Petőfi Népe, 1986. január (41. évfolyam, 1-26. szám)
1986-01-14 / 11. szám
PETŐFI NEPE ÉVFORDULÓ Harmincöt évvel ezelőtt, 1951. január 14-én jelent meg az Elnöki Tanács törvényerejű rendeleté a sportélet szervezeti kereteinek szocialista átszervezéséről, a Minisztertanács mellett működő Országos Testnevelési és Sportbizottság jelállításáról. Az akkori rendelet szerint az új sportfőhatóság feladata a test- nevelési és sporttevékenység szak- irányítása, ellenőrzése volt. Az OTSB 1956. december 31-ével' megszűnt, s ennek utódaként jött létre a Magyar Testnevelési és Sporthivatal. 1963 decemberében megalakult a Magyar Testnevelési és Sportszövetség, s az MTS tevékenységét folytatja az 1973. április 1-től állami szervként működő Országos Testnevelési és Sporthivatal. A szervezeti felépítésben — érthetően — gyakran változó, az élet követelményeihez igazított szervezetnek mindenkori fontos feladata volt — s lesz a jövőben is —, a magyar testnevelés és sport állami irányítása, tervszerű fejlesztése; a sportpolitika kidolgozása és egységes érvényesítése; a testnevelés, a tömeg- és a versenysport, az utánpótlásnevelés és a nemzetközi sportkapcsolatok koordinálása; a sportszakemberek képzése, továbbképzése; a testneveléssel és a sporttal kapcsolatos tudományos kutatás irányítása. MŰSOR Január H-én, kedden ■KDEI FERENC művelődési központ IS órakor a Kamaraszínházban: Ci- róüca bábszínház: HOLLE ANYO. Bérletszünet. 15 órakor: Kismama-találkozó. Házilag készíthető gyermekjátékok. Vezeti: Kurainé Égerth Magdolna. AZ AMERIKAI FILM VILÁGA — vetítések: 1« órakor: EGY TISZT ÉS EGY ÜÍELEMBER. 1* órakor: START KÉT KERÉKEN. 20 órakor: A RAKPARTON. MOZI KECSKEMÉT Városi mozi: fél 4, háromnegyed 8 és 8 órakor: KÉK VILLÁM. Sz„ mb„ amerikai film. 14 éven felülieknek! Árpád mozi: fél 5 és fél 8 órakor: KELLY HŐSEI. sz„ mb., kétrészes amerikai film. 14 éven felülieknek. Otthon mozi: délelőtt 10, fél 6 és fél>8 órakor: KÉK VILLÁM. sz„ mb., amerikai film. 14 éven felülieknek. Stúdiómozi: 8 órakor: PSYCHE I. sz., magyar film. IS éven felülieknek. Mesemozi: háromnegyed < órakor: A VILÁGGÁ MENT KIRÁLYLÁNY. BAJA Uránia mozi: fél 4, fél « és fél 8 órakor:- A TENGER ZAMAT A. SZ., mb., olasz film. 14 éven felülieknek. Központi • mozi: szünnap. KALOCSA Otthon mozi: 4 és 6 órakor: VEZEKELJ BŰNÖDÉRT. Sz., szovjet film. 8 órakor: TÖREKVŐ TANERŐ. Sz., mb., francia film. kiskunhalas Fáklya mozi: 4 és 7 órakor: PÁRIZS, TEXAS. SZ., mb„ NSZK film. 14 éven felülieknek. KISKUNFÉLEGYHÁZA Petőfi mozi: fél 4 órakor: A KIRÁLY, AKINEK NEM VOLT SZIVE. Sz., mb„ finn mesefilm. Háromnegyed 8 és 8 órakor: ELEFANTEMBER. Sz., mb„ angol film. 14 éven felülieknek. TISZAKÉCSKE A művelődési házban: 7 órakor: BALFÁCÁN. Sz., mb., francia film. Dél-alföldi gázmérleg A dél-alföldi gázszolgáltató vállalatnál mérleget készítettek a hatodik ötéves tervidőszak eredményeiről. Eszerint az öt év alatt a tervnek .megfelelően 60 várost és községet kapcsoltak be a föld- gázellátásba. A vállalat működési területén, ßäcs, Békés és Csőn gr ád megyében 93 ezerről 170 ezerre növekedett a földgáz- fogyasztók száma. A gázvezetékek építésében nagyobbrészt helyi erőforrásokból teremtették meg a fedezetet. A lakosság társadalmi munkával is hozzájárult b vezetéképítéshez. Számottevően nőtt, mintegy 430 ezerre emelkedett a területen a pb-gázt fogyasztók száma is, így a gázzal főző, illetve fűtő háztartások száma a Dél-Alföldön megközelíti a hatszázezret. VIZSGAIDŐSZAK Tegnap reggel megkezdődtek a kollokviumok az MSZMP Bács-Kis- kun megyei Oktatási Igazgatóságán. Az általános tagozaton, a szakosítókon és az egyéves speciális továbbképző tanfolyamokon — hetvenegy csoportban — mintegy ezerötszáz hallgató ad számot tudásáról az elkövetkezendő hetekben. Képünkön Nagy Lászlóné kerekegyház! pedagógus vizsgázik marxista etikából dr. Tráser László, a Szegedi Orvostudományi Egyetem adjunktusa előtt. (Tóth Sándor felvétele) A KIMSZ-re emlékeztek Kecskeméten, a Szalvay Mihály Üttörő- és Ifjúsági Otthonban a napokban ünnepélyes keretek között emlékeztek meg a KIMSZ megalakulásának 67. évfordulójáról. Az eseményen részt vettek a város 42 tanintézetéből érkezett úttörők, úttörőgárdisták, KISZ- tagok, ifjúgárdisták. Nevükben köszöntötte az ünnepség vendégeit Szeleczki Ilona városi KISZ- titkár. Ezután az Otthon moziban együtt nézték meg a Volt egyszer egy MADISZ és a Mi kommunista ifjak című rövidfilmeket, majd két csoportban szellemi fejtörőn és emlék-lövészversenyen vettek részt. A szellemi vetélkedő nagyszerű hangulatban, középiskolások, úttörők és ipari tanulók részvételével zajlott. A lövészversenyen a leninvárosi Általános Iskola úttörői, illetve a 623-as szakmunkásképző és szakközépiskola tanulói lettek az elsők. SÖLTVADKERfENT T'T. , , 7“i 771 7 ^ Uj helyet kap a könyvtár A z elmúlt évben új iroda- házba költözött a Soltvad- kert és Vidéke Takarékszövetkezet. így a képen látható cégtábla „megtévesztő”, ugyanis a téglákat az egyéb célú átalakítási munkákhoz szállítják. A helyi tanács hatszázezer forintért vásárolta meg a jó állapotban levő épületet, amelyet könyvtárrá alakít át a költség- vetési üzem. A múlt héten a hideg ellenére hozzáfogtak a munkához. A jelenlegi könyvállomány 28 ezer kötet, ami majd negyven- ezerre bővíthető a volt pénzintézet épületében, amely húsz négyzetméterrel nagyobb, mint a könyvtár mostani helye'. Később megfelelő polcrendszerrel száz négyzetméterrel — építkezés nélkül — tovább lehet növelni a hasznosítható területet. A kivitelező azt ígéri, hogy rövidesen „átvarázsolják” az épületet, s méltó helyre kerülhetnek a szellemi termékek. (Méhesl Éva felvétele) Pályázat úttörőknek, kisdobosoknak A Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség Bács-Kiskun megyei Bizottsága, valamint a megyei úttörőelnökség a .KISZ XI. kongresszusa és az úttöröszövet- ség megalakulásának 40. évfordulója tiszteletére piegyei GYER- M EK KÉPZŐMŰVÉSZETI PÁLYÁZATOT hirdet. A pályázatra nevezhetnek úttörőcsapatok, úttörőházak, művelődési központok, gyermekkollektivák, illetve kisdobosok és úttörők. A pályaművek témái az úttörőmozgalom születésnapjához kötődően felölelik a kisdobos- és úttörőéletet, az ünnepi eseményeket, az Ifjúkommunistáik és felnőttek munkás hétköznapjait, a táborozási, túrázást élményeket. Műfajok: tetszés szerinti technikával készült rajz, festmény, linó- és fametszet, batik, akva- rell, kisplasztika, relief, fafaragás, szobor, mozaik. A művek méretében nincs megkötés. A pályaművek hátoldalára ragasztott papíron fel kell tüntetni az alkotó nevét, címét, szaktanárának, szakkörvezetőjének adatait. A pályaműnkákat 1986. március 1-ig kérik eljuttatni a területi úttörőelnökségekre. A legjobb alkotásokat kiállítják a KISZ megyei küldöttértekezletén és a megyei úttörő-találkozón. A gyermek-képzőművészeti alkotások díjazásáról a megyei KISZ-bi- zottság és a megyei úttörőelnökség gondoskodik. Illetéktelen felmérők Szerkesztőségünkben és Kecskemét Város Tanácsánál is többen szóvá tették, hogy az utóbbi napokban kétes külsejű — esetenként kétes józanságéi — emberek csengettek be a lakásokba, mondván, hogy a településfejlesztési hozzájárulással kapcsolatos felmérést végeznek. Mint a városi tanács illetékeseitől megtudtuk, ezt a munkát a városi népfrontbizottságok aktivistái és a tanácstagok közösen végzik. Több mint százan vállalkoztak erre a feladatra. Természetesen hivatalos megbiaóleveiet Is kaptak, amelyet kérésre már a lakásba történő beengedést megelőzően is kötelesek felmutatni. Tekintve, hogy a TEHO-fel- mérés e hónap végéig eltart, azt tanácsoljuk a lakosságnak, hogy igazoltassák az esetlegesen becsengetőket. Ezt a társadalmi megbízatással rendelkezők nem veszik rossz néven. Azt is tudni kell, hogy a felmérésért nem kell fizetni. p. s. Jégolvasztás vinasszal Környezetkímélő jégolvasztási eljárást próbáltak ki sikerrel Győrött. Nem sózott homokot, hanem szeszgyári mellékterméket, úgynevezett vd- naszt szórtak, Illetve locsoltak ki a jeges hóval borított közterületekre. A jég sokkal gyorsabban olvadt el, mint a sózott homok alkalmazásánál, ugyanakkor a vinasz nem károsítja a növényeket és nem okoz korróziót a fémtárgyakban sem. A RENDŐRSÉGRŐL JELENTJÜK Halálos és súlyos sérülések A hét végén az ország területén összesen 68, Bács-KJskunban 11 sérüléses közlekedési baleset történt. A balesetek közül a megyében kettő halálos, öt súlyos, négy pedig könnyű sérülést okozott. Császártöltésen Glnder József 31 éves helyi lakos (Tavasz u. 25.) január 11-én tehergépkocsival el akart vontatni egy pótkocsit. Felkapcsolását Alvári István 42 éves császártöltési lakos (Űttörő u. 43.) végezte. Alvári nem rögzítette a vonóháromszöget, ennek ellenére szólt a gépkocsivezetőnek, hogy Indulhat. A teherautó vezetője nem győződött meg az összekapcsolás helyességéről, és tolatás közben Alvárit a pótkocsi végéhez nyomta a teherautóval. Alvári István életét vesztette. Glnder József ellen büntetőeljárás Indult, vezetői engedélyét elvették. Bugac külterületén, az 54102- es számú úton Fekete István 31 éves kiskunfélegyházi lakos (Tanya, 296.) személygépkocsiját Ittasan vezette, áttért a menetirány szerinti bal oldalra és ösz- . szeütközött egy szembe jövő lovasfogattal, amelyet Kecskeméti László 22 éves tiszaalpári lakos hajtott. A gépkocsi vezetője könnyű sérülést szenvedett, vezetői engedélyét a helyszínen bevonták. Solt külterületén, az 52-es számú úton 11-én Dobai Károly 27 éves dunaföldvári lakos (Ver- mek-sor 9.) át akart szaladni az úttesten. Dohait elütötte egy — már féktávolságon belül levő — személygépkocsi. A gyalogos súlyosan megsérült. Kiskunfélegyházán, a Csanyi út és a vasúti átjáró kereszteződésében január 12-én elütötte egy mozdony Süveges József 53 éves kiskunfélegyházi lakost (Bercsényi u. 6.), aki életét vesztette. A mozdony már fóktávol- ságon belül volt. A fénysorompó nem működött, és a szerencsétlenül Járt gyalogos figyelmetlenül lépett a vasúti vágányra. Keresik... ... az IY 65-59 forgalmi rendszámú, piros szinű Lada 1200-as személygépkocsit, amelyet Ismeretlen tettes 1986. január 11-én 23 óra 45 perckor ellopott. A gépkocsi tulajdonosa Fekete Gábor Kecskemét, Szilágyi E. utca 60. szám alatti lakos. Aki tud valamit a személygépkocsi hollétéről, értesítse a kecskeméti rendőrkapitányságot, vagy bármely rendőri szervet. R. M. Megyénk az országos sajtóban Családi Lap, 1986. 1. szám: Lukács Teréz: A futóhomok viasrázsa. (Kecskemét bemutatása, színes foltlókkal illusztrálva.) — Magyar kislány az első! (Pásztor Tünde, keceli általános iskolásról, aki elnyerte az Allkohofllizmüs és Kábítószer Elleni Nemzetközi Tanács 34. kongresszusán. Kanadában lelbírált képzőművészeti pályázat első díját.) Kertészet és Szőlészet, 1986. 2. szám: Az üzemi előrejelzés. (A növényvédelemért Ceilielös megyei szakemberek kerékasztal-beszélgetéséről.) — Surányl Dezső: A magyar gyümölcs évszázadai 17. A csalfa örményalma, vagyis a kajszibarack. (A történeti áttekintésben megyénkről is ír a szerző.) — Tóith Ágnes: Látványos, szép verseny Kecel ’85. (A negyedik országos virágkiállításról és kötészeti versenyről — fotókkal). Magyarország, 1986. 2. szám: Nyaralóépület. Emese faház. (Az Alföldi Tüzép VáUlalat és a mélykúti Uni- verexpo Ipari Szövetkezet által tervezett alpesi típusú faházról.) HÍREK • HÍREK NAPTÁR ISM. január 14., kedd Névnap: Bódog, Vidor Napkelte: 7 óra 28 perc Napnyugta: 16 óra 1« perc Holdkelte: 10 óra 01 perc Holdnyugta: 21 óra 01 perc IDŐJÁRÁS Várható időjárás az ország területén ma estig: Gyakran lesz erősen felhős az ég. Sokfelé lesz csapadék, többnyire eső, havaseső, később havazás valószínű. Párás, főként reggel, többfelé ködös idő várható. A jobbára élénk délnyugati szél nyugatira, észak- nyugatira fordul és időnként megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában —1 és plusz 4 fok között alakul. A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium és a Bajai Meteorológiai FóáUomás jelenti: Január 12-én Kecskeméten a kö- zéphömérséklet mínusz 3,2 (az 50 éves átlag mínusz 2,3), a legmagasabb hőmérséklet mínusz 2,3 Celsiua-fok volt. A nap 2,3 órán keresztül sütött, csapadék nem hullott. Tegnap reggel 7 órakor mínusz 2,7, 13 órakor 2,5 Cel- sius-fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 4,4 fok, a tenger, szintre átszámított légnyomás 1014.7 millibar — csökkenő — volt. Január 12-én Baján a kőzéphőmér- séklet mínusz 2,7 :<az 50 éves átlag mínusz 1,8), a legmagasabb hőmérséklet mínusz 1,0 Celsius-fok volt. A nap nem sütött. Tegnap reggel 7 órakor mínusz 4,3, 13 órakor 2,8 fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 11,2, a lehullott csapadék mennyisége 0,6 mUllméter, a tenger, szintre átszámított légnyomás 1015,3 millibar — emelkedő — volt. — NAIV MŰVÉSZET — NÉPMŰVÉSZET. Holnap 18 órakor a kalocsai Viski Károly Múzeumban dr. Bánszky Pál művészet- történész, megyei múzeumigazgató tart előadást Naiv művészet — népművészet címmel. — Iskolabővítés. Kunbaracson az idén a meglevő iskolához .további két tantermet építenek, mintegy 3 millió forintos költséggel, és a 'község lakóinak társadalmi összefogásával. Tervbe vették két garzonlakás kialakítását is pedagógiusok számára. — FEJLESZTIK A KÖZVILÁGÍTÁST. Garán az idén csaknem félmillió forintos költséggel fej-' lesztik a közvilágítást, a Kossuth Lajos utcában három gyalogos-átkelőhelyen sárga fényű, nagyteljesítményű lámpatestet helyeznek el. — Ladánybenei tervek. A ladánybenei lakosság fizetésre kötelezhető lakóinak döntő többsége elfogadta a településfejlesztési hozzájárulást, amelyet 900 forintban állapítottak meg családonként. <A TEHO-ból négy tanteremmel bővítik az iskolát, korszerűsítik a kereskedelmi hálózatot, az iparcikkiboltot. — Tűz egy szociális otthonban. Vasárnap hajnalban az ágyban meggy új tolt cigaretta tüzet okozott egy szocális otthonban Miskolcon, a Szentpéteri kapiu 101-es számú épületének harmadik emeletén. A nagy erőkkel helyszínre érkezett tűzoltóegységek a tüzet rövid idő rí belül megfékezték, így sikerült megakadályozni, hogy emberéletet követeljenek a pusztító lángok A helyszínen tartózkodó idős gondozottak közül ennek ellenére is öten különböző mértékű égési sérülést szenvedtek. A tűz keletkezési körülményeinek vizsgálatát a tűzoltóság és rendőrség folytatja. — KISTERMELŐKNEK. A Bács-Kiskun Megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat holnap 16 órai kezdettel videó- vetítéssel egybekötött tájékoztatót tart Hercegszántón, a művelődési házban. A tanácskozás témája a keveréktakarmányok forgalmazása, a vállalat idei terve. A gabonaipar képviselői a kérdésekre a helyszínen válaszolnak. (Tölgyesi Gábor tudósítónktól.) oÓmcom. Hegyi Füstös László rajza. Tolna megyei hímzések (Tudósítónktól.) Holnap délután fél háromtól a kisszállá- si művelődési házban — a Tolna megye népművészete című sorozat keretében — hímzésekből rendeznek kiállítást. A tárlaton sióagárdd, Tolna megyei fehér, és ka- posnémeti kézimunkákat mutatnak be, amelyeket dombóvári hímzőasszonyók készítettek. A tárlat után nyíló műhelynapon láthatják az érdeklődők — Élő Lajosné népművész kezenyomán —; hogyan születnek e szemet gyönyörködtető kézimunkák. Az alkotások január 25-ig tekinthetők meg. (Mikó Piroska.) — KÁBELTÉVÉ. A kecskeméti kábeltévé kivitelezője, a Keszthelyi Híradástechnikai Vállalat január 14-től 31-ig, naponta 6-tól 14 óráig, úgynevezett hálózat-beszabályozást végez. Emiatt helyenként többször is megszakad a vételi lehetőség. — Nyugdíjasoknak. Lapunk január 11-i, szombati számában a Nagyobb értékű tüzelőutalvány öímű cikk utolsó mondata helyesen: A korábbiakhoz hasonlóan minden egyes nyugdíjas részére egy tüzelőutalványt biztosítanak. — MEGYÉNK A TELEVÍZIÓBAN. A Szegedi Körzeti Stúdió ma esti adásában a kecskeméti görögkeleti templom felújításáról és a Zrínyi iskolában rendezett jégkarneválról készített filmbeszámolókat láthatjuk. A horgászoknak — Kapás címmel — mától ötperces tudósításokat sugároznak. Az adás a televízió II. csatornáján, fél 7 órakor kezdődik. — Ma fűt, holnap áramot termel. Fűtenek és nemsokára már villamos energiát termelnek a — szennyvíz tisztítása köziben fejlődő — biogázzal aí Fejér Megyei Vízművek székesfehérvári 'tisztítótelepién. A gázt jelenleg a telep épületeinek fűtésére és az iszapnak a tisztításhoz szükséges fel- melegítésére használják, s ennek révén a telep máris egyharmadá- val kevesebb hálózati áramot használ. — Szerkesztőségi ügyelet. Vasárnap 10-től 18 óráig, hétfőtől péntekig naponta 9 és 18 óra között. Ez idő alatt hírek, rövid tudósítások, információk közölhetők a 27-611-es telefonszámon, valamint a 26-216-os telexszámon. Holnapi lapszámunkból * I >4 Riportot közlünk a SZIM kecskeméti gyárának különleges újdonságáról. Beszámolunk a dunapataji célkitűzésekről, arról, hogy hiánycikkek gyártásával exportot is lehet növelni. Szólunk, ugyancsak a negyedik oldalon, a közös magyar-osztrák kereskedőházak létesítésének lehetőségéről. Az ötödik oldalon kapott helyet Képernyő című rovatunk, itt emlékezünk a kecskeméti színház első igazgatójára, Ralcod- czary Pálra. Riportunk a kecskémét! Katona József Könyváah altban készült. _ Tárcánk címe: Széllelbélelt, I szerzője Lázár Ervin.' totóéi nép* A Magyar Szocialista Munkáspárt Báos-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: dr. Sztrapák Ferenc Főszerkesztő-helyettes: dr. Gál Sándor Kiadja: a Bács-Kiskun megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Preiszlnger András igazgató Szerkesztőség, Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér 1/a. 8001 Telefon: 27-811 Telexszám: 26-318 bmlv h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra: 43,— Ft. negyedévre: 109,— Ft. félévre: 268,— Ft. egy évre: 51«.— Ft. Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással Kecskemét, Külső-Szegedi út 8. 6001 Telefon: 28-777 Igazgató: Ablaka István HIT ISSN 8133—239«