Petőfi Népe, 1986. február (41. évfolyam, 27-50. szám)

1986-02-21 / 44. szám

2 • PETŐFI NÉPE O 1986. február 21. A Biztonsági Tanács elítélte Iránt A Brazil Kommunista Párt küldöttségének látogatása A Magyar Szocialista Munkás­párt Központi Bizottságának meghívására február 16. és 20. között látogatást tett hazánkban a Brazil Kommunista Párt kül­döttsége Giocondo Dias-nak, a párt főtitkárának vezetésével. A küldöttség tagjai voltak: Regis Frate, Roberto Freire és Sergio de Morales, a párt politi­kai bizottságának tagjai. A küldöttséget fogadta Kádár János, az MSZMP főtitkára. Szű­rös Mátyás, a Központi Bizottság titkára megbeszélést folytatott a brazil pártdelegációval, amely találkozott Baranyai Tiborral, a SZOT főtitkárával és Pozsgay Imrével, a Hazafias Népfront Or­szágos Tanácsa főtitkárával, az MSZMP KB tagjaival. A szívélyes, nyílt, elvtársi lég­körben megtartott megbeszélése­ken az MSZMP és a Brazil Kom­munista Párt vezető képviselői kölcsönösen tájékoztatták egy­mást pártjuk, országuk helyzeté­ről. Az egyetértés jegyében meg­tárgyalták a világpolitika idősze­rű kérdéseit, valamint a nemzet­közi kommunista és munkásmoz­galom helyzetét. Mindkét párt nagy jelentőségűnek értékelte és támogatásáról biztosította a Szov­jetuniónak a béke megőrzése, leszerelés érdekében tett legutó. bi javaslatait. A megbeszéléseké., síkraszálltak Latin-Amerika po­litikai, gazdasági problémáinak igazságos rendezéséért, a közép- amerikai válság megoldásáért. Megelégedéssel szólták a dél- amerikai országokban bekövet­kezett demokratikus változásai­ról. Az MSZMP vezétői üdvözölték a Brazil Kommunista Pártot ab­ból az alkalomból, hogy 37. évi illegalitás után újra törvényesén működhet, elősegítve a demokrá­cia további kiterjesztését Brazí­liában. Kölcsönösen kifejezték kész­ségükét az MSZMP és a Brazil Kommunista Párt kapcsolatai­nak elmélyítésére és meghatároz­ták az ezzel kapcsolatos teendő­Koszorúzás Kun Béla emléktáblájánál íd ■oil Sindermann látogatása az NSZK-ban Késő este díszvacsorával ért vé­get Horst Sinder mann bonni lá­togatásának első napja. A vacso­rán — amelyét az SPD parlamen­ti csoportja adott az NDK Népi Kamara elnöke és a küldöttség tiszteletére — az NDK-ból, érke­zett vendégeknek alkalmuk nyílit találkozni a Német Szociáldemok­rata Párt teljes vezérkarával. A nyugatnémet sajtó nagy fi­gyelemmel kíséri a Iá fogat ást. A televízió valamennyi híradója részletes tudósításban számolt be Sindermann és a küldöttség bonni érkezéséről, arról a jelenetről, ahogyan a meghívó szociáldemok­raták az NDK-beli politikusokat a parlament üres üléstermében körbevezették, megmutatva a szo­ciáldemokrata frakció helyét a Bundestagban. Részletesen su­gározzák a híradók, ahogyan a televízió- és rádióriporterek a küldöttséget minden lehetséges alkalommal valóságos ostrom aló veszik. A televízió nézői hall­hatják azokat a válaszokat, ame­lyeket Sindermann a záporozó kérdésekre ad. E kérdések első­sorban a két német állam viszo­nyára, és Erich Honecker NSZK- beli látogatására vonatkoztak. ' Később, Kohl és Sindermann szerda délutáni találkozója után kiadott közleményből, valamint Ost kormányszóvivő szóbeli tájé­koztatójából kiderült, hogy a hosszúra nyúlt találkozón méltat­ták a kapcsolatok egyes részterü­leteken elért pozitív alakulását, s hitet tettek amellett, hogy ezen az úton kell továbbhaladni. Szere­pelt a közleményben, hogy az NDK Államtanácsának elnöke később rögzítendő időpontban ellátogat az NSZK-ba. * Az NDK-ban rendkívül nagy érdeklődéssel követik a Sinder­mann vezette parlamenti küldött­ség bonni látogatását. A televízió- és a rádióállomások vezető hírként folyamatosan számolnak be az eddigi legmagasabb rangú NDK küldöttség NSZK-beli tárgyalá­sairól. A csütörtöki lapok fényképek­kel illusztrált : tudósításokban, rendkívül nagy terjedelemben ismertetik a Népi Kamara elnö­kének szerdai megbeszéléseit. események sorokban SZÖUL _____________________ A dél-koreai rezsim az ellen­zék vezető erejének számító Üj Koreai Demokrata Párt 90 parla­menti képviselője közül 77-et há­zi őrizetbe vett. A többi csak azért nem jutott hasonló sorsra, mert jelenleg külföldön tartózkodik. BECS_______________________ A szocialista országok újabb, kompromisszumos szerződéster­vezetet terjesztettek elő a bécsi haderőcsökkentési tárgyalásokon. Négy szocialista állam indítvá­nyozta, hogy kössön a két katonai szövetség elsőnek részmegálla­podást, amelynek keretében egy éven belül 11 500 szovjet és 6500 amerikai katonát vonnának ki Közép-Európából. A NATO első reagálása meglepő mértékben ne­gatív, elutasító. t Az ENSZ Biztonsági Tanácsá­nak arab tagjai az iraki—iráni 'háború fellángolásának követ­kezményeivel foglalkozó ülésen Irakot támogatva elítélték az Irán által kezdett offenzívált, és tűzszünetre, valamint a csapa­toknak a nemzetközileg megál­lapított határok mögé történő visszavonására hívták fel a had­ban álló feleket. 38 évvel azután, hogy az ENSZ közgyűlése elfogadta a népirtás­ról szóló nemzetközi egyezményt, és 36 évvel azt követően, hogy először terjesztették elő azt jóvá­hagyásra, az Egyesült Államok szenátusa szerdán ratifikálta vég­re az egyezményt. Ezzel Washing­ton is csatlakozott az ENSZ azon 96 tagállamához, amelyek már eddig is törvényben szentesítet­ték, hogy a népirtás bűncselek­mény, és tekintet nélkül elköve­tője személyére, büntetendő. A BT szerdán ismét felszólí­totta az iráni kormányt, hogy vegyen részt az iraki—iráni há­ború fejleményeivel foglalkozó tanácskozás munkájában. A fel­szólításra egyelőre nem érkezett válasz, de köztudomású, hogy Irán a háború kezdete, azaz 1980 szeptembere óta bojkottálja a testület üléseit. Teherán azt kö­veteli részvétele előfeltételeként, Az egyezményt az Egyesült Ál­lamok kormányzata már többször is előterjesztette jóváhagyásra, de a konzervatív politikai erők mindig meggátolták elfogadását, azzal érvelve, hogy a nemzetkö­zi egyezmény előírásai túlmen­nek az Egyesült Államok törvény­kezésén, az országot adott eset­ben alárendelhetik olyan nemzet­közi eljárásnak, amely meghalad­ja az alkotmányban foglaltaikat, ezzel mintegy „függővé” tennék. hogy a BT agresszorként ítélje el Irakot. New York-i diplomáciai körök mindenesetre két határo­zati javaslatról tudnak, s ezek közül állítólag az el nem kötele­zettek dokumentuma részben ki­elégítené az iráni igényeket: je­lenlegi formájában közvetett mó­don elítélné Irakot az ellenséges­kedések 1980."szeptemberi kirob­banásáért. „Halálra ítélték” az újságírót Meggyilkoltak egy Marcos-elle- nes újságírót az Egyesült Álla­mokban. Oscar Salvatierrét, aki az Egyesült Államokban megje­lenő Philippine News című, Marcos rendszerével szemben­álló lap főmunkatársa volt, a kaliforniai Glendalében, Los Angeles egyik elővárosában saját házában terítette le az ismeret­len merénylő golyója. Salvatierre a hét végén tele­víziós nyilatkozatban is állást foglalt a Fülöp-szigeteken fenn­álló rendszer ellen. Ezt követően kedden kapott névtelen levelet, amelyben közölték „halálra ítél­ték”. A levél nem nevezte meg, kinek nevében vagy megbízásá­ból hozták ezt az „ítéletet”, de azt egy nappal később már vég­re is hajtották. Értesülések sze­rint az Egyesült Államokban élő Fülöp-szigeteki ellenzéki szemé­lyek közül többen is kaptak ha­sonló levelet. Az ügyben a helyi rendőrség és az FBI nyomozást kezdett. A hivatalos Washington egye­lőre nem tett érdemleges lépése­ket, sőt — a szenátus szerdán el­fogadott és a választási csaláso­kat elítélő határozata ellenére — óvatosságra intette a törvényho­zást, azt kérve, hogy ne függesz- szék fel a Fülöp-szigetek kato­nai és gazdasági segélyezését, ahogy azt igen sok törvényhozó kívánja. A kormányzat nevében mind Shultz külügyminiszter, mind Weinberger hadügyminisz­ter aláhúzta a kongresszus 'két bizottsága előtt tett nyilatkoza­tában, hogy az Egyesült Álla­moknak „jgen fontos érdeke]” fűződnek a Fülöp-szigeteken mű­ködő katonai támaszpontjai fenn­tartásához. Bonyolódik a Challenger- ügy Rendkívüli felvételeket tet­tek közzé szerdán este az amerikai Országos Űrhajó­zási Hivatal képviselői: a ten­ger felszíne alatt négyszáz méterrel egy különleges mi- nltengeralattjáróról készített képeken világosan felismer­hetők a Challenger űrrepülő­gép jobboldali szilárd hajtó­anyagú hordozó rakétájának maradványai. A szakértők tel­jes biztonsággal azonosították, hogy a feltételezések szerint a szerencsétlenséget kiváltó rakéta maradványaira buk­kantak. Egyelőre nem került elő minden maradvány, s pon­tosan azok a részek hiányoz­nak, amelyek alapján meg lehetne állapítani, valóban a tömítőgyűrűk hibája okozta-e az űrrepülőgép és utasai pusz­tulását. A kutatás folytatódik, de a megtalált maradványok kiemelésére máris megkez­dődtek az előkészületek. Közben a szerencsétlenség okát vizsgáló különbizottság elnöke, William Rogers volt külügyminiszter közölte: meg­állapították, hogy a rajt en­gedélyezéséért felelős NASA- vezetőket nem értesítették a rakétát gyártó vállalat helyi képviselőjének kifogásairól. Sajtójelentésekből kiderül, hogy Allan McDonald, a Mor­ton Thiokol vállalat mérnöke közölte: nem tartja alkalmas­nak a rendkívül hideg idő- * járást az indításra, sőt azt is elmondotta a NASA két ille­tékes képviselőjének, hogy egy korábbi téli rajt után — 1985 januárjában, amikor pe­dig az Időjárás a mostaninál melegebb volt — súlyos káro­sodást észleltek a tömítőgyű­rűknél. Az illetékesek kapcso­latba léptek a gyártó céggel, amely végül hozzájárult a rajthoz, noha McDonald ez­után is kifogást emelt. A je­lentések a bizottság szerint nem jutottak el a leginkább illetékesekhez: az űrrepülő­gép-programot irányító Jesse Moore-boz, és a rakétákért felelős NASA-laboratórium vezetőjéhez, William Lucas- hoz. Kun Béla, a magyar és a nem­zetközi munkásmozgalom ki­emelkedő személyisége születé­sének 100. évfordulója alkalmá­ból csütörtökön koszorúzás! ün­nepséget rendeztek a Mező Im­re úti temető . Munkásmozgalmi Panteonjában lévő emléktáblá­jánál. A Magyar Szocialista Munkás­párt Központi Bizottsága és Bu­dapesti Bizottsága nevében Né­meth Károly, az MSZMP főtitkár- helyettese, Huszár István, az MSZMP KB tagja, a KB Párttör­téneti Intézetének igazgatója és Jassó Mihály, a Budapesti Párt- bizottság titkára helyezte el a ko­szorút. A Hazafias Népfront Országos Tanácsa és Budapesti Bizottsága képviseletében Bihari István, a (Folytatás az 1. oldalról.) alakítás, bővítés, felújítás és fű­téskorszerűsítés a tennivaló, ami­hez három esztendővel ezelőtt kezdtek hozzá. A helyi költségve­tési üzem ígéri, hogy nyár végé­re befejezik a munkálatokat. Fel- sőszentivánon és Hajóson már vé­geztek a fűtésrendszer felújításá­val, utóbbi településen a nevelő- otthon kastélyépületét az idén ta­tarozzák. Bács-Kiskun megye néhány művelődési házára szintén ráfér az újjávarázsolás. Szeremlén rég­óta gondot okoz, hogy nincs meg­felelő intézmény a kultúra céljai­ra. Az idén négymillió forint áll rendelkezésükre, hogy a falu la­kóinak igénye szerint építsenek kultúrházat. Száznegyven sze­mélyes lesz az év végére elké­szülő új művelődési ház. Garán 1985 második felében kezdtek a művelődési ház felújításához, HNF OT alelnöke, Ribánszki Ró­bert, a HNF OT titkára és Pejek Emil, a HNF Budapesti Bizottsá­gának vezető titkára koszorúzott. A KISZ Központi BiZottsá.gá’Ss Budapesti Bizottsága név éhén Szandtner Iván, a KISZ KB tit­kára és Tarcsi Gyula, a KÍ$Z Budapesti Bizottságának első tltS- kára; a Magyar Ellenállók. Anti­fasiszták Szövetsége képvisele­tében Ispánovits Márton főtitkár és Rostás István elnökségi tag he­lyezett el koszorút. Elelyezték a kegyelet, a meg­emlékezés, a hála virágait Kjíji Béla családjának tagjai, és a for­radalmár tisztelői. h:j A koszorúzás! ünnepség az in­tern,acionálé hangjaival ért yép get. bővítéséhez a kivitelezők, a Helyi Vörös Csillag Tsz brigádja. 1987 végén teszik .majd le a munkaesz­közöket. A kecskeméti Erdei Pé- reriic Művelődési Központ tetőfel­újítására 15 millió forint szüksé­ges, a pénz meg is van, s az 19Ö7- es esztendőt remélhetőleg rfiár biztonságosabb tetővel kezdik. A kecskeméti Katona József Színház Bodza utcai üzemviteli épületét már átadták.' A Bácsép- szer Vállalata végzi el a június­ban ' kezdődő teljes rekonstruk­ciót. Március elején készülnek el a költségvetéssel az illetékesek, a reménykednek, hogy az 1988/89- es évadot a »megszokott, régi épü­letben kezdhetik. u Bővül a megyeszékhelyen levő Nemzetközi Kerámia Kísérleti Stúdió, március 31-én vehetik: át az udvaron felépült masszaüze­met, s ugyanott művészlakás lé­tesítése is folyamatban van. B. T. KÍSÉRLETEK UTÁN A TERMELÉSBE r Uj szovjet űrállomás Csütörtökön, a kora éjszakai órákban Mir el­nevezésű új űrállomást bocsátottak fel a Szov­jetunió területéről. Az elődeitől sok szempontból különböző, az űrállomások harmadik nemzedé­kéhez tartozó berendezés lehetővé teszi az űr­kutatási programok jelentős kikibővítését. A Mir lényegében alapegysége egy nagymé­retű, párhuzamosan több óéira is használható űrkutatási rendszernek. Hat dokkoló- és átszál­lónyílása van, amelyekhez különböző rendelte­tésű űrhajók, egyéb űreszközök kapcsolódhat­nak. Irányítórendszere automatizált, s számító­gép vezérli a fedélzeti rendszerek, a tudományos berendezések működését. Energiaellátó rendsze­re nagyobb teljesítményű, mint elődjéé, a Szal- juté, s az űrhajósok számára is kedvezőbb lét­feltételeket biztosít. Az új űrállomást keringésének első szakaszá­ban automatikus üzemmódban próbálják ki, majd útnak indítják rá az első legénységet. Az ellenőrző szakaszban kipróbálják azt Is, hogyan irányítható az űrállomás földi utasításokkal, át­játszó műholdak segítségével. A Mir jelenleg öregebb társával, a Szaljub—7 űrállomással együtt kering a Föld körül. Mint Alekszej Leonov tábornok, a Jurij Ga­garin Űrhajóskiképző Központ vezetőjének he­lyettese a TASZSZ hírügynökségnek elmondta, a Mir felbocsátása új szakasz kezdetét jelenti a békés célú szovjet űrhajózásban. A tudományos kutatások mellett végzett kísérleti jellegű ter­melőmunkáról fokozatosan áttérnek a szélesebb körű, népgazdasági célokat szolgáló tevékeny­ségre. Ehhez azonban a Szaljut—7 biztosította lehe­tőségek már szűkösek, s így szükségessé vált az új űrállomás felbocsátása. A Mir hat dokkoló- nyflása lehetővé teszi, hogy egyszerre több auto­matikus és ember vezette űrhajó, valamint te­herszállító űrhajó csatlakozzék az állomáshoz. Sőt, nagyméretű, saját létfenntartó rendszerrel ellátott, a világűrben önálló manőverezésre is képes pilóta nélküli űrállomások is. Ezek külön­böző tudományos céllal, s ennek megfelelően különböző berendezésekkel ellátva készülhetnek. Lesznek közöttük űrcsillagászati, biológiai, s tér- ■ melési feladatokat ellátó berendezések. A Szal- j úttól eltérő a Mir belső berendezése is. Az állo­más energiaellátó rendszerének teljesítményét megnövelték, s csaknem teljes mértékben auto­matizálták irányítását. A Miren már asztallal, fotellel és hálózsákkal felszerelt külön kaj ütök várják az űrhajósokat. Leonov végezetül elmondta azt is, hogy meg­kezdődött a Mlr-állomásra induló legénységek felkészítése. Találkozó Moszkvában • A Moszkvában tárgyalásokat folytató Zbigniew Messner lengyel kormányfőt fogadta Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára. Beváltották fenyegetésüket BEJRÜT Beváltották fenyegetésüket, és szerdán este megölték az egyik foglyul ejtett izraeli katonát a Hizboll&h elnevezésű libanoni szélsőséges muzulmán szerve­zet fegyveresei. A hírt egy isme­retlen telefonáló közölte az egyik bejrúti hírszolgálati irodával. A telefonáló azt is közölte, hogy csütörtökön bemutatják a megölt izraeli katonáról készült fénykép- felvételt. Mint ismeretes, a muzulmán szélsőségesek hétfőn elfogtak két izraeli katonát, majd ezután izraeli csapatok — a két fogoly felkutatása ürügyén — mélyen behatoltak Dél-Libanonba. A muzulmán szervezet egy korábbi közleményében szerdán este nyolc óráig adott határidőt Izraelnek, hogy kivonja csapatait Dél-L/iba- Trónból, , ,i »j- »> Izraeli részről közölték, hogy a katonák sorsától függetlenül foly­tatják a libanoni akciót. Csaknem 1200, páncélosok által támogatott izraeli katona hatolt be a szom­szédos ország területére, s izrae­li források szerint a megszálló csapatok 11 falut kutattak át a „biztonsági zónában”, és négy muzulmán fegyverest megöltek. Az izraeliek által indított meg­torló akcióhoz csatlakoztak a „Dél-libanoni hadsereg”, a jobb­oldali dél-libanoni milícia egysé­gei is. HARMINCHAT ÉV UTÁN Az USA is aláírta a népirtás elítéléséről szóló egyezményt Lakásellátottság a statisztika tükrében iX A Statisztikai Kiadó Vállalat gondozásában megjelent a lakás­ás kommunális ellátottság ada­tait tartalmazó kiadvány, amely a KSH legutóbbi felmérése alapján készült. Áttekintést nyújt az or­szág lakásállományának alaku­lásáról, az ingatlanforgalomról, a háztartások energia- és vízellátá­sáról, a csatornázás »mértékéről, a városgazdálkodásról, valamint a közúthálózatról. Az adatok szerint az országban összesen 3 millió 786 ezer lakás van, ebből 788 450 Budapesten, 1 340 900 a vidéki városokban, s 1 656 650 a községekben. Száz la­kásban a fővárosban 263-an, a többi városban» 293-an élnek, s a száz lakásra jutó népesség a köz­ségekben megegyezik az országos átlaggal, ez 281 lakos. A lakásel­látottság mennyiségileg Bács­Kiskun megyében a legjobb, ahol 259-en laknak száz lakásban, s Szabolcs-Szatmár megyében a leg­gyengébb: itt 307-en élnek 100 og- honban. » . Az ország 3 786 000 lakása közül 2 901 700-ban van folyó víz, 2 735 550-ben fürdőszoba, vagy mosdófülke. A lakások legna­gyobb hányada, három- vagy több- szobás, valamivel kisebb részük kétszobás, s csak az otthonok alig 20 százaléka egyszobás. A lakásigénylők száma tovább csökkent, 1984-ről—85-re csaknem 10 ÓOO-rel. Az igénylők közül leg­többen változatlanul tanácsi bér­lakáshoz szeretnének jutni j- 1985-ben 74 969-en — s koráb­biaknál többen tartamaik igényt tanácsi kijelölésű, személyi tulaj­donú lakásra. „ ,,, H Telex- és telefonvonal-szakadás Tegnap késő délután megszakadt a telefon- és telexösszeköttetés me­gyénk és Budapest között. Ez egy­ben azt is jelentette, hogy a bu­dapesti vonalon áthaladó, az or­szág többi részével összekapcso­ló vonal sem működött. Emiatt ,a Magyar Távirati Iroda délutáni és esti információit sem kaptak meg. Olvasóink elnézését kérjük a szokásosnál szőkébb tájékozta­tásért. Felújítás, bővítés Tiszaalpártól Garáig n ) fS>

Next

/
Thumbnails
Contents