Petőfi Népe, 1986. február (41. évfolyam, 27-50. szám)

1986-02-28 / 50. szám

1386. február 28. © PETŐ?! NÉPE 9 5

EGY ZÁRSZÁMADÁS PILLANATAI

Félelem és idő

Zárszámadási közgyűlésen voltam. Egyikén azoknak a közösségi elszámolásoknak, amelyek tételesen föltárják az eredményeket és a hiányosságokat. A meghívó mellé írásos jelentést is tűzött a vezetőség. A stílusról ráismerek a szövetkezeti elnök fogalmazására. Mintha beszélgetne, olyanok a mondatai. Talán nem ártott volna egy kisebb, utólagos szerkesztés, de így ízesebb, kétségkívül eredetibb. Van mit átfogni, felbecsülni a tekintetnek, hisz negyedszázada döntöttek úgy a helybeliek, hogy együtt folytatják a mezőgazdasági munkát.

„Ügy gondoljuk — hangzik a visszaemlékezés —, hogy az elmúlt 25 év tevékenységéért nem kell szégyenkeznünk mások előtt, és ezért elismerés jár azoknak is, akik már nincsenek köztünk, de az indításnál sokat tettek. Sokat vitatkoztunk, tanácskoztunk, hisz aki még itt van, tudja, hogy sokszor éjjelekbe menő megbeszéléseket folytattunk, hogy hogyan tovább. Annál inkább, mivel a szakszövetkezetet megelőző időszakokban három termelőszövetkezetet kellett feloszlatni, átszervezni azok életképtelensége miatt. Ezért volt félő a tagjainknak újabb termelőszövetkezet létrehozása, ráért mindenki attól tartott, hogy itt éhen fogunk hálni, ha a mezőgazdaságot átszervezzük.”

Huszonöt esztendeje, amikor a Homokhátságnak ezen a részén a mindennapi betevő fajaitok miatti aggódás okozott álmatlan éjszakákat például Jakaibszálláson és környékén, középiskolába jár-, tam a kövérebb földű Bácskában és — hála a sorsomnak — sem előtte, sem azóta nem kellett igazán megismerkednem az éhezéssel. Csak távoli hírből tudom, hogy az éhhalál ugyanakkor ma is tény a világ túl sok pontján: afrikai és keleti országok siralmas viszonyaira utalnak a csontig lesoványodott gyerekekről és idősékről hozott fényképes és filmtudósítások.

Úgy látszik, hogy a változásokat az idő rendezi és osztja el. A beszámolónak erre a szakaszára: „mert mindenki attól félt, hogy itt éhen fogunk halni” — most némán rábólint több kendős és kucsmás fej a Jakabszállásd Népfront Szakszövetkezet közgyűlésén. Tehát igaz, megélték és ők sem felejtették el. Valamikor, tényleg nem oly’ régen ez a térség Kecskemét határában a lehetséges éhség- övezetbe tartozott Magyarországon?

Utólag, ma már nehéz elhinni, de itt senki sem cáfolja meg. Márpedig az ilyen demokratikus összejöveteleknek az egyik legnagyobb előnyük, hogy őszintén működnek. Fennakad rajtuk a túlzás, a hazugság, mint szűrőn a szennyeződés. A hátsó sarokból bizonytalanul fölemelkedik valaki, egy idejekorán, túl hamar megöregedett férfi, innen is látszik, hogy hetes borosta borítja az arcát.

— Nekem az a gondom, tessék 'meghallgatná, hogy tönkretettek — kezdi akadozva, és vádlón pillant körbe, mintha keresné a bűnöst. De mielőtt megtalálná, valahonnan középtájról éles asszonyi hang segít neki: — Az ital tette magát tönkre!

Nem tudni, hogy ki szólt közbe, mert a fejkendők, kucsmák, szőrmesapkák megmozdulnak, szinte összeborulnak: rázza őket az igazat adó, őszinte nevetés. Nincs mit folytatni, megvan a tettes, az alkohol. A fölszólalónak senki sem mondja, de érzi, hogy legjobb lesz, ha szépein és csöndesen visszaereszkedik a helyére. A közgyűlés kivetette magából a hamis hangot.

De ez az egykori félelem nem hamis. Meg az sem, ami utána következett: „Az elmondottakhoz még sokat lehetne hozzáfűzni az elmúlt 25 év fejlődéséről — folytatja a beszámoló —, hiszen abban az időiben cséplőgépekkel csépeltünk, most már kombájnokkal rendelkezünk, akkor még mindenkinek magának kellett aratni, most már nem hiszem, hogy valaki is vállalná a kézi aratás nehéz munkáját.”

Miért vállalnák, amikor gépesítettek és a környék átlagosan 6—7 aranykoronás szegény talaján is jól fizető őszi- barackosokat és szőlőültetvényeket tudtak létrehozni? Nem külön-bülön, hanem együttesen, a hátrányos adottságokra tekintettel levő megyei és állami támogatást sem nélkülözve. Egy ideje

már félelem nélkül hagyatkozhatnak közös gazdaságukra, egyéni erejük összefogására az emberek. Pedig nem mindig — és nem minden — segíti őket. Harmadolt a fagy és az elmúlt három évben olyan kevés eső esett, hogy egy teljes esztendő csapadékával maradt adós az időjárás ...

„Emlékszem az 1962—64-es időszakra — vált témát az elnök —, amikor szinte csodálkozva olvastam a francia broilercsirkéről, hogy előre meghatározott napon, percnyi pontossággal szállítják a feldolgozó telepre. íme megvalósítottuk — teszi hozzá, hiszen 49 napra szállítottunk csibéket óppert az elmúlt hetekben 1 kiló 68 dekás átlagsúllyal.”

Tehát megint az idő? Látszólag számolatlanul van belőle. Mégis érezni kell a jelenlétét, alkalmait, sürgetését. Ma már kevés, ha csak egyszerűen beosztjuk! Több kell: tudni kell együtt élni az idővel, hiszen leigázni, akárcsak egyik megnyilvánulását, az édes gyermekének számító természeteb, niem léhet. A gazdálkodás azzal hosszabbítja meg a létét, hogy önmagán túl mutat. A jakabszállási brigádok számottevő társadalmi munkával építették mindenkinek a nyolc tantermes iskolát, s a szakszövetkezet — meg a tettrekész községi vezetés — nélkül nem lenne itt óvoda, fogorvosi rendelő sem.

A homokverte Homokhátságon is megtanult megmaradni az ember. Mint a szegények fája, az akác. Olyan szívósan és ráadásként az akácosok, fenyvesek, gyümöl- í csők és szőlőültetvények létrehozójának tudatosságával. Negyedszázada, amikor szövetkezett egyfajta kiszolgáltatottság ellen, jókor gondolkodott és cselekedett a többség. Ezért múlhattak el az éhhaláltól való félelmek. Jönnek helyéibe mások? Legyőzésükre legnagyobb energiánk az idő, amely rendszerint utólag jelez, csak akkor figyelmeztet erre, ha elszalasztjuk. Van felhajtó ereje és mozgása. Elébe lehet menni. Az idő csaik akkor hasznosítható, ha hozzá gyorsulunk, amikor ritmust vált És persze lehet lassan, kényelmesen, vagy hozzá nem értve egyre idegesebben sodortatni is magunkat vele. De akkor ki tudja: hova és meddig?

Halász Ferenc

f 1A \Velük dolgoztam, min- ( dent elmondtam nekik.

.Azt is, hogy jó lenne visszakerülni, kibékülni a gazdámmal, úgyis öreg -már. Meg nem lehet elfelejteni csak úgy máról holnapra, ha az ember húsz évig van egy helyen, még akkor se, ha úgy bánnak vele Mert ugye a kutya is azért nem megy el a háztól, ha hébe-hóba megverik, mégis visszasomfordál oda, ahol enni adtak neki. Erre azt mondták a többiek, hogy jó, jó, de az ember nem kutya ám, hogy megnyalja annak a kézit, aki végigvágott rajta. Hát ezen sokat forgattam a fejem, de akár merre csavartam is az ügyet, hiányzott a tanya, a környék. Rózsihoz is csak szombaton mehettem el, de az is nagy törődéssel járt, mert a vasúttól még hosszút kellett gyalogolni.

— Miért nem vette el a Rózsit, és maradhatott volna náluk, az ö tanyájukban — fűzte közbe a bíró.

— Gondoltunk mink erre, de neki se volt semmije, nekem se, meg az ő tanyájuk is nagyon kicsi volt. A szülei a csoportban dolgoztak, a tanya körül a föld mind a csoporté. A munkásszálláson erről is beszéltünk. Aztán a többiek felbiztattak, hogy fogadjunk ügyvédet, és pereljem be Kővárit, hogy fizessen, amiért nála dolgoztam húsz évig. Hát ugye ilyen ügyekben én járatlan vagyok, de segítettek nekem, mert ők, amikor nem dolgoztunk a vállalatnál vasárnap, vagy más ünnepen, egy ügyvédnek építettek

házat. Beszéltek vele, elmondták neki, miről van szó. Jött hozzám is az ügyvéd, elmondtam neki is mindent. Elvállalta. Ingyen. Azt mondta, hogy biztosan kapok vagy százezer forintot. Ne féljek semmitől, majd ő elintézi. Azután sokszor jött az ügyvéd úr a munkásszállásra, még Kővárihoz is elment. Biztatott, hogy ne féljen Péter, jól haladunk. Én ezt elmondtam a Rózsinak, és abba maradtunk, hogy ha megkapom a pénzt, veszünk egy tanyát, meg mindent, és megesküdünk, ott élünk majd a magunkéban.

Amikor Sárosi Péter erről beszél, láthatóan zavarban van. Hangja néha elvékonyodik, sírás fojtogatja, de a következő pillanatban újra megszokottan viselkedik. Előveszi zsebkendőjét, orrát fújja, toporog a padlón. Ügy érzi, erről talán nem kellett volna beszélni. Viszont a bíró csak nézi, nézi őt, nem állítja meg, nem kérdez, nem mondja, hogy erről beszéljen, erről ne beszéljen. A többiek is csak hallgatnak, lehajtják á fejüket, papírokkal bíbelődnek. Ha nem Sárosi, hanem egy ilyen tárgyalásokban jártas valaki pillantana a terembe, azonnal észrevenné az általános zavart. A vádlotton kívül valamennyien érzik, tudják, hogy mindaz, amit az előttük álló férfi elmond, bevezetője egy súlyos bűncselekménynek, talán szorosan nem is tartozik hozzá. Mégis érdeklődéssel hallgatják, sőt néha izgatottan várják a folytatást, mert bár válameny- 7iyien sokféle sorsot, sokféle embert és ügyet megismertek már, ez a mostani mégis különbözik mindegyiktől.

Nemcsak azért, mert mindig az új ügy az ügy, hanem mert úgy érzik, úgy látják, hogy ez a kicsi ember, aki még most is vonzódik egykori gazdájához, nagyon őszinte, becsületes. A bíró úgy jellemezte magában, hogy önveszélyesen őszinte. De valamennyiük közül éppen ö, a tanácsvezető bíró az, akit a legmélyebben foglalkoztat Sárosi Péter sorsa, akinek ez az ügy jóval több, mint egyszerű ügy, mint- tárgyalási alkalom. Tudja, hogy a vádlott által elmondott minden szó, minden mondat átélt, megtörtént és úgy történt meg, ahogyan elmondja. Megborzongott, ha eszébe jutott — márpedig az utóbbi hetekben, amióta megkapta a Sárosi-aktát, nagyon gyakran jutott eszébe —, hogy ő is állhatna így egy büntetőtanács előtt, ö is így toporogna szánalmat keltve és rettegve. Szerencséje volt csupán azért, mert néhány évvel korábban született, s a felszabadulást, már nagykorúként érte meg?

— De ebből ugyebár nem lett semmi? — néz föl a bíró az iratokból az előtte álló vádlottra, aki nem tudja, hogy a bíró ezt kérdezi tőle, vagy csak mondja.

— Nem lett semmi! — ismétli meg Sárosi Péter, mert a bíró várakozóan tekint rá. Mindenki tudja, miért nem lett semmi Sárosi eltervezett önállóságából.

— Szóval az ügyvéd úr segített magának? — adott újabb lendületet a megakadt vádlottnak a bíró.

— Igen, segített Ügy kezdődött, hogy írtunk a bíróságnak, én aláírtam, az ügyvéd úr pedig elvitte. Egyszer azután szalad az ügyvéd, hogy holnap tárgyalás. Elkéredzkedtem a munkából, és azt hittem, hogy néhány óra alatt minden elintéződik. De nem így lett. Sokszor kellett még menni tárgyalásra, viszont a legvégén mégis megnyertük a pénzt.

(Folytatjuk.)

TERVEK — PÁLYAÍVEK

Helytállás — hazai földön

A bátyai Piros Paprika Termelőszövetkezet földjei a megye szinte legjobb termőhelyi adottságú területei. A kevésbé szerencsés helyzetű gazdaságok szakemberei úgy mondják: ott csak akkor nem terem a növény, ha elfelejtenek vetni. Bátyán, ha egyet is értenek ezzel a szólással, mégsem nézik tétlenül, hogy a természet elvégezze a tőle telhetőt, hanem szívósan keresik azokat a lehetőségeket, amelyekkel tagjaiknak, és tágabb értelemben valamennyiünknek többet, jobbat tudnak nyújtani. A 770 tag vezetője, Deák István, 1981 óta elnöke a termelőszövetkezetnek, életútja szorosan összefonódik a gazdaságéval:

— Iit(tj születtem a községben,, Keszthelyen végeztem el az ag- ráregyetemet. 'Akkor semmi szándékom nem volt hazajönni. A Tolna megyei faddi Lénán Tsz- ben kezdtem pályafutásomat. Fél év múlva gyakornokból kineveztek! kerületi farigádvezetánek, egy év múlva máir keirületvezatő-,helyettes voltam, két év sem telt el, kertületvezetővé léptem elő. Az a kerület a maga 3600 hektárjával nagyabb volt, mint az egész bátyai tsz. Végül is ■ ott ismertem meg a korszerű nagyüzemi termelési módszereket. Belső átszervezés után főállaittenyésztő lettem. 1975 januárjában megkeresitek a bátyaiak: szükségünk van egy fő- mezőgiaizdászra, rád gondoltunk.

— Kapott az alkalmon, vagy küszködött a gondolattal, hazajöjjön-e?

— Igen sokat gondolkoztam, vívódtam, míg úgy döntöttem, hogy jövök. Tudtam azt, hogy előző évben a Piros (Paprika Tsz Kiváló Termelőszövetkezet címet kapott, de tudtam azt is: a beruházási programot nem tudták úgy igazítani, hogy a gyorsan térülőket részesítsék igazán, előnyben. Tehát szükség van rám. Ez voit az egyik oldal. A másik: ez a szülőfalum. Igen jól ismertem az itteni embereket, úgy gondoltam, idejönni vezetőnek veszélyes vállalkozás. Nekem kell irányítani, utasítani azokat, akik lehlet, hogy gyerekkoromban a térdükön lo- vaigolibarttaik. A szakmai feladatoktól nem féltem, ettől áz emberi kötődéstől igien. Győzőit a szakaijai érdeklődésem, jöttem. Alig telt el két hét, új elnököt választottunk a gazdaságban, aki rámjbízta, indítsam meg az „újfajta munkát”. Célul tűztük, hogy a növénytermesztés a területi adottságoknak megfelelően produkáljon.

— A gazdaság neve is Piros ' Paprika. Mindig hagyománya volt

itt e növény termesztésének. Ehhez már csak jól kellett csatlakoztatni a vetésszerkezet többi növényét.

— Ez azért nem ilyen egyszerű. Természetesen .vezérnövényünk volt a paprika. Valit, amikor 400 hektáron termesztettük. Hozott is évről évre tisztességes hasznot. Egy idleig! Bár ezt akkor még nem tudhattuk. Megpróbálkoztunk „több lábra állni”, hogy divatosan fejezzem iká. magiam. Az állattenyésztésben keresztezési .programba kezdtünk, megcélozva az 5000 literes tehenenkéniti átlagolt, aimiit 1980-ra el ás értünk. Részint keresztezéssel, részint a

• A szakmai feladatoktól sohasem féltem... — Deák István, a bátyai Piros Paprika Termelőszövetkezet elnöke. (Méhes! Éva felvétele)

takarmányozás új alapokra helyezésével. Melléküzemágakkal is igyekeztünk stabil jövedelemforráshoz jutni, amellett, 'hogy a foglalkoztatása gondjaink megoldását is ettől vártuk. A fafeldolgozó üzemünket az erdőgazdálkodásunkkal párhuzamosan fejlesztettük. Ez azt jelentette: „észrevettük”, hogy az egyébként nem itúl nagy erdőterületünkön kívül a Duna árterén is nőnek fák. Komolyra fordítva a szót: gyümölcsöző kapcsolatot sikerült ki- aliaikftanunk az Erdészeti Tudományos Intézettel, melynek eredményeként a legkonszerűbb fajtákat telepíthettük el. Az asszonyok foglalkoztatására pedig csomagolóüzemet létesítettünk. A Kalocsai Sütőipari Vállalatnak Pincsit, Piufókát csomagolnak itt.

— A hetvenes évek végén romlott a fűszerpaprika poziciója, az elmúlt években pedig a tehenészeté. Nem rendítette meg a gazdaságot ennek a két ágazatnak a helyzete?

— 1980-fban kileniamálliós veszteséget okozott a fűszerpaprika. Ha valami, hát ez igen megrázó volt. Ekkor döntöttünk úgy, hogy a szántóföldi kultúráinkat, a búzát, kukoricát, szóját intenzíven termesztjük, az egy hektárról nyerhető ágazati eredményt igyekszünk megnövelni, 10 ezer forint fölé. A gépesíthető zöldségnövényeket meghagytuk;, termesztjük ma is a zöldborsót, zöldbabot. A hagyományos zöld- ségnövények mellett a szántóföl- dön iilóolajntaintalmú növények vianmalk. Kezdtük a római kamillával, most már — a Caolával kötött együttműködés alapján — salrkányfüvet, Tagetest .és illatos ürömöt termesztünk. 1072 óta tagijai vagyunk a iBajai Kukorica- termelési Rendszernek. A taggaz- daságok közül nekünk volt először 12 tonnás hektáronkénti kukoricatermésünk, igaz, akkor még csak 100 hektáron. Azóta a teljes területen is sikerült ezt az átlag- mennyiséget elérni.

A szarvasmarha-ágazatunk

1980-iban kimagasló eredményt hozott, nyolcmillió forintot. Szerencsére, hiszen ez volt a fűszer- paprikában az ellenkező előjelű „csúcsóvünk”. Aztán fokozatosan jelentős veszteségforrássá változott ez az ágazat. A mélypontra

1984-iben jutottunk. Választhattunk: vagy megmarad az ágazat, és váMaljuk a körülbelül 40 millió forintos .beruházást, vagy felszámoljuk. Az utóbbit választottuk. Tö|bb okból. Egyrészt mert a_ gazdaság anyagi helyzete nem tette lehetővé ezt a beruházást, másrészt a termelőszövetkezetben eleve nem volt agronómiái indoka az állattenyésztésnek. Igen kicsi és csak telepített gyepünk várni, az álrunövény termelése pedig, ugye. gazdaságosabb, nvret a saját felhasználásra szánt takar- onányoké. Tavaly megkezdtük a tehenészet felszámolását, az első kiürült épületet már alakítják, és áprilisiban telepítjük oda a ibroi- lencsirkékat.

— A múlt évben milyen eredményeket ért el a gazdaság, <# mit terveztek az idén?

— Rendkívül magas tervvel indítottuk a múlt évet. 1984-ben ugyanis még nem éreztük any- nyira az aszályt, tavaly sajnos már igen. Végül is valamennyi növénytermesztő ágazatunk eredményt hozott. A gazdaság kétezerszáz hektárjának fele a faj- szi öntözőfürthöz csatlakozik, ezt a lehetőséget maximálisan kihasználjuk. Igen pontosan tartjuk a technológiákat, és megtanultuk a kettős termesztést is. Tavaly la zöldbab például má- sodvetésikénf átlag hét tonnát adott hektáronként, de volt, ahol tíz tonnát szedtünk le egy táblán belül. És a kukorica! Ezekben a földekben „.benne van” a XI tonnás hozam, persze ha jó fajtát választunk. A technológiában kell előbbrelépni mindenképpen, hogy az ágazat eredményességét növelni tudjuk. Tavaly egyébként 21,5 milliós nyereséggel zárt a tsz, ami lehetővé teszi az alapok feltöltését. Az idén a növénytermesztésben is igazítunk egy kicsit. Tíz százalékkal megnöveljük a kukaricaterüle- tünket. A gépesíthető zöldségek közül a zöldbab háromszáz hektáros lesz — ez kétszerese a tavalyinak —, a szóját pedig a felszabaduló takarmányterületen még 100 hektáron vetjük el.

Ügy látom, hogy kialakulhat a gazdaság arculata. A VII. ötéves terv lehet olyan időszak az életünkben, amikor jelentősen tudunk fejlődni.

Gál Eszter

SZERELIK AZ ŰJ PEZSGŐGYÁRTÓ SORT

Több alkoholszegény ital Hosszúhegyről

Némi megtorpanás után, január végén megindult az export a Hosszúhegyi Mezőgazdasági Kombinátból. Az idén kitanicmiililió palack pezsgő exportjával számolnak a kombinátnál, s örvendetesen nőtt az érdeklődés termékeik iránt a tőkés piacon is.

Harmincötezer hektoliter hordósbor eladását tervezték, de van remény arra, hogy többet is el tudnak adni.

A múlt éviben sikert aratott alkoholmentes almapezsgőből az idén 130 ezer palackot töltenek meg,

de ha nő a kereslet, többet is tudnak gyártani. Az OMÉK ’85-ön kapós volt az 5 százalékos alkohol- tartalmú narancstoólé, az idén már kétmillió palackkal küldenek ebből az italból a kereskedelemnek.

Tovább folynak a kísérletek más ízű, hasonlóan alacsony alkoholtartalmú bólék forgalomba hozatalára is.

1. Szerelik a Szovjetuniótól kizárólagos joggal ' megvásárolt folyamatos pezsgőgyártó-üzemet. A

II. negyedéviben megkezdik az eredetivel megegyező minőségű, kiváló pezsgők gyártását.

2. Rázóállványon az ínyencek részére készülő, klasszikus pezsgő, a Szenátor. Kétéves érés után. kerül az üzletekbe.