Petőfi Népe, 1986. április (41. évfolyam, 76-101. szám)

1986-04-07 / 81. szám

Heti kulturális ajánlat PETŐFI NÉPE ÉVFORDULÓ Kétszáz évve! ezelőtt szüle­tett Jánosj án Guzmics Izidor László (1786— 1839) költő, író és műfor­dító, bakony- b éli bencés apát. Kazinczy Fe­renc barátja és a nyelvújítás lel­kes híve volt. 1805-ben belépett a bencés rendbe, s előbb Pannon­halmán, majd Győrben tanult teológiát. 1812-től 1815-ig a pesti központi papnevelőben folytat­ta tanulmányait. Pappá szentelé­se után 1832-ig Pannonhalmán ta­nárkodon, 1832-től pedig bakony- béli apátként tevékenykedett. Hazafias érzelmeire jellemző, hogy már kispap korában Magyar Tár­saságot alapított. 1832-től 1837-ig szerkesztette az Egyházi Tár című folyóiratot. Teológiai írásaiban a katolikus—protestáns uniót pro­pagálta. Munkásságából költeményei, teológiai, filológiai és filozófiai tanulmányai, valamint műfordí­tásai maradtak fenn. Szophoklész és Euripidész színműveiből Való fordításai 1840-ben Pesten jelen­tek meg. A magyar művelődéstör­ténet színes egyéniségét a Ma­gyar Tudományos Akadémia 1830- ban levelező tagjává, majd 1838- ban tiszteletbeli tagjává válasz­totta meg. KISKUNFÉLEGYHÁZA: Ma es­te hét órakor a városi tanács dísz. termében rendezik meg az Orszá­gos Filharmónia következő bér­leti hangversenyét, Ezúttal ifj. Fasang Árpád zongoraművész lép a koncertpódiumra, közreműkö­dik az Űj Budapesti Vonósnégyes. Szombaton délután három óra­kor a Móra Ferenc Művelődési Központban népzenei műsor lesz, amelyen énekesek, hangszeres szólisták, népdalkörök és cite- razenekarok szerepelnek. KISKUNHALAS: A Gózon Ist­ván Művelődési Központban szerdán reggel kilenckor és dél­előtt fél tizenegykor az Eszti ál­ma című darabot adják elő a Fi- gurina bábszínház tagjai. Este nyolckor Mikó István önálló est­jét láthatják az érdeklődők Ez az arc ismerős címmel. 10-én fél há­romkor a Szilády Áron Gimná­ziumban Borbély László, a Ma­gyar Nemzeti Galéria osztályve­zetője tart előadást a XIX. száza­di magyar művészetről. A Halasi Téka délután hatkor kirándulást szervez a Kiskunhalasi Állami Gazdaság szolgáltató kerületé­be, ahol az érdeklődők megte­kinthetik a '’mezőgazdasági esz­közgyűjteményt.. Az állami gaz­daság központjában (Szilády Áron utca) délután négykor Pap Gábor művészettörténész nyitja meg Rácz Fodor Katalin grafikusmű­vész kiállítását. Pénteken hat óra­kor az Általános Művelődési Köz­pont vallástörténeti szabadegye­temén dr. Fabínyi Tibor beszél az evangélikus egyház történeté, ről. Este nyolckor a MÁV Mű­velődési Házban Thálía-show lesz, közreműködik Voith Ági, Mi­kó István, Benkő Péter és Proko- plusz Imre, Délután bat órakor az Olajipari Galériában Életmű­vek és míves műhelyek címmel Nagy László-emlékkiállítás nyí­lik. A Csontváry Stúdióban to­vábbra is Túri Endre tűzzomán­cai láthatók. BAJA: Ma este hét órakor a Központi moziban az Állami Bu­dapest Táncegyüttes- lép szín­padra Az elfelejtett rítusok cí­mű műsorával. Holnap délután hatkor tartják a Gondolkodó ér­telmiségi klub következő összejö­vetelét, amelyen ezúttal az udva­rias kereskedőkről, a modortalan eladókról, a vásárlói morálról lesz szó. Ugyancsak hat órakor kez­dődik a nemzetiségi sorozat elő­adása: a magyarországi délszláv nemzetiségek érdekeiről, az MSZMP nemzetiségi politikájá­nak érvényesítéséről, a délszláv nemzetiségi nyelvek oktatásáról beszél Gyurity József hercegszán­tói községi párttitkár és Szabolyev István nyugdíjas pedagógus, a. szövetség választmányi tagja. KISKŐRÖS: Holnap délelőtt tíz órakor a Petőfi Sándor Művelő­dési Központban gyerekdaraibot —- Farkas koma zongorázik — adnak elő szegedi művészek. SORSOLÁS ÁPRILIS 11-ÉN Április 7-én, hétfőn ERDEI FERENC MŰVELŐDÉSI KÖZPONT 9 és 14 órakor: Gyermekeknek szün­időben: Videofilm-vetítés. 18 órától: Szünidei diszkó. MOZI KECSKEMÉT Városi mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: SZERELEM ELSŐ VÉRIG, sz., magyar film. 14 éven fe­lülieknek. Árpád mozi: fél 4 órakor- A CSEN- DES-ÓCEAN KALÓZAI. Sz., mb„ NSZK kalandfilm. Háromnegyed 6 és B órakor: KÉK VILLÁM. Sz., mb. amerikai film. 14 éven felülieknek. Otthon mozi: délelőtt 10 és fél 6 órakor: JÖJJ És LÁSD! sz., kétré­szes szovjet, film. 16 éven felülieknek. Stúdiómozi: 8 órakor: A PÉNZ. Sz., francia film. 14 éven felülieknek. Mesemozi: háromnegyed 6 órakor- A NAGYMAMA. BAJA Uránia mozi: fél 4, fél 6 és fél 8 órakor: MI LENNE, HA . . . sz., szov­jet film. 14 éven felülieknek. Központi mozi: szünnap. KALOCSA Otthon mozi: 4, f és 8 órakor: AGYÜGOLYŰ-FUTAM. sz., mb., ame­rikai film. KISKOROS Petőfi mozi: 5 és 7 órakor- TISZ­TELETBELI KONZUL. sz., angol film. 14 éven felülieknek. KISKUNHALAS Fáklya mozi: 4 és 7 órakor: VOLT EGYSZER EGY VADNYUGAT. Sz., kétrészes amerikai film. KISKUNFÉLEGYHÁZA Petőfi mozi: fél 4 órakor: FEKETE TOLLÚ FEHÉR MADÁR. Sz., szovjet film. Háromnegyed 6 és 8 órakor: A SMARAGD ROMÁNCA. Sz., mb., amerikai kalandfilm. 14 éven felü­lieknek. TISZAKÉCSKE A művelődési központban: 5 és 7 órakor; LOPJAK A KOPORSÓMAT. gz„ jugoszláv film. 14 éven felüliek­nek Kedves Olvasóink! A Petőfi Népe által februárban meghirdetett akciónak sikere volt: több mint ezer új előfizetővel gyara­podott a megyei napilap olvasótábora — mint az a postahivatalokhoz folya­matosan beérkezett megrendelőszel­vényekből kiderült. Már megírtuk, tavaszi terjesztési akciónkat március végén lezártuk, s a posta feldolgozta a megrendelőla­pokat, vagyis kiválogatta az új meg­rendelőket. Így elérkezett az akció iz­galmas játékrésze, a jutalomsorsolás, amit április 11-én, pénteken délután 3 órai kezdettel a Petőfi Népe Szerkesz­tőségének nagytermében (Kecskeifiét, Szabadság tér 1/a. I. emelet) tartunk meg. A sorsoláson minden érdeklő­dőt szívesen látunk. Azok, akik nem tudnak részt venni a sorsoláson és dijat nyertek, postai értesítést kap­nak. Még egyszer a nyereményekről: az egész esztendőre előfizetők között nyolcnapos üdülést sorsolunk ki, a bolgár tengerpart egyik legszebb ré­szére, Neszebárba. (Két személynek, a Cooptourist ajándéka.) Ági legalább negyedévre megrendeli lapunkat, az IBUSZ kecskeméti utazási irodájától egyhetes, egyszemélyes belföldi üdü­lésre szóló utalványt nyerhet, a Pusz- tatourist pedig négy személynek ajánl fel hétvégi pihenést (kirándulás, hor­gászás) tiszakécskei faházában. To­vábbi dijaink: tíz egész évi, tíz fél­éves és tíz negyedéves Petőfi Népe- elöfizetés. VÁLTOZÉKONY IDŐ A hét elején felszakadozik a felhőzet és na­pos időre lehet számítani. Az éjszakai lehű­lések erősöd­nek, a hajnali órákra általá­ban plusz 1, plusz 6 fokig hűl le a levegő, helyenként gyenge fagyok kialakulhat­nak. A hőmér­sékleti csúcs­értékek 11 és 16 fok között várhatók. A ta­laj középhő­mérséklete a felső 10 centiméteres rétegben tíz fok körül lesz. A hét közepén is­mét felhősebbre, csapadékosabb­ra fordul az idő. A hőmérséklet — főként az éjszakai minimum — kissé emelkedik. A talajnedvesség értéke a szán­tóföldi vízkapacitás százalékában április 2-án Bács-Kiskun megyé­ben: 0—50 centiméter mélység­ben 80—90; 50—100 mélységben 95—100. Folt RáS 86-3 A Forrás márciusi száma ápri­lis ©lején került az újságosstan­dokra. Igen érdekes, olvasmányos írások, tanulmányok sorakoznak a száz oldalon. Varga Dávid nyitó szociográfiája egy eltűnt emberről szól, Vin- cze János 83 éves férfi esetét vá­zolja fel. Magyarországon évente 6—7 ezer eltűnést jelentenek be, s ez jóval több, mint amit az új­ságok közzétesznek. A történet iz­galmas. tanulságos, a címe: El­tűnt — kezében bottal, virággal. A márciusi folyóirat két „szexes” témát is közread, Tóth Miklós orvospszichiáter a szexuális „mí­toszokról” és „ellenmítoszokról" ír, Szenti Tibor kórtházihigiénikus pedig az erotikus folklórkultúrá­ról oszt meg. gondolatokat egy könyvismertetés ürügyén.- Folytatódik Huszár Sándor bu­karesti író Hol van az a nyár? -című regénye, s több esszé, tanul­mány jelent meg az első generá­ciós értelmiségi létről, tudatról. Az írószövetség Eötvös József Társasága, valamint a Forrás szerkesztősége jóvoltából Varga Csaba szervezte és szerkesztette a tartalmas, vitára késztető ösz- . szeállítást. Fűzi László jegyzete a ..vidéki” könyvekről szó,], Kiss Dénes pedig Kása Csaba Nagy ezüst országút című kötetét mél­tatja. v (b. t.) HÍREK-HÍREK NAPTÁR 1886. április 1., hétfő Névnap: Herman Napkelte: 6 óra 12 perc Napnyugta: 19 óra 21 perc Holdkelte: ö óra 48 perc Holdnyugta: 17 óra 30 perc IDŐJÁRÁS Várható időjárás ma estig: Az ország délkeleti felén derült, szá­raz idő lesz, eső nem valószínű. A változó irányú szél csak néha élénkül meg, A legmagasabb nappali hőnrjérséklet északnyuga­ton 17 fok, 'máshol 22 fok körül alakul. A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium és a Bajai Meteoroló­giai Főállomás jelenti: Április 5-én Kecskeméten a közép­hőmérséklet 14,3 (az 50 éves átlag 9,3), a legmagasabb hőmérséklet 19,9 Cel- sius-fok volt. A nap 11,4 órán keresz­tül sütött. Tegnap reggel 8 órakor 9,6, 14 órakor 22,6 fok volt. A legalacso­nyabb hőmérséklet 7,1 Cclsius-fok, a tengerszintre átszámított légnyomás 1014,5 millibar — emelkedő — volt. Április 5-én Baján a középhőmér­séklet 12,7 (az 50 éves átlag 9,9), a legmagasabb hőmérséklet 20,7 Cel- sius-fok volt. A napsütéses órák szá­ma: 11,3. Tegnap reggel 8 órakor 8,8, 14 órakor 22,3 fok volt, A legalacso­nyabb hőmérséklet 6,8 fok, a tenger­szintre átszámított légnyomás 1015,7 millibar — emelkedő — volt. FOGADÓNAPOK A megyei tanács tisztségviselői­nek és osztályvezetőinek ügyfél- fogadása ezen a héten: április 10-én, csütörtökön dr. Arvay Ár­pád vb-tiitkár, április 9-én, szer­dán Szabó Attila művelődési osz­tályvezető -tart fogadónapot. — Kismamáknak. A kecskemé­ti Erdei Ferenc Művelődési Köz­pontban holnap délután 3 órától szakember előadásában arról hallhatnak az érdeklődők, ho­gyan kell a családnak felkészül­ni a kisgyermek születésére. A programhoz filmvetítés — Újszü­lött érkezik — ©s gyermekápolá­si cikkek bemutatója, illetve vá­sára is tartozik. centimeter — KECELI TÁRLAT. B. Szabó Erzsébet kerámikus alkotásaiból látható kiállítás ma délután 17 órától a Keceli Nevelési Köz­pontban. A tárlatot április 20-ig nézhetik meg az érdeklődök. A RENDŐRSÉGRŐL JELENTJÜK Meghalt a figyelmetlen gyalogos Az afrikai éhezők megsegítésére A Magyar Vöröskereszt és a Magyar Média meghosszabbítot­ta az éhező afrikaiak megsegíté­sére kibocsátott sorsjegyek árusí- sításának időpontját: 1986. május 5-ig a postai kézbesítőiknél, pos­ták i va tatokban, h ír lap árus okn ál és a Centrum áruházakban vásá­rolhatók. A sorsolás új időpont­ja: 1986. május 27. A főnyeremé­nyeket: egy Trabant személygép­kocsit a Merkur, egy színes tele­víziót a Videoton, két repülője­gyet a MALÉV és egy utazási utalványt az IBUSZ ajánlott fel. A további nyertesek tárgyjutal­mat kapnak. A hivatalos nyereménylistát a Magyar Nemzet és a Magyar Hír­lap 1986. május 29-j száma közli. Megyénk az országos sajtóban Magyar Hírlap, 1986. április 6-i szám: Építkezés nagyban és kicsiben. (Az országgyűlés tavaszi ülésszakán megtárgyalták, és elfogadták az építésügyi és városfejlesztési miniszter beszámo­lóját az ágazat helyzetéről és feladatairól. Somogyi László mi­niszter a lap hasábjain válaszol azokra a képviselői észrevéte­lekre és javaslatokra, amelyekre idő hiányában az ülésszakon nem tudott reflektálni. Az első fejezet lakásügyekkel kapcsola­tos. Válasz dr. Horváth Lászlónak (Bács-Kiskun megye 9. vk., tiszaalpári körzeti állatorvosnak.). Népszabadság, Népszava, 1986. április 6-i szám: Tavaszi mun­ka a földeken. (Az országos körképben szerepel Bács-Kiskun megye is.) Területi Statisztika, 1986. 1. szám: Űj városok az ország tele­püléshálózatában. (Bácsalmást és TiszákécSkét is bemutatják,.) — A Területi Statisztikai Szekció hírei. (Az Alföldi Munkacso­port 1985. decemberi ülésén Nagy Lajosné „A kertészeti terme­lés sajátosságai és területi elhelyezkedése Bács-Kiskun. megyé­ben” címmel tartott előadást.) Április 3-án Kecskeméten, az István király körút 24. számú ház előtt Kovács János 64 éves kecs­keméti lakos (Holló u. 2.) körül­tekintés nélkül lépett az úttestre és egy autóbusz elütötte. A gya­logos a kórházba szállítást köve­tően életét vesztette. Csütörtökön még két baleset történt Kecskeméten, a Budai- kapunál. Dávaiiné Molnár Anikó, 38 éves kecskeméti lakos (Aka­démia krt. 14.) személygépkocsi­jával figyelmetlenül' közlekedve összeütközött a vele azonos irány­ban motorkerékpárjával szabá­lyosan haladó Vas Albert 25 éves kecskeméti lakossal (Majális u. 5.) A vétlen motorkerékpáros sú­lyos sérülést szenvedett. Este 11 árakor a Budai -kapu­nál lévő kijelölt gyalogátkelőhe­lyen szabályosan akart átmenni Rácz Olga kecskeméti (Hitel u. 4.) és Fodor József kis­kunfélegyházi (Bajza u. 50.) lakos. miközben Hábenczius István 19 éves kecskeméti lakos (Máriahegy 131.) gépkocsijával fi­gyelmetlenül közlekedett és el- . ütötte a két gyalogost. Rácz Olga súlyosan, Fodor József könnyeb­ben megsérült. • Jakab. szállás határában az UNIVER ÁFÉSZ-szel kötött szerződés alapján ezerhatszáz négyzetméter alapterUIeten fólia alatt nevel uborkát, paprikát és paradicsomot Oláh János. Felvéte­lünkön: feleségével gondozna a szépen fejlődő paradicsom - palántákat (Gaál Béla felvétele) — Közlemény. A kecskeméti Ingatlankezelő és Távfűtő Válla­lat értesíti az érintett lakosságot, hogy ma az. Árpád körút 2—20- ig, a Simon István u. 1—15-ig, a Reile Géza u. 22., a Petőfi Sán­dor u. 16. szám alatt lévő laká­sokban; április 9-én a Damja­nich u. 1—7-ig, a Reile Géza u. 2—20-ig, a Batthyány u. 33—41- ig; 11-én, pénteken a Dobó kör­út 3—7-ig, a Bagi László u. 1— 11. számú lakásokban reggel 8-tól 17 óráig — a hőközpont át­alakítása miatt — szünetelteti a hőszolgáltatást. (847) ÜJSÁG Szabálytalan gépkocsivezető — hét sérült Szombaton Kiskőrös belterüle­tén több ember sérülését okozta egy felelőtlen gépkoesírvezeitő. Szedmák János, 18 éves helyi la­kos (Rákóczi u. 50.) úgy indult el személygépkocsijával. hogy nem vette figyelembe a mögötte szabályosan közlekedő Kis Géza, budapesti lakos által vezetett sze­mélygépkocsit. Kis Géza. az ösz- szeütiközést elkerülendő, hirtelen balra kanyarodott, miközben gép­kocsija felborult és elsodorta a vele szemben szabályosan kerék­pározó Turánszki József és Tu- ránszki Józsefné kiskőrösi lako­sokat (Attila u. 3.). A baleset következtében a felborult kocsi­ban ülők közül Gógh László és Gogh LáiSaláné budapesti laküosok súlyosan, Kis Gézáné és Szabó Gizella könnyebben megsérülitek A gépkocsi vezetője, Kis Géza, valamint a kerékpárosok szintén könnyű sérülést szenvedtek. Szombaton Kecskeméten, a Hoffmann János és a Kölcsey utca kereszteződésénél is baleset tőiként: Ferró Klára 54 éves helyi lakos (Cserép u. 22.) kerék­párjával közlekedve nem adod elsőbbséget a védett útvonalon haladó gépkocsinak ~és összeüt­köztek. A figyelmetlen kerékpá­ros súlyosan megsérült. —puiai-— _______g> Jfl ím­K nr~Tr (D HÉTFŐTŐL HÉTFŐIG Olcsóbban vásárolhatunk Aü Alföldi íüzép Vállalatnál tovább tart a jó hőszigetelő ké­pességű Mátra gázbeton falazó­blokk árusítása, 15 százalék en­gedménnyel. A VÁÉV-BRAMAC alpesi tetőcserepet 5 százalék ár­engedménnyel lehet vásárolni és díjmentesen házhoz szállítják. A kecskeméti Fészek Áruházban a TGK 25-ös gázkazán 10 száza­lék engedménnyel, a GRT 20 ezer kalóriás gázkazán 45 száza­lék árengedménnyel, a Móra gáz­kazán 16500 forint helyett 9900 forintért beszerezhető, amíg a készlet tart. A kecskeméti Alföld Áruház­ban 240x300-as kész függönyök, cserépkáiyhák, széntüzelésű kály­hák, egyes gázkazánok és beton­keverők lesznek olcsóbbak. Jugo­szláv női piros, fehér, és kék szí­nű körönicipőkre 50 százalék ár­engedményt adnak, amíg a kész­let tart. ■— Telefondoktor. Aki ezen a héten felhívja a Kecskemét 082- es számot, annak a szexuális élet­ről beszél a telefondoktor. ARKAG1IJ RAJKIN KITÜNTETÉSE Arkagyij Rajkint, a moszkvai Miniatűr Színház művészeti ve­zetőjét — aki a napokban társu­latával Budapesten vendégszere­pel — a Magyar—Szovjet Baráti Társaság aranykoszorús jelvényé­vel tüntette ki a társaság orszá­gos elnöksége a két nép kulturá­lis íkapcsolatainak elmélyítésében szerzett érdemei elismeréseként. A kitüntetést vasárnap az MSZBT székházában Apró Antal, a tár­saság elnöke adta át. Az ünnep­ségen jelen volt Nyikita Darcsi- jev, a Szovjetunió magyarországi nagykövetségének ideiglenes ügy­vivője is. ~ Matematika. Deduktív és konstruktív matematika cím­mel Kalmár Sándor főiskolai ta­nár tart előadást Kecskeméten a műszaki főiskola fizika-előadó­jában mg 17 órakor. Az ese­ményre a Kvantum-kör rende­zésében kerül sor. Minden érdek­lődőt várnak. Holnapi lapszámunkból J Ritkán kerül a vádlottak padjára idős ember. Most a véletlen úgy hozta, hogy egymástól függetlenül két koros férfi kényszerült szá­mot adni tetteiről a Bács- Kiskun Megyei Bíróság előtt — erről szól 'a negye­dik oldalon A Tárgyaló­teremből című írás. Ugyan­itt olvasható az az interjú, amelyet a soltszentimrei szakszövetkezet elnökével készített munkatársunk. A beszélgetés témája: hogyan tovább? Az ötödik oldalon — a Fiatalodról fiatalok­nak összeállításban — ol­vashatunk a szerkesztősé­günkben megtartott ifjúsá­gi ankétről, ahol azt kér­deztük a résztvevőktől, szűkebb környezetükben hogyan fogadták a fiatalok a vitairatokban megfogal­mazott reformtörekvése­ket? Élő Liszt-legenda, azaz beszélgetés a Liszt Ferenc Társaság kalocsai csoport­jának vezetőjével. Ez az in­terjú az ötödik oldalon kap helyet. (Schmidt Antal karikatúrája) PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának v. napilapja. ü Főszerkesztő: dr. Sztrapák Ferenc Főszerkesztő-helyettes: dr. Gál Sándor Kiadla: a Bács-Kiskun megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Preiszinger András lgazgatö Szerkesztőség, Kiadóhivatal: Kecskemét. Szabadság tér 1/a. 9001 Telefon: 27-611 Telexszám: 36-21« bmlv h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra: 47,— Ft. negyedévre: 129,— Ft. félévre: 258,— Ft. egy évre: 516.- F*t. Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. 9001 Telefon: 28-777 Igazgató: Ablaka István HU ISSN 0137—235« (

Next

/
Thumbnails
Contents