Petőfi Népe, 1986. február (41. évfolyam, 27-50. szám)

1986-02-24 / 46. szám

1986. február 24. • PETŐFI NÉPE • f Berzsenyi-hagyomá nyok CSALÁD ÉS ISKOLA Ebben az évben kettős okból is emlékezünk Berzsenyi Dánielre: ma, február 24-én van haláléinak százötvenedik, május 7-én lesz születésének kétszáztizedik év­fordulója. Tudjuk, hogy Berzsenyi költői fölfedeztetése Kemenessömjénben történt. Kis János látogatta meg egyszer Vas megyei birtokán, s a szobába beléptekor azt látta, hogy Dániel uraság papírlapokra írt valamit, majd hirtelen az asztal- fiókba dugta. Kis elnézést kért a háborgatásért, a munka megsza­kításáért. Berzsenyi zavartan né­zett rá: — Nem háborgat bízón, kedves tisztelendő komámuram, haszon- talanság, amit írkáltam. Csak úgy jött. Versek az eba ... Az elharapott szó (ebadták) ket­tős tiszteletlenségét hamar fel­mérte, s még nagyobb zavarral, össaeborzolt hajjal nézett Kisre, aki csod álikozva megkérdezte: — Versek? Először hallom, hogy komámuram ilyesmiben töri a fe­jét. — Nem töröm biz én — mond­ta Berzsenyi —, ha csattan, mint a villám, jó, ha nem foly, azzal sem törődöm. El kell ismernem mostmár a Haszontalan időtöltést. Százötven éve halt meg a költő mert rajtakapott, de eddig senki nem tudott e bolondságomról... Így történt-e pontosan a beszél­getés. nem tudjuk, de a hagyo­mányok ekként őrizték meg. S még színezték is azzal, hogy Kis János további munkára biztatta, és kilátásba helyezte a közlést. Ezzel még nagyobb ijedelmet oko­zott Dani uraságnak, mert attól félt, ha költeményeit kiadja a ke­zéből, akkor kinevetik. Ezután persze még jó néhány évnek kellett eltelni, hogy első verseskötete megjelenhessen. Tud­juk, hogy a kiadáshoz nagy segít­séget kapott a pesti papnevelde hallgatóitól, akik Tatay János lel­kesítő felhívása nyomán pénzt adtak össze... Ez a példa nyilván szeme előtt lebegett az 1866-ban megindult Somogy hetilap szer­kesztőjének, Roboz Istvánnak, aimikor arra vállalkozott, hogy egy Berzsenyi-szobor felállítá­sához kéri a közönség támogatá­sát. A lap első számától töreked­tek arra, hogy hiteles dokumen­tumok alapján rajzolják meg életrajzát. A családi levéltár több BERZSEN YI DA NIEL: A közelítő tél Hervad már ligetünk, s díszei hullanak. Tarlott bokrai közt sárga levél zörög. Nincs rózsás labyrinth, s balzsamos illatok Közt néni lengedez a Zephyr. Nincs már symphonia, s zöld lugasok között Nem bug gerlice, és a füzes ernyein A csermely violás völgye nem illatoz, S tükrét durva csalét fedi. A hegy boltozatin néha homály borong, Bíbor thyrsusain nem mosolyog gerezd, Itt nemrég gz öröm víg dala harsogott: S most minden szomorú s kiholt. Oh, a szárnyas idő hirtelen elrepül, S minden mivé tűnő szárnya körül lebeg! Minden csak jelenés, minden az ég alatt, Mint a kis nefelejcs, enyész. Lassanként ‘koszorúm bimbaja elvirít, Itt hagy szép tavaszom: még alig ízleli Nektárját ajakam, még alig illetem Egy-két zsenge virágait. Itt hagy s vissza se tér majd gyönyörű korom. ' Nem hozhatja fel azt több kikelet soha! Sem béhunyt szememet fel nem igézheti Lollim barna szemöldöke! 1804—1808 között iratát közzétették. Amikor a szá­zadforduló körüli években az iro­dalmi társaságok szervezése or­szágos közüggyé vált, arra gon­doltak, Somogy megyében Berzse­nyi szellemében kellene létrehoz­ni. Hosszas előkészület után 1904 nyarán Kaposváron megalakult a Berzsenyi Dániel Irodalmi és Mű­vészeti Társaság. Műveinek első kritikai kiadá­sára az 1936-os centenárium után kerülhetett sor. A Társaság és a Magyar. Tudományos Akadé­mia megbízásából Merényi Osz­kár állította össze a könyvet. Ber­zsenyi verseinek addigi legtelje­sebb kiadása volt. Tartalmazta a kutató által ’Nikién talált isme­retlen költeményeket, először közölte a Kupa támadása cíímű drámai töredék teljes szövegét. S kísérletet tett a versek időrendi csoportosítására. 1948-ban újabb Berzsenyi-ün­nepséget szerveztek. Nem csupán a hagyományok őrzése indokolta, hainem az is, hogy harmadszor is el kellett temetni a test marad­ványait Niklán. 1859-Ben obelisz- ket állítottak neki, amit a felsza­badító harcok során szétlőttek. 1948. május 9-én keltezett elégiá­jában ezért írta Takáts Gyula, a Berzsenyi Társaság elnöke: „Szét­szórt csontjaidat ünnepi urna vi­szi”. Beszédében pedig ezt mond­ta: „e niklai földből nőtt, szilfá­ból készült urna előtt... egy há­borútól végigszántott ország példaadó, építő lelki ismereté áll”. Tudományos megalapozottságú, nagy ívű monográfia 1966-ban je­lent meg Berzsenyi Dánielről1 Me-, rényi Oszkár tollából. De emlékét nemcsak a szellem emberei őriz­ték meg, hanem a „sokaság” fiai is. Legendák, történetek fonódtak alakja köré úgy, ahogyan ez az igazi nagy egyéniségekkel len­ni szokott. L. A. A színvonalasabb oktatásért Gyakran mondogatjuk, és így is van; a szocializmus ab­ban is meghaladja a polgári társadalmat, hogy közikinccsé teszi a műveltséget, szélesre tárja mindenki előtt az okta­tási intézmények kapuit, és az iskoláztatás alakulása az egész nép számára közüggyé válik. Az oktatás szervezése ugyan már nálunk is régóta állatni feladat, de napjainkban sok olyan ember van, aki valami­képpen állást foglal, a gyer­meknevelés, a tanítás ügy es- bajos dolgaiban. Más kérdés, hogy az egyéni nézetek han­goztatása, az iskola mindenna­pi életébe való beleszólási, amely persze — a pedagógu­sok a megmondhatói — ko­rántsem mindig indokait, kellő segítség-e az érintettek­nek közoktatásunk tovább­fejlesztéséhez. Művelődési házak, klubok, színházak, mozik, rádió, tele­vízió, könyvek és önképzés — számos útja-módja van nap­jainkban a művelődésnek, az ismeretszerzésnek, de a gaz­dag kínálat ellenére is vitat­hatatlan, hogy a nemzet mű­veltségének megalapozója, és legfontosabb intézménye mo­dern világunkban is az isko­la. A nevelés-oktatás ügyének további társadalmasítása je­lenlegi gazdasági körülmé­nyeink között elsősorban cse­lekvő hozzájárulást igényel. Erre mutatott rá Pozsgay Im­re is a Hazafias Népfront de­cemberi kongresszusán: „A kulturális életben a közkiadá­sokkal való takarékosság ér­zékenyen érintette az iskolai- közművelődési területek fej­MEGJELENÉS ELŐTT ELFOGYOTT...? Lexikon-kérdések A jelek szerint hoppon maradnak azok, akik nem rendelték meg időben a Révai-lexikon reprint ki­adását. Ma már ugyanis egyetlen könyvesbbltban sem vesznek fel előjegy­zést. Az okokról Tóth Ibo­lyát, a Műveit Nép Könyv­terjesztő Vállalat terjesz- ítéspoiitikal főosztályának vezetőjét kérdeztük. — Mit tud mondani azoknak, akik csak most szánták rá magukat, hogy megvegyék a hasonmás ki­adású lexikon-köteteket? — Sajnos, nem sok jót. Az előjegyzést november 6-ira kénytelenek voltunk lezárni, mert betelt a vál­lalatunknak kiharcolt 30 ezres példányszámkieret. — Nem lett volna egy­szerűbb a keretet megnö­velni? — Ez a lehetőség fel sem merült, örültünk, hogy a 70 ezerből egyáltalán eny- nyit is megkaptunk. Gon­dot egyébként nem okozott volna, ha több kötet fölött rendelkezhetünk, hiszen az előjegyzési Időszakiban 47 ezer igényt mértünk föl. E percben el tudnánk adni ezenkívül is legkevesebb tízezer előfizetést. — De nem tudnak, mert nincs. Elárulná az okokat? — Persze, hogy el; ez a vállalkozás az én informá­cióim szerint gyakorlatilag teljesen leköti a nyomda egész évi kötészeti kapaci­tását, pedig már nincs is szó arról, hogy esztendőn­ként három kötet jelenjék meg, meet csak kettőt tud­nak elkészíteni. Magánvé­leményem az, hogy senki sem számított ekkora ér­deklődésre, és a sajtó is nagy hírverést csapott ne­ki. Magyarország ma még nincs felkészülve arra, hogy ekkora péLdányszám- ttárt" tudjon kiadni lexikont, pedig többet egész egysze­rűen nincs hol, mivel meg­csinálni. — így tehát seregnyien maradnak hoppon, nem? — Nézze, az ás könnyen meglehet, hogy két óv múlva néhány kötet már az üzletek polcain porosodik, ment akkorra lelohad az ér­deklődés. — És ha nem? — Végül is nem tudok magának mit mondani. Ez ugyanúgy van, mint mikor későn ér az ember a bolt­ba, és az orra elől viszik el az utolsó . kiló banánt. Mit telhet ? Bosszankodik... (Ballai) / / 7 \ Ezekből a zavaros ál- \ 1 ^ ‘/ mokból testben és lé­lekben többszörösen meggyötör­ve ébredt fel. Ügy érezte, sem­mit nem aludt, s ha az álomké­pek nem motoznak tovább a fe­jében, nem is hiszi, hogy való­jában már reggel van. A séta most is elmaradt, mint az első tárgyalási nap reggelén, de ezt Sárosi egyáltalában nem bánta. Soha nem sétált életében, s bár szerette az erős, tiszta le­vegőt, szégyent érzett az udvar négyszögében a számára céltalan lődörgés miatt Kicsit örült is, hogy nem lesz séta, ugyanakkor szorongást érzett a tárgyalás előtt. Amikor összebilincselt kéz­zel kísérte a fegyőr a vasajtó felé. majd már az épület bíró­sághoz tartozó részében, a lép­csőn. folyosókon haladva ismét azt tervezte, nem fog sokat be­szélni, röviden válaszol a kér­désekre. A bíró már régen a szobájá­ban ült. Háta mögött a fűtőtest jóleső meleget■ árasztott. Jólesett a forró kávé is, amit maga fő­zött az irodában, s most lassú, apró kortyokban ivott, közben cigarettázott. Előtte az asztalon ott feküdt a vastag iratcsomó, a dosszié felső sarkában rózsaszí­nű papírcsík, ami azt jelenti: a vádlott előzetes letartóztatásban van. A bíró azért jött be ko­rábban, hogy újra átfussa a jegyzőkönyvet, tanúvallomáso­kat, de csak ült az asztalnál, el­gondolkozva nézett ki az abla­kon a szürke égre, amelynek sú­lya mintha lejjebb nyomta volna a háztetőket, a fák lombjait, az egész várost. A bíró önmagával volt elfog­lalva. Nem értette nagyfokú bi­zonytalanságát, amely hosszú pá­lyafutása alatt most először lett úrrá rajta. Az eddigi ügyekben legtöbbször már a nyomozati anyag áttanulmányozása után körülbelül sejtette, milyen ítéle­tet fog hozni. Most azonban tel­jesen tanácstalan volt. Ez ide­gesítette, nem tudott másra kon­centrálni, csak arra, hogy mi történhetett vele? Megöregedett? Kétségtelen, hogy elszállt az idő, de öregnek még nem érzi magát. Nem merte bevallani önmagá­nak sem —, vagy ha igen, csu­pán néhány pillanatra —, hogy az ítélkezésre kötelesek, a dön­téshozók legnagyobb hibájába, a szubjektivitásba esett. Függetle­nül mindattól, amit Sárosi Péter elkövetett, sajnálta a vádlottat, sőt, ha jobban figyelt a belső hangra, nemhogy elítélte volna, de egyetértett vele. Természete­sen, mint magánember. Viszont mint büntetőbíró ezt nem tehet­te. S mert ilyen kétségek kö­zött vergődött, nem volt biztos önmagában. Sem mint magán­ember, sem mint a büntetőta­nács elnöke. Töprengéseiből a gépírónő bil­lentette ki. Mindig nyolc előtt öt perccel ért be a munkahelyé­re, s most is azzal kezdte, mint minden reggel, hogy késett a busz, rengetegen vannak, pedig ő már hat óra óta talpon van. A bírónak tetszett a lány. Ügy vonzódott hozzá, mint egy gyö­nyörű tárgyhoz, amit kellemes naponta többször megnézni, tud­ni, hogy itt van, és holnap is itt lesz. De tovább nem merte fűzni az ábrándok fonalát, noha ösztöneit mindig végigbizsergette a látvány. A lány ezt tudta, de nem élt vele vissza Tisztelte a bírót, mint jogászt, de mint fér­fi nem jöhetett számításba ná­la, még a kacérkodás *szintjén sem. A lány elrendezte a holmiját, papírt, indigót vett elő. Mellet­tük, a tárgyalóteremben már ott üli a vádlott, az ajtónál a fegy­őr beszélgetett a két népi ül­nökkel. Pontosan nyolc órakor kinyílt a címer alatti ajtó, s megjelent a gépírónő, mögötte a bíró hó­na alatt a nagy köteg irattal. Elfoglalták helyüket a büntetőta­nács tagjai, a fegyőr levette Sá- rosiról a bilincset. Bejutott az ügyész és az ügyvéd is. — A tárgyalást megnyitom. Folytatjuk Sárosi Péter kihall­gatását. Van-e kérdés « vádlott­hoz? — hangzottak a bíró nyu­godt, férfias szavai, s tekintetét körülhordozta a jelenlevőkön. A vádlott állt a bíróság előtt. Nyugodtnak, már-már közönyös­nek érezte magát. Valahogy úgy tűnt neki, mintha nem is ő len­ne az, akiről szó van, aki itt áll ismeretlen emberek között, s tőlük várja sorsának alakulá­sát Furcsa volt ez az érzés, és furcsa volt, hogy most, a zava­ros álmok hatása alatt nem ér­dekli, mi történik vele. Kérdése senkinek nem volt. A bíró néhány pillanatig az ira­tokban lapozgatott, azután föl­nézve a vádlotthoz beszélt: — Tegnap ott hagytuk abba, hogy a Terus néni temetése után ketten maradtak a tanyá­ban, és maga nem haragudott Kővári Imrére. Miért nem hara­gudott rá? — szaladt ki a bíró száján a kérdés olyan hangsúly- lyal, mintha Sárosinak igenis haragudnia kellett volna gazdá­jára. Kötelessége lett volna ha­ragudni. Számonkérő hangsúly volt a kérdésben, s ezt minden­ki megérezte a teremben, a vád­lott is. (Folytatjuk.) lesztési és fenntartási, műkö­dési feltételeit. Az állam ellá­tási kötelezettsége és felelős­sége továbbra sem csökkent­hető a feladatokban, de keres­ni kell a társadalmasítás, és a .társadalmi közreműködés újabb lehetőségeit”. Mit tehet a népfront az Ls- koláként, a nevelésügyért; hol lehet elkezdeni a mostaninál hathatósabb patronálást? Azt hiszem, mindenkinek kézen­fekvő, hogy a családi nevelés erősítése a kiindulópont. Amennyire egyértelmű ez. leg­alább annyira nehéz kérdés is egyúttal. Ez idő tájt a .család funkciója átalakulóban van. Szemünk láttára zajlanak le a csalódban azok a szerkezeti változások, amelyek hatása­ként sajnálatos módon a ne­velés háttérbe szorul. Egyfaj­ta válság ez, hiszen a családok jelentős része nem, vagy csak akadozva látja el első számú (kötelezettségét, a gyerekek ne­velését, mi több, ezt a terhet Igyekszik teljesen áthárítani a társadalomra, leginkább az iskolára. Fölborul a család és az iskola közötti hagyományos, nagy múltú munkamegosztás — az iskola terhére, végső so­ron azonban gyerekeink kárá­ra. , Helyesen ismerték föl tehát a kongresszus fölszólalói, hogy a családi nevelés sáncait kell megerősíteni minél előbb — a pedagógusok közreműkö­désével —, a család és az is­kola viszonyában kell újra összhangot teremteni. E tekin­tetben a legsürgősebb tenniva­lót a kongresszuson így jelöl­ték ki: „Az iskola és a család közötti együttműködés jegye­ben erősítjük kapcsolatain­kat a. szülői munkaközösségiek­kel és a tantestületekkel. Ar­ra törekszünk, hogy minél több család vállalja a gyermekeink jövőjét megalapozó, a jellem és a munkára nevelés, az ér­zelmi és értelmi nevelés fá­radságos, de sok örömöt is nyújtó munkáját”. Mostanában hajlamosak va­gyunk a társadalmi együttélés zavaraiért is kizárólag a gaz­dasági nehézségeket okolni. Pedig a gazdasági rendterem­tés csak az egyik kulcs a tár­sadalmi gondok zárjához, a másik kulcs tudati jellegű, te­hát bennünk van., az emberek- .ben, A társadalom lendületes fejlesztéséhez ez intézmények kapcsolatának összhangba ho­zásán kívül magunknak is meg kell újulnunk, főleg közösségi kapcsolataink újrarendezésé­vel. A nagyobb szabadság, a szocialista demokrácia kite- rebélyesedése kitűnő alkal­mat kínál a megújuláshoz, csak élni kell a lehetőséggel. A csa­ládi nevelés fogyatékosságai — velük szoros összefüggésben az elharapódzó magatartási kulturálatlamság —, az iskolai élet ellentmondásai sem szűn­nek meg maguktól; fölszámo­lásukhoz tudatos közösségi munka szükséges, ami óhatat­lanul a nevelésre, az iskola­ügyre mutat vissza. Nincs a társadalmi fejlődésnek olyan kérdése, amely valamiképpen ne kapcsolódnék az iskolához, a művelődéshez. Az iskola rangjának emelése ezért egyik legfontosabb közügyünk. P. K. I. Zum Thema Mikrofon j. esa-A, tL.So L A mikrofon Az idén 42. évfolyamába lé­pett a Neue Berliner Illustrier­te című képes hetilap. Néhány esztendeje rendszeresen jiáir hozzánk, a Petőfi Népéhez ez a magazin. Az NDK-ban dol­gozó szerkesztőség nem keve­sebbre vállalkozik, mint arra, hogy képekben rögzítse, mu­tassa be az időt: jelenkorunk történelmét. Fotók kalauzol­nak Kamcsatkára, a gejzírek völgyébe, színes beszámoló foglalkozik a drezdai dalfesz­tivállal, kulisszák mögötti színházi beszélgetésről ol­vashatunk A tájékoztatás sokoldalú­ságához hétről hétre hozzá­tartozik a humoros összeállítás. Ezekből egy-egy rajzot eddig is át-átvettünk, hogy továb­bítsuk olvasóinknak. Legutóbb a mikrofon témá­jára készültek a karikaturisták művei: megannyi telitalálat. Jó, hogy ha a szó „lélekitől lé­lekig” vezető útján erősítőibe­rendezés is gondoskodik arról, hogy eljusson az üzenet azok­hoz, akiknek szól. De rossz, ha a technika túlburjánzók,, a ilyenkor — hagyományos mó­don — nyesegetni sem árt a kinövéseket. Olykor határo­zottabban. figyelmeztetni kell a konkrétságra, vagy arra, hogy valaki összetéveszti a demokratizmust a magamu­togató, esetleg felkészület­lenségből eredő Időhúzással. S mennyi más gondolatot is ébresztenek ezek a rajzok! Ugye, nem is vagyunk olyain messze egymástól — a berlini szerkesztőségben és itt, a Bács- Kiskun. megyei .mindenna­pokban? — halász — Gál Farkas: BILINCSBEN

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents