Petőfi Népe, 1986. február (41. évfolyam, 27-50. szám)

1986-02-10 / 34. szám

1» k <- K. Ä PETŐFI NÉPE ® 5 NE LEGYENEK KONGÓ KULTŰRHÁZAK! Mit terveznek a népművelők? I Sokak szerint nagyközségnél kisebb településen nem lehet igazán aktív közművelődési munkát végezni. Gyér az érdeklődés, rosszak az adottságok, nagyon kevés fo­rint jut az amatőrizmus, a klubok, a gyermekcsoportok támogatására. Hogy a tamáskodóknak nincs mindig iga­zuk, álljon itt bizonyságul négy művelődésszervező szakember nézete. Mit terveznek a következő hónapok­ra? — kérdeztük találkozásunkkor. MERCZ VINCE, a szalkszent- mártoni Petőfi Termelőszövetke­zet művelődési házának vezeitője: — Községünkben' hagyománya van az öntevékeny művészeti munkának. Szövetkezetünk szín­vonalas együtteseket — tárccso- portot és énekkart — működtet. A következő hónapokban tervez­zük, hogy a próbákon kívül házi rendezvényekkel színesítjük a csoportok programját: ne csak a közös munkában, hanem a kötet­len szórakozásban is találkozza­nak. Művészeti közösségeink pro­dukciója lehetőséget ad arna, hogy kapcsolatba' lépjünk a szomszé­dos községek hasonló érdeklődésű amatőrjeivel. A szép sikerű kun- adaesi „szomszédolás” után Kun- szentmiklósra és Szabadszállásra hívnak bennünket. Szeretnénk minél több politikai és irodalmi rendezvényt is szervezni. Szeret­nénk, ha egyre több embernek lenne fontos a munkánk! NESZVECSKÖNÉ. HORVÁTH ZSUZSANNA művelődésiház- igazgató, Tass: — Most fejeztük be intézmé­nyünkben a felújítást. A lakos­ság segítőkészsége végig megmu­tatkozott. Fiatalok és idősek tár­sadalmi munkában szépítették az épületet. Biztatás ez számomra, és nagyon jól jön, hiszen csaik né­hány hete vezetem a létesítményt. Évekig szünetelt a köziművelődé­si munka intézményünkben, így nagyon sokat kell tennem azért, hogy végre megmozduljon az ál­lóvíz. A szórakoztató rendezvé­nyeiken. kívül a kisközösségek szervezését tűztem ki legfőbb cé­lul. Nyugdíjas-, ifjúsági, és gyer­mekklub már működik, de a tag­ság tartalmas programokat sze­retne. Igyekszem segíteni. Nyá­ron a tassi üdülőtelepen szerve­zünk könnyűzenei koncerteket, vetélkedőiket, sportrendezvényeket és táncesteket. VALENT PÁL, az apostagi Nagy Lajos Művelődési Ház igaz­gatója : — Novemberben bízott meg a községi tanács végrehajtó bizott­sága, hogy vegyem át a kultúr- ház vezetését. Másfél hónap múl­va már az 1986-os tervünket tár­gyaltuk. A tervezés folyamán na­gyon sok embert kerestem föl a faluban, hogy kérjem véleményü­ket. Reális tervezés csak a lakó- közösség bevonásával lehetséges! Változatos rendezvényeket készí­tünk elő. Sok segítséget kaptam a pedagógustestület vezetőitől' és a tanácsi dolgozóktól. Intézmé­nyünk a jövőben még johban tá­mogatja a könyvbarát-, a mese- és a filmklubot. Szép eredménye­ket várunk a díszátőművészkö- rünktől, amelyben igen lelkes kö­zösség dolgozik. Legszebb hímzé­seiket kiállításokon mutatjuk majd be. Szeretnénk a tavasszal több színlházbuszt és kirándulást szervezni, úgy tűnik, az ilyen jel­legű szolgáltatásokra nagy igény van. Nem feledkezünk meg arról sem, hogy a helyi irodalombará­tokból alakult Nagy Lajos Tár­sasággal közösen ápoljuk falunk nagy szülötte, Nagy Lajos emlé­két. Előadásokat, kiállításokat tervezünk neves irodalomtörténé­szek meghívásával. BORSODI ÁGOTA művelődési­ház-vezeitő, Szakmán — Egy örömhírrel kezdem: né­hány hónapja megalakult a nyug­díjasklubunk. Ez nem tűnik kü­lönleges eseménynek első hallás­ra, de nálunk ez jelentős válto­zást hozott. A félszáz tagú közös­ség életrehívásával ötven munka­társat kaptam, akik napról napra bejárnak az intézménybe, ötletes programokat ajánlanak és segí­tenek azok megszervezésében is. Az ő közreműködésükkel számos jeles tudós, politikus, újságíró, művész meghívását tervezzük. A rendezvények mellett számos új­szerű programot, árubemutatót, jogi, kertészeti, és pszichológiai tanácsadást, sok-sók kirándulást is szervezünk majd. Persze ter­veink csak úgy válhatnak valóra, ha továbbra is élvezzük a helyi termelőszövetkezet, valamint a tanács támogatását. Farkas P. József Szalkszent- márton, Duna- vecse, Szabad­szállás, Kis­kunfélegyháza, Kecskemét és a legismertebb, Kiskőrös: megyéink Petőfi-em- lékhelyei. Alig van, olyan álta­lános iskolás, aki iá nyolcadik oszitály végiéig ne járt volna Pe­tőfi szülőházában, de megállnak itt a kirándulók, látogatják kül­földiek, felkeresik Petőfiről el­nevezett intézmények, brigádok dolgozói is. Évi ötvenöt—hatvan­ezer látogató élőtt kell az intéz­ménynek Petőfihez méltó módon idéznie a költő emlékét. Tizenhét éve, 1969-ben nyílt meg a szülőház melletti új épü­letben az irodalomtörténeti ál­landó kiállítás, Váczi Mihály avatta fed. Tizenhét év alatt több mint egymillió látogatója volt, a a vendégkönyvek tanúsága sze­rint a politikai és kulturális élet jelentős hazai és küllföldli szemé­lyiségei 'keresték fel. 1985-ben a múzeum mellett felavatták a Pe- tőíi-művek fordítódnak szobor­parkját. Az ápolt, szép környe­zetben, még feltűnőbbé vált a ki­állítás szomorú elhanyagoltsága, elavultsága. A széntüzelésű kály­hák füsitjót nem lehetett már na­pes takarítással, kisebb karban­tartással ellensúlyozni. Januárban a nádfedeles, ha­gyományos iháromosztatú házat újították fett: megoldották fűté­sét. kicserélték elektromos háló­zatát, festettek, mázoltak. Az iro­dalomtörténeti kiállítást lebon­tották, a kiállított anyagot el­kezdték restaurálni. A kiállításit egy — a kisköröst Ifjúsági Ház segítségévéi készült — videoka­zetta őrzi. 1987. március 15-iig a látogatók csak a szülőházban idézhetik fél Petőfi emlékét. Az új kiállítás rendezésére a megyei múzeumigiazgatóság Kiss József irodalomtörténészt, Pető­fi-kutatót kórrte fel. A forgató- könyv koncepciója eltér a meg­szokottól — nem Kiskőröstől Se­Üjjárendezik a kiskőrösi rr • Takácsné Stalter Judit, a múzeum új igazgatója. gesvárig kíséri végig a költő életútját, felidézve a korszak magyar történelmét is, hanem a mai Bács-Kiskun megye terüle­téhez kötődő eseményekre, do­kumentumokra épít. Más infor­mációt nyújt maijd a látogatók­nak, mint amit tankönyvekből, monográfiákból is megismerhet­nek. Azt a tényt, hogy kevés eredeti Petőfi-relikvia maradit ránk, korszerű technikai mód­szerek alkalmazásával! kívánják a rendezők ellensúlyozni: a ki­állítótérben kialakított elő­adóterem vetítésre, rendhagyó irodalmi órák, előadások megtar­tására ad majd lehetőséget. A megye irodalomtörténeti emlékhelyei közül 1985-ben be­zárt a duniavecsei Pétőfi-ház és a kecskeméti Katona József Em­lékház. Dunávecsén februártól felújított épületben új kiállítást láthatnak az odalátogatók. A kiskőrösi tervek biztatóak: a me­gyei múzeumi hálózat régi for­májában is légtöbb látogatót vonzó intézményé egy év múlva korszerű, tudományosan és mód­szertanilag is 1987-es színvona­lon ismerteti majd a látogatók­kal Petőfi Sándort, és kötődését szűkébb hazánkhoz Pálmai Rita múzeumpedagógus emléktárgyak a restaurátor-műhelyben • A kiállított tárgyak a restaurátor-műhelybe ke­rülnek. (Fotó: Straszer András) • Részlet a bezárt kiállításból. A megszólítások rendje Pályázati felhívás J. A. Gagarin űrrepülésé­nek 25. évfordulója alkalmá­ból Üt a csillagokba címmel képzőművészeti pályázatot hirdet a Fiatal Művészek Klubja, valamint a Szovjet Kuitúra és Tudomány Háza Szovjet Sci-£i Barátainak Klubja. A pályázaton űrfouta- tássgil kapcsolatos, és sci-fd témájú alkotásokkal lehet részt vermi. A pályázatra beküldött leg­jobb alkotásokból 1986 ápri­lis 7-én kiállítást rendeznek a Szovjet Kültúrá és Tudo­mány Házéiban. A pályázaton való részvétel alsó korhatára: 16 év. Egy al­kotó több művel is pályázhat. A pályázatra szárit alkotá­sokat! személyesén 1986 már­cius 28—29-én (péntek—szom­bat) 10—18 óra között lehet leadni a Szovjet Kultúra és Tudomány Házában. (1052. Budapest, V. kerület, Sem­melweis u. 1—3.). Postai úton is be lehet küldeni anyagot, ebben ,az esetben a postára adásit március 20—26. között kérjük lebonyolítani. A beküldött, beadott pálya- műveken kérik feltüntetni: a mű címét; a készítés idejét; a készítés technikáját; az al­kotás méretét cm-ben; a szer­ző nevét, születési évét, pon­tos lakcímét, valamint státu­sát (amatőr—hivatásos); a szerző álltai becsült eszmei ér­tékét, vagy ha már volt zsű­rizve az alkotás, akkor a zsű­rizett értékét és a zsűrizési jegyzőkönyv számát. A 'legjobb al'koitáisokat a zsűri összesen 60 000 forint jutjallomban részesíti, a hiva­tásos és amatőr pályázókat külön kategóriában bírálja el. A pályázattal kapcsolato­san fedvSílágösitást a Fiatal Művészek Klubjától lehet kérni (1062. Budapest. Nép- köztársaság útja 112.) Régen megszabott rendje volt a megszólításoknak: a fiatalabb testvér magázta az idősebbeket, s természetesen a szüleit, — a ked­ves szülémet, az édes szülémet, a kedves atyámat, az édes atyámat, már ki-ki ahogy nevezte őket —, egyáltalán azokat, akik öregebbek voltak nála. A korosabbak a fia­talt viszont legény-, nagyleány- koráig tegezték, azután nem, ki­véve a benső rokonságot, mert ab­ban mindig is te maradt. A férj tegezte a feleségét, az viszont magázta a férjeurát, hacsak nem pörölt vele valamiért, amikor is könnyen tegezésre járt a nyelve. Tehát a megszólítás, az igesze­mély használatának külön szigo­rú rendje, illeme volt, amit át­hágni, megbontani nagy véteknek számított; megütköztek rajta, igen rossz néven vették. Móricz Zsigmond A boldog em­ber című regényében Joó György, a falusi mesélő, a század elején fölmegy Budapestre a Nyugati pá­lyaudvar tetejét kifesteni. Nem a munkával akad gondja, hanem a beszéddel: „Elébb sók bajom volt eggyel-mással, mert Budapesten másképp beszélnek, mint falun. Azt mondja Lieb úr; — Gyuri, hozza csak, kérem, a kendert. — Nézek körül, ki az a Gyuri, mert minálunk nem szokták gyurizni a kisgyereket se, hanem megad­ják a nevét...” Máskor az történik vele, hogy összeismerkedik egy kislánnyal a szomszéd faluban, s rögtön össze is melegszenek, rosszalkodnak is egy kicsit odakünn az udvaron, de úgy illik, hogy benn, a.többi­ek előtt magázódjanak, mert kü­lönben kitutódik az összemelege- dés. Joó György szól a kislány­nak, azonban vigyázatlanul — Móricz Zsigmond szavával — tes- tuzva, vagyis tegeződve. Minden­ki elcsendesedett, György, á suty- tyólegény elvörösödött, de a kis­lány elnevette magát, és ő is te­gezve mondott neki valamit. Nem kis dolog esett: fölborylt a rend, annyira, hogy Joó György még nagy idő múlva is mesélnivaló- nak tartja: „Ejha, ez már aztán valami, hogy még a jány is tegez”. Kiváltóiképp a szinte néprajzi hitellel dolgozó régi írók köny­veiben sok példát lelhetünk a megszólítás, a tegeződés, a magá- zódás hajdani használatára. A hagyományokhoz ragaszkodóbb családokban még ma is magázza a gyermek a szüleit, bár az is elő­fordul, nemegyszer tapasztaltam, hogy az édesanyát tegezi, az édes­apát viszont nem. Apóst, anyóst — ipát, napat — egykor nem tes- tuzta, sőt általában még ma sem tegezi a vő vagy a meny, de már ez is föliborullt. Egyre gyakoribb, hogy meglett emberek azt köve­telik a gyerektől, hogy tegezzék, azit meg végképp ne mondják neki, hogy néni, bácsi. Suhancok azzal szólítanak meg redős hom­loké férfiakat: — Légy szíves, adjál már tü­zet! Még jó, hogy ilyen szépen ké­rik. Joó Györgyként csodálkozunk tehát a „budapesti” beszéden, az­az egy egész ország megszólítási kuszaságán, új tegeződési, magá- zödási szokásain. A nyelvfigyelő­nek ajánlania kellene valamit, de mit javasoljon. Lieb úr azzal ad­ta meg a tiszteletet Joó György­nek, hogy „Gyuri, kérem ....!” Joó György falujában • pedig egészen más járta, ám ebben is, abban is benne volt a tisztelet. S a javas­lat ennyi: tiszteld a másikat, ked­ves olvasóim! Makai Tóth Mária I. „ . •. a törvény szövedéke mindig fölfeslik valahol” (József Attila) (1.) A férfi áll a bíróság előtt és remeg a térde. Mindenki ül: a bíró, a két népi ülnök, az ügyész, az ügyvéd, a gépírónő, sőt mögötte a pádon ül a fegyőr is. Csak ő áll egyma­gában, arcán a kifehéredett féle­lemmel, szemében a remény és a riadalom vegyes lángjaival. Ala­csony a férfi, mondhatnánk kicsi. De mégsem törékeny. Zömök, szé­les vállú, csontos, boltozatos hom- lokú. Csak éppen a lábai túlsá­gosan rövidek s így egész teste furcsa aránytalanságot mutat. Áll a bíróság előtt. Csizmában, szürke nadrágban, amelynek szá­rait begyűrte a csizmába. Barna zakója szinte a csizmaszár felső széléig ér, piros-kék-fehér csíkos, kockás inge végig begombolva. A keze, mint két hatalmas lapát mélyen lelóg, csuklóján enyhe pi­ros csíkot hagyott az előbb levett bilincs. Apró, egymáshoz közel ülő szeme van a férfinak, de arcát mégsem ez, hanem húsos, szélesen lapos orra teszi jellegzetessé és kiugró járomcsontjai. Néha han­gosat szippant, ilyenkor a fegyőr fenyegetően néz rá, de ő ezt nem látja. Zsebkendőjét mindig utólag veszi elő ilyenkor. A papírok sze­rint huszonnyolc éves, de ha a látvány alapján kellene megítélni a korát, mindenki jóval többet mondana. Fiatal kora ellenére el­használt, elnyűtt ember benyomá­sát kelti, mint ahogyan valójában is az. A nagydarab, pirospozsgás fegyőr alig bírja elnyomni a per­cenként rátörő ásítást. Ilyenkor szemei könnybe lábadnak s közö­nyösen néz jobbra-balra. A bea­vatottak fölényével és a kívülál­lók érdektelenségével van jelen. Óraszíja alig éri át a csuklóját. Az ügyész összeráncolt homlok­kal hajlik a papírok fölé. Alig idősebb, mint a vádlott, de már erősen kopaszodik. Időnként cik­kei jelennek meg a helyi lapban, sőt titokban verseket is ír, de fe­leségén kívül ezt sokáig senki nem tudta, csupán egyszer küldött né­hányat egy fővárosi lapnak, de az szerkesztői üzenetben válaszolt, meglehetősen maró gúnnyal. Ak­kor az ügyész napokig töprengett, hogy bepereli a lapot, de erről fe­lesége lebeszélte. Az ügyvéd körülbelül az ügyész­szel egykorú: harmincasok lehet­nek. Az ügyvéd — hivatalból ki­rendelve — a ma reggeli újság apróhirdetéseit böngészi. Egy ma­szek órás-ékszerész lányát vette feleségül s hobbija a régi órák gyűjtése. Egy-egy darabért még védelmet is vállal s hétvégeken járja a tanyákat, falvakat, hódol szenvedélyének. A két népi ülnök — egy férfi és egy nő — régen nyugdíjas. Az asszony pedagógus volt, tanyasi gyerekeket tanított, tíz éve meg­özvegyült, azóta állandóan feketé­ben jár, gyermektelen. Még min­dig őriz valamit hajdani szépsé­géből. Arca, kora ellenére is szép, szemei tisztán csillognak az arany­keretes szemüveg mögött. Homlo­ka sima, magas. Fekete haja ter­mészetes színű, nem használ fes­téket. Egész lényét elönti az ele­ve megbocsátás, a jólelkekre jel­lemző nyájasság. Aranygyűrűs ke­zeit összekulcs&lva tartja az asz­talon, s úgy tekint a vádlottra, mintha egy csínytevő, de azt azon­nal megbánó tanyasi nebulóra nézne. A férfi ülnök valamikor egy gyárban függetlenített szakszerve­zeti titkár volt. Magas, szikár em­ber, még most, közel a hetvenhez is dús, bár erősen őszülő hajjal. Szemüveget nenf használ, nyak­kendőt soha nem hord. Szürke ruhájából virít nyakig begombolt, hófehér inge. Mélyen ülő, barna szemei fölött előre ugró, dús sze­möldök bozontja. Kutató pillantá­sokkal fürkészi az előtte álló fér­fit. Nem tudja hová tenni. Az ed­digi ügyek vádlottjaiban egyértel­műen bűnözőket, a, szocializmus építésének szándékos keréktörőit látta. De most mintha ez a ve­zérelv összekavarodott volna ben­ne. A bíró a vádiratot ismerteti. Telt hangja betölti, átzengi a ter­met. Világosbarna öltönyt visel zöld nyakkendővel, fehér inggel. Erős, halványbarna bőrű kezével tartja maga előtt az iratot. Hang­ja nem árulja el, mit érez, mit gondol a vádlottról, látszólag kö­zönyös. A bíró szüleit nem is­merte, árvaházban nőtt fel, lelenc­gyerek volt, majd a felszabadulás után szakérettségit tett, egyetem­re került. 1952-ben nevezték ki bírónak, hat év múlva már a me­gyei bíróság tanácsvezető bírája lett. Szenvedélyesen szereti a bün­tetőjogot. Már az egyetemen felfi­gyelt rá a professzor, fölajánlot­ták neki, hogy mint tanársegéd maradjon a tanszéken. De ő in­kább a gyakorlati pályát válasz­totta s nem bánta meg. Erősen kopaszodó, vidám természetű, de mélyen érző és gondolkodó ember. Későn nősült. Közel járt a har­minchoz, amikor doktorrá avat­ták, azután jött a munka. Felesé­ge tíz évvel fiatalabb nála, férjét rajongásig szereti. Az asszony kö­zépiskolában tanít, két gyerekük van, mindketten kiskorúak. Náluk lakik az asszony özvegy édesany­ja. Színházba, moziba ritkán jár­nak. Szabad idejüket kitölti a két gyerek, az olvasás, a hazavitt munka. A bíró rengeteget olvas. Ez a szenvedélye még szakérett­ségis korában lobbant fel, s mire másodéves egyetemista lett, már általános műveltségben „behozta” sorsa miatt érzett és tapasztalt hátrányát. Főleg a klasszikusokat szereti, elsősorban a nagy orosz írókat: Tolsztojt, Dosztojevszkijt, Gorkijt, Csehovot, de fölfedezte Thomas Mann tanulmányait, el­beszéléseit és Stefan Zweiget is. Vékony, fekete keretes szemüve­gét csak olvasáshoz teszi fel. Eny­he lúdtalpa van, háta kissé haj­tott s járásán észre lehet venni, hogy parányit biccent: egy régi­régi lábtörésből visszamaradt em­lék. Most nyugodt mozdulattal leve­szi a szemüvegét, ránéz az előtte álló vádlottra és megkérdezi: — Sárosi Péter! Megértette-e a vádat és bűnösnek érzi-e magát? A vádlott zavarba jön. Csak annyit fog fel hirtelen, hogy neki most mondania kell valamit. A bíró azonban észreveszi zavarát, s változatlanul nyugodt, sőt meg­nyugtató hangon újrafogalmazza, a kérdést: — Ügy történt minden, ahogyan, felolvastam? A vádlott nagyot szippant az orrán, előkotorja zsebkendőjét. A fegyőr dühösen nézi oldalról, majd bocsánatkérő tekintettel for­dul a bíró felé, de az a vádlottra figyel. — Jól olvasta fel bíró úr! — szólal meg végre a vádlott s le­hajtja a fejét. — Szóval megértette, hogy mi­vel vádolják? ' — Mindent nem értettem pon­tosan, de nagyjából úgy történt. — De maga volt ott, maga csi­nálta. Itt csak le van írva, mit tett, mikor tette, hogyan követte el. Csak maga tudhatja, hogy va­lóban úgy van-e leírva, ahogyan történt — magyaráz változatlanul nyugodt hangon a bíró. Az ügyvéd, az ügyész, sőt a fegyőr is már láthatóan dühös. Arra gondolnak: úristen, mikor lesz ennek vége, ha már a'kezdet ilyen nehezen megy? Az ügyvéd dühe abban nyilvánul pieg, hogy tüntetőén forgatja az újságot, lot­tószelvényeket vesz elő, azokkal bíbelődik. — Valóban úgy volt! — szakad ki egy sóhajtással a vádlottból, s a bíró kihasználva ezt a lelkiálla­potot, azonnal tovább kérdez: — Bűnösnek érzi magát? (Folytatjuk.) Gál Farkas­BILINCSBEN

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents