Petőfi Népe, 1985. november (40. évfolyam, 257-281. szám)

1985-11-11 / 264. szám

1985. november 11. • PETŐFI NÉPE • 5 NAIV MŰVÉSZEK FŐVÁROSI KIÁLLÍTÁSA TÁRLAT AZ EURÓPAI KULTURÁLIS FÓRUM TISZTELETÉRE ,, Ifjúságától búcsúzik a nép... 55 • Bánszky Pál szakmabeliekkel. A háttérben özv. Gubányi Imré- né festményei. Médiumok vonzásában Fegyveres őr vet egy-egy pil­lantást a hajdani Kúria aulájá­ban képeket, faragásokat né­zegető, beszélgető fiatalokra, idősebbekre. A kellemetlen, lehangoló idő­ben szépen gyülekeznek a magyar naiv művészek újabb munkáit bemutató kiállításra. Jó, jó, tudom a tárlatnak ott­hont adó Néprajzi Múzeum kin­cseire máskor is vigyáznak jól fel­szerelt őrök, furcsa módon mégis a naiv művészek alkotásainak fel- értékelését érzem az egyenruhá­sok jelenlétében. örüljek vagy bánkódjak a népi kultúra néhány évtizede még hamupipőke sorsú hajtásának lát­ványos megtiszteltetésének? MegŐrzi-e lényegét a hivatalos műkereskedelem világában? Majd az idő válaszol a mások által is föltett kérdésre. A Magyar Média Műgyűjtő Ga­lériája rendezte ezt az elmúlt na­pokban megnyitott kiállítást. Ki­válóan illeszkedik az Európai Kulturális Fórum programjához. Éppen ezekben a napokban tár­gyaltak a népi kultúra szerepéről, értékeinek megőrzéséről. A fővárosi Kossuth téren, a Parlamenttel átellenben látható, az év végéig megtekinthető tár­latot Bánszky Pál és Kerékgyár­tó István, ai naiv művészet két kiváló szakértője zsűrizte. Aján­lást is írtak a sajnos késve meg­jelenő katalógusba. A kecskeméti múzeumigazgató szerint: „A naiv művészet jellegzetes 20. századi jelenség. Megjelenése összefüg­gésben van a népművészetben be­következett változással. Az ere­deti funkcióját és közösségi jel­legét fokozatosan elveszítő nép­művészet örökébe lépett a szemé­lyes karaktert és világképet hor­dozó naiv művészet.,. Az 1976-ban Kecskeméten létrejött Naiv Múzeum vált negyed­évenként rendezett tárlataival az újonnan feltűnt vagy külföl­dön élő naiv alkotók bemutatko­zásának fórumává. A múzeum mintegy 2000 darabos gyűjtemé­nyéből kerülnek ki a magyar naiv művészet átfogó keresztmetszetét nyújtó hazai és külföldi kiállítá­sok’”. A Néprajzi Múzeum földszint­ien, és az egyik első emeleti fo­lyosón állították ki a végül is el­fogadott 200 műalkotást. A látogatók természetesen elő­ször a már ismert kiállítókat ke­resik. Fő helyen, az emeleti lép­csősor előtt ottjártamkor sokan nézegették özvegy Gubányi Im- réné derűs életképeit. A falusi élet újra és újra ismétlődő, még­is mindig más mozzanataiból egy eltünedező világ bontakozik ki az érdeklődő tekintetekben. Lám, özvegy Gubányi Imréné is oda­hagyta homokmégyi házát. A kö­zeli Kalocsára költözött. Mit vitt magával a szállásokról? Nem tu­dom, milyen bútorok, eszközök fértek el az új otthonban. Fájó szívvel meg kellett válnia életé­hez tapadó tárgyaktól? Élénk szí­nű, mozgalmas, harmóniás, farost­lemezre festett képei Homokmé- gyen is készülhettek volna. Ugyanazt az életérzést, világlátást tükrözik, mint például a Magyar Naiv Művészek Múzeumában látható festményei. Remélhetően hosszú élete alkonyáig táplálja gyerek- és ifjúkora élményvilá­ga. A dunapataji származású ura­dalmi cselédek nehéz sorsú iva­déka csak élete ötödik évtizedé­ben szakíthatott elegendő időt magának „gyerekkori nyavalyá­ja” kiélezésére: a látható világ megörökítésére. Korán kel emeleti lakásában, és naponta rendszeresen dolgo­zik. Dolgozik? Teszi, amit benső sugallatra tennie kell, és a liba- zöld mezőn máris paprikapiros, citromsárga ruházatú lánykák, fiúcskák játszadoznak, elkél a lány, megelevenedik az utca, ki­virágzik a kert, Jölsorakoznak kedves utcasorok, vígadnak a bú­csúsok. Jól döntött a kiállítás rendezősége; özv. Gubányi Imré­né egyik alkotásával hívogatja a kiállításra az érdeklődőket. A naiv művészet kedvelői tud­ják, hogy Szőrös József lajosmi- zsei fafaragó szigorú önmagához. Most is szokott színvonalon szere­pel. Jóízű népi figurákat, egy-egy hangulatot is érzékeltető portré­kat álllított ki. A citerajátékos- ként is becsült matkói Szeleczky Mihály is elküldte új munkáit. Noha a tárlat elsősorban a naiv művészet friss eredményeiről ad számot, örömmel fedeztük föl a Matkóról külföldi bolyongás után a fővárosban megtelepedő, néhány éve elhunyt Orbán István furcsán megnyújtott, időtlen figu­ráit. A tárlat nagy meglepetése Zsit­•0 Kerékgyártó István Orbán István szobrainál. (Tóth Sándor felvéte­lei) Nézőpont kérdése... Nem tudom, ki hogy van vele, de én minden reggel na­gyon szívesen nézek a tükör­be. Vannak ismerőseim, akik ha észrevesznek a fejükön egy-egy ősz hajszálat, való­sággal kétségbeesnek, és elke­serítik családjuk, gyermekeik életét is, mert nem tudják ma­gukat túltenni ezen a dolgon. Nos, az én számomra pedig éppenséggel szinte mulatsá­gos, mikor egy-egy újabb ráncocskát észreveszek arco­mon. A férjem és a gyerme­keim pedig talán jobban sze­retnek, mint korábban. És nap mint nap megállapítják, hogy egyre fiatalabb feleség és anya vagyok. Hogy ez hogyan lehetséges? Nagyon egyszerű! Hiszen min­den csak nézőpont kérdése. Nézze az ember az egészet egy másfajta szempontból, és már­is a napfényes oldalát láthat­ja az életnek! Természetesen, nekem sze­rencsém van a férjemmel, aki nagyon okos ember. így szólt egy nap hozzám: — Ha egy lány tizenkilenc éves korában férjhez megy, feltehetően húszéves korában születik egy gyermeke. Nos, hányszor idősebb ez az anya a gyermekénél? Húszszor! Pontosan húszszor idősebb! Egyik napról a másikra meg­öregedett! Elgondolni is rossz! A fejemhez kaptam, és ar­ra gondoltam, mondhatom, szépen megvigasztal, de foly­tatta: — Ámde ... elmúlik húsz esztendő. A gyermek húsz­éves lett. És most ez az asz- szony, ez az édesanya már csak kétszer annyi idős, mint a gyermeke. Igen, már csak kétszer annyi idős! Tehát meg­fiatalodott! És újabb húsz év múlva már csak másfélszer idősebb, mint a gyermeke. Ez pedig azt jelenti, hogy napról napra fiatalodik ... Nos, hát ezért van, hogy én minden reggel mosolyogva né­zek a tükörbe, mert onnan egy állandóan fiatalodó nő néz vissza rám. Irma Bombek Fordította: . Antalfy István va Miklós fafaragó. Nemzedékek című kompozíciója erős gondo­latiságával is hat. Mintha egy törzsből nőne ki a földi dolgaikat mád elrendező öregek, a dolgos szülők és a jövendőnek felmuta­tott apróságok csoportja. Spontán expresszionizmusnak minősítette Kerékgyártó István művészettörténész, a Népműve­lési Intézet osztályvezetője több alkotó stílusát, köztük egy ci­gány alkotó sötét tónusú, a naiv művészet hagyományos vonu­lataitól különböző képeit. A Nem jön a vőlegény című, kisméretű alkotása kifinomult festői eszkö­zökkel kifejezett lélekrajz, lány- báinat már-már balladás erejű megjelenítése. Jó néhány kiállítót a kecske­méti múzeum állandó vagy idő­szaki kiállításairól ismerünk. (A hírős városi bemutatkozást egy­fajta bebocsátó, igazoló, céhlevél­nek tekintik országszerte.) Üj nevek is föltünedeznek, egyikük- másikuk munkáival bizonyosan találkozhatunk hamarosan Kecs­keméten is. Természetesen — mint általá­ban a csoportos bemutatkozáso­kon — itt is falra kerültek sápad- tabb, erőtlenebb, vagy éppen di­vatozó alkotások, de az összkép kielégítő. Kár tagadni: itt-ott ér­zékelhető a piacra termelés szán­déka, ám a többség őszinte és lelkes. Róluk is írhatta volna Ko­dály Zoltán: „Népünk is változott fél évszázad alatt. Nem félénk, nem gyanakszik, tudatára ébredt a maga hagyománya értékének, megértéssel nézi és segíti a ha­gyománya megismerésére tö­rekvő munkát, bár tudja, hogy ennek el kell múlnia. .„Ifjúságától búcsúzik a nép, tudja, hogy változnia kell a kor­ral, de tudja azt is, hogy lényeget nem cserélhet, ha önmaga akar maradni, ha öregebb korában úgy tekinthet vissza ifjúságára, hogy megismerje magát benne”. A megnyitón , is találkoztam nyugatnémet, angol, lengyel láto­gatókkal. Bizonyára nagy szám­ban megnézik a kulturális fóru­mon tárgyaló külföldiek a gyor­san „összehozott” kiállítást. Fel­tehetően sok hasonlóságot fedez­nek föl hazájukban élő naivok művei és a Néprajzi Múzeumban látható alkotások között. Üjból és újból ráérezhetnek: az élet és ha­lál, a hétköznapok és ünnepek ugyanolyan örömei, gondjai, sorsfordulói foglalkoztatják a kétkezieket szerte a világon: „kö­zös, nagy tenger cseppjei va­gyunk”. Hiszem: jobban megérte­nek, talán megkedvelnek ben­nünket, fölismerik nemzeti sa­játosságainkat, gyönyörködnek a legszebb kiállított művekben. 1 Ezért is időszerű Bánszky Pál sürgető javaslata: „E művésze­ti jelenség új hullámának közel két évtizedes fellendülése, és az iránta megnyilvánuló érdeklődés ellenére Magyarországon nines egyetlen galéria, vagy képcsar­nok, bolt, ahol hozzá lehetne jut­ni alkotásaikhoz. A nemzetközi megismertetésnek is csupán a kez­detén vagyunk. Reméljük, hogy jelen kiállítás is segítheti a magyar naiv mű­vészet korai és nemzetközi nép­szerűsítését, sajátos értékeinek minél szélesebb körű felfedezésé- sát.” H. N. Ha a filmről esik szó manap­ság beszélgetései nkbent, vitáink­ban, mindig csak a játékfilmre gondolunk. Valljuk be, hogy a kritika sem szentel elég évs elis­mert figyelmet a rövid-, a hír­adó- és a dokumentumfilmek- nék. a tévés adaptációiknak, az animációs művészetnek. Egy- egy fesztivál kell ahhoz, hogy a figyelem fókuszába kerüljenek. De hiányoznak ezek az éves számvetéskor is. Pedig a sok feszíti váülsikert aratott rövidfil­mek, a magas színvonalú tudo­mányos, ismeretterjesztő alikotá-' sok, a napjaink történeti króni­káját „író” híradók és dokumen­tumfilmek — az első magyar Os- car-díjat hozó rajzfilmművészet- tel együtt — ugyanúgy hozzátar­toznak filmkultúránkhoz', mint a játékfilmek Sokszor hétkőznapi- ságukkail hívják fel magukra a figyelmet. Jelzéseikkel éa elem­zéseikkel fontos társadalmi fel­adatot látnak el, még akkor is, ha olykor-olykor a rossz forgal­mazás, a tévés m űrorszerkesztés kirekeszti ezeket az alkotásokat, és ezért hatás nélkül maradnak. A moziba' járók köre társadal­munk igen széles rétegeiből te­vődik össze. A zömük fiatul. Mégis tizen- és negyvenévesek, fiatalok és idősek égy dolog,ban — ez erősödő, a filmművészeteit egyre jobban iparrá degradáló gond — megegyeznek: csak ki- kapcftodódni,, csak szórakozni akar,maik, elfelejteni gondjukat, bánatukat, ha csak két órára Is. „Az emberek moziba mennek — mondja T. Williams drámájá­ban, az Üvegfigurákban —, ahe­lyett, hogy mozognának ... (beül­nek egy sötét helyiségbe, figye­lik a 'kalandokat, hogy részesei­vé váljanak”. Napjaink filmipara és -forgalmazása e .fogyasztói” kihívásra több-kevesebb sikerrel meg is Itud felélni. S ma már azon se érdemes zsörtölődni,' hogy a tévé és a video korsza­kában stagnál, avagy tovább csökken a moziba járók száma. Báes-Kiskun megyében az orszá­goshoz viszonyítva stabil a néző­szám: 1984-ben 36 ezer előadás­ra négymillió néző vásárolt je­gyet. Nyol'cszázharmincezreni lát­ták a magyar, csaknem négy- százezren a szovjet, háromszáz.- hatvanötezren a .szocialista or­szágok és kétmilliő-négyszáz- húszezren a tőkés országok film­jeit. Hazánkban tizennégy millió nézője volt a magyar filmeknek. Jó néhány szuperrekordo.t is jegyeznek a forgalmazók egy-egy műfaj esetében. Ezen ne csak a művészi meghatározottságot ért­sük, hanem olyan tendenciák ér­vényesülését, amelyek (következ­tében egy-egy színész — például Hud Spencer, Belmondo — is te­remthet „műfajt/’ magának. A statisztikák azonban sokszor nregitóvesztőek. Csak azt rögzítik, hogy hányán váltottak jegyet, tie elhallgatják, mint azt a sz.ín- húzimérleg-készíitők is - teszik, hogy a vége felirat megjelenése előtt hányán hagyták el a termel. Igényeink változásával ízlés­es szokásrendszerünk is átalakul. Ebben a változásban kényelmünk ugyanúgy szerepet, játszik, mint az új iránti fogékonyságunk. Az? előbbi a veszélye­sebb, amikor válogatás nélkül, az értékrend lazulásával a silány produkció is bűvkörébe ejti a né­zőt. Soha ennyi közönségcaallöga- tö, hatásvadász betétekkel tele- . tűzdelt alkotás nem került lei a filmgyárakból, minit mostanság, amelyekben a . brutalitás, a hor­ror, a szex és a fantasztikum játssza a főszerepet. Vajon a filmnek, minit médi­umnak, megszűnőben van a féti­se? Csöppet sem. Ellenkezőiéig. Az értékrendben viszont változá­sok, lényeges módosulások tör­téntek. Nemzeti filmgyártásunk­ban is nagyítóval keresendő a művészilleg értékes tömegfilm, amelyben a művészi-esztétikai új — katartikus személyiségformáló hatásával — sokáig .emlékezetes marad a nézőknek. A két huszadik századi művé­szet, a fim és a tévé nemcsak u gyermekeket, de a felnőttek nagy részét is rabul és zavarba ejti — trükkjeivél, technikájával. Mindez ma már gyermekkorban kezdődik: a nevéléshatások jelen­tős része a tévé képernyője ál­tal történik. Az itft szerzett, él­ményvilág. igen vegyes, sok eset­ben humánus értékektől mentes. S ahogy ablakot tör a világra a képernyő és a film, ugyanúgy be i9 szűkít, elkenyelmesit. •Szombatiig Bálint az, AICL XI. prágai kollokviumán az. irodalom és a mécSumok egymásra hatá­sát vizsgálva a következőkeit fo­ga 1 miazita meg: „A tévén felne­velkedett közönségnek azt a ré­szét, amely pusztán ennek a mé­diumnak szintetikus nyelvére építette tudását, szinte elriasz­totta a könyvek és folyóiratok — számára — szokatlan olvasás­technikája.” Napjaink kulturális* tendenciá­ja, hogy óriási szerepe és fele­lőssége van az írott szónak, a képnek. Erről is fdlyik napjaink­ban a vita, például az Európai Kulturális Fórumon. Sorozatunk e kérdést összevontan tárgyalja, középpontiba állítva, ihogy a nem­zeti irodalom és filmművészet egymásra hatása milyen, (Követ­kezik: Az adaptációk korában) Kovács István . IRÖ ÉS ÜTŐKOR* Katona József és Németh László „Mondd meg, ki a barátod, megmondom ki vagy.” Ha igaz ez a népi vélekedés, még helytállóbb az a megfigyelés, amely szerint az elődökhöz, pályatársakhoz vonzó, taszító kapcsolataiból kiolvasható egy-egy írói ma­gatartás, pályaív. Minél magasabbra rugasz­kodó valaki, annál tudatosabb, jellemzőbb az ösztönző példaképek, eligazító csillagzatok ki­választása, a rokon- és ellenszenvek kikristá­lyosodása, a hasonlóságok és különbözések tudatosulása. Minél sugárzóbb, minél távlato- sabb egy-egy életmű, annál inkább állásfog­lalásra készteti a Kelet- és Közép-Európában gyakran hagyományosan közéleti szerepű költőket, írókat. Nincs számottevő magyar iró, aki ne próbálta volna bemérni Katonai József életművének hálá­sát, ne kereste volna sajált és a kecskeméti d ráma költő munkás­ságának viszonyítási pontjait. Az életéiben mellőzött nem csaló­dott, amikor a jövőtől remélte igazolását. „Vígsálgot és elégedést önt lelkiembe azon önkecsegtetés, hogy engem is olvasni fognak akkor is, midőn 'már ez ai szo- bácska, melyben moist ülök, por­ladó üledékké válik. Olvasni fognak azok, kik engemet soha nem láttak, sohasem Ismertek és akiket én soha látni, soha esmérni nem fogok.” Még éltek a köcsönpénzből el­temetett Katona József szülei, amikor Gyulai Pál, Szász Ká­roly, Vörösmarty Mihályi, Arany János elemezte a Bánk bánt, foglalkozott a tragikus Sorsú drámaíróvá! Ady Endre egy ti­pikus magyar alkat megtestesü­lésének példázta a Magyar Pi- modánbam. Németh László „szívünk vissz­hangjával” olvasva a Bánk bánt egyszerre otthon érezte magát „a műben és költőben”. Ö maga is szinte egy indulat ihletében írta A rejtélyes költő című, 1936. március 10-én a kecskeméti tanácsházán fötolva- sc-tt tanulmányát. * 194 éve született Katona Jó­zsef. Az alkatából adódóan saját je­lentőségét méLyen áltérző, ugyan­akkor — éppen ezért — művei­vel ritkán elégedett Németh László talán nehezen találta meg ígért előadásának végső formáját, italán torlódó ügyei rniaitjt halasz­totta az utolsó pillalnatra Katona- tanulmányának elkészítését, (öregkorában is arról panaszko­dott, hogy az új megfigyelések, megírásit követelő jelenségek újra és újra elvonják befejezet­len munkáitól, korábbi terveitől.) A Kecskeméti Közlöny tudósítója találóan utalt a Tanú szerkesz­tőjének időzavaraira. „A Kátona József Társaság vendégei a fel­olvasóülés előtt Sántha György­höz, az országosan ismert kecs­keméti poétáihoz voltak hivatalo­sak uzsonnára. Németh László, aki a Katona-felolvasósSall elfog­laltságai miatt nem tudott telje­sen elkészülni, engedélyt kért és kapott a társaságtól, hogy mi­előtt munkához ül, érti a másik szobában befejezhesse. Negyven perc alatt kész leszek — mondta. Kimondva, kimondatlanul áj- sejlík A rejtélyes költő sorain; hogy Németh László rokon sorsú­nak tartja Katonai Józsefet. A magáit majd mindvégig kiszorí­tottnak, mellőzöttnek érző 'husza­dik századi író szavai saját ko­rát is vádolják, amikor a Bánk bán teremtőjónek alkotói magá­nyát kifogásolja. Életében „nem fiauelték őt soha a kivételnek kijáró érdeklődéssel". A szerkesz­( tői asztaloktól távol tartott Né­meth László Katona kantársait, a sorsot hibáztatja a képtelensé­gért: „neves kortársaival Kazin- czytál Vörösmartyig szót sem válthatott”. A Móricz Zsiigmond és Sárközi György közreműködésével rende­zett irodalmi est közönsége, a Katona József Társaság évköny­vében és másutt megjelent ta­nulmány sok olvasója nyilván fölfigyelt arra: Németh László oly egységesnek tartja élét és mű összefonódását Katonáinál, mint saját pályáján. Meggyőzően pontosak’ megállapításai: ,,Mind­az, amit Bánk sistergő indulatá­ról mondtunk, nem áll ellentét­ben azzal, amit Katona életéről tudunk. Szemérmes, különc, bi­zalmatlan, agglegény, percegő pennájú: minden életjel világ felé pattant szikrája csak a ma­gányos indulatnak ... Hogy az ilyen ember nem kereste az iro­dalmi összeköttetést: érthető, hogy a remekművében úgy hitt csalk, mint önmagában: indulato­san és gyanakvón, valószínű.” A visszavonulás, az elhallgatás, a csákazértis elnémulás csábítá­sával, dacával szárnltlalanozor megküzdő Németh Láisdó nyil­vánvalóan értette Katonai egeket ostromló keserűségét: „Elhállga- tása majdnem természetesebbnek tűnik fel nekem, mintha egy tucat Záchot írt volna, mint ter­vezte." A sercegő pennájú fiskálishoz hasonlóan ő is inkább lírából eredezteti a drámai erőt. Németh László e sorok írójá­hoz küldött levelében írta: Magyarorjszág élikecskemétiesíté- sét szolgalmazita sokszor félreér­tett, félremagyarázott tanulmá­nyaival, drámáival, kiáltvány ha­tású esszéivel. Mintának 'tekin­tette a természettel barátkozó, a szőlőt, gyümölcsöst labonajtórium- má alakító és legjobban a nép­hez és a java irodalomhoz kötő­dő kecskemétiek életformáját. (Nyilvánvaló: Tóth László, leg­főbb helyi „mindenese” a legki­válóbb teljesítményekkel ismer­tette meg a Tanú íróját. (Gon­dosan eljuttatta az óhajtott megújulást szolgáló helyi kiad­ványokat, a Katona József Tár­saság 'könyveit, füzeteit.) A rej­télyes költő-ben olvasható utalá­sokból biztosra Vehető, hogy Né­meth László tanulmányozta a Hajnóczy Iván szerkesztésében 1830-iban kiadott -Katóiba-emlék­könyvet. Holtáig bizonygatta, hogy a hozzá tapadó hazafiság, nemzeti lelkesültség nélkül is a legkülönb magyar dráma a Bánk bán. Maga is érzéktelhétte mozgósító erejét a Ibőrösszakszervezet tün­tető, a germán befolyás ellen Katona hődnek szavaival tilta­kozó 1942-es Bárul: bán-előadásán. Sár.isápon, a faluszínház Bánk bán-előadásán szembesítette ön­maga, Bánk bán-képével és a közönséggel, a magyar drámairo- -tialomhoz ekkoriban közeledő új színházlátogatókkal a remekmű­vet. Hazafelé autózva elgondolkoz­va hallgatja meghívói panaszát: kevés a játszható mű. Szégyen- ' nek érzi ezt az állapotot Németh I,ászló. Miért nincsenek — ha gyengébb kivitelben is — olyan művek, amelyek a Bánk bánhoz hasonlóan „a mi vívódásainkat viszik a színpadra... Miért nincs ilyen? Vagy tán van, s azt is a. szerző halála után kezdik majd játszani?” Heltai Nándor

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents