Petőfi Népe, 1986. február (41. évfolyam, 27-50. szám)

1986-02-04 / 29. szám

1986. február 4. • PETŐFI NÉPE • 5

,

Kultúra kis pénzen I

A kultúra sosem'volt elkényeztetett gyermeke a mindenkori költségvetésnek. Az csak a mesékben létezik, hogy valaha is bőségesen áramlott a pénz ennek a kézzelfogható hasznot alig felmutató ágazatnak a táplálására, fejlesztésére. Nincs ez egészen másként a gazdagabb országokban sem. a ráfordítás arányai ott sem vigasztalóak, legfeljebb a szegény ismerős szemével tűnnek kiemelkedőnek.

Az UNESCO, az ENSZ nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete például kénytelen csökkenteni a fejletlen országokat támogató költségvetését az USA és más országoknak a kilépése miatt, ami mögött politikai megfontolások rejlenek. Közismert az üzletiesség térhódítása a nyugati kultúrában, ezzel együtt az amerikaiak nyomasztó fölénye is nagy gondot okoz a francia és más tv-tár- saságoknak, a nemzeti kultúrát féltő állami szerveknek, piszén a pénz hiánya gyakran a kommersznek kedvez.

De maradjunk a magunk házatáján. Érdemes emlékeztetni korábbi időszakokra, amikor bizony a kulturális célokra fordítható összegek a töredékét sem érték el a mostaninak. Igaz, hogy az életre hívott intézmény- rendszer is csak bontogatta szárnyait például a felszabadulás utáni években. Mégis, valahogy több volt a lelkesedés, az ötlet és kezdeményezés. s kevesebb a panasz, a másra — a pénzre, ami nincs — váró tétlenkedés, mint napjainkban.

Tudom, hogy szentségtörő gondolatok ezek manapság, amikor néhol szinte lehetetlen mértékben visszafogták a művelődési intézmények ellátására, eszközeinek gyarapítására, karbantartására fordítható összegeket. Olyannyira, hogy az itt dolgozók — a helyzet változását sem remélve — legszívesebben elvándorolnának valahova. Természetesen igazuk van azoknak, akik a szűklátókörűség ellen hadakoznak, amikor a pénzek elosztásánál a gazdasági érdekre szinte dogmaként való hivatkozás szorítja háttérbe a jövőre tekintő oktatási és egyéb művelődési célokat. Sejteni lehet azt is, hogy az elszalasztott lehetőségek pótolhatatlan veszteséget jelentenek majd az elkövetkező évtizedekben a kulturális örökséget is élvezni óhajtó utódok számára. Az el nem készült dokumentumfilmek, meg nem jelent szépirodalmi é§ helytörténeti könyvek, fel nem épülő művelődési házak, könyvtárak, levéltárak biztosan hiányozni fognak tíz—tizenöt év múlva.

Az emberi tudatban keletkezett „fehér folt”, az iskolai zsúfoltság, eszközhiány, képzetlen tanerők miatti elmaradottság talán nem látványosan, de érezhetően kiütközik majd, mint tiszta falon a penész, amikor kimarad egy- egy művelet az alapozásnál. Lehetne sorolni még, milyen jogos aggályok fogalmazódnak meg naponta a kulturális életben. Mégis, a helyzet túldramatizálása helyett a cselekvésre buzdítás, a tennivalók számbavétele,

felmérése lenne hasznosabb. Hiszen az alapok sokkal szélesebbek, megbízhatóbbak, mint néhány évtizede.

Visszaidézve a felszabadulás utáni „régi” korszakot, jut eszembe egy kedves epizód, ami szinte hihetetlenül hangzik ma már. A napokban véletlenül akadt a kezembe öreg iratok rendezgetése, selejtezése közben egy meghívó, kelt 1949. auguszrtus 15-én, a feladója Pest vármegye szabadművelődési felügyelője, aki kultúrvezetői tanfolyamra hívta be Kecskemétre — többek között — e sorok íróját, akkori huszonegyrtehány éves fiatalembert. Leírta a teendőket, helyszínt stb., majd ezeket a sórokat olvashattuk annak idején: „Jegyzetfüzetet, írószert, takarót, lepedőt és kispárnát, valamint tisztálkodáshoz szükséges eszközöket mindenki hozzon magával.” Gondolom, hogy manapság ugyancsak meglepődne valaki, ha ilyen felmálházottan — takaró, lepedő, kispárna! — kellene egy tanfolyamra elindulnia, de akkor ebben nem volt semmi meghökkentő. Mint ahogy azon sem ütköztünk meg, hogy Tetétlen-pusztára a műkedvelő gárda — mellesleg Gorkij: Kispolgárok című művével — teherautó platóján utazott nem a legszebb időben, s nem először ilyen módon.

Igen, az volt a „hősi korszak”, ahogy ma mondják, bár akkor senki sem gondolta, érezte annak, csak fiatalok voltunk és lelkesek. Talán hiba is, hogy mostanában szinte félünk ezekről szólani. Tapasztalom, hogy a letargikus hangulat rátelepszik a kultúra művelőire, s ettől meg kellene szabadulni valamilyen módon. Hogy miként?

Egyrészt hinni és bízni kellene abban, hogy az oktatás, a közművelődés valamennyi ága értékképző a szocialista társadalom számára, s nem holt befektetés ezeknek a „kiemelt” támogatása. Beleértve a vele bajlódó, olykor már elkeseredett emberek talpraállítását is, oly módon, hogy legyen becsülete, rangja a munkájuknak. S ami ebből következik: hinni kellene abban is hogy nemcsak a pénz emeli fel a színvonalat és ösztönöz többre, jobbra, hanem az emberi képesség kibontakozásának lehetősége, alkalma önmagában is.

A lakosság öntevékeny közreműködésével már eddig is sok új tanterem, tornaterem, uszoda, sportpálya, óvoda épült, de a művelődés gyengén felszerelt, alig támogatott intézményei bizony számos helyen csak vegetálnak, ajtajuk alig nyílik ki, a heti egy diszkón kívül, értelmes programok hiányában. Talán nem csupán egy „veterán” népművelő * fantáziálása, hogy a „kis pénzek” jobb. célszerűbb elosztásával lehetne ezen is segíteni.

Én ismétlem: a megbecsüléssel. Hogy egyesek szemében se legyen tfartfateata az áldozatkész népművelő és megszállott módon a szabad idejét ilyen célokra fordító pedagógus.

F. Tóth Pál

Betekintés Csehszlovákia életébe

Kiállítások, irodalmi esték, komoly- és könnyűzenei hangversenyek, barátsági napok sora nyújt az idén is betekintést Csehszlovákia életébe — tudtuk meg a Csehszlovák Kulturális és Tájékoztató Központ év eleji sajtótájékoztatóján, amelyen dr. Ja- roslav Musilek igazgató szólt a tavalyi eredményekről és az új tervekről.

Az intézmény 1985-ös tevékenységéről csak annyit említsünk meg, hogy például 85 előadás, 48 hangverseny mellett 94 vándor- kiállítás anyagát fogadták nagy érdeklődéssel városokban és falvakban egyaránt.

Az idei gazdag programnak külön hangsúlyt ad, hogy Csehszlovákia fontos események előtt áll: tavasszal tartják a megalakulásának 65. évfordulóját ünneplő CSKP XVII. kongresszusát, nyáron pedig a szavazóurnákhoz járulnak északi szomszédaink. Csak kiragadott példaként ízelítő a tervezetből: a 20 budapesti és több tucat vándorkiállítás között előkelő helyen szerepelnek az idei nemzetközi békeévvel kapcsolatos rendezvények. Ugyancsak érdekesnek ígérkezik az a kiállítás, amely magyar alkotók csehszlovákiai témájú műveiből nyílik. Kalocsán és Szegeden ez évben is megemlékeznek a lidicei mártírokról.

Bőséges lesz a zenei kínálat is:

tíz együttes vendégszerepei hazánkban. Közülük is kiemelkedőnek ígérkezik a Liszt-centenárium alkalmából a csehszlovák művészek hangversenye (a művész nagy barátja volt a híres cseh zeneszerzőnek, Smetanának), és a csehszlovák Elvis Presley- nek is nevezett Karel Zieh fellépése. A gyerekekről sem feledkeztek meg: számos színházi előadás, film várja őket.

A fennállásának 35. évfordulóját ünneplő központ 1986-ban is folytatja, a HNF megyei bizottságaival karöltve, a barátsági napok, hetek sorozatát: ezúttal Szolnok, Vas és Tolna megyék látják vendégül Csehszlovákia reprezentánsait.

Sgraffito

A közvagyon rongálása? Ízlés- ficam? Népművészet? Önkifejezési forma? Reklám? — csak néhány a kérdések sokaságából, amely a sgraffito kapcsán felvetődhet. Bár a szó egy olyan fal- díszítési formára utal, melynek során két különböző színű vakolatréteget raknak fel, majd a felsőt, a kívánt minta szerint eltávolítják — ma inkább az aeroso- los festékszóróval falra festett figurákat jelenti.

Kezdetben volt a tetoválások költői színvonalával egyenértékű filozofikus megjegyzések fali megjelenítése, mélyeket leggyakrabban az ösztönélet ihletett, maid a magyar és nemzetközi könnyűzenei élet viharos színeváltozásai voltak a festékszóró jóvoltából nyomon követhetők.

Mint képeink is mutatják, a helyzet változott. Az ősember altamirai barlangrajzai számíthatók immár művészettörténeti előzménynek, kérdés persze, hogy mennyiben egyezik a művészi indíték. Az ősember ugyanis kultikus okokból festette például a bölényt a falra, így vélte hatalmába keríteni az állatot. Ha az egyik képünkön levő reklámszöveget nézzük, akkor nem is olyan nehéz felfedezni a hasonló célt. a vásárló befolyásolását. Ám, ha a másik női és férfi vonalfigurát vesszük szemügyre, már nehezen fejthető meg a gyakorlati indíték, gyaníthatóan ezt már a

magasabb, elvont művészet mércéjével kell mérni. Esztétikai elemzésre nem vállalkozom, a rajzot értse, aki érti.

A „tárlat” egyébként Kiskunfélegyházán látható.

— hámori — (Straszer András felvételei)

l

Születésnapra

készülnek Kaskantyún is!

• Még nem tudják, mikor készUlt a kép, de a gyerekek már felismerték a község tanácselnökét, Dózsa Pétert, a kép első sorának jobb szélén, sötét ruhában, úttörőként.

A Kiskőrös melletti Kaskan- tyún az úttörők és kisdobosok nagyszerű környezetben élnek.

Iskolájukban most télen is öblös dézsákban nyílnak a virágok a csupaüveg folyosókon. Százötvenen járnak a tágas épületbe, tanulnak, élik a mozgalmi életet Szász Tibor né csapatvezető irányításával.

Mire készülnek, mire emlékeznek? Erre kértünk választ a nyolcadikosoktól.

— Az iskola legjobb tanulója, Csengődi Pálma — szögezte le Kovács Tünde — Zánkára mehetett továbbképzésre. Egyhangúlag szavaztuk meg, hogy ő menjen, mert valamennyien úgy láttuk, megérdemli.

Pálma a kéthetes képzésre örömmel indult, szülei is biztatták, Zánkáról pedig elismerő oklevéllel tért haza. Csak társai sűrű biztatására mondott néhány mondatot a zánkai két hétről:

— A mozgalomban őrsvezetőként kezdtem dolgozni, majd kisdobosösszekötő lettem. Hiszem, hogy nem a tisztségek miatt küldtek engem Zánkára, hanem fordítva: bíztak bennem, hogy megállóm majd a helyemet, hasznosítom. amit tanultam. Büszke vagyok, hogy csapatomnak elismerő oklevelet hoztam haza. Zánkán nagyon sok mindent tanultam, legjobban a szervezési feladatokhoz adtak útravalót. Jól tudom majd kamatoztatni.

— Nálunk a tanulás és a mozgalmi munka szorosan összetartozik — ezt Varga Renáta mondta —, nagyon pontosan számon- tartjuk, hogy ki, milyen jegyre felelt. A folyamatos és pontos értékelés érdekében minden hétfőn háromnegyed 8 órakor az osztályok összesítik az eredményeket. Az elmúlt héten három társunk tanult kimagasló eredménnyel: Gyurik Szilvia, Varga Edit és Nemes Anikó. Természetesen megdicsértük őket.

Eddig a lányok beszéltek, Dudás Sándor az első fiú, gki szót kért:

Tavaly az az öröm érte a csapatot, hogy egy elhagyott er.aau

dészházat megkaptunk használatra. Itt van az iskolánktól 600 méterre, kétszobás, összkomfortos ház, az erdő közepén. Szüléink segítségével rendbehoztuk, kitakarítottuk. azóta minden ünnepélyünket, akadályversenyünket ott tartjuk. Sokszor megyünk oda kirándulni, vagy hívjuk sport- versenyre — három-, négy- és. öttusára — a két testvércsapat tagjait, Páhiból és Tabdiból.

— Iskolánk jövőre lesz százéves! — mondta Gyurik Szilvia. — Amikor tehát az úttörőmozgalom a 40 éves születésnapját ünnepli, akkor iskolánk centenáriumáról is megemlékezünk. Javában gyűjtjük a mozgalom tárgyi emlékeit, amelyekből „Már szüléink is úttörők voltak” címmel a zsibongóban rendezünk kiállítást. Szerencsére szüléink sok tárgyat megtartottak, főként sok fényképet. Ezeken pedig ismerősöket, rokonokat vagy éppen a község vezetőit ismerjük fel — kisdobosként, úttörőként. És vannak naplók, hajdani kitüntetések, zsebkönyvek piros szalaggal szegett kék nyakkendők ... A tárgyak egy részét már kiállítottuk, de az igazi kiállítás megnyitójára a gyermeknapon kerül majd sor.

— Szeretnénk ezt az évet emlékezetessé tenni az utánunk jövő társaink számára — fűzte hozzá Kukucska Mariann hiszen tíz év múlva újra emlékezni fognak. Szeretnénk naplóinkban rögzíteni minden fontos tevékenységünket, így azt is, hogy az idén 170 mázsa (!) vasat gyűjtöttünk.

— Ne feledkezzünk el arról sem, hogy csapatunk mennyi kirándulást szervezett — mondta Deli Mariann. — Az elmúlt hét végén például Budapesten jártunk. Annyi érdekességet néztünk meg, hogy időnk sem, kedvünk sem maradt a Vidám Parkra .. . Több volt számunkra a Hadtörténeti Múzeum, a Mátyástemplom és a Nemzeti Galéria. Voltunk már Nyugat-Dunántú- lon. Tervezzük, hogy Orfűre megyünk az elkövetkező nyáron táborozni!

Búcsúzóul együtt néztük meg a már kiállított tárgyakat. Az egyik képen a gyerekek felismerték az iskolába érkező Mezei Istvánt, és megmutatták a község tanácselnökét, Dózsa Pétert is.

Üttörőszövetkezet,

úttörőbolt

Tataházán

Az elmúlt évben úttörőboltot és úttörőszövetkezetet alapítottak a tataházi általános iskolában, a bácsalmási áfész támogatásával, A tanulók szervezik az anyag- beszerzést, s ők árusítják tízpercekben a tejterméket, pékárut, íróeszközt és egyéb tárgyakat.

Az iskolaszövetkezetnek a tataházi Petőfi Termelőszövetkezet adott 2 hold földet. Az alakuló közgyűlésen Tánczos László hetedikes tanulót választották meg elnöknek. Takarmánykukoricát, csemegekukoricát és sárgarépát termelték, s csaknem 50 ezer forint értékű árbevételt értek el.

Jövőre állattenyésztéssel is szeretnének foglalkozni, amelyhez az épületet szintén a termelőszövetkezet adná.

Juhász Jenő

A KIMSZ megalakulásának 67. évfordulója alkalmából az elmúlt héten honvédelmi napot tartottak Kecskeméten, a Leninvárosi Általános Iskolában. A nyolcadikos úttörők, a szomszédos Zománc- és Kádgyár KISZ-fiataljaival lóversenyen, asztalitenisz- és kosárlabdamérkőzésen vettek részt. Képünk a lóverseny egy izgalmas pillanatát örökíti meg. (Jakucs Gábor felvétele)

Leninvárosiak hagyománya

£

Tudósítóink jelentik

Slezák Vanda Bajáról, a Jelky András Üttörőcsapattól küldött levelet, érdekes jubileumról.

„Tizedik alkalommal rendeztük meg iskolánkban a szovjet— magyar . úttörőtalálkozót, ami nagyszerűen sikerült! A tornateremben sorra került esemény út- törős formaságok között, vidáman zajlott le. Valamennyien jól éreztük magunkat, tanárunk, Kiss László sok színes felvételt készített rólunk.”

•

Jól dolgoztak mindig Páhiban az úttörők. Töhb szorgalmas tudósítót is számon tartottunk ebben a közösségben, közöttük a már felnőtté lett Supka Évát is. Most húgát. Helgát köszöntjük tudósítói minőségében. Hosszú levelének lényeges bekezdéseit közöljük:

„Csapatunk a mozgalmi év idején minden hónapban úttörőta- nácsülést tart, a gárdatitkárok, az őrs. és a rajvezetők részvételével. Minden alkalommal másik raj, illetve őrs számol be tevékenységéről, terveiről. Ezt a jelenlevőik vagy dicsérettel fogadják, vagy visszautasítják. Az utóbbi szerencsére ritkán fordul elő.

A legutóbbi megbeszélésen a tanulópárok helyzetét is megbeszéltük. Sok-sok ötlet hangzott el, miként segíthetnénk még jobban gyengébben tanuló társainkat. És mi minden jó ötletet felhasználunk tanulmányi eredményűnk

javítása érdekében. A soron következő összejövetelen a téli sportok kedvelői számára gyűjtünk ötleteket.”

*

A szerkesztőséget gyakran keresik fel felnőttek, gyerekek, olvasók, érdeklődők. A minap a kecskeméti úttörőházból egy krónikás úttörőszakkör érkezett. Jegyzetfüzettel, ceruzával járták végig a szobákat, és buzgón leírtak mindent, ami számukra érdekes volt. A napokban megkaptuk a rólunk (!) szóló beszámolót Pesti György krónikástól,

„A Petőfi Népe szerkesztőségében délután jártunk, és úgy láttuk, hogy mindenki szorgalmasan, tempósan dolgozik. Megtudtuk, hogy különböző rovatok vannak. Soha nincs olyan, hogy mindenki benn van az épületben, mért az itt dolgozók mindig járják á; megyét. Az újságírók mind tudnak gépen írni, és különleges papírt használnak, úgy hívják, hogy kéziratpapír. Láttuk a hírrovatban a telexgépet, amin mindenféle hírt kapnak. Amikor ott voltunk, a japán gyártmányú kicsi gép éppen Kubáról írta a cikket. Láttuk, hogyan tervezik meg az újságot, hogy a riportok, hírek beleférjenek. Ezt a munkát tördelésnek hívják. Voltunk a Magyar Távirati Iroda megyei szerkesztőségében is, ahol a megyében történt eseményeket küldik Budapestre. A látogatás nagyon érdekes volt.”

Szeghalmi Tünde Kalocsáról, a Vén József iskolából jelentkezett, örömmel üdvözöljük a tudósítók sorában őt is:

„Az úttörőév kezdete óta számos jelentős esemény történt. Megtartottuk a soron következő ünnepélyeinket, majd a tél beállta előtt minden úttörő egy napot dolgozott csapatáért a KAGE paprika üzemében. Örömmel írhatom, hogy gyűjtöttünk pénzt a földrengéskárosultaknak, több mint 7 ezer forintot tudtunk részükre juttatni. Nagyszerűen sikerültek decemberi eseményeink is, a Télapó- és a fenyőünnep, ahol Cse- lik Mária csapatvezetőnk különféle jutalmakat is kiosztott azoknak a társainknak, akik jó tanulással és közösségi munkával ezt kiérdemelték.”

*

Kedves eseményről számol be a bajai Tóth Kálmán Üttörőcsapattól Horváth Szilvia:

„Csapatunk egyik kisdobosraja az úttörőszövetség megalakulásának emlékére fát ültetett az iskola elé. Vállalták, hogy szükség szerint loosolják a csemetét, majd a továbbiakban is gondját viselik.”

Hasonló kezdeményezéssel eddig nem találkoztunk, de szívesen adnánk róla hírt!