Petőfi Népe, 1985. december (40. évfolyam, 282-306. szám)
1985-12-21 / 299. szám
MŰVELŐDÉS • IRODALOM • MŰVÉSZET BOZSÓ JANOS KIÁLLÍTÁSA • Fala a Maggia folyó völgyében. Svájci táj, magyar ecsettel • Falusi templom. December 17-től $7-ig látható az Erdei Ferenc Művelődési Központ kamaratermében Bozsó János festőművész kiállítása. A művész alkotásaiból rendezett tárlattal avatták nemrég az Izsáki új pártházat, s önálló kiállítással szerepel majd a közeljövőben a Kecskeméti Tavaszi Napokon is. Bozsó János tárlitin ezúttal Svájcban festett képei szerepelnek. A kiállításon Lőkös Zoltán, a>Va- sárnapi Hírek főszerkesztője mondott megnyitó beszédet, amiből a következőkben részleteket adunk közre: „Az itt kiállított nagyszerű negyven képről, születésükről annyit mindenképpen el kell mondanom, hogy az idei nyári, egyhónapos svájci időzés örvendetes eredményei. Bozsó barátunk tulajdonképpen nem festeni ment a svájci hegyek közé, hanem műgyűjtőtársa, kedves ismerőse, Wolfgang Metlenburg, szíves meghívásának tett eleget. Járt múzeumokban, élt szenvedélyének, a régi korok, alkotások megismerésének, tanulmányozta hajdani elődök munkásságát, s közben — úgy látszik — akarva- akaratlanul is ihletet merített. Megragadta, megfogta a svájci művészet és a szokatlan, legalábbis az ő festői világától elütő táj. Ö azonban a szokatlanba is a tőle megszokott és nála megkedvelt látásmódot, megközelítését vitte. E svájci piktúrája is valamiképpen csalhatatlanul az alföldi festőre vall. S egyben az egész alföldi festészetre, mely köztudottan, hagyományainak őrzésében nem stílusazonosságokat hordoz, hanem a látásmód közösségét, vagyis tudatos szemléletet, mintegy magatartásformát. S megtörtént a csodálatos varázslat: a svájci hegyekre, sziklákra és erdőkre átplántálódott az alföldi festészet zarnata, illata, hangulata. Természetesen hamisítaitfanül Svájcban vagyunk, mégis itthon érezzük magunkat. A hazai, a kecskeméti ember szemével látjuk ezt a távoli, kissé romantikus világot. Mondhatnánk: ezt a szinte misztikus magányosságot sugalló objektív valóságot. Megérezzük, megsejtjük e táj hangulatát, a hegyet, a fenyvesek, az elbújt falucskák személyhez szóló varázsát. Pedig Bozsó János Svájcban sem mond többet, mint amihez már képein hozzászoktatta a közönséget. Itt is ugyanaz a festői szűkszavúság jelentkezik, ami az alföldi piktúrára egyébként is jellemző. Szűkszavú, de sokatmondó. Mint ahogyan az életben is már így van ez: vannak hangadó és mértékadó emberek. Bozsó ez utóbbiakhoz tartozik, csöndesen szabja meg a maga mértékét, de mondhatnánk mércét is, amelyet igen magasra állít. Már- már'bravúrosan ábrázoló biztonsága teszi ezt lehetővé, eredeti tehetségének a virtuozitásig fokozott megjelenítőképessége. Hatalmas vállalkozás sikerét is köszönthetjük ez alkalommal. A jól végzett munka örömével térhetett haza a művész, akit az új, a számára szokatlan környezet impulzusai hatalmas erőfeszítésre késztettek, új utakra vezettek, anélkül, hogy letért volna a mindenkori céljához vezető szélesebb irányról. A szülőföld, a szűkebb haza vállalása nyomja rá csalhatatlan bélyegét ezekre az alkotásokra is, de egyben — bármily furcsa — méginkább megmutatja egy hűséges művész arculatát, hitvallását. Svájci táj, magyar ecsettel —> adhatnánk összefoglaló cimet a tárlatnak, s kiegészítésül még hozzátehetnénk: alföldi magyar ecsettel”. ANNUS JÓZSEF Délután eára emlékezett még a tavaszi próbák idejéből, de azt már nem tudta fölidézni, hogyan is szerepelt az aranyszőke kis bestia az évzáró ünnepélyen. Hogyan is idézhetné föl? Azok a napok úgy vilióznak, úsznak, remegnek agyában, mint valami rosszul vágott film, amelyet különben is félálomban, enyhe kábulatban látott. Olykor úgy érzi, hónapokig tartott, máskor csupán néhány percnyire zsugorodik emlékeiben az utolsó hét. Margó jön az osztályról, puszikat cuppog a füle mellett, a meggylikőrt egyhajtásra issza ki, idegességében kettétöri .a cigarettát, földre ejti ezüstös kis neszesszerét, amelyben öngyújtó után kaparász, szidja a villamost, majd a csoportvezetőt, végül az elnök- helyettest is, aki — ő ezt bizonyosra veszi — kihúzta Valikát a kitüntetési fölterjesztésből, mert az osztályvezető asztalán ő még látta a névsorban, de hát a szép Zelenszkynének kellett adni, mert az ő ura ugyebár, no meg egyébként is tudjuk, amit tudunk ... A búcsúztatását keddi napon, tizenegy órára tűzték ki. Elhatározta, hogy ugyanolyan gazdag asztalt csinál, mintha mégis megkapta volna a legmagasabb elismerést. Maga vásárolt be kora reggel, a zsúrkenye- ret magától Vígh úrtól hozta, Pista fél napig futkosott valódi körtepálinkáért, mert az igazgató azt szereti igazán ... Tíz órakor jött a telefon, hogy csupán a helyettes kartársnő, meg a szak- szervezeti titkár jöhet át, mert az igazgató elvtársat az osztályra • A Központi sajtószolgálat pályázatának I. díjas alkotása novella kategóriában. rendelték. így nem jöhet a csoportvezető sem, de ezúton is kívánnak a nyugdíjas évekre jó egészséget és jó pihenést, no és számítanak Valikára természetesen, amennyiben ... Erzsiké, a legrégibb dadus kővé dermedt, amikor odarikácsolta neki: moslékba az összes szendviccsel, Er- zsikém, a moslékba, de hamar! Állítólag pénteken keresték a lakásán egy csokor gerberával, de a szomszédok se tudták \negmon- dani, merre is van a kert... Milyen erősen elhatározta akkor: soha többé nem lépi át az óvoda küszöbét! Bizonyosra vette, hogy a kísértés amúgy sem lesz erős: megsértették, ő visszasértett, semmi dolguk egymással tovább. A postás ugyanúgy hozza a háromezer-hatszáznyolc forintot, mintha diadalív alatt hagyta volna el szeretett munkahelyét. És különben is: így sokkal könnyebb. Mindenkinek ezt ajánlaná, legalább nem kívánkozna vissza a sok buta öreg oda, ahol a helyén másvalaki ül már, s ahova egyébként is csak udvariasságból hívják, hiszen a „miért nem jössz be soha?”, meg a „nézz már be egyszer” valójában azt jelenti: jól megvagyunk nélküled, egyáltalán nem hiányzol. Klárif, az utóda mégis levette a lábáról. Már az a vagányság nagyon tetszett neki, ahogyan a nyomára bukkant: valamiképp kinyomozta, merre van az a Farkirét, kis piros autója úgy pattogott a dágványos dűlőúton, mint a gumilabda, de ő hajtott, kanyargóit, akár egy versenyző, és tévedés nélkül fordult be hozzájuk a két serdülő jegenye között. Nem köntörfalazott, nem magyarázkodott, kimondta kereken: azért jöttem, Valikám, mert szükségünk van rád! Nem csábítgatta a várható haszonnal, nem is beszélt pénzről, ahogy a munkáról sem, tudta, hogy fölösleges. Csupán azzal rendítette meg kissé, amikor ugyancsak határozottan kimondta: akkor hétfőn dél- ' ben várlak ... Tehát délutános- nak hívja. Igen, délutánosnak. Talán csoportot adjon? Netán a vezetői helyet cseréljék vissza? Percnyi gondolkodás után határozott igent mondott. Bea mindegyre szűkülő köröket írt, egyre közeledett feléje. Ó, mennyire ismeri ezt még kezdő korából: a gyerek eljátszik, föl- szabadultan tombol, fickándozik a többiekkel, akár a csikó, ám egy pillanatban megáll hirtelen, magára marad a nyüzsgésben. Egyikük ilyenkor szégyenlősen elfordul, ujját a szájába illeszti, s lopva cumizgat, a másik csak ki- törli a haját kipirult arcából, csendesen körbenéz, egy felnőtt kezet keres, amelybe belekapaszkodhat, s amelyet valamiképp rávehet arra, hogy fején legalább egyszer végigsimítson. Ugrott Bea mindjárt, az első biztató mozdulatra. Térdére mászott, hozzábújt, majd kissé távolabb tolta magáKALÁSZ MÁRTON* Hasonítás Szalmavirág Kár ennyit megsejteni, a látszat már elébe tévedt. Legegyszerűbb leejteni morzsáit e szárazebédnek. Igéz a madár! odafönt — de lábnál jól érzi a hangya. Millió apró rögöt ledönt. Ezt vinni egy élet kalandja. Ki akárhány évszakot ír, két pont szintúgy: eleje, vége. Húny a madárlátta kenyér, harsány mese költi mivégre. Nem a madár hurcolja át ég színén, s mi lent ballagóban. Szélről félénk szalmavirág — törődnénk: ma rosszban, ma jóban. * Az idei győri költői biennálén Kalász Mártont Radnóti-nagydíjjal tüntették ki életművéért. HATVANI DÁNIEL Látható és láthatatlan Látható fény túlzsúfolt tartománya: ívben feszülő forró sugarak szántnak aranyrögökké sarat — dolgoknak rendjét elmém így kívánja. Közelítvén átvilágított véghez bepárásodott naprendszereket termékenyítő ember-rengeteg törvénye fogan: minden lehetséges. Csak akácvirágfürtös csillagot nem léphet más helyettem, s így vagyok száműzött már az egyetlen örömre: e baljós sziget bennem szenderül, sziklái közt vándorlók egyedül láthatatlan fényekben mindörökre. ÖSZTÖNDÍJ, FESZTIVÁLOK, KOPRODUKCIÓK Túlzás nélkül mondható, hogy szinte a semmiből indult alig egy évtizede a Pannónia Filmstúdió kecskeméti műterme; az első vidéki filmgyártó műhely. Különösebb hagyományok nélkül, az akkor még maroknyi alkotói gárdának a tehetsége, kézügyessége és hallatlan ambíciója volt az egyedüli tőkéje. Azután eltelt néhány esztendő, s nemcsak itthon, de megannyi országban ismertté váltak a kecskeméti animációs alkotások. Az elismerések, díjak mellett a sikert a produkciók iránti kereslet mutatja elsősorban. A rajzfilmes műterem külföldi kapcsolatai — A Magyar Népmesék című két 13' részes sorozaitunklait eddig valamennyi európai orszálg televíziója megvásárolta — mondja a műterem vezetője, Mikulás Ferenc. — Kétségtelen, hogy sikerét annak köszönheti ez a sorozat (álmlelynek újabb 13 epizódja nemrég készült el), -hogy sajátosan mlagyar: nyelvi fordulatait, •díszítését, zenéjét tekintve egyaránt. Hasonló módon nagy sikert átlátott határainkon túl is a Vízipók — csodapók és a Hogyan lehet megijeszteni egy oroszlánt? című produkció. Sok vevőre találtak ... —• Minden bizonnyal a műterem külföldi kapcsolatainak kiszélesítését szolgálja a két éve bevezetett ösztöndíjrendszer is. •—1 így igaz. A kecskeméti Városi Tanács, a Pannónia Filmstúdió és a Soros Görgy-féle ala- pítváiny támogatását élvezve cseh, belga, hollamld, kanadai, lengyel, portugál najzfflilmesek 'tartózkodtak az elmúlt esztendőkben ösz- itöndíjasiként a kecskeméti műteremben. A külföldi művészekkel való közöls munka egyrészt a tapasztalatcserét, műfajon belüli kölcsönös ismeretszerzést másrészt gazdasági kapcsolataink kiszélesítését is szolgálja. Hazájukba visszatérve uigyamis ők' a legaktívabb népszerű sí'tői a kecskeméti alkotásoknak, ugyanakkor bérmunkák, koprodukciók létrehozását segítik, segíthetik, ami a mai gazdasági helyzetben jelentéktelennek legkevésbé mondtató. — Konkrétabban? —• Az utóbbi időben nyugatnémet, svájci megrendelőknek végeztünk különböző munkákat — képfelvételt, animéláat, kihúzást, Ikliif estest — Még néhány 'hét, és elkészül a Szoboszlay Péter rendezte Hogyan keirül Eszter az asztalra? című magyar—bolgár koprodukció. Most kezdtünk hozzá egy 22 perces animációs filmhez, amerikai megrendelésre, s jelenleg még folynak a tárgyalások egy finn és egy francia koprodukcióról. — Milyén szerepet játszanak az animációs fesztiválok ai külföldi kapcsolatok bővítésében? — öt esztendeje rendszeres résztvevőd vagyunk a világ szinte valamennyi rajzfiiknes •seregszemléjének: Hirosimáitól Torontóig, Krakkóitól Várnáig, Zágrábtól Es- pinhóig megannyi fesztivál vec♦ A magyar- bolgár koprodukcióban készülő. Hogyan kerül Eszter í‘z asztalra? című animációs film egyik kockája. A rendező: Szoboszlay Péter. már, s volt, ahol nem is akármilyen sikerrel. Mint köztudott, Horváth Mária Ottawában második, Molnár Péter Espirnhában első díjat nyert versenyfilimjével, seit 'azt is jelentős elismerésnek könyvelhetjük el, hogy legutóbb például a várnai nemzetközi animációs seregszemle zsűrijeibe meghívták Szoboszlay Pétert.,. Vaskos dossziékban őrizzük 'azoknak a külföldi ős hazai szaklapoknak a példányait, amelyek terjedelmes cikkekben méltatták műtermünket, illetve az itt készült filmeket. — Az idén először megrendezték e műfaj első hazai seregszemléjét, a Kecskeméti Animációs Filmszemlét, amelyre sok külföldi szakember is meghívást kapott, s amelyet nemzetközi fesztivállá terveznek bővíteni a. tói a felnőtt arcot, mint a romló szemű öregasszonyok, apró ujjait félénken megjáratta a bőrön. Szemével az óvó néni szemét kutatva nézett, seppegve szólalt meg: — Ugye, Valika néni, te már nagyon öreg vagy, amiért ilyen ráncos az arcod? Ugye... A rángást nem tudta visszafogni. Karja, mint az önállósult rugó kezdett remegni. Nem lökte el a kislányt, inkább szorította volna még, de az puhán, kevéske riadalommal lecsúszott az öléből. Állt még mellette, fogta a kezét. Bea most a megvastagodott ujjakat, majd a reszelős tenyeret tartotta maga elé. — És itt is ... — mondta. Erőltette a nyugalmat. Térdén reszkető kezei egymást szorították. ötvenig számolt hang nélkül, lassan. Csak utána ment ki a mosdóba. Megijedt magától, amikor a tükörbe nézett. Haja gondozatlan, arca szinte fekete. De nem is a látvány csavarta belé a fájdalmat, hanem az emlék, amely most eléje villant. Mert milyen jól is állt valamikor fehér köpenyéhez a lebarnult bőr! Csak nemrég is ... No, tíz éve azért lehet már ... Megjöttek a Balatonról, Pista első nap behozta dolgozni. Ö köpenyt vett, az ura még ott téblábolt a szobában, egyszer csak eléje lépett, mohón elkapta, ő röstelkedve tolta el magától... És most? Égett akác- tuskó az arca. Hiába adta a lánya azt a krémet, egyszer sem használta. De minek is? Ott kint... Igen, úgy látszik, másként bámul, aki napozik. A ráérősen elnyúló nőket szépíti a friss délelőtti fény, de a paprikasorok között hajladozó munkálkodót csak égeti, csúfítja? Legyintett, mint régen: ne hülyülj, Vali! Vénasszony vagy, persze, de nem százéves: elmégy Tusikához, egy kis pakolás, egy kis renoválás, mindjárt visszajött öthat év. Igen, igen, feleselt magával, a lélek rugalmassága még előhívható, de a test nem követi ebben. Nézd csak meg a nyakad bőrét, a szemed környékét,. . Fáradtan, megereszkedve csoszogott vissza a terembe. Munkába került, amíg valamicske rendet teremtett az apróságok között. Nem olyan szigorú már ez a csöndes pihenő, mint a régi időkben, azt azért mégsem engedheti, hogy a sarokban az öt fiú szabályos ütközetet vívjon, s a leánykák az asztalán táncoljanak. Beát keresi. A kis szöszke ledőlt az apró vászonágyra, fejét azonban félkönyékre támasztva a mágneses tábla felé fordítja, ahol a délelőtti mese figurái állnak elhagyatottan. Egyik lába lelóg a heverőről, azzal lassan harangoz. Most felül. Feléje néz. Feláll, elindul. Előrenyújtott kezével már az ö karját fogja. Mozdulata kérő: ültesse a térdére ismét. A tágra nyílt szemek megint kutatva járnak az arcon. A duzzadt kis száj megnyílik, parányi recés fogak fénylenek elő. — Valika néni, tudom már ... — suttogja a kislány. — De nem mondom meg senkinek, még az Eszternek sem... Te vagy az elvarázsolt tündérszép királykisasszony ... Ha megpuszillak, újra szép lesz a bőröd, és fényleni fog a hajacskád, mint az arany- sujtás... Ijedten löki el magától Beát. Futni kezd. Már a folyosó kőkockáin csattog a papucsa. Könnyeitől nem lát, keze azonban emlékezik: megtalálja a nagy bejárati ajtó kilincsét. jövőben. — Ez egy újabb tehetőség a külföldi együttműködéseink kiszélesítésére; a művészi szempontból kétségtelenül jelentős tapasztalatcserén túl ia gazdasági kapcsolatok kiépítésére, hogy a kecskeméti műterein szellemi tőkéjének minél jobb kihasználásához megfelelő anyagiak járuljanak, koprodukció formájában. Ez nem titkolt célunk, akkor sem, ha a világ legkülönbözőbb _ tájaira hívják szakmai vetítésekre, tanácskozásokra raj zfi limesem rét, akiket Moszkva, Tbiliszi, Krakkó. Montreal — és még megannyi nemzetközi tapasztalatcseréket szervező világváros — után, 198S elején New Yorkba és Londonba várnáik szakmai összejövetelre. — Évente hány külföldi vendég fordul meg a kecskeméti műteremben? — Szakember — az ösztöndíjasainkon kívül — úgy 30—40. Továbbá szinte mindenki, aki e városba látogat: politikusok, nemzetközi konferenciák résztvevői, más művészeti műhelyek meghívottjai, vendégei... Több százan. * * * Minden alkotói közösség fejlődését — a vidékiekét (különös mértékben — meghatározza, milyen hírneveit szereznek a világban, s 'hogyan (tudják kamatoztatni nemzetközi kapcsolataikat. S a jövőt tekintve ez nemcsak a művészi produkciókra vonatkozik. A kecskeméti rajzfilmes műterem a jelek szerint pontosan látja, mérlegeli az előrelépés lehetőségeit, mi több: igyekszik élni is a kínálkozó lehetőségekkel. Az laitiimációis művészet fejlesztése és a gazdasági boldogulás érdekében egyaránt. Koloh Elek
