Petőfi Népe, 1986. március (41. évfolyam, 51-75. szám)
1986-03-08 / 57. szám
MŰVELŐDÉS • IRODALOM • MŰVÉSZET SIKERES HARC A MAGASABB KÉPZETTSÉG JOGÁÉRT A nők és a tudás méltósága Ma valamivel több lány tanul a Bács-Kiskum megyei gimnáziumokban, mint fiú. Ki gondolná, hogy hazánkban kilencven esztendeje alapították az első leánygimnáziumot. Napjai nikban mintegy 9100 diplomás nő dolgozik megyénkben. A fiatalok bizonyára nehezen hiszik el, hogy csak egy 1895-ös királyi rendelet szabadított fel bizonyos egyetemi karokat a szép- nem számára. Az ezredévi ünnepségek napjaiban mindössze öt lány tanult a fővárosi felsőfokú tanintézetekben. A századforduló után kiadott kecskeméti címtárban egyetlen női diplomás nevét sem találtam. Veszélyezteti a feleségi hivatást? A női egyenjogúsításért vívott harc története egyúttal a társadalmi haladásért kibontakozó küzdelem története is. Még Madách Imre is fölöslegesnek mondta a nők taníttatását, mert férfiember gondolatokért, szellemi örömökért a könyvekhez fordul. A XIX. század nagy eszméivel elkötelezett kecskeméti származású mérnöktanár, Garzó Imre az Ember tragédiája szerzőjével szinte egyidőben már a lányok képzéséért szállt síkra: „az a hajadon, aki legalább 16 éves koráig tanul, de Igazán tanul, bizonyára vágyaiban nemesebb, érzelmeiben gyermekdedebb, és szűziesebb Lesz, mint egy mai 10 éves kislány; kedély- és érzelem, világa emelfcedettéhb és gazdagabb, akarata erősebb, mint ma sok éltesebb nőé. Ok: a szép ismeretek, a tudomány, az ember- méltóságot felmagasztaló érdeme nemhogy elvonná a nőt eredeti hivatásától, sőt, ha már eltért, visszaszerzi”. A védekezve bizonyító alap állású érvelésből is nyilvánvaló: a „hosszú haj, rövid ész” hamis, megalázó, pöf- faszkedő nézetek képviselői, terjesztői a. feleségi, az anyasági hivatást óvták a tudástól, a műveltségtől, vagy így próbálták megőrizni a férfi-felsőbbrendűség tudatát, társadalmi vezetőszerepét. Ártalmas a tanulás? Az ország korszerűsítését, a társadalmi reformokat elvetők ellenezték, lassították a nők közép- és felsőfokú iskoláztatásának végül is megállíthatatlan, korparancs folyamatát. Marton Sándor, a Katona József Kör maradi' elnöke is hivatkozott a „selyem asszony, szűr ember” szólásra, de nem óhajtott „szél ellen vitorlázni", azért helyeselte 1907-ben. felsőbb leányiskola létesítését, noha „azt olvastam ki az életből, hogy a magyar nőnek megárt a magasabb tudományos képzés biológiai, etikai és szocioiógiai tekintetben egyaránt és a polgári iskolai műveltséget teljesen, elegendőnek tartom középosztályunk leányainak”. Az ördög tudja, honnan vehette a példákat, mert honunkban konokul védték a lányokat a közép- és felsőfokú képzés beláthatatlan veszélyeitől. Ma már természetes, hogy tanítónőik is oktatják a kisdiákokat. Keoelen csak 1878-ban engedték meg, hogy nő is pályázhasson egy megüresedett pedagógusi állásra. 1892-ben — olvasható a nagyközség monográfiájában — csak azzal a feltétellel alkalmazták Szabó Terézt, hogy azonnal elhagyja állását, ha férjhez megy. 1980-ban már 37 nő tanított Ke- eelen, közülük mindössze hat volt hajadon, Kecskeméten 1924-ben alapítottak — egyházi — leánygi.mné-, ziumot. Tanárként már az első világháború előtt dolgozott néhány lány, asszony kecskeméti, bajai, kiskunfélegyházi középiskolában. Az első orvosnők Az orvosi pálya a műit század végéig tabu volt nők számára. Itthon még a külföldön szerzett diplomájukat sem ismerték el. A hírős városban. 1906-ban neveztek ki először „szoknyás doktort”, méghozzá dr. Szendeffy Idát, az állami gyermekmenhelyre. Rendszeres magán rendeléssel csak az első világháborút követően próbálkoztak női orvosok. A Szabadság 1905 szeptemberében lelkendezve tudatta: Farkas Ig- nácz patikájában 'kifogástalanul látja el feladatát az első gyógyszerésznő. A természettudományok felvilágosult művei is csak 1881-ben szüntették meg a kutatók, a tudósok nemek szerinti .megkülönböztetését. 1910-ben diplomázott a.z első vegyés zdoktorniő. Kiskunhalason —■ dr. Bahner József szíves közlése szerint — dr. Schöffer Hermina körzeti orvos volt az első női orvos. Dr. Városi Ilona főorvostól tudom: Kalocsán dr. Marschall Frida kereste kenyerét először orvosi munkával (a büntet és végrehajtó intézet alkalmazottjaként, ellátta a" kórházi kór.bonetan feladatkörét is). Jelenleg 32 doktornő szolgálja az ősi városban a közegészségügyet. Több városban vezető tisztségekkel ismerték el orvosnők fel- készültségét,' rátermettségét. Kiskunfélegyházán dr. Szabó Mária a városi főorvos, a Hollós József Megyei Kórház Rendelőintézetét évek óta dr. Ligeti Zsuzsa irányítja. Beváltak bíróként, ügyvédként, mérnökként Hiába tette le eredményeken az ügyvédi vizsgát 1936-ban a kecskeméti dr. Koncz Erzsébet, csak rövid ideiig praktizálhatott. Megvonták működési engedélyét. Baján az 1. számú munkaközösségben 1970-ban vállait állásit dr. Marosi Klára. Most három nő tagja van a két bajai ügyvédi munkaközösségnek. Az első bajai bírónőt, Éginé dr. Kollár Mániát 1962-ben. nevezték ki. Azóta több női bíró működik megyénk legdélibb városában, mint férfi. Dr. Wagner Évát, a tud tunk- kal első kiskunhalasi ügyvédnőt 1969. január 1-ón jegyezték be a munkaközösség tagjai közé. Városi tanácstagként is tevékenykedett dir. Mészáros Franciska, az első kiskunhalasi női bíró, aki 1962-ben került a járásbíróságra. A hajdan szinte kizárólag férfialkart foglalkoztató Magyar Államvasutak 1948 óta alkalmazhat felelős beosztásokban nőket. Tavalyi adatok szerint megyénkben hét diplomás asszony szolgálja, a vasutat. Közülük .többen — így például Horváth Antalné gazdasági üzemfőnök-helyettes — tekintélyes kitüntetések, elismerések birtokosai. Egyetlen nő sem’ volt 1948-ban a mostani Bács-Kiskun területén dolgozó 108 mérnök között. (Akkoriban mintegy 3000 egyetemet, főiskolát végzett ember át a La- josimizsétől Tompáig, Tiszaalpár. tói Ordasig terjedő térségben,, közülük csupán 500 női diplomást ta r tottak nyilván.) A napilap-terjedelem szorításában csak vázlatos áttekintés is érzékelteti reményem szerint: hazánkban az elmúlt évtizedekben vált valóra a női egyenjogúsítást a demokrácia egyik feltételiének tekintők követelése. . Heltai Nándor KILENC ALKOTÓ — NEGYVENNÉGY MŰ • Pálfy Gusztáv: Mars III. (bronz) m Bodor Miklós grafikája. Bács-Kiskun megyei művészek Budán E lieg,utóbbi budai tárlat amolyan viszonzás volt. A kecskéi Budán, a nagyon forgalmas főúton vám a „Bartók 32 Galéria”. Az utcanév és házszámtábla együttesen jelenti a kamara je'llégű képzőművészeti intézmény nevét, konkrétan és jelképesén. Amikor részt vettünk legutóbbi kiállításuk megnyitásán, szorongott a közönség a remekül megvilálgosított falak között. Kilenc Bács-Ki&kun megyei művész mutatkozott be ezúttal — összesen csaknem félszáz munkájával. Zsolnai Gábor ga- léríiavezető nem kevés büszkeséggel jegyezhette meg az eseményen : a galéria megnyitása óta — /csaknem tíz esztendő lalatt — összesen mintegy kilencven különféle itárHaitot .rendeztek. Bemutatták Kohán György festményeit, kiállították a szolnoki művészrtelep lakóinak alkotásait, közkinccsé tették a kecskeméti kerámiastúdió tagjáünlak műveit stb. Ide tartozik — a gyümölcsöző kapcsolatokhoz —, hogy a fővárosi tizenegyedik kerületi alkotók sikeresen mutatkoztak be tavaly a hírős városban. Gyalai Béla, a bajai kötődésű Velekei József, a kecskeméti Kalmárné Horóczi Margit, Pálfy Gusztáv és Bagi Béla, a halasi származású Berki Viola, a Kiskunhalason élő Bodor Miklós éppen úgy részese volt igényes művészi alkotásaival e legutóbbi fővárosi sikernek, mint az immár igazán kecskemétinek számító Nagy Mária és Vidék István. Grafikák, szobrok és • festmények, valamint remek texitilmunikák jelezték mások, előtt is szűkebb hazánk szellemi értékeit. A fentiekkel kapcsolatiban találóan fogalmazott megnyitó beszédében dr. Geri István, a megyei tanács elnökhelyettese, amikor ezlt mondta: „Bács-Kis- kunban olyan művészeti műhelyek, intézmények születtek, melyek segítségével kisugárzó szerepünket jócskán lehet növelni." V. M. PROVAZNIK GÉZA tudtom anyám áll a vizes kövön ujjat közt a gondok elsimulnak takargatja bűneink meg ne tudja senki mint betegségeit észre ne vegyük fürge léptekkel igyekszik föl a lépcsőn ne lássuk egyre távolabbi a negyedik emeleti ajtó némán vonja vállára fejem míg levegőért kapkodva megsimogatja tudom milyen nehéz szólnia ilyenkor Illatoznak s igen hamar elhervadnak a szerény hóvirágcsokrocs'kák, saázezerszám dobálják majd ki a szemétre őket az ünnepeltek. S az élet megy tovább a megszokott kerékvágásban a legközelebbi hóvirágcsokorig. A nemzetközi nőnapot én mindig olyan — kényszeredetten mosolygós — ünnepnek éreztem, amelyben a rossz társadalmi lelkiismeret is jelen van ünneplők között. Ez a „rossz lelkiismeret” inkább lehetne egy illedelmes nőnapi vezércikk stílusos bevezetője, mint ezé az illetlen meditációé, hozzáteszem hát, mert csak így kerek az igazság: nemcsiak a férfitársadalom rossz leikiismeretére gondolok, hanem a nő- társadaloméra fs. Megjegyezve, hogy a rossz lelkiismeret már önmagában is eredmény, nem is akármilyen eredmény ahogy én látom, nagyon-na- gyon sokan — megint csak férfiak is, nők is — még a rossz lelkiismeretig sem jutottak el. Egyelőre minden oldalon, münden táborban mindenki túlságosan biztos az igazában: egyelőre túláradó, roppant önbizalommal uralják ezt a terepet az egyedül üdvözítő teóriák, amelyekkel ki-ki a maga képére és hasonlatosságára akar másokat —, ha szépen nem megy, hát némi erőltetéssel — üdvözíteni. Egyelőre említeni sem igen tudnék olyan témakört, amelyben az utóbbi negyed századra visszamenő személyes tapasztalataim szerint meredekeb- bek volnának az ellentmondások, uralkodó elvek és uralkodó gyakorlat, közéleti szavak és magánjellegű tettek között; nyilvános tiltakozások és négy- szemközti panaszok, szónoklatok és családbeli kifa- kadások, újságcikkek ás magánlevelek között, az ilyen-olyain táborok között, mint a nemek közötti kapcsolatok szövevényes gondjaiban. S közelebbről: az egyenjogúsítás, az emancipáció gondjaiban. Szándékosan nem „női emancipációt” írok, mint a továbbiakban ki fog derülni — okkal. Negyed század óta eleget részleteztem, dokumentáljam már — féltucatnyi kötetben ils — ezeket az ellentmondásokat; e kürta írás különben sem arra való alkalom. De nincs is itt holmi meggyőzésre szükség; meg van itt már, mondom, mindenki győződve. Szó sincs róla1, rosszindulattal is nehéz volna azt állítani, hogy az emancipációs szövődmények kórokozóit mindenestül a honi talajon tenyésztettük ki. Akár azt is mondhatnám: szükségszerűen fakadtak föl a kórok. Az évszázadok során kialakult munkamegosztás a nemek között világszerte elavulóban; a legfejlettebb iparú, leginkább civilizált országokban már bizonyosan el is avult. Ebben asürgető történelmi váltásban gyökereznek tehát az ellentmondások, bőven termelik őket az önmagukat túlélt formák, és legalább olyan bőven a sokat reklámozott, de elsietett, s erőszakolt kísérletek. Egyrészt a történelemiből örökölt, de a megváltozott gazdasági, társadalmi feltételekkel lépten- nyomom összeütköző családmodell és munkamegosztás az ellentmondások forrása., az a munkamegosztás, amelyben az asszony ellátja ugyan a háztartást meg a gyerekeket, mint régen, de ennek fejében ma már a családot szinte elviselhetetlen anyagi gondok szorongatják. Másrészt a túlsó véglet: a forradalmár szerepet játszó — és ezt a nem hozzáillő szerepet természetesen túljátszó afféle nőj „osztályharcot” szervező feminizmus. Mert mi- tagadás, abban a törekvésében, hogy minél távolabb kerüljön a konyha falain túl nem tekintő, miaradi háziasszony típusától, kinevelődött egy semmiképp sem vonzóbb, viszont kártékony típusmo- dell: azé a „modern” nőé, aki már csak sikkből is megveti otthonát, leginkább munkahelyének büféjében, vendéglátóipari üzemegységekben és külföldi túrán érzi magát jól, s eleve irtózik minden házimunkától, de legkivlált a pelenkától. Nehéz lecke az emberis égnek az új női státusz, a .nemek közötti új munkamegosztás. Kísérleteznek vele mindenütt a világon, kivált a civilizált országokban, de korántsem mondhatnánk jó lelki ismer ettel, hogy valahol is rátapogattak már arra az útra, amely megbízhatóan a jövőbe visz. S amely a fejlődő, feltörekvő népek számára is, meg — nem utolsósorban — a maguk szocializmusát far- . mázgató népek számára. is vonzó lehet. Részeredmények nyilván adódnak nálunk is, má- ' sutt ás,* de a távlatok seholsem tisztultak még ki megnyugtatóan. Az egyre változatosabb — ma már a férfiakénál jóval nagyobb szóródású — női életpályák, életmódok, hivatások, igények uniformizálását oélzó, „egyedül üdvözítő” bármiféle programról sorra kiderül, hogy csak szórványok, csak rétegek teszik önként, felszabadultan a magukévá. A türelmetlen erőltetések, a hamvába hullt kísérletek mindenütt a világon az anyák helyzetét nehezítik, elsősorban a többgyermekes anyákét. Az emancipáció feminista ihletésű változatai — úgy tetszik: elvből — kihagyják üdvözítő képleteikből az anyaságot. Kihagyják, kifelejtik, vagy éppenséggel: kiátkozzák. Pedig a szapora hipotézisek és agresszív bizonytalankodások közepette egy valamiben teljességgel biztosak lehetünk: ez a történelmi program csakis az anyaság szerepének a kiemelésével és kedvezményezésével oldható meg, és semmiképp sem az anyaság rovására. Más szóval: az az emancipáció, ez az új családmodell, és az az új munkamegosztás válik életképessé, és csakis azt igazolja majd az eljövendő történelem, amelyben a nők szívesen és önként vállalják (társadalmi átlagban) két-ihárom gyermek szülését, és —i az új munkamegosztás valamely változata szerint — a rájiuk eső részt a gondozásból, a felnevelésből. Minden más út — a mégoly beszentelt magasztos elvek útjelzőivel fölszegélyezve is — csőd, zsákutca, biztos pusztulásba visz. Mindebből elég nyilvánvalóan következik, hogy az emancipáció széliében forgalmazott jelszavait, reklámozott tételeit felül kell vizsgálnunk, s újra kell gondolnunk magát a kiindulást is. Mert ha az anya senkire át nem ruházható, létfontosságú funkciójából indulunk ki, ha az anyaság — és nem általában a „nők” sajátos feltételeihez, követelő szükségleteihez igazítjuk a munkahelyi- közéleti állásfoglalást, azonnal más értelmet nyer az emancipáció. Ha tehát egységnek az emancipáció számrendszerében nem általában a „nőt” —' még kevésbé; a férfit! —, hanem az anyát tekintjük. Nem jelenti ez a kivételek tagadását, de azt igenis jelenti, hogy minden belátható időkre az anyá a szabály, s az anyaság hivatásáról a foglalkozási-szakmai hivatás, miatt teljesen vagy csaknem teljesen leinondó nő csakis kivétel lehet. Végső soron a felglóriázott „női egyenjogúság” is csak — töviskoszorú, mindaddig, míg rá nem ébredünk, hogy áz anyát, igenis, előjogok illetik meg. Az élet adóját, a zsenge élet táplálóját-gondo- zóját minden egészséges társadalomban, közösségben megilletik bizonyos előjogok. Arra, hogy az emancipáció menetrendje nálunk is rossz irányba hord, elég jelzésképpen néhány adat: huszonnyolcadik éve elégtelen az utánpótlás, s ez a hosszú — a világon leghosszabb — hullámvölgy beért a szülőkorba., s elkezdődött a teljes népesség fogyása is. Pár év óta 73 ezerrel fogytunk —, mintha egy Tatabánya tűnt volna el a magyar térképről. A félelmesen gyors elöregedés miatt még sokkal többel, 138 ezerrel fogyott ez idő alatt a foglalkoztatottak létszáma. Mintha Vas megye összes dolgozóját veszítettük volna el. Ne az új munkamegosztást okoljuk — az kor- parancs. Miként a gépesítés, az automatika lényegében már ledöntötte azt a pillért, melyet a nyers férfierő szerepe hajdanán a vadászatban, a halászatiban, majd a nehéz testi munkában jelentett, ugyanúgy, ha reményeink beválnak, és1 nem lesz többé háború, elveszti a férfi a harctereken betöltött főszerepét is. Kiegyensúlyozottabbá válik a nemek közötti munkamegosztás a magánéletben, s a közéletben — ami persze semmilyen távlatban nem jelenti azt, hogy a nő és férfi szerepe, feladatai, tennivalói a társadalmi lét újratermelésében azonosulnak. Egyelőre a nemek kapcsolatának átrendeződését, úgy tetszik, súlyos hibák, mulasztások zavarják. Túl sok a selejt, sokkal-sókkal több az elkerülhetetlennél: a magától elromlott, a mások által elrontott élet, a< zilált család, a válás, a magány, a rossz közérzet és szövődményei, a rosszul nevelt, meg a neveletlen gyerek, a nemzedékek elidegenedése. ?íe szidjuk emiatt azt az ártatlan hóvirágcsokrocskát. Nem ő az oka, ha a rosszfajta feszültségek újratermelődnek a nemek kapcsolatában, év-* ről évre. ‘ Csokortól — csokorig. FEKETE GYULA * Csokortól—csokorig
