Petőfi Népe, 1986. március (41. évfolyam, 51-75. szám)
1986-03-22 / 69. szám
I KECSKEMÉTI TA VASZI NAPOK Természet és természetesség Tárlatnapló Nemcsak zenei programban, képzőművészeti kiállításokban is igen gazdag a vége felé közelgő Kecskeméti Tavaszi Napok rendezvénysorozat. Gulácsy Lajos, Szervátiusz Tibor és André Kertész önálló tárlata nem mindennapi élményt kínál a vizuális művészetek kedvelőinek. A rendezvénysorozaton több Bács-Kis- kun megyei kötődésű alkotó is közszemlére tárhatja műveit. A Kodály Intézetben öt kecskeméti grafikus — Balanyi Károly, Bodri Ferenc, Hegedűs 2. László. Molnár Péter és Probstner János — közös kiállítása látható. Az SSMT Művelődési Központban Törőcsik Jolán intarziaművész, a megyei szakszervezeti székházban pedig Bozsó János festőművész önálló tárlata várja az érdeklődőket. Törőcsik Jolán Valószínűleg hasztalanul hatalmasodna el a reuma Ivarjainkban, ha netalán lámpással (keresgélnénk Törőcsik Jolánhoz hasonló kvalitású initarziamű- vészt — legalábbis országhatárainkon belül. Erről — valamint arról, hogy műveit változatlanul a természet és a természetesség, illetve az ebből eredő érzelem- és ötletgazdagság jellemzi — meggyőződhetünk jelenlegi önálló kiállításán is, amelyen nem kevesebb, mint 35 alkotás szerepel. Törőcsik legújabb faintarziái közül külön említést érdemel A virrasztó című kép, melyen tömören fogalmazódik meg művészi hitvallása: Az örök sötétséget sejtető háttér, a viharvert, megnypmorodott, lepusztult fán gubbasztó bagoly józan bölcsességre figyelmeztet. A természet, a természetes emberi magatartás halálától való rettegés készteti ma virrasztásra az értelmet, nem a „végső pusztulás” fölötti gyász — hálf istennek! —, hiszen akkor már szárnyszegstten, tehetetlenül hullana a semmibe minden bagoly, minden bölcses-' ség. ; Hasonlóképpen apokaliptikus félelem árad az Ima a földekért és a Malevil című képeiről. Ez utóbbi érzékletes példája az új formai, technikai megoldások iránti művészi fogékonyságnak, kezdeményező kedvnek. Sajátos eljárással „márvániyított” szénrajzot ölel körül a fainitarzii'a ezen az alkotáson, azaz — TörőTörőcsik Jolán: Malevil (R. Merle). esik eddigi munkásságát tekintve, szinte páratlan módon — a természetes anyag (a fa) más anyaggal elegyülve közöli és ébreszt gondolatokat. Ellentétben a Falusi oratórium és a Sora~ kozó című alkotásokkal, melyek talán a legnagyszerűbb darabjai e két nagy termet betöltő i,ntarziaarzenálna!k. Ezeknél „csak” rendező szerepe volt a művésznőnek: a képet maga a természet alkotta. A fa eredeti rajzolata adja la figurákat, s csupán egy-két apró művi jel segíti az asszociációt. Hasonló elmondható a Szimmetrikus motívumokat felmutató Banyák és Átváltozások című rediefjeiről is. A két teremnyi alkotás közül kicsit kirí az intairziiaművész korábbi munkájaként ismert virágsorozat, mely — némi túl- ~ zással — inkább emlékeztet az asztalosmesterek bútorokat dí- sz.ítő motívumaira, miint művészi kvalitású alkotásokra .. Bozsó János Kecskeméten született. Itt él hatvannégy esztendeje. Nem véletlen tehát, hogy művészetének ihletűje — a kezdetektől — az alföldi táj, e homokos vidék tanyavilága, s hogy úgy vált közismertté, minit a Kiskunság festője. A Szakszervezetek Bács-Kis- kun Megyei Tanácsa székházénak — égi' modern épület — üvegajtóin belépve, mintegy negyven festménnyel találja magát szembe az ember a jókora előcsarnokban, s e könnye- zet, illetve a képeikről sugárzó „más világ" között akkora a Bozsó János: Alszanak a kazlak. kontraszt, hogy megtorpant ja a gyanútlanul érkezőt, aki csak forgatja a fejét néhány pillanatig', s italán valami ráolvasó után kutat emlékezetében, hogy elűzze a boszorkányosnak érzett varázslatot, Mígnem a pillanatnyi benyomás fakasztotta vizuális élmény párjául szegődik a természetes emberi kíváncsiság, előre lendítve a lábakat a pana_ vámok felé. Egy szó mint száz: szinte lehetetlen átmenni az előcsarnokom úgy, hagy ne torpannánk meg néhány percre Bozsó különös hangulatokat idéző festményei előtt. Ragyogó fák, sáros dúlőutak. Tisza-pátit, szérűskert, déli verőfényben mosplygó tanya, magányos cserjék, hósapkás széna- kazlaik ... — Körbetekintve a kép>eken, érződik, hejgy Bozsó nem akar megdöbbenteni, felháborítani, nem akarja sűrű ráncokba redőzni a festményeit szemlélők homlokát. Csöndesem, szelíden, tárgyilagosan megmutat, elmesél egy-egy életérzést, különös hangulatot. Csöndesen, szelíden, ugyanakkor magabiztos lendülettel, eltökéltséggel, magávalragadó Bzuggesztiivitás. sal mondja el számtalan élményét, impresszióját a kiskunsági tájról, mely számára a művészi megnyilatkozás kimeríthetetlen forrása. A tájról, mely másképpen él, lélegzik az alkonyatba«, mint a déli napsütésben, másként a különböző évszakokban, s másként a világ gyors — emberkéz nyomán történő — átváltozásaiban. Bozsó éles szemmel vesizd őszire, és nemes egyszerűséggel1 meséli el ezeket a változásokat, érzékeltetve mindazt, ami mögöttük rejlik, s ami következménye lehet — Ily módon nyitva a képzeletnek ablakot. Az SZMT-székházban kiállított Bozsó-iképek sorát kicsit bosszantó módon megtöri, „ös^- szekócolija” egy-két — a sorból ugyancsak (kilógó — festmény. Ilyen például az idős férfi portréja. (a Szociális otthonban című alkotás). De a tájképiek között idegenül hat a „vöröshagymáik csendélete” Is, hiszen más világot, más perspektívát mutat — függetlenül a festői megnyilatkozás minőségétől. Koloh Elek IX. Í34 ) m<*r eT°sen ßtko- * J ’/ nyodatt. Az utcai lámpákat meggyújtották, s tejfehér fényük gyöngysora mögött furcsa háttérként jelent meg a vörös alkonyat az utca végén, túl az emeletes házak során. Mindezt azonban a hazafelé ballagó bíró nem vette észre. Fejét mélyen lehajtva, aktatáskáját a szokásosnál talán nagyobb lendülettel lóbálva bal kezében, úgy lépkedett, mintha szokatlanul nagy terhet cipelne, s tudja, messzire kell még vinnie a súlyt, amíg leteheti. Gondolkodott. Újra és újra eszébe jutott a Sakknovella hőse, Czentovic, s hirtelen úgy érezte, hasonló helyzetbe került, mint a sakkozó: valami, előtte ismeretlen erő, vagy hatalom a következő lépésben mattot ad neki. Nem tudta volna megmondani ennek a hatalomnak a pontos nevét, de a „mattot” jó előre sejtette, s azzal is tisztában volt, hogy képtelennek érzi magát kitérni előle, képtelen lesz olyan lépést találni, amely feloldozza szorongatott (lelyzetéből. Bár az ügyvéd beszéde mintha valamit ígérne. A furcsa az volt az egészben, hogy a bíró tudta: van olyan lépés, amely megmenti a mattól, de vajon a következő egyetlen nap elegendő lesz-e arra, hogy ezt a lépést megtalálja? — Czentovic nem én vagyok! — motyogta félhangosan maga elé, majd hozzátette:, — Hanem a vádlott! Közben már a lépcsőházban haladt fölfelé. Valaki. mintha jó estét köszönt volna, ő viszonozta is, s még érezte hogy az illető megáll mögötte, és hosszasan néz utána. Ezzel nem törődött, ment tovább, és becsöngetett a lakásba. Kulcsot mindig hordott magánál, de soha nem használta. Béniről már hallotta a gyerekeket — itt az apu, itt az apu —, s a következő pillanatban kinyílt az ajtó, és felesége állt előtte. Az asszony régen megszokta, hogy a férje „magában hordja" az ügyeket, rágódik rajtuk, forgatja, elemezgeti. Most azonban az ismerős és szeretett arcra pillantva, hirtelen úgy érezte, valami tragédia történt. A férfi arca megnyúlt, bőre inkább viaszhoz volt hasonlatos, tekintete pedig a megszokott nyugalom helyett most pánikot, bizonytalanságot sugárzott. Tud. ta, hogy a férjét nem szabad kérdezgetni, nem szereti, ha „csodálkoznak" rajta, ha azonnal a „mi történt veled" felkiáltással fogadják. — Látom, nehéz •napod volt! — szalad ki mégis a feleség száján a mondat, miután megcsókolták egymást, s a férfi ballonkabátját a fogasra tette. — Igen! Az... — válaszolt kurtán a bíró, aki szerette volna kiigazítani az asszony szavait, hogy nemcsak volt, hanem még most is az, sőt az éjszaka* a holnap is nehéz lesz. Ehelyett a fotelba roskadt, a két gyerek azonnal körülvette. Ebben a pillanatban tehernek, nyűgnek érezte a családot, mert arra vágyott, hogy teljesen egyedül üljön egy szobában, és té- pelődjön a legnagyobb, a legjobb lépésen, amivel el tudja kerülni a mattot. Tudata mélyén ott vibrált a kétely: van ilyen lépés, de nem fogja megtalálni. Megvacsoráztak, a gyerekek megfürödtek, s a nagymamával elvonultak szobájukba. A bíró szerette az anyósát, aki olyan tapintatos, olyan megértő volt, hogy gyakran ilyennek képzelte el az édesanyját, akire egyre homályosabban emlékezett. Határtalanul jólesett, amikor házasságkötésük után immár felnőttként mondhatta neki, hogy anyám. A bíró ezen az estén alig várta, ho'gy kettesben maradjon a feleségével. Meg alcarta vele osztani kételyeit,' vele, a joghoz laikussal. Kíváncsi volt a véleményére, noha egyetlen egyszer jSem fordult még elő, hogy a magában hordott” ügyekbe beavatta volna az asszonyt. A feleség csak az újságból tudta meg, hogy a férje milyen ügyben hogyan ítélkezett. Nem haragudott ezért, nem is neheztelt emiatt, mert tudta, hogy a jog, az ítélkezés azon kívül, hogy tudomány, egyben lélektan és politika is. Valahogy úgy vélekedett "M em okozott megle- 1 ^ petést a Kecskeméti Katona József Színház mozgásszínház tagozatának legutóbbi bemutatója azoknak a nézőknek, akik «korábban látták már két Rózengildék huntzutságai, avagy Dromlet drák királyfi ® Berzsenyi Krisztina és Juhasz Anikó Bortrud» illetve Dromlet szerepében. (Somos László felvétele) hetőségének elfogadása? Mindezt sajátosan ellenpontozza, s egyúttal tagadja is a zárókép alatt megszólaló zene: a Csárdáskirálynő egyik népszerű dallamának hegedűn játszott, a végtelenségig lelassított változata. Talán azzal kellett volna kezdenem, a darabot igen jó produkciónak tartom. Jóllehet a mozgás- színház tagjai is kicserélődtek, .műfajukban mégis profi színészeket láthatunk a színpadon, közülük is kiemelkedett Juhász Anikó Dromlet és Berzsenyi Krisztina Dortrud szerepében. A hol lírai, hol vérpezsdítő balkáni dallamok, a jó érzékkel kiválasztott Shakespaare-szövegek, s a hozzájuk — bármilyen furcsán is hangzik — tökéletesen illeszkedő csángó balladarészletek tökéletes egészet alkotnak. Az igen találó díszleteket ugyancsak a rendező, Malgot István tervezte, a szárnyaló fantáziáról tanúskodó jelmezek pedig Berzsenyi Krisztináit dicsérik. Kár, hogy a groteszk, humor-ős és drámai elemekben egyaránt bővelkedő előadás ilyen rövid ideig szerepelt a kecskeméti színház programjában. Kormos Emese SZIKSZAl KAROLY: Hajnal Vörös csík. Átvérzett kötés a kozmoszon. Mintha fejlövést kaptak volna a hegyek, a szél is félrebeszél ingemen, csak járkál, ahogy a félelem gondolata műtét előtt. Lassan fölszivárog a fény, sűrű fátyolból képeket varázsol elém a harangszó. Torkomban megrekedt sötétség húzza szekerét hazáig, de ajtóm előtt még térdig éjszakában megint az átvérzett kötés, vagy csak én látok félre: hajnali kések között félárbócon a vers. PETRI CSATHÓ FERENC: Ikárosz mosolya Nem tudom már a házad édes melegét, az édenről locsogó nőket elfeledtem; napközeiben hókusz-pókusszá válik minden, amit a vének mondanak; kőtábla, kardvas mind elolvad. A gyors agóniában bízom, Dédalosz; zuhanok már, mosolygok. Még látom: állsz a szirtfokon és dobálod alá a törhetetlen papírrepülőket, bukdácsolnak a langyos kora esti szélben. a férje munkájáról, mint a patikuséról, akitől az ember soha nem kérdezi, hogy a tablettának milyen az összetétele, csupán az érdekli, hogy elkészült és jótékony hatása van. — Zsákutcába jutottam! — sóhajtott fel a bíró, s megfogta a mellette ülő asszony kezét. Az asszony nem riadt meg a kijelentéstől, pontosabban nem mutatta, hogy megriadt. Arcán a beavatottak hálája tükröződött. Már az első pillanatban hálás volt a bizalomért, noha még nem tudta, miféle zsákutcáról beszél a férje. — Segítek neked! — súgta az asszony, s a férfi érezte az ismerős,' meleg női kéz biztatóan enyhe szorítását. Csak egy zöld ernyős olvasólámpa világított a szobában, s 'a félhomály is bátorította a bírót, hogy beszéljen. — Ugye ismered a példát a koldúsról, aki kenyeret lopott, s emiatt bezárták. Csakhogy a koldus nem azért lopott, mert bűnöző, hanem mert éhes, mert a társadalom nem adott neki munkát, nincs pénze, enni viszont muszáj. Tehát lop. Erre- föl a bíróság elítéli. Mit szólsz ehhez? — Hát, azért ez mégsem ilyen egyszerű! — nézett maga elé az asszony, — Na, rendben van. Elmondom az én esetemet, illetve azt az esetet, ami miatt úgy érzem, zsákutcába jutottam. Adva van egy ember, aki lelenc volt, árvaházban nevelkedett a felszabadulás előtt — kezdte a bíró, s a félhomály ellénére észrevette, hogy a feleség tekintetében riadalom ül. Az asszony most ijedt meg először. — Nem f&lam van szó. Sokkal fiatalabb nálam, összesen huszonnyolc éves. Az ö ügyét tárgyalom, de ítélet még nincs. Szóval ez az ember öt-hat éves gyerekként egy tanyasi gazdához került. Ott dolgozott húsz évig. Írni, olvasni r\em tanították meg, iskolába nem járatták, állati sorban tartják, mindig az istálló a helye. De nem is ez a lényeg, hanem az, hogy egy. szerre kikerül a gazda keze alól, mélié állnak az emberek, felvilágosítják, hogy neki munkabér jár az eltelt húsz évre. Pert indítanak. A bíróság számol, mérlegel, oszt, szoroz, kivon, s kijelenti, hogy Sárosi Péternek — így hívják az embert — több mint nyolcezer forint jár. Kötelezik a volt gazdát, hogy fizesse meg. A koma nem fizet. Irány a végrehajtók — és fuccs. Nincs mit végrehajtani, mert az illető addigra úgymond „megszabadul" mindenétől, de olyan ravaszul, hogy nem tudják megfogni. Sárosi egy fillért sem kap, megmarad az elvesztett húsz esztendejével, tudatlanságával. Munkásszálláson lakik, nősülni szeretne, de nincs egy fillérje sem, amiből elindíthatná önálló életét. És ez a Sárosi egyszeresük megöli a volt gazdáját, ott a tanyán, hét késszúrással, az épület porig ég. őt letartóztatják. Érted? Az asszony egy darabig nem mert szólni. Érteni értette, csupán azt nem tudta, miért mondja el mindezt a férje. A képlet még neki, a jogban járatlan embernek is világos: bosz- szúból megöltek egy embert. De ha most ő kijelenti, hogy igenis érti, akkor az derül ki, hogy bár az esetet érti, csak azt nem, mit akar ezzel mondani a férje? Mert biztosan nem véletlenül említi a zsákutcát, és éppen ezt az ügyet. — Szóval megölte? — kérdezte teljesen feleslegesen az asszony, de csak azért, hogy a válasz elől kitérjen. Oldalról egy pillantást vetett a mellette ülő férfira, s most úgy látta, mintha egy idegen ember ülne a heverön, egy olyan valaki, akit nem ért. Mert a férjéről tudta, hogy a legbonyolultabb ügyeket is meg tudja oldani jogilag, hosszabb-rövidebb töprengés után. Dk ez jogilag nem bonyolult. Legalábbis ő úgy érzi. — Igen, megölte. De nehogy azt gondold, mintha bosszúból tette volna. Nem. Jogilag úgyszólván nincs is összefüggés a. bíróság által megítélt összeg elmaradása és a volt gazda megölése között. (Folytatjuk.) «j *? Ű 1
