Petőfi Népe, 1985. november (40. évfolyam, 257-281. szám)

1985-11-01 / 257. szám

1985. november 1, ® PETŐFI NÉPE • 5

DALKÖR, KÖNYVTÁR, CITERAZENEKAR

Nemzetiségi hagyományőrzés Kiskőrösön

Ötezren a karneválon

Az egykori szlovák település — Petőfi szülőhelye — az idők során jócskán elmagyarosodott. Ám, ma is még kimondottan nemzetiségi városnak tekintjük, olyan helységnek, ahol sokféleképpen őrzik a sajátos néprajzi, kulturális és történelmi hagyományokat. S ezek eredményeire méltán büszkék.

„Ha valakit

népviseleti ruhában láttak...”

A Kossuth Mezőgazdasági Szakszövetkezet párttitkára, Polereczki György egyben a Hazafias Népfront keretében működő nemzetiségi bizottságnak az elnöke, és a szlovák szövetség országos választmányának a tagja. Ezt mondja:

— Én kezdetben alig tudtam magyarul. De később olyan közegben tanultam, dolgoztam, ahol kevés volt a szlovák szó. Akkor még, ha valakit népviseleti ruhában láttak, az egyértelműen hátrányt jelentett. Könnyű elgondolni, hogy az ilyen légkör nem használt a nemzetiségi tudatnak, az anyanyelv öntudatos vállalásának. Amikor őseink a 18. században ide települtek, még igazi szlovákok voltak. Ma már többnyire az idősek őrzik az egykori nyelvet, szokást, viseletét és életmódot. Egyébként ők odahaza, rokoni, baráti körben csakis apáik nyelvét beszélik, de ha hivatalos helyre mennek, magyarul szólalnak meg.

Dulai András könyvtáros, aki tanulmányt írt a helybeli szlovákság népviseletéről és a helyi szlovák táj házról, így nyilatkozik:

— A fiatalok közül ma is sokan tanulják az irodalmi szlovákot, de otthon már nyelvileg akadozik a megértés a szülőkkel, akkora lett az eltérés. Ismeretes, hogy aki annak idején boldogulni akart", és nem szándékozott a saját falujában élni, az magyarrá vált mielőbb. Elkeződött a pánikszerű menekülés akkor a nyelvtől, viselettől. Nógrádban és a hasonló nemzetiségi megyékben szlovák anyanyelvű tömbök alakultak ki, míg megyénkben — Miskén, Dunaegyházán és Kiskőrösön — csupán kicsi „szigetek”.

„Akarják-e a gyerekeknek a szlovák nyelvet?”

A Bem József Általános Iskola igazgatója dr. Csef- kó Mátyás csaknem másfél évtizede már. Szívesen beszél kedvenc témaköréről:

— Nyilatkoztattuk a szülőket: akarják-e, hogy a gyerekek szlovák nyelvet tanuljanak? Negyvenöt százalék volt az igenlő válasz. Jelenleg kétszáznegyven fiatalnak oktatnak irodalmi szlovákot iskolánkban. Volt idő, amikor akadozott a szaktanári ellátottság; ma kimondottan jónak mondható. Szakosítottuk az osztályokat; minden második „szlovákos”. Ez jó segítség — a rokonság miatt — az orosz nyelv tanításához. Jók a szemléltető eszközeink is. Van szlovák nyelvű könyvtárunk. Az iskola körzetébe tartozó óvodákban is bevezettük a szlovák nyelvű foglalkozásokat. Ezeken rendszeresen mintegy száz gyerek vehet részt.

Szlovák-orosz szakos tanár Szabados Eszter. Ezzel kezdi:

— Sajnos, egyre kevesebben beszélik a nyelvet. A hagyományápolás szép, de az anyanyelv megfelelő szintű beszélése még fontosabb, ez az alapvető dolog. Egyre kevesebbet hoznak hazulról a gyerekek. Ami a nagyszülőknek még természetes, a szü- Jőknek már nem az. Sokan közülük vonakodva se• Tetszetősek a szlovákság népviseleti tárgyai.

gítik a fiatalokat abban, hogy vállalják nemzetiségi hovatartozásukat. A másik, hogy az utca nyelve egészen más, mint az irodalmi szlovák. Egyre nagyobb az eltérés. Több szülői igyekezet, segítség kellene. A nyári nyelvi táborok viszont nagyszerűen beváltak.

„A hagyományápolás szép, de...”

Rohoska György, a városi tanács osztályvezetője:

— Értem, beszélem a nyelvet. Korán árván maradtam, nagyanyám nevelt, aki nem tudott még magyarul. Iskolás koromban nagy előnyt jelentett ez nekem az orosztanulásban. Ám Kiskőrös egyre kevésbé szlovák már. Talán ha a családon belül jobban akarnák... A feltételek megvannak mai nemzetiségi politikánk jóvoltából mindahhoz, amit a hagyományőrzésben szeretnénk megvalósítani. Én hasznát veszem a nyelvtudásnak munkám végzése közben is. Ha idős nénik, bácsik jönnek ügyes-bajos dolgaikkal, bíztatom őket: beszéljenek csak nyugodtan az anyanyelvükön.

«

Gyűjtés, fiatalos lelkesedéssel

A Kiskőrösi Szlovák Tájház létrejöttének hamar híre ment. A fiatalos lelkesedéssel gyűjtött tárgyak együttesen szemléletesen hirdetik e nemzetiségi település eltökéltségét, hogy egyrészt megismertetik e város falai között a múltat, másrészt élővé teszik hagyományaikat. Ma egy szép, régi parasztház az állandó otthona az egykor használt szerszámoknak, berendezési, étkezési és viseleti tárgyaknak, a mezőgazdasági kultúra emlékeinek. Sikeresek a nemzetiségi napok, az utóbbi időben szüreti karnevállal egybekötve. Esetenként ötezren is részt vesznek ezeken. Működik a népdalkörük — szép népviseletben —, van citerazenekar, táncegyüttes. És sorolhatnánk még tovább, .hogyan, hányféleképpen igyekeznek a kiskőrösi dolgos-szorgos magyar állampolgárok megőrizni szlovákságukat.

Varga Mihály

A SZÍNHÁZ ÚJ TAGJA

T_| uszonöt éves. Díszlet- és jelmeztervező. Élete első állandó szerződését Kecskeméten írta alá, a Katona József Színházban.

— A Képző- és Iparművészeti középiskolában érettségiztem, majd ösztöndíjasként eljutottam Moszkvába, a Szurikov Képzőművészeti Akadémiára. Az idén itthon, a Magyar Iparművészeti Főiskolán diplomáztam. Főiskolásként szinte állandóan kaptam feladatokat. Az Ódry Színpad előadásaihoz készítettem díszleteket és jelmezeket.

— Két évig tanult Moszkvában. Mit jelentett ez a lehetőség?

— Szakmailag rengeteget! Az orosz színház hagyományait kiváló tanárok ismertették meg velünk. Sokat jártam színházba, operába. A moszkvai tapasztalatok ma is segítenek a munkámban . .. Itthon sokkal többrétű feladat vár a díszlettervezőre, mint a Szovjetunióban, hiszen ott például a látványt, a szcenikát külön szakemberek oldják meg.

— Meg lehet tanulni ezt a mesterséget, vagy inkább a gyakorlat tesz mesterré?

— A jó díszlettervező kimagasló irodalmi tájékozottsággal rendelkezik* sok színházi előadást néz. Ügy is mondhatnám, hogy ott kell.lakni a színpadon. A szakma minden rejtelmét szükséges ismerni.

— Megtalálta számítását? Ilyennek képzelte a díszlettervezést?

— Igen. Amíg a pályán leszek, mindig tanulni fogok. Az is biztos: újabb problémákkal találom

Zeke Edit

magam szemben. S azoktól a szakemberektől is van mit tanulni, akik már harminc éve itt dolgoznak a színházban.

—■" Hogyan kezd hozzá egy-egy munkához?

— Elolvasom a darabot, s meghallgatom a rendező koncepcióját. Arra törekszem, hogy a rendezést segítsem a díszletekkel, azaz összhangban legyenek a mondanivalóval, a jelmezekkel, a karakterekkel ... Nem statikus kiállítás kell a színpadra, hanem olyan tér, környezet, ahol a színdarabot is el lehet játszani.

— Kecskeméten már tavaly megismerhették a nézők a díszleteit ...

— Igen, A kaméliás hölgy díszleteit és jelmezeit már én készítettem. Hegyi Árpád Jutocsával

— akit kimagasló tehetségű rendezőnek tartok — dolgoztam együtt, s tulajdonképpen ő biztatott, hogy szerződjek Kecskemétre.

— Igent mondott...

— Boldogan! Bár tudtam, hogy cseppet sem felhőtlen éveket tud maga mögött a színház. Szeretném, ha az új korszakban saját elképzeléseimmel én is formálhatnám a társulat munkáját. Fantáziát láttam a reám váró feladatokban. Egy-egy előadás akkor lehet igazán sikeres, ha a csapatmunka tökéletes. Majd meglátjuk ...

— Ha tapsol a közönség a darab végén, az a díszlet- és jelmeztervezőnek is szól?

— íía gördülékeny az előadás,

s felszabadultak a színészek, az

a jól megtervezett díszletnek és

ruháiknak is köszönhető. Szeretném, ha a nézők közül mindenki megtalálná a számára színvonalas produkciót, díszleteket, jelmezeket. Ezt figyelembe is veszem munkám során.

— Mire készül jelenleg?

— Szintén Hegyi Árpád Juto- csa rendezi A sevillai borbély avagy Figaro házassága című zenés bohó játékot. Látványos, pazar díszleteket terveztünk Rátkai Erzsébettel közösen, s elengedtük a fantáziánkat akkor is, amikor a ruhákat „álmodtuk-1 meg;

— Hogy tetszik Kecskemét?

— Nagyon jól érzem itt magam ... Borzák Tibor

És megdöbbenünk

Eljött, mint minden évben, ez a nap. Előre számoljuk, vajon mikorra esik, hogy a munka, a rohanás után és közben eljussunk Hozzájuk.

... És megdöbbenünk, amikor belépünk a temető kapuján. Mennyi új sír! Friss fejfák — apró, még alig topogó cseppségek anyjukkal, nagyanyjukkal. Ok is árvák? Már ők is gyászolnak? Hiszen alig ismerték — ismerhették — akinek nyughelyénél állnak.

Évről évre szorongva lépjük át a kaput: a sors miért is ragadt el családunkból valakit. Valakit, aki boldogan élt, dolgozott becsülettel, hajtotta magát, hogy könnyebb legyen a hétköznap. S ide jutott — nem is mindig azért, mert betegség vitte el. Lehet, hogy csak elindult munkahelyére, de nem ért célba. Lehet, hogy meggondolatlan járművezetők figyelmetlensége, észvesztő száguldása miatt nincs köztünk. Van, akit leütnek, kifosztanak, s ott hagyják az út szélén.

Mintha kiveszne a szótárunkból a legszebb szó: a szeretet. Nélküle pedig az sincs, ami a legfontosabb: az élet. Vajon nyugodt-e mindenki lelkiismerete, amikor meggyújtja a gyertyát a sírnál: földi életében becsülte-e társát?

Halottak napja egy van az évben. Akinek gyásza, bánata van: annak e nap\ súlyos, nehéz, kegyetlen. És teher: hiszen az élet megy . tovább, aki él, attól azt várják el, hogy helytálljon.

De vajon magunkba szállunk-e, a sok-sok árvát, özvegyet, csonka családot a nehéz órák- ban-napokban emberhez méltóan segítettük-e? Vajon mi vezérli azokat a temetőrongálókat, akik még a holtaktól is lopnak? Virágot, koszorút, sőt, fejfát is! Mikor veszett ki e tolvajokból a tisztelet, az emberség?

„Az élőket hívom, a holtakat siratom” — mondja egy régi székely mondás. De miért kell egyre több friss sírhantnak lenni, ha azt mondjuk: az orvostudomány olyan magas színvonalú, hogy sok minden ma már nem okoz számára problémát?

Mert nem becsüljük eléggé önmagunkat, míg lehet. Kifogy, eltűnik a tisztelet a világból. Az agresszivitás fokozódik: ártatlanok áldozatai a légikalózkodásnak, mindenféle oktalan vérontásnak.

Tiszteljük egymásban az embert. Legyünk türelmesebbek egymáshoz, hisz felelősek vagyunk magunkért és másokért. Amint Reviczky is írta: „Akit szerettünk, ne feledjük jBármit rebegjen ajakunk, ) Megrezzenünk, ha szóba hozzák, / S őt áldjuk, ha meghalunk.”

Slezák Károlyné

MODENÁI NOTESZLAPOK

5 (Amiért küzdenek.) Modena megyében hagyomá- * nyosan nagy tekintélyük van a kommunistáknak. Eleve mély nyomot hagyott az emberekben, hogy a partizánok maguk szabadították föl a területet, s a megszállás legkeményebb hónapjaiban is szervezték az ellenállást. Ahol a nagypapák a párt történetéről mesélnek unokáiknak, ott nem lehet gond az utánpótlással. A párt alkalmazottai egyébként szinte kivétel nélkül fiatalok, innen, vagy alig túl a harmincon. Fő célkitűzésük a leendő kommunizmus .anyagi-műszaki alapjainak megteremtése — olyan szociálpolitikával, amely a technológiai újítást nem kapcsolja össze a munkahelyek fölszámolásával, hanem, ellenkezőleg: ezzel teremt lehe• Videojátékok újságosstandon — Commodore 64-re, ZX Sinclair Spectrumra. ZX 81-re.

Párttagok és szimpatizánsok

tőséget mások foglalkoztatására, a mainál jobb életre. A májusi választáson vesztettek néhány százalékot a kommunisták. Azzal magyarázzák ezt, hogy egységes tömegnek fogták föl a munkásosztályt, noha ma már ez is igen-igen rétegzett, tehát külön kell fordulni más-más kategóriába tartozó tagjaihoz.

(Egy szimpatizáns.) Barberini Lauro 40 éves, éttermi pincér. Nem tagja a pártnak — bátyja igen —, de szimpatizál a céljaival. Többször járt Magyarországon, ismeri hazánk politikai rendszerét (rögtön a választásokra kérdez rá), s a kommunista párt iránti rokonszenvét a család hatásával indokolja.

— Szüleim partizánok voltak — mondja, s hozzáteszi: — ugye többet nem is kell mondanom ... ?

Éttermükben gyakori vendég volt Enrico Berlinguer, az OKP főtitkára, aki ilyenkor mindig talált módot arra, hogy megtárgyalják a világ dolgait. „Történelmi személyiség volt” — emlékezik Barberini Lauro.

Berlinguernek valóban élő a kultusza: halála a párt nagy vesztesége, amit nem könnyű pótolni. Óriási posztereken árulják arcképét, sláger az életét bemutató, sok képpel illusztrált könyv.

(Milliós tömegekhez.) Az alábbi interjú Walter Dondival, az l’Unita modenai szerkesztőségének 31 éves vezetőjével készült.

— Mutassa be, kérem, az VUni- tdt!

— Az újság az Olasz Kommunista Párt lapja. Előfizetőink száma 70 ezer, ezenkívül naponta 120—130 ezer példányt adnak el belőle árusaink. Vasárnaponként

aktivistáink viszik a családokhoz — félmillió példányban jut el ilyenkor az l'Unita az olvasókhoz. A lapban a tartományoknak és a megyéknek külön oldala van, így Modena megye is önálló kolum- nával jelentkezik. Az újságot Milánóban nyomják, mi este, lapzártakor videoterminálon továbbítjuk a saját oldalunkat.

— Az olasz napilapok között milyen hely illeti meg az l’Unitát?

— A példányszámokat tekintve a 4—5. helyen áll, azaz népszerű. Gyakran tartunk olvasói ankétokat, hogy felmérjük az emberek igényeit. Szerkesztőségünkben négyen dolgoznak, a nagyobb városokból pedig tudósítóink adnak jelentést.

— Az l’Unita-fesztivál megszervezésében milyen szerepe van magának a szerkesztőségnek?

— A párttal a tervezés első percétől kezdődően együtt dolgoztunk, hiszen ez nem csupán a lap akciója, hanem az OKP-é is. Milliós tömegeket mozgósít a fesztivál: szinte egész évben zajlik. Előbb az alapszervezetek rendezik meg, majd 'a falvak, aztán a városok, majd a járások, a megyék, a tartományok, s végül országos nagygyűlés zárja.

— Mi a fesztivál célja?

— A politikai jelentőségéről, azt hiszem, nem kell sokat mondanom: népszerűsítjük a kom- rríunisták politikáját. Ezen túl az l’Unita megjelentetéséhez járul' hozzá. A mi újságunk ugyanis nem a hirdetési díjakból él...

— E rendezvények általában családi vacsorákkal kezdődnek vagy fejeződnek be, s nagy szerepe van a vurstlinak ...

— Igen, minden fesztiválon saját magunk — párttagok és szimpatizánsok — kínáljuk az inni- és ennivalót, társadalmi munkában dolgoznak az amatőr pincérek: ez mind-mind — a vurstlival együtt — a pártkasszát gyarapítja.

— Milyen programot kínálnak a megyei fesztivál résztvevőinek?

— Csaknem 50 hektárnyi területen sátrak sokaságát állítottuk fel: a könyvkiállítástól a játékvásárig, a tombolától a diszkóig itt mindenki megtalálhatta azt, ami érdekli. Meghívtuk a különböző pártok vezetőit, nyílt vitákon ütköztettük véleményüket egymással és a közönséggel. Esténként tízezernél is több látogató volt kíváncsi egy-egy programra, egészében pedig milliós tömegekhez szóltunk.

(Ugrás a balkonról.) Hogyan politizál egy kommunista újság? Alkalmazkodva a körülményekhez — a polgári lapok konkur- renciájához. Egy konkrét példa: az l’Un.ita címoldalon, vezető, fényképes anyagban számolt be egy idős házaspár tragédiájáról: Sokadik emeleti lakásuk balkonjáról — kéz a kézben — a mélybe vetették magukat. A polgári lapok a „sztorit” ecsetelték — az l’Unita, az események közlésén túl az okokat kutatta: mi vezetett odáig, hogy a két kisnyugdíjas rászánta magát e végzetes tettre.

(Merre tovább?) Báes-Kiskun és Modena testvérmegyei kapcsolatai lassan másfél évtizedesek lesznek. Ma már nagyon sokan mondhatják el: jártak Modenában (illetve Bács-Kisikunban). Ki és mit látott? A legtermészetesebb: mindenki mást. Az egyik embernek az tűnik fel, Olaszor• Lapzárta az l’Unita modenai szerkesztőségében. A Videoterminal eiőtt Mercenatico Claudio, mellette i— balról a második — Walter Dondi. .

szágban sokkal több a vendéglő és sokkal olcsóbbak (a jövedelmekhez képest), mint nálunk. A másik arra lesz figyelmes: a szállodai hűtőszekrények miniüvegeinek választékát jótékonyan szélesíthetné a magyar Unicum vagy a barackpálinka. (Hány millió dollár lehetne ebben az üzletben?) A tiszaalpári ember talán azt az ötletet viszi haza: kosárfonóik olasz mintára készíthetnének teherhordó kosarat a biciklik elejére. El tudom képzelni, hogy a SZÜV számítógépes, ezergondolatú fiataljai azon tűnődnének el: ha az olaszországi újságosstandokon két — ottani — Nők Lapja árába kerülnek a kazettára vett számítógépes játékprogramok, lehetséges, hogy

hasonlókat — azt már nem állítom, hogy megközelítő árért — ők is piacra tudnának dobni.

Mindenesetre biztos, hogy visz- szafelé egyedül a magyar határon kérdezték meg, van-e* elvá- molnivalóm. (Az olaszok és a ju- goszlávok, miután pecsétet nyomtak az útlevélbe, sürgettek: tovább, tovább, hadd jöhessenek a többiek.)

Letenyén a műszaki cikkekre volt kíváncsi a pénzügyőr: de hát videomagnót, egyebet másutt érdemes venni. A tapasztalatok, az élmények és az ellesett ötletek: nem vámkötelesek ...

(Vége.)

Ballai József—Banczik István