Petőfi Népe, 1986. március (41. évfolyam, 51-75. szám)

1986-03-15 / 63. szám

PETŐFI NÉPE Száztizenöt évvel ezelőtt, 1871. március 15-én született Békéscsabán, és 40 éves ko­rában, 1911. májusában ugyanott halt meg Áchim L. András neves parasztpo­litikus. A Mezöji Vilmos által vezetett Magyarországi Újjászervezett Szgciáldemakrata \Párt program­jával 1905-ben szülővárosában képviselővé választották, de már a következő jVsdtQndőbén szakított a megalkuvó Meaő/ivel, s meg­alakította a Magyarországi Füg­getlen Szocialista Pártot, későb­bi nevén MágyarOrszági Paraszt­pártot, s megindította 'annak he­tilapját, a PardsZt Újságot. 1906. májusában saját pártjának prog­ramjával újból képviselővé ■ vá­lasztották, de mandátumát' a Kú­ria megsemmisítette. Ugyanak­kor lazítás és osztály elleni iz­gatás címén bűnvádi eljárást in­dítottak ellene, amely két esz­tendővel később felmentésével végződött. Létrehozta a Kisgaz­dák, Földmunkásak és Kubiku­sok Szakegyletét; i ennek 1908. június 8-án Békéscsabán meg­tartott kongresszusán mintegy 400 szervezet képviseltette ma­gát. 1910-ben újból képviselő lett. s parlamenti beszédeiben, cikkei­ben polgári demokrdtikus refor- mdkai, valamint földreformot követelt. Állhatatos politikai harca egy­re fokozta az uralkodó körök gyűlöletét. Lobbanékony termé­szete is hozzájárult égyéni tragé­diájához: politikai, illetve családi ellentétek miatt 1911. május 14- én agyonlőtték. Szép magyar beszéd Valamennyi — szám szerint húsz — ipari szakmunkásképző Intézet elküldte képviselőjét a kecskeméti mezőgazdasági szak­munkásképzőbe a tegnap sorra került Szép magyar beszéd vetél­kedő megyei döntőjére. Mind­annyian elmondták Babits Mi­hály: Irodalmi nevelés című pró­zai művét, a szabadon választott költeményt vagy prózát, majd a rádióújságból kiválasztott mon­datot látták él hangsúlyjelöléssel. A verseny első helyezettje Buda Adám, a kecskeméti Kocsis Pál Mezőgazdasági Szakmunkáskép­ző Intézet tanulója lett, (felké­szítő tanára: Búzás Margit), a második pedig a kiskunfélegy­házi 608-as Szakmunkásképző Intézet színeiben indult Vincze Katalin, akit dr. Kis Katalin ké­szített fel. Mindkét fiatal indul az áprilisban Győrben sorra ke­rülő országos Szép magyar be­széd versenyén. Bács-Kiskun megyei krónika 1986. március 8-tól 13-ig Szombat: Megyei népzenei találkozó, és vigadó volt a dunavecsei művelődési házban. Vasárnap: Küldöttgyűlést tartott a megye legna­gyobb áfésze, az Univer. Hétfő: A megyei képviselőcsoport ülése Kecske­méten, a Sajtóházban. — Az áprilisban kezdődő műszaki hetek programjáról tárgyalt egyebek kö­zött a Műszaki és Természettudományi Egyesüle­tek Szövetségének megyei szervezete. Kedd: Kecskeméten, az SZMT-székházban meg­alakult a Pedagógusok a békéért elnevezésű mun­kacsoport. — Obsitos-búcsúztató a megyeszékhe­lyen, az Erdei Ferenc Művelődési Központban. Szerda: Ülést tartott a megyei tanács végrehajtó bizottsága. Napirendjén: a megye hosszú távú terü­let- és településfejlesztési koncepciója, valamint a Tiszakécskei Városi Tanács V. B. tevékenysége. — Újjáalakult a népfront megyei béke és barátsági munkabizottsága. — A KISZ Bács-Kiskun Megyei Bizottsága a mozgalmi munka fő feladatairól ta­nácskozott. — Cravero Róbert, az Országos Terv­hivatal elnökhelyettese megbeszélést folytatott a megye vezetőivel. —Liszt Ferenc-erriléktiáblát avat­tak Kalocsán. Csütörtök: Ünnepélyesen megnyitották a Kecske­méti Tavaszi Napokat. — A Fogyasztók Megyei Ta­nácsa megtartotta a népfrontkongresszus utáni első ülését. — Környezetvédelmi kiállítás nyílt Baján, az Eötvös József Tanítóképző Főiskolán. • A Kecskeméti Tavatszi Napok alkalmából Johan- nus orgona- és csembalóbemutató nyílt az Erdei Ferenc Művelődési Központban. A kiállítás tíz na­pig látható. Kedves Mint tudják, az idén feb­ruár 13-án, majd ezt követő­en még néhány alkalommal a Petőfi Népe 7—8. oldalán megrendelőszelvény jelent meg. örülünk, hogy akciónk­kal sikerült még szorosabb kapcsolatot kialakítani Bács- Kiskun lakossága és a megyei napilap között, ugyanis sok új előfizetője lett a Petőfi Né­pének. Az eddig beérkezett több száz megrendelőlap túl­nyomó részéből azt is meg­tudhattuk, hogy olvasóink mit igényelnek lapunktól. So­kan leírták, miről olvasnának szívesen a Petőfi Népében. Ja­vaslataikat, tanácsaikat, ötle­teiket, természetesen haszno­sítjuk. Még ezekben a napokban is folyamatosan érkeznek a me­gye postahivatalaihoz meg­rendelőlapok. Beküldőiket Olvasóink! nem akarjuk kizárni a juta­lomsorsolásból, ezért szíves türelmüket kérve, ezzel még várunk egy kicsit. De szavunkat megtartjuk, s hamarosan — az időpontra még visszatérünk — az egész esztendőre előfizetők között nyolcnapos üdülést sorsolunk ki a bolgár tengerpart egyik legszebb részére, Neszebárba. (Egy személynek a Cooptu- rist ajándéka.) Aki legalább negyedévre megrendeld lapun­kat, az IBUSZ kecskeméti uta­zási irodájától egyhetes, egy­személyes belföldi üdülésre szóló utalványt nyerhet; a Pusztatourist pedig négy sze­mélynek ajánl fél hétvégi pi­henést (kirándulás, horgászás) tiszakécskei faházában. To­vábbi díjaink: tíz egész évi, tíz féléves és tíz negyedéves Petőfi Népe-előfizetés. A szak- szervezetek a megye ötéves tervéről Gaborják József, a megyei ta­nács tervosztályvezetője ismer­tette a Szakszervezetek Bács- Kiskun Megyei Tanácsa elnöksé­ge ülésén tegnap délelőtt Bács- Kiskun VII. ötéves gazdaság- és településfejlesztési tér vj avasla- tát. Az SZMT ^nti tárggyal kap­csolatos tervezetét Kovács Pál, az SZMT főmunkatársa terjesz­tette elő. A tanácskozáson a továbbiak­ban meghallgatták az új vállala­ti kollektív szerződések előkészí­téséről összeállított tájékoztatót, végezetül elfogadták a szakszer­vezetek békemozgalmi tevékeny­ségét segítő ajánlásokat, prog­ramjavaslatokat. PIACI KÖRKÉP Arak Kecskeméten (forint,kilogramm) Élő csirke 66 Élő tyúk 60 Tej (liter) 9 Tejföl (Éter) 60 Túró 60 Tojás (db) 2,50—2,80 Burgonya 6—7 Sárgarépa 12—15 Petrezselyem 25—40 Vöröshagyma 12—IS Fejeskáposzta 20 Kelkáposzta 10—15 Saláta (db) 10—12 Paradicsom 240—300 Paprika (db) 4—10 Uborka 80—100 Hónapos retek (csomó) 6^10 Fokhagyma 130 Paraj 80 Sóska 100 Gomba 70—űWO Alma 6-Hlß Körte 30 Szárazbab (liter) 80 Arak Kiskunfélegy­házán Burgonya 6—7 Alma 16-20 Körte 30—36 Kelkáposzta Fejeskáposzta Sárgarépa Petrezselyem Fokhagyma Vöröshagyma Karalábé Szárazbab (liter) Héjas dió 16 16—18 16—18 26 íoo—a io 16 6—6 60—80 40 Dióbél' 135—145 Savanyú káposzta 18—20 Tojás (db) 2,50—2,60 Élő csirke 60—(70 Élő tyűk 50—55 Túró 50—60 Tejföl 60—70 Sajt 80—90 ÜJ BÉLYEG A Magyar Posta a vakok irán­ti figyelem felkeltésére március 20-án, csütörtökön Humanitás elnevezéssel új, 4 forint névér­tékű bélyeget bocsát forgalom­ba. A bélyeget Oláh György grafikusművész tervei alapján több színű ofszetnyomással az Állami Nyomdában készítették. A bélyegképen vakvezető kutya látható, nyakörvén vöröskereszt­emblémával. A bélyeg bal oldalén Braille-írással is látható a Hu­manitás felirat. * 8 Megyénk az országos sajtóban MŰSOR film. 6 és 8 órakor: LÁTÓI CHATTER- T.EY SZERETŐJE. SZ., mb., franciát— angol film. 18 éven felülieknek. Stúdiómozi: (HMO) délelőtt 10 ára­kor: LÜDAS MATYI. Magyar Hírlap, 1986. március 14-i szám: Sz. A.: A bizalomról — élő adásban. (A rádió március 13-i, hajnaltól reggelig tartó műsorának vendége dr. Gajdócsi István, a Bács-Kisfcun Megyei Tanács elnöke, országgyűlési képviselő, az Elnöki Tanács tagja volt.) ' Kincskereső, 1986. márciusi szám: Pintér Lajos: Anatómiá­éra. (Kecskeméten élő költő verse.) — Gennadij Zsavoronykov: Miért szeretem Kukuskiniárt? (Antalfy István fordítása.) Űj Tükör, 1986. 11. szám: Gonda György: Egy Petőfi-kiézirat- hoz. (Az Egressy Gáborhoz c. vers 'kéziratáról.) Magyar Ifjúság, 1986. 6. szám: Börzék Tibor: Képitár Baján. (Nagy István hagyatéka a Vojnich-kúriába került.) Tanuljunk egymástól, 1985. 6. szám: Janik József: Vállalkozói együttműködés a kistermelőkkel. (A szerző a Kiskőrösi Állami Gazdaság igazgatója.) — Budai István: A termelésszervező munika meghozta a várt eredményt. (A szerző a tiszakécskei Béke és Barátság Tsz elnöke.) Néphadsereg, 1986. 11. szám: Cseri István: Tiszthelyiettte»-pa­lánták. (A szabadszállási MN Gép járműtechnikai Tiszthfelyet- tesképző Szakközépiskola bemutatása.) Súlyos sérülések a közutakon Baján a Szamuely és a Deák Ferenc utca kereszteződésében március 12-én Szauer József 75 évles bátaszéki lakos (Árpád u. 2.) személygépkocsival nem adott el­sőbbséget a védett útvonalon mo­torkerékpáron közlekedő Vancsik Géza bajai lakosnak (Szabadság u. 71.). Összeütköztek, majd a motoros neki vágód ott egy álló teherautónak és súlyosan meg­sérült. Kecskeméten, a Kiskörúton, a posta' bejárata előtti gyalogátke­lőhelyen Tóth Zoltán 27 éves he- tényegyházi lakos (Huszka L. u. 15.) március 13-án személygép­kocsival elütötte Sinka Zoltánná kecskeméti lakost (Reiszmann Sándor u. 40.). A gyalogos súlyos sérülést szenvedett, Kiskunfélegyházán, a Nefelejts és a Lugas utca kereszteződésé­ben ugyancsak 13-án Szabó Mi- háilyné 78 éves helyi lakost (Lu­gas u. 12.) ütötte el egy féktávol­ságon belül érkező személygép-, kocsi. Az idős asszony figyelmet­len volt, á jármű elé lépett és súlyosan megsérült. R. M. Március 15-én, szombaton KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ A TESTŐR mára hirdetett előadása betegség miatt elmarad! ERDEI FERENC MŰVELŐDÉSI KÖZPONT 1» órakor: Szövetkezeti néptánc- találkozó. Ft árakor: Ciróka bábszínház. LU­DAS MATYI. 18 órakor: Kodály Kamara Tánc- együttes műsora. 20 órakor a Garabonciás-háziban: Petőfi Sándor: A helység kalapácsa. Előadja a Garabonciás Stúdió. MOZI KECSKEMET Városi mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: AGYÜGOLYO-FUTAM. Sz., mb., amerikai film. Árpád mozi: fél 4, háromnegyed « és 8 Órakor: HIDEGLELÉS. Sz., len­gyel film. 14 éven felülieknek. Otthon mozi: délelőtt 10 és fél 6 árakor: AZ ELVESZETT FRIGYLÁ­DA FOSZTOGATÓI. Sz., amerikai film. 14 éven felülieknek. Fél 8 ára­kor: AZ ÖRÜLT CSALÁD. Amerikai film. Mesemozi: fél 4 és háromnegyed 6 órakor: AZ ÁLMATLAN FÜLESBA­GOLY. Stúdiómozi: 8 órakor: A MÉHKAS, sz., mb., spanyol film. 14 éven felü­lieknek. Pajtásmozi: fél 4 órakor: HOGYAN LEHET MEGIJESZTENI EGY OROSZ­LÁNT? BAJA Uránia mozi: fél 4, fél « és fél 8 órakor; SZEXMISSZIO. sz., mb., len­gyel film. 14 éven felülieknek. Központi mozi: 4 órakor: FÖLTA- MADOTT A TENGER. Sz., magyar film. 6 árakon; TE MAR NAGYKTS- FIÜ VAGY. Sz., mb„ amerikai film. KALOCSA i Otthon mozi: 4 órakor: MÁTYÁS, AZ IGAZSÁGOS. Sz., magyar rajz­KISKÖRÖS Petőfi mozi: 5 és 7 órakor: IDŐ VAN. Sz., magyar film. 14 éven fe­lülieknek. KISKUNFÉLEGYHÁZA Petőfi mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor,: A HÁZIBULI FOLYTA­TÓDIK. Sz., mb., francia film. KISKUNHALAS Fáklya mozi: 4, 6 és 8 órakor: BA­LEKOK. sz., mb., francia film. TISZAKÉCSKE A művelődési házban: 5 és 7 óraikor: POSZE ID ON -KATASZ TRÓF A. SZ., amerikai film. 14 éven felülieknek. Március 16-án, vasárnap ERDEI FERENC MŰVELŐDÉSI KÖZPONT 10 órakor : Szövetkezeti néptánc- találkozó. Előzetes Március 17-én, hétfőn 19 óraikor: Varga Miklós Band, Deák BU1 Gyu­la és a Kormorán együttes koncert­je. Popz9ák-bérlet. MOZI A mozik műsora azonos a szomba­tival, kivéve: KECSKÉMET Otthon mozi: FILMGLÓBUSZ: fél 8 órakor: A HÍD ALATT. Kínai film. Mesemozi: fél 4 és háromnegyed 6 órakor: AZ ÁLMATLAN FÜLESBA­GOLY. Stúdiómozi: Nincs előadás. Pajtásmozi: Nincs előadás.' BAJA Uránia mozi: matiné: AZ ÉNEK­LŐ KUTYA. Központi mozi: 4 és 6 óraikor: TE MAR NAGYKISFIÜ VAGY. Sz., mb., amerikai film. KALOCSA Stúdiómozi: Nincs előadás. KISKOROS Petőfi mozi: 3, 5 és 7 órakor: PO- SZEJDON-KATASZTRÓFA. sz., ame­rikai film. 14 éven felülieknek. TISZAKÉCSKE A művelődési házban: 5 órakor; A KIS EGYSZARVÚ, sz., japán rajzfilm. 7 órakor: ÁTVERÉS. Sz., mb., ame­rikai film. 16 éven felülieknek. hírek hírek NAPTÁR 1986. március 15., szombat Nemzeti ünnep Napkelte: 5 óra 59 perc Napnyugta: 17 óra 48 perc Holdkelte: 7 óra 46 perc Holdnyugta: 23 óra 19 perc IDŐJÁRÁS Előrejelzés az ország területére ma estig: Keleten lassan csökken, majd nyugaton is felszakadozik időnként a felhőzet. Elszórtan — főként nyugaton — várható gyenge eső, a hegyekben hószál- lingózás is lehet. A délkeleti szél időnként megélénkül. A legma­gasabb nappali hőmérséklet szom­baton nyugaton 4 fok, keleten pedig 9 fok körül alakul. A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium és a Bajai Meteoroló­giai Főállomás Jelenti: Március 13-án Kecskeméten a közép­hőmérséklet 5,4 (az 50 éves átlag 3,5), a legmagasabb hőmérséklet 9,2 Cei- sius-fok volt. A nap nem sütött. Teg­nap reggel 7 órakor 2,0, 13 órakor 4,5 Celslus-fokot mértek. A legalacso­nyabb hőmérséklet 2,0, a tengerszint­re átszámított légnyomás 1028,3 milli­bar — mérsékelten emelkedő — volt. Március 13-án Baján a középhőmér­séklet 2,7 (az 50 éves átlag 4,8), a leg­magasabb hőmérséklet 6,3 Celsius-fok volt. A nap 6,8 órán keresztül sütött. Tegnap reggel 7 órakor 1,0, 13 órakor 4,5 Celsius-fokot mértek. A legala­csonyabb hőmérséklet 0,9 fok, a ten­gerszintre átszámított légnyomás 1026,9 millibar — emelkedő — volt, 1,2 milliméter csapadék hullott. LOTTÓ A Sportfogadási és Lottó Igaz­gatóság közlése szerint a Szent­endrén megtartott 11. heti lottó­sorsoláson a következő nyerőszá­mokat húzták ki. 42, 50, 58, 74, 76. — Reggeli ^>écsi hírek. A Ma­gyar Rádió pécsi körzeti és nem­zetiségi szerkesztősége — kísérle­ti jelleggel — két héten át reg­geli híradással is jelentkezik Március 17-től 21-ig, illetve 24- től 28-ig reggel 6 óra 15 perctől 6 óra 30 percig a Bács-Kiskun megye nyugati részén jól fogha­tó Kossuth rádió URH-sávján a 71,81 és a 71,03 MHz-en, illetve a Petőfi rádió 344 méteres közép- hullámú sávján sugároznak mű­sort. A hírek, információk, prog­ramok mellett útviszonyokról, időjárásról, a legfrissebb és a várható eseményekről számolnak be. Elhunyt Dankovits László A Szakszervezetek Országos Tanácsa és a Népszava Szérkesz- tősége megrendültén tudatja, hogy dr. Dankovits László, a Népszava föszerkesztŐThelyette- se szívroham következtében, 53 éves korában elhunyt. Temetéséről később intézked­nek. Április 6. — a tavaszi szünet része A Művelődési Minisztérium tá­jékoztatása szerint április 6. az iskolákban a tavaszi szünet ré­sze. A tanulók foglalkoztatásáról a többi szünetnappal megegyező­en gondoskodnak az iskolák. A tavaszi szünetre vonatkozó álta­lános rendelkezés szerint a szü­net előtti utolsó tanítási nap áp­rilis 3., csütörtök, a szünet utáni első tanítási nap április 14., hét­fő — kivéve azokat az iskolákat, ahol ettől eltérően határozták meg a tavaszi szünet idejét. Értékelték a kirakatokat Mint szerdán közültük, Kecs­keméten 24 üzlet .jelezte részvé­telét a tavaszi napok alkalmával rendezett kiirakatversenyre. Arról, hagy milyen eredményt hozott a verseny, tegnap Horváth Antal, a városi tanács általános elnökhelyettese és Tóth Dezső, az Alföld Kereskedelmi Vállalat reklámosztály-vezeftője adott ér­tékelést a tanácsháza vb-termé- ben. A kirakatverseny legjobbja a Bácska Kereskedelmi Vállalat Rákóczi úti lakástextil-boltja, második helyezést ért el a Cent­rum Áruház és az Amfora Két- templom közi üzlete, míg a har­madik helyet az Uiniver Áfész 3-as városközponti ABC-jének ki­rakatrendezéséért Kékiné Borzák Piroska kfrakaltrendező szerez­te meg. Többen elismerő okleve­let kaptak. ♦ — KÜLÖNLEGES HANGSZE­REK. A Kacske;méti Tavaszi Na­pok eseménye lesz vasárnap 16 órakor, a Piarista Gimnázium­ban a városi hangszer,gyűjtemény koncertje. Különleges hangsze­rek, muzsikák szólnak majd Dó- biás Pétéi és Léskowsky Albert rendezésében. Megismerhetünk olyan zenesdérzőliet is, akiket más „oldalukról” jegyzünk: 1. Jakab, Vili. Hintik, Rousseau, Tolsztoj, Nióstische, Arany János dallamai elevenednek meg. — BOZSÓ-KÉPEK A KÉP­CSARNOKBAN. T égnaptól, a KecsUeméfi Tavaszit Napok al­kalmából, Bozsó Jánafs kecske­méti festőművész alkdtásai is lát­hatók a Képcsarnok kecskeméti Petőfi Sánddr utcai boltjában. — VILÁGHÍRŰ FESTMÉ­NYEK. A Dunamellékv Reformá­tus Egyházkerület Ráday Mú­zeumában (Kecskemét, Szabadság tér 7.) világhírű festményeket láthatnak tegnaptól az érdeklő­dők. Id. Lucas Cranach 1504-ben festette Stint Katalin vértanú sä­get,' As <a Cranach-iskolából szár- mlazó Betlehemi gyermekgyil- kassáig című képeket mutatják be. Az alkotások egész évben megtekinthetők, hétfő ' kivételé­vel napónta 10—18 óráig. — A káros szenvedélyekről. A dohányzás és az alkohol ártal­mairól tart előadást március 17- én 17 órai kezdettel dr. Dombai Sarolta a kecskeméti Szalvay Mihály Űttörő- és Ifjúsági Ház­ban. — Szerkesztőségi ügyelet: Vasárnap 10-től 18 óráig, hétfőtől péntekig napont* 9 és 18 óra között. Ez idő alatt hírek, rövid tudósítá­sok, információk közölhetők a 27-611-es telefonszámon, valamint a 26-216-os te­lexszámon. f Hétfői ^ ^lapszámunkból J — BUZÁNSZKI és hidegkú­ti MADARASON. Kedden 18 órai kezdettel Madarason, a Sztár presszóban Buzánszki Jenő és Hidegkúti Nándor, az egykori labdarúgó-aranycsapat tagjai tar­tanak filmvetítéssel egybekötött élménybeszámolót. Az érdeklődők láthatják majd a 6:3-as angol— magyar mérkőzést is. A Sajtóposta összeállítás mellett — a negyedik ol­dalon — megismerkedhe­tünk az Izsáki Állami Gaz­daság főbizalmijával, aki a szőlészeti telep vezetője. Ugyanitt megtudhatjuk azt is, hogy milyen új utakon jár a Villamosállomás Sze­relő Vállalat kunszentmik- lósi gyáregysége. Talán egyhamar nem vész fele­désbe Kalocsa népi díszí­tőművészete, legalábbis ezt szeretnék az I. István Gimnáziumban. Mit tesz­nek ennek érdekében? Er­ről is írunk az ötödik olda­lon. A szecesszió és art-de- co című cikk a kecskeméti Cilrapalotában látható idő­szaki kiállítást mutatja be. $ — A magyar csapat. Péntekejfc- a tatai edzőtáborban Mezeje György szövetségi kapitány ki-/- hirdette azt a kezdőcsapatot,*y'7 amely vasárnap a Népstadion-- ban a Magyarország—Brazília labdarúgó-mérkőzésen fellép. Az együttes: Disztl P. — Sallai, Nagy, Garaba, Varga — Hannich, Kardos, Détári — Kiprich, Ester­házy, Bognár. — Közlemény. A Szegedi Dé­mász Üzemigazgatóság kiskun­félegyházi kirendeltsége értesí­ti a lakosságot, hogy március 19-én 8-tól 15 óráig Kunszállás belterületén, valamint a Fülöpja- kab Alkotmány utcai trafókör­zetben áramszünetet tart. (647) VÁLASZ — Miéit keresed Ame­rikát Ázsiában? <— kérde­zi a tanító. — Kdjombusz is először Indiát k&riste, e csak az­tán találta meg Ameri­kát... — feleli a tanuló. m I. NÉPE PEgtípti ] V Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: dr. Sztrapáik Ferenc Főszerkesztő-h*ly*tt** i dr. Gál Sándor Kiadja: a Bács-Kiskun megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Preiszlnger András igazgat* Szerkesztőség, Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér 1/a. 6001 Telefon: 27-6U Telexszám: 26-ai« bmlv h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hfrlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra: 43,— Ft. negyedévre: 1’29,— Ft. félévre: 258,— Ft. egy évre: 516,- Ft. Készült a Petőfi Nyomdába* ofszet rotációs eljárással Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. • 8001 Telefon: 28-777 Igazgató: Ablaka latrán HU ISSN 0131—2>Ix

Next

/
Thumbnails
Contents