Petőfi Népe, 1986. február (41. évfolyam, 27-50. szám)

1986-02-25 / 47. szám

\

1986. február 25. • PETŐFI NÉPE • 5

LENGYEL—MAGYAR KÖTET ÖTVENEZER MAGYAR PUSZTULÁSÁRÓL EDDIG ISMERETLEN DOKUMENTUMOK PRZEMYSL VÉDELMÉRŐL GYÓNI GÉZA VERSEI LENGYELÜL

„Csak egy éjszakára”

• A vár védői futárgépekkel tartották a kapcsolatot a külvilággal.

„Csak egyszer segítene az Ür Isten át még a Kárpátokon, tudom nem megyek ki többet belőle”. Egy ismeretlen magyar tiszt naplójából származik e reménykedő, szomorú fohász, aki az első világháború elején több mint százezer — zömében magyar társával együtt a galíciai Przemysl 50 kilométer hosz- szúságú erődrendszerének védelmével volt megbízva. A körülzárt, magárahagyott sereg 40 napra elegendő élelmiszerrel 130 napig tartotta a várat.

A hatvanas években előlkerült naplót a Magyarok a przemysli várban 1914—1915 című lengyel nyelvű körtet idézi. Az 1985-ben, a varsói Magyar Kulturális Intézet és a Przemysli Területi Múzeum közös kiadásában megjelent kötet magyar szemszögből egy szerencsére mind erősebb irány- zárthoz kötődik, mely ildúziótfllanul mutatja be a mindenkori háborús hétköznapokat, a hazug politikai manipulációkat. E hamis terrorizmust leleplező szemlélet elsősorban a közelmúlt magyar dakumentumfilm-művészetében hozott létre nagyjelentőségű műveket.

A Lagzi István történész által szerkesztett történelmi tanulmánykötet meghökkentő tényei: az átgondolatlan haditerv, a rossz ellátás, a fagy- és éhlhalál, a közikatonák megtévesztése, a tisztek fellázadása — akik fokozatosan rájönnek, hogy nem katonai, hanem vágóhídi akcióban vesznek részit —, gyakran rímelnek a Sára Sándor többrészes dokumentumfilmjében látottakkal, hallottakkal, pedig annak tárgya a II. magyar hadsereg elképzelhetetlenül értelmetlen pusztulása a második világháborúban. Éppen az események „forgatóköny- vénök”, a közkatonák értelmetlen halálba vagy őrületbe kergetésének, a vezetők kötelességre hivatkozó önfelmentésónek ismétlődése a legszörnyűbb. A magyar társadalom a przemysli tömeg- tragédiáról csak szépített hírekből értesült, nem okult az eseményekből, pontosabban nem volt módja a tiltakozásra. A készülő Isonzo-film is azt bizonyítja, hogy a háború leleplezését mennyire igényli a közvélemény.

A Gyóni Géza születésének 100. évfordulóján, 1984 novemberében rendezett megemlékezésékre épült a kötet. A bajai származású Csapiáros István és a szegedi egyetemről Varsóba került Lagzi István irt a költőről, aki a harcok kezdetén hazafias

versekben még átvette a társadalom által sugallt és elvárt lelkesítő hangnemet. Az 1914 szeptemberétől 1915 márciusáig tartó könülzántság, az előkészítetlen kitörési kísérletek, a kimerültségtől elalvó vagy megfagyó katonák szenvedése, az éhség és a járványok rövidesen az értelmetlen harc esküdt ellenségévé tették. E tapasztalatai ihlették a sokat idézett „Csak egy éjszakára” című, elkeseredett hangú, háborúellenes költeményét is. A lengyel olvasók e kötetből ismerkedhetnek meg először több, az erődben írt Gyóni-vers- sel. Ezék a harcokkal, a csatákkal egyidőben láttak napvilágot a Przemyslben megjelenő magyar nyelvű Tábori Üjság hasábjain. A körülkerített várban jelent meg a Lengyel mezőkön, tábortüzek mellett című kötete is.

Az említett naplót, néhány, a vár védelméről tudósító dokumentumot — az iratok zömét a megadás előtt megsemmisítették, — s számos kutatási eredményét közli Lagzi István a przemysli vár magyar emlékeit tárgyaló tanulmányban. A Napjainkban és a Tiszatájban magyarul is napvilágot látott, hétköznapi dokumentumokra épült tanulmányból egy hatalmas katonai csőd érzékletes képe mutatkozik ki.

Az események részletes indoklására itt nincs módunk. Elégedjünk meg annyival, hogy a hétköznapi történelem dokumentumaiból a várvédők 60 százalékát kitevő magyar 'katonák és tisztek fokozatos reményvesztésének folyamatát kísérhetjük nyomon. Az életben maradottakra szibériai hadifogság várt, ott halt meg Gyóni Géza is. Valószínűleg nem sikerült a Kárpátok közé visszatérni annak a tisztnek sem. aki szándékosan rejtette el megsemmisítésre ítélt naplóját: legyen elképzelése az utókornak a Przemyslben rekedtek szenvedéseiről. H. Gy.

Játékkészítés és kézművesség óvodásokkal

Ezzel a címmel indította útjára a közelmúltban módszertani kiadványsorozatát ia kecskeméti Szóra- katénusz. Kevesen tudják, ihogy az immár ötödik éve működő intézmény megalakulása óta adott és ad otthont olyan újszerű kísérleteknek vagy foglalkozásso- irozatolknak, amelyekben a kellő pedagógiai megalapozottság újszerű gyakorlati ismeretek átadásával párosul. Igaz i(egyúttal szerencse is), mindez csak a gyakorló szülők és pedagógusok számára fogalmazódik meg, míg az ifjabb korosztályok, szinte észrevétlen természetszerűséggel követik az irányító kezeket.

Nosi, ennék a Szórakaté- nuszban is felvállalt törekvésnek a csaknem bármikor megismételhető folyamatsorát, módszereit és eredményeit tette közzé Kardos Mária főiskolai tanár és Nagy Mária múzeumpedagógus, akik 1982/ 83-bain a Puskin és a Munkácsy utcái óvodásokkal folytattak tematikus foglalkozássorozatot. Főként természetes anyagok és hagyományos technikák alkalmazásának elsajátítása volt a cél, úgy, hogy a mai gyer- meklkörnyezietben funkcionáló tárgyak jöjjenek létre,

A szerzők és a kiadó célja az volt, hogy a félszáz oldalon bemutatott fogásokat és sikoltásokat isimét továbbfejleszthető példaként ajánlják — nem kizárólag óvodapedagógusoknak. Mivel az országos könyvtári és bolthálózati ellátást megteremtő Könyvértékesítő Vállalat ajánlólistájára is felkerült, remélhetőleg miinél többen vehetik kézbe útmutatóként a Szóraka- ténusz kiadványát, amelyet dr. Kriston Vízi József szerkesztett.

Rácz Aladár-emlékműsorok

Hangversenyekkel, az életét és munkásságát felidéző rádió- és televízióműsorokkal emlékeznek a közeli napokban a 100 esztendeje született Rácz Aladárra.

A Kossuth-díjjal, Érdemes és Kiváló művész leimmel kitünte- berbt muzsikus, a virtuóz technikájáról világszerte híres cimbalomművész, zeneszerző és főiskolai tanár születésének centenáriumán — február 28-án — Budapesten, a XII. kerület róla elnevezett utcájában, egykori lakóháza falán emléktáblát helyeznek

el a magyar zenei élet képviselői.

A Zeneakadémián jubileumi hangversenysorozatot rendeznek neves hazai cimbalomművészek közreműködésével. A rádióban február 27-én, a televízióban március 2-án sugároznak összeállítást a muzsikus életéről és munkásságáról. A gazdag zenei iliiulsizitráció mleUett a televízió felkereste azokat a kortársakat, helyszínekét, akik és amelyek nyomán kibontakozik a sokoldalú művész portréja.

/ / 3 \ Megszeppenve vála- szolt:

— Akkor én még nem haragudtam rá. Szántam inkább. Vergődött, ivott. Amúgy nem volt az nagyon rossz! ember, tessék elhinni. Enni adott, szállásom volt, meg amikor már nagyobb lettem, cigarettával is megkínált. Aztán egyszer Terus nénivel, meg a gazdámmal elmentünk a városba, ahol vásár volt. Lovaskocsival mentünk, ök vittek el engemet magukkal, és a vásárban vettek nekem egy bicskát. A gazda vette. Agancsnyelűt. Tizenöt esztendős lehettem akkor.

A bírót meglepte a vádlott ragaszkodása ahhoz az emberhez, aki kifosztotta, tudatlanságban tartotta, szállását az állatok között jelölte ki, ütötte-verte, csak a hasznát, a munkáját nézte, de azt nem, hogy ember, akinek lelke, vágya, érzése van. Ezen úgy el csodálkozott, hogy néhány pillanatig nem is figyelt a tárgyalás menetére. Szerette volna fölrázni az előtte álló kicsi embert, s megmondani neki, hogy igaza van, ha haragudott... Arra eszmélt föl, hogy csönd van körülötte.

— Igen, folytassa! — szólalt meg hirtelen, de a vádlott nem tudta folytatni, mert a kérdésre mindent elmondott, amit tudott'. A bírd viszont nem szólt többet, csak nézte, nézte a vádlottat, t az újra megszólalt,

— Azután, hogy Terus nénit eltemettük, még két hónap se telt bele, muszáj volt valakit a házhoz hozni. Olyan nőszemélyt, aki főz, mos és elvégzi az asszonyt munkáit. Volt a gazdának egy rokona, bent élt a faluban, de öreg- lány maradt, merthogy sántított. Hált ezt a Katókát hozta el a gazdám, hogy lakjon ott, gondoskodjék a háztartásról. Mondtam már, hogy akkoriban én húszéves lehettem. Kaszáltam, szántottam, arattam, gondoztam az állatokat. Egyszer a tavaszi s zántáskor megállított a dülőúton a tanya- szomszéd, akit Tóhányónak hívnak. Azt mondja, miért nem nősülsz már meg, te Péter? Elvetetnéd akár a Katót is. Én erre azt mondtam, hogy öreg az már énhozzám, lehet az már negyven

fiatalokról - fiataloknak

Petőfi Népe-fúráink egyik leg- lelkeseibib közreműködője-szerve- zője ß kiskunfélegyházi 608-as számú Ipari Szakmunkásképző Intézet országjáró diákköre. Vezetőjével, Iványi Ferenc testnevelőtanárral az iskola kollégiumának könyvtárában ülünk, előttünk a képernyőn legutóbbi sikeres akciójuk, az Olimpiai ötpró- bia ítéli túrák kispróbájának videóra rögzített emlékképei peresnek. Húsz kilométeres gyaloglásnak öltözött fiúk-lányok mosolyognak, integetnek a kamerába. Lelhetnek vagy ezren ...

— Ezemégy s zázan voltunk — pontosítja megállapításomat a tanár út. — Kdlencszázan a saját iskolánkból, a többiek meg in- nen-onnan a városiból. De jöttek Halasról, Szegedről és Budapestről is, főleg olyanok, alkdk egyszer már túráztak velünk. Külön indítottuk — szakképzett túravezetők irányításával — a Petőfi Népe felhívásálra érkezetteket. Ők kétszázharmincan lehettek: általános iskolások, fiatal szülők kisgyerekekkel, de voltak közöttük korosabbak is.

— Nem lehetett könnyű ennyi embert egyszerre megmozgatni, „kordában tartani” ...

— Hatvan ODK-s diákommal hetekig készültünk rá. Olyan apróságoktól kezdve például, hogy szóljunk az útvonal melletti tanyás gazdáknak, kössék meg ezen a délelőttön a kutyákat, mindent igyekeztünk számításba venni.

— Megtérült a „befektetés”?

— Látja a videofelvételt: itt mindenki jól érezte magát...

— Miért ilyen fontos ez?

— Én mindig élsportolókkal szerettem volna foglalkozni Melyik edzőt ne csábítanák a látványos eredmények? De rá kellett jönnöm, hogy ez egy csaknem ezer fős szakmunkásképzőben nem lehet célom Olyan formát kellett találni, ami a legkisebb anyagi befektetéssel a „legnagyobb hasznot” hozza, azaz tömegeket nyer meg a testmozgásnak. Ez pedig a turisztika. Azt a pár tehetséges fiatalt pedig, akiről tudom, hogy nálunk nem tudja „kiifiutni magát” — fájó szívvel — a városi sportegyesületekbe irányítom.

— Azért a „látványos eredményekben” így sincs hiány: tavaly önök nyerték el a megyei országjáró diákkörök közül a turisztikai vándordíjai.

— Az igaz, de meg is dolgoztunk érte. Harminchét túránk volt, nyolcvanöt túranappal és csaknem ezerháromszáz résztvevővel. Ez több, miint az iskolánk létszáma. Sok végzett .tanulónk is rendszeresen velünk tart. Nincs szívem elküldeni őket Mégsincs ennek az egésznek akkora rangja, mint ha lenne — például — néhány kiváló atlétánk. Nem túlzók, ha azt mondom, akkora visszhangja sincs egy-egy ilyen miegmozdulásuníkmak, amilyen ez a Téli túra kispróba is volt, mint mondjuk egy tizenöt fős szavialó- versenynlek...

— T'alán mert az ODK-soktól már természetesnek veszik ezt az aktivitást.

— Lehet. Számomra mindenesetre természetes, hogy csak ilyen szinten lehet és érdemes csinálni.

Sz. K.

KI MIBEN TUDÓS?

Az egész ország figyelte a televízióban a Ki miben tudós? országos biológiai tanulmányi verseny döntőit, buzdítva a részt vevő fiatalokat. A Bács-Kiskun megyeiek, és különösen a bajaiak Gaszner Miklósért, a III. Béla Gimnázium idén érettségiző tanulójáért szurkoltak. A siker nem maradt el. Szeretnénk tudni, hogyan jutott el ez a szerény, megfontolt fiatalember a nagyszerű, országos negyedik helyezésig.

— A természettudományok már általános iskolás koromban is nagyon érdekeltek. Nem csoda, hiszen édesanyám matematika— kémia szakos tanár. Tanáraim, dr. Richnovszky Andor, majd a gimnáziumban Bogárdi-Mészöly Gyula nagyszerű, lebilincselő órákat tartottak. Jelenleg Bárány László tanár úr tanít biológiára, a fakultatív óráikat pedig Mézei- né dr. Kopasz Mária tartja. Ö nevezett be a versenybe'Buda Laci barátommal együtt, aki az országos írásbeliig jutott el.

— Hogyan vettetek részt az írásbelin?

— O.tt hatvannégyen voltunk, és tizenheten mehettünk tovább a szóbelire, majd nyolcán a tv- beli döntőre.

— Milyen módszerrel készültél fel?

— Bálint László igazgató úr hozzájárult, hogy minden forduló előtt egy hétig felmentést kapGaszner Miklós biológiában

jak az iskolalátogatás alóL Reggelenként nekiláttam, bújtam a szakkönyveket, tudományos folyóiratokat. Közben pedig szólt a zene. Ha a szüleim itthon voltak, akkor halkan, különben pedig normális hangerővel.

— Mit kaptál jó szereplésed jutalmául ?

— Értékes díjakat. Egy hónapos kutatómunkát az MTA ösztöndíjával Marosvásárhelyen, a TV ajándékaként egyhetes Lenin- grád—Helsinki utazást, a KISZ- től ezer forint értékű könyvutalványt, és Asszonya Tamás nagyon szép plakettjét.

— Hallottam, hogy sok barátod van, együtt jársz velük moziba, strandra, uszodába. Mivel foglalkozol még szívesen?

— Szeretek olvasni, krimit is, szépirodalmat is. Szeretem a sportot, kajakoztam a Bajai Spacfea- cusfoan, Tavaly óta már nincs annyi időm, egyéhként nem is versenyezni szerettem volna, hanem az egészséges testmozgás vonzott.

(Nem szoktam letegezni az interjúalanyaimat. Gaszner Miklóssal kivételt tettem, mert a mi ismeretségünk már régi keletű. Tízéves volt, amikor először jött hozzám órára. Bizony elég messze esett a tantárgy a biológiától, •mert én — akkor még zenetanár — klarinétozni tanítottam. Igyekeztem is meggyőzni a szüleit, hogy a gyermeknek feltétlenül a zenei pályát kell választania. És mit mondjak most? — Örülök, ihogy nem követte a tanácsomat. Szegedre készül az orvostudományi egyetemre.)

Gál Zoltán

is, meg sántát én nem veszek el.

— De ezen azután tényleg sokat gondolkoztam, hogy igaziból meg kellene nősülni. Körben a tanyákon voltak mindenféle lányok, akiket csak úgy láttam a földeken dolgozni, vagy én dolgoztam nálmk egy-egy napot. A Tóhányó beszéde után már úgy vizsgáltam őket, hogy melyiket kéne feleségül venni?

— Mit szólt ehhez a szándékához Kővári? Tudott-e egyáltalán arról, hogy nősülni akar?

— Eleinte nem tudta, de kitudódott. Nem én mondtam meg neki. Pár hét múlva újra találkoztam a Tóhányóval. Azt mondta, majd ő kommendál nekem egy asszonynakvalát, ha lekaszálom érte a lucernáját. Hát én egy éjszaka lekaszáltam, ő meg elvitt vagy öt kilométerre egy tanyába a Nagyékhoz, akiknek volt egy lányuk, az Etel. Olyan tanyasi lány. Ezzel a lánnyal össze is ismerkedtünk, megbarátkoztunk, de aztán kitört a baj. Ügy fél évvel a megismerkedésünk után — mondta a vádlott, és kérdően nézett a bíróra, hogy folytassa-e?

— Miféle baj? — segítette át egy kérdéssel a bíró Sárosit bizonytalanságán.

— Hát megtudta a gazdám. De nem a Nagyiktól, hanem a Tóhány ótól. ö mondta el a Katónak, az meg Kővárinak. Nekem persze ők nem szóltak semmit, csak amikor egy este, már aratás után, de még a cséplés előtt megetettem az állatokat, magamat lemostam a kútnál, s beállítottam Etelékhez. De még a köszönésemet se fogadták. Csudálkoztam. Megkukultak ezek, vagy mi lelte őket? Nagy nehezen aztán kimondták, hogy nem kellek, mer}

bolond vagyok. Ezt a gazdám mondta nekik, de már ők is ész- , revették. Nincs semmim, se ló, se tehén, miből akarom én eltartani az ő lányukat. Azonkívül amióta én idejárok, több mindenük eltűnt a tanyáról.

— Nekem erre úgy elszorult a torkom, hogy semmit nem tudtam mondani, csak kifordultam a nyári konyhából és egyenesen mentem haza. Otthon az istállóban az ■állatokon töltöttem ki a mérgemet. Rúgtam, ütöttem, vertem őket, pedig ők semmiről sem tehettek. Vártam, hogy szól valamit a gazdám, vagy a Kató, de nem szóltak. Én meg ugye el voltam tiltva attól, hogy kérdezzek valamit is. Nekem csak válaszolni volt szabad, de azt muszáj volt.

— Aztán mások más lányokat kommendáltak, de leginkább becsaptak. Dolgoztattak, s amikor a lányra került a sor, röhögtek rajtam. Ez sokáig így ment, és már az egész környéken elterjedt a híre, hogy Sárosi Péter nősülni szeretne, de nincs aki szóba állna vele. Én ezzel a szóbeszéddel nem törődtem semmit. Dolgoztam éjjel, nappal. Nappal a gazdámnak, éjjel másoknál vállaltam munkát, hogy legyen pénzem, mert szerettem volna jobb ruhát, cipőt, miegymást venni magamnak. Már szégyelltem, hogy mindig a Kővári levetett holmiját viselem. Hát lendíteni akartam magamon. De a gazdám azt híresztelte, hogy bolond vagyok, meg lopok, ő nem vállal semmi felelősséget. Legtöbb helyen becsaptak, kinevettek, csúfoltak.

— Bezzeg a Kató szemet vetett rám. Mert ő látta, tudta, hogy nem vagyok én azért olyan bolond. Gyakorta voltunk magunkban a tanyán, a gazda néha egy hétre is elment, de hogy hová, egyikőnk sem tudta. Ilyenkor a sánta kujtorgott utánam az istállóba, húzott be a házba. Ügy intézte, hogy meztelenül lássam. Lett is volna bennem indulat, hogy kövessem, de tudtam, hogy a gazdám használja, mert egyszer véletlenül megláttam őket. Hát nem követtem a Kató szavát, mert féltem a gazdámtól — s itt hirtelen megakadt a vádlott. Észrevette, hogy olyan ponthoz ért, ahonnan nem mondhatja tovább, Viszont olyan hirtelen hagyta abba, hogy mindenkinek feltűnt. A bíró persze rákérdezett:

— |A kapcsolat mégis létrejött. Igaz?

A vádlott felnézett, zavart tekintete találkozott a bíró nyugodt, meleg tekintetével, iBátorítást, sőt cinkosságot vélt kiolvasni belőle. Pontosan nem értette a bíró szavait, de megérezte, mire gondol, s mert más szavakat nem talált, megismételte a hallottakat.

— A kapcsolat mégis létrejött. De én nem akartam, ö volt nagyon rajta, a Kató. Utána hetekig rettegtem, de nem történt semmi. Hát azután vagy két esztendeig, úgy hetenként egyszer beszökött hozzám az istállóba, vagy éppen máshol kerítettünk alkalmat. De egyszeresek a Kató meghalt. Gyereke akart lenni és abba halt bele. Valamit csinált magával és a vérmérgezés elvitte. A környéken mindenki azt tudta, hogy a gazdám használta, a mi dolgunkat ugye csak ketten, tudtuk. Hát megintcsak a gazdámmal maradtunk ketten. ,

(Folytatjuk.)

»•

Csak így érdemes

Félegyházi országjáró diákok