Petőfi Népe, 1986. március (41. évfolyam, 51-75. szám)

1986-03-21 / 68. szám

1986. március 21. • PETŐFI NÉPE • 7 SPORT - SPORT Spanyol kluburalom a kupaelődöntőkben A szerdai Jabdarúgó-kupa- visszavágókon továibb tartott a csillaghullás. A korábbi küzdel­mekben már kiesett az Ajax, a Celtic, a Hamburg, a Mönchen- gladbach, a Feyenoord, a Ran­gers, a Milan és a PSV Eindho­ven a korábbi kapuvédők közül, s most melléjük zuhant a Bayem Mündhen, a Juventus, az Aber­deen, a Benfica, a Sporting Lisz- szabon is. Így a rajthoz állt 20 korábbi kupavédőből csak 7, éspedig a Barcelona, az Anderlecht, a Gö­teborg, a Dinamo Kijev, az At- letico Madrid, a Real Madrid és az Internazionale érte el az elő­döntőt. A versenyben maradt összesen 12 csapat közül egyedül az At- letico Madrid jutott túl vereség nélkül az eddigi mérkőzéseken. A legtöbb gólt a Bayer Uerdingen szerezte, 22-t, a legkevesebbet pe­dig az Anderlecht és az Atletico Madrid kapta. Az elődöntőkben nyolc ország képviselői maradtak verseny­ben. Spanyolország uralkodik az elődöntőben, mind a három ku­pában képviselteti magát. Két csapattal küzd Belgium és az NSZK, a további öt ország (Cseh­szlovákia, Olaszország, Romá­nia, Svédország és Szovjetunió) pedig eggyel. A szerdai mérkőzések szenzá­ciója, hogy a Bajnokcsapatok Európa Kupájának 1985. „ évi győztese, a Juventus (1977-ben UEFA Kupát, 1984-ben pedig KEK-et nyert) Torinóban nem tudta legyőzni a Barcelonát, s így megtört uralkodása az euró­pai klubok között. Terry Venables, a Barcelona angol edzője a következőket mondta: — Óriási eredményt értünk el, tovább tudtunk jutni a Juven­tus otthonában, pedig az olasz csapat a lehető legjobban játszott. Sikerült megfékezni támadásai­kat, jók voltak az ellenakcióink, s döntőnek bizonyult, hogy Arohiibald révén mi szereztük az első gólt a 32. percben. Egy aka­dályon túlvagyunk, de változat­lanul ndhéz feladatok várnak ránk, szeretnénk sikeres döntőt is vívni — de még el kell jutni addig. Giovanni Trapattoni, a Juven­tus szakvezetője kesergett: — Ha az első félidőben 3—0-ra vezetünk, a Barcelona sem szól­hatott volna egy szót sem. Óriá­si lehetőségeik maradtak kihasz­nálatlanul, kaptunk egy könnyen elkerülhető gólt, s mindezért nagy árat kellett fizetni. Nem gondoltam arra, hogy kiesünk. Piatini véleménye: — Életem egyik legbalszeren- csésebb mérkőzését játszottam. Legalább három olyan lövésem volt, amely után már azt gon­doltam, hogy gól születik, 'de vagy a kapus védett, vagy pe­dig éppenhogy mellément a lab­da. A Barcelona jól küzdött, gra­tulálok sikerükhöz. RÖVIDEN • RÖVIDEN X Előkészületi labdarúgó­mérkőzés : Miske—Kalocsai SE 3—1 (0—0). Gsz.: Bogárdi 2, Pes­ti, illetve Keszthelyi. X Az OSK területi döntőjére k^zülő Dutép SC női serdülő röplabdacsapata Egerben meg­nyerte az Eger SE által rende­zett serdülőtornátt a KSI, a Va­sas és az Ű. Dózsa csapata előtt. X A Farsang Kupa néven Bács­almáson a KISZ és a Szakmakö­zi Bizottság által rendezett te­remlabdarúgó-tornát a férfiak­nál a Bácsalmási Állami Gaz­daság, nőknél a bácsalmási ÁFÉSZ csapata nyerte. X A Kiskunfélegyházi Vasu­tas SE tájékozódási futóver­senyt rendezett Fülöpjakab kör­nyékén. A Herke Kupa néven tartott versenyen mintegy 200 induló volt. A korcsoportok győ- tesei: F 21 C: Kurucsai (Kiste­lek), F 17 C: Tóth A. (Kkfházi Vasutas), F 15 C: Kudron N. (Kiskőrösi Petőfi Gimn.), N 17 C: Ott G. (Kistelek), N 15 C: Splczer A. (Kistelek), N 13 C: Oskó A. (Szolnoki MÁV MTE). Nyílt verseny: Fiúk: Csernitzky (Szolnoki MÁV MTE), lányok: Viczián M. (Kiskőrösi Petőfi Gimn. Gyermekverseny: Tamá­si (Kecskeméti Zrínyi Alt. Isk.). Csapatban: 1. Kisteleki Kábel, 2, Kkfházi Vasutas, 3. Szolnoki MÁV MTE. X Jól kezdték az éves a kecs­keméti Szigma Karate SE sporto­lói. A szegedi országos gyermek- bajnokságon a Szekeres, Sallai, Mészáros, Bene összetételű együttes kivívta az indulás jogát a március 29-én Budapesten megrendezésre kerülő Húsvét Kupa nemzetközi gyermekver­senyre. A Szigma Karate SE felnőttversenyződ Nyíregyhá­zán á Kick-Box semi contact csapatversenyen Polgár, Szél­hegyi, Kisházi, Horváth, Pajor összeállításban csak a döntőben .jcaptak kn 3—2 arányban a rivá­lis Hunyadi SE-től és ezüstér­met szereztek. A női csapat az esztergomiakkal közös együttes­sel az első helyen végzett. Bene Márta valamennyi mérkőzését megnyerte. X A Debrecenben rendezett or­szágos veterán mezei futóbajnok­ságon a 40—45 évesek korcso­portjában Tabajdi István (KAC- MEDOSZ) az első helyen végzett. X Vízilabda: Bp. ifjúsági baj­nokság. Vasas—ICVSC 9—7. Gd.: Loványi 4, Nagy R., Sárkány, Gyemes. SetldülőbajnOkság: KVSC—KSI 10—8. Gd.: Deák P. 4, Bérezi 2, Görög 2, Vincze, Go- lovics. X A megyei II. o. labdarúgó­bajnokság Északi csoport ered­ményei: MFSC—Harkakötöny 2—2 (3—0), Úszód—H. Mezőfi SE 0—3, Csengőd—Imrehegy 2— 4 (4—0), H. Gábor A. SE—Hel­vécia 2—0, Kerekegyháza—Ti- szaalpár 3—0 (8—2), Kunszent- miklós—Hetényegyháza 1—2 (1 —1). X Kialakult a negyeddöntő mezőnye a női teniszezők Mes­terek Tornáján. A párosítás: Graf (nyugatnémet, 3. kiemelt) —Shriver (amerikai, 6.) Navra­tilova (amerikai, 1.)—Gadusek (amerikai) Mandlikova (cseh­szlovák, 5.)—Kohde-Kilsch (nyu­gatnémet, 4.) Evert Lloyd (ame­rikai, 2.)—Sukova (csehszlovák, 7.) HÉT VÉGI ELŐZETES / • Vissza­vágóra ké­szfii a BSK férfi kosár­labda-csa­pata. A ba­jai csapat 5-ös számmal játszó, kapi­tányára Agfalvira most is fon-, too szerep vár. (Farkas Tibor felvé­tele) PÉNTEK CSELGÁNCS A BM országos cselgáncsbajnoksá­ga: Kecskemét, Buday D. Általános Iskola tornacsarnoka, 8.30-kor. KOSÁRLABDA NB I-es férfi rájátszás az 1—6. he­lyért: Bajai SK—zte, Baja, Tttrr Ist- ván-sportcsarnok, 17.30-ikor. Az első mérkőzést Zala­egerszegen 16 ponítos különb­séggel a ZTE nyerte, de a rá­játszásban a pontaránynak nincs jelentősége. A BSK ké­pes arra, hogy hazai pályán legyőzze a ZTE-t, s a lelkes bajai szurkolók segítségével kiegyenlítheti hátrányát. BSK-győzelem esetén harma­dik mérkőzésre kerülhet sor vasárnap estq, 18 órai kezdet­tel, Zalaegerszegen. NB I-es férfi rájátszás a 7—14. he­lyiért: Pécsi VSK—Kecskeméti SC, Komló, 18 órakor. roflafÍda NB I-es női mérkőzés az 5—16. he­lyért: Dutép SC—Vasas, Kecskemét, Airpádvárosi sportosainak, 17.30-kor. A két csapat eddig hatszor találkozott és mindig a Vasas győzött. A játszmaarány 5—18. Az ősszel nem sok hiányzott a Dutép sikeréhez, hiszen 2—1 arányban vezetett és a negye­dik játszmában mérkőzéslab­dája is volt. — Nehéz mérkőzéseket nyer­tünk az utóbbi heitekben, s csak a kaposvári (veréség bosszant még mindig — mondta Dunszt István edző. — Azt viszont nem szabad feledni, hogy a győzelmeket a táblázat vé­gén tanyázó csapatok ellen szereztük. A „neheze” pedig most jön a Vasas, a BSE, az ATSC és a DMVSC mérkő­zésekkel. Ellenük csak itthon van némi reményünk a pont­szerzésre. Jó lenne például pénteken ismét mérkőzéslab­dára állni a Vasas ellen. Most talán meg is tudnánk nyelni, ha odáig eljutunk. • TEKE Megyei bajnokság: Dutép n.—K. MÁV II. Kecskemét, MAv-pálya, 1)6 óraikor. SZOMBAT labdarúgás Területi bajnokság: szegedi Dózsa— Miske, Szeged, IS órakor. Jv.: szűr­szabó. Határőr Dózsa—Honvéd Kun Béla SE. Orosháza, Dózsa Tsz-pálya, 15 órakor. J,v.j Jakus. A Miske otthon a KSC csa­patától nagy küzdelemben szenvedett vereséget. A Szege­di Dózsa azért veszélyes el­lenfél, mert kiesésre áll, s bár a tavasszal eddig nagyon keveset produkált, nem len­ne öröm, ha éppen a Miske ellen kezdené meg a pont- gyűjtést. A Honvéd Kun Béla SE lé­nyegesen jobb csapat, mint a Határőr Dózsa, de ez nem je­lent mindig győzelmet. Intő példa erre, hogy az orosházi katonacsapat az ősszel Fél­egyházán is győzni tudott. Megyei II. osztály, Északi csoport: Honvéd Mezőfi SE—Kiakunmajaa, 16 órakor, MFSC—Csengőd. 15 órakor. Körzeti labdarúgó-bajnokság: Kis­kunfélegyházi csoport (kezdés ífl óra­kor) ; Lászlófalva—Bugac, Pálmonos- tora—Lakitelek I., K. MÁV—Jakabazál- lás. Lakitelek II.—Kiskunfélegyházi Vasutas. Megyei serdttlőbajnokság, Bajai cso­port (kezdés 15 órakor): Hercegszán­tó—Felsőszentiván, Bajai Tsz SK— Vaskút. Kecskeméti csoport (kezdés 16 óra­kor) : Izsák—KTE I., Kerekegyházai— Helvéciái MEDOSZ, KTE n.—Hetény- egytiáza, KSC II.—Lajosmdzse. Kiskunhalasi csoport (kezdés 15.30- . kor): Bácsalmás—KAC-MEDOSZ, Ta­taháza—Tompa, Mélykút—Kél eb la. Kunbaja—Harkakötöny, Kiskunhalasi Spartacus—Jánoshalma. Tanácsköztársaság Kupa kispályás teremtorna: Jánoshalma, 9 órakor. Negyedik alkalommal ren­dezik meg Jánoshalmán a Ta­nácsköztársaság Kupa kispá­lyás teremlabdarúgó-tornát. A résztvevők között ott ta­láljuk az Esti Hírlap, a Ma­gyar Televízió, a jövő hónap­ban első ízben megjelenő Ké­pes Hét, és szerkesztőségünk, a Petőfi Népe együttesét Is. Pályára lép a CSOMITERV, a megyei tanács és a házigazdák csapata is. A díszes serleget egy esztendeje a Magyar Te­levízió nyerte. A Magyar Ifjúság Kupa megyei döntője, Kecskemét, Széktől pálya, 8 órától. A szervezők 14 füves pá­lyát alakítottak ki, ezen mér­kőzik meg egymással a 27 fér­fi és ia 14 női együttes. A cél az országos döntőbe kerülés, ahova a női és a férfitorna győztese jut be. Természete­sen óriási csata várható, hi­szen az országos legjobb Me­xikó utazhat, a labdarúgó- világbajnokság döntőjének színhelyére. ASZTALITENISZ , Kecskemét város és vonzáskörzete 1986. évi „tizek" bajnoksága: Kerek­egyháza, Központi Általános Iskola tornacsarnoka, 10 órakor. BIRKÓZÁS Üttörő A-korcsoportos szabadfogású Deák Ferenc birkózó-emlékverseny: Kalocsa, 9.30-kor. Felnőtt II. osztályú kötöttfogású or­szágos bajnokság: Nagykőrös, 9 óra­kor. CSELGÁNCS Pajtás Kupa: Baja, Vasvári Pál ut­cai csarnok, 9 órakor. RÖPLABDA Az OSK területi döntője, fiúk,: Kecs­keméten, a Buday D. Általános Isko­lában, 1250-kor. Résztvevők: KSC, Tungsram, BKV Előre. Lányok: Ke­reskedelmi és Vendéglátóipari Szak- középiskola, 13 órakor. Résztvevők: Dutép, Szegedi Építők sp., BVSC, Gyoimaendrőd. NB II-es férfimérkőzés: Dutép SC— Honvéd Mezőfi SE, Kecskemét, Bu­day D. Általános iskola, 16 órakor. NB n-es női mérkőzés: Kalocsai SE—Izsáki MEDOSZ, Kalocsa, városi sportcsarnok, 10 órakór.'" vízilabda OB I-es mérkőzés: BVSC—Kecske­méti Vízmű SC, Bp., Szőnyl út, 17 órakor. ' \ A KVSC reményei a Hon­véd ellen nem váltak valóra és a második mérkőzésen a BVSC edlen nincs reális lehe­tősége a pontszerzésre a kecs­keméti csapatrfak, de a tisztes helytállás Is komoly cél lehet. GOKART A Fesztivál Kupa nemzetközi go­kartverseny elsőnapi programja: 9 órától gépátvétel, egyéni edzés, majd hivatalos időmérés, VASÁRNAP labdarúgás NB Il-es mérkőzés: Nagykanizsa— Bajai SK, Nagykanizsa, 16 órakor. — Két mérkőzésből 3 pont, ez nem rossz eredmény, még­is bosszantó, hogy az idegen­ben aratott szép győzelem után hazai pályán csak dön­tetlenre futotta — mondta Schwarcz Iván, a BSK ügy­vezető elnöke. — Az elvesz­tett pontot most Nagykani­zsán szeretnénk megszerezni, és azt hiszem ne!m remény­telen a helyzetünk. Az persze nehezíti a dolgot, hogy a Nagy­kanizsának szinte ez az utol­só lehetősége. Területi bajnokság (kezdés 16 óra­kor) : Kecskeméti SC—Szemes, Kecs­kemét, Széktói pálya. Jv.: Pálfl. La- Josmlzse—Kecskeméti TE, Lajosmizse. Jv.: Szeles. Békés—Soltvadkert. Bé­kés. Jv.: Kérdő. A KSC remekül kezdte az idényt, kétszer győzött ide­genben, egyszer pedig hazai pályán, a gólkülönbség 8—1, ami szintén jó teljesítmény­nek számít. Kellemetlen meg­lepetés volna, ha a Szentes ellen megszakadna a kék- fehérek elismerésre méltó sorozata. Lajosmizsén nagy harc vár­ható, mert a hazaiak a kiesés ellen küzdenek, s tavasszal még nem szereztek pontot sem. A KTE az idegenben aratott győzelmével némileg szurkolóit kárpótolhatná. A Soltvadkert „repülőraj­tot” vett, s tavasszal szerzett öt pontjával egyszeriben a középmezőnybe kéglit. késen is eselye van arra, hogy eggyel szaporítsa eddigi pont- >• jait. Megyei bajnokság, (kezdés 15 óra­kor) : Tass—KAC-MEDOSZ, jv.: Nagy L., Kiskőrös—Kiskunfélegyházi TK, jv.: Czenczlk, Bajai Tsz SK—Sükösd, Jv.: Berger, Harta—Bácsalmás, jv.: Döntvény, Izsák—Tiszakécske, jv.: Franctskovlcs, Honvéd Radnóti SE— Jánoshalma, Jv.: Kiss B., Mélykút— Akasztó, Jv.: Nagy II., Kecel—Kalo­csa, Jv.: Szabó j. Igazi rangadó ezen a héten nem lesz, de a megyei baj­nokságban így sincs könnyű mérkőzés. Az érdekesebb ta­lálkozókat Tasson, Kiskőrö­sön, Hantán és Izsákon vív­ják. Megyei II. osztály, Déli csoport (kez­dés 1» órakor): Császártöltés—Hajós, Érsekcsanád—H. Kinizsi SE, Fájsz— Tataháza, Katymát^Kelebia, Dus- nok—Gara, Tompa—Homokmégy, Vas­kút—Nagy,baracska, Hercegszántó— Kunbaja. Északi csoport: Kiskunhalasi Spar­tacus—Imrehegy, 10 órakor, Tlszaal- pár—H. Gábor Áron SE, 15 órakor, HarkaJcötö.ny—Kuniraentmtklós, is óra­kor, Helvécia! MEDOSZ—úszód, 15 órakor, Kerekegyháza—Hetényegyhá­za. 16 órakor. (Ez utóbbi mérkőzés pályaválasztója a Hetényegyháza, de új öltözője még nem készült el, Így az első két hazai mérkőzését Kerek­egyházán rendezi.) Körzeti bajnokság: Kiskunfélegy­házi csoport: Városföld—Kunszállás, 10 órakor. BIRKÓZÁS Serdülő B-koresoportos szabadfogá­sú területi bajnokság: Hódmezővá­sárhely, 9 órakor. CSELGÁNCS Pajtás Kupa n—III. korcsoport: Ba­ja, Vasvári Pál utcai csarnok, 9 óra­kor. MOTOCROSS A dunavocsei pályát még mindig viz borítja, nemzetkö­zi versenyt ott nem rendez­hetnek. A szomszédos község­ben remek körülmények kö­zött startolhatnak a verseny­zők. A küzdelmekben részt vesz majd az egész hazai él­mezőny. Versenyzők érkeznek Pécsről, Tápióbicskéről, Kis- kunlacházáról, Szekszárdról és Budapestről. A dunaegyhá­zi küzdelmekbe osztrák, nyu­gatnémet és svájci motorosok is neveztek. Nemzetközi ver­seny, Dunaegyháza, 10 óra. KOSÁRLABDA NB I-es nöl mérkőzés az 1—6. he­lyért: BSE—Kecskeméti SC, Bp., Vá­rosmajori csarnok, 11 órakor. , .„Jfcftnállása alatt legjobb- eredményét, térte el az idén a * 'Kbcslfeméti SC női kosárlab- ' da-együttese — függetlenül a BSE lellemi mérkőzés végered­ményétől. Törjténjen bármi, a kék-fehérek a 4. helynél len­tebb már nem végezhetnek a táblázaton, s a vidék legjobb­ja büszke címet is a magu­kénak vallhatják. Mégis, kíváncsian várjuk a tavalyi ezüstérmes, az idei Ronchetti Kupa második he­lyezett gárdája elleni talál­' közét, mivel a hírek szerint a tanácsiak két ceqttere nem játszhat. Németh Agnes és Gulyás Ildikó nélkül nagyon alacsonynak számít a BSE, s talán-talán meglepetést le­hetne okozni ellenük. Persze, egy szoros eredmény is szép sikernek számítana a KSC együttesének. GOKART Fesztivál Kupa nemzetközi gokart-' verseny, Kecskemét, Dutép-stadton: C—I, C—II, fixes és ifjúsági kategó­riában. A versenyen osztrák, cseh­szlovák, és NDK-bell versenyzők mé­rik össze erejüket a magyar élme­zőnnyel. RÖPLABDA OSK területi döntő, Kecskemét, lá­nyok: a Kereskedelmi és Vendéglátó- ipari szakközépiskola tornatermében, B óráitól. TÖMEGSPORT A Magyar Ifjúsági Kupa megyei dön­tője: Kecskemét, széktói pálya, 8 óra­kor. MAI MŰSOR TV I. MŰSOR: 9.00: Tévétorna 9.05: Nyugdljasdélelőtt Kb. 9.20: Gádor Béla: Othello Gyulahá­zán. Tévéfilm (Ism.) (FF) Kb. 11.00: Sportmúzeum (Ism.) Kb. 12.00: Képújság 15.50: Hírek 15.55: Postafiók 250. 16.10: Három nap tévéműsora 16.15: A győzelem stratégiája. Szovjet do- kumentumfllm-sorozat XV/8. rész: Az élet útján 17.20: Képújság 17.25: Reklám 17.30: Az Országházból jelentjük... 18.10: HÉTVÉGE — Bejelentkezés 18.30: Forradalmi Ifjúsági Napok '86. Köz­vetítés Győrből 19.00: Reklám 19.10: Tévétorna 19.15: Esti mese 19.30: Tv-hlradó 20.00: Budapesti Tavaszi Fesztivál. Viseg­rádi utca. Lengyel József történelmi ri­portjának televíziós változata 21.15: Forradalmi Ifjúsági Napok '86. A Tanácsköztársaságról megemlékező győri rendezvények összefoglalója 22.00: Műkorcsolya Világbajnokság Női szabadonválasztott gyakorlatok. Közve­títés Genfből Kb. 23.30: Tv-hlradó 3. 23.40: Himnusz TV II. MŰSOR: 18.20: Tau bácsi. Csehszlovák—NSZK— osztrák filmsorozat XX/7. rész: Tau bácsi és Claudia (Ism.) 18.55: Képújság 19.00: Operett dióhéjban. Ábrahám Pál: Bál a Savoyban (Ism.) 19.30: Kommunikáció az állatvilágban. Amerikai rövidfilm (Ism.) 20.00: Kamera. A szovjet film történetéről. Filonov III. 20.30: Budapesti Tavaszi Fesztivál. Kiállí­tási körkép 21.00: Tv-hlradó 2. 21.20: Oroszlánszelldltő. Angol tévéfilm 22.10: Képújság MOSZKVAI TV I. MŰSOR: 16.10: Dokumentumfilm 16.45: Ma a világban 17.00: Az ember és a törvény 17.30: Hírek 17.35: „A cigány" c. film IV. része 19.00: Híradó (Vremia) 19.40: Műkorcsolya világbajnokság 20.55: Ma a világban 21.10: Dal 86 21.35: Rajzfilm 21.45: .Tájak" II. rész 22.57: Hírek 23.02: A nevetés körül ÚJVIDÉKI TV: 16.55: Műsorismertetés — magyarul 17.00: Tv-napló — magyarul 17.15: Reklám 17.20: Bejelentkezés és akció 17.25: Tv-napló 17.45: Hangverseny az újvidéki zsinagó­gából 18.15: Tv-magazin szlovákul 19.J5: Rajzfilm 19.25: Reklám 19.30: Tv-napló — magyarul 19.55: Reklám 20.00: A háború szelei — amerikai film 20.50: Kontaktműsor 22.20: Genf: Műkorcsolya és jégtánc VB: női szabadonválasztott gyakorlatok — közvetítés magyar nyelvű kommen­tárral "■ 23.05: Tv-napló 23.25: Műsorzárás SZLOVÁK TV II. MŰSOR: 13.55: Iskolai szünidei műsor a közép­szlovákiai kerületben 15.55: Hírek 16.00: Tv-fórum 16.40: A rendőrség naplójából (Ism.) 16.50: Zenés vetélkedő 17.30: Francia négyes — Szlovák filmvig- játék (Ism.) 19.00: Tévétorna 19.10: Esti mese 19.20: Időjárásjelentés 19.30: Tv-hlradó 20.00: A Bratislava! Csehszlovák Televízió tánczenekara játszik 20.50: Műkorcsolyázó VB: Női szabadon­választott gyakorlatok 21.30: Időszerű események 21.56: Időjárásjelentés 22.00: Ez történt 24" óra alatt 22.10: Műkorcsolya VB: Női szabadonvá­lasztott gyakorlatok KOSSUTH: 8.25: A földgömb túlsó oldala III. rész (Ism.) 8.55: Vászy Viktor—Andrássy Lajos— Tóth Béla: 1919 —kantáta 9.09: Operafelvételekból 9.28: Ösvényt törtem meredek ... Tarasz Sevcsenko versei (Ism.) 9.33: Ess, eső ess! — Óvodások műsora 9.53: Lottósorsolás! . 10.05: Beatrice apródjai — Illyés Gyula emlékezései rádióra alkalmazva III/2. rész 11.00: Iránytű — Szórakoztató magazin világjáróknak és otthonülőknek 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Csukás István: Orr-beszámoló a Szépvölgyi 67-től a Kolosy térig — Könyvszemle 12.55: Zenés séták a természetben — Ta­vasz 14.10: Ady-versek 14.25: Hétszlnvirág — Gyermekzenei ma­gazin (Ism.) 15.00: Erről beszéltünk ... Körzeti stúdiók műsoraiból 15.30: Verbunkosok, nóták 16.05: Az Én Újságom — Bukfenc — Jó Pajtás — Dokumentumműsor a Tanács- köztársaság ideje alatt megjelent gyer­meklapokból 17.00: Mi közünk hozzá? — Fogadónapon — Riportműsor 17.30: Idősebbek hullámhosszán (Ism.) 18.30—19.23: Esti Magazin. Hangképek, tudósítások az országgyűlés ülésszaká­ról 19.23: „Keresni egy bús kis országnak ál­mát ..." Kun Béla életéből 20.25: Szokolay Sándor: A tűz márciusa — oratórium Ady Endre verseire 21.30: Hideg és hő — Gyorsfénykép — Riportműsor 22.20: Tíz perc külpolitika 22.30: „Híreket mondunk.. .* 23.00: A dzsessz világa — Kiss Imre műso­ra 0.10: Himnusz 0.15-4.20: Éjfél után... PETŐFI: 8.05: Csínom Palkó — Részletek Farkas Ferenc—Dékány András daljátékából 8.43: Fúvószene 8.50: Tíz perc külpolitika (Ism.) 9.05—12.00: Napközben 12.10: Operaénekesek zenés játékokból énekelnek 12.25: Édes anyanyelvűnk (Ism.) 12.30: Népi muzsika 13.05: Popzene sztereóban 14.00—17.30: Péntektől péntekig 17.30: Ötödik sebesség 18.30: Fiataloknakl 19.05: Tudósítás a súlyemelő Pannónia Kupáról 19.15: A Fiataloknak c. műsor folytatása 19.50: Egészségünkért! Az Országos Egészségnevelési Intézet tájékoztatója — Gondolatok a gyermeknevelésről 20.00: Régi nóta. híres nóta ' 21.05: Rádiószínház: A hallei kirurgus — Szabó Magda hangjátéka 22.29: Svatopluk Cech szaxofonozik 23.20—0.14: Szimfonikus tánőok 0.15-4.20: Éjfél után... 3. MŰSOR: 9.38: A Württemberg! Kamarazenekar hangversenye 10.53: Lehár Ferenc: Arany, ezüst keringő 11.02: Schönberg: Gurre-dalok 13.05: Ha újra kezdhetném... Grósz And­rás dokumentum-összeállítása 14.06: Üj operalemezeinkről — . Verdi: Macbeth — Négyfelvonásos opera 17.00: Iskolarádió —'Nyitnikék, kisiskolá­sok műsora (Ism.) 17.30: Az Indiai klasszikus zene 18.05: Bach-művek Közben: 18.50: Csukás István: Orr-beszámoló a Szépvölgyi 67-től a Kolosy térig — Könyvszemle (Ism.) 19.05: A Bach-művek c. műsor folytatása 19.35: Budapesti Tavaszi Fesztivál — Vá- sáry Tamás zongoraestje Közben: 2Ó.20: Egy pálya vonzásában — Beszélge­tés dr. Oláh Andor nyugalmazott főor­vossal Kb. 20.40: A hangverseny-közvetítés foly­tatása Kb. 21.40: Szimfonikus miniatűrök 22.10: Opera-művészlemezek 23.00: ISCM — Kortárs zenei találkozó Budapesten s

Next

/
Thumbnails
Contents