Petőfi Népe, 1985. december (40. évfolyam, 282-306. szám)
1985-12-09 / 288. szám
19*5. december 9. • PETŐFI NÉPE ■ 3 Történelmi útjelzők Most, amikor a magyar népfrontmozgaiom a december 13-án összeülő nyolcadik kongresszusára készül, sokak számára, akik nem ismerik a mozgalom történelmi múltját, érdemes legalább nagy vonásokban felidézni ennek az útnak egyes jelentősebb állomásait, célkitűzéseinek máig érvényes megállapításait. Ezek közül is talán legérdekesebbek a nemzetközi munkás- mozgalom irányvonalát követő első lépések, amelyeket az Európában előretörő fasizmus tett sürgető feladattá. „A Kommunista Párt nem azt keresi, ami elválasztja a munkásosztályt a többi dolgozó rétegtől, hanem azt teszi a népfront programjává, ami összeköti a munkásságot az ország népével." — így fogalmazták meg a kommunisták 1936-ban a Márciusi Front néven zászlót bontó magyar népfront feladatait. A körülmények, az elnevezések változtak, de ezek az alapelvek mindig az adott történelmi helyzetre szabott tennivalók meghatározását segítették elő. így válhatott a népfronttömörülés a fasizmus, a nemzeti elnyomás és a háború elleni harc aktív szervezőjévé, a békéért küzdő erők párt vezette csapatának tömegbázisává. E politika jegyében jött létre a Magyar Front, majd a felszabadulást követően a nemzeti megújhodást segítő Magyar Nemzeti Függetlenségi Front, s a munkáshatalom győzelme után az alakuló kongresszusát 1949. március 15-én megtartó Magyar Függetlenségi Népfront. Ez volt a népfrontmozgalom első olyan kongresszusa, amely a különböző társadalmi osztályok és csoportok részvételével határozta meg a szocializmus útjára lépett magyar dolgozók nemzeti összefogásának feladatait. Nem e kongresszus hibája volt, hogy a későbbiekben, a személyi kultusz körülményei között, a népfront szerepe elhalványult, s jóformán csak a közjogi funkcióra — választás lebonyolítása — korlátozódott. A Hazafias Népfront— 1953- tól ilyen elnevezéssel működik a mozgalom — első országos kongresszusa 1954. október végén ült össze, és sok tekintetben máig is ható érvénnyel szabta meg a mozgalom célját és feladatait. Előtérbe került az egész országban kiépülő helyi népfront- bizottságok révén a lakosságot közvetlenül érintő feladatok megoldása. A kibontakozást egy időre az ellenforradalom megzavarta, de a korábban elindult folyamatot meg nem állíthatta. Az MSZMP 1957. júniusi pártértekezletén Kádár János így fogalmazott: „Tömörítse a Hazafias Népfrontmozgalom a párt vezetésével az összes haladó erőket: mindazokat, akik tevékenyen szolgálni akarják népünk fel- emelkedését, védelmezni, erősíteni akarják hazánk függetlenségét és békéjét. A Hazafias Népfront-mozgalom ölelje át az élet minden területét, és különböző konstruktív nézetek, elképzelések bátor feltárásával, kezdeményezésekkel, a helyi öntevékenység bátorításával segítse a párt a kormányzat munkáját. „A Hazafias Népfront Országos Tanácsa pedig 1957 őszén már e célok jegyében határozta meg a mozgalom feladatát, kijelentve: „Olyan népfrontot akarunk, amelyben együtt munkálkodik a szocializmus építésének jegyében munkás, paraszt, értelmiség. Olyan népfrontot akarunk, amely egyesíti e három erő képességét, szorgalmát, találékonyságát.” A Hazafias Népfront-mozgalom célja a változó történelmi körülmények között lényegében ugyanaz maradt: a nemzeti egység erősítésének, a béke ügyének és a társadalmi haladásnak állandó és következetes szolgálata. Ez azt is jelenti, hogy mindig részt vesz az ország előtt álló legfontosabb időszerű feliadatok meghatározásában és végrehajtásában. A mozgalom 1956 utáni új fellendülésében és most már töretlen fejlődésében meghatározó szerepet játszott az MSZMP politikája, a szövetségi politika helyes értelmezése és következetes megvalósitása. Ennek köszönhető, hogy tevékenységi köre állandóan gazdagodik, s programjában minden közösségi célokat szolgálni akaró ember megtalálja a feladatát. Az elmúlt hetek során megyénkben is sokan fejtették ki a véleményüket a népfront keretei között végzett társadalmi tevékenység hatásáról, eredményeiről, s arról is, hogy még számos területen kihasználatlan lehetőségek várják a cselekvő embereket. A megyei népfrontértekezleten például nagy hangsúlyt kapott a fiatalok megnyerésének, lakóterületi munkába való bevonásának szükségessége, a tanyai emberekről való gondoskodás jogos igénye, s még számos időszerű feladat került reflektorfénybe. A népfront kongresszusa bizonyára sok új vonással gazdagítja majd a mozgalom módszereit, segít leküzdeni a formális elemeket, korszerűsíteni a megszokott gyakorlatot. A történelmi út bővelkedik ilyen megújulási törekvésekben, azt is mondhatnánk, hogy ez volt a jellemzője és meghatározója. Egy fél évszázad útjelzőire érdemes tehát visszapillantani annak, aki a távlatokra is figyel. Az útirány így könnyebben bemérhető. F. Tóth Pál AZ MÉG KEVÉS, HOGY FELÉPÜLT! Mi lesz a ballőszögi szolgáltatóházzal ? — Épp ideje, hogy elkészült Baillószögön a szolgáltatóház! A köasóglaikóikkad beszélgetve, az derül ki, hogy már nagyon várták a létesítmény megnyitását. A huszonegy éve ezen a tel épülésén élő Máté Lászlóné tanácselnök azt is megmagyarázta, miért: — Fejlődő, népesedő község a mienk. Kétezren lakják, akik közül négyszázhuszonikilenc 14 éven aluli. Szép számban találunk háromgyermekes családokat. Többen költöznek ide, mint ahányan elmennek. A letelepedési kedvet jelzik az új építkezések. Évente tizenöt—húsz családi házzal bővül a falu. Azonban ne feledjük, hogy jókora külterület is tartozik hozzánk! Ballószög központjától öt kilométerre fekszik a legtávolabbi tanya. S, ugye, nem mindegy, hogy valakinek egy szolgáltatásért Kecskemétre kell-e utaznia, avagy helyiben is megkaphatja. Ennek az utóbbi, idő- és pénztárcakímélő lehetőségnek a megteremtéséért fogtak össze Baíló- szögön még 1982-ben, hogy a me. gyei tanács, az orgoványi takarék- szövetkezet, a Helvéciái Állami Gazdaság és a helyi tanács anyagi támogatásával szolgáltatóhá- zat építsenek. Egymillió-hatszázezer forintért, s a lakosság önzetlen segítségével, november 7-én végre az új létesítmény átadását ünnepelték. A ház használatba vétele azonban lassabban halad, mint ahogyan várták. Amit jó dolognak tartanak: Nagy Pál kecskeméti cipész másodállásban, feleségével, a ballószögiek megelégedése szett Népiden a környék. ránt dolgozik. A házaspár cipő-, táska-, és fémzárjavítással foglalkozik. A cipésznek annyi a munkája, hogy még a hétvégeket is a műhelyében tölti. A női fodrász,^Oravecz Andrea viszont két hete megfázott, köhög, mivel a fali gázmelegítőjét még nem szerelték fel. Egyelőre kéményseprőre vár, hogy a kéményt gázfűtés céljából ellenőriztesse. Addig villanyíűtő-ké- szülóket üzemeltet. Ez azonban gyengén melegít, csupán törülközőszárításra jó. Nagyobb a gond a férfifodrásznál. Forgalma jóval kisebb a nőinél: ezért a Kecskeméti Fodrász Szövetkezet alkalmazottjának nem kifizetődő a szolgáltatás. Ennek ellenére kár lenne visszavonulnia ebből az üzletből, hiszen ahhoz több idő' kell, hogy őt is megismerjék a helybeliek. A nyit- vatartás korlátozása inkább ran" tana, semmint javítana a helyzeten-. A megnyitás után most már azon kell fáradozni, hogy a meglévő szolgáltatások ne sorvadjanak el, s a tervezett ruhatisztító felvevőhely a cipészműhely mellett, valamint az Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezet fiókja mihamarább megnyíljon a ballószögiek számára. K—I « A cipő-, táska- és cipzár- ja vitás jól balad... •... c-aoaba» a női Sodrásénak ma még fűtési gondjai vannak. (Straszer András feivéte- lei) Óvó néni — óvó bácsi? ■ Nemigen lehet tudni, kinek nehezebb a matematika, aki tanulja, vagy aki tanítja • Délelőtt és délután néhány perces torna szerepei az óvoda programjában, ezt is a kis óvónők vezetik. • Fontos szerepe van aa éneknek éa a zenének az oktatásban. (Pásztor Zoltán felvételei) • 300-an kapnak helyet a tiz éve elkészült korszerű kollégiumban. ■ Játszani Is tudni kell. A bábozást élőbb csak egymásnak mutatják be aa elsőévesek. „LEGFÁJÓBB PONTUNK AZ ORVOSHIÁNY" Űj kórházi osztály Kalocsán Hidegen csillogó, vadonatúj berendezések, kémcsövek, szövetmintákat rögzítő üveglapocskák százai. A látvány tisztelettel vegyes félelemmel tölti el a kalocsai kórház pathológiai osztályával ismerkedő laikust. Még a laboratóriumban dolgozó fiatal lányok, asszonyok idegennek szóló kedves mosolya sem tudja feledtetni: itt minden mozzanat valamilyen már megesett baj, ismert vagy ismeretlen kór leküzdéséért történik. Kísérőm, dr. Angyal Ferenc, az osztály vezető főorvosa az új épületben tett körsétánk után, Immár barátságosan berendezett szobájában beszélgetve, igyekszik elhessegetni rossz érzéseimet. — A pathológiákon folyó tevékenységről még mindig hibás kép él az egyébként tájékozott emberekben is. Tulajdonképpen háromfajta szakterület műveléséből tevődik össze a munkánk. Ennek csak egyik — sokak által egyetlennek hitt — része az elhunytak halálokának kutatása. Nem akarom ezzel kisebbíteni ennek jelentőségét: e téren elért eredményeink óriási segítséget nyújtanak a klinikus orvosoknak későbbi munkájuk során. Nem véletlenül nevezik a kórbonctani az orvostudomány bázistudományának. Ezt fejezi ki latin jelmondatunk is: „Itt a holtak tanítják az élőt.” — Mi o másik két szakterületük? — Itt folyik a kórház különböző osztályairól érkezett — élő szervezetekből mintául vett ■ — anyagok szövettani vizsgálata, valamint a hasonló úton hozzánk küldött kenetek sejttani kutatása. Adottságaink ma már lehetővé teszik azt, hogy — például — egy sebészeti beavatkozás révén kiemelt parányi testszövetrész- letről tíz percen belül megállapítsuk, tartalmaz-e kóros elváltozásokat, s a műtétet végző orvos már ennek ismeretében folytathatja a megkezdett operációt. Korábban ehhez kétszer kellett műtőasztalra feküdni a betegnek. A sejtvizsgálatok által pedig — minden más módszernél hatékonyabban — legkorábbi stádiumában kimutatható a daganatos sejtek jelenléte. Természetesen az is: jó vagy rosszindulatú daganatról van-e szó. — Tudomásom szerint áldatlan állapotokat szüntetett ■ meg a szeptemberben átadott új osztály. — Huszonnyolc éve dolgozom a kalocsai kórházban, és sajnos azt kell mondanom, hogy ez a terület sokáig nem kapta meg azt a — jelentőségéhez méltó — elismerést, amit most végre igen. Ebbe a gyönyörű, tágas, világos épületbe egy századeleji, vályogfalú parasztházból költöztünk, ahol el tudtuk ugyan végezni legfontosabb tennivalóinkat, de beszélni se jó róla: milyen körülmények között... — Itt minden szükséges feltétel adott? ! — Láthatta: műszaki felszereltségünk szinte tökéletes. Sőt, vannak olyan, valutáért beszerzett berendezéseink is, amelyek a legkorszerűbb technikát képviselik, ám egyelőre — működésünk anyagi feltételeinek kibővítéséig — nem üzemeltethetők, olyan költséges lenne beállításuk. Reméljük, mihamarabb megkapjuk erre is a pénzügyi fedezetet. A legfájóbb pontunk mégis az orvoshiány: a kórház sokadik pályázatára sem akadt ide jelentkező. Nem vonzó ma — igaz, talán sohasem volt az — pathológus orvosnak lenni. — ön mégis három évtizede él hivatásának... — Szerintem sok mindent eldönt, ki vezeti be az embert a szakmába. Nekem volt szerencsém valamikor e tudományág akkori híressége, Entz Béla professzor mellett tanulni, akinek példája számomra egy életre meghatározóvá vált. Igaz, „nem vittem sokra”: mindennapi munkám mellett — a huszonnyolc év során sohasem volt beosztott orvosom —, nem jutott időm elmélyült, tudományos tevékenységre. Hiányzott néha a betegekkel való személyes kontaktus is. De minden elérni vágyott cél lemondásokkal jár. A hétköznapok gyakorlati eredményei mindig adtak annyi sikerélményt, hogy elégedett embernek mondhassam magam. Szabó Klára
