Petőfi Népe, 1986. április (41. évfolyam, 76-101. szám)
1986-04-10 / 84. szám
1986. április 10. • PETŐFI NÉPE • 5 m PÁRATLANUL ÉRTÉKES GYŰJTEMÉNY A Rijksmuseum száz éve Bármennyire is hihetetlen, még csupán száz esztendős Hollandia szépművészeti múzeuma. Azé a Hollandiáé, amely az egykori Németalföld részeként a festészet, az építészet, az iparművészet egyikl bölcsője volt. A világnak ez a páratlanul értékes gyűjteménye öt nagy, korábban már meglévő tárgyegyü!- tes anyagából keletkezett. Vöt* miből válogatni a neoreneszánsz és neogótikus elemeket ötvöző — mellesleg Amszterdam központi pályaudvarára kísértetiesen hasonlító, — intézmény számára! Hogyne, hiszen egyebek között már 1800 májusában megnyílt a hollandok Nemzeti Művészeti Galériája, amelynek műtárgyait a hajdani helytartók szedegették össze. Napóleon testvére, Louis Bonaparte — ő 1806 és 1810 között fiit a holland trónon — aztán még megtetézte az addig kiválogatott kincseket, és példáját követve utódai is kötelességüknek érezték a vásárlással együttjáró műpártolást. Az 1860-as évek elején döntött úgy Amszterdam elöljárósága, hogy egy vadonatúj épületben kiéli az időközben mán világhírre emelkedett képeket, szobrokat — sőt ötvöstárgyakat, bútorokat — láthatóvá tenni. P. J. H. Cuypets 1876-ban kapta a megbízatást, és alig egy év múlva el is készült a Rijksmuseum terveivel. A múzeum építkezése nyolc évig tartott, és amikor száz éve befejezték a sok-sok érték áttelepítését, valóban világ csodájára nyithattak ajtót a látogatók. Remekművek; Frans Hals pompás arcképei, amelyek a XVII. század végének flamand polgárságát „írják le” a maguk hétköz- napias fenségében, Jan Steen életképei, ezek a szinte fényképszerűén valósághű, de jelképisé- gükkel örökérvényűnek bizonyuló kompozíciók. Az említett két művész a haarlemi iskolához tartozott. (Haarlem hollandiai város; Frans Hais alapított ott hajdan híres festőiskolát.) A imásiiik, szintén Németalföldön alapított delfti iskolát ismét csak festőóriások művei képviselik. -M-ichiel Jansz Miervelt volt ezek egyike; ő leginkább a portrófes- tésben jeleskedett. Hanem az igazi remeklések az antwerpeni műhelyből kerültek Iki! • Otít dolgozott többek között Peter Paul Rubens, aki az euró• Frans Hals: Férfiportré. pai uralkodók ás fejedelmek királyi festője volt, vagy az a „paraszt” Brueghel, aki meg éppen a legegyszerűbb nép fiait, lányait választotta modelljéül. Mindezek után is elkülönül ebben az intézményben még egykét jellegzetes műhely: a hágai például — ennek egyik nálunk kevésbé ismert, de annál jeleseob képviselője Johannes Mijtens volt —, vagy az utrechti, ahol szinte kézzelfoghatóan érzékletes életképek készülitek. Az említett — és hely híján nem említett — iskolák, mesterek gazdag életműveit a múzeum megnyitásától kezdve rengetegen látogatták. Az érdeklődők hada egészen a második világháború zivataros hónapjaiig váltotta egymás* a termek sokaságában. Ám • Brueghel: A Háromkirályok imádása. • Rembrandt: Tanulmányfej. amikor Amszterdam is veszélybe került, a sok-sók művet leszedték a falaikról és Heemskerk, valamint Zandvoort helységek körzetében titkos és bombabiztos óvóhelyeken rejtették el. Ott vészelték át a gyújtogatást, a lövöldözést, és csak amikor elvonult a vihar, akkor kerültek vissza régi helyükre. A Rijksmuseum igazgatósága hamar felismerte, hogy a haarlemi, az antwerpeni, a hágai meg a többi mesteriskola vászonra festett remekei csak úgy örökít- hetők át az utókorra, ha megfelelő védelemiben részesülnek. Rubens, Brueghel és a még nem is említett Rembrandt alkotásai légkondicionált vitrinbe kerültek. A. L. A Honismeret új száma A XIV. évfolyamába lépett Honismeret című folyóirat ismét változatos tartalommal várja olvasóit. Dr. Badoiay Géza vázolja benne a-Pe- tőfi-kutatás és -kultusz hazai helyzetét, s bejelenti a Petőfi Sándor Társaság megalakulását. Az Évfordulók rovatban Kun Bélára, Vas Károlyra, Nagy Lászlóra és Csűry Bálintra emlékezik a lap. Szentesen, üveg alatt őrzött, s eddig ismeretlen Kossuth-levélről ad hírt 'dr. Fenyvesi László. Szombathy Viktor csillagász Konkojy-Thege Miklósra emlékezik. Két interjút találunk ebben a'számtoan: dr. Bárth János múzeumigazgatóval, a Kecel-monográfia szerzőjével dr. Szűcs Judit, Záhonyi Ferenccel, a „Balaton ősz krónikásával’’ pedig Kellei György beszélget. Ugyanitt olvashatjuk Zákonyi Ferenc írását az első balatoni gőzhajó felavatásakor bekövetkezett halálos balesetről. Több fontos tudomány- és művelődéstörténeti témát is találunk a lap új számában. Olvashatunk a rév—komáromi avar kori kutatásokról, az alföldi települések múltjának és jelenének kutatásáról, a matematikus, asztronó- mus és publicista Nagy Károlyról, valamint a Fejér megyei Rák-hegy hajdani iskolájának történetéről. A Krónika rovatban beszámolókat találunk a honismereti mozgalom fontosabb eseményeiről és itt köszönti Hajdú D. Dénes a székelykeresztúri múzeum nyugalmazott igazgatóját, Molnár Istvánt, 75. születésnapja alkalmából. A Honismeret 1. számát ez alkalommal is bibliográfia, valamint gyűjtési útmutató egészíti ki, mely utóbbi az Ismerkedés, udvarlás, párválasztás szokásanyagának néprajzi gyűjtéséhez ad segítséget egyben. A nnak idején — a harmincas években — ne- künk, Mária Valéria-telepi srácoknak Czája volt az ideálunk. Czája — a birkózó-világbajnok. Tudtuk, hogy van Guszti is, János is a Czájákból —, de mindegy volt nekünk. Czája az emberi nagyság elérhetetlen magaslatát kifejező fogalom volt számunkra. Nevét a felnőttek nagyobb, áhítattal ejtették ki, mint Jézusét. Hogyne! — hiszen nem akadt ember a világon, aki Czáját földhöz verte volna — mi így tudtuk. Olyan finomságokra nem adtunk, hogy a cirkusz porondján rafináltabb „törvények” csinálták a sikert, mint az olimpiai versenyek szőnyegén. Emlékszem, Kavalecz Fecóék kimeszelt tyúkóljának egy rekeszét az ő színes, irtóztató izmokat „ropogtató” képmása díszítette. Ügy járultunk oda, miint valami szentélybe. Villámló famtáziálássaí versengtünk azon, ki tud csodálatosabbat mondani muszklijáról, hombárnyi felsőtestéről. Mindig harcra lelkesedve hagytuk el a szentélyt, ahol egyébként „közös könyvtárat” is berendeztünk. Ponyvaregényekből. Tehettünk mi róla, hogy Czája és Tom Mix volt kezdetben az eszményünk? A világban sok verekedés árán volt képes talpon maradni a csóró nép. Én is azért akartam Czájához hasonlítani egyszer, hogy összeverhessem háziasszonyunkat, a nagy veres némbert, Baloghnét, aki télvíz idején egy széljárta barakkban adott nekünk szállást. Ezért vékonycsontú édesanyámnak éjszakánként jeges vízzel kellett felmosni a kocsma kövét. Vállalni kellett ezt is, mert apám munkanélküli Volt, és a Csobánc utcai albérletből kidobtak bennünket; hónapokon át nem tudtunk lakbért fizetni. Milyen furcsa, hogy Czájából pont Baloghné révén kellett kiábrándulnom. Történt, hogy a kocs- márosné fehér pincsikutyáját, a Gyöngyit a sintér elkapta. Apámat unszolta-hajszolta a veres aszHELYI TÁRSADALOM, MŰVELŐDÉSI ÉRDEK A művelődési otthonok reformja Magyarországon napjainkban 2500 művelődési otthon (központ, ház, klubkönyvtár) található. Döntő többségüket a .tanácsok űzemelteiti'k. Látogatóinak háromnegyede gyermek és fiatal. Az intézmények jelentős része az 1950-es évek első felében jött létre, többnyire elődjei, a munkásotthonok, olvasókörök, legényegyletek, gazdakörök címtábláinak átfestésével. A következő évtizedben aztán több száz már e célra készült épületet vehet birtokba a lakosság, főleg falun, a 70-es években pedig elsősorban nagy, városi művelődési központok nyitották meg kapuikat (Kecskemét, Nyíregyháza, Debrecen stb.). Az intézményeket a 60-as évek elejétől hálózatba szervezte a művelődési irányítás, hogy a nagyobbak, a jobban felszereltek segítsék a kisebbeket. A művelődési otthonok feladatait utoljára 1979-ben — a korábbi dokumentumokkal összhangban — a következőkben határozta meg a Miniszter- tanács: a helyi közösségi művelődés és szórakozás feltételeinek megteremtése, a kulturális alkotótevékenység kibontakoztatása, valamint a tudományos művészeti alkotások és a közönség találkozásának biztosítása. Ma a szociológiai vizsgálatok és művelődéspolitikai elemzések szerint azonban az intézményeknek csupán harmada végzi kielégítően munkáját, döntően a tekintélyesebb városi házak, központok. Az említett hálózati törekvések is mindmáig jobbára papíron maradtak. Vagyis a művelődési otthoni gondolat hazai megszületése után több mint 35 évvel a szó szoros értelmében csupán „felében-harmadában” valósultak meg a célok. Mi ennek az oka? Nyilván sok minden. A magam részéről az elsők között említeném, hogy e művelődési mozgalom és az intézmények működésének szabályozása az elmúlt két évtizedben csak részben és megkésve alkalmazkodott a megváltozott társadalmi, gazdasági és kulturális viszonyokhoz. Például még az MSZMP KB 1974-es közművelődési határozatát követően is az állampolgárokat „kiskorúsító” felvilágosító alapállás volt a jellemző, túl sokáig váratott magára az ésszerűbb, hatékonyabb, a gazdaságirányítási rendszer változását követő gazdálkodás bevezetése, nem haladt kellő ütemben az intézmények tevékenységének demokratizálása. Sarkosan fogalmazva: többségük ma is inkább a helyi tanácsok, mintsem az érintett állampolgárok és közösségeik intézményei. Kevés képes a helyi, reális művelődési érdekek alapján dolgozni. Ez akkor is igaz, ha az elmúlt években a nehezebb gazdasági körülmények szorításában a művelődési otthonok gazdálkodásában is nagyobb tekintélye lett a „fizetőképes művelődési keresleteknek”. Ugyanakkor nem lehet szó nélkül hagyni, hogy a három évvel ezelőtti gazdasági szabályozás is a nagyobb intézményeknek kedvezett, tovább nőttek a különbségek. A következő években az intézményrendszer láltványos mennyiségi fejlesztésére nincsenek meg a feltételek. De hiba lenne a művelődési otthonok szerepét — az említett nehézségek miatt — általában lebecsülni, hiszen a szocialista tömegművelődés fejlődésében szolgáltatásaikkal, tevékenységükkel pótolhatatlan szerepet játszhatnak. Az elmúlt időszak vitáiban három jól körülhatárolható nézet fogalmazódott meg a továbblépés lehetőségeit illetően. Az első úgy véli, „ hogy a kialakult tartalmi munka, az intézményrendszer és az irányítási szisztéma jó. A hiányosságok fő oka az alacsony állami, tanácsi támogatás. Magyarán: csak pénz kell, s az eredmények jobbak lesznek. A másik elképzelés szerint a tartalom, az intézmények és az irányítás egyaránt elavult. Működésük jelenlegi formájában a befektetett szellemi és anyagi tőke csak rendkívül alacsony fokon kamatozik a társadalom mű- . veltségében. A megújulás útja: a tevékeny - ség tartalmát teljesen a helyi társadalor n mindennapi kultúrájához kell igazítani, ti >. vább kell fokozni a kulturális (közművel ő- dési) piac szerepét, az irányítást- radikális- an az önigazgatás irányába kell fejleszteni. A harmadik álláspont abból indul ki, hogy a művelődési otthoni mozgalomnak — h:' ,-bái mellett — vannak komoly, megőrzendő ei -ed- ményei, s ezekre épülő reformmal kel 1 a tevékenységet hatékonyabbá tenni. Ez. az elképzelés ugyanakkor tartalmilag sz intén sürgeti az igazodást a helyi társadalom valóságos művelődési igény eihez, minde nnapi kultúrájához, szorgalmazna a mozgalrr ú jelleg fokozását, a demokra tikusabb irt myítá- si formákat, komoly szerepet szánva ebben a szakszervezetnek, a KIS2I-nek, a Né pfront- nak, illetve az ezekhez ksipcsolódó r nűvelő- dési egyesületeknek, kulturális köze >sségek- nek. Az itt felvázolt megoldásiok közül szerintem az utóbbinak lehet asé.lye arra, hogy a művelődési otthonokat olyan új fejlődést, pályára állítsa, amelyen eg.yre ink ább eg; f szocialista értékekkel telí tett rr íűvelődé' sí tömegmozgalom otthonává válhat a nemz» e- ti vagyonunk fontos részét képező 2500 i n- „ tézmény. Kö[ >f Lászl ,ó KÖNYVESPOLC N4 azursky eldobta ka-natoé- ’ >lvl -lyát, mert a közelharchoz ez túl könnyű volt, s felmarkolta az egyik halott M—1-esét. Lerántotta róla a szuronyt, a csövet kapta el, és lóbálni kezdte, mint valami baseba-ll-ütőt. Volt akit fejbevágott, volt akinek az arcát zúzta szét, egy párat tökön rúgott, s közben gerinceket tört össze. A- lelket kiverte belőlük. Ügy bőgött, mint akinek elment az esze, szájából tajték fröccsent elő, s a szeme olyan dülledt volt, mint az őrülteké roham közben. Őrjöngésében az egyik németet a másik után terítette le. miközben a többiek kézigránátokkal verték vissza a ilapály felől közeledő katonákat: .. Szétfröccsenő agyvelőről, átmetszett torokról, gránátszaggat- ta, vért spriccelő emberi testekről olvashatunk Richard Gallagher A halálra ítélt szakasz című könyvében, mely a napokban jelent meg a hazái könyvpiacon. Hátborzongató, szörnyű képekkel eleveníti meg a történelem leg- szörnyűbb eseményét, a második világháborút. A halálra ítélt szakasz Mazursky őrmester szakasza azt a parancsot kapta 1944 nyarán, hogy az Ardennekben tar tóztasson fel egy -német páncélos hadosztályt.. Valamennyien tudták, hogy ea a biztos pusztulását jelenti a szakasznak... — Gallagher könyvének különösen az első része izgalmas, érdekes. Naturális, olykor gyomrot r ándító módon írja le, hogyan válik az ember vérszomjas fene vaddá, ha arra kényszerül, hogy ibajitársai- na-k szétroncsolt testét lásísa hétről hétre, hónapról hónapira, ráadásul abban- a tudatban, hogy biztosan van valahol egv golyó, amelyikre az ő neve íratott. Ilyen szituációban a triviális párbeszédeik, vulgáris kifejezések — mondhatni — természetesnek hatnak: mintegy adekvátak a katonák embertelen helyzetével. Sok kitűnő könyv fojílalkozott 1945 óta a második világháború eseményeivel, szörnyűségeivel. Az amerikai katonák küzdelmeit bemutató regények közül -talán a -legnagyszerűbb Normám Mailer Meztelenek és holtak című kétkötetes műve, mely újabb kiadásban ugyar ícsaí c nemrég jelent meg ke >nyv égboltjainkéban. Mailer a szituá ciók ; izgalmas meg- elevenítése, az ar Jött harci helyzet szakszerű e’ iemzése -'mellett közelebbről is mi jgismertet. különböző felfogású, múltú, különböző társadalmi rété) >hez tartozó hőseivel, illetve a lZOkkal :a változásokkal, lelki konfliktusokkal, amelyeket az adott szituáció érlel — illetve f íz embertelen megpróbál t-atások, vérengzések, s a halálfélelem. Nos, Gallagher ilyesmivel esi ak érintőlegesen foglalkozik. lm kább a szituációkra koncentrál, gyorsan, izgalmasan pergetve az eseményeket. A halálr. i ítélt szakasz egv jó ka-landregé' ny, s nem több. Az adott korr ól csupán annyi korrajzot ad, amennyi a sztorikhoz minimális an szükséges. Sőt. a regény mái jodik fele szinte teljesen meseszer űvé válik. Ennek ellenére mehé; letenni, míg végig nem olvassuk Vagyis, nem véletlenül lett bei ,tseller világszerte a hetvenes i jvek végén. (Zrínyi Katonai Ki adó. 1986.) , Koloh Elek A „példakép” szörny — itudja már meg, hova került a kutya, mily sors vár rá? Felderítettük. Jó messzire volt a sintértelep. Hosszú hetekig járt oda apám, nap nap után. Hordta a csemegéket a kutyusnak, meg a bort, kolbászt, kenőpénzt a „felelősnek”. Egyszer így szólt apám: „Akarod látni Czáját?” Még a szívverésem is elállt. Hogyne akartam volna. Aznap én is mentem apámmal a Gyöngyit meglátogatni. Miután meghallottam, hogy Czája a sintértelep ura, szentül meg voltam győződve, hogy valami várkastély foglya a Gyöngyi kutya, hiszen a világ legerősebb embere nem lakhat alávalóbb helyen, mint a walesi herceg. A várakozás^ s kíváncsiság rendkívüli izgalmában kiszáradt a torkom, -mire egy messziről pe- netráns szagokat árasztó, barakkszerű építményekből álló, drótkerítéses táborhoz értünk. Körülmé- ' nyesen jutottunk be, s nem akartam elhinni, hogy ez lenne a si-mténtelep. Czája miatt folyton hajtogattam magamban: „Nem, nem, nem!” Pedig a büdös, szűk, sötét sikátorok mindkét oldalán különböző fajtájú ebek várták sorsuk beteljesedését. Százával kuksoltak a ketrecekben. Apám még tán mondta is — halkan, mintha temetőben járnánk: „Nézd csak, azok közt van a Gyöngyi is.” De én csak a nagy „jelenés” lázában égtem. Egyszer a sötét sikátorok után valami még sötét ebb odúba értünk. Olyasmi volt, mint ma egy éjjeliőrbódé, csak setét és komor. Nem akartam hinni a fülemnek, -mikor apám tiszteletteljesen köszönt valakinek: „Jó napot kívánok, Czája úr!” Nem vol-t időm eszmélni, csak egyből zuhanni, zuhanni valami döbben« »tes mélységbe. Azóta tudom, mit hínak halálos: cs? üódásnak. A fülledt homáilyb'ól kibontakozott egy szuszogó, ziháló hájtömeg. Bi isa, bajuszos fej, szánalmasan petyhüdt, izzadó ar c, keresztbe csíkos trikó alatt fúj ta-tó, verejték.sza ,gú mellkas, amely már a legjobb akarattal sen n volt megkülönböztethető a „boltozatos” h-ast ,ól. Két majdnem élettelen, pa pucsos láb Císün igött le a priccsről. Mert azon ül t az elvarázsolt■ eszménykép, a nagy Czája, a világ legerőselob embere. A sintértelep főnöke. Nlíg mohón b«jve .-delte a protekciós bort, megeredt a könnyem. Va) .ami olyasmit éreztem, hogy reménytelenül mf Agamra maradtam. Hogy leszek én képes valaha is megverni a nagy veres aiss jzonyt, amikor a világ legerősebb embere olyan közönségesen klattyogtatja lefelé a bort, s csak v így kenyér nélkül hersegteti befelé a marokra fo gott kolbászt. És olyan svihákosan. lopva vágja ; isebre a kutyafejpénz — előlegét. Mert hangho rdozásával is éreztette, hogy ennyi steksz csupa n foglaló. Nehezen préselte ki egyetlen mondaté ,t; „Beszilje meg gazdajanak —mondta svábosai ,i —, hogy sajnos, a kutyuska meg marad...” Majd gondolva, hogy némi indoklás is k-jár, szint* * hörögve sajnálkozott: „Nebiz, nehiz ilyen aran; /os kutya megmenteni." Bár ázó* ta is csalódtam jó pár „példák- : i>eo". akik főleg, hatalmi helyzetük adta erejükkel etek vissza, s ' ily kappen magukat iktatták ki a n előképek sói rából, — gyerekkorom első keserű kiábrándul ásának emlékét nem feledtetik... l g hol van már az egykori Mária Valéria? Hol . a kocsma, a veres asszony, a hideg barakk-szállá és hol : anyám, apám? .. . Mikor gépkocsiutasként elsöprő' < az összkomfortos József Attila-lakóte- lep me llett, csak kapkodom a szemem: „Hol is lehetett az a múlt? Hol? Tóth István /
