Petőfi Népe, 1986. január (41. évfolyam, 1-26. szám)

1986-01-22 / 18. szám

1986. Január 22. • PETŐFI NEPE • 5 MÉLTÓAN A VÁROSI RANGHOZ Sokarcú közművelődés Bácsalmáson HONISMERET — HELYTÖRTÉNET A nyolcezer-ötszáz lakosú bácskai település dina­mikus fejlődésének, az itt élők szorgalmának, igye­kezetének következtében érdemelte ki a városi ran­got. A Jurinovits Miklós Művelődési Központban is ehhez a számukra örvendetes változáshoz akarnak méltóak lenni. A magyarok, délszlávok és németek által laikott város .nemzetiségi bázisintézményének igazgatójával, dr. Sáfár Jánosnéval erről beszélge­tünk. „Hogy jobb érzéssel jöjjenek” A tizenhárom évvel ezelőtt felavatott épületben együtt van a mozi, a presszó és a művelődési köz­pont. Innen a találó elnevezés: baráti háromszög. Ám túl ezen, összesen tizenkét szerv, intézmény tartja fontosnak, hogy valamilyen formában támo­gassa, népszerűsítse a művelődést. Mindezt a jó kap­csolatok ápolásával. Most éppen nagy a felfordulás, a sürgés-forgás mindenfelé. A GAMESZ szakemberei, a tanács költ­ségvetési üzemének dolgozói nem tétlenkednék: a festés, csiszolás, lakkozás, mázolás, a mindenfajta szerelés következtében szebb, vonzóbb lesz a -nagy ház. Hogy jobb érzéssel jöjjenek az emberek, ahogy az igazgatónő mondja. Az előtér, a társalgó, a ka­maraterem éppen úgy ezt szolgálja majd, mint a mozi nézőtere, a korszerűsített színpad, a kényel­mes öltöző. A helyi tanács félmillióval támogatta a szépítő törekvést. Űj formák, módszerek Az írásos anyagokból, dokumentumokból és be­szélgetésekből egyaránt kiderül, hogy az utóbbi idő­ben milyen nagy gondot fordítanak az itteni köz- művelődés sajátosságainak megfogalmazására. „At kell fognia a társadalmi tevékenység minden terü­letét" — íme-az egyik alapvető célkitűzés. És egy másik: „Egyre nagyobb teret kapnak a művészeti nevelés és ízlésfejlesztés egyik fontos területét ké­pező amatőr csoportok, körök, tanfolyamok". Ebben segít óvoda, iskola, szövetkezet és üzem egyaránt, valamint a könyvtár és a TIT helyi szervezete. Keresik az új formákat, a legtöbb eredménnyel kecsegtető módszereket. Néhány példa: játszóház, rendhagyó iskolai óra, mesemondóverseny, táncos gyermekprogram, kirándulás, pódiumműsor. Hív­ják, várják a szabadkai, szegedi, bezdáni és buda­pesti színházak művészeit. Klubot szerveztek a hor­gászoknak, nyugdíjasoknak és a tamburásoknak. Találkoztak egyes szerkesztőségek munkatársaival, írókkal, sportolókkal, politikusokkal. Egyebek mel­lett szüreti bál, gyermekszilveszter, bunyevác préló, sváb bál, ilézerbemutató és a mindenki karácsonya jelzi a színésséget, sokarcúságot. Külön figyelmet érdemel a hat—tízévesekből álló aprók klubja. Télapóspapucs-készítéskor, ritmikus mozgásfejlesztő gyakorlat közben, logikai játék so­rán, ügyességi vetélkedőn vannak együtt éppen úgy, mint amikor mondjuk közösen, vidáman díszí­tik a fenyőfát. Hasonló népszerűségnek örvend a honismereti klub. Egyetlen sokat eláruló összeha­sonlító adat: az utóbbi három esztendőben meghá­romszorozódott a gyűjtött anyagok száma. Ma már hatszáznál több népviseleti ruha, egykori gazdálko­dási tárgy, szerszám, régi fotó és írásos emlék gaz­dagítja állandó kiállításukat. Érdeme^ eltöprengeni a számokon, amelyek az el­• Sikeres volt a legutóbbi táncverseny. Íme a győztesek. múlt évi munkáról tanúskodnak. A summázat: há­romszáznál több rendezvény, mintegy ötvenezer résztvevő. Gondok, tervek Egyik fő cél: több felnőtt becsalogatása. Régebben feltűnően rossz volt az arány a fiatalok javára. Ha változott is a helyzet, még nem megfelelő mérték­ben. Régen „dzsungel” volt a diszkó — az igazgatónő szavai —, ám ma is gondot okoz a jó szervezés, a kulturált lebonyolítás. Nehéz mindenhová felké­szült, igényes vezetőt találni. Ezt más szervekkel összefogva szorgalmazzák. A Jurinovits Miklós Művelődési Központ mód­szertani centrum is egyben. Tanácsadással, tapasz­talatcserékkel és egyéb módon segíti a környező fal­vak művelődését. Ez, égető gondjuk. Az egyik he­lyen nincs művelődésiotthon-igazgató, másutt kez­dő vagy tiszteletdíjas. Sokan kedvelik a videoklu- bot, nem tudnak megfelelő kazettákat szerezni. Könnyű elhinni és megérteni, hogy egy ekkora és ennyiféle szerepet betöltő intézményben kevés a négy ember. És az is fájó, hogy nincsen gazdasági vezetőjük, pedig ha lenne, még több idejük jutna a szakmai, tartalmi munkára. Bíznak benne, hogy ez is megoldódik mihamarabb. Búcsúzáskor kérdezem dr. Sáfár Jánosnét: mi a legfőbb ólma, terve, elgondolása? A válasz: „Hogy az intézmény kivül-belül tartósan városi jellegű legyen”. Varga Mihály CORPUS JURIS — A NEPNEK Mit tudtak a bátyai jobbágyok? Az a könyvecske, amelyből ma már csak jelesebb könyvtárakban lehet találni egy-egy példányt, Pesten az 1846. esztendőben je­lent meg, s annak idején kap­ható volt, legfőképpen E mich Gusztáv könyvkereskedésében, 12 pengő krajczárokért. Nem hiszem, hogy sokat vásá­roltak belőle azok, akiknek szán­ta Friebeisz István Pest megyei esküdt. A zsebben elférő, 116 lapos, puha kötésű Törvény-ta­nító című könyvecske alcíme sze­rint ugyanis a „köznép haszná­latára” készült. De két évvel a forradalom előtt nyilván más igékre, más törvényekre áhíto­zott a szegény adózó nép, mert új szelek fújdogáltak abban az időben. Az a naiv társadalomjobbító- népnevelő szándék íratta a szer­zővel a művet, amelynek célja épp az volt, hogy kifogja a for­radalom szeleit a vitorlákból, beláttassa a néppel a törvények igazságosságát. Tartalmilag jogi kézikönyv, formailag katekizmus. „E köte- tecskét (...) a nép számára ké­szíteném könnyen érthető kér­dések és feleletekben, mindamel- let lehető helyes magyarsággal, mert a nyelvművelésnek előme­netelét a népnél is nem kívánni nem lehet...” — írja Friebeisz, miközben .maga sem tud tábla­bírói stílusától szabadulni. Az előszó egyébként elejétől a végéig nem a szűrös-gubás, ha­nem a kaputos embereknek szól: „A jobbágy ugyanis, hogy azt mondjam, minden nevelés nélkül nővén fel, anélkül, hogy tanulta volna: mivel tartozik földesurá­nak, hogy ismerni tanulta volna állapotát, kötelességeit, egyszer­smind jogait is, mind ezeket su- hancz korában, midőn az iskolá­ból — hova úgy is csak minden két héten járt egyszer — kisza­badult, csak amúgy hallomásból tudta meg, mely értesítések hi­básak lévén, mégis oly gyökeret vertek a már felnőtt ifjú majd emberkorba jutott jobbágyban, hogy ikSiintásuk nem ritkán nagy bajjal történhetett meg.” Eddig a cicerói körmondat, s a későbbi recenzorban fölmerül a gyanú: Friebeisz nyilván hall­hatott a megyegyűlésen arról a zendülésről például, amely a jó­tékony törvények kihirdettetése után 1837-:ben tört ki Fajszon, Bátyán és Kecelen, s amelynek elfojtásához katonai erő szüksé­geltetett. A Törvény-tanító részekre, ezen belül pedig „czikkekre” van oszt­va, s didaktikusán először fogal­mákat határoz meg, mint ami­lyen az ország, a haza, a törvény és a törvényhozás. A 11. lapon a kérdés így hangzik: „Mi előzi meg a községekben a törvények kihirdetését, s mit kell illy al­kalommal a becsületes magyar jobbágynak tenni?" A válasz: „... kötelessége ... minden be­csületes magyar jobbágynak, hogy a rendelt időben megjelen­jék, és az ország java felett ügye­lő új törvények kihirdetését fi­gyelemmel hallgassa, mert azok­nak, neki is, mint a nemzet fiá­nak (!) engedelmeskedni kell...” A második rész I. „czikke” a jobbágyság kialakulásáról azt a hamis „úrmagyar” megállapítást közli, amelyet azóta nemzetközi történészkongresszusokon csak ellenünk idéznek. „Midőn őseink e földön letelepedtek — írja a szerző — Magyarország lakosai csupán két osztályból állottak, egyiket a hódítók, vagyis szaba- dók, másikat a hódítottak, vagy­is szolgák tették, melly utóbbiak ... lettek ... tulajdonképpen a jobbágyok .. Ezután a jobbágyság sorsá­nak hét változását sorolja föl. Elsőül István király Intézkedéseit említi, amelyek következtében a rabszolgaság megszűnik, s a jobbágyság helyzete azért javul, mert „... hazánk ekkor kezdett némely külső országokból bejövő lakosok által népesedni", s e jövevények elhagyott hazájokból szelídebb s műveltebb bánásmó­dot hoztak, amelyet „a magyar- országi hatalmasabb urak” ma­gukévá tettek. A jobbágyság sor­sa azóta különösen „az elfelejt- hetetlen Mária Terézia” korá­ban javult az uralkodása idején behozott úrbéri törvények által. Sajátosan vulgarizált magya­rázatát adja Friebeisz a földbir­toklási jog eredetének: „... h földesurak nem bírván roppant kiterjedésű birtokaikat saját ere­jükkel művelni, ezeknek egy ré­szét a lakosok között osztották ki. kik is e földek használatáért uraiknak bizonyos szolgálatokat tettek, ezen szolgálatok lassan- kint rendeztetni kezdettek .. A könyvecske II. czikkétől kezdve — amelynek alcíme: A magyar jobbágy jelen állapotáról — rendkívül hasznos információ­kat kaphatunk a magyarországi feudalizmus alkonyának jogi helyzetéről, a földesúr és a job­bágy viszonyáról, a telki állo­mány nagyságáról, hogy egy- egy hold melyik megyében hány négyszögöl (!). A mintegy tíz évvel később kezdődő úrbéri perek tömegének egyik égető problémájáról „a jobbágy földbeli Illetőségeik fe­letti egyéb haszonvételek”, vagy­is az írtvány, a legeltetés, az er­dőbéli „faizás” — körültekintő válaszokat kapunk. Részletesen tárgyalja a köny­vecske a jobbágyi tartozásoknak, a füstpénznek, a kilencednek, ti­zednek, a robotnak minéműsé- gét és mennyiségét. (Talán még­is eljutott a bátyai jobbágyok fülébe a hír, hogy másodvetés­ből nem követelhet kilencedet a földesúr, másképp miért fordul­tak volna panaszukkal a megyé­hez 1837-ben?) A IV. czikk „A jobbágy sé­relmeiről és ezeknek orvoslásá­ról” szól. A jobbágynak sérel­meivel első fokon sérelmezőjéhez kellett fordulnia, vagyis földes­urához. Másodfokon a szolgabí­róhoz, ahol „bizonyosan elégté­telt fog kapni." Bezzeg a földes­úr sérelmeinek orvoslására már szankciókról is olvashatunk. A jogsértő jobbágyot a nemes 3, az úriszék 8 napi tömlöcre ítél­heti. A demokratikus törekvések minden szalmaszálba belekapasz­kodtak. Így például a jegyzőt szabadon választhatták, de a bí­rót csak a földesúr által javasolt jelöltek közül. Nos, Bátyán az 1700-as évek vége felé a három jelölt közül Szabó Pált „a sze­génység választotta öregbíró­nak” — olvassuk az egykori j egyzőkönyvben. Végül hasznos információkat szerezhetünk a törvényt tanító mezei rendőrségről szóló részben. Helytörténeti kutatóknak érde­mes előkeresniük ezt a — még sokszor felvágatlan — régi köny­vecskét könyvtárak , zugaiból, hogy ütköző adatok szikráinak fényében világosabban láthas­sák népünk történelmét. Fehér Zoltán KÉPERNYŐ A karatlanul tanúja voltam a csütörtök esti tévéfilmről két értelmiségi között fölizzó vi­tának. — Sóik ostoba krimi után vég­re magunkat láttuk a képernyőn. Mindegy, hogy valaki jól dolgo­zik, vagy rosszul. Jó pártfogóval boldogulhat az ügyes, az olyan lelkiismeretes doktornőt is el­marhatják, mint akit a Krízisben láttunk. Hidd el; a valóságra kí­váncsiak a nézők. — Én is tudom; nehéz véde­kezni igazságtalan rágalmak el­len, mert kevés főnök áll ki munkatársaiért; inkább kisebb engedményre buzdítja a vihar­felhők eloszlatására. De ennek a filmnek nem hiszem el, hogy az etikai bizottság így elbánhatott volna Nagy doktornővel. Hiány­zott a meggyőző indíték. — Szerinted az emberek min­dent megtesznek saját egészségü­kért? Elhanyagolják a vizsgála­tokat, gyógykezelésüket, oda se figyelnek az orvosi tanácsokra, és szidják az orvost, az egészség- ügyi ellátást, ha baj van! Min­den héten kellene' ilyen, alapvető érdekeinkre figyelmeztető film. — Ezért találták ki a Diagnó­zist. Egyik barátom csak azt saj­nálta, hogy nem egy évvel koráb­ban sugározták a legutóbbi ösz- szeállítást. Most már tudná, hogy mit kellene csinálnia, ha meg­égetné a kezét. Jobban becsülöm az okító szándékot nyíltan vál­laló tanmeséket, a Családi kört, a Jogi eseteket és társaikat. Csak hús-vér emberek, árnyalt jelle­mek kavarhatják föl a nézőket, az ilyenek harcával azonosulha­tunk. Én a Krízis szereplőit túl­ságosan egyszerűsített, már-már sematikussá párolt tétel-illuszt­rációknak éreztem. — A világért sem szeretnélek megbántani, de R. Székely Jú­lia, Málnay Levente és Szalai Györgyi — minek is mondjam — megrendezett dokumentumfil/m- je társadalmunk bajaira, betegsé­geire és betegeinek keresett gyógyírt. Választhattak volna fő­szereplőnek tanárt, mezőgazdászt, bárkit, a tünetek a fontosak és nem az ezeket megjelenítő sze­mélyek. — Igazad volna, ha meggyőző­en ábrázolták volna mindennapi ellentmondásainkat. Valóban terí­Krízis tékre került rengeteg, százezre­ket foglalkoztató gond az ingye­nes orvosi ellátástól az alkoho­lizmusig. Szó esett a végzett mun­ka és díjazása közötti visszássá­gokról, szerepeltek újgazdagok és fillérjeik pontos beosztására kényszerülők, foglalkoztak a la­káshelyzettel és az újságírók ki­szolgáltatottságával. — Annyit csak elismersz, hogy a Krízis mindenképpen az elmúlt hét legnagyobb visszhangot ki­váltó, sokakat elgondolkoztató, állásfoglalásra késztető műsora volt? — Készséggel. Többet ért a té­vé tucatáru-sorozatainál. Akart valamit. Hozzánk szólt. Csak az elszalasztott lehetőséget sajná­lom, nagyon. A ma már több díjjal elismert, népszerű Mihályii Sándor rendező jutott az eszembe A Lusitania el­süllyesztése, botrányos elsüllyesz­tése miatt. Árunak idején ki értet­te, hogy miiért száműzték a 2. műsorra az Indul a bakterház cí­mű, Rideg Sándor írói és Mdhály- fi Sándor rendezői talentumát fé­nyesen bizonyító, mulatságos, ta­nulságos filmet. (A tévékritikusok díjának megszavazása után mu­tatták be főműsaniidőben, az egyesen.) Hány diák láthatta az első világháború végső kimenete­lét is befolyásoló utasszállító pusztulását? Egyetlen józaneszű sziülő sem engedte meg, hogy késő éjszakai órákig ébren maradjon a nagydiák. A felnőttek közül is csak a legkitartóbbak maradtak fenn a Fehér György rendező sa­játos hangulatú, szokatlan szer­kezetű sorozata kedvéért. Jó, jó: bármennyire is reme­kelt — színészi, kommentátori képességeket feltételező — felada­tában Antal Imre, olykor kicsit bőbeszédűnek éreztem a Lusitá- nia gőzös sorsának, utasainak megidézését. Így is a képernyőhöz cövekelt a görög drámákhoz ha­sonló, kérlelhetetlen törvénysze­rűséggel végzete felé hajózó gő­zös útja, így is többet tudtam meg az első világháború tengeri harcairól, mint jó néhány tanulmányból lehet. Várjuk mielőbbi ismétlését. Holtai Nándor Mikes Kelemen további kiadat­lan műveit rendezték sajtó alá a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézetében. Miként Hopp Lajos, a Mikes kri­tikai kiadás szerkesztője elmond­ta, a Mikes .összes művei sorozat V. kötetében egy XVIII. századi francia szerző Mikes-tolmácsolta művét publikálják. A katekizmus formájára való közönséges okta­tások című könyvet az Akadémiai Kiadó jelenteti meg, előrelátha­tóan ez év első felében. Ez az al­kotás ma már eszmetöténeti rit­kaság, a korai felvilágosodás kor­szakában is nagy érdeklődést kel­tett, mivel az akkori egyházi ál­lásponttól eltérő vallási nézete­ket tartalmazott, ezért be is til­tották. Mikes Kelemen Rákóczi rodostói könyvtárából választot­ta ki fordításra ezt a könyvet. Rákóczi fejedelem száműzetés­beli sorstársának munkásságát sokáig még az irodalomtörténé­szek is csak Leveleskönyve alap­ján ítélték meg. E sorozatban ta­nulmányozhatják első ízben Mi­kes fordítói erényeit, módszereit. Vaszilevék hosszú távú programja Manapság minden hosszú távú program szerint történik. Vaszilevék is elhatározták, hogy fiukból, akit csak egy­szerűen Tökfejű Kencsónak hívnak az osztálytársai, külke­reskedőt csinálnak. A cél ér­dekében a következő fonto­sabb intézkedéseket foganato­sították: — Ivanov elvtárs, a 4321. sz. általános iskola (itt tanul a fiú, Kencsó) igazgatóhelyet­tese Skoda típusű"személygép­kocsijának személyes patro- nálása, — közeledés Mimóza Pet- rovához, és rajta keresztül Szuzi Kocevához, annak a Ko- ce Kocevnak a feleségéhez, aki az általános előrejelzések sze­rint legkésőbb három év múl­va a Külkereskedelmi Intézet vezetője lesz, — Kencsónak egy esztende­ig aktivista munkát kell vé­geznie a KISZ-ben, és el kell jutnia legalább a bizottsági tagságig, — kapcsolatteremtés Zaha- rievékkel, Momekovék roko­naival (Ivanka Momekova az egyetemi felvételi bizottság elnöke), — háromezer db hatos tégla beszerzése Varnenszki elvtárs részére, aki Kencsó Vaszilev matematikatanára, — Gonesó Angelov, Kencsó édesanyjának egykori vőlegé­nye révén barátkozás Vanev elvtárssal, aki a 150. sz. asz­faltozóbrigád vezetője, annak érdekében, hogy le legyen vég­re aszfaltozva a 4321. általános iskola udvara, amiért az is­kola igazgatósága olyan ered­ménytelen küzdelmet vív im­már tíz esztendeje, — segítőkész lépés fogana­tosítása Kencsó részéről, aki egy táskát talál a villamoson százötvennyolc leva negyven sztotinkával, és a táskát le­adja a talált tárgyak osztá­lyán, majd ezután Szotirov, az ötödik emeleti szomszéd segítségével egy rövid újság­cikk megjelentetése a Becsü­letes emberek rovatban, — Ara papagáj vásárlása, le­hetőleg piros-kék színben, zöld foltokkal és élénksárga fa­rokkal Kencsó földrajztanárá­nak, annak a vénlánynak, aki szenvedélyesen szeret minden­féle tollas jószágot, — Fani Novopazarszka vese- elégtelenségének gyógykezel­tetése és szanatóriumi beuta­ló megszerzése részére, aki jelenleg nyugdíjas, de egyben prof. dr. Szotir Novopazarsz- ki, a neves szakoktató (kül­kereskedelmi ágazat!) nővére, — stb. stb... Istenem, oltalmazd meg a külkereskedelmet Tökfejű Kencsótól! Csavdar Sinov Fordította: Adamecz Kálmán MEGRÁZÓ EMLÉKEZTETŐ Hévízi Piroska kiállításáról Négy évtizedes képzőművé­szeti-iparművészeti munkálkodás jelenti Hévízi Piroska pályáját. Kolozsvárott született, fotós, di­vattervező volt, festészetet tanult a háború előtti és utáni években. A fasiszták Bergen-Belsenbe hur­colták. Már ott festőiskolát szer­vezett az árva, elhagyott gyere­keknek. A felszabadulás után haza­térve részt vett az újjáépítésben, s rajzokkal is követte az esemé­nyeket, üzemekbe járt, razolta, festette a munkásokat. Részt vett társadalmi szervezetek életre- hívásában. Közben kiállításokon vett részt, munkái külföldi és ha­zai gyűjteményekbe is eljutottak. Művészpályájának delelőjére — írja róla Pogány ö. Gábor — „Mementó” címen kiállított kom­pozíciójával érkezett. A második világháború befejezésének ne­gyedik évfordulójára megalko­tott tíz pannó, nagyméretű tábla­kép visszaemlékezésének, figyel­meztetésének nevezhető. Ez az emlékmű összeálló festményso­rozat, egyszersmind dokumen­tum is, riadó is, felszólítás a jó­akaraté emberek címére, hogy jobb sorsra éledő glóbuszunk nem térhet napirendre a felett, meny­nyi kín, szenvedés volt a szabad­ság ára. A művésznő, mint Ber- gen-Belsen foglya tengődte végig a kataklizmát, s a felszabadulás jubileumán megrázó emlékez­tetővel lépett az utókor elé, hogy az felvértezze magát a hatalom megszállottjai ellen. Művei szinte szabatosan számolnak be arról, mi történt az elhurcoltakkal, ha­tásuk mégse az epikus horror va­lósághű leírásában rejlik, hanem a művészi kifejezőképesség esz­közeiben. Tökéletes ábrázolás, eleven emlékezőtehetség, lélek­tani indítékokból táplálkozó ko- lorizmus igazolja a kompozíciók igazságérvényű tartalmát. A szo­rongás. a rettenet feszültsége az idő múlásával se csökken, ami a konstruktív szerkesztésből, a ker­telés nélküli őszinteségből is kivehető. Hévízi Piroska képeiből most a budapesti XX. kerületi Csili Ga­lériában nyílt kiállítás. « Nővérem halála Mikes Kelemena műfordító"

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents