Petőfi Népe, 1986. március (41. évfolyam, 51-75. szám)

1986-03-19 / 66. szám

I 1986. március 19. m PETŐFI NÉPE • 5 KÖNYVESPOLC Magyarország megyéi Két évvel ezelőtt jelent meg a Kossuth Könyvkiadó gondozá­sában a Magyaror­szág megyéit bemu­tató sorozat eűső kö­tete. Baranya után ti­zenharmadikként az idén Bács-Kiskun is feliratkozott a soro­zatban szereplő me­gyék közé. A Bács-Kiskun cí­mű, fotókkal illuszt­rált könyv szerzői is hűen követték az ed­digi bemutatkozások egységes tormáját. E szerkesztési koncep­ció ugyan kizárja a változatosságot, vi­szont egységessé teszi a sorozat köteteinek felépítését. Tehát va­lamennyi megye, így Bács-Kiskun is be­mutat jia olvasóinak földrajzi helyzetét, történelmi, társadal­mi és településrVíiszo- nyait, közigazgatását, politikai és társadal­mi szervezeteiit, gaz­daságát, művelődési lehetőségeit, tudományos életét, egészségügyi helyzetét, sportját, természet- és műemlékvédelmét, idegenforgalmát, s végül testvér- megyei kapcsolatait. Egyszóval mindent, amit a megve elmond­hat magáról. Kettős a kérdés: egyrészt a ke­vesebb mint kétszáz oldalnyi ter­jedelem lehetőséget ad-e erre, másrészt, ha kezébe veszi egy ide­gen a kötetet, mennyire ismeri meg a mégy ót? Az első kérdésre egyértelmű a válasz, nevezetesen az, hogy a tu­lajdonképpen vékony könyvecske oldalain semmilyen részlettel nem, csakis a főbb jellegzetessé­gekkel lehet és érdemes foglal­kozni. Ebből következik a másik kérdésre a- válasz: egy bizonyos szintű információt ad az olvasó­nak, ami egy kívülállónak elegen­dő, a helybeliek ismereteit pedig rendszerezi a könyv. Ennek az elvárásnak a Bács- Kisfcun című kötet tizenhárom szerzőije eleget tett. összességében reális a megyéről készített tükör: ilyen a Duna—Tisza közti terület társadalmi-politikai, gazdasági, szociális, kulturális helyzete. És azít is hozzátehetjük, Ihoigy őszinte hangvétel jellemzi a kötetet. A szakmailag felkészült, hozzáértő szerzők érezhetően igyekeztek el- • fogulatlanul fogalmazni, a patrio­tizmust mellőzni, vagyis tárgyila­gosan szólni az olvasóhoz. Hiihe*-- nek nekik a szombathelyi, nyíregy­házi vagy békéscsabai érdeklődők. De ritka az a tükör, amely tel­jesen tökéletes. És ez Bács-Kis­kun eme tükrére is igaz. Varrnak részek, amelyeket tálán el lehe­tett volna hagyni, ment túlságo­san általánosak, tehát vonatkoz­hatnak akár Baranyára, 'Komá­romra!, akár Békésre is. Konkré­tan egy példa a Gazdasági viszo­nyok című fejezet szolgálitatások- lfca.1 foglalkozó részéből: „Szolgál­tató tevékenységet ipari, építő­ipari, ímezőgazdasági, közlekedési, kereskedelmi és szolgáltató ága­zatba sörolt szervák egyaránt vé­geznek. Létszám szempontjából a legjelentősebb tevékenységek: az építőipari javítás-karbantartás, a szállítás, a gépjárműjavítás, az elektromos háztartási gépek javí­tása, a személyi szolgáltatások kö­zül pedig a fodrászat..Nos. ennyit .tudtunk meg a könyv alap­ján a szolgáltatásokról. Vagy egy másik példa: A poli­tikai és társadalmi szervezetek című fejezetiben a Bács-Kiskun című könyv meglehetősen részle­tesen foglalkozik a párt helyi szervezeteinek felépítésével, ami azért felesleges, mert ebiben a me­gyék között nincs lényegi eltérés. Az MSZMP Oktatási Igazgatósá­gának munkájával foglalkozó részt is át lehetne tenni például a sorozat Csongrád című köteté­be ... S olykor a könyv realitása is megbillen. Elég csak az építőipa­runkról szóló részre utalni. Túl­ságosan felhőtlen képet ad a tájé­koztatás. Még az építőiparnál ma­radva: a lakáshelyzet mindenkit érdekel, de talán kevesebb szám­adattal és több konkrét példával, új lakótelepek bemutatásával 1- lusztrálva. Egy fél mondatot talán megérdemelt volna a kecskeméti Széchenyi város. A szerzőknek igazuk van ab­ban, hogy szemérmesen elhallgat­ták a középiskolai tantermi gond­jainkat, bár nem szégyen, külö­nösen akkor nem, ha megismerné az olvasó az ezzel kapcsolatos jö­vőbeni törekvéseket — no termé­szetesen nem részleteiben, csak utalva rá. És végül két dolog, ami hiá­nyolható a könyvből: a képzőmű­vészeti rész meg sem említi a kecskeméti Bozsó-gyűjtemónyt, a színházi részben olvasható felso­rolásból pedig kimaradt Laitáno- vits Zoltán neve, aki a hatvanas évek végén Kecskeméten játszott több darabban. Találó a kötet fülszövegén ol­vasható megjegyzés, hogy a szer­zők mértéktartóan tárgyilagosak. Átcsillain írásaikon, hogy szőkébb hazájukat igazán ismerik és sze­retik. így igaz. Tárnái László Reneszánsz- HONISMERET — HELYTÖRTÉNET tánc- % szeminárium Nemzetiségeink a forradalmakban A kecskeméti Régi Ze­ne együttes (Societas Pro Musica Antiqua) és az SZMT Művelődési Köz­pont 198*6. április 7—11. között reneszánsztáne- szemináriumot rendez. A szemináriumon —, amelyet harminc résztve­vőnek szerveznek — meg- ismerkedhestnek a hallga­tók a reneszánsz táncok technikájával és stílusá­val, a kor tánctörténeti forrásaival és irodalmával, valamint a történelmi tán­cok felújításának problé­máival. A gyakorlati fog­lalkozásokon megismerhe­tik, megtanulhatják a XVI. század legkedveltebb magyar, francia, német és olasz táncait. A szemináriumot a ren­dezőik elsősorban a régi zenét (XVI-XVII. század) játszó muzsikusoknak ajánlják, de szívesen ve­szik a történelmi táncok iránt érdeklődő táncosok, tanárok, s mások jelentke­zését is. A szemináriumot — a Brémai Régi Zene Akadé­mia docensei — Monika Brendel és Jürgen Sehrapc vezeti. Érdeklődni és je­lentkezési lapot igényelni az SZMT Művelődési Köz­pontban lehet. (Kecske­mét, Rákóczi út 3.) A je­lentkezési határidő: 1986. március 20. 1848 tavaszán nem maradt tót len nemzetiségi lakosság unit sem. Sókan közülük, érthetően, saját régi óhajuk teljesítését, jogaik valóraváltásiát várták a forradalomtól. Néhány dolgot elmondunk arról, hogy vidé­künkön miként reagáltak a for­radalom hírére, annak gyorsan változó eseményeire. 1848 tavaszán „Szabadka, Ba­ja, Újvidék... és a megye köz­ségei . .. örültek a vívmányok­nak.” — így számol be a tör­ténetíró ai forradalma napok hangulatáról. A sajtószabadság ■híre Bajára már másnap elér- keziett, s a város üdvözölte a pesti közcsendi bizottság meg­születését. S amikor később to­borozták a városban, a nemzet­őrökét, sokan jelentkeztek, köztük az író, Tóth Kálmán is. Kétszáz baljai férfi tett eleget a felhívásnak, és állt be fegyve­resnek a szabadságharc zászla­ja alá. Hasonló volt a helyzet Észak-Bácsfca más helységei­ben Is. Vaskúton, Bácsalmáson, Jankovácon (ma Jánoshalma) és másutt lelkesedtek a forrada­lom ügyéért. De így volt ez északabbra is. (Pest megye há­romezer nemzetőrt állított ki.) Kalocsán egy Sörös Imre ne­vű művelt és népszerű pap lel­kesítette beszédeivel a népet. Egyik prédikációjában később kijelentette, hogy a nemzetisé­geket ,Bécs urai kergetik a ma­gyar forradalom étiem. Az érse­ki városban egyébként „a hazát fenyegető körülményektől át­hatva” a káplánok is szép szám­mal álltak be a honvédseregbe. A bácsalmásiak előbb Kossuth Lajost, majd Vörösmarty Mi­hályt választották meg ország- gyűlési képviselőjüknek. Pest megye úgy határozott, hogy minden száz lakos után. állítsa­nak ki toét-két honvédet az egyes helységek. Császártöltésen — éleget téve a felhívásnak — száztizenöt, Hajóson százhúsz, Nemesnádudvaron százhúszon- három ember fogott fegyvert a szerveződő honvédseregben. Ha­sonló volt a helyzet a vegyest lakosságú Felsőszentivánon Is. Bánth János egyik tanulmá­nyában szemléletesen számol be az egyik nemzetiségi falu akko­ri hangulatáról: „Császártöltés népe az azóta is sokat mesélt monda szerint épípen úrdolgá­ban volt a káptalan Osala pusz­táján. amikor megérkezett a ro­bot eltörlésének híre. Az embe­rek örömükben széthagyták a földön a mumkaszközeiket, és 'kocsikra ülve csapatosan vonul­tak be a faluba. Winter Gábor uradalmi csősz még egy hét múlva is szedegette a földeken széthagyott ekéket, boronákat. „A hangulat és a lelkesedés ha­tártalan és fékezhateítlem”. Csá­szártöltésen ma is emlegetnek egy ottani férfit, aki az ozorai csatában >a nemzetőrség dobosa vólt. Mint büszkeségükre, úgy tekintettek a falu német lakói sokáig erre a Koch nevű em­berre. Hajósion is találunk ha­sonló példát a bátorságra: Már­kus Lajos plébános, amikor 1848 nyarán felszólalt az egyházme­gyei tanácskozáson, a fennma­radt jegyzőkönyv szerint „a kormány álltai már Olyan szám­talanszor gyakorolt gőgös zsar­nokságról” beszélt. Hartán, Kis­kőrösön és másutt egyaránt ta­lálhatók példáik a nép forradal­mi hangulatára és tettvágyára. Könnyű elgondolni ezék után, hogy a forradalom és a szabad­ságharc bukása csalódással töl­tötte el az itt élő lakosságot. 1849 után ezen a vidéken is őrizték a Kossuth -emlékeket. Az egyik fővárosi lap beszámolj ró­la 1850-ben, hogy „egy bácsme- gyei földművesnél hét forint értékű Kossuth-bankót talál­tak.” Amikor mindenfelé búj- dostak a legjobbak, az üldözöt­tek, sokan őrizték magukban a lelkesítő napok emlékét. Említsünk meg most néhány tényt az 1918/1919-es forradal­mi időszaki-ól is. Arról nincs tudomásunk, hogy a mi vidékünkön is — mint más nemzetiségi területeken — ko­molyabb fegyveres összetűzé­sekre került volna sor. Arról vi­szont tudunk, hogy 1918 nya­rán Kiskőrösön tüntettek a szo­ciális gondoskodás elégtelensége miatt. Sőt ugyanitt ez év őszén a tót lakosság egy része fegy­verrel van ellátva, és zavargá­sokat Okoz. Ugyanez volt a hely­zet Harttán, Hajóson és másutt is. Hartán Polster József tanító vezetésével megalakult a nyolc­vantagú nemzetőrség. Miskién a Nemzeti Tanács helyi szerveze­te (támogatta a köztársaságot. Ugyanitt kifosztották a malimat, amikor éhezett a lakosság a há­borús károk miatt, s mert a ha­tóság nem teljesítette kötelessé­gét. A délvidéken is zajlott az élet: 1918 novemberében megalakult Zomborban a Bunyevác-Szérb Nemzeti Tanács, a szerbek megszállták Baját, az újvidéki népíkupstina dr. Stipan Tunity Vojniicsot megtette a Baja és Pécs város, valamint Baranya megye új közigazgatási • területe főispánjának. 1919 májusában így ír a Vörös Újság: „János­halmán Balázs Antal és Fürst elvtársak telkes munkájának eredményeként, az onnan né­hány kilométernyire kirendelt szerb csapatok közül sok sízerb elvtársunk együtt ünnepelt já­noshalmi elvtársalinkkall.” (A fentiekhez még csupán azt tesz- szük hozzá, hogy „Halas város büszkesége” volt 1919-ben a 15. bácskai vörösezred.) Miről árulkodnak a fentiek? Arról, hogy az e 'tájon élő ma­gyarok és nem magyarok egy­aránt felemelték szavukat a ha­ladásért. Varga Mihály KÉPERNYŐ Kalandor vagy nemzeti hős? Jó alkalom lett volna Noszlopy Gáspár életművében még tisztá­zatlan kérdések földerítésére a szombaton délután közvetített ke- rekas zital -b eszélgetés. Résztvevői azonban többnyire a már ismert tényeket ismételgették, vegyítet­ték esetenként kétes hírű anekdo­tákkal. Ráadásul egyik-másik szakértő kerékbe törte szép nyel­vünket („történik egy nagyarányú kitörés” stb). Szó esett az úgynevezett kecs­keméti akcióról is. Valóban, további bizonyítékok birtokában ismerhető meg a Fe­renc József ellen tervezett táma­dás minden részlete. Az akció aligha utalható a képzelgésék vi­lágába. A Kiskunságban a szabadság- harc éveiben szerveződtek először száguldó csapatok, gierállaegysé- gefc. Olyan kiváló személyiségeket választottak parancsnoknak, mint Ács Károly, Muraközy János. Ferenc József első magyaror­szági látogatásakor még számos szegénylegény riasztgatta az uta­sokat, a megszállókat. A Magyar Hírlap 1852. július elsejei számá­ban olvashatunk egy Cegléd és Nagyikőrös közötti támadásról. Száz egyént fosztottak ki a tiszta fehér ingű, gatyájú, fényes kor- dovány csizmájú, pörgékailapú betyárok. Áldozataikat a szekér - kenőoesei bemázolt képű legények egy közeli csárdába zárták, ahol kedvükre ehettek-iihiattalk. A számláit — a rablóit pénzből — a betyárok állták. Olyan érzékletes pontossággal idézte fel A Hazánk 1886-os év­folyamában Vasváry Ferenc az összeesküvés részleteit, hogy ne­hezen vitatható állításainak való­disága. ' Ha nem latit volna igaz a nevet­séges apróságokon meghiúsuló tá­madási terv, akkor miért tartoz­tattak le, ítélitek szigorú várfog­ságra tekintélyes kecskeméti fia­talembereket? Nyilvánvaló, hogy az abszolu­tizmus dermesztő légkörében a hatalom igyekezett elhallgatni, el- hallgatfátni a király elfogásának tervéről szállongó híreket, hiszen éppen hatalma szilárdságának igazolására utaztatták végig a fia- ital uralkodót a megszállt ország­ban. Az ügyhöz méltatlan emlékmű­sor rendezőjének, szerkesztőjének illene tuldni, hogy Arany János Ferenc József második magyaror­szági „diadalátjára”, (1857-ben!) írta bátor tiltakozásként A walesi bárdokat és nem az első utazás alkalmából, mint ezt a Kalandor vagy nemzeti hős? sejtette szom­baton délután. H. N. Fiatal dalosok seregszemléje Az idén tizennegyedik alka­lommal rendezik meg Székesfe­hérváron a Fiatal dalosak talál­kozóját július 3. és 5. között. A rendezvény célja az új dal moz­galom népszerűsítése, eredmé­nyeinek áttekintése, a fiatal éne­kesek tapasztalatcseréje. Kizá­rólag olyan amatőrök jelentkezé­sét várják, akik nem rendelkez­nek ŐRI, illetve Filharmónia működési engedéllyel. Megzené­sített verseket, saját kompozí­ciókat, a népzenét alkotó mó­don felhasználó szerzeménye­ket adhatnak elő, legfeljebb nyolc perdben. A jelentkezési lapokhoz a dalok szövegét is mellékelni kell. Beküldési határ­idő: április 30. Cím: Népműve­lési Intézet Tánc és Zenei Osz­tály, Budapest, Corvin tér 8. 1011. A borítékra írják rá:FDT. /■? 1 ) — Végül utalni sze­\~> 1 ’/ retnék egy ugyancsak nem mellékes körülményre: Sá­rost hét nagyerejű szúrással ölte meg áldozatát. Ebbe a hét, hang­súlyozom, hét nagyerejű szúrásba belevitte teljes elszántságát, a benne felgyülemlett bosszúvágyat, akkor tört ki belőle mindaz az indulat, amit hónapokig érlelt, fontolgatott, tervezgetett magá­ban, és amikor a tanya felé ha­ladva meglátta a kivilágított ab­lakot, már mindent eldöntött. Na­gyon jól tudta, hogy az ajtó nincs bezárva, hogy az öregember egye­dül van. A többit már tudjuk — sorolta az ügyész, majd néhány másodpercnyi szünetet tartva folytatta: — Az ügy nagy felháborodást keltett az emberekben, ami ter­mészetesen nem befolyásolhatja a bíróságot, de jelzi a társadalom reagálását. A vádiratban foglalta­kat változatlanul fenntartjuk, s ennek megfelelően indítványoz­zuk a bíróságnak, hogy Sárosi Pétert mondja ki bűnösnek, előre megfontolt szándékkal, nyereség- vágyból, mint aljas indokból el­követett emberölés bűntettében és ezért ítélje a törvényben előírt leghosszabb tartamú szabadság- vesztésre. Indítványozzuk továb­bá. hoay meghatározott időre tilt­sa el a bíróság a közügyek gya­korlásától a vádlottat, kötelezze a perköltségek viselésére, ugyanak­kor rendelje el a bűnjelként le­foglalt tárgyak megsemmisítését, illetve azok egy részének az áldo­zat hozzátartozói részére történő kiadását. Köszönöm... A bírónak zúgott a feje. Nem először tárgyalt ezzel az ügyész­szel, s korábbi véleményét most megerősítve látta: büntetőjogból nem ártana újra vizsgázni a kol­légának. Nem ítudom, egy szigorú vizsgáztató vajon átengedné-e? Az ügyész leült. A teremben hirtelen súlyos lett a csönd. Sáro­st Péter szinte kívülről hallotta saját szívverését, és csak nézte, nézte az ügyészt, a sovány arcot, erősen kopaszodó fejet, s csodál­kozott: miért haragszik ez az em­ber rá. Ugyanakkor örült is, mert hirtelen eszébe jutott hajdani cel­latársa, aki azt mondta: úgy fel­húznak, mint a pinty. Hát nem húzzák fel, ezt ö sose hitte, nem gondolta, de legbelül, valahol mégis ott vibrált benne a félelem. Azt nem tudta, nem tudhatta, hogy mennyi lehet az a leghosszabb bör­tön, de ez most alig érdekelte. Félt az ügyésztől. Most, ebben a pillanatban úgy gondolta, nagyon okos és nagyon ravasz ember ez a csontosarcú. Kihasználja, kifor­gatja, amiket 6 mondott, és min­dent ellene fordít. Valóban: zseb­kendőt talált a gazdája zsebében, de ő tudta, melyikben szokta tar­tani és csakis abba a zsebbe nyúlt. Igaz, a kezét megmoshatta volna, de felállni nem mert, még önmagától is félt. Hová lett a zsebkendő? Ki tudja azt? ö már nem emlékszik. Pénzt nem vett el tőle. Az ötszáz forintot kapta. Ennyi jutott neki a prémiumból, de papírja nem volt róla. Kása szakit kellett volna erről megkér­dezni. ö osztotta szét. Neki ötszáz jutott. Abból vette a bort, a na­rancsot és a vasútjegyet. Haragu­dott az ügyészre és félt tőle. Ha­ragudott volt gazdája fiára is, aki nem jött el a tárgyalásra. Pedig sok mindent el tudott volna mon­dani, ő is haragban volt az apjá­val. Vagy éppen azért nem jött? Ült a pirospozsgás fegyör mel­lett, s olyan kíváncsiság vett erőt rajta, mintha itt egy érdekes kér- dezz-feleiek játék folyna. Olyan, amiben neki nem kell részt venni, csak kívülről szemléli, hallgatja. Hirtelen rémület fogta el: a leg­hosszabb börtön. Mennyi lehet ez? Hallott már olyasmiket a ta­nyákon valamikor, hogy életfogy- tiglanra ítéltek valakit. Ez lenne a leghosszabb? Vagy tíz év, húsz, ötven? Pedig ő most a fél eszten­dei börtönélet alatt is mindig ki a mezőkre, szőlőkbe, szántóföl­dekre vágyott. A cella ablakából csak az eget látta, annak is csu­pán parányi kockáját. Arra eszmélt, hogy halkan kat­tog az írógép, s a bíró nyugodt hangon diktál a nagymellű lány­nak, mintha senki más nem len­ne a teremben, mintha nem tör­tént volna semmi, mintha az ügyész szavai el sem hangzottak volna. Vagy a bíró nem értette, mit akar ez a kopaszodó ember? Esetleg érti, és ő is azt akarja, ügy gondolja? Elhiszi, hogy Sáro­si Péter úgy csinált mindent, ahogy ez a vékony arcú ügyész elsorolta? A vádlott, miközben a bíró a jegyzőkönyvet diktálta, megálla­pította, hogy buta ember lehet ez a bíró, és volt gazdájának a fia éppen azért nem jött el a tárgya­lásra, mert ő sejti, hogy itt is le van fizetve mindenki. Csak azért fizette le a bírót, áigyészt, hogy őtet elítéljék a leghosszabb bör­tönre. Szerette volna tisztán, vi­lágosan átgondolni mindazt, amit Oz ügyész mondott, de nagyon gyorsan beszélt és nem is értett mindent, sőt alig értett valamit, csak a végén, hogy leghosszabb börtön, meg hogy ne higgyenek a mesének, ö pedig nem mesélt. Igazat mondott. Hányszor, de hányszor átgon­dolta azt a napot, azt az estét, éj­szakát, meg az előtte volt napo­kat, beszélgetéseket. Nem hisznek neki. Nem hisznek. Az ügyész, az biztosan nem hisz, mert mondta is, a bíró pedig elhiszi, amit az ügyész mondott, s most leírják, mintha tényleg igaz lenne. Nem igaz. ö nem készült megölni Kő­vári Imrét, de hiába töri a fejét, mert nem tudja, hogy akkor még­is miért ölte meg. Talán, ha nem veszi elő a seprűt, ha nem üti meg, akkor 6 békében hagyja és elmegy Rózsiékhoz. Belép, és azt mondja: — Hoztam neked naran­csot. Ugye még nem ettél ilyet? Mert biztosan nem evett. Hová lett a narancs? Ez húsvét óta még nem is jutott eszébe. Ki ette meg, amit ő vett a Rózsinak? A fegyör, vagy éppen az ügyész, esetlea a rendőr? Pedig szép, nagy narancs volt. Tessék adni egy ilyen sárgát! — jutott eszébe saját mondata, amit akkor dél­után mondott a fiatalasszonynak az állomás felé menet a parkban, a bódénál. Ez a sárga narancs, bácsikám. Érti? Narancs. így tud­ta meg, hogy milyen a narancs. Az ügyész azt is mondta, hogy ő aljas. Hát itten ilyet is szabad mondani? A gazdája is mondott ilyet neki. hogy aljas bitang. De ő nem az. Mindig tisztességesen dolgozott, nem lopott, nem csalt, senkit be nem csapott, és most itt azt mondják rá. hogy aljas. Ki érti a világot, az embereket? Ki érti? öt mindig lehetett ver­ni, soha senki nem állt mellé. A lelencben is verték és utána imádkozni kellett, hogy az Isten ne haragudjon. De honnan tud­juk, hogy már tényleg nem ha­ragszik? Valami hosszú, szép imát kellene tanulni és elmondani este az istállóban, amikor egyedül van... A cellában. (Folytatjuk.)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents