Petőfi Népe, 1986. január (41. évfolyam, 1-26. szám)

1986-01-03 / 2. szám

1986. január 3. • PETŐFI NÉPE • 5 ... KEVÉS TANÁR VESZ KEZÉBE TOLLAT.. Könnyek és tankönyvek — Miért nem írnak tan­könyvet a pe­dagógusok? Ezzel a kér­déssel fordultam az illetékesek­hez, amikor csóválták a fejüket, hogy nem, nem tudnak olyan Bács-Kiskun megyei tanárokat felsorolni, akik általános iskolás diákok számára készítettek tan­könyvet. A kérdés egyelőre ma­radjon megválaszolatlanul, majd az alábbi, tanulságos eset után kérjük összegzésre, vélemény- nyilvánításra a szakembert. Fekete Pál, a kiskunfélegyházi József Attila Általános iskola magyar—történelem szakos taná­ra megkeseredett ember lehet­ne, de nem az. A vele történte­ket a legnagyobb tárgyilagosság­gal, higgadtsággal meséli: Két próbálkozás — Lényegében megnyertem két tankönyvíró-pályázatot, vagy inkább eredményesen szerepel­tem, mert első díjat nem adtak ki egyik esetben sem. Általában úgy „díjaznak”, hogy az első he­lyezés már előre eldől: felkérnek valakit a könyvírásra. Amikor én is benyújtottam pályázatomat, még nem készült el a kollégám, a határidőre sem. Később mégis kettőnket bíztak meg, hogy ír­jük együtt a nyolcadikos .törté­nelemkönyvet. Jó néhány tar­talmi kérdésben nem értettünk egyet, a XX. század történelmé­ben sok kérdés értelmezésén, ér­tékelésén vitáztunk. Beteg lett pécsi társam, így rám bízták tel­jes terjedelmében a könyvírást. Rengeteget készültem, olvastam a szakirodalmat. — Felelősséget, lehetőséget je­lentett ez a munka? — Igen, s főleg azért, mert a tankönyv szerepe meghatározó. A történelemtanár mondhat el­lentétes dolgokat, a gyerek ak­kor is azt tanulja meg, ami a könyvben van. Fontosnak tar­tottam a munkáltatói részeket, hiszen az ismeretek elsajátítását könnyíthetjük így meg. Csak ép­pen mások nem vélték ezeket a részeket szükségszerűnek. Har­colnom kellett, de nem én győz­tem. Kétszeri átdolgozás után küldték tovább munkámat, jó­váhagyás nélkül. A szaklektor visszaküldte, mert hiányzott a pecsét, az aláírás. Az OPI vé­leménye is megváltozott: nem tartották alkalmasnak sem tar­talmilag, sem metodikailag a könyvet. Azzal zárták le a vitát, hogy átdolgozással kiadható. Végül is a nevem alatt olyan tan­könyv jelent meg, ami nem az én munkámat tükrözi. Meg sem kérdezték, amikor kihagytak bizonyos részeket, képeket, a legizgalmasabb pedagógiai mód­szereket. így tömény jegyzet lett belőle. Félegyházáról egyedül — A második próbálkozása sem járt sikerrel. — Jól tudja. A dolgozók isko­lájának negyedikesei számára írtak ki tankönyv-pályázatot. Tanítottam ilyen intézményben is, volt tapasztalatom. Beküld- tem jeligés munkámat. Itt szin­tén második lettem. Amíg nem tudták, hogy ki a könyv írója, kitörő lelkesedéssel fogadták a koncepciómat. Az elkészítésével is megbíztak. Látom mosolyog, jól sejti: ebből sem lett semmi. Miért? Kiderült: nem helyesel­ték, hogy én írjam. Társszerzőt kerestek. Először fele-fele arány­ban, majd 70—30 százalékban osztoztunk volna a tiszteletdíjon és a munkán. Hosszas huzavona után mégiscsák az eredeti el­gondolás mellett maradtunk. Azt vettem észre, nem koronázta osztatlan siker a fejezeteket, amelyeket időre elkészítettem. Minden rossz volt. Az értékelés is, amit kaptam. Rájöttem, nem érdemes a harcot tovább vívni. Egyedül vagyok Félegyházáról, s a „front” másik oldalán, a fő­városban többen tartózkodnak, írtam egy levelet: nem kívánok részt venni tovább a munkában. Talán épp erre a levélre vár­tak ... Két terepen veszítettem csatát, viszont annál több ta­pasztalatot gyűjtöttem. Esetem nem egyedülálló, másokkal is megtörténik, hogy alulmaradnak. S az szintén elszomorító, hogy rosszul kidolgozott tankönyvek­ből kell tanítani. — Bántja még az eset? — Nem...! Csak az, hogy a tankönyvírás nem rajtunk mú­lik, viszont az iskolai eredmé­nyek igenis a gyakorlati pedagó­giától függenek. Tartott egy ideig a bánatom. Nemet mondtam in­kább, mint hogy megalkudjam. — Amikor benevezett a pályá­zatokra, nyilván nem tudta még, hogy mi vár önre. Mi késztette írásra? — A szakmai érdeklődés. Ké­pesítés nélküli tanárként kezd­tem a pályát, Majsán. Egyre többet foglalkoztam a történe­lemmel, a magyarral, a szemlél­tető eszközökkel, a módszerekkel. Mire a pályázati felhívások el­jutottak hozzám, már csak a nyolcadikos tankönyv írása vá­ratott magára. S ennek köszön­hetem, hogy utánanéztem az ösz- szefüggéseknek, a tényeknek, a XX. század történelmének. Még­is: kiegyenlítetlen a számla, fő­képp erkölcsi vonatkozásban. Nem én tartozom... — Mit szóltak a kollégái? — A tankönyvírás tekintélyt jelentett. Amikor harcra kellett kelnem, szorítottak nekem. — Arra is volt már példa, hogy hosszú évek elteltével mégiscsak elfogadták a pedagógus koncep­cióit, s felkérték a munkára. El­képzelhetőnek tartja, hogy szól­nak még ...? — Ha fordul a kocka, nem zár­kózom el az írástól. Fdkete Pál véleménye szerint a tankönyvírásnál a tudomá­nyosság a fő szempont. Nem a pedagógiai gyakorlat — az, hogy hogyan lehet elsajátítani az anya­got —, hanem a magas színvo­nalú jegyzetírás a döntő. Talán ez is magyarázat arra, hogy ke­vés tanár vesz a kezébe tollat, hogy elképzelései szerint állít­son össze tankönyvet. S nem vállalják a nyilvánosságot sem, hogy továbbadják módszereiket, jó ötleteiket. Á pálya leértéke­lődése is az okok között kere­sendő, nem a legjobbak töreked­nek tanári diplomáért. Még va­lami: az irányítók és a gyakor­ló pedagógusok között sincs kel­lő összhang, illetve gyenge szá­lon szövődnek csak kapcsolatok. Módszereik, ötleteik példaszerűek lehetnének Az írás elején ígértem, meg­szólal a szakember is e témában. • Fekete Pál. (Fotó: Méhest Éva) Schwób Péter, a Bács-Kiskun megyei Pedagógiai Intézet peda­gógiai igazgatója elsőként Fe­kete Pál sztorijához fűz meg­jegyzést: — Mindannyian örültünk, hogy jó tankönyv, tanítható anyag készül a nyolcadikosok­nak. A történtek megdöbbentet­tek bennünket. Utoljára több mint egy évtizede fordult elő hasonló eset a megyében. Az a gimnáziumi tanár még a pályát is elhagyta, úgy elkeseredett. — Sajnos, híre megy az ilyen példáknak, de nem ez az alap­vető gond, amiért nem ínnak tankönyvet a tanárok. A leter­heltséget említeném első helyen. Nincs idejük kutatni, felkészül­ni az alapos munkára. S az energia is híján van. Az ala­csony fizetés miatt fóliáznak, vi­rágmagot csomagolnak, sertést hizlalnak, hogy a számukra szük­séges életszínvonal megmarad­jon. Ki az, aki inkább tankönyv­írásra vállalkozik? Alapvető probléma ez, elveszi az oktatás­ból az embereket. A legjobb pe­dagógusok mással foglalkoz­nak ... Tapasztaltam, hogy nem szívesen teszik ki magukat or­szágos kritikának. Módszerei­ket, ötleteiket nem adják to­vább, pedig ötleteik, újításaik példaszerűek lehetnének sok esetben. Akik mégis írnak tan­könyvet, túl magas színvonalról, követelményekről panaszkodnak. Meg kellene találni az egészséges szinkront... Borzák Tibor JÁTÉKOS, HASZNOS MOZGALOM ________[ T ájak, korok, múzeumok — felnőtteknek, diákoknak Hogy a múlt legjava értékeinek gyűjtésével, felidézésével foglalkozó mozgalomhoz alkalmazzuk stílusunkat: adatik tud­tára mindenkinek, akit illet, hogy a Tájak—Korok—Múzeu­mok mozgalma egyesületi formára tért át. Még pontosabban: 1985. június 15-én megtartották a TKM-Egyesüliet első köz­gyűlését, majd a minisztériumi — talán példa nélkül állan­dóan gyors — jóváhagyás után, július l^én megkezdte műkö­dését az egyesület. Ha valaki netán legyintene a fentieket olvasva, mondván: még egy egyesülettel több, ezzel csak a bürokrácia növekszik — sie­tünk megnyugtatni, a TKM- Egyesület élén társadalmi veze­tőség áll, hivatali apparátusa pe­dig ugyanaz a néhány személy, aki eddig is intézte a mind tere­bélyesebbé vált mozgalom ügye­it. S ide tartozik az is: nem tud­ni, hogy a mozgalom részvevői­nek lelkesedése ragadt át az em­lített ügyintézőkre, avagy ők olyan lelkesek a kezdetektől fog­va, hogy magukkal tudták ra­gadni a TKM-be jelentkezőket. Tény az, hogy szívvel-lélekkel teszik dolgukat, amire több tíz­ezer tanút állíthatunk. Mert aki egyszer belekezdett ebbe a tö­meg-társasjátékba, Budapestről, a Természettudományi Múzeum néhány szerény kis helyiségből kapta-kapja azóta is a biztatást, hogy folytassa. No meg nem csak a biztatást. Nagyon sokan készítették el előbb inas-, majd legény-munkájukat, a a TKM-központból csakhamar megérkezett a bírálat: mi jó, mi különösen érdekes és újszerű, mi szorul még némi változtatásra, alaposabb kutatásra. Ezek a bí­rálatok senkinek sem vették el a kedvét a további játéktól. Sőt a játékos forma megtartása mel­lett egyre komolyabban vették és veszik a különböző szakterületek feldolgozását: Tököri Márta tör­ténész, a TKM egyik szervezője mondjai hogy az inas-, legény- és mesterfokozat megszerzése után is szinte beláthatatlan távlatai nyílnak az önművelésnek. □ □ □ Mindezen jottányit sem vál­toztat az egyesületté alakulás. Továbbra is egymás után látnak napvilágot a TKM-Kiskönyvtár kötetei, amelyekből eddig 225 je­lent meg — a mozgalom (azaz­hogy most már egyesület) nevé­hez méltóan tájakról: nemzeti parkokról, természetvédelmi te­rületekről, barlangokról, arbo­rétumokról. No meg természe­tesen korokról is, kezdve a XI. századnál, amelyet román stí­lusban épült templomok képvi­selnek, egészen a múlt századig (különböző épületek, várak és várromok, kastélyok, magán- és közcélokra szolgáló házak, né­pi építészeti emlékek, falumú­zeumok). Itt már kapcsolódik a harmadik névadó, a múzeum, ám ide sok mindenféle gyűjtemény is tartozik, régészetiek és nép­rajziak éppúgy, mint képző- és iparművészetiek, szakma- és ipar­történetiek. valamint emlékhe­lyek. □ □ □ Járják a résztvevők a számuk­ra legvonzóbb helyeket, és köz­ben egyre gyűjtik a tudnivaló­kat. Némelyikük annyira be­dolgozza magái, az általa válasz­tott sza kterületbe, hogy a TKM- hez küldött „mestermunkája” beillenék tudományos disszertá­ciónak is. Először mindenki „inasként” kezdi, s igen sok helyet kell fel­keresnie, jelentékeny tudásra szert tennie, mire megkapja a „segédlevelet”. Hát még a mes­teri fokozatot! Ám, aki megszé- rezte vagy csak közeledik a mes­teri címhez — akár meg is eskü­szik rá, hogiy jók ezek a magas követelmények. Hiszen nem a címért megy tulajdonképpen a nemes verseny, hanem a tudá­sért, az ismeretek megszerzésé­ért. S állítják, hogy a játékos mozgalom nélkül nem szánták volna rá magukat az országjá­rásra, új — és nemegyszer ta­nult szakmájuktól, foglalkozá­suktól távol eső — ismeretek meg­szerzésére. Egy újdonsült „mester” példá­ul egy kis falut fedezett fel, olyan néprajzi anyagot gyűjtve össze ott, ami addig a szakemberek előtt is ismeretlen volt. □ □ □ Évtizedekre megvan az után­pótlás is: a TKM ifjúsági válto­zata a „Hazai tájakon, vándor- könyvvel a tarisznyában”. El­sősorban történelmi témákat ku­tatnak, általában csoportosan, egy-egy tanár irányításával. A témák az évi történelemanyag­hoz kapcsolódnak, például a Rá- kóczi-szabadságharc vagy 1848— 4fl történetét dolgozzák fél, sok­szor felnőtteknek is dicsőségére váló alapossággal. Esztergom­ban, Kaposvárott és néhány más városban is vannak történelem- tanárok, akik már állandó „be­dolgozói” a TKM ifjúsági válto­zatának. S — talán nem is kelle­ne külön mondani — diákjaik közül sokan folytatják a részvé­telt a mozgalomban az iskolából kikerülve is. Ha van gond, az a publikálás nehézsége. Számos dolgozat meg­érett arra, hogy valóban köz­kinccsé tegyék, s ez ma főleg anyagi akadályokba ütközik. Ta­lán hoz ebben némi változást az egyesületté alakulás, noha a mi­nimális tagdíjakból aligha vár­ható minden költséget busásan fedező bevétel. De ezt már a jö­vő mutatja meg. A TKM-tagok optimisták. Játékos-hasznos moz­galmuknak ez az indítórugója. Várkonyi Endre Erdei traffipax Majdnem levertem az asztalról barátom fényké­pezőgépét. — Vigyázz — kiáltotta —, a munkaeszközöm! — De hiszen én úgy tud­tam, te karateedző vagy. — Másodállásban fény­képezem az emberek bol- dOg pillanatait. — Igen, szóval te vagy az, aki a bölcsődékben, óvodákban lefényképezi a gyerekeket, s a gyanútlan szülőknek méregdrágán el­adja a képeket? — Tévedsz. Először is én nem gyermekeket fényké­pezek, hanem felnőtteket. Másodszor én nem abból élek, hogy elkészítem a fo­tókat, hanem abból, hogy nem készítem el őket. — Szóval ráadásul csalsz is? — Dehogyis! A lefényké- pezettek maguk kérik, hogy ne készítsem el a fotót. De látom, nem érted, miről vatn szó. Tefyük fel, A úr sétál az erdőn egy hölgy- gyei, mpndjufc B-nével. Boldogan borulnak egymás nyakába. Ekkor jövök én a kis masináml, s megörökí­tem édes kettesüket, — Értem már! Aztán el­készíted a fényképet, s az­zal zsarolod a szerelmes­párt. Szégyellem, hogy ilyen alakkal találkoztam! — Várj, amíg végigmon­dtám! Dehogyis készítek én fényképet, hiszen már mondtam. A párocska a fényképezőgép kattanására szétrebben, aztán tárgyalá­sokba kezd velem. Fel­ajánlja, hogy megveszi tő­lem a negatívot. Én hajlok rá, de azt javaslom, ne várjon, amíg elkészül a film, mert az elveszhet, el­kallódhat, és sohasem érik utol a kész képeket. El­adom a nyers negatívot, mondjuk ötszáz forintért. Megegyezünk. Én kiveszem a filmet a gépből, kazet­tástól. O előveszi a pénzt, és kicseréljük. — Agyafúrt ötlet. És még nem volt belőle baj? Nem vertek még meg a kuncsaftok? — Ugyan már! Egy ka­ratemestert? De általában nagyon meg is vannak il­letődre ilyenkor az embe­rek. Csak állnak és fizet­nek. Azt hiszik, életük pár­ja bérelt fel, hogy fényké­pet csináltassak a váló­perhez. Erdei traffipax ak­cióm jelmondata: „Ha nem fizet, képet kap.” Gőz József MIKI EGÉR — IBÉRIÁBAN? Terjeszkedik a Disney-birodalom A Egyesült Államokról szó­ló útibeszámolókban más ide­genforgalmi látványosság mel­lett gyakran olvashatjuk-láthat- juk Disneylandet is. S nem vé­letlenül: a messzeföldön híres szupervidámpark évről évre túristák százmillióit csábítja, s sokan a tipikusan amerikai lát­nivalók élére sorolják. Kaliforniától Japánig é Az ismert amerikai művész, Walt Disney éppen 30 esztendő­vel ezelőtt hozta létre első, ha­talmas kiterjedésű szórakoztató központját a kaliforniai Anahe- imben. A nyitás évében 1,2 mil­lió kíváncsi kereste fel a komp­lexumot, tavaly már 10 millió. A hatalmas érdeklődés, a bő­séges hasznon hamar arra ösz­tökélte a Walt Disney mammut- vállalat vezetőit, hogy más he­lyen is próbálkozzanak. így jött létre 1971-ben a floridai Orlan- dóban második létesítményük. A Disney-birodalom két évvel ezelőtt terjeszkedett először kül­földre. A Tokiótól nem messze levő Uruyasuban megnyitotta kapuit a japán Disneyland, s Miki egér, Donald kacsa társai­val együtt megkezdte diadalút- ját a távol-keleti szigetország­ban is. A beruházás több mint 620 millió dollárt tett ki, de már az első évben 10 millióan keres­ték fel. A cél: Európa Most pedig hosszú vajúdás után (az első elképzeléseket már egy évtizede megfogalmazták már) a Dlsney-cég újabb hódí­tásra készül: Európában is meg akarják vetni a lábukat. Párizs ajánlata szerint Marne- -ie-Vallée lenne a szóbajöhető színhely. Alig 30 km-re a fran­cia fővárostól, vonzáskörzete te­hát kiterjedt. A francia elkép­zelések alapján a kijelölt 2 ezer hektáros területen a floridai Epcot-központhoz hasonló léte­sítményt kellene kialakítani, a technika csodái magas színvo­nalú kiállításokkal bemutatni. Itt tehát egyfajta „felnőttek vi­dámparkjára” gondolnak, s hogy a francia vezetők mennyire ko­molyan vették a dolgot, mi sem mutatja jobban, mint hogy a tár­gyalások folyamatát Laurent Fa- bdus miniszterelnök is figyelem­mel kísérte, s a francia kormány hivatalosan beruházási könnyí­téseket ajánlott fel. A jelek szerint azonban a his- pán vetélytárs még ezen is túl­tett. Madridban ugyanis világos­sá tették a sokfordulós alkudo­zásban, hogy bármit is ajánljon fel Párizs, ők vállalják ugyan­azt, sőt még többet is: állami pénzeszközökkel szállnak be az építkezésekbe. Az ibériai tervek Inkább az eredeti kaliforniai, il­letve a tokiói Disneylandre em­lékeztetnek: hatalmas — a fran­ciánál háromszor-négyszer na­gyobb területen — egy sokfajta szórakozást nyújtó szabadidő­park jönne létre, amely szerve­sen összekapcsolódna tucatnyi szállodával, kikötővel és golf­pályák sorával. A valószínű helyszín Barcelona környéke. Nyitás 1988-ban S hogy mi magyarázza egyál­talán a heves kötélhúzást, az üz­leti asztaloknál folyó kitartó küzdelmet? A Miki-egér-biroda- lom legújabb tagjától remélt milliós bevételek mellett a Dis­neyland által kínált munkaal­kalmakra Is gondolni kell. A francia és spanyol illetékesek szeme előtt bizonyára Orlando példája lebegett. A floridai vá­ros ugyanis még amerikai vi­szonylatban Is kiugró fejlődést mutathat fel. Lakossága a Dis- ney-központ megnyitása előtt 450 ezer körül járt, 1983-ban vi­szont 770 ezer fölé emelkedett. Üzemóriások, korszerű gyárak serege költözött a dinamikus, egyre ígéretesebb piaci lehető­ségeket kínáló körzetbe. Az anya- vállalat maga is nagyratörő el­képzeléseket tartogat tarsolyá­ban. Nemrég jelentették be, hogy 300 millió dolláros költséggel új fUmstúdiót és szórakoztató komplexumot építenek Orlan­do közelében. Nyitása 2—3 év múlva várha­tó (csakúgy, mint az európai „fióké”, amelynek átadását szin­tén 1988-ra tervezik), s azt re­mélik, hogy a szabályos játék­filmek felfuttatása révén visz- szahóditják a hagyományos rajz­filmektől kissé elfordult fiatal korosztályokat. Miki egér —és dótlárbevételek: Jumbo, a repülő elefánt, Donald kacsa, Hamupipőke — és mun­kahely-teremtés. Első pillanat­ra furcsának, stílustalannak tű­nik a párosítás. Mégis valós a kapcsolat, az összefüggés leta­gadhatatlan. Hiszen végsősoron, ilyen, igen kemény anyagi-pénz­ügyi megfontolások szabják meg, hogy a következő szuper-vidám­parknak Frankhonban „Disney monde”, vagy Ibériában „Ti er Te del Disney” lesz-e a neve... Sz. O.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents