Petőfi Népe, 1986. április (41. évfolyam, 76-101. szám)
1986-04-09 / 83. szám
V 1986. április 9. • PETŐFI NÉPE « 5 NEMEZ, NEMEZ, NEMEZ Egy hagyomány újraéledése „Mi a nemez? összezsugorodott szőr. A puli, a komondor ázott, zsíros, csatakos szőre összekoloncolódik, összeáll. Erre mondja a kunsági ember: megkijcesedett a kutya szőre.” így kezdődik a kecskeméti Szórakaténusz Játékműhely és Múzeum- egyik legutóbbi kiadványának előszava. Az intézmény nemezkészítő körének immár ez a nyolcadik népszerűsítő-ismertető füzete, Nemez, nemez, nemez címmel. Írtak eddig többek között a bolgár nép- művészeti hagyományokról, a da- gesztáni szőrcsizmáról és a nemezmunkák sajátosságairól. A szerzők — Nagy Mari és Vidék István idézik az egyik visz- saaemlékezőt: „Régen tanyán vagy falun tavasszal a tehenek, a lovak kikefélt szőrét összegyűjtöttük, és beáztattuk vízbe. Majd addig nyomogattuk, szorongattuk a markunkban, imíg össze ne.n állt. Ez volt a mi labdánk.” A nemezkészítés igazi területe Közép- és Belső-Ázsia. Egyebek mellett az örményeknél, azerbajdzsánoknál és a grúzoknál, meg a kirgizeknél lelhető fel ma is e szép és hasznos népi művészeti tevékenység. És a mongoloknál, ahol az említett munkaközösség tagjai már igyekeztek tapasztalatokat szerezni. A nemezt régtől fogva használták a sátor borító anyagának, ágytakarónak, szőnyegnek, fali- díszneik és pásztorköpenynek éppen úgy, mint díszes nyeregtakarónak, tarisznyának, kesztyűnek és harisnyának. Nálunk Magyar- országon — írják a szerzők — elsősorban az alföldi -kalaposok és szőrcsizmakészítők használták ezt a ma ismét divatba jövő anyagot. Egykor népszerű volt a nemezeléssel készített süveg is. Így szólt a nóta is valamikor: „Török bársony süvegem, most élem víg életem, Balog Adám a nevem, ha vitéz vagy, jer velem!" V. M. FILMJEGYZET Jöjj és lásd! Elem Klimovot, napjaink egyik legkiemelkedőbb, s legritkábban megszólaló szovjet rendezőjét Magyarországon is bemutatott filmjei alapján nem a mostani bemutató sötét színeiben ismerhette meg a közönség, 1964-ben a filmművészeti főiskolán Hurrá, nyaralunk! címmel bemutatott szatirikus hangvételű diplomafilmjére már felfigyelt a nemzetközi kritika. Az Agónia és a Búcsú című alkotások után a sor végén a XX. századi történelem — immár klasszikussá lett rendezők klasszikussá lett alkotásaiból is ismert — nagy tragédiája, a honvédő háború újabb feldolgozása áll. Az 1933-ban Sztálingrádban született rendező, aki tavaly Jöjj és lásd! című alkotásával elnyerte a Moszkvai Nemzetközi Filmfesztivál nagydíját, filmjének magyar- országi bemutatóján a múlt év novemberében személyesen is jelen volt. Ebből az alkalomból beszélt egy nyilatkozatában arról, mi késztette az újra és újra „mementóként és számvetésként” felidézett téma még ismeretlen, érvényes, tanulságokért folyamodó megidézéséhez. — Meggyőződésem, hogy nálunk minden egyes filmrendezőnek kötelessége megcsinálni a maga háborús filmjét, s én is belső kényszert „éreztem erre. Ahogyan egy bölcs mondta: aki elfelejti a múltját, arra ítéltetik, hogy újra átélje azt. Filmünk azonban nem a múltba lordul, hanem a mához, s talán a jövőhöz szól. A kérdés ma úgy vetődik föl, hogy meg tudjuk-e menteni az életet a földön. S a veszélyre figyelmeztetni kell — mindenkinek a maga eszközeivel. A Jöjj és lásd! forgatókönyve Alesz Adamovics azonos című regényéből született. Adamovics szerint KlimoVban két tulajdonság is párosul, mely meghatározó a film szempontjából: legelőször is a szenvedély, amely miniden eddigi filmjét átfűitötte. Ebben a fogalomban benne foglaltatik a szenvedés, a fájdalom, az emberé és a művészé, aki mindenben — az igazságban, a nyílt emberi érzésben, a mesterségbeli tudásban — a végső határig akar elmenni. Klimov pedig produkciója minden kockájával igyekezett megfelelni ennek a várakozásnak, sikerült megteremtenie a — egyes részleteiben a film erényeiként, más részleteiben fogyatékosságaként emlegetett — „végső határt”. Ez a film, mely egyike a legsakkolóbb háború elleni vádiratoknak, történetének legfontosabb elemeit illetően a legvalóságosabb tényeken alapul. A megszállt Belorussziában a fasiszták 628 falut égettek föl. A film eseményeinek színhelye, Haitiny, egy a 628 azonos sorsú apró település közül. A főszereplő Fljora, a kamaszodó fiú, aki a vásznon legelőször megjelenő képkockákon — megütve a mű alaphangnemét — kezével a homokot ássa; holtakkal eltemetett fegyver után kutat. Háborús ifjúságának néhány hete, hóhapja több emberöltő megpróbáltatásait hordozza. A megszállást követően folyamatos „élménye” a náci katonák minden emberi érzést megcsúfoló kegyetlensége. De a szeretteiken és a többi ártatlanon elkövetett kegyetlenkedés sem képes arra, hogy megfossza emberségétől. Megelevenedik az 1943-as Apokalipszis (mely képeinek némelyikével Coppola vízióját Is idézi), egyik legfiatalabb, legártaitlahabb, kényszerű résztvevőjének szemével. E szem az arcban a rendező szándéka, s annak megvalósulása szerint is minden dramaturgiánál többet mondó. Aljosa Kravcsenko 15 éves moszkvai iskolás a hivatásos színészek között is kiemelkedő alakításában megrendítő. Klimov a fokozódó embertelenség egyre nagyobb dózisával szűkíti s tágítja — a nézőt is sokkolva — ifjú hősének pupilláit. A látványt a tudatnak közvetítő szem e környezetben minden kínzóeszköznél erőteljesebben, funkcionál. — Az egyes jeleneteket a filmben látható sorrendben vettük fel — mondja a főszereplő rendkívüli fizikai és pszichikai terheléséről a rendező. — Erre azért volt szükség, hogy fiatal főszereplőnk lelkén, érzelemvilágán átengedjük a szörnyűség, a borzalom, a fájdalom egész -fokozódó energiáját. Aztán a lehető legtöbb alkalommal közelről fotóztuk őt, a közeli kép ugyanis soha nem hazudik. A borzalmak bemutatása mellett Klimov döbbenetes erejű képeivel szemünk láttára a szépség új fogalmát is megkonstruálja. A stilizálástól mentes, nyomasztóan hitelesnek szánt légkör az erőszak, a szadizmus hosszan kitartott naturalista látványával tolja egyre -hátrább az elviselhetőség, nézhető- ség többször is végsőnek hitt határait. Ám a folyamatosan adagolt, közel azonos intenzitású borzalmakra — épp a legodaadóbb figyelmű néző — egy bizonyos idő elteltével már csak tompuló érzékkel képes reagálni. Nem szolgálja a hatás fokozását az utolsó képsorok didaxisa sem. Klimov — nem bízva eléggé saját legjobb eszközeiben — nem a képsorokkal, hanem a képsorok mögül közli súlyos, háborúellenes, humanista mondanivalóját, mely sajnos még mindig túl sok ponton érintkezik mai világunk tragikus -hétköznapjaival. Károlyi Júlia Nézőtér a színházban OLVASÓI LEVÉL Wem vagyak igazán bennfen1 ~ tes a színiház világában, mégis tollat fogtam, miután kezembe -került az új kecskeméti műsorfüzet. A Nézőtér 3. számában a „letűnt korszakokéról is szó van. Itt a Kecskeméti Katona József Színház múltjával -kapcsolatban, arról olvasok, hogy az „okok gubancait bogozni hosszadalmas lenne”. Ha a teljes okmányozásoknak terjedelmi vagy egyéb akadálya van, akkor meg minek kell egyáltalán belefogni? Ilyen esetben inkább csak félreértésekre adhat okot a kiadvány, amire senkinek semmi szüksége sincsen. Olyan minősítések kaphatnak így nyilvánosságot, amelyeket bizonyítani is kellene, ez viszont túl „hosszadalmas” lenne. Gyűjtöm azokat az újságokait, mellékleteket, amelyek viszonylag kis póldányszámban jelennek meg, és ezért különlegességnek számítanak. Birtokomban van egy műsorfüzet, a- Nézőtér valamikori elődje. Ez országos feltűnésre szolgáltatott okot. mert az egyik színész az akkori igazgatót becsmérlő kijelentést engedett -meg magának benne. Vagyis több olyan példa akad, amely arra figyelmeztet, hogy gondot okoz, ha a műsorfüzet nem marad meg a saját arculatánál. Ezeket a kiadványokat nem lenne szabad összetéveszteni egy versantológiával vagy -kritikák közzétételére alapított újsággal. A műsorfüzetnek — szerintem — a műsorokhoz kötődő népszerűsítést kell szolgálnia, és nem a színház művészeti irányítását minősítenie. Azzal segítse elő elsősorban a propagálást, hogy mutassa be a darabokat, azok szerzőit, színrevivőtt stb. ,Ha másra vállalkozik, akkor Óhatatlanul megsérthet önérzetükben embereket, és olyan megállapításoknak nyújthat teret, amelyeket bizonyítani nem képes, hiszen a bizonyítás nem is egy ilyen periodika feladata. Családi és baráti körömben azt tartjuk, hogy a színház a művészetnek egyik temploma. Szerintem sok ember hisz még ebben' — főleg azok. akik velem együtt, falun élnek. Nem lenne szabad megengedni, hogy bárki csalódást okozzon — sem a műsorfüzetekben, sem más módon. Remélem, hogy a kecskeméti színházról is egyre több jót olvashatok a jövőben. Tisztelettel: Szabó Józsefné egy régi és „naiv” előfizetőjük * • • Kedves olvasónk! Az embernek joga van hitéhez. Engedje meg, hogy most .ne foglaljunk állást: az -újságíró szerepe nem azonos a bíróéval. Nem veszünk védelmünkbe egy kiadványt csupán azért, mert hasonló eljárással készül, ' mint a -mi lapunk, de az a meggyőződésünk, hogy a színházról kialakuló hit legfőbb éltetője maga a színház. Reméljük, hogy' kérésének eleget tudunk' tenni, és hivatásunknak megfelelően elősegíthetjük a további tájékozódást. Méghozzá a színháznál nagyobb, tágabb élet mindennapi „műsorfüzetében” a Petőfi Népében is. (A szerk.) VETÉLKEDŐ ÁLTALÁNOS ISKOLÁSOKNAK Döntő a képernyőn Tízéves évfordulóját ünnepli a Magyar Televízió Pécsi Körzeti Stúdiója, a Süni Magazin pedig a közelmúltban volt egy esztendős. A két évforduló alkalmából hirdetnek közös vetélkedőt, melynek első fordulója most jelenük meg, a második — a döntő — június 24-én látható a pécsi regionális tévéműsorban. A most közeit totó megfejtését május 1-ig lehet beküldeni a Süni Szerkesztőség címére (Budapest, Pf.: 48. 1363). A helyes megfejtők közül május 6-án a körzeti tévé nyilvánossága előtt sorsolják ki az öt csapat versenyzőjét, akik természettudományi vetélkedőn vesznek részt a kamerák előtt. A nyertesek nyári táborozást és sok értékes jutalmat kapnak. A vetélkedőn csak általános iskolások vehetnek részt, ezért kérik a név és a pontos cím után megírni, hogy a pályázó hány éves és melyik iskolába jár. írjátok meg az érdeklődési körötöket is: milyen állatot tartotok, játszottatok-e már számítógépekkel, részt vetitetek-e már csilla, gászati megfigyelésen, felismeritek-e a kőzeteket stb. A válaszoknál csak 1-est, 2-est, vagy X-et kell beküldeni, ki-ki melyiket találja helyesnek. 1. Honnan kapta az ékszerteknős a nevét? Kicsi termete miatt 1 Páncélja és bőre mintázatáról 2 Mert ékszert készítenek a páncéljából X 2. Melyik hazánk legnagyobb madara? A túzok 1 A gólya 2 A héja . X 3. Melyik a világ legnagyobb testű madara? A daru 1 A strucc 2 .A sas X 4. Melyik a világ legkisebb madara? A kolibri 1 A zebrapinty 2 A veréb X 5 Melyik a Föld leghosszabb folyója? Az Amazonas 1 A Mississippi 2 A Nílus X 6. Hogyan alszik az elefánt? Állva 1 Fekve 2 Ülve X 7. Mi a különbség a sündisznó és a sünkutya között? ' • Semmi 1 A hasuk különbözik 2 A sündisznó kétszer nagyobb, mint a sünkutya X 8. Mi az árvalányhaj? Pázsitfű 1 A csikósok ostorának vége 2 Egy haijttiinlcs valamelyik árva lányitól X 9. Ehet-e disznóhúst a cica? Igen, mert nagyon szereti 1 Igen, mert nem akadályozza az egérfogásban * 2 Nem, mert elpusztulhat tőle X 10. Adnak-e hangot a lepkék? Nem 1 Igen 2 Csak. mechanikus módon X 11. Homokba dugja-e a fejét a strucc? Nem 1 Igen 2 Csak ha üldözik X 12. Hol van az ember egyensúlyérzéke? Az agyban 1 A szemben 2 A fülben X 13. Mi a dagonyázás? Homokfürdő 1 Sárfürdő 2 Pezsgőfürdő X 13+1. Milyen termése van a fenyőfának? Csonthéjas 1 Kabaktermése 2 Nyitvatermő X GYEREKEK ^GYENGE „KOSZTON" 1 Színvonalas műsorokra van szükség! Mit egyen a gyerek? Erre a kérdésre nem túl nehéz választ kapni. Néhány újszerű szemléletű könyv is megjelent már e tárgyban, de a kosztos-közön- ség is válaszolni tud rá. Igaz, talán fontosabbnak tartja a hizlaló palacsintát a vitamindús spenótnál, de azért nem lenne nehéz egy-egy menzán a gyerekvélemények alapján főzni. Sokan.úgy tudom kísérleteznek is ezzel. Másképp van azonban, ha a szellemi —, hogy ne mondjam: lelki — táplálékról esik szó. E téren már jóval bonyolultabb a helyzet. Az ifjúságot — óvodásokat, kisiskolásokat, serdülőket — tudjuk: igen könnyű „megetetni”. Ismerjük a gyors karriert és — szerencsére — még gyorsabb bukást megélt, úttörőket szórakoztató „százkarú rabló”, a játéktermek történetét. Egy-egy, az ifjúság körében népszerű, folytatásos képregény is hasonló babérokra kacsingat; nem.is említve a szellemi káoszt előidéző videokazetták gyatra kínálatát. A giccset árusító boltocskák is jól 'élnek az ocsú „feletetéséből”. Érdemes azonban áttekinteni, hogy mit tudnak nyújtani a szocialista művelődéspolitika letéteményesei, a közművelődési intézmények, amelyek például a megyénkben több százezer gyermeknek kínálnak igen eltérő színvonalú szórakozást. Ügy hiszem azt nem szükséges bizonygatnom, hogy a nemzetközi jóhírnek örvendő Szórakaténusz Játékműhely és Múzeum színvonalas rendezvényei nem meghatározók. A megyei művelődési központban, a kecskeméti úttörő- és ifjúsági házban, valamint néhány más városi múzeumunkban és művelődési központunkban szervezett hasznos, tanulságos, igazi szellemi csemegét jelentő program csak üdítő-vidító színfoltja az inkább sötét tónusú megyei Összképnek. Az esetek többségében — és sajnos éppen ott, ahol más „menza” nincs — színvonalon aluli, néha botrányosan buta, kártékony műsorok próbálják felvidítani, oktatni, művelni a gyermekkbzönséget. A kezemen megszámolhatom azokat a „tájolt” előadásokat, amelyekre jó vagy jeles osztályzatot adhatna egy pedagógusokból, pszichológusokból vagy jó ízlésű szülőkből összeállított zsűri. Ilyen dicsérendő — és nem is túl drága — „étlapra” vezetném én rá Halász Judit és a Bojtorján együttes, Levente Péter és Grillus Vilmos, Vitai Ildikó, Kóka Rozália, az Állami Bábszínház és a Fővárosi Nagycirkusz műsorait, a kalocsaiak remeik gyermekvigadóját. (Természetesen a sor nem teljes.). A megye száznál is több közszínpadának többségén — hónapról hónapra — szirupos, giccses, bugyuta produkciók kapnak fellépési, rombolási lehetőséget. Nincsenek játékkészítő népművészek, talp- alávalót húzó zenekarok és tánctanárok sem. A színpadok gazdái, a népművelők arra hivatkoznak: a korszerűtlen színpadokon színvonalas társulat egyszerűen nem is vállal szereplést. Nincsenek központilag dotált és zsűrizett, a kisebb_ települések adottságaihoz igazított, esetleg a művelődési központok által közvetített gyermekprodukciók. Hatezer forintnál költségesebb gyermekelőadást pedig nagyon sok művelődési ház nem tud vállalni. Mi marad? A már többször kárhoztatott, ezielk ellenére vígan virágzó gyenge hakni, a bármikor- bármit-olcsón játszó ütött-kopott truppok produkciója. A pedagógusok és a szülők tehetetlenek: valami azért mégis csak kell a falusi gyerekeknek. Nem utazhatnak sokan (sokszor) Budapestre az Arany János Színházba. Így marad továbbra is — igazságtalanul — városi privilégium és színházba- járás és — paradox módon — a népijáték-kultúra. A gyerekkor tiszta élményei hiányoznak sokfelé. Központi segítség kellene. Az úttörősz ivetség próbálkozott is egy időben. Pályázatot hirdetett, aijánlólevelet adott az értékes, hasznos produkciókat játszó társulatoknak. Volt olyan is, hogy a Népművelési Intézet tette ugyanezt. A segítség feltétlenül fontos. Pénz is kell, szelektálás és minősítés is, de a legfontosabb, hogy jó — ilyen szolgáltatásokat fölvállaló — vidéki színházak, művészeti közösségek is kellenek. A rossz étel esetleg elrontja a gyomrot — a csapnivaló gyermekműsorok gyógyszerrel nem gyógyítható károkat okozhatnak. Farkas P. József Variációk a konyhára A konyhát témául választó művészetet ezúttal a konyhaművészet ihlette. A Neue Berliner Illustrierte című német magazin karikatúra-összeállítása egyebek mellett azt bizonyítja, hogy nemcsak Magyarországon tartják a lakás egyik legfontosabb helyiségének a konyhát. Erről az alkotói műhelyről egyébként tudni kell, hogy a régi világban az asszonyok fennhatósága alá tartozott, majd a társadalmi viszonylatok és a férfiétvágy — már minőségi mutatókkal is jellemezhető — változásával a hímnem is egyre markánsabban tudja érvényesíteni tevőleges befolyását a fazekak és kanalak között. Van ország, ahol a táplálkozásban már a tudományos kutatások játsszák a főszerepet, nálunk egyelőre maradt a , minél jobbat és többet — eléggé el nem ítélhető — jelszava. A konyha természetrajzához tartozik továbbá az is, hogy a gasztronómia alkotói tevékenysége mellett egyelőre nem nélkülözhető az a segédmunka sem, amely mintegy megteremti a megújulás, újrateremtés lehetőségeit. E feladatkör főképpen a mosogatásban összpontosul, amely a tudományos-technikai forradalom jelen szakaszában a női emain- cipáció kulcskérdésévé magasztosult. Tudniillik arról van szó, hogy ha mi férfiak nem mosogatunk, akkor ránksüthetik a feudális oligarcha bélyegét. A felvilágosult férfi kezéből tehát semmiképpen nem hiányozhat a mosogatórongy. A konyhában sok minden megeshet. A megeshető kalandok egyilkiét-másiikát mutatja be a rajzolók meglódult fantáziája. H. Z. ‘
