Petőfi Népe, 1986. február (41. évfolyam, 27-50. szám)
1986-02-28 / 50. szám
TI LAG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! lyettese a nagybani zöldség—gyümölcs-értékesítésben kínált föl lehetőséget, vállalkozva nagyobb gyárak, üzemek ellátására. A tegnapi megbeszélés kezdete volt egy újabb, hasznos, de szélesebb körű együttműködésnek a főváros XI. kerülete és a megye között. A kölcsönös előnyöket és lehetőségeket vázolva megállapodtak abban, hogy a szóbake- rült témák gyakorlati megvalósításáról rövid időn belül az érdekelt üzemek és települések illetékeseivel együttesen, gazdasági számításokra alapozott egyeztetést tartanak. Cs. I. A* MSZMP BACS-KISKUN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA XLI. cvf. 50. szám Ára: 1,80 Ft 1986. február 28. péntek A MINISZTERTANÁCS NAPIRENDIEN A tudományos kutatás és műszaki fejlesztés A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: A Minisztertanács csütörtöki ülésén rendeletet hozott az építéstervezési jogosultságról. Az új jogszabály a.z eddigieknél jobban érvényesíti a szakmai felkészültség és hozzáértés követelményét, elősegíti az építéstervezési tevékenység színvonalának emelését, a vállalkozói szemlélet kibontakozását és versenyhelyzetet teremt az építéstervezés területén. Az építtetők érdekeit szolgálja, hogy bővülnek a kisvállalkozások és a magánszemélyek tervezési lehetőségei is. A kormány megerősítette a Tudománypolitikai Bizottságnak a tudományos kutatás és a műszaki fejlesztés infrastruktúrája fejlesztéséről hozott határozatát, amely a kutatói tevékenység segítését és a tudományos eredmények gyakorlati hasznosítását szolgálja. A VII. ötéves tervidőszakban a tudományos kutatás infrastruktúrája fejlesztésének súlypontjait az információs szol. gálta'tások kiépítése, a műszerellátottság javítása, a kísérleti műhelyek és üzemek létrehozása, a szabványosítás, az iparjogvédelem hátterének erősítése, az automatizált műszaki tervezés eszközei- látottságának javítása képezi. MEGBESZÉLÉS A XI. KERÜLET VEZETŐIVEL A helyi foglalkoztatás bővítéséről A budapesti XI. kerület párt- bizottsága első titkárának, dr. Szatmári Istvánnak és munkatársainak jelenlétében tegnap megbeszélésre került sor a megyei pártbizottságon arról, milyen lehetőségek vannak a Bács- • Kiskunban található szabad munkaerő foglalkoztatására. Van-e mód és fogadókészség arra, hogy a XI. kerületi üzemek némelyikének egy-egy egysége a megyébe áttelepüljön. A megyei pártbizottság, a tanács, a tsz- szövetség és néhány üzem vezető munkatársai vettek részt a tanácskozáson, amelyen előbb dr. Szatmári István az eddigi eredményes kapcsolatokat vázolta, szólt a Vállalatok munkaerőgondjairól és az üzemtelepítési lehetőségekről, amelynek egyik központi részét Herczeg József, a Budaipesti Élelmiszeripari Vállalat Csemege Gyárának Igazgatója ismertetett. A vállalat Szabadszálláson szeretne létrehozni édesipari üzemet, ahol kezdetben szaloncukor- csomagolás, majd az édesség gyártása és raktározása is megvalósulna. Szabadszálláson és körzetében csaknem félezren szívesen vállalnának helyben munkát, ugyanakkor az édesipari vállalat munkaerőhiánnyal küzd. A fővároshoz közeli település szállítási szempontból is kedvező az üzemtelepítéshez. Viszont kevés a vállalat pénze a fejlesztéshez, ezért csak i 990-ig — négy ütemben — valósulhatna meg a teljes beruházás, de már jövőre kétszáz dolgozót foglalkoztatni tudnának egy csomagoló létesítésével. A szabadszállásiak betanításáról máris gondoskodnak, autóbuszokkal szállítják budapesti üzemükbe azokat, akik vállalkoznak a munkára. A szabadszállási új üzem beruházási költsége meghaladná a 120 millió forintot, s évente 4600 tonna szaloncukrot lehetne gyártani 450 fővel. A beruházás csakis úgy gyorsítható meg, ha ehhez találnak még pénzügyi forrásokat, Egyéb lehetőségek is szóba kerültek a rpegbeszélésen. Gál Gyula, a megyei tanács osztály- vezetője és dr. Ivicz Vilmos, a kiskunsági tsz-szövetség titkára olyan listát adott át a XI. kerületi vezetőknek, amelyen feltüntették azokat a településeket, ahol a szabad munkaerő foglalkoztatására érdemes ipart telepíteni. Bokros Sándor, a Városföldi Állami Gazdaság igazgatóheés kulturális centrumának vonzáskörzetében, miképpen biztosítják a kiemelt fontosságú iparágak elsődleges fejlesztését. Elmondta, hogy Leningrad iparában a termelékenység emelkedését teljes egészében a tudományos eredmények meghonosítása révén tudták elérni. Jurij Szolovjov érzékeltette, hogy a leningrádi terület lakossága, kommunistái magukénak vallják a gyorsított ütemű fejlesztés gondolatát, programját, s készek odaadóan munkálkodni az eredményes megvalósít ásón.* Érdekes színfoltja volt az ülésnek egy kazahsztáni szovhoz traktorosnőjének felszólalása. Natalia Gellert,, a németajkú kisebbség képviselőjeként visszautasította azokat a nyugati vádakat, amelyek szerint a Szovjetunióban hátrányos megkülönböztetés sújtja ezt a nemzetiséget. „Területünk kommunistái bizalmukkal tiszteltek meg, így lettem kongresszusi küldött” — jelentette ki Natalja Gellert. A lett köztársaság a bonyolult körülmények ellenére is határidő előtt, teljesítette tavalyi tervét és stabil fejlődést mutat fel az állattenyésztésben — jelentette ki Borisz Pugo, a Lett KP KB első titkára, alki „az idő fel- gyorsulásáról” beszélt az SZKP KB széles fronton bevezetett energikus intézkedései nyomán. Baskírjának, ennek az uráli autonóm szovjet köztársaságnak, az ország egyik legrégibb olajkitermelő vidékének képviselője zárta a délelőtti ülés szünete előtt a szovjet felszólalók sorát. Midhad Sakirov, a baskírjai területi pártbizottság első titkára elmondta, hogy új lelőhelyek kiaknázásával, az olajkutak hatékonyságának fokozásával, a nagyobb automatizálással biztosították a kitermelés magas szintjét, a tervek teljesítését és túl- (Folytatás a 2. oldalon.) HELYETTÜNK NEM VÉDI MEG SENKI Betegségmegelőzés—egészség • A résztvevők egy csoportja. (Méhes! fivo (elvétele) „A társadalom feladata a szív- és érrendszeri betegségek megelőzésében” címmel tartottak tegnap konferenciát Kecskeméten, a Tudomány és Technika Házában. A tanácskozáson az egészségügyi szakembereken kívül részt vettek a megelőző munkában közreműködő intézmények, szervezetek, vállalatok munkatársai is. Dr. Losoncz Mihály, a megyei kórház főigazgató főorvosa megnyitó beszédében riasztó adatokkal igazolta a téma aktualitását. Az országos halálozási statisztika első helyén a szív- és érbetegségek állnak. Hangsúlyozta, hogy a korszerű gyógyászati, kezelési eljárások önmagukban nem elegendőek a betegség elleni eredményes küzdelemben. — Feltétlenül szükséges — mondta —, hogy egy komplex megelőzési programot dolgozzunk ki, amelynek végrehajtását az egészségügy egyedül nem vállalhatja magára. Ehhez a nagy, humánus munkához kérjük egyének, a Cselekvési program öt esztendőre Ülésezett a népfront megyei bizottsága közösségek, a vezetők segítségét. Szeretnénk, ha ez az összefogás társadalom- politikai programmá válna. A továbbiakban a konferencián résztvevő szakemberek tartották meg a témához kapcsolódó előadásaikat. Dr. Kerkovits Gyula, a Magyar Kardiológusok Társaságának elnöke — a beszélgetés levezetője — elsőként Bácskai Erika szociológust kérte fel csoportjával végzett felméréseik eredményeinek ismertetésére. A hallgatóság megdöbbentő beszámolót hallhatott a mintául vett felső tagozatosok egészség- kultúrájáról. Dr. Pákozdi Lajos, a Kékestetői Állami Szanatórium főorvosa a dohányzás ártalmairól beszélt. Hangsúlyozta, hogy a szívás érrendszeri betegségek e súlyós rizikófaktora különösen veszélyes a fogamzásgátlót szedő asszonyok egészségére. Jelentős veszélyforrásnak nevezte helytelen étkezési szokásainkat is dr. Zajkás Gábor, az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet munkatársa. Rossz hagyományaink felsorolása mellett csokorba szedte a megtanulandó újakat is. Ezek egyike a több zöldség- és gyümölcsfogyasztás. Dr. Hodossi Sándor kandidátus, a megyei pártbizottság titkára — e téma előadója — a szerkezeti egysíkúságot és a fogyasztás idényjellegét nevezte a legfőbb bajnak. A zsíranyagcsere zavarairól, az egyensúly helyreállításának lehetőségeiről szólt előadásában dr. Pados Gyula kandidátus, a fővárosi Tétényi úti kórház főorvosa. A hallgatóság közül többen feljegyeztek egy ,Jiázi" gyógymódot, hogy tudniillik a rendszeresen fogyasztott — minden élelmiszerboltban kapható — makrélalhal kedvezően befolyásolja a vér koleszterintartalmát. A nap folyamán az első emeleti folyosón élelmiszert gyártó és forgalmazó cégek tartottak termékbemutatót a korszerű táplálkozás követelményeinek megfelelő áruikból. Sz. K. Tegnap ülést tartott a Hazafias N épfrant megyei bizottsága. A közelmúltban újjáválasztott testület az élkövetkező időszak feladataira vonatkozó napirendi témákat tárgyalt. A bizottság először meghallgatta Szakolczai Pál, az MSZMP megyei bizottsága titkárának tájékoztatóját az 1985. évi gazdasági, társadalmi fejlődés eredményeiről, az idei esztendő feladatairól. Köztudott, hogy az elmúlt tervidőszakban a népfront megyénkben különösen sokat tett azért, hogy a fejlesztési célokat a falvakban, városokban a szükebb anyagi lehetőségek mellett is elérjék. A társadalmi erők mozgósítása számos területen, országosan is elismerten — nemzeti zászló elnyerése stb. — kiemelkedő eredményeket hozott. • A tájékoztató — figyelembe véve a már sajtóban is közölt sta-: tisztikai adatokat — nélkülözte a részletes tényfelsorolást, ehelyett a megye gazdasági, társadalmi helyzetének ölyan összefüggéseire világított rá, amelyek a népfrontmozgalom tisztségviselői és aktivistái számára megmutatják a tennivalókat az új tervidőszakban. A sok újszerű feladat közül az előadó hangsúlyozta az eltérő adottságú térségek jobb megismerésének, a vonzáskörzetek — mint gazdasági kistérségek — áttekintésének fontosságát, életképességük növelését. Szükség van olyan szemléletváltozásra is, hogy fejlesztés alatt ne csak beruházással járó növekedést értsünk, hanem olyan korszerűsítést, felújítást is, amelyek forrása nagyrészt helyben megteremthető és szervezhető. Befejezésül a megyei pártbizottság nevében a Hazafias Népfront szerveinek, testületéinek mozgósító segítségét kérte a feladatok végrehajtásához. A tájékoztató után a résztvevők számos kérdést tettek fel, illetve észrevételeikkel egészítették ki a tájékoztatót. Az ülés második napirendi pontjaként, az előbbiekkel összhangban, a megyei népfrontbizottság öt esztendőre előre tekintő cselekvési programjának véleményezésére került sor, A Hazafias Népfront VIII. kongresszusának állásfoglalásait és a megyei n épfroníértekezlet feladatmegha- tározását ötvöző programot a testület elfogadta. Ugyancsak elfogadta a testület az 1986. évre szóló üléstervét, majd bejelentéseket hagyott jóvá. t. r. Fejleszti külföldi kapcsolatait a bajai termelési rendszer A Bajai Kukoricatermelési Rendszer Fejlesztő Közös Vállalat igazgatótanácsa tegnap a városi pártbizottság székházéban tartotta év eleji ülését. Az eseményen megjelent a termelési rendszer 167 tag- és partnergazdaságának képviselője. Az elmúlt esztendő termelésének, gazdálkodásának eredményéről és gondjairól dr. Matos Lőrinc igazgató számolt be, s egyúttal ismertette az idei elképzeléseket, valamint a VII. ötéves terv időszakára vonatkozó előirányzatokat. Az elmúlt esztendőt több mint 20 millió forint nyereséggel zárták, az árbevétel megközelítette a 390 millió forintot. A BKR FKV jelenleg 190 ezer hektár területen integrálja a növénytermesztést. Az idei terv szerint hasonló eredményeket kíván elérni, mint az elmúlt esztendőben. Figyelemre méltó, hogy nemzetközi kapcsolatait is továbbfejleszti. Csehszlovákiában 16 500 hektáron termesztik a kukoricát a bajai technológiával. Az elgondolások szerint az NDK-ban, Mexikóban, Kínában, Közel- és Távol-Keleten egyaránt szeretnék alkalmazni a rendszer technológiáját. Fajtabemutatókat tartanak, kísérleteket alkalmaznak a növény- termesztés fejlesztése, a hazai és a külföldi eredmények bemutatása érdekében. Már az előző tervidőszakban megkezdték a gépi adatfeldolgozást. Az Agrárgazdasági Kutató Intézettel együttműködve kidolgozzák az információs rendszert társulásos alapon. Az előterjesztéseket élénk vita követte, amelyben félszálait dr. Dobóczky István mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterhelyettes. Kiemelte, hogy a Baja.; Kukoricatenmesztési Rendszer Fejlesztő Közös Vállalat az egyik legrégibb termesztési rendszer az -országban. Alakulása óta szinte évről évre nőtt a taggazdaságaii- nak és partnereinek száma. Figyelemre méltó, hogy főként a szocialista géprendszerekre épült. Hozzátette, hogy a rendszereknek általában nagy jelentőségük van a gabonatermesztés növelésében. Ismeretes, hogy hazánkban a VII. ötéves tervidőszak alatt tovább kell növelni a búza és a kukorica átlaghozamait. Ez utóbbi elsősorban .export szempontból fontos. Arra ösztönözte a termelési rendszer vezetőit, hogy tovább bővítsék a nemzetközi kapcsolatokat. Igyekezzenek javítani a minőséget, korszerűsíteni a technológiát. K. S. MOSZKVA Az SZKP XXVII. kongresszusának harmadik napján, tegnap a Kreml Kongresszusi Palotájában folytatódott a Központi Bizottság politikai beszámolójának és a Központi Revíziós Bizottság jelentésének megvitatása. Az 5000 küldött tanácskozásának csütörtök délelőtti ülésén az első felszólaló Jegor Ligacsov, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára volt, aki a stratégiai döntések kongresszusának nevezte a szovjet kommunisták tanácskozását. Hangsúlyozta, hogy az SZKP kidolgozta az ország fejlődésének meggyorsítását szolgáló stratégiai irányvonalát. Ennek megvalósítása során nem egészen egy év alatt olyan eredményeket sikerült elérni, amelyek joggal so- • rolhatók a kongresszust megelőző egész beszámolási időszak legnagyobb vívmányai közé. Az SZKP KB Politikai Bizottsága belpolitikai téren bátran, a szabványostól eltérően cselekedett, megnyitva ezzel az utat a gazdaság, a tudomány, a gazdasági mechanizmus tökéletesítése, a társadalmi erkölcs megszilárdítása előtt. Újító módon közelítette meg a politikai bizottság a nemzetközi élet kérdéseit is. Akár a kül-, akár a belpolitikáról, napi problémákról, vagy stratégiai kérdésekről legyen is szó, a politikai bizottság és a központi bizottság titkársága testületi szellemben, magas követelmények mércéje szerint, őszinte véleménycserében meghozott döntések alapján cselekszik — mutatott rá Ligacsov. A szónok külön is felhívta a figyelmet arra, milyen hatalmas szerepe van az alkotó bírálatnak és önbírálatnak a vezetők nevelésében. Másodiknak Jurij Szolovjov, a leningrádi területi pártbizott• Küldöttek a tanácskozás szünetében. ság első titkára emelkedett szó- tudomány és a termelés összefo- lásra. Szemléletesen beszélt ar- . nódása a Szovjetunió egyik légről, hogy miképpen érvényesül a nagyobb gazdasági, tudományos Látogatás a magyar nagykövetségen Kádár János, az MSZMP főtitkára, aki a Magyar Szocialista Munkáspárt küldöttsége élén részt vesz az SZKP XXVII. kongresszusán, csütörtökön este látogatást tett hazánk moszkvai nagykövetségén és találkozott a nagykövetség, a kereskedelmi képviselet, a KGST-képviseleit vezető munkatársaival. A találkozón részt vett Lázár György, . a Minisztertanács elnöke és Szűrös Mátyás, a Központi Bizottság titkára. A vendégek meghallgatták Rajnai Sándor nagykövet beszámolóját a moszkvai magyar külképviseletek munkájáról. Kádár János a baráti beszélgetésen tájékoztatta a jelenlevőket hazánk életéről, az SZKP kongresszusának munkájáról. IDŐJÁRÁS Várható időjárás az ország területén ma estig: Általában derült, napos idő lesz. Délnyugat felől lassú felbö- södés kezdődik, legfeljebb egy-egy hószállingózás lehet. Többnyire gyenge, néha kissé élénk lesz a változó irányú szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet —2, —7 fok között alakul. AZ SZKP XXVII. KONGRESSZUSÁRÓL JELENTJÜK Eredmények és gondok a vita tükrében MEXIKÓTÓL KÍNÁIG