Petőfi Népe, 1986. március (41. évfolyam, 51-75. szám)

1986-03-06 / 55. szám

1986. március 6. • PETŐFI NÉPE •

ÉRDEMES MEGNÉZNI!

KÖNNYEK ÉS TANKÖNYVEK

9

Felújították

a dunavecsei Petőfi Emlékmúzeumot

A kiskunsági és dunaszéki „Pe- tőfi-falvak” közül; kevés dicsekedhet annyi értékes' emlékkel, mint Dunavecse. Az egykori mezőváros lakói már a költő életében felismerték vendégük munkásságának jelentőségét. A Bach- korszak vérzivataros évei után — vagyis amint lehetett — emléktáblákkal jelölték azokat az épületeket, ahol „Petrovics hős fia” gyakran múlatta idejét.

Ez a hagyomány, valamint a község területén századunk első felében talált értékes régészeti leletek megőrzésének vágya ösztönözte a lokálpatrióta vecseieket múzeum alapítására. A nagy terv megvan lósulására 1954-ig kellett várniuk. Évekig tartó gyűjtő- és szervezőmunka után akkor nyílt meg a község főterén — az épen maradt Petrovics-féle mészárszék épületében — a Petőfi Tájmúzeum.

A népszerű emlékhelyet a fenntartó megyei múzeumi szervezet illetékesei 1985 nyarán bezárták, hogy a szükséges felújítást elvégezhessék. Megbízásuk alapján a helyi tanács költségvetési üzeme fél óv alatt korszerűsítette, megfiatalította a kétszáz éves épületet; a muzeológusok pedig leltároztak, s (tartalmilag megújították a kiállításokat.

Hogy mit kínál a látogatóknak a most megnyílt intézmény?

A Petőfi-ház kis udvarában római kori kőtár fogadja a vendégeket. A régészek szerint az első században, a Duna bal partján is volt egy fellegvár. A szépen faragott emlékművek feltehetően ennek temetőjéből származnak.

A múzeum négy apró helyiségében állították ki az intézmény legértékesebb kincseit. Az egyik szobácskábán a község területén, talált legrégebbi leleték láthatók. Külön is említést érdemelnek a középső és a késő bronzkorban itt .megtelepedő vatyai (ie. 18— 15. sz.) és urnamezős (ie. 11—9. sz.) törzsek halotti urnái, a fejlett fémművességről tanúskodó fegyverek, ékszerek .és munkaeszközök, valamint szarmata eredetorok, vendéglői, konyhai felszerelések és evőeszközök, iparosre- mek céhkancsók (legszebb köztük talán a vecsei csizmadia céh mes- terkamcsója) — íme a további érdekességek.

Az épület negyedük terme „beszédesen” mutatja be 'az intézmény névadója, Petőfi Sándor helyi vonatkozású emlékeit. Olvashatunk részletet egy Jókai gyűjtéséből származó „Petófi-le- gendából”, Péchi Imre helyi tanító néhány visszaemlékezése is megtekinthető. Igen. szerény a Vikár Béla dunavecsei napjaira vonatkozó múzeumi rész. Két eredeti kézirat és több „ismertető” szövegmásolat — ennyi az egész,!

A megújult vecsei múzeium most már ismét várja a látogatókat. Hetente két alkalommal kedden délután és szombaton délelőtt tart nyitva. Az intézmény munkatársai azonban a művelődési háznál előre bejelentett csoportoknak máskor is megmutatják a kiállítást.

Farkas P, József

tárgyak láthatók. Egy teljesen fölszerelt csizmadiaműhely, népi kerámiák, faragott és ácsolt bú• Részlet a néprajzi kiállításról.

• A csizmadia céh mesterkan- csója a múzeum egyik legszebb darabja.

tű ciprakáigylókból és mészkőgyöngyökből készült — Csanád. pusztán tatáit — szép nyakókek. Néhány középkori eredetű tárgy

— kétkezes pallós, gótikus sarkantyú és buzogány, vassarló stib.

— is itt kapott helyet.

Az épület központi két helyiségében néprajzi és ipartörténeti

/J 1 \ — így jött el a hús- ’/ vét, amikor maga hazautazott a menyasszonyához. Beszéljen erről — szakította meg saját gondolatait a bíró.

— Eljött a húsvét, és mink befejeztük az épületet, megkaptuk a jutalmat. A szaktársakkal úgy terveztük, hogy rendezünk egy kis áldomást. Az én kedvemért a restit választottuk, mert onnan könnyen elérem a vonatot. Jót iszogattunk az állomáson. Az öreg Kása Matyi bácsi már boros állapotban mindig csak azt hajtogatta, hogy ő kiontaná a Kővári belit. Ügy látszik, ez lett a rögeszméje, és engem szidott, mindenféle hülyének mondott, aki még a saját dolgában ii tehetetlen. A többiek ugyanezt mondták.

— Mennyit ivott meg addig, amíg fölült a vonatra? — szólt közbe a bíró.

— Nem sokat. Ügy talán egy liternyit, mert nem akartam italosán a Rózsiékhoz megérkezni. Soha nem is szerettem nagyon a bort, meg az ilyeneket. Ügy véltem, hogy mire az állomástól kigyalogolok a tanyára, jócskán kiszéltőzik a fejem. A vonatom az ugye fél nyolckor indult este, és nekem Felsőszéken kellett leszállni. De a bor miatt elaludtam, s még szerencse, hogy ösmert a kalauz, mert hetenként itt utaztam ezen a vonalon. Felébresztett. de már elhagytuk Felsőszéket. így aztán csakis Alsószéken tudtam leszállni.

— Vagyis elkeveredett.

— Nem volt ez nagy elkeveredés, mert tán két kilométerrel kellett csak többet gyalogolni, hogy a Rózsiékhoz érjek. De az az út éppen a gazdám tanyája mellett vezetett. Addig eszembe se jutott, csak amikor megláttam, hogy a tanyában világosság van, ég a lámpa.

— És akkor mi jutott eszébe?

— Az jutott eszembe, hogy még egyszer megpróbálok beszélni vele. Féltem is egy kicsit, mert legutóbb ugye csúnyán elzavart, de arra gondoltam, talán most engedékenyebb lehet az ünnep előtt. A táskámban volt egy üveg bor, amit a Rózsi apjának vittem, meg egy nagy narancs, amivel a Rózsit akartam megajándékozni. Ügy száz méterre lehettem a tanyától, amikor megálltam. Álltam és néztem a világos ablakot. Na mondom magamban, itthon ~van az öreg. Mi lenne, ha bekopognék hozzá, kellemes húsvétot kívánnék, felköszönte- ném a borral, és elbeszélgetnénk egy kicsinyig.

— Itt álljunk meg egy pillanatra! — szólt közbe a bíró.

— Van-e kérdés a vádlotthoz? — s körülnézett, szokása szerint kinyújtott nyakkal. Bár először neki lett volna joga kérdezni, mégsem tette, mert sejtette, hogy az ügyész éppen azt fogja kérdezni. S válóban, az ügyész emelte fel a kezét.

— Mivel tudja bizonyítani, hogy nem szándékosan utazott Alsószékig, direkt azért, hogy bemenjen Kővári Imréhez?

— Én mindig csak Felsőszékig váltottam jegyet, ezt a

szaktársak is tudják, meg a kalauz is. Ű ébresztett fel. Meg engem a Rózsi várt az állomáson, Felsőszéken. Legutóbb, amikor otthon voltam, megbeszéltük, hogy ha jó idő lesz, akkor megvár az állomáson.

A bíró közbe akart szólni, hogy a vasúti jegy, amit a vádlott .zsebében találtak meg, itt van az iratokhoz csatolva. Ezt nagyon jól tudta az ügyész is. Viszont mindketten tisztában voltak azzal, hogy önmagában a jegy csupán azt bizonyítja, hogy Sárosi azon az estén valóban utazott a megadott vonalon. A jegyen csak a megváltás helye van feltüntetve, de az, hogy hová szól, az nincs. Kilométerben adják a jegyet, és Felsőszék, valamint Alsószék között olyan kicsi a távolság, hogy mindkét helyre ugyanazzal a kilométerjeggyel lehet utazni.

Az ügyész újabb kérdést tett fel:

— Rendben van, köszönöm. Arra feleljen, hogy miért akart bemenni a tanyába? — hangzott az ügyész kérdése,' noha Sárosi már elmondta, hogy miért akart bemenni. Az ügyész azonban tudatosan kérdezte ezt, arra számítva, hogy a vádlott ebből látja: nem hitte el mindazt, amit az előbb mondott, és esetleg másmilyen választ ad. Elmondja az „igazat".

— Hát csak azért... s itt megakadt Sárosi Péter. Eszébe villant, hogy az imént éppen erről beszélt, de tudta azt is, hogy akkor, amikor megállt a kivilágított ablaktól száz méterre, nem volt határozott szándéka arra, hogy miért menjen be, csupán arra gondolt, mi lenne, ha boldog húsvétot kívánná a gazdájának. Az is lehet, hogy csupán önmagának akart kellemes perceket szerezni azáltal, hogy ismét a megszokott környezetben tölt néhány órát, reménykedve a gazda megértőbb hangulatában. Mindez most homályosan és keveredve tolult fel a vádlott emlékezetében azzal, hogy kérni szerette volna a gazdáját: egyezzenek meg, s

„Károsnak és igazságtalannak érzem, hogy az írás igyekszik szembeállítani az olvasókat, a közvéleményt az „oktatásirányítással” oly módon, hogy titokzatos és homályos többes szám harmadik személyben tünteti fel a Fekete Pállal „szemben állókat”, akik így személytelenné válnak, következésképp csakis ellenséges indulatot kelthetnek — írja Győri Anna. — Holott a Tankönyv- kiadó — amely a történelem tankönyvi pályázatot meghirdette, a bíráló bizottság munkáját összefogta, az értékelés szakszerűségét, tárgyilagosságát biztosította, a pályázatok titkos voltát garantálta — igazán nem valami bürokratikus „hivatal”, pedagógusok százaival van eleven, jó munkakapcsolata szerte az országban. Munkatársai készségesen adtak volna felvilágosítást, elmondták volna tárgyszerűen, dokumentumokkal alátámasztva érveiket a kiadóhoz forduló újságírónak. Ezért is tartom szükségesnek a cikk közléseit kiegészíteni, s némiképp pontosítani.

A történelem tankönyvi pályázat jeligés volt, az értékelést egy bizottság Végezte. Tagjai: történész, tantárgypedagógus, szakme- todikus, két gyakorló tanár és a Tankönyvkiadó felelős szerkesztője. Fekete Pál feltételezésével ellentétben az általános iskolai tankönyvírásra nem volt felkért pályázó, s szigorúan titkos volt a pályázat. S éppen nem a bürokratizmus bizonyítéka az, hogy egykét hetes késést nem egy, hanem több pályázónak is elnéztünk, anélkül — hangsúlyozom —, hogy tudtuk volna kilétüket. Igaza van Fekete Pálnak abban, hogy nem adtunk ki első díjat a nyolcadik osztályos pályázatra, de nem azért, mert valami már előre „eldőlt” volna, hanem mert nem érkezett be olyan kiváló munka, amelyről — a pedagógiai koncepció és a kidolgozott fejezet alapján — biztosan eldönthető volt, hogy jó tankönyv lesz.

Fekete Pál pályázata nagy szakmai felkészültséget árult el, hatalmas mennyiségű ismeretanyag és számos ötletes, jó. pedagógiai

Válasz

cikkünkre

Január 3-án jelent meg lapunkban a Könnyek és tankönyvek című riport, melyben a kiskunfélegyházi Fekete Pál, magyar—történelem szakos pedagógus osztotta meg tankönyvírói pályafutása tapasztalatait olvasóinkkal. A cikkben szót kapott a szakember, a Bács-Kiskun megyei Pedagógiai Intézet pedagógiai igazgatója ds. Kissé megkésve érkezett szerkesztőségünkbe az a levél, melynek részleteit az alábbiakban közreadjuk. A Madó: Győri Anna, a Tankönyvkiadó felelős szerkesztője.

elgondolás tanúskodott a szerző tehetségéről. A pályázattal azonos értékelést kapott a bizottságtól az a bizonyos másik, amelynek pedagógiai koncepciója átgondoltabb, kidolgozottabb, metodikai rendszere korszerűbb volt. Ezért adott a bizottság megosztott második díjat. Fekete Pál munkája nem volt hibátlan, már a pályázatból látszott, hogy segítségre szorul, ezért bíztuk meg kettőjüket a kísérleti tankönyv megírásával. Vajon nem a'bizalom jele-e, hogy a pécsi kolléga megbetegedése után egyedül Fekete Pállal is szerződést kötöttünk?

Az elkészült tankönyvkéziratot szaklektorok véleményezték, s igen súlyos érvekkel marasztalták el. Hogy szerzője „rengeteget készült és olvasott", az vitathatatlan volt. Talán ennek lett az a következménye, hogy „túlírta” a kéziratot, vagyis olyan hatalmas mennyiségű ismeret- anyagot halmozott fel, amennyit az általános iskola nyolcadik osztályában egy félév alatt lehetetlen megtanítani, megtanulni. (...)

Az OP1 megpróbált segíteni. Egyfelől azért, hogy a kísérlet, a kipróbálás ne akadjon el épp a nyolcadik osztály első félévében (a második félévben kipróbálandó Állampolgári ismeretek kísérleti könyv már elkészült), másfelől azért, mert a pedagógiai szakemberek még mindig láttak fantáziát Fekete Pál munkájában. Abban reménykedtek, hogy másodszori átdolgozás sórán a félévnyi tananyagra rövidített kézirat a kipróbálás tapasztalatai alapján még jó tankönyvi alapanyaggá válhat. Jóindulat és bizalom jele volt, hogy az OPI az elmarasztaló lektori vélemények után is lehetőséget adott Fekete Pál kéziratának kipróbálására, jegyzet formájában. Ez azonban nem járt sikerrel. (...)

Végezetül még annyit: valóban „kevés tanár vesz kezébe tollat” — kevesebb, mint szeretnénk —, de szerencsére mégis vannak né- hányan! Mert másképp hogy történhetett volna meg: az általános iskolai történelemkönyveket és a történelmi olvasókönyveket is tanárok írták, s tanárok dolgoznak a kézikönyveken is? Persze van, akinek sikerül, van, akinek nem; mint minden más az életben. Fekete Pál elismert, kiváló, alkotó szellemű fiatal tudós tanár, aki bizonyára talál még módot és alkalmat tehetsége kibontakoztatására, a történelemtanítás hasznára."

MEGJEGYZÉS:

Igazán nem volt célom, hogy a Tankönyvkiadót, illetve a pályázattal, könyvkiadással foglalkozó illetékeseket bürokratikus színben tüntessem fel. A Tan- könyvkiadó munkatársait azért nem kérdeztem meg, mert a helyi pedagógai intézet pedagógiai igazgatója véleményére voltam kíváncsi, mivel Bács-Kiskun megyében történt az eset. A kiegészítéseknek ezúttal örömmel adtunk helyet, így a Tankönyvkiadó sem maradt ki az ügyiből.

Borzák Tibor

FILMJEGYZET

Ördögi

kísértetek

úgy mindkettőnek jobb leszi, mert neki jár valami a szolgálataiért. Nem a bírósági döntés szerint, csupán emberségből, hogy elindulhasson végre az önálló életben. De ezek közül egyik szándék sem volt elválasztható a többitől, és Sárosi soha sem tudja megmondani tömören és világosan, egyértelműen, hogy akkor este miért nyúlt a megrozzant tanyasi ajtó kilincse után. Csak állt zavarodottan a bíróság előtt. Ezt a zavarát látta, érezte az ügyész, számított is rá, s most, amikor bekövetkezett, úgy fogta fel, hogy Sárosi nem akarja megmondani az igazat.

— Köszönöm, nincs több kérdésem! — jelentette ki az ügyész, s hangjában nagy önbizalom csendült.

— Ügyvéd úr? — nézett fiatal kollégájára a bíró.

— Köszönöm, majd később! — hárította el a lehetőséget az ügyvéd. Így tehát a bíró folytatta a vádlott kihallgatását.

— Tehát úgy döntött, hogy bemegy a tanyába. Zárva volt az ajtó. vagy nem volt zárva?

— Az ajtó nem volt zárva. Soha nem zárták be az ajtót, és tudtam, hogy most sincs bezárva.

— És ha netán zárva találja, akkor mit csinál? Bezörget?

— Tudtam, hogy nincs bezárva, de ha mégis be van, akkor kopogtatok. Amikor lenyomtam a kilincset, egyből nyílt az ajtó, s azonnal beléptem a konyhába. A kutyák engem ösmertek, nem ugattak meg, még inkább örültek is, hogy látnak. Hát, ahogy benyitok, a gazdám ott ül az asztalnál, a lámpa előtte, és pénzt számol. De sok pénzt ám. Ahogy meglátott, kegyetlenül meglepődött. Nem állt fel, csak úgy ültében maradt, és a kézivel igyekezett eltakarni a pénzeket.

— Én tisztességesen köszöntem, hogy aggyon Isten jó estét. Még azt is mondtam, hogy boldog ünnepei kívánok.

— Azt mondja, hogy Kővári meglepődött. Ezt miből vette észre? (Folytatjuk.)

E hétre a kecskeméti mozikban két új fiám bemutatója esik. Bár az egyik magyar, a másik amerikai, és közös jellemzőket valószínűleg a legnagyobb igazságtalanság lenne, keresni —■„ egyetlen dolog azért mégis összeköti őket. Nevezetesen az, hogy mindkettőről (nehéz bármi jót elmondani.

Az Ördögi kísértetek rendezője Maár Gyulai, akineik a februári játékfilmszemlén Első kétszáz évem című alkotását is láthatta a (produkció iránt nem túl lelkes) szakmai közönség. A szándéka szerint tv-filimnek készült Ördögi kísérteteket a múlt év őszén egy késő éjszakai időpontban már láthatták a kitartóbb nézők. A korabeli irodalmi művek felhasználásával készült forgatókönyv — legalábbis címében — Balassi Bálint nevelőjének a „hitvitázó prédikátor-írónak”, Bornemissza Péternek híres .könyvét idézi. Hogy mindennek kortörténetileg mennyire minimális a jelentősége, arról a legilletóke- sebbnek, Maár Gyulának a szavai szólnak a legékesebben: „Nehezen választok témát, talán -azért, mert nem elsősorban a téma érdeket. Elvben minden számításba jöhet, aminek konkrétumaiban, megjele- níthetőek a létezés alapvető drámái. Ilyen pedig bőven akad.”

Nem téma tehát a három részre szakadt ország (melyről jóval izgalmasabban és szebben beszélt Kardos Ferenc Mennyei seregekje), de nem lesz témává igazán az ugyancsak három személyre komponált, „véres, érzéki szerelmi történet” sem. Ez utóbbi három jelző önmagában, még jóval árnyaltabb kidolgozásiban is nehezen vetekedhetne az egyre szaporodó videomozik ilyen .tárgyú kínálatával. A videofilm, a -tv-filim és a játékfilm készítésének persze egyaránt megvannak a maguk titkos alkímiái és szabályai. Az Ördögi kísértetek legfeljebb a szabályoknak próbál megfelelni, így. hát nem véletlen, hogy nem könnyen ragadja magával a nézőt az érzékek kosztümös, jólnevelt tobzódása ...

Maár Gyula, mintha korhatáros változatban, szexszel fűszerezve kívánná folytatni a három részre szakadt országban játszódó, eddig elsősorban a felső tagozatosoknak szóló — hősies, kalandos, végvári történeteket...

A Hal Needham rendezte amerikai produkció több filmre is elegendő sztárlis- tájával — Búrt Reynolds, Roger Moore, Far- rah Fawcett,

Sammy Davis és fia — akár igazolhatná is a beléje vetendő bizalmat. De hogy egyetlen produkción belül ennyi név mennyire nem jelent garanciát, arról mi sem győz meg jobban, mint maga az Ágyúgolyó-futam. Amikor ennyi híresség elkezd bármit is eljátszani, megjátszani, illetve rájátszani önmagára és egymásra, az — legalábbis ebben a felállásban — nem vezet sók jóra,, de Needham természetesnek vette az egészet. Jóllehet, ez még csak az ötödik filmje, vakmerősége nem lepett meg senkiit, hiszen húsz éven át ő volt a jobban fizetett légiafcrobata.

Needham szerint a film fő szetevője az esemónyesség vígjáték. Az Ágyúgolyó-futam le van izgalmas jelenetekkel néhány hihetetlen bravúrral. Mindez azonban meglehetősen kevés ahhoz, hogy a felnőtt zönséget izgalomba hozza; a kamaszok moziba járó tábora ennek ellenére bizonyára élvezetesnek

Ágyúgolyó-futam