. X — RÉV AI-VISSZ AKOZZ. Az utóbbi évek legsikeresebb rep- rint-vállalkozásának ígérkezett a Révai-lexikon újbóli kiadása: csak a Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalathoz 47 ezer igény érkezett be, amiből alig 30 ezret fogadhattak el. Nos, a jelek szerint a vállalkozásból mégsem lesz semmi, mert azok, akik e napokban azt kérdezik a boltokban, hogy mikor érkezik végre az első kötet, válaszként visz- szakapják az előlegüket, azzal a kommentárral, hogy a Révai- lexikon nem fog megjelenni. A tervek szerint összesen 70 ezer példányt nyomtak volna. f Holnapi j ^ lapszámunkból J Miért kevés mostanában a jó magyar film? Erről | is írunk a negyedik oldalon, a Fiatalokról — fiataloknak című rovat mel- lett. Egy évtizeddel ezelőtt indították el hazánkban ] az agráripari egyesülések: szervezését. E sajátos tár-1 sulási formák között » legtöbb szervezeti és ezzel összhangban termelési és | gazdálkodási változás Kalocsa környékinél tör -1 tent. Róluk szól az ötödik oldalon levő összeállítás. PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: dr. Sztrapák Ferenc Főszerkesztő-hely ette»: dr. Gál Sándor Kisdia: a Bács-Kiskun megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Prelszlnger András Igazgat* Szerkesztőség, Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér 1/a. «001 Telefon: 27-611 Telexszám: 26-216 bmlv h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra: 43,— Ft. negyedévre: 1129,— Ft. félévre: 258,— Ft. egy évre: 516,~ Ft. Készült a Petőfi Nyomdába»- j ofszet rotációs eljárással Kecskemét, Külső-Szegedi út •. 8001 Telefon: J,8-777 Igazgató: Ablaka István HU ISSN 0533—138»-6~* \ 5 ■-/ H.1 HÉTFŐTŐL HÉTFŐIG Olcsóbban vásárolhatunk