Petőfi Népe, 1986. január (41. évfolyam, 1-26. szám)

1986-01-10 / 8. szám

1986. január 10. • PETŐFI NÉPE O 5

Képkiállítás Bócsán

Számontartják-e ezt a napot Bócsán?

Bizonyosan.

A hétközi otthonból az iskola kiöblösödő előterébe átsictő Szekeres Tímea áhítatos figyelme maradandó élményt ígér. Közeli tanyán élnek szülei. A jól öltöztetett, élénk, érdeklődő kislányra az újság varázsával hat a tárlat.

Furcsa, a közeli borókásokra, a homokvilágra emlékeztető növények, virágmotívumok tűnnek föl sejtelmes tájakat, mitológiai alakokat, gazdagon és titokzatosan burjánzó életet ábrázoló, sugárzó képeken.

Csilla, Tímea barátnője sem látott még ilyen kiállítást.

Az összegyűlt felnőttek számára is más ez a hétvége, mint a többi.

Talán húsz-huszonöt helybéli jött el az eseményre.

Mondom, az eseményre. Tudatosan, csakazértis használom ezt a sajtóban, a köznyelvben sajnálatosan lekoptatott kifejezést.

Többségük személyesen is jól ismeri, kedveli Z. Borza Verát, a fővárosból a kiskunsági buckák, komolykodó szőlőtáblák, pusztai ősnövényzet vonzására hozzánk költözött grafikusművészt.

Keresztnevén szólítják őt is, férjét és gyermekeit is a megye- székhelyről, a közeli Soltvadkert- ről és Kiskőrösről az első bócsai képzőművészeti kiállításra ideutazó barátok, ismerősök, pályatársak.

Lehetünk ötvenen, hatvanam

A falu megyei tanácstagja — Hegedűs István, az SZMT titkára — vállalta a művész bemutatását.

Elmondja: miként kezdett új életet Zahoránszky Ferenc és felesége a tanyavilágban. Egyik óráról a másikra határozták el, hogy egy fenyőkkel, borókásokkal övezett fehér falú házikóban alakítják ki új otthonukat, közelebb kerülnek a természethez, a természeti környezetben élő emberekhez.

Éhtő szeretettel szól Z. Borza Vera színes grafikáiról. „A fák, a bakrak, a dombok közé csalogatják a nézőket. Az ember egy- egy mitológiai jelenetet, történetet, személyt felidézve illeszkedik a látványgazdag tájba. Mindig valóságos természeti tájból indul ki a valós világ művészi képpé formálására. Ceruzarajzain az éden, a mítoszok kertje, a mitológiából áradó mesélő kedv tárulkozik elénk, az állatoknak, a növényeknek, a fáknak társaként újra és újra megújuló ember öröme, békessége teremt megélésre hívogató harmóniát alkotásain.”

Taps, gratulációk.

A közönség szétoszlik a kiágazó folyosókon, a bejáratnál elhelyezett képeknél.

Berki Józsefné — ha jól értettem nevét — lelkesen bizonygatja a körülötte állóknak: „Éltem városban is, láttam kiállításokat, de a tanárnő képeihez hasonlókat nem láttam. Szép a színezésük, érdekesek elképzelései".

A volt nyomdász Merényi Istvánná újra és újra visszatér egy- egy képhez. Petőfi szülővárosából a tárlat kedvéért jött Bócsára. Egy másikon barátkozott össze Z. Borza Verával, azóta figyelemmel kíséri pályafutását.

Közben az iskola egyik tanárától megtudom; eddig évente egyszer kopogtatott be a Képcsarnok Vállalat embere. A műértő pedagógus szerint van már néhány rendszeres vásárlója., Mégis úgy gondolom: az új házsorokkal gyarapodó faluban csak a lakosság töredéke költhetett a"’ értékes, környezetet szépítő képzőművészeti alkotásra. Csodálható? A tanyai, a rossz földek mi- itt olykor igen küzdelmes életű emberek csak az utóbbi évtizedekben gondolhatnak arra, hogy a mindennapi létszükségleten kívül időt, pénzt áldozzanak a művészetekre.

Erről is beszélgettünk a megnyitó után a tanáriban. A tanácselnök, az iskolaigazgató, a téesz-vezető egyaránt derűlátóan szól a falu jövőjéről. Kiderül szavaikból: a közösségek, a családok megalapozott anyagi viszonyai lehetővé teszik Bocsa távlati. sajátos arculatának kirajzolódását, jellegzetességeinek kialakítását szolgáló tervek szövését, támogatását. Gyűjtik a község múltjára, jelenére vonatkozó adatokat, dokumentumokat.

örülnek, nagyon örülnek Z. Borza Vera bekapcsolódásának.

Csak látszólag élnek távol a faluközponttól. Kicsit már magukénak érzik a Bocsát — áttételesen — képein is megörökítő fiatalasszonyt, segítőkész diplomás férjét. Z. Borza Vera nem titkolja: örül az elismerésnek, a felcsillanó szemekben, a kézszorításokban is kifejeződő sikernek. Biztosra vehető: néhány képe gazdára talál.

Itteni működését akkor érzi igazán eredményesnek, ha növendékei majd maguktól is betérnek egy-egy tárlatra, h£ Bócsán a kicsíráztatott benső igények sürgetésére, más, az övéhez hasonlóan népszerű kiállításokat Is rendeznek. ,

Holtai Nándor

A NE KDÖT A KINCSTÁ R Bernát Gáspár adomái

A múlt századi Pest egyik legérdekesebb alakja Bernát Gáspár volt, akit még idős korában, halála előtt is csak Gazsinak, Gazsi bácsinak tituláltak. Az örök bohém viselt dolgairól rengeteget írtak, Gazsi bácsi tör- téneteit még Jókai és Mikszáth is megörökítette, több esetben feldolgozta. Bernát, tollforgató ember lévén, több lapnak is dolgozott, megírta és közreadta nevettető történeteit. A Bernát Gáspár adomái, élezi, apró freskóképei és gazsiádái című kötet 1872- ben jelent meg. Ebből válogattuk a következőket.

Az író Nagy Ignác nem tartozott a szép férfiak közé. Róla mesélte Gazsi bácsi a következő anekdotát:

— Ah, nagysád, ön oly kegyetlen! Miért utasítja vissza szerelmemet? — kérdi szíve hölgyétől az író.

— Mert ön oly csúnya — mondja őszintén a hölgy.

— Istenem — feleié Nagy Ignác —, nekünk, férfiaknak szabad egy kicsit csúnyának lennünk.

— Igen — válaszol a nő —, de ön felettébb visszaél a szabadsággal.

* '

Az 1872-es kolerajárvány alkalmával a Vadászkürt Szálló asztaltársaságának tagjai kegyes ajánlatokra fakadtak:

Az orvos: Én ingyen fogom gyógyítani a betegeket.

A patikus: Én ingyen látom el gyógyszerekkel.

A mérnök: Én ingyen mérem ki a halottaknak az örökös házhelyet.

Ekkor Gazsi közbevágott: Én meg ingyen kiteleltetem a Szent Mihály lovát!

*

Jókai Mór egyszer meghívta

Gazsit reggelire, de előbb megkérdezte, mit kíván reggelizni.

— Elég lesz egy kis pálinka a kávé előtt, hogy a pecsenyére a bor jólessék! — hangzott a válasz.

♦

— Dolgoztál-e Gazsi hivatalos minőségedben valamit? — kérdezte tőle valaki az ötvenes évek elején.

— Ugyan, hadd el, hiszen akkor az akasztófáról beszélnék veled — válaszolta keserűn.

*

Kedvenc adomája volt:

— Menyus gazda, a kend szamara az egyház földjén bitan. golt: Adjon zálogot, vagy elme- szem a szamarát! — mondá a tisztelendő úr a szamarastól előtte álló gazdának.

— Ha elveszi a tisztelendő úr, akkor a vöm lesz! — feleié elmésen a gazda.

*

— Mikor fizetsz, Gazsi? — kérdi tőle a barátja.

— Majd ha elengeded az adósságomat!

*

Panasz Bernát-módra:

— Most a szegénységből kúrál- tatom magamat. A marhadoktorok piócákat raknak rám, s azok biztosan kiszívják belőlem az — adósságot!

*

Egy alkalommal Gazsi bácsi tréfás történeteivel hangos nevetésre fakasztó a társaságot, amikor is a jelenvoltak egyike így szólt hozzá:

— Bolond vagy te, Gazsi!

— Hja. barátom, én már rég fölhasználtam az eszemet, nem úgy. mint te!

•

Az ötvenes években Lisznyai

Kálmán költő Bernát Gazsival a kerepesi temetőben sétált.

— Látod, Kálmán — szólt Gazsi hirtelen —, nii is ide jövünk, ha az isten éltet!

Ez is a kolerajárvány idejében történt:

— Én nem veszem be azokat a kolerás cseppeket a herkópáter- nak sem! — mondja Gazsi.

— Minek hívatott hát? — kérdi az orvos.

— Mert hallottam, hogy a doktor úr most ingyen vizitel.

* •

Egy télen Gazsi bácsi huzamos ideig fekvőbeteg volt. Felépülése után találkozott Lanka Gusztávval, az első magyar élclap szerkesztőjével.

— Hallom, tífuszban feküdtél — szólt Lanka részvéttel.

— Nem tífuszban, gatyában!

•

Mohácsi bácsi, aki elég súlyos testi terjedelmének megfelelő étvágyáról ismert egyéniség volt Pesten, egyszer így panaszkodott Bernát Gazsinak:

— Egészen elvesztettem az étvágyamat.

— Kívánom, hogy ne szegény ember találja meg! — hangzott a válasz.

•

Bernát Gazsi is kint volt a kőbányai sertéskiállításon, méghozzá Lauka Gusztávval. Lauka sétapálcájával addig b ökdöste az egyik több mázsás jószág nyugalmát. míg az megunta a mulatságot és odébbállt.

— Te Gazsi, mit gondolhatott az a disznó, mikor odébb ment?

— Valószínűleg azt, hogy — az okosabb enged.

K. Gy. M.

HONISMERET — HELYTÖRTÉNET

A félegyházi toronygomb üzenete

A Félegyházát 1743-ban újratelepítő lakosság nagy anyagi áldozattal 1744—1752 között felépítette az új helység első középületét, a mai Ótemplomat. A főtérre néző templom tornyának elsősorban gyakorlati célokat (megfigyelés, jeladás, hangéi-. terjesztés) szolgáló szerepe volt, de kétségtelenül volt települést díszítő funkciója is. A középület nagy tömegével kezdettől fogva uralkodott a falusias település- képben, de a mai városképnek is egyik fontos, meghatározó eleme.

1754-ben, húsvét utáni szerdán — építési hibák következtében — a templom tornya ledőlt, átszakította a templomboltozatot. és romhalmazzá vált. Emberéletben szerencsére nem esett kár. A hagyomány szerint ennek az eseménynek is szerepe van a település helynevének származtatásában. Állítólag egy szemtanú átutazóban lévén, latin versben ezt írta akkor a községház egyik táblájára: In- cassum niteris Félegyház struere turrim Dimidii etenim nőmén et omen habes. Magyar fordításban: Hijjában törekedsz Félegy- báz tornyot emelni Mert fél a te neved, fél leszesz magad is.

A tornyot 1771-ben újjáépítették, és 1772-ben ideiglenesen alacsony fazsindely tetővel fedték. A városiasodé és anyagilag is megerősödő közösség 1803-ban szépmívű, gömbbe állított kereszttel végződő, érc toronysisakkal állandósította az épület homlokzatának kiemelkedő díszét. A toronysisak ácsmunkáit Novák Gergely kecskeméti, a réz- munkáit Rémold Károly pesti mester készítette. A -kor szokásai szerint az emberi közösség egységét szimbolizáló, földgömb alakú itoronygomibba négyszögletű rézdobozban rövid várostörténetet, a város életére ' legjellemzőbb adatokat, a forgalomban levő pénz egyes egységeit — ezüst forintokat, garasodat — hagytak áz utókorra. A dokumentumokat Már András kiskun kapitány 6 versszakos versével befejezve. 1803. július 3-án ünnepélyesen a toronygombba zárták.

A Petőfi Sándor által is megénekelt „nagy komoly torony” az idők viharában többször is javításra szorult. Végül ‘ 1884. szeptember 19-én — a körülmények helyes ismeretében — a város képviselőtestülete elhatározta a- torony teljes felújítását. 1885. július 31-én „árlejtésen” 14 301 forint vállalati összegért Silberg Lipót, Braun Mór és Szilágyi János szegedi vállalkozóknak adtak megbízást a munka elvégzésére — azzal a meghagyással —, hogy az elavult to- ron.vtetőt a „régihez mindenben hasonló” díszes bronzsisakra cseréljék at. Ekkor határozták el — az új templom, a Szent István templom tornyát ért villám- csapás miatt — villámhárító épí* tését is. A nagyszabású toronyfelújítás egy teljesen új erkély építésével fejeződött be. 1886. január 1-től a régi toronyőröket tűzoltókkal váltották fel. akik negyedóránként az erkélyről kürtszóval jelezték éber vigyá" zásukat. A toronyépítő bizottság alapos vizsgálat után. 1885. november elején átvette a 13 vékás (346 literes) nagyságú toronygombot és az aranyozott keresztet. Ezután hozzájárult ahhoz. hogy azokat a gyönyörűre sikerült magyarbarokk sisakra, helyükre emeljék. Száz éve, 1885. november 21-én reggel 9 órakor ünnepélyesség nélkül történt a nevezetes esemény.

Előzőleg azonban az elődök példájára a toronygombban elhelyezték Félegyháza város emlékiratát, a helyi újságnak, a T’élegyházi Hírlapnak az alkalomra készített díszes lappéldányát. amelynek ágazati bontású szakcikkeit a szellemi élet helyi ■tekintélyes személyiségei (dr. Szivák Imre országgyűlési képviselő, Milecz János tanár. Holló László tanár, Zajzon Dénes tanítóképző-intézeti igazgató és mások) írták. Az „Üzenet az utókornak” a város történelmi múltjának megismertetésén keresztül szól hozzánk: az akkori jelen gazdasági, társadalmi, kulturális állapotának bemutatásává! ad példát á késői unokáknak. De feltünteti egyszersmind i jövő nemzedék által még pótlandó hiányokat, az élet minden területén kielégítésre váró szükségleteket. „A szellemi kéz- szorítást, amit azon irat a jelen és a jövő között közvetít, úgyis csak kevesen tehetik közülünk valódivá és ténylegessé..— írta a Félegyházi Hírlap 1885. november 22-én.

Félegyháza város szocializmust építő lákossága azonban nemcsak megértette az elődök üzenetét, hanem szorgos munkával az üzenetben megtőgalrqa- zott jövő vágyainak beteljesitö- je lett. A százéves évfordulón jelképesen mi is üzenetet teszünk a torony gombba: a jelen építő nemzedéke a szebb és boldogabb élet megteremtéséért folyó munka színvonalas és hatékony folytatását, a szocializmus teljes felépítését várja az utána következő nemzedékektől.

Fekete János

PÁLYÁZAT

Az olvasó gyermekért

Az olvasómozgalom megyei irányításáért, szervezéséért felelős szervek, intézmények Az olvasó gyermekért címmel pályázatot hirdetnek. Célja az olvasás megalapozásában, megszerettetésében kiemelkedő eredményt elérő pedagógusok munkájának elismerése, a jó pedagógiai módszerek terjesztése.

A pályázaton részt vehetnek azok az általános iskola 4. osztályában tanító pedagógusok és napközis nevelők, akik tanítványaikat rendszeres olíva., sóvá nevelték, s munkájuk eredményeként a gyermekek a tantervi követelményt teljesítik, olvasási készségük optimális, érdeklődést keltőén képesek beszámolni olvasmányaikról, továbbá képesek a könyvtárismeret gyakorlati alkalmazására.

A pályázaton való részvétel szándékát az SZMT Központi Könyvtáránál (Kecskemét, Kisfaludy u.

6—8.) írásban kell bejelenteni a következő adatok feltüntetésével: A pályázó neve, munkahelyének megnevezése, hány éve dolgozik jelenlegi munkahelyén, mióta foglalkozik jelenlegi osztályával, az osztály 1986.

I. féléves eredménye olvasásból (átlagosztályzat).

Az adatok mellett szükséges 2—3 gépelt oldalon tömör összefoglalást adni azokról a módszerekről, amelyek az olvasóvá nevelés folyamatát tükrözik. A pályázaton pedagógusok és napközis nevelők közösen is részt vehetnek.

A jelentkezési határidő: 1986. február 28.'

A pályázat elfogadásáról valamennyi pályázó értesítést kap. A pályadíjak odaítéléséről a Megyei Pedagógiai Intézet irányításával működő zsűri dönt. A zsűri a beérkezett pályamunkák értékelése után a helyszínen. a pályázó pedagógus jelenlétében, foglalkozás keretében minősíti az osztály teljesítményét.

A kiemelkedő munkát végző pedagógusok személyenként négyezer forintos díjban, elismerő oklevélben részesülnek. A pályadíjat 1988-ban, az ünnepi könyvhéten adják át.

HÁROMMILLJÁRD KILOMÉTER

Randevú az Uránusszaí

0 A Voyager találkozása az Uránusszaí.

Több mint kétszáz esztendeje. 1781-ben William Her- scihel, brit amatőr csillagász saját készítésű ‘teleszkópján vándorló fényfoltot észlelt. Üstökösnek vélte.

Európai csilla-, gászok nem sokkal később' felfedezték a bolygót, amelyet Uránusz- nak kereszteltek el. Ez volt a Naprendszer külső bolygói közül az első, amit megismert az emberiség.

Áz Uránusz, a távoli Plútóhoz 'hasonlóan, abban különbözik a többi bolygótól, hogy míg azok az egyenlítővel fordulnak a Nap felé," ezek a sarkokkal. Az Urá- nusznak fekete gyűrűi vannak, s csillogó a felülete, mintha gyémántokkal lenne borítva.

Nos, az Uránusz titkai most lelepleződnék, tv-!kamerák sugározzák a Földre a képeket a több mint 8 éve úton levő amerikai űrszonda, a Voyager—2 fedélzetéről. A kozmikus sebességgel száguldó űrszerkezet január 24-én közelíti meg a bolygót, és annak öt holdját. A hatórás randevú alatt „csak” 107 ezer kilométer távolságra lesz az Urá- nusztól.

A Voyager—2 70 ezer kilométeres óránkénti sebességgel (70- szerese a hangsebességnek) halad majd el a bolygó előtt. A pn'sadenai 1 megfigyelőállomáson már november eleje óta figyelik az űrszondából érkező jelentéseket. A tudósok legnagyobb csodálkozására már akkor — 84 millió kilométer távolságból — megjelentek a jelzések a bolygó kilenc gyűrűjéről. A várakozásokkal ellentétben azonban az űrszonda nem észlelt rádiósugárzást, amire pedig bizton számítottak, mert a feltételezések szerint az Uránusznaik jelentős mag- netoszférája van. ennek pedig rádióhullámokat kellene kibocsátani«.

Az óriás szúnyoghoz hasonlító Voyager már hárommilliárd kilométerre ‘távolodott el a Földtől. Ütia során eddig két bolygó előtt haladt el: előbb a legnagyobbat, a Jupitert szondázta, majd a második legnagyobbat, a Szatur- nuszt.

1977-ben. nem sókkal a Voyager—1 után lőtték ki a 17 mázsa súlvú 2. számú űrszondát a világűrbe. Pályáját úgy választották meg. hogy az egyaránt érintse a négy (az említetteken kívül a Neptun) égitestet. A bolygók ilyetén kedvező állásáru csak minden 175. évben kerül sor.

1980 novemberében haladt el — 2 milliárd kilométeres utazás után — a Szaturnusz előtt a Voyager—1, 1981 augusztusában pedig a Voyager—2. A Szaturnusz után elváltak az űrikrek.

A Voyager—1 elhagyta a bolygóteret, és elindult a csillagtérbe.

A Voyager—2 pedig folytatta útját a bolygó felé. Az Uránusz, után 1989 augusztusában éri majd el a Neptunt, Ezt követőleg pedig ugyancsak elhagyja majd a Naprendszert, és folytatja ván- dorűtját a világmindenségben.

A tudományos világ feszülten várja az Uránuszról érkező jeleket. Az 51 ezer kilométer átmérőjű, Földünknél négyszer nagyobb bolygót — az eddigi feltételezések szerint — széngázból; nitrogénből és héliumból álló, hatalmas légkör veszi körül, s a jeges partok között metánból, ammóniákból és vízből álló óceán terül el. Indokoltnak látszik a tudósok izgalma: az első jelzések cáfolják a feltevést, hogy a bolygó kilenc fekete gyűrűje mágneses mezőt jelent. Az újabb jelzések szerint az Uránusz légterében 5—7-szer annyi hélium van, mint amit eddig feltételeztek.

Már csak rövid idő van a találkozásra. 1986. január 24-én fedélzeti* Idő szerint 10, középeurópai idő Szerint 1 órakor a Voyager megkezdi útját a {litok- bolygó körzetében. Az égbolt kutatói azt remélik, hogy egy fél nap alatt többet tudnak meg az Uránuszról, mint a felfedezése óta eltelt 200 esztendő alatt.

G. I.